Népszerű bejegyzések

2011. október 17., hétfő

Öt szeretetnyelv a házasságban

Mi történik a szerelemmel esküvő után?
"Az első házasságom körülbelül 10 évig tartott. Ami azt illeti, a második házasságom már az elején elromlott. Nem tudom, mi történt. Azt hittem, hogy szeretjük egymást, de a nászutunk katasztrofálissá sikeredett, és többé nem is tértünk magunkhoz. Mindössze 6 hónapja ismertük egymást, mielőtt összeházasodtunk. Viharos és szenvedélyes szerelem volt. De nem sokkal az esküvőnk után örökös harc és viaskodás lett az életünk.
.
Az első házasságomban volt 3-4 jó évünk, mielőtt a gyerek megszületett. Attól kezdve, ahogy a baba világrajött, a feleségem minden idejét neki szentelte, én már nem számítottam. Mintha az lett volna az élete egyetlen célja, hogy gyereke legyen, és többé már nem volt szüksége rám.

Amikor ezt megmondtam neki, azt felelte, hogy nem tudom megérteni, mekkora igénybevételt jelent a napi 24 órás csecsemőgondozás. Arra kért, legyek megértőbb és segítsek többet neki. Minden megtettem, ami tőlem telt, de semmi nem változott. Egyre jobban eltávolodtunk egymástól, végül kihűlt a szerelem. Idővel teljesen közömbössé váltunk egymás iránt, be kellett látnunk, hogy tönkrement a házasságunk.

A harmadik házasságomban minden nagyon jól indult. 2 évig jártunk együtt. Úgy éreztem, életemben először szeretek valakit igazán, és biztos voltam az ő szeretetében is. Nem hinném, hogy az esküvő után megváltoztam volna. Sokszor dicsértem, hogy milyen gyönyörű, hogy mennyire szeretem, és mennyire büszke vagyok rá, hogy a férje lehetek.

De az esküvő után pár hónappal elkezdett panaszkodni. Először csak csekélységek miatt - hogy nem teszem vállfára a ruháimat, hogy nem viszem le a szemetet -, később már a jellememben is talált hibát: egyre azt hajtogatta, hogy nem tud megbízni bennem. Maga volt a megtestesült elégedetlenség, és elutasítás. Pedig kevés embert ismertem, aki azelőtt nála derűsebb lett volna, többek között ezért is szerettem belé. Sosem panaszkodott, és mindenért lelkesedett, amit csak csináltam. Ám a házasságkötésünk után épp fordítva: semmit sem tudtam már elég jól csinálni neki. Végül elkezdtem neheztelni rá, teljesen kiürült a kapcsolatunk, és elváltunk.

Mi történik a szerelemmel az esküvő után? Általános az, ami velem történt? Ezért válnak el olyan sokan? És akik nem válnak el, azok megtanulnak együttélni az ürességgel, vagy vannak házasságok, ahol megmarad a szerelem? És ha igen, akkor ők hogy csinálják?"

A házasságban is továbbélő romantikus szerelem utáni vágy mélyen gyökerezik a lelkünkben. De hogyan lehet megőrizni a szerelmet a házasságban?

Ha eredményesen akarjuk közölni szeretetünket, meg kell tanulnunk azt a szeretetnyelvet, melyet a társunk megért.

A férj és a feleség által beszélt szeretet-nyelv olyan távol állhat egymástól, mint a kínai a magyartól. Ha pedig nem tudjuk kommunikálni, átadni egymásnak a szeretetünket - akkor ennél a szeretetforrásnál fog teljesen kiürülni a "szeretet-tankunk", és mi haldokolni fogunk az elhagyatottságérzéstől.

Régóta ismeretes, hogy a gyermekkor korai szakaszában minden kisgyermekben sajátos érzelmi minták rögzülnek. Egyeseknél például az alacsony önbecsülésre valló viselkedésformák alakulnak ki, míg mások egészséges önértékelésre tesznek szert. Vannak, akik a biztonságérzet hiányával küszködnek egy életen át.

Ezek alapján alakul ki kinek-kinek a maga elsődleges szeretetnyelve, melyet jobban ért és beszél a többinél, függően lelkialkatától, gyermekkori berögzüléseitől, sérüléseitől.

Ritka az, hogy férj és feleség egyazon elsődleges szeretetnyelvet beszél. Bár szeretetünknek hangot adunk, mégsem jut el a társunkhoz, mert a nyelv, amit használunk, számára ismeretlen. És ennek nagyon komoly következményei lehetnek - éveken át tartó szenvedés, békétlen, feszült légkör, széteső család, esetleg válás.

Ezért fontos, hogy felismerjük és megtanuljuk társunk elsődleges szeretetnyelvét, ezzel rátalálhatunk a tartós és szeretetteljes házasság titkára. Nem szükségszerű, hogy a szerelem elillanjon az esküvő után!

Íme, az 5 szeretet-nyelv, ismerkedj meg velük:

>> 1. szeretetnyelv: Az elismerő szavak
>> 2. szeretetnyelv: A minőségi idő
>> 3. szeretetnyelv: Az ajándékozás
>> 4. szeretetnyelv: A szívességek
>> 5. szeretetnyelv: A testi érintés

Forrás: Gary Chapman: Egymásra hangolva /Öt szeretetnyelv a házasságban/

Forrás: metropolita.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése