Népszerű bejegyzések

2011. október 1., szombat

Assisi Szent Ferenc ünnepének vigíliáján

Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

Október negyedike, Assisi Szent Ferenc ünnepe alkalom és meghívás arra, hogy ferences

hivatásunkról, küldetésünkről elmélkedjünk.

A történelemben újra és újra felbukkan Assisi Szent Ferenc, mint lenyűgöző erő, amelyből

az Egyház megújulásainak sora fakad. Elég csak arra gondolnunk, hogy mekkora hatást gyakorolt

Árpád-házi Szent Erzsébeten keresztül az Egyházra és a világra, de gondolhatunk XXIII. János

pápára, a ferences III. rend tagjára, aki azt vallotta, hogy isteni indíttatásra hívta össze a

korszakalkotó jelentőségű II. Vatikáni Zsinatot – előtte elzarándokolt Assisibe, Ferenc sírjához –,

vagy éppen Kalkuttai Teréz anyára, aki igen nagy lelki rokonságot érzett Ferenccel. Kalazanci Szent

József, aki a piarista rendet alapította a szegény gyermekek iskoláztatására, belépett egy ferences

testvérületbe – amiben haláláig kitartott – és életrajzírói feljegyezték közlését, mely szerint Assisibeli zarándoklatán kétszer is megjelent neki Szent Ferenc.

II. János Pál, az ezredforduló pápája pedig Assisibe, Ferenc sírjához hívta össze a világ vallásainak

vezetőit, hogy együtt imádkozzanak a békéért, s ezt a hagyományt XVI. Benedek is folytatja.

Rendalapítónk megkerülhetetlen mérföldkő, igazi élő kő az Egyházban!

Fontoljuk meg: ahogyan Ferenc megújította az Egyházat, nekünk is ez a feladatunk a saját

lehetőségeink szerint. A világi ferencesek Krisztus követőiként „Szent Ferenctől indíttatva és vele

együtt az Egyház újjáépítésére kaptak meghívást”.

Elengedhetetlen, hogy ehhez leginkább magától Ferenctől, életének, írásainak és

imádságainak tüzéből merítsünk. „A pillantásoknak mindig rá kell terelődnie a történelmi

fejleményeket megelőző eredeti lángfolyamra, csak ebből indulhat ki a vallási újjászületés ereje.

Visszanyúlás a forráshoz még képes lehet újra mozgásba hozni a keresztény forradalmat, ami szent

Ferenc fiainak legelőkelőbb feladata, mert egyedül neki van meg a képessége arra, hogy úrrá legyen

minden kínos problémán, amelyek fojtóan fenyegetik a jelenkor emberét." (Walter Nigg)

Szolgátok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése