Népszerű bejegyzések

2013. december 29., vasárnap

Ferencesek karácsonyi üzenete

A karácsony ismét odaállít minket a betlehemi jászol elé, felidézi a nyomorúságos emberi körülményeket, amelyek az evangélisták szava szerint Jézus születését kísérték. Olykor belegondolunk, hogy a jászol valójában az állatok etetőhelye volt – de aztán odébb toljuk ezt a szalonképtelen gondolatot, hiszen az istállószag realitása már sok nekünk. Márpedig Ferenc pápa nem kevésbé erős szavakkal írja le, hogy milyennek is szeretné az Egyházat. Az evangélium hirdetőitől azt kívánja, hogy nyájszaguk legyen: merészkedjenek közel az emberek életéhez, ne féljenek a velük való érintkezéstől. Olyan egyházat képzel el, amely „sebeket szerzett és bekoszolódott”, mert ott járt, kint az utcán, ahol az emberek, és nem maradt meg biztonságos kényelmében. Nem is késett sokáig azoknak a keresztényeknek a reakciója, akik ehelyett inkább egy „tiszta és ragyogó” egyházat akarnának, amelynek tisztségviselői ne érintkezzenek a világgal, mert az mindjárt „megfertőzi” őket. Isten azonban már az első karácsony alkalmával világossá teszi, hogy nem ez a távolságtartás a szándéka, és a világban nem kíván egy érinthetetlen tisztaságban mutatkozni. A keresztény üzenet éppen abban áll, hogy a betlehemi istálló valóságos és tényleges nyomorúságában Isten megbocsátó közelsége és emberszeretete válik láthatóvá. Ferenc pápa sem mond egyebet, mint hogy Isten szeretete ma is az emberi nyomorúság közepette ragyog fel, itt érint meg minket. A betlehem-állítás első mestere, Assisi Szent Ferenc ennek az ellentétnek volt az imádkozó szemlélője. A betlehem felállításával ez volt a szándéka: „Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon szememmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán.” – írja róla Celanói Tamás életrajza. Szent Ferenc mai magyar követői előtt ez a karácsonyeszmény lebeg, amikor intézményeikben, iskoláikban, szolgálataikban készek „sebeket szerezni és bekoszolódni”, közösséget vállalni a ma emberével, és ezzel valamit megéreztetni Isten megbocsátó és szabadító közelségéből. Néha minket is megkísért egy „steril tisztaságba visszahúzódó” szerzetesi élet képe. A betlehemi evangélium azonban képes elfeledtetni velünk a kényelem érdekeit, és arra visz, hogy jelen legyünk az emberek világában. Ebben a magunkat felejtő, életközelséget vállaló szolgálatban szeretnénk megújulni karácsonykor. Köszönettel imádkozunk mindazokért, akik törekvéseinkben megértenek és támogatnak minket. Legyen jutalmuk az a világosság, amelyet Jézus jelenléte hordoz. Kegyelmekben gazdag Szent Karácsonyt kívánva jó egészséggel, békességgel az újesztendőben. a ferences testvérek Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

2013. december 26., csütörtök

Jánosnak szeretettel!

Hűvös novemberi napon találkoztam utoljára Jánossal, a sámsonkerti koldussal. Ült az élelmiszer áruház bejárata előtt, minden ízében reszketett. Sapkáját nyújtotta felém, sárga szemét rám emelte. Mi újság van Veled? Kérdeztem? Napok óta nem tudok enni, mondta szomorúan. Minden visszajön. Orvoshoz kellene menned! Mondtam atyáskodva. Már elkészítettem Neked a meleg kabátot, legközelebb elhozom. Pénzt most nem tudok adni, mert nekem sincs, oda ülhetnék melléd. Nem számít, az a fontos, hogy ne menjünk el szó nélkül egymás mellett! Kezét nyújtotta felém. Megfogtam, de legszívesebben férfiasan magamhoz öleltem volna. János a koldus bölcsebb volt, mint sokunk a világban. Talán már egy boldogabb, Örök Hazából figyel Rám. Szeretettel gondolok Rád és minden sorstársadra János Barátom!

2013. december 25., szerda

Jánosnak szeretettel!

Hűvös novemberi napon találkoztam utoljára Jánossal, a sámsonkerti koldussal. Ült az élelmiszer áruház bejárata előtt, minden ízében reszketett. Sapkáját nyújtotta felém, sárga szemét rám emelte. Mi újság van Veled? Kérdeztem? Napok óta nem tudok enni, mondta szomorúan. Minden visszajön. Orvoshoz kellene menned! Mondtam atyáskodva. Már elkészítettem Neked a meleg kabátot, legközelebb elhozom. Pénzt most nem tudok adni, mert nekem sincs, oda ülhetnék melléd. Nem számít, az a fontos, hogy ne menjünk el szó nélkül egymás mellett! Kezét nyújtotta felém. Megfogtam, de legszívesebben férfiasan magamhoz öleltem volna. János a koldus bölcsebb volt, mint sokunk a világban. Talán már egy boldogabb, Örök Hazából figyel Rám. Szeretettel gondolok Rád és minden sorstársadra János Barátom!

2013. december 19., csütörtök

Csaba Testvér a csángó gyerekekért

Kedves Testvérek! December 5-dike után, próbáltam egy kicsit csendbe maradni. Úgy érzem, hogy egyetlen helyes válaszunk a szégyenletes nemre, egy határozott Igen kell hogy legyen: Igen az életre! Igen a szeretetre! Igen a határokon túli testvérre! Éppen ezért, felkértem az árva gyerekeinket, hogy készítsenek ajándékcsomagokat a moldvai csángó gyerekeknek. A gyermekeink igent mondtak a szeretetből vállalt áldozatra, s így több száz csomag napok alatt elkészült. Minden programomat lemondtam és egy nagy busznyi ajándékkal elindultam Erdély határain túli testvéreinkhez, a Moldvai csángókhoz. Hosszan látogattam Hegyeli Attila által szervezett tizenkét magyar oktatási központot, amelyekben 21 romániai magyar pedagógus oktat, nevel magyar nyelven, közel nyolcszáz csángó gyereket. Emberfeletti munkájukat, kis bérelt garázsokba, fészerekben végzik, sokszor a 10-12 négyzetméteres kis szobákban, 20-30 csillogó szemű gyermek szorong, az agyonkopott tenyérnyi táblácska előtt. Magyarul beszélnek, énekelnek, imádkoznak. A pedagógusok 6-8 négyzetméteres kis szobácskában laknak, s bár végzetségük, pedagógusi tapasztalatuk alapján még itthon Erdélyben is igazgatói posztokért pályázhatnának, mégis mosolyogva kitartanak a ficánkoló csángó gyermekek mellett. Történész, filozófus, filológusi diplomákkal elemista gyermekeket tanítanak betűvetésre, vesződnek kacagva, sírva a kisiskolások mindennapi gondjaival. Munkájuk eredményes, mert ők nem azt mondják, hogy a 24. órában értek a csángó gyerekek közé, hanem azt, hogy még csak most vannak a népük megmaradásáért végzett munkájuk első órájában. Optimizmusuk nem alaptalan, én is osztom, hisz egy kis csángó faluban október elején béreltünk egy kis házat, melyben egy szakképzett, tapasztalt tanárnő vállalta, hogy a kis "iskolába" leköltözzön, és el is kezdődött a magyar oktatás. Szűk két hónap alatt 64-re emelkedett a magyar nyelven tanulni akaró gyerekek száma. A jó magyar szó, mind a futótűz, úgy járta át ezt a kis csángó falut. Az Igen a semmiből ott életet teremt. Fontosnak látom kihangsúlyozni, hogy a moldvai csángó magyarok, sok-sok generáció óta, nem csak hogy nem tanulhattak anyanyelvükön, de még a többségi nép nyelvén sem végezhettek szegénységük miatt iskolát. Egy román tanárnő mondta, hogy õ huszonnégy éve tanít egy csángó faluban, de ezalatt egyetlen gyerek sem ment kilencedik osztályba abból a faluból. Természetes, hogy iskola nélkül a tudomány, a kultúra nagyon sok vívmánya nem jutott, nem juthatott el arra a vidékre. Így nem csak az anyanyelvről van szó, hanem mindazt az értéket, kincset, amit népünk, nemzetünk birtokol szeretettel a kis iskoláinkon keresztül, felkínálhatják a tanáraink csángó testvéreinknek. Éppen ezért mérhetetlenül fontos, és értékes az a munka mit a népünk nevében felvállaltak a csángóföldre költözött magyar pedagógusok. Eljön az az idő, amikor népünk, a megmaradásért vívott harcban elért eredményekért érdemrendet fog osztani, és akkor, ezek a fiatal pedagógusok kapják majd a legnagyobb elismerést. Istenre figyelő lélekkel, a moldvai csángó testvéreink iránti szeretettől vezérelve, arra bíztatok minden szomorú szívű magyar testvéremet, hogy a december ötödikén kimondott "nem" gyalázatát mossuk le egy hatalmas, egy-emberként kimondott Igennel. Úgy érzem, hogy jelenleg a csángó testvéreink folytatnak legelkeseredettebb harcot a megmaradásukért. Álljunk ki melléjük, vállaljunk szolidaritást velük! Osszuk meg velük mindazt a szellemi, anyagi értéket, melyet Isten nekünk adott, de ugyanakkor alázatos szívvel tanuljunk is tőlük, hisz csendes elzártságukban, a megmaradásért vívott névtelen harcukban olyan értékeket birtokolnak, mely az egész magyar nép újjászületésének alapja. Õk szeretik az Istent, sokszor naponta kétszer is elmennek a templomba imádkozni. Szeretik egymást, szeretik a gyermekeket, így nem ritka a 8-10 gyerekes család sem ott. Vidámak, tüzesen táncra, dalra szívesen perdülnek. Életigenlésük és életerejük engem mélységesen megindít. Azt javasolom, hogy egy-egy város, település, iskola vállaljon fel testvértelepülésként, testvériskolának, egy-egy moldvai falut, települést. Menjünk el közéjük, vásároljunk, építsünk nekik iskolákat, kollégiumokat. Fogjunk össze, és alapítsunk egy komoly iskolahálózatot a Moldvai csángó testvéreink számára. Ez legyen a mi mindent elsöprő Igenünk, az elhalkuló, tétovázó nemek-re. Szeretettel: Csaba testvér Déva, 2004-12-16 A moldvai csángó magyarok iskolájának építésére és támogatására nyitott alszámlaszámunk: 10300002-20145639-70073285

2013. december 10., kedd

Te vezess engem Betlehemi Csillag!

Talán a téli szürkeségből fakad, talán életem barátságtalanná fordulása teszi, gyakran érzem mostanában, hogy kirúgták hónom alól a mankót, amely tartást adott számomra. Nem engedem át magam a karácsonyi depressziónak. Bódás János versét veszem elő: Bódás János: BETLEHEMI CSILLAG Vak a világ, ha "látója" is mind vak. Gyógyító égi fénnyel ragyogj szemünkbe, betlehemi csillag! A boldogsághoz széles utak hívnak, mégis eltévedünk. Te vezess minket, betlehemi csillag! Milliók halnak, szenvednek és sírnak, lehet-e még vigasz? Mutasd meg, hol van, betlehemi csillag! Iszonyú torka ránk ásít a sírnak: eddig ... és nincs tovább? ... Mutass túl rajta, betlehemi csillag! Véres a Föld, s dúlt. Árja nő a kínnak. Egy békésebb jövőbe vond a világot, betlehemi csillag! Tegyék a fegyvert lábhoz, akik vívnak, s a mosolygó Kisdedhez indítsd el őket, betlehemi csillag!

2013. november 10., vasárnap

A Pápa Szent Ferenc- i tette

Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren átölelt és megcsókolt egy embert, aki ritka és fájdalmas bőrbetegségben szenved, neurofibromatózisban, amely teljesen eltorzítja külsejét. A világsajtót bejárt képet a Magyar Kurír Facebook-oldalán már közel húszezer ember látta. James Martin SJ írását olvashatják. Alig tudtam rávenni magam, hogy megnézzem ezeket a képeket, de tudtam, hogy meg kell tennem. Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren átölelt és megcsókolt egy embert, aki ritka és fájdalmas bőrbetegségben szenved, neurofibromatózisban, amely teljesen eltorzítja külsejét. A fotók, amelyeken a pápa megöleli a daganatokkal borított embert, mélyen megindították az egész világot. Amikor felraktam őket a nyilvános Facebook oldalamra, egy nap alatt 300 hozzászólás érkezett. Miért érintenek meg ezek a képek olyan sokakat? Három lehetséges érvet szeretnék fölvetni. Egy keresztényben ezek a képek felidézik azt az embert, akinek nevét Jorge Mario Bergoglio érsek fölvette, amikor pápává választották, ez az ember pedig: Assisi Szent Ferenc. Mikor egy nap a fiatal Ferenc Assisi közelében lovagolt, találkozott egy leprással – aki a XIII. században oly gyakori bőrbetegségek egyikében szenvedett. Ferenc gyermekkorától rettegett a leprától. Álmában azonban Isten arra kérte őt, hogy változtassa meg az életét, s a korábban léha ifjú tudta: most valami újat várnak tőle. Leszállt lováról, a leprás markába nyomott egy pénzdarabot, s megcsókolta őt. Mikor visszaült lovára, és hátrafordult, hogy búcsút intsen, látta: a leprás eltűnt. A legenda szerint maga Krisztus volt az. E jelenet fordulópontnak bizonyult Ferenc életében: ettől fogva a szegényeknek és kitaszítottaknak szentelte életét. Teréz anya híressé vált szavaival: "a rettenetes álruhát viselő Krisztust" ölelte át. A keresztények ugyanezt ismerték fel Ferenc pápa cselekedetében. A pápa ölelése felidézi azokat a pillanatokat is, amikor Jézus leprásokat gyógyított – ami itt összefoglaló terminus arra a számtalan bőrbetegségre, melyek az I. századi Júdeában és Galileában terjedtek. Az evangéliumokban gyakran előforduló motívum, hogy a Názáreti Jézus nem pusztán meggyógyít, hanem kifejezetten megérint "tisztátalan" embereket, akik közelségét veszélyesnek tartották, és akiket méltatlannak ítéltek arra, hogy befogadják őket a társadalomba. Márk evangéliumában egy leprás arra kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg: "Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem". Ezután, folytatja az evangélium, "Jézus megrendült, kinyújtotta kezét, és azt mondta neki: 'Akarom. Tisztulj meg.' A lepra azonnal elhagyta és megtisztult." Azonban ennek a nagyhatású történetnek az angol fordítása kissé gyengére sikeredett. Az eredeti görög szó, ami a fordításban "moved with pity", a 'splagchnistheis'. Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus a "zsigereiben" ('bowels') érezte a részvétet, vagyis azon a ponton, amit a korban az érzések helyének tartottak. Erre a fajta együttérzésre, és ennek kifejezésére kaptunk meghívást. Ezt az együttérzést láthatjuk Ferenc pápa fotóján, amelyen megöleli a beteg embert. Még ennél is tágabb körben gondolkodva: a hívők számára a pápa csókja Isten szeretetét idézi fel. Így szeret minket Isten: fájdalmainkban, küszködéseinkben, emberségünkben. Kevesen szenvedünk olyan rettenetes betegségben, mint a képen látható ember, közülünk kevesen szenvednek ilyen torz külsőtől. De sokan érezzük úgy, hogy bensőnk torzult el, hogy nem vagyunk méltók a feltétel nélküli szeretetre. Mégis: Isten semmit nem szeretne jobban, mint Ferenc pápához hasonlatosan szorosan átölelni minket. Ezen a fotón mélyebb, nehezebben felismerhető szinten magának Istennek a képét látjuk. A tékozló fiú példázatában, amely apa és fiú kiengesztelődéséről szól, olvashatunk egy gyönyörű sort. Amikor az önfejű fiú hazatér, miután kicsapongásra herdálta el örökségét, Jézus azt mondja: az apa már messziről látta fiát, s elébe sietett, hogy üdvözölje. Ezután az apa – a görög szöveg szerint – csodálatos dolgot tesz. Az angol nyelvű Lukács-evangélium szerint az apa odafut, átöleli és megcsókolja a fiát, ám a görög eredeti szó szerinti fordítása sokkal megrendítőbb, és eszünkbe is jut a pápa fotói láttán: "Odafutván a nyakába borult, és hevesen összecsókolta őt." Szoktak azon tűnődni, vajon milyen Isten szeretete? Nézzenek Jézusra. Nézzenek Assisi Szent Ferencre. És nézzenek a pápára. James Martin amerikai jezsuita 26 éves koráig menedzserként dolgozott a General Electric-nél. Jelenleg New Yorkban él, rendszeresen publikál a legismertebb amerikai lapokban, magazinokban, tévéműsorok szereplője. Szerkesztője az America című jezsuita lapnak. Jezsuita spiritualitás című könyve magyar nyelven is olvasható. cnn.com/Magyar Kurír

2013. november 6., szerda

Akikkel együtt sírtunk és nevettünk

November az emlékezés hónapja. Imáinkat elhunyt családtagjainkért, szeretteinkért ajánljuk fel. Én ma a hadseregben szolgált egykori barátaimért, bajtársaimért imádkozom. Szögedi Tibor egykor vezetőm volt. Idősebb fivérként vigyázott ránk, terelgetett a pályakezdés rögös útján. Családtagok voltunk, ismertük egymás örömét, bánatát. Együtt sírtunk és örültünk. Szent Pál pedig így tanítja a Tesszaloniki híveket: “Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.” /1Tessz 4.13-14/ Amikor halottainkért imádkozunk, akkor a feltámadásba vetett hitünket valljuk meg és irgalmasságot gyakorlunk az elhunyttal szemben. Az imáinkkal elért lelki javakat is értük ajánljuk fel. Ez pedig már amiatt is szükséges, mert soha nem tudhatjuk, hogy haláluk után szeretteink milyen állapotban vannak. Tehát az értük mondott ima személyes felelősségünk is. JMSZ Nyugodjatok békében: Szögedi Tibor, Varga Imre!

2013. október 31., csütörtök

Úttörők között

Talán életkorom miatt történik, de gyakran veszem elő régi fotóimat. Ma ez, a húsz éve készült felvétel akadt a kezembe. A Tiszadobi Gyermekvárosnak egy álomszép Andrássy- kastélyadott otthont. Nagy volt a látogatóturizmus Magyarországról és külföldről egyaránt. A gyermekvédelem akkori vezetése igyekezett állami gondozott gyermekeinket eldugni a látogatók elől. Aranka, a nevelőotthon vezetőjeként változtatott ezen a felfogáson. Legyenek a gyerekek idegenvezetők! Ezzel felépítettük az Ifjúsági Információs Irodát. Felnőttek és gyermekek mozdultak meg az ötletre. Az indulás évének végére már igazi idegenvezetőkké váltak gyermekeink. Jutalomutazást kaptunk erőfeszítéseink elismeréséreSzlovákiába, az Andrássyak nyomát követve. Egész életemre jellemző volt, hogy nem idegenkedtem új utakat kipróbálni, új utakra lépni, vállalva a tévedés kockázatát, a többlet erőfeszítéseket. Életemet a mai napig jellemzi ez a szemlélet. Emlékszem kollégáim rosszalló tekintetére, ahogyan „buzgómócsing”- nak bélyegeztek bennünket. Ma is az „úttörők” között érzem jól magam. Miért? „Menni kell előre. Nem másokkal foglalkozni, vagy épp azzal, hogy mindenki hülyének néz... Tudod, egy dologban biztos vagyok: a nagy utak, azok, amelyek igazán hosszúak és jelentőségteljesek, hatalmas megállító táblákkal vannak tele, és nehézségekkel, pontosan azért, hogy próbára tegyenek, hiszen nem mindenki érdemli meg a jutalmat. Azt a valamit, amit neked szántak, és a tiéd. Nem kell mindenkinek felérnie a csúcsra - pedig mindenki előtt ott a lehetőség. De egy dolgot érdemes szem előtt tartani: a tiéd lehet minden, amire vágysz, de ha nem teszel érte semmit, a helyén marad - ahogy Te is.” /Oravecz Nóra/

2013. október 16., szerda

Nézz a szemembe!

Bizonyára még sokat fogom tanulmányozni Ferenc Pápa gondolatait az egyház megújításáról. Már első olvasatra is felkeltette a figyelmemet, a misztikusokról szóló gondolat. Misztikusokról szól, akiket megérintett a kegyelem. . A kegyelem nem része a tudatunknak, hanem olyan fénymennyiség a lelkünkben, amely nem a bölcsességből, s nem az értelmünkből származik. Személyes tapasztalatom is ez az állapot. A napokban Kiss Szaléz Baráti Körének egyéves működéséről szóltam közösségünk előtt. Bevezető gondolatként szóltam arról, hogy mit kaptam én a ferencesektől. Csak egy apróságot: Szemeim ragyogását. De ez a tiszta, őszinte tekintet szeretettel irányul a másik emberre, a teremtett világra. Amikor személyes meghívást kaptam az ifjúsági munkára, nem vállalkoztam többre, mint ennek a tekintetnek a továbbadására. Az ifjúságot nem tudom megszólítani kioktató, minden áron nevelni akaró befolyásolással. Nevelőtanárként is fontosabbnak tartottam életpéldámmal nevelni. A másik, legalább olyan fontos dolog, hogy megszólíthassuk a fiatalokat, a hitelesség. Ferenc Pápa legutóbb megfogalmazott gondolatában megfogalmazza: Hiteles tanúságtevőkre van szükség az újraevangelizációban! Az, hogy magam hiteles vagyok- e, eldönthető azzal, hogy a szemembe nézzenek.
Bizonyára még sokat fogom tanulmányozni Ferenc Pápa gondolatait az egyház megújításáról. Már első olvasatra is felkeltette a figyelmemet, a misztikusokról szóló gondolat. Misztikusokról szól, akiket megérintett a kegyelem. . A kegyelem nem része a tudatunknak, hanem olyan fénymennyiség a lelkünkben, amely nem a bölcsességből, s nem az értelmünkből származik. Személyes tapasztalatom is ez az állapot. A napokban Kiss Szaléz Baráti Körének egyéves működéséről szóltam közösségünk előtt. Bevezető gondolatként szóltam arról, hogy mit kaptam én a ferencesektől. Csak egy apróságot: Szemeim ragyogását. De ez a tiszta, őszinte tekintet szeretettel irányul a másik emberre, a teremtett világra. Amikor személyes meghívást kaptam az ifjúsági munkára, nem vállalkoztam többre, mint ennek a tekintetnek a továbbadására. Az ifjúságot nem tudom megszólítani kioktató, minden áron nevelni akaró befolyásolással. Nevelőtanárként is fontosabbnak tartottam életpéldámmal nevelni. A másik, legalább olyan fontos dolog, hogy megszólíthassuk a fiatalokat, a hitelesség. Ferenc Pápa legutóbb megfogalmazott gondolatában megfogalmazza: Hiteles tanúságtevőkre van szükség az újraevangelizációban! Az, hogy magam hiteles vagyok- e, eldönthető azzal, hogy a szemembe nézzenek.

Nézz a szemembe!

2013. október 9., szerda

Ima a kereszt előtt

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat. Szent Ferencnek ez az imája nagyon közel áll az Egyház könyörgéséhez. Imái olyanok, mint az Egyház hivatalos imái. Annyira közel kerültek hozzá a liturgikus imák, hogy személyes imáiban is tükröződnek a megszólítások, kifejezések, szófordulatok. Bármennyire is azt szoktuk mondani, hogy szent Ferenc Krisztus központú volt – ami igaz is -, íme, hogy ezt a nagyon korai időben fogalmazott imáját Istenhez intézi. Krisztus szeretete, megváltói műve a Szent Háromságon belül van. Fölséges és dicsőséges Isten, ahhoz az Istenhez szól, aki transzcendens (természetfölötti). Ez a Szentírás világának, emberének a tapasztalata. Isten fölötte áll mindennek (fölséges), dicsőséges (szent). Szent megrendüléssel közelit Istenhez. Ismeri azt a távolságot, amely Istent és az embert elválasztja. Ragyogd be szívem sötétségét, a megszólítást kérés követi. Szent Ferencnek az is tapasztalata, hogy Isten nem kizárólag a menny távolságában lakik, hanem ott van, ott akar lenni az ember szívekben. Azonban azt is tudja, hogy mennyire sötét tud lenni az emberi szív. A szív bibliai szó – az ember személyiségének középpontja, minden jónak és rossznak forrása. Mivel minden megvilágosodás Istentől jön, ezért kéri, hogy ragyogja be szíve sötétségét. Nem az értelem megvilágosodását kéri, mert nem kizárólag az értelemben (az ész világánál) dőlnek el a dolgok. Nem csak intellektuális szinten folyik az élet. A szív átalakulására van szűkség, arra, hogy a szív mélyéről feltörő sötét dolgok is megváltódjanak, hogy életünk minden zege-zúgát átjárja Isten világossága. És adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, számára a három isteni erény (belénk öntött erények) a legfontosabbak. Mindegyiket jelzővel látja el. Igaz hit: számára döntő fontosságú volt a hit tisztasága (katolikus) Nem akarja, hogy őt és későbbi követőit összemossák eretnek csoportokkal. Erre mindig kényesen vigyázott. Regulájára a pápától kért jóváhagyást. Biztos re
mény: bele horgonyoz, bele kapaszkodik Istenbe. Arra vágyik, hogy a reménye biztos legyen. Tökéletes szeretet: a szeretetnél is csak annak tökéletes formájával akar megelégedni és tudja, hogy a tökéletes Istentől, kérheti a tökéletes szeretetet. Érzéket és értelmet, Uram, érzéket és megismerést kér. Ezek a hidak az imádkozó Ferenc és Isten között. Arra vágyik, az élete – érzés világa, megismerés vágya megnyíljon Isten előtt. Azért, hogy megtegye az ő akaratát. Hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat, arra vágyik, hogy Isten akarata legyen az eligazítója, amit tettekre akar váltani, meg akarja tenni, szerinte akar cselekedni.

Ima a kereszt előtt

2013. szeptember 29., vasárnap

Tertullianus: Feleségemhez

„Honnét lehetne elegendő erőnk ama házasság boldogságának ecseteléséhez, melyet az Egyház kötött egybe, melyet az áldozat erősít meg, az áldás megpecsétel, az angyalok hirdetnek és érvényesnek tekint az Atya? Hiszen jogos és helyes házasságot még a földön sem kötnek a gyermekek atyáik beleegyezése nélkül. Mily nagyszerű az iga, amelyet a hívő pár visel. Egy a reményük, egy a fegyelmük és ugyanaz a szolgálatuk. Testvérek ők mindketten, szolgatársak mindketten, sem testb
en sem lélekben nincsen különbség közöttük. Valóban ketten egy testben élnek ők. Ahol egy a test, egy a lélek is. együtt imádkoznak, együtt borulnak térdre, együtt böjtölnek. Tanítják egymást kölcsönösen. Buzdítást adnak egymásnak. Egymás irányában közösen türelmesek. Hasonló módon viselkednek az Isten egyházában, hasonlóképpen az Isten lakomáján, egyazon lelkülettel a szorongatásokban, az üldözések idején s a verőfényes napok nyugalmán. Egyik sem titkolózik a másik előtt, nem kerülik egymást, életük párjának terhére nincsenek. Szabadon látogatják a betegeket és segítik a szegényt. Keserves gyötrelmek nélkül adják az alamizsnát, aggályoktól nem kínzottan mutatják be az áldozatot, és senki sem akadályozza a mindennapi jámborkodást. Nem lopakodásban vetik a keresztet, nem aggodalmaskodóan kívánnak szerencsét, és nem lélekben mondják csak az áldás igéit. Mindkét szájon felcsendül a zsoltár és a himnusz, s kölcsönösen versenyre kelnek, hogy ki énekeljen jobban Istennek. Örül Krisztus, ha lát és hall ilyeneket s békéjét küldi rájuk. Ahol ketten vannak, ő is ott van s ahol ő van, ott a gonosznak helye nincsen.”

Tertullianus: Feleségemhez

2013. szeptember 27., péntek

Fény és Árnyék

A szeptember- végi napsütés a szabadba csábított. Kimentem a város főterére, leültem a Főnix szökőkút padjára a város hajléktalanjai közé. Az arcomat simogató fénysugár elmélkedni késztetett. Gondolataim egy idézetre fűződnek: „Az emberi szív olyan, mint a föld: a fele naptól megvilágított, a másik része viszont árnyékban van. (...) Hogy élünk, az csak azt jelenti, hogy tisztában vagyunk mindevvel, s arra törekszünk, hogy az árnyék ne kerekedjen a fény fölé. Ne bízzon semmiben, ami tökéletes, ne bízzon senkiben, akinek a megoldás a zsebében van. Ne bízzon semmiben, csak abban, amit a saját szíve mond, sugall.” Susanna Tamaro Valóban, magunk dönthetünk arról, hogy a Föld árnyékos, vagy napos oldalán szeretnénk élni. Én a holnapi napon, összetörök életemben mindent, ami a sötétbe húzott. Ágnessel kilépünk a Fénybe.

Fény és Árnyék

2013. szeptember 24., kedd

Rend a lelke mindennek

A hétköznapi ember, amikor nagy dologra, ünnepre készül, rendet tesz környezetében, kitakarít. Tegnapi napomat ezzel töltöttem. A feleslegessé vált, akadályt jelentő lomokat összeszedtem, kidobtam. De kezembe akadtak olyan értékek is, amelyekről már régen megfeledkeztem. Lelkünk is ugyanígy működik. Amikor
Istenhez, Máriához fordulunk kéréseinkkel, önvizsgálatot tartunk, megbánjuk bűneinket, bűnbocsánatot kérünk. Így, megtisztult lélekkel léphetünk tovább új utakra. Ferenc Pápa felajánló imáját idézem Máriához: „Hozzád fohászkodom ennek a városnak és ennek a térségnek minden családjáért, a fiatalokért, az idősekért és a betegekért; azokért, akik magányosak, akik börtönben vannak; azokért, akik éheznek, a munkanélküliekért; azokért, akik reményt vesztettek és azokért, akiknek nincs hitük. Könyörgök hozzád a kormányzókért és oktatókért is. Legédesebb Anya, mutasd meg nekünk Jézust és taníts meg bennünket arra, hogy mindig csak azt tegyük, amit Ő mond nekünk”.

2013. szeptember 22., vasárnap

tya Ünnepén

"Nézzétek, milyen dicsőség vette körül! Milyen világra szóló sereget toborzott! Vajon miért? Filozófus volt talán, vagy tudós? Ó, nem! Egész egyszerűen csak alázattal bemutatta a szentmisét, és gyóntatott reggeltől estig. Hogyan jellemezzük még ezen felül? Krisztus megjelölte őt sebhelyeivel." (VI. Pál) Francesco Forgione 1887. május 25-én született Pietrelcinában. Szülei, Ziorazio és Giuseppina mindjárt a születését követő napon elvitték őt a templomba, ahol fiuk a keresztségben a Ferenc nevet kapta. Gyermekkorában sokszor volt magányos; hallgatag és félénk természetű ifjonc, aki már fiatalon is állandóan imádkozott, és keserves könnyekre fakadt, ha valaki a jelenlétében káromkodott. Valószínűnek látszik, hogy Isten már e korai időktől kezdve is működött benne, és későbbi hivatásának gyönge csírái már ekkor bontakozni kezdtek lelkében - mindez megmagyarázhatja tartózkodó magatartását. Szülei hamar felismerték fiukban ezt az isteni csírát, ezért 1902-ben - egy szép októberi napon - a fiatal Francesco egész egyszerűen elindult az apjával Morconéba, ahol felvételt kért az ottani kapucinus kolostorba. Amikor 1903-ban elindult a morconei noviciátusba, édesanyja örömkönnyeket hullajtva így búcsúzott tőle: "A szívem megszakad, de ne gondolj most édesanyád fájdalmára. Szent Ferenc hívott, hát menj!" Az ifjú kapucinus 23 éves volt, amikor pappá szentelték, és megkapta a Padre Pio nevet. Hogy mit jelentett számára ez a nagy esemény és első szentmiséje, azt jól jellemzik a rend provinciálisához írt levelének Jézus Krisztusról szóló sorai: "Amikor ma a szeretet misztériumában remegő kézzel felemellek, hadd legyek Veled együtt és Teérted, ó szentséges főpap; a világ számára út, igazság, élet és tökéletes engesztelő áldozat." Pio atya azonban nem sokáig élvezhette szerzetesi szolgálatait - a háború kitörésekor, hadköteles lévén, kénytelen volt bevonulni a seregbe. Felettesei, látván rátermettségének és gyakorlatlanságának hiányát, a legkevésbé kívánatos munkára osztották be őt - így lett belőle küldönc és laktanya-takarító. Ekkor volt alkalma először megismerkedni a bűnnel; itt tanulta meg, hogyan szeresse a bűnösöket. Későbbi tanításaiban minderről a következőket vallotta: "A bűnt el kell választani a bűnöstől. A bűnt lehet gyűlölni, de a bűnöst szeretni kell!" Fél évvel behívása után megbetegedett, ezért katonai engedéllyel elbocsátották. 1918. szeptember 20-án feltűntek rajta Krisztus sebei, stigmái. "Keresztre feszítése" azonban már augusztus 5-én megkezdődött, amikor is kezein egyre csak növekvő szúró, égető fájdalom jelentkezett. Egyik gyóntatása alkalmával látomása támadt: egy mennyei személyiség jelent meg előtte, aki kezében egy hegyes szerszámot tartott, s ezzel pillanatok alatt behatolt Pio atya szívébe. Úgy érezte, rögtön kettéhasad a szíve! Ez a kínzó állapot egészen augusztus 7-e reggeléig tartott; Pio atya a gyötrelmes napokra később így emlékezett vissza: "El sem tudom mondani, milyen gyászosan szenvedtem! Azt gondoltam, egész belsőm kiszakad, és szétzúzódik mindenem. A testem égett, minden porcikám sajgott. Attól a naptól fogva lettem halálra sebzett. Lelkem mélyén azóta is állandóan nyílt sebet érzek, amely folytonosan gyötör." Keresztre feszített ura iránt szeretettől lángra lobbant szíve azonban még nem volt elegendő. Ez a hatalmas szeretet szükségszerűen ki kellett hogy virágozzék a testén is: belső sebei szeptember 20-án külsőleg is láthatóvá váltak. Kezein, lábain és jobb oldalán a stigmák erősen véreztek, de a vér sosem alvadt meg, s ugyanakkor kellemes jázminillatot árasztott. Maga Pio atya így nyilatkozott a sebeiről: "Nagy szerencsétlenség a számomra, hogy nem tudom kifejezni annak az állandóan működő, égető vulkánnak a tüzét, amelyet Krisztus helyezett a bennem dobogó kicsi szívbe. Elemészt a felebaráti és az Istenszeretet - Isten jelenléte szilárd a lelkemben, szívemben pecsétként hordozom Őt!" Padre Pióból igazi lelki vezető vált; átérezte hivatását arra, hogy Krisztussal együtt az emberiség megváltója legyen. Nem ő élt többé, hanem az Úr élt benne a maga teljességében, olyannyira, hogy Pio atya megfeszítettnek érezte magát. A következőket mondta erről: "Amikor Jézus tudtomra akarja hozni, hogy Ő vezet engem, megérezteti velem sebeit, töviseit." Innentől kezdve egész élete szakadatlan áldozatbemutatássá változott: minden nap megtapasztalhatta, miből is áll igazi atyának lenni. Egyre nagyobb tömegek kezdték ostromolni, mohón csipegetve őt - Pio a szó igazi értelmében "felfalt ember" lett. Az atya szerint a testvéri szeretet legnagyobb jótette a bűntől való megszabadítás. Ennek jegyében minden gyónása a megváltás véres misztériumaként áll előttünk, amibe belevetette szívének és ereinek minden csepp vérét. A bélyegek azonban csak külső jelei annak a belső engesztelő áldozatnak, amely őt teljes egészében az emberi lelkek szolgálatába szentelte. A misék Pio atya számára külön meditációk voltak. Mozdulatai egyszerűek, hangja tisztán csengő; alig ért az oltár lábához, arca máris átszellemült. Nem kellett hozzá nagy hittudomány, hogy aki látta őt, rájöjjön: olyan világban mozog, amely számunkra áthatolhatatlan. Pio atya előtt az emberi lelkek egy pillanat alatt lelepleződtek. Megkülönböztető-képessége, páratlanul finom intuíciója, érzékenysége, felelősségérzete, valamint a szent gyengédségnek egy-egy cseppje szinte minden szavában, írott soraiban előbukkant. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek Padre Piónak a lelkek fölötti rendkívüli hatalmát jelzik. A nála gyónókat minden egyes alkalommal Krisztus vérébe merítette, melytől az illetők egészen átalakulva, mintegy újjászületve éledtek fel - arcukon meglepő béke, s olykor nem titkolható öröm sugárzott. Pio atya sokat tanított az erényekről, melyek közül külön kiemelte a hitet, a reményt és a szeretetet, de elengedhetetlenül fontosnak tartotta az engedelmességet, a bizalmat, a hálát és a mértékletességet is. A legfontosabb keresztényi erények szerinte a szeretet és az alázatosság: "Mindig arra törekedjünk, hogy szerények legyünk a szeretet és az alázatosság erényeiben, mert ezek »a nagy épületnek« a vezérgerendái, amikre a többi erény épülhet. Nagy szeretettel alázzuk meg magunkat Isten és az embertársaink előtt, mert Isten csak azokhoz szól, akik nagy alázattal viseltetnek Vele szemben." A másik fő erény a szeretet - amint atyja és rendjének alapítója, Assziszi Szent Ferenc, úgy Pio atya is mindent az isteni szeretetre vezetett vissza, hiszen "a szeretet Isten, és aki szeretetben él, az Istenben él!". "Ha szeretni akarunk, az már szeretetünk jele. A szeretet ellen vétkezni annyi, mint bűnt elkövetni Isten és a természet ellen. Isten nap mint nap próbára tesz minket, hogy bebizonyítsuk iránta érzett imádatunkat. A szeretet az a csodálatos mágnes, amely a lelkeket kirántja a tompultságból és a középszerűségből, hogy magához vonzza őket. Ámde ez a szeretet keresztre van feszítve; csak a keresztfán találhatjuk meg. Ha a szeretetet akarjuk, de a szenvedést visszautasítjuk, akkor nincs esélyünk! Jézus felénk nyújtja karjait, de kezei át vannak szegezve. Ahhoz, hogy megölelhessük Őt, hogy szívünk mesterévé válhasson, és mindaddig folytassa bennünk művét, míg a szeretetben teljesen tökéletesen át nem alakulunk, át kell karolnunk keresztjét is, s részt kell vennünk haláltusájában!" Padre Pio példaadó módon vállalta a szenvedést - még idős korában is éjszakákon át gyóntatta a lelkeket, pedig egészségi állapota egyre romlott, hogy végül már csak tolószékben tudott közlekedni. 1968. szeptember 20-án csendesen megünnepelte sebei megjelenésének 50. évfordulóját, másnap asztmarohamot kapott és szeptember 22-én a hajnali órákban örökre lehunyta szemeit. Örökségül azonban ránk hagyta imacsoportjait, melyek hosszú idő óta terjednek világszerte, s Földünket behálózva töretlenül hirdetik a szeretetet. Pio Atya ünnepe minden év szeptember 23.-án van. Szenteljük meg ezt a napot böjttel és imádsággal Pio Atya tiszteletére. Sarkadi Melinda Megjelent a Manifesztum 4. számában. Forrás: Napfényes Élet Alapítvány

2013. szeptember 12., csütörtök

A belső látásról

Tegnapi napomra érdekes programot választottam: Városunk polihisztora, Pikó Sándor kiállítására siettem. A zenész, szobrász, festő, aki nem mellékesen ékesszólóan ír is, 65. születésnapja alkalmából megajándékozta Debrecent a Jelenések Könyve által ihletett festményei kiállításával. A Belvárosi Művelődési Központ kiállítóterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, tisztelőkkel, barátokkal. A művész beavatta a jelenlévőket az alkotói folyamat részleteibe. Elmesélte, hogy tizenhárom éve letette ecsetjét, mert következő alkotása elkészítéséhez elmélkedésre van szüksége. Isten megajándékozta a belső látás képességével, ezért kötelességének, küldetésének tekinti életműve folytatását. Ez a gondolata késztetett a továbbgondolásra. Vajon milyen kapcsolat van Hit és Értelem között? Ezt találtam, megosztom: „A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, 1999. szeptember 14-én jelent meg II. János Pál pápa 13. enciklikája, amelynek latin kezdőszavai: „Fides et ratio”, magyarul „Hit és ész”. Korunk gondolkodásmódjában fontos tanítást ad a hit és az ész kapcsolatáról. Fel kell arra figyelni, hogy az enciklika a ratiónak, vagyis az észnek, mint az emberi megismerésnek és gondolkodásnak a képességéról szól, amellyel megismerhetjük az emberre vonatkozó igazságot. Vannak alapvető kérdések, amelyekre választ kell adnunk, amint ezt az enciklika kezdetén olvassuk: „Ki vagyok én? Honnan jövök és hová megyek? Miért van a rossz? Mi vár ránk mostani életünk után?” Ezekre a kérdésekre nem a természettudomány, hanem az emberi gondolkodás segítségével lehet választ adni. Korunkban sokan kételkednek az észnek abban az adottságában, hogy a természettudományokat meghaladó kérdésekre biztos választ tud adni. Az enciklika ezekkel az áramlatokkal szemben kiemeli az ész megismerő képességét és méltóságát. Az emberre vonatkozó igazság megismerését segíti a keresztény hit. A pápa sokszor visszatérő tanítása, hogy az Istenről szóló igazság ismerete feltárja az emberre vonatkozó igazságot. Ezért a hit és az ész nincs ellentétben egymással, nem is független egymástól, hanem kiegészítik egymást. Az enciklika elkészítése hosszú ideig tartott. A kéziratot a pápa tizenkét évvel ezelőtt kezdte el. A hosszú idő nemcsak az alapos, körültekintő munkára, hanem a téma fontosságára is rámutat, amelynek összefoglalását adja a kezdő mondat: „A hit és az ész olyan, mint két szárny, melyekkel az emberi szellem felemelkedik az igazság szemlélésére. Istent megismerve juthatunk el önmagunk teljes igazságához.” „Szerezz magadnak bölcsességet, szerezz magadnak belátást” (Péld 4,5) 21. Az ószövetségi emberek számára a megismerés nemcsak az ember, a földkerekség és a történelem megfigyelésén alapszik, hanem fölbonthatatlan kapcsolatot tételez föl a hittel és a kinyilatkoztatott dolgokkal. Ezek közé tartoznak azok a kihívások is, melyekkel a választott népnek szembe kellett néznie, s melyekre válaszolnia kellett. Amikor a bibliai ember elgondolkodott saját helyzetén, fölfedezte, hogy csak a kapcsolataiban értheti meg önmagát: kapcsolatában önmagával, a néppel, a világgal és Istennel. E kitárulás a kinyilatkoztatásban kapott misztérium felé igaz ismeret forrása lett számára, és lehetővé vált, hogy esze megmerüljön a végtelen azon terében, mely addig el sem képzelhető megismerési lehetőségeket tartogatott számára. A kutató nekifeszülés azonban a szerzőt el is fárasztotta, mert az ész határaiba ütközött. A Példabeszédek Könyve egyenesen kimerültségről beszél, mely a szerzőt akkor fogta el, amikor megkísérelte megérteni Isten titokzatos terveit (vö. Péld 30,16). A hívő azonban, bármennyire fárasztó is, nem hagyja abba a kutatást. Igazsághoz vezető útja folytatásához az erő ebből a bizonyosságból származik: Isten „kutatónak” teremtette (vö. Préd 1,13), és feladatául adta, hogy semmit ne hagyjon érintetlenül, jóllehet a kétség állandóan fenyegeti. Istenre támaszkodva mindig és mindenütt a szépre, a jóra és az igazra törekszik. 22. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelének első fejezetében még jobban megérteti velünk a bölcsességi könyvek gondolatait. Az Apostol a nép nyelvén elmondott filozófiai érveléssel mély igazságot fejez ki: a teremtett dolgok által az „oculi mentis”, a 'lélek szeme' eljut Isten megismerésére. Isten ugyanis a teremtményekben föltárja az emberi ész előtt a maga „erejét „ és „istenségét” (vö. Róm 1,20). Az emberi észnek tehát képessége az, hogy túlszárnyalja természetes határait: ez nemcsak azt jelenti, hogy nincs az érzéki megismeréshez kötve, mert kritikus ítéletet tud róla alkotni, hanem azt is, hogy az érzéki ismereteken elgondolkodva meg tudja érinteni az okot, ami az összes érzékelhető dolgok eredetét magyarázza. A filozófia nyelvén szólva mondhatnánk, hogy e nagyon fontos szentpáli hely az ember metafizikai képességét állítja. Az Apostol megítélése szerint a teremtés eredeti tervében az ész el volt látva a képességgel, hogy könnyedén az érzéki világ fölé emelkedjen, s eljusson mindenek eredetéhez: a Teremtőhöz. Az engedetlenség miatt mellyel az ember teljesen és abszolút módon független akart lenni Teremtőjétől elveszett ez a teremtő Istenhez való könnyed fölemelkedés. A Teremtés Könyve szemléletesen írja le az ember állapotát, amikor elmondja, hogy Isten Éden kertjébe helyezte őt, melynek közepén ott állt „a jó és rossz tudásának fája” (Ter 2,17). A szimbólum világos: az ember nem volt abban a helyzetben, hogy magától meg tudja különböztetni és el tudja dönteni, mi a jó és mi a rossz, hanem ehhez egy magasabb elvre volt szüksége. A gőg vaksága annyira megtévesztette ősszüleinket, hogy szuverénnek és függetlennek hitték magukat, és azt gondolták, kizárhatják az Istentől származó megismerést. Ős-engedetlenségükbe minden további férfit és nőt bevontak, megsebesítették az emberi észt, és ez a seb attól kezdve akadályozza a teljes igazsághoz vezető úton. Az ember igazságot megismerő képessége már attól elhomályosult, hogy elutasította Azt, aki az igazság forrása eredete. Ugyancsak az Apostol tárja föl, hogy a bűn miatt mennyire „oktalanná” váltak az emberek gondolatai, s mennyire kificamodtak és hamisak lettek következtetéseik (vö. Róm 1,21-22). A lélek szeme már nem lát világosan: az emberi ész lassanként önmaga rabja lett. Krisztus eljövetele volt az üdvözítő esemény, mely kiragadta az észt gyöngeségéből, és megszabadította a kötelékektől, melyekkel önmagát kötözte meg. 23. Ezért a keresztények kapcsolata a filozófiával alapvető ítéletalkotást követel. Az Újszövetségben, főként Szent Pál leveleiben világossá vált: „e világ bölcsessége” szemben áll Istennek Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott bölcsességével. A kinyilatkoztatott bölcsesség fölülmúlja a mi megszokott gondolkodási formáinkat, ezért megfelelő módon nem tudjuk kifejezni azt. Az ember képtelen megérteni, hogyan lehet a halál az élet és a szeretet forrása, Isten azonban éppen azt választotta üdvözítő terve titkának föltárására, amit az ész „balgaságnak” és „botránynak” lát. A kortárs filozófusok nyelvét használva éri el Szent Pál tanításának és annak a paradoxonnak csúcspontját, amit hirdetni akar: „Isten a semminek látszókat választotta ki, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak” (1Kor 1,28). Az Apostol nem riad vissza attól, hogy erősebb kifejezéseket használjon, mint a filozófusok Istenről folytatott vitáikban, hogy kifejezze az ingyenes szeretet lényegét, mely Jézus Krisztus keresztjében nyilatkoztatta ki önmagát. Az emberi ész képtelen kimeríteni a szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit keres. Nem a szavak bölcsessége, hanem a Bölcsesség Szava az, amit Szent Pál az igazság és az üdvösség kritériumaként állít. A kereszt bölcsessége ezért fölülmúl minden kulturális határt, amit rá akarnak erőltetni, és arra kötelez, hogy kitáruljunk annak az igazságnak egyetemessége előtt, melynek hordozója. Mekkora kihívást jelent az észnek, és mekkora jó származik abból, ha az ember elfogadja! A filozófia, mely elismeri az ember állandó törekvését az igazság felé, a hit segítségével meg tud nyílni arra, hogy a kereszt „ostobaságában” befogadja az ítéletet azok fölött, akik az igazság ismeretével ámítják magukat, s közben saját sekélyes filozófiájuk foglyai. A hit és a filozófia kapcsolata a megfeszített és föltámadott Krisztus hirdetésében sziklazátonnyal találkozik, melyen hajótörést szenvedhet. E zátonyon túl azonban megérkezhet az igazság végtelen tengeréhez. Itt mutatkozik meg világosan az ész és a hit közötti határ, de az a tér is láthatóvá válik, ahol e kettő találkozni tud. „

2013. szeptember 8., vasárnap

A "Halál Rendje"- Nem elmélet csak összeesküvés!

A "Skull and Bones" Társaság és az új világrend Az "Order of Skull and Bones" (a "Koponya és Csontok Rendje") az egyik legnagyobb befolyással és hatalommal rendelkező féltitkos szervezet ma az Egyesült Államokban. Ez a "fraternity"-nek, azaz egyetemi diáktársaságnak álcázott elithálózat a Connecticut állambeli New Haven város híres egyetemén, a Yale University-n jött létre. Ma is a Yale Egyetem az első számú központja, ahol az Egyesült Államok kormányának és államigazgatásának, valamint az amerikai hírszerző szervezetek irányítóinak jelentős része diplomáját szerezte. A "Koponya és Csontok" Rendjének bázisát az Egyesült Államokban hosszú időn át domináns WASP (White Anglo-Saxon Protestant, fehérbőrű, angolszász születésű és protestáns vallású) vezetőréteghez tartozó személyek alkotják. Az ő kultúrájuk és világszemléletük nemcsak a 19. és a 20. században, de a 21. század kezdetén is döntő befolyással van az amerikai társadalmi és politikai életre. George Herbert Walker Bush, a jelenlegi elnök apja, aki 1988-tól 1992-ig volt az Egyesült Államok elnöke... A "Skull and Bones" Társaság és az új világrend Nem elmélet. Csak összeesküvés. Az "Order of Skull and Bones" titkos eredete Az "Order of Skull and Bones" (a "Koponya és Csontok Rendje") az egyik legnagyobb befolyással és hatalommal rendelkező féltitkos szervezet ma az Egyesült Államokban. Ez a "fraternity"-nek, azaz egyetemi diáktársaságnak álcázott elithálózat a Connecticut állambeli New Haven város híres egyetemén, a Yale University-n jött létre. Ma is a Yale Egyetem az első számú központja, ahol az Egyesült Államok kormányának és államigazgatásának, valamint az amerikai hírszerző szervezetek irányítóinak jelentős része diplomáját szerezte. A "Koponya és Csontok" Rendjének bázisát az Egyesült Államokban hosszú időn át domináns WASP (White Anglo-Saxon Protestant, fehérbőrű, angolszász születésű és protestáns vallású) vezetőréteghez tartozó személyek alkotják. Az ő kultúrájuk és világszemléletük nemcsak a 19. és a 20. században, de a 21. század kezdetén is döntő befolyással van az amerikai társadalmi és politikai életre. George Herbert Walker Bush, a jelenlegi elnök apja, aki 1988-tól 1992-ig volt az Egyesült Államok elnöke, többek között arról is híressé vált, hogy nyíltan meghirdette az új világrend bevezetését. Az új világrendnek a koncepciója a "Skull and Bones" testvéri szövetség és az elődjének tekinthető - Adam Weishaupt által alapított - illuminátusok eszmevilágában és stratégiájában gyökerezik. Ma is, amikor már az idősebb Bush fia: George W. Bush az Egyesült Államok elnöke, az amerikai kormány és az államigazgatás számos befolyásos képviselője, az elnökkel az élén, a "Skull and Bones" hálózat tagja. Ez a hálózat arra törekszik, hogy visszaállítsa Amerikának azt az egyedülálló vezető szerepét, amelyet közvetlenül a 2. világháború után betöltött a nemzetközi életben. Az idősebb George Bush ezt a korszakot gyakran nevezte "Amerika évszázadának". A "Koponya és Csontok" máig nagyhatalmú Rendjének a története az Elihu Yale-ről elnevezett egyetemen kezdődődik, ahol az amerikai hírszerzés, a kábítószerkereskedelem és a titkos társaságok szálai egységes hálózattá szövődtek a történelem során. Elihu Yale Boston közelében született, Londonban végezte tanulmányait, majd pedig a Brit Kelet-indiai Társaság szolgálatába lépett. Karrierje gyorsan ívelt felfelé és 1787-ben ő lett a madrasi Saint George Erőd kormányzója. Hatalmas vagyonra tett szert és 12 év múlva visszatért Angliába. Amikor a Connecticut-i Collegiate School támogatásért fordult hozzá, Elihu Yale bőkezű adományban részesítette. Ismételt adományok után az egyetem vezetői elhatározták, hogy felveszik jótevőjük nevét. Így jött létre 1718-ban a Yale College, a máig tekintélyes Yale Egyetem. A Yale Egyetem régi épülete előtt áll Nathan Hale szobra. Ennek egy másolata a CIA Langley-ban lévő központjánál is megtalálható, valamint a Philip's Akadémia épülete előtt Andoverben. Nathan Hale a "Culper Ring"-nek, Amerika első hírszerző-szervezetének volt a tagja. George Washington szervezte meg és a Függetlenségi háború egész ideje alatt sikeresen működött. Egyedül Nathan Hale volt az, akit az angolok lelepleztek és 1776-ban felakasztottak. Ettől kezdve tart a Yale Egyetem és a hírszerzés meghitt kapcsolata. 1823-ban Samuel Russell megalapította a Russell & Company-t azért, hogy az felvásároljon ópiumot Törökországban, és onnan Kínába csempéssze. Ez a cég 1830-ban egyesült a bostoni Perkin's szindikátussal és Amerika elsőszámú ópiumcsempész vállalkozásává vált. Amerika és Európa sok neves dinasztiája a Kínával folytatott ópiumkereskedelemben gazdagodott meg. A Perkins cégnek volt Kantonban a fő helyi megbízottja: Warren Delano, Franklin Delano Roosevelt nagyapja. Ugyancsak ennek a cégnek a partnerei közé tartozott John Cleve Green, aki Princeton-t finanszírozta; Abiel Low, aki a Kolumbiát, valamint Joseph Coolidge, továbbá a Perkins, a Sturgis és a Forbes családok. Coolidge fia alapította a United Fruit Company-t és unokája, Archibald C. Coolidge pedig társalapítója volt a nagyhatalmú Council on Foreign Relations-nek, a new york-i székhelyű Külkapcsolatok Tanácsának. William Huntigton Russell, Samuel unokatestvére 1831-1832-ben Németországban tanult. Ekkoriban ott divatos volt valamennyi emberi tevékenységre és társadalmi törekvésre a tudományos módszert alkalmazni. Poroszországban John Locke és Jean Jacques Rousseau nézetei figyelembevételével új iskolarendszert építettek ki. Johann Fichte, aki az Adam Weishaupt-féle illuminátus szervezethez tartozott, "A német néphez intézett üzenet"-ben például kifejtette, hogy a gyerekeket az államnak kell felnevelni és a mindenható államnak kell előírnia számukra, hogy mit és hogyan gondoljanak. A korszak nagy filozófusa: Georg Wilhem Friedrich Hegel, aki Fichte utódja lett a Berlini Egyetemen 1817-ben, világunkat a szellem világának tekintette. Az állam ennek az abszolút szellemnek a megtestesítője és a polgár csak akkor lehet szabad, ha feltétlenül tiszteli ezt az államot és engedelmeskedik neki. Hegel az államot az abszolút szellem földi megnyilvánulásaként írta le, az emberi fejlődés végső céljaként. Ez a végső cél, az állam, minden egyén felett áll és a polgároknak legfőbb kötelessége, hogy az állam engedelmes alattvalói legyenek. Mind a fasizmus, mind a kommunizmus szellemi gyökere a hegeli tanításokban gyökerezik. Ezek a háttérhatalom által ma ismét felkapott nézetek divatosak voltak akkor is, amikor William Russell Németországban tanult. Visszatérve a Yale Egyetemre megalakította az Alphonso Taft társaságot. 1876-ban betörtek a Skull and Bones termébe és az ekkor szerzett információ szerint a "Koponya és Csont Társaság - a német egyetem egyik részlege"... Russell tábornok a "Csontok" alapítója Németországban volt végzős évei előtt és meleg baráti kapcsolatot alakított ki egy német titkos társaság vezető tagjával. Úgy tért vissza, hogy fel volt hatalmazva a társaság fiókszervezetének a megszervezésével. Így alakította meg William H. Russell 14 más társával a "The Order of Scull and Bones"-t, amely később "The Order of Skull and Bones"-ra változtatta a nevét. (A "scull" gyorsan sikló hajót jelent, a "skull" pedig koponyát.) Minden évben 15 új tagot vesznek fel, és a beavatott kap a belépéskor 15 000 dollárt, valamint egy padlón álló ingaórát. A Skull and Bones elsősorban tagjainak az egyetemen kívüli karrierjét készíti elő. Kezdetben a társaság bérelt helyiségekben találkozott. 1856-ban készült el a "Thomb"-nak nevezett épület. Egy ablaktalan, barna kőből álló csarnok, ahol a "csontemberek" a mai napig megrendezik beavatási szertartásaikat, és ahol minden csütörtökön és vasárnap találkoznak. Már említettük, hogy 1876-ban betörtek ebbe a "Thomb"-ba, ahol találtak egy olyan 324-es számmal ellátott szobát, amely teljes mértékben ki volt bélelve fekete bársonnyal. Efölött volt egy másik páholyszoba 322-es számjelzéssel. Ez a templom a "szentek szentje" és vörös bársonnyal van bélelve. A falon pedig egy ötágú csillag (pentagram) található. A hallban a Skull and Bones alapítóinak és a németországi társaság tagjainak 1832-ből származó fényképei találhatók. A nyugati oldalfalon többek között egy régi metszet látható, amely egy temetkezési boltívet ábrázol egy kőlapon, amelyen négy emberi koponya nyugszik, valamint egy bohócsapka, csöngők, egy nyitott könyv, számos mérő eszköz, koldustarisznya és egy királyi korona. A sírbolt fölötti árkádon a következő felirat látható latin betűkkel: "Wer War Der Thor, Wer Weiser, Der Bettler Oder, Kaiser?", a bolthajtás alatt bevésve német betűkkel a következő mondat: "Ob Arm, Ob Reich, im Tode gleich." (Az első fordítása: Ki volt a bolond, ki a bölcs, ki koldus, ki császár?; a másodiké pedig: Akár szegény, akár gazdag, a halálban mindenki egyenlő.) Érdemes nyomon követni Daniel Coit Gilman, Timothy Dwight és Andrew Dickinson White karrierjét. Berlinbe utaztak filozófiát tanulni. 1856-ban tértek vissza. Gilman lett a Yale gazdasági vezetője. Sikerült elérnie, hogy Lincoln elnök elfogadtassa a Kongresszussal azt a törvényt, amely lehetővé teszi az állami egyetemek számára, hogy mezőgazdasági és tudományos célra ingyenes állami földekhez jussanak. A Yale volt az első Amerikában, amely ilyen juttatásban részesült és meg tudta szerezni az egész Connecticut államra eső részt magának. A Yale vezetői annyira meg voltak elégedve, hogy Gilman-t kinevezték a földrajzi intézet vezető professzorának. Gilman később a Carnegie Intézet elnöke lett. Évfolyamtársa Andrew D. White elsőként került a Cornell Egyetem elnöki székébe, majd nagykövetként szolgált Oroszországban és Németországban. Végül a tekintélyes Amerikai Történelmi Társaság élére került. Ugyancsak White volt az, aki 1899-ben a hágai nemzetközi konferencián az Egyesült Államokat képviselte. Timothy Dwight, a másik évfolyamtárs pedig 1886-ban a Yale Egyetemnek lett az elnöke. A Gilman, White és Dwight trió hozta létre az Amerikai Közgazdasági Társaságot, az Amerikai Kémiai Társaságot és az Amerikai Pszichológiai Társaságot. Tanítványaik és az általuk létrehozott szervezetek útján ma is meghatározó befolyással vannak az Egyesült Államok egész iskolai rendszerére. A Skull and Bones mint hatalmi hálózat Antony Sutton a Rend kutatója "America's Secret Establishment" ("Amerika titkos hatalmi hálózata") című művében megállapítja, hogy a "Koponya és Csontok Rendje" kiépített egy horizontális és egy vertikális kapcsolatrendszert, hogy befolyását minél hatékonyabban érvényesíteni tudja. A vertikális (függőleges) kapcsolatra jó példa a Whitney, Stimson és Bundy közti kapcsolat. W.C.Whitney, aki beházasodott a Standard Oil tulajdonos Payne dinasztiába, haditengerészeti miniszter volt. Az ő ügyvédje volt Elihu Root, aki viszont alkalmazta Henry Stimsont, amikor az elvégezte a jogot. Stimson 1911-ben átvette Root-tól a hadügyminiszteri tisztséget. Erre őt, az ugyancsak "csontember" William Howard Taft nevezte ki, aki ekkor elnök volt. Stimson később a Fülöp-szigetek főkormányzója lett, majd Hoover elnök idején külügyminiszter, Roosevelt és Truman elnöksége alatt pedig hadügyminiszter volt. Hollister Bundy, Stimson különleges tanácsadójaként tevékenykedett a Pentagonban a Manhattan-project idején. Bundy két fia, William Bundy és McGeorge Bundy ugyancsak magas kormányzati és alapítványi tisztségeket töltöttek be. A két testvér a CIA-ban, a Hadügyminisztériumban, a Külügyminisztériumban, valamint Kennedy és Johnson különleges tanácsadóiként a vietnami háború egész ideje alatt jelentős befolyással voltak a hírszerzésre és a döntéshozatalra. William Bundy később a nagyhatalmú Council on Foreign Relations negyedévente megjelenő lapjának: a Foreign Affairs-nek lett a főszerkesztője. McGeorge pedig a Ford Alapítvány elnöke lett. A "csontemberek" másik két neves csoportja: a Harriman és a Bush csapat. Averell Harriman a demokrata párt tekintélyes államférfija volt. Testvére Roland Harriman pedig a Brown Brothers, Harriman befektető bankház egyik igazgatója. A másik Prescott Bush volt, a jelenlegi elnök nagyapja. A 20. század kezdetétől fogva két beruházó bankban játszottak meghatározó szerepet a Skull and Bones tagjai: a Guaranty Trust-ban és a Brown Brothers, Harriman cégben. Mindkét beruházó pénzintézet erőteljesen részt vett a bolsevik rendszer és Hitler finanszírozásában. E két pénzintézet hatékony támogatása nélkül a bolsevikok nem tudták volna megszilárdítani hatalmukat Oroszországban. Averell Harriman később a Lend Lease-ért (kölcsönbérleti szerződés programmért) felelős miniszter lett, s ekkor egész gyárakat szállított a Szovjetuniónak. Egyes kutatók szerint Harriman részt vett a nukleáris fegyverekre vonatkozó információk, valamint a plutónium és az amerikai dollár előállítására alkalmas berendezések átadásában is a Szovjetuniónak. Az új világrend megvalósítói A Skull and Bones nagyhatalmú tagjai úgy vélik, hogy nemcsak stratégiai okokból, de morálisan is igényt formálhatnak a világ ügyeinek intézésére. Ebből következik, hogy jogukban áll minden olyan riválisnak a megtörése, aki veszélyeztetheti az Egyesült Államok világbirodalmi vezető szerepét. Ez még olyan jelenlegi szövetségesekre is vonatkozik, mint Japán, vagy a ma már barátinak számító, korlátozottan cselekvőképes Németország, s a mindig is különleges testvéri kapcsolatokat hangoztató Nagy-Britannia. Az idősebb Bush és fia, valamint a többi bonesman ("csontember", amely elnevezés a "Koponya és Csontok Rend"-hez való tartozásra utal) az új világrend előharcosának tekinti magát, akinek legfőbb hivatása Amerika nagyságának nemcsak a helyreállítása, de növelése is, abban az új világkorszakban, amelyben az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom. A Skull and Bones hálózat céljai elérése érdekében nemcsak a hivatalos állami intézményeket használja, de igénybe veszi az olyan magukat privátnak tekintő szervezeteket is, mint amilyen a new york-i székhellyel működő Council on Foreign Relations, CFR, azaz a háttérhatalom legfontosabb központi koordináló intézménye. A Skull and Bones tagjai a "konstruktív káosz" eszméit vallják. Mit jelent a konstruktív, azaz "alkotó zűrzavar"? Ez a háttérhatalom egyik alapvető módszere. A beavatottak valódi politikai szándékaikat mélyen titokban tartva folyamatosan kétértelmű, homályos, félreérthető jelzéseket adnak a fontos politikai kérdésekről. Ezzel megtévesztik mind ellenfeleiket, mind saját környezetük nem beavatott részét. Ez teszi lehetővé, hogy a dezinformáció ködös légkörében saját stratégiájukat eredményesebben valósítsák meg. Az arisztokratikus Skull and Bones Rend, elit szervezetként, az Amerika vezetése alatt álló új világrend kialakítására törekszik. Már utaltunk rá, hogy a Yale Egyetemen (New Haven-ben) 1832-ben alapított "Skull and Bones" a legrégibb és legtekintélyesebb a Yale hét zárt társasága közül. Említésre méltó még a "Scroll and Key" (Tekercs és Kulcs), a "Book and Snake" (Könyv és Kígyó), a "Wolfshead" (Farkasfej), az "Eliahu" és a "Berselius". E zártkörű testvéri szövetségek kiszemelik maguk számára a legtehetségesebb fiatalokat azért, hogy előkészítsék őket vezetőállások betöltésére a kormányzati és üzleti életben, elsősorban a bankvilágban és az amerikai élet más fontos szektoraiban. Eltérően az amerikai egyetemeken meghonosodott görög betűjelzéseket használó többi zárt társaságtól és titkos szervezettől, amelyek hálózata felöleli az egyetemek többségét, a Skull and Bones és a vele rokon társaságok kizárólag a Yale egyetemen működnek. Ezek nem részei az amerikai egyetemeken országosan működő társaságoknak és szervezeteknek. Ugyanez a helyzet az Ivy League College-okkal, amelyek csak a Harvard és a Princetown Egyetemeken működő zárt társaságok. De még ezek közül az elit társaságok közül is kiemelkedik a Skull and Bones, mint a legbefolyásosabb és legnagyobb hatalmú zárt tömörülés. Megalapítása óta a Skull and Bones eddig mindössze 2500 taggal rendelkezett. Egy adott időpontban kb. 600 élő tagja van. Ez a kis létszám egymagában jelzi, hogy milyen nagyfokú a hatalom-koncentráció ebben a Rendben. A Skull and Bones hűen a "konstruktív zavarkeltés" taktikájához, tudatosan elősegítette a történetére vonatkozó mitológiák és legendák terjedését. Az egyik változat szerint, a Koponya és Csontok Rendje annak a brit és skót szabadkőműves irányzatnak az elágazása, amely a 17. század végén az oxfordi egyetem All Soul's College-ban jött létre. Egy másik verzió szerint, a Koponya és Csontok Rendje azoknak a német nacionalista beállítódású titkos társaságoknak a folytatódása az Egyesült Államokban, amelyek a 19. században Németországban működtek. Van egy harmadik magyarázat is a Rend történetére. Eszerint a Skull and Bones tősgyökeres amerikai intézmény, amely azonban átvette az európai szabadkőművesség számos rituáléját, de ezeket a saját gyakorlatában egyedülállóan új formába ötvözte. Tény, hogy a Skull and Bones rendet 1832-ben a Yale Egyetem Campusában hozták létre. Hivatalosan azonban csak 1856-ban jegyezték be: "Russell Trust Association" néven. Az elérhető adatok szerint a Rendet a Távol-Kelettel fenntartott ópiumkereskedelemből származó jövedelemből finanszírozták. Ez a jövedelem biztosította a Skull and Bones hatékony működését az egyetemen, és azt, hogy végzős tagjait befolyásos állásokba juttassa. A Brit Kelet-Indiai Társaság által folytatott kábítószer-kereskedelem virágzott 1783-ban, amikor az amerikai függetlenségi háborút lezáró párizsi békeszerződést aláírták. A Brit Kelet-Indiai Társaságot ebben az időben a Barring Brothers Bankház ellenőrizte. A 19. század kezdetén ezt a szerepet a Rothschild-ház londoni ága vette át, és ettől kezdve ő ellenőrizte a Kínával folytatott ópiumkereskedelmet. A Barring és a Rothschild család támogatásával számos új-angliai család (Új-Angliának nevezték az Egyesült Államok észak-keleti részén lévő államokat) részt vehetett a nagyon jövedelmező ópiumkereskedelemben, de csak alvállalkozóként, másodüzlettársként. Ezek a kereskedőcsaládok voltak a szállítmányozók, a fuvarozók, és sok esetben ők maguk irányították hajóikat is. A kábítószerkereskedelem révén mesés vagyonra tettek szert a Cabbot, a Coolidge, a Forbes, a Higginson, a Sturgis, a Lodge, a Lowell, a Parkins és a Russell családok. Ezek az új-angliai kereskedők alapították a United Fruit Company-t és a Bank of Boston-t. A Skull and Bones Rendet a Russell és a Perkins családok hozták létre. Számos nemzedékváltás eredményeként az említett családokhoz tartozó személyek összeházasodtak egymással. Ily módon vérrokonságban is álló kiterjedt hatalmi csoportosulás jött létre, az "Eastern Establishment" (Keleti Hálózat). William Huntington Russell volt az, aki "Russel Trust Association" név alatt jegyeztette be a Skull and Bones-t. A 20. század során a "Russell Trust Association"-nek a "Brown Brothers, Harryman" cég New York-i központja volt a hivatalos címe. William Huntington Russell mondta a búcsúbeszédet a Yale Egyetemen 1833-ban végzők előtt. Ő, és a Skull and Boneshoz tartozó társai olyan különleges elitnek tekintették magukat, amely kiemelkedett a puritán bevándorlók és kereskedelmi bankárok Yale Egyetemre járó gyermekei közül. Szó szerint értették az új-angliai bevándorlók puritán hitét, miszerint isteni megbízatásuk van arra, hogy Észak-Amerika irányítói legyenek. Az 1701-ben létrejött Yale Egyetem néhány nemzedékkel megelőzi az amerikai forradalom generációját. Az itt, puritán hagyományok szerint nevelkedett diákok közül sokan később Benjamin Franklin politikai koalíciójához csatlakoztak, amely végül úgy döntött, hogy elszakad Nagy-Britanniától és létrehozza a független Egyesült Államokat. A Rend két kritikus kutatója: Antony Sutton, történész és a tényfeltáró újságírók közé tartozó Ron Rosenbaum, aki maga is a Yale Egyetemen végzett, arra a véleményre jutott, hogy a Skull and Bones létrejötte óta fokozatosan elfajult és egyre inkább az okkultizmus irányába fejlődött. Rituáléjában közeledett az európai szabadkőművesség, elsősorban az Illuminátus titkos társaságok gyakorlatához. Sutton kiemeli, hogy a beavatottak ezt a rendet maguk között "A Halál Testvériségének" nevezik és, hogy az fokozatosan az amerikai titkos hatalom kezében lévő veszélyes fegyverré vált. Rosenbaum arra is utal, hogy ez a germán eredetű társaság lényegét illetően bűnös célokat követ és szellemiségét illetően a nácizmus előfutárai közé sorolható. A tekintélyes "Esquire" c. újságban Rosenbaum azzal vádolja a Skull and Bonest, hogy a Yale Egyetem Campusában őrzi Hitler magán ezüstgyűjteményének a maradványait. Ezeket a megállapításokat nem lehet kapásból elutasítani, de óvatosságból megállapíthatjuk, hogy a két szerző esetleg elfogult. Ennek Rosenbaum esetében oka lehet az, hogy zsidó származású diákként csaknem automatikusan, vallási alapon, kirekesztették a Yale Egyetemen működő titkos társaságok belső köréből. A brit születésű Antony Sutton pedig büszkén vállalja, hogy külön utakon járó történész és John Stuart Millt tartja szellemi elődjének. Az elmondottak figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy a titkos társaság személyi összetétele nemzedékről nemzedékre fokozatosan leszűkült az új-angliai családok egy kis csoportjára, akik egymás között házasodtak, és aztán gondoskodtak arról, hogy fiaik és unokáik bekerülhessenek a Rendbe. Ez a fajta "beltenyészet" gyakran létrehozza a kívülállókkal szembeni szűklátókörűséget és előítéletet, ami nagyon komoly hiányosságnak bizonyulhat különösen olyan személyek esetében, akik az Egyesült Államok irányítói lesznek. A rend magját nem több mint 20-30 család alkotja, amit a családfák összehasonlításából állapíthatunk meg. A többség olyan puritán telepesek leszármazottai, akik a 17. században érkeztek Észak-Amerikába. Közéjük tartoznak a Whitney, a Lord, a Phelps, a Wadwortsh, az Allen, a Bundy, az Adams, a Stimson, a Taft, a Gilman és a Perkins családok. A Skull and Bones törzséhez tartozó családok második csoportját azok alkotják, akik 18. és a 19. században meggazdagodtak és vagyonuk révén nyertek bebocsátást az új-angliai elit soraiba. Ebben a második csoportban a vezetőszerepet a Harriman, a Rockefeller, a Pain, a Davison, a Pillsbury és a Weyerhauser családok játsszák. Néhány az elmúlt két évszázadban Németországból az Egyesült Államokba áttelepült zsidó bankár család is bebocsátást nyert az előkelő WASP (White Anglo-Saxon Protestant, vagyis Fehér Angolszász Protestáns) családok körébe. Közéjük tartoznak a Schiffek, a Warburgok, a Guggenheimek és a Meyerek. Ez utóbbi családok közvetítőként funkcionálnak az új-angliai "wasp"-ok és az ő angliai rokonaik között. Ez különösen igaz azután, hogy a Rothschild pénzügyi-érdekeltség az anglikán Barring-csoport helyére lépett Londonban, mint a leghatalmasabb pénzügyi érdekközösség. Néhány ilyen német-zsidó eredetű család annyira beolvadt a WASP-családok közé, és oly mértékben asszimilálódott az anglikán társadalomhoz, hogy ősi hitét elhagyva csatlakozott a protestáns egyházhoz. Az előkelő WASP-famíliák azonban sohasem fogadták el teljesen egyenrangúnak ezeket a zsidó származású beruházó bankárokat. A Skull and Bones tagjai ma sem teljesen bíznak bennük. Egyébként több kutató is állítja, hogy a zsidó testvéri társaságokat tömörítő B'nai B'rith (a Szövetség Fiai), szintén a nagy-britanniai skót rítusú szabadkőművességből formálódott. Az ő amerikai támogatóik közé tartoznak a Rothschildok, továbbá a Cecil Rhodes Trust, a brit "Round Table Group" (Kerekasztal Társaság), valamint a hozzátartozó szervezetek és intézmények hálózata. A beavatási szertartás Ahhoz, hogy valakit beavassanak a Skull and Bones Rendbe keresztül kell mennie a kiválasztási rituálén, amelyet "tapping"-nek (kopogtatásnak) neveznek. A Yale Egyetem 15 végzős hallgatója "kopogtat", akik az adott időszakban a titkos társaság tagságát is alkotják. Kiválasztanak a kezdő hallgatók közül ugyancsak 15 tagot "Bonesmen"-nek ( "Csontembernek") a következő évre. Már utaltunk rá, hogy története során a Skull and Bones távoltartotta soraiból a feketéket, a zsidókat, valamint azokat, akik nem tartoznak a "wasp"-okhoz. Az elmúlt 30 évben - jelképesen - ezekből a csoportokból is választanak ki egy-egy pályázót. Így a Rend legutóbbi beavatottjainak a listáján már található egy személy zsidó hangzású névvel, egy pedig kínai családnévvel. Sőt már arra is van példa, hogy homoszexuális tagot is választottak. A kiszemelt pályázónak három próbán kell keresztülmennie. Ezeknek az a célja, hogy felmérjék a kiszemelt "bonesman" képességeit az egyetemi élet utáni körülmények között. Az első próba a bentlakásos kollégium. A pályázók túlnyomó többsége, miután gazdag, "kékvérű" családból származik, tekintélyes és drága új-angliai magániskolákba jár. Ezért a jövő "bonesmen"-jei számára az előkészítést a két - puritán kálvinisták által működtetett - Philips Akadémia végzi. A második próba azt szolgálja, hogy felmérjék a jövendőbeli "bonesman" képességeit természeti környezetben. Ezek közé tartozik a vadászat Új-Anglia erdeiben, vagy olyan távoli helyeken, mint Afrika vagy Dél-Amerika dzsungeljei. A sikeres helytállás ebben a vonatkozásban előfeltétele annak, hogy a pályázót befogadják a Rend spártai elitjébe. A harmadik próba: a háború. A háborús időkben szerzett harctéri tapasztalat különös jelentőséggel bír egy jövőbeni "bonesman" számára, mivel a Rend az új-angliai WASP-ok harcos kasztja részének tekinti magát. Így pl. az idősebb George Bush nemzedékének számos rendtagja részt vett a 2. Világháborúban. Előkészítő iskolájuk végeztével előbb katonai szolgálatot teljesítettek, és csak arról visszatérve mentek egyetemre. Elsősorban a Haditengerészetnél teljesítenek szolgálatot. A 2. Világháborúban a Haditengerészethez tartozó légierő volt különösen vonzó számukra. Békeidőben is kívánatos egy Yale diák számára, hogy katonai szolgálatot teljesítsen, de ez nem elengedhetetlen feltétel. Amikor kiválasztották a pályázókat, sor kerül a formális beavatásra. A Rend 15 tagja felkeresi a "kopogásra" (vagyis belépésre) kiszemeltek hálótermét. A kiválasztott tagjelölt kinyitja az ajtót, a "bonesman" pedig ráüt a vállára, és ezt kiáltja: "Skull and Bones, elfogadod?" Ha a pályázó elfogadja, akkor a felavatandónak átadnak egy üzenetet, amely fekete szalaggal és viaszpecséttel van ellátva, valamint a koponya és a keresztbe rakott csontok emblémáját viseli. Rajta van a Rend mitikus száma is: 322. Az üzenet megjelöli azt az időt és helyet, ahol a pályázónak a beavatás éjszakáján meg kell jelennie. A jelölt nem viselhet fémből készült tárgyat vagy ruhát. Egy 1940-ből származó Skull and Bones dokumentum szerint a beavatási szertartás a következőkből áll: Az új embert egy koporsóba fektetik, amelyet elhelyeznek az épület központi részében. Közös énekben társadalmi újjászületést kívánnak neki. Amikor kiveszik a koporsóból, olyan ruhát kap, amelyen szimbolikus jelzések vannak. Valamennyi találkozón a tagok, majd utánuk a tagjelöltek is, egy halomba rakják a nevüket viselő csontokat. A "Thomb"-ot (sírboltot), a Skull and Bones kriptát, szent szobának hívják és a 322-es számmal jelölik. Már idéztük a bejárattal szemközti boltíven található német feliratot. Ez a német szabadkőműves rituáléból származó idézet összefügg a Skull and Bones eredetével. Ez az egyik "bizonyíték", amely a Rend állítólagos pre-náci jellegére utal. Valójában a rend szertartása sokkal inkább emlékeztet a skót és az angol szabadkőművesség rituáléira. Az okkult szimbólumok és rituálék körüli vitákat a Rend maga is táplálja. A Yale egyetemi titkos társaság tagjainak már a kezdetektől a fejébe vésik a kétértelműség, a homályosság és a titkosság rendkívüli értékét. Arra tanítják őket, hogy mindez igen fontos a "csontemberek" számára, mihelyt kilépnek a Yale Egyetem védett világából és az Egyesült Államok kormányzatának, a hírszerzésének, a hadseregnek vagy az üzleti életnek az irányítói lesznek. Különösen az idősebb George Bush elnöksége során emlegették, hogy tanulmányozva kétértelmű, önellentmondásokkal teli kijelentéseit és magatartását, különösen az Öböl-válság idején, felismerhetőek voltak a Skull and Bones Order által belenevelt tulajdonságok. A Rendhez csatlakozó számára másodlagos az a kérdés, hogy a titkosságot és a kétértelműséget jó vagy rossz célra kell felhasználni. A követendő alapelv, hogy a hatalom hatékony gyakorlásához elengedhetetlen eszköz a titoktartás és a Janus-arcúság. Azok a szoros és titkos kapcsolatok, amelyek a "Bonesmen"-ek között kialakulnak egyetemi éveik alatt, egy egész életen át tartanak. Ezek a szálak összekötnek valamennyi "csontembert", különösen azokat, akik egy időben jártak egyetemre és ugyanazon Skull and Bones évfolyamhoz tartoznak. Ebben az értelemben valamennyi Skull and Bones tag egy kicsi, zárt elithez tartozik, akik vezető pozícióba kerülve is szoros kapcsolatban állnak egymással. Számos forrás utal rá, hogy a jelenlegi elnök, valamint apja, ma is gyakran konzultál egykori Yale egyetemi Skull and Bones társaival. Különös jelentősége van a sportnak, elsősorban a csapatjátékoknak, a "bonesmen"-ek felkészítésében. A Rend vezetői abból indulnak ki, hogy a csapatjáték megtanítja a "csontembereket" a vezetés és a felelősség vállalására, s ami még ennél is fontosabb, beléjük neveli a tiszteletet a játékszabályok betartása iránt. A sporttal kapcsolatos spártai edzés és felkészítés a Skull and Bones filozófia lényeges kiegészítője. A Skull and Bones világában a legnagyobb erény az a képesség, hogy egy nemzetet háborúba vigyenek és ebben a háborúban győzelmet vívjanak ki. A "csontemberek" számára a katonai hatalom természetes és lényeges tartozéka a politikai hatalomnak. Az eszmék fontos szerepet játszanak, de a történelem tényleges formálásához csaknem mindig elengedhetetlen a katonai erő alkalmazása. A Rend kutatói rámutattak, hogy ez a hatalmi filozófia és a katonai erőnek ez a birodalomépítő alkalmazása, az ókori Róma gyakorlatából származik, különösen annak hanyatló korszakából. A Római Birodalom végső periódusában a légiók sorozatát vetették be az akkori világ szinte minden ismert részén, hogy meghódítsanak területeket és uralmuk alá vessenek népeket. A Skull and Bones az egyetlen szuperhatalom világbirodalmát építi. Ezért itt célszerű utalnunk a példaképül szolgáló Római Birodalom felbomlásának az okaira, mivel ezek az okok ma már az Egyesült Államok esetében is fennállnak. A Római Birodalom gazdasága kamatozó pénzrendszerrel működött. A kamat révén a pénzvagyon, majd a reálvagyon is, egy szűk csoport kezében halmozódott fel, miközben a római polgárok túlnyomó többsége, de az állam is, a végletekig eladósodott. Sőt a szabad polgárok egy része adósrabszolgává is vált. Ez lehetetlenné tette a gazdasági tevékenységet, a Birodalom központja pedig parazita életmódra tért át és rákényszerült a provinciák kizsákmányolására. A kamatozó pénzrendszer végül megbénította a gazdasági életet és felbomlasztotta az államot. A Római Birodalom először kettészakadt (i.u. 395) majd a Nyugat-római Birodalom az északról támadó barbár germánok prédája lett i.u. 476-ban, amikor Odoaeker barbár vezér könnyűszerrel megdöntötte Romolus Augustulus császár trónját. Az Egyesült Államok mai helyzete sok rokonvonást mutat a hanyatló Római Birodalommal. Ez nemcsak a kamatozó pénzrendszer várható összeomlásában érzékelhető, hanem elénk tárul a rock-sex-drug szubkultúra uralomra jutásában is, amely nagyon hasonlít a hanyatló Róma kulturális állapotára. Tanúi lehetünk ugyanazoknak az enervált, morbid és dekadens társadalmi jelenségeknek, amelyek ekkor Róma közéleti és magánéleti viszonyait jellemezték. A Skull and Bones spártai elveit egyesek a japánok szamuráj erkölcséhez hasonlítják. Ez azonban nem állja meg a helyét, mivel a szamurájok erkölcsi kódja nagy hangsúlyt helyez a tiszteletre és a becsületre, s világnézete morális és etikai alapokra épül. A Skull and Bones nem helyez ilyen hangsúlyt sem az erkölcsre, sem a becsületre. Ellenkezőleg. Filozófiájának sarkköve az ún. "double-cross system" (a kettős-kereszt vagy keresztbe rakott csontok rendszere). E szerint a filozófia szerint bárki, aki nincs beavatva, az alacsonyabb rendűnek tekintendő, lehet neki hazudni, és a WASP-hálózat hatalma érdekében manipulálható emberi biomassza. Ezt a filozófiát jelképező "double-cross" (a csontok keresztbe fektetése) megtalálható a Rend emblémáján. A Skull and Bones elvei az Amerika egészét érintő politika szintjén először a 19. század végén éreztették hatásukat. Ebben az időben a Skull and Bones tagjai magukévá tették a brit birodalmi rendszer valamennyi lényeges vonását, különösen azt a hitet, hogy az angolszászoknak Istentől adott joguk van a világ többi népe feletti uralkodáshoz. Még Japánt is, amely soha nem volt az angol-amerikai gyarmatbirodalom részese, alacsonyabb rendű nemzetnek tekintették, amellyel ugyanúgy kell bánni, mint Afrika, India és Latin-Amerika gyarmati népeivel. William McKinley elnök, aki az amerikai alapító atyák szellemiségét követte, 1898-ban a Skull and Bones kemény nyomása alá került. Nem kívánt imperialista politikát folytatni, de a Rend mégiscsak kikényszerítette, hogy hadat viseljen Spanyolország ellen azért, hogy "felszabadítsa" Kubát és megszerezze a Fülöp-szigetek feletti gyámkodást. Ez volt az első alkalom, amikor az Egyesült Államok álnok módszerekkel, nagyon is kétséges manipuláció révén csupán azért, hogy terjeszkedjen, háborút indított. Ez az amerikai történelem imperialista korszakának a kezdete, amely teljesen megváltoztatta az Egyesült Államokat. Ez a tény jelezte, hogy a Skull and Bones Rend tagjai már elfoglalták helyüket az Egyesült Államok nagy hajójának parancsnoki hídján. McKinley elnök kapitulációja a WASP harcosok előtt nemcsak saját magára, de az egész országra nézve sorsdöntőnek bizonyult. Az 1898-as spanyol-amerikai háború, a Skull and Bones tagjait vezető pozíciókba juttatta a republikánus pártban. 1900-ban, a párt elnökjelölő konvencióján McKinley arra kényszerült, hogy Teddy Roosevelt-et fogadja el alelnök-jelöltnek maga mellé. A McKinley-Roosevelt páros részben annak a harciasan hazafiaskodó, soviniszta légkörnek köszönhetően került a Fehér Házba, amely a spanyol-amerikai háború után az Egyesült Államok társadalmát jellemezte. Néhány hónapra hivatalba lépését követően McKinley-t meggyilkolták, s így Teddy Roosevelt - a Skull and Bones Rend tagja - lett az Egyesült Államok elnöke. Roosevelt következetesen "csontemberekkel" vette körül magát. Utódja William Howard Taft, aki 1908-ban került a Fehér Házba, maga is második generációs Skull and Bones tag volt. Henry Stimson: A "csontemberek" példaképe Rowland Evans és Robert Novak 1991-ben megírta, hogy amikor idősebb George Bush eldöntötte: megindítja a háborút Saddam Hussein ellen, a karácsonyi ünnepeket Camp Davidben töltötte és példaképének - az ugyancsak Skull and Bones Rendhez tartozó - Henry Stimsonnak az életrajzát olvasta. Az elnök legközelebbi tanácsadói szerint Bush szinte hipnotikus állapotban sétált a maryland-i hegyekben Stimson önéletrajzával a kezében. Henry Lewis Stimson valóban a példás WASP-harcos megszemélyesítője. 1888-ban lett a Skull and Bones Rend tagja és hét amerikai elnököt szolgált: Theodore Rooseveltet, William Howard Taftot, Woodrow Wilsont, Calvin Coolidge-ot, Herbert Hoovert, Franklin Delano Rooseveltet és Harry S. Trumant. Stimson felügyelte a Manhattan-projektet, amelynek keretében az amerikai atombombát kikísérletezték és legyártották. Stimson személyesen döntött arról, hogy ezt a pusztító fegyvert a két japán város: Hirosima és Nagaszaki ellen bevessék. Évekkel korábban a londoni tengerészeti konferencián résztvevő amerikai delegáció elnöke, és Hoover elnöksége alatt (1929-1933) az Egyesült Államok hadügyminisztere volt. Stimson meghatározó szerepet játszott a japán birodalmi hadiflotta méreteinek korlátozásában. Hadügyminiszterként ő volt a kidolgozója Franklin Delano Roosevelt idején a Japán elleni gazdasági szankcióknak, amelyek végül rákényszerítették Japánt a Pearl Harbor elleni támadásra, lehetővé téve így az Egyesült Államok formális belépését is - az ázsiai hátsó ajtón át - a 2. Világháborúba. Stimson kulcsszerepet játszott annak a döntésnek a meghozatalában, amelynek az eredményeként internálták az Egyesült Államok japán származású polgárait a Pearl Harbor utáni időszakban. De Stimson volt az is, aki elrendelte, hogy az amerikai bombázók kíméljék meg az ősi japán birodalmi fővárost Kyoto-t, amely tele van vallási és művészi alkotásokkal, pótolhatatlan műemlékekkel. Stimson egyik életrajzírója azt is állítja, hogy ő döntötte el a japán császár sorsát is, megakadályozva lemondatását. A japán kultúra iránti fogékonysága, valamint azon igyekezete, hogy Japán megőrizhesse önbecsülését még a vereség után is, Joseph Grew-nak köszönhető, aki sokáig nagykövetként képviselte Amerikát Japánban és közeli barátja volt Stimsonnak. Tény az, hogy Stimson meghatározó szerepet játszott a szövetségesek háború utáni politikájának meghatározásában mind Japán, mind Németország irányában. Geofrey Hodgson brit történész szerint Stimson nevelésében a legfontosabb szerepet a Skull and Bones Rendhez való csatlakozása játszotta. Ő ugyanis nem előkelő származása révén, hanem kizárólag a Yale Egyetemen nyújtott teljesítménye alapján lett a Rend tagja. Szülei nem voltak gazdagok, de ősei a puritánok közé tartoztak. Stimson rendkívül keményen tanult, igyekezett megszerezni minden elérhető díjat, a versenyszellem jellemezte egész magatartását. Ereiben nem folyt kékvér, viszont gazdagon nősült. Felesége már a legelőkelőbb családok egyikéből származott, akiknek a tagjai szoros kapcsolatban álltak a Skull and Bones Renddel. Ezért, amikor végzett, az az Eliahu Root választotta partnerének, aki Theodore Roosevelt elnök hadügyminisztere lett később. Roosevelt és Root képezte tovább Stimson-t, aki fokozatosan a WASP-elit hatalmi hálózatának sikeres tagjává vált. Mivel Stimson nem volt katona, ezért 44 évesen csatlakozott a hadsereghez az I. Világháború idején, s az amerikai expedíciós erőnél Európában szolgált. Theodore Roosevelt győzte meg Stimson-t arról, hogy Amerika birodalmi jövője attól függ: meg tudja-e szerezni a hegemóniát a Csendes-óceán térségében és a Távol-Keleten. Már utaltunk rá, hogy a spanyol-amerikai háború Amerika birodalmi korszakának kezdetét jelzi, vagyis az alapító atyák által lefektetett republikánus alapelvek feladását. Ehhez tartozik az amerikai uralom kiterjesztése a Fülöp-szigetekre. Stimson meghatározó befolyása idősebb George Bushra és gyermekeire, valamint a Rendhez tartozó évfolyamtársaikra, tudatos nevelési tevékenységének az eredménye. Stimson ugyanis nagy gondot fordított arra, hogy az utána jövő WASP-nemzedékek dominálják Amerika politikai életét a hidegháborús korszakban és azt követően is. Azt a szűkebb kört, amelybe ezek a személyek tartoztak "Stimson óvodájának" nevezték. E körnek nem minden tagja volt beavatott a Skull and Bones Rendbe és nem mindenki a Yale Egyetemen szerzett diplomát, de valamennyiük be volt oltva a Skull and Bones filozófiájával és hatalomgyakorlási módszereivel. Ezen a titkos szövetségi és támogatási rendszeren keresztül a Rend rendkívüli módon meg tudta növelni befolyását az Egyesült Államok életének minden területén. A "Stimson óvoda" A "Stimson óvoda" tagjai közé tartoztak, többek között: John J. McCloy, aki hadügyminiszter-helyettes volt, majd pedig Amerika németországi főmegbízottja a világháború utáni időszakban; idetartozott Robert Lovett, aki a Skull and Bones tagja és ugyancsak a Rend kiemelkedően fontos wall street-i pénzintézetének, a Brown Brothers, Harriman-nek volt a partnere. Ő Stimson hadügyminisztersége idején légügyi helyettese volt, és az amerikai kormány befolyásos tagja maradt egészen John F. Kennedy elnökségéig. A "Stimson óvoda" tagja volt Harvey Bundy, egy másik "csontember", aki Stimson különleges hatáskörű helyettese volt a Hadügyminisztériumban. Harvey Bundy két fia, McGeorge Bundy és William Bundy, szintén a Yale Egyetem végzősei és a Skull and Bones Rend tagjai, csatlakoztak apjukhoz Stimson csapatában. A Bundy család fontos politikai szerepéről már korábbi írásainkban részletesen szóltunk. Ugyancsak a "Stimson óvodához" tartozott Dean Acheson külügyminiszter-helyettes, aki a Yale Egyetemen végzett, de nem a Skull and Bonesnak volt tagja, hanem az Egyetem egy másik titkos társaságának a "Scroll and Key"-nek. Ő először F. D. Rooseveltnek és Trumannak a fontos tanácsadója, majd maga is külügyminiszter lett. A Pearl Harbor elleni japán támadás jobb megértését segíti, ha tudjuk, hogy az amerikai hadsereg akkori vezérkari főnöke George C. Marshall tábornok, aki Truman elnök idején külügyminiszter lett, ugyancsak a "Stimson óvodához" tartozott. Marshall tábornok a Pearl Harbor elleni támadás körülményeit kivizsgáló kongresszusi bizottságnak nem tudott elszámolni arról, hogy a támadást megelőző kritikus órákban hol tartózkodott, és mit csinált. A politikusoknak azt a nagyhatalmú csoportját, amely a legfontosabb döntéseket meghozta a 2. Világháborút követően "Stimson-Marshall-Acheson körnek" hívták. Ők alakították ki a hidegháború visszaszorítási politikáját a Szovjetunióval és kommunista Kínával szemben, valamint az Egyesült Államok koreai politikáját. Ugyancsak ők irányították a háború utáni újjáépítést Németországnak a nyugati zónáiban, amelyek egyesítéséből később létrejött a Német Szövetségi Köztársaság. A Skull and Bones befolyásos tagja, Averell Harriman, volt a felelős Douglas MacArthur tábornok elbocsátásáért. A bankár Harriman, aki igen jól értett a színfalak mögötti manipuláláshoz és mesterien intrikált, korábban az Egyesült Államokat képviselte Moszkvában. Ő győzte meg Truman elnököt, hogy váltsa le MacArthurt. Averell Harriman a háború utáni időszakban 40 éven át fontos szerepet játszott az Egyesült Államok politikájának alakításában. Tevékenysége azt is mutatja, hogy még a Skull and Bones renden belül sem teljesen azonos a vezető tagok politikája. Stimson belső körének néhány tagja bírálta Harriman-t, mert túlságosan hatalomvágyónak tartották, valamint szemben a Rend tagjainak többségével, ő nem republikánus, hanem birodalmi érdekeket képviselő demokrata politikus volt. Érdemes megemlíteni, hogy üzleti partnerként és közéleti személyiségként igen közel állt az ugyancsak "csontember" köztársasági párti szenátorhoz: Prescott Bush-hoz a jelenlegi elnök nagyapjához. Henry Stimson 1950-ben meghalt, de az általa felnevelt "csontemberek" nagy része vezető pozíciókat töltött be. Stimson életének utolsó éveiben számos olyan kormányzati szerv létrehozásában vett részt, amelyek idővel aztán a Rend befolyásának hatalmi bázisát képezték. Noha a "Stimson óvoda" egyetlen tagja sem vált egyértelműen a távozó vezér utódává, tanítványai azonban sikeres karriert futottak be. Az 1947-ben elfogadott nemzetbiztonsági törvény a Stimson vezette Hadügyminisztériumot Nemzetvédelmi Minisztériummá alakította át, egy olyan civil alkalmazottakkal megtöltött intézménnyé, amely később számos "csontembernek" nyújtott magas hivatalt. Közülük kiemelkedik Robert Lovett, aki 1950-ben nemzetvédelmi miniszter lesz. Szerepe volt Stimsonnak a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA létrehozásában is, amely átveszi Stratégiai Szolgálatok Hivatalának, az OSS-nek a feladatkörét. Az 1950-es évek elején a Külügyminisztérium Politikai Koordinációs Hivatala összeolvadt a CIA-val, s így a Központi Hírszerző Ügynökség teljes mértékben ellenőrizte az Egyesült Államok titkos műveleteit. Létrehozták a Nemzetbiztonsági Ügynökséget, az NSA-t, amely a Nemzetvédelmi Minisztérium irányítása alá került és nagymértékben megnövelte Amerika lehallgatási, valamint hírszerzési kapacitását. Az itt megemlített ügynökségek és hivatalok közül a hidegháború korszakában a CIA-nál volt alkalmazásban a legtöbb Yale diplomával rendelkező. Többségük egyben a Skull and Bones Rendhez is tartozott. A "spook"-(kísértet) szó, amit a CIA berkeiben a titkos műveletek végzőire használnak, a Yale Egyetem zsargonjából származott. A Skull and Boneshoz tartozó diákokat nevezték így. Arra is van adat, hogy a CIA-n belül külön Skull and Bones klub működött, hogy segítse tagjainak az előmenetelét. A CIA-nál sem a formális beosztáshoz igazodik a befolyás mértéke, hanem az informális személyi kapcsolatokhoz. Gyakran előfordul, hogy viszonylag jelentéktelen beosztásúak hatékonyabban részt vesznek a döntésben, mint lényegesen magasabb beosztású főnökeik, ha azok, pl. nem tartoznak a Skull and Bones klubhoz. Még ma is jelentős a Yale-en végzettek dominanciája a CIA-n belül. Ez is Stimson örökségéhez tartozik, mivel a 2. Világháború idején igen sokan csatlakoztak a Yale Egyetemről az OSS-hez. A Stratégiai Szolgálatok Hivatalának kémelhárító részlegét is a Yale Egyetem egyik tanára, Normann Holes Pearson vezette. Tagja volt ennek a Szolgálatnak: James Jesus Angleton, aki aztán a CIA kémelhárító szolgálatának lett igazgatója. A "Stimson óvodához" tartozó William Bundy is vezető pozíciót töltött be a CIA-nál az 50-es években, több más Yale professzorral és ott végzett diákkal egyetemben. A "bonesman" J. J. Angleton és a CIA Michael Collins Piper: Final Judgement (Végső álláspont) című könyvének VIII. fejezetében (93-106 old.) kifejti, hogy 1963-ra John F. Kennedy már konfliktusba került az atombomba kérdésében Izraellel, a maffia elleni intézkedéseivel a Meyer Lansky vezette bűnözői szindikátussal, de kiéleződtek ellentétei a nemzetközi hírszerző alvilággal és annak CIA-nál meglévő tagjaival is. A háttérhatalom legnagyobb sérelme azonban az volt az ír származású és katolikus JFK-vel szemben, hogy a FED törvény visszavonásával ismét valódi pénzt - Lincoln Greenback-jéhez hasonló állami dollárt - kívánt bevezetni a FED magánbankjegye helyébe. Piper szerint Izrael kapcsolattartó embere a CIA washingtoni központjában James Jesus Angleton volt, aki fontos szerepet játszott a J.F.K elleni merénylet eltussolásában. Angletonnak szoros kapcsolatai voltak a Lansky-féle szindikátussal is. A CIA Langley-ban (Virgina államban) lévő központjában a "bonesman" Angleton volt a legtájékozottabb a Kennedyt körülvevő veszélyekről. Angleton egyébként olyan közel volt egész pályafutása során Izraelhez, hogy 1987-ben bekövetkezett halála után az izraeli kormány emlékművet állított a tiszteletére. Az OSS akkor szervezte be Angletont, amikor a Yale Egyetemen tanult. Csillaga gyorsan emelkedett titkosszolgálati tevékenysége során, s mikor az OSS-t megszűntették, akkor átlépett utódszervezetébe, az 1947-ben létrejött CIA-ba. 1954-re Angleton lett a kémelhárító szolgálat főnöke. De a CIA egészén belül is rendkívüli befolyással és hatalommal rendelkezett. Angleton karrierjét erőteljesen támogatta Allen Dulles, valamint helyettese, Richard Helms, aki később maga is a CIA főnöke lett Lyndon Johnson elnöksége idején. Szoros barátsága Dulles-szal és Helms-szel tette lehetővé Angleton számára, hogy szabadon mozoghasson a CIA-n belül. Gyakorlatilag ellenőrzés nélkül folytathatta tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy amit Angleton meg akart tenni, azt meg is tette. Angleton befolyása még a CIA-n is túlment. Ténylegesen ő tartotta a hivatalos kapcsolatot a szövetségesek külföldi hírszerzési szolgálataival. Ezek közé tartozott az izraeli MOSAD is. Szerteágazó kapcsolatain keresztül Angleton képes volt globális méretű hírszerzési akciókat is végrehajtani. Angleton életrajzírója, Tom Mangold, írja, hogy Angleton legszorosabb hivatásos barátai a MOSAD-tól jöttek, és izraeli kollégái rendkívül nagy becsben tartották őt. Angletont és David Ben Gurion izraeli miniszterelnököt szoros baráti szálak fűzték egymáshoz. Ha egyáltalán volt valaki a CIA-nél, aki tisztában volt vele, hogy Ben Gurion ellenszenvvel viseltetik J.F.Kennedy iránt, az Angleton volt. Angleton első kézből tudta, hogy az izraeli kormányfő neheztel J.F.K.-re, mert az amerikai elnök ellenzi Izraelnek azt a törekvését, hogy saját atombombája legyen. Angleton ellenszenvvel figyelte Kennedy fáradozásait a Szovjetunióval való kapcsolatok megjavítására és a hidegháború enyhítésére. JFK tehát nemcsak veszélyeztette Izraelnek az atombomba megszerzésére irányuló törekvéseit és a Meyer-Lansky nemzetközi bűnöző szindikátusának a tevékenységét, de politikája keresztezte mindazt, amire Angleton törekedett. Kennedy nem titkolta, hogy a túlságosan nagyra növekedett és az elnök által már nem ellenőrizhető CIA-t csökkenteni kívánta, s olyan kisebb intézményekre felosztani, melyek a Fehér Ház által még kontrollálhatók. Ha Kennedynek ez a terve megvalósul, az magának Angletonnak is kettétörte volna a karrierjét. Ezért Angleton volt az egyik fő mozgató személyiség, aki a Kennedy-ellenes erőket a CIA központjából koordinálta. (Angleton szerepét részletesen fogjuk ismertetni a "Leleplező" következő számaiban, amelyekben áttekintjük a háttérhatalom és a Kennedy család viszonyát, valamint a két Kennedy fiú elleni merénylet körülményeit.) Annak ellenére, hogy egyes olyan "bonesmen"-ek, mint Angleton, Kennedy halálos ellenségeivé váltak, mégis Kennedy elnöksége jelentette a Skull and Bones hatalmának a csúcspontját. A Skull and Bones hatalmának hanyatlása John F. Kennedy kormányának vezető tagjait a Skull and Bones akkor legtekintélyesebb tagja: Robert Lovett állította össze. Erre J.F.K. apja, Joseph Kennedy, személyesen kérte fel, mivel tisztában volt azzal, hogy ír és katolikus fia mellé kell állítania a Skull and Bones angolszász és protestáns hálózatát, s így biztosítani elnök fia számára a WASP-elit támogatását. Lovett volt az egyik legfőbb felelőse Franklin Delano Roosevelt ipari mozgósítási politikájának, amely lehetővé tette a gyors fegyverkezést és a hadiipar beindításával a nagy gazdasági világválságból való kikerülést. A Renden belül tehát Lovett volt a másik tekintélyes "csontember", Averell Harriman, ellenlábasa. Eisenhower elnökségének az idején Lovett ellenezte a hidegháborús visszaszorítási doktrínát és az "atomot cserébe a békéért" jelszót. J.F.K. azt szerette volna, ha Lovett személyesen is belép a kormányába, de a "senior Skull and Bonesman", aki a tekintélyes Brown Brothers & Harriman cégnek volt partnere, ekkor is előnyben részesítette a háttérből való irányítást és tartózkodott kormánytisztség vállalásától. Lovett azonban számos fiatalabb "bonesman"-t fontos, és felelősségteljes kormányzati tisztségbe helyezett el. Így például McGeorge Bundy Kennedy nemzetbiztonsági tanácsadója lett. Averell Harriman pedig az ázsiai ügyekben illetékes külügyminiszter-helyettes. Ezért Harriman volt a felelős számos olyan fontos döntésnek a meghozataláért, amelyek a vietnami konfliktus egészének, és a háború menetének a sorsát meghatározták. A vietnami háborúban való katonai részvételről elsősorban a Skull and Bones Rend tagjai döntöttek. A "csontemberek" elutasították Douglas MacArthur tábornoknak azt a nézetét, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad szárazföldi háborút folytatni Ázsiában. Amikor a háború kezdett eszkalálódni, Kennedy elnöknek komoly kétségei támadtak. Ezek csak növekedtek azt követően, hogy az elnök számos alkalommal hosszú beszélgetést folytatott MacArthur tábornokkal a Fehér Ház Ovális Termében. A vietnami háború hátteréről még nagyon sokat nem tudunk, mert számos fontos dokumentum évtizedekre titkosítva van, és el van zárva a kutatás elől. Az azonban már most is bizonyosnak vehető, hogy a vietnami háború fokozatos kifejlődésében fontos szerepet játszott az "Aranyháromszögnek" nevezett térség feletti ellenőrzés kérdése. A Kína, Vietnam és Burma (ma Mianmar) és Laosz határvidékén fekvő terület, amelyet hegyi törzsek laknak, a világ ópiumtermelésének a döntő részét adta, egészen addig, amíg az ópiumtermelésben az első helyet át nem vette a tálib uralom alá került Afganisztán, amely az utóbbi időben már a világ ópiumtermelésének 86%-át állította elő. A vietnami háború kezdetekor az indokínai régióban nagy erőátcsoportosítások zajlottak, mivel meggyöngült a hagyományos francia és brit gyarmati uralom, s a dien-bien-phu-i vereséget követően pedig a gyarmattartó Franciaország kivonult a térségből. 1949-ben győztek a Mao Ce-tung vezette kommunisták Kínában, és a legyőzött Kuomintang hadereje egyrészt Taivanra vonult vissza, másrészt az "Aranyháromszögbe" menekült. A változások nyomán előálló hatalmi vákuumba fokozatosan kommunista Kína és Észak-Vietnam, valamint a franciák és angolok helyére lépő Egyesült Államok kívánt behatolni. Többek között a keleti kábítószerkereskedelem feletti kontroll volt a tét. Ez úgy függ össze a Skull and Bones Renddel, hogy e Rendhez tartozó dinasztiák többsége maga is részese volt a Brit Kelet-Indiai Társaság által folytatott, és igen nagy haszonnal járó kábítószer-kereskedelemnek. Ez a Társaság az akkor brit gyarmati uralom alatt álló Indiából ópiumot szállított Kínába óriási haszonnal. A "Leleplező" 2002/1. számában már foglalkoztunk bővebben ezzel a kérdéssel, ezért most csak azt emeljük ki, hogy a Skull and Bones Rend tagjainak egy része - tengeri fuvarozóként és közvetítőként - a kezdetektől kapcsolatban állt a Távol-Kelettel folytatott kábítószerkereskedelemmel. Amikor előtérbe került az "Aranyháromszög" feletti ellenőrzés kérdése, akkor a Skull and Bones Rend kulcspozícióban lévő tagjai hozták meg a legfontosabb döntéseket. A Kennedy elleni merénylet után amerikai katonák tízezrei hajózták át a vietnami frontra. Averell Harriman továbbra is az egyik legfőbb döntéshozó maradt a vietnami kérdésben Lyndon B. Johnson elnöksége alatt. McGeorge Bundy pedig nemzetbiztonsági tanácsadóként tevékenykedett egészen addig, amíg át nem vette a Ford Alapítvány elnöki tisztét. Ez egyébként az Egyesült Államok legnagyobb adómentes alapítványa, amely évente több százmillió dollár értékben oszt szét támogatásokat, adományokat és ösztöndíjakat az általa meghatározott célokra és az általa kiválasztott személyeknek. Érdekes, hogy a Ford Alapítvány elnökeként Bundy finanszírozta a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalmat. A Nemzeti Diák-mozgósítási Bizottságot, amely az új baloldal ernyőszervezete volt az 1960-as és 1970-es években, David Dellinger vezette, helyettese pedig William Sloan Coffin, a Skull and Bones Rend tagja volt, aki korábban a CIA-nál szolgált. A Rend tehát egyrészt kidolgozta és végrehajtotta a korlátozott háború stratégiáját, amely az ismert kudarchoz vezetett Vietnamban, másrészt - a Rend másik csoportja segítségével - támogatta a vietnami háborút ellenző mozgalom keretében a kábítószer, a rock-drug-sex szubkultúra terjedését és az új baloldal megerősödését. A vietnami kudarc a "Stimson óvoda" tagjait eltávolította korábbi döntési helyzetükből és jelentős mértékben marginalizálta politikai szerepüket. Richard Nixon elnökké választásával 1968 novemberében a politikai elit új csapata vette át az irányítást. Ennek kiemelkedő személyisége Henry Kissinger, aki Nixon nemzetbiztonsági tanácsadója és egyben külügyminisztere is volt. Kissinger 1982 májusában a Chatham House-nak is nevezett brit Királyi Külügyi Intézetben (RIIA) tartott előadásában nyíltan elmondotta, hogy ő lelkes híve Winston Churchill egykori brit miniszterelnöknek, és hogy a Fehér Házban töltött évei során sokkal gyakrabban konzultált a brit Külügyminisztérium, mint az amerikai Külügyminisztérium illetékeseivel. Ezt a kijelentést akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy a háttérhatalom legfontosabb koordináló szervezete a brit Round Table (Kerekasztal) társaságból kialakult londoni Királyi Külügyi Intézet (az RIIA) és New Yorkban működő testvérszervezete: a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR). Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy a háttérhatalom első számú központja még ma is a közigazgatásilag és politikailag önálló londoni városközpont: a City of London. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy Henry Kissinger a mai napig a háttérhatalom "kvázi kormányában" fontos vezetőszerepet betöltő személyiség, akkor már semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy amerikai külügyminiszterként elsősorban az angol külügyi vezetőkkel konzultált. Kissingert sokáig patronálta McGeorge Bundy, amikor a Harvard egyetem dékánja és Kennedy elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. Ennek ellenére a Kissinger korszak a Skull and Bones hatalmának a mélypontját jelentette. A Rend által kézbentartott legfontosabb szervezetet, a CIA-t, számos botrány bénította meg, és emiatt nagy volt a fluktuáció az alkalmazottai között. A CIA megpróbált ezen a helyzeten változtatni, és egyes szerzők szerint (közéjük tartozik Jim Hougan, aki a "The Secret Agenda" vagyis "Titkos munkaprogram" című könyvében ezt erősíti meg) ezért működött közre Nixon elnök Fehér Házból történő eltávolításában a Watergate-botrány keretében. Amikor Gerald Ford vette át az elnökséget 1974 augusztusában, akkor rövid időre megint visszatért a hatalomba a Skull and Bones. Ford 1975 őszén elmozdította Kissingert a nemzetbiztonsági főtanácsadó tisztségéből, és Brent Scrowcroft tábornokot nevezte ki a helyére. A Kissinger szövetségesének számító James Schlesinger nemzetvédelmi minisztert pedig az a Donald Rumsfeld váltotta fel, aki ma is ezt a tisztséget tölti be. William Colby-t is leváltották a CIA éléről. A CIA új igazgatója a Skull and Bones tagja: George Bush, a jelenlegi elnök édesapja lett. A WASP-elit visszatérése a hatalomba azonban nem bizonyult hosszú életűnek, mivel 1976 novemberében Jimmy Carter személyében a CFR és a Trilateriális Bizottság embere lett az elnök. Valójában az idősebb George Bush elnökké választásáig a Skull and Bones nem nyeri vissza azt a politikai hatalmat, amellyel Stimson idején rendelkezett. A Skull and Bones hatalomba való visszatéréséhez Ronald Reagan elnöksége és idősebb George Bush alelnöksége jelentette az átmeneti időszakot 1980 és 1988 között. Időközben számos körülmény megváltozott. Az Egyesült Államok mind tudományosan, mind technológiailag, mind iparilag fokozatosan gyengült. Ennek a pénzgazdaság uralomra kerülése, és a termelő gazdaság háttérbeszorulása volt a gazdasági háttere. Amikor 1971. augusztus 15-én a pénzoligarchia kívánságára Nixon megszűntette a dollár aranyalapját, a FED-dollár száz százalékosan fedezetlen papírpénzzé alakult át. Nyomában kétszámjegyű infláció következett. Felgyorsult a városok hanyatlása, növekedett a munkanélküliség és a FED, ez a nagyhatalmú magánkartell, példa nélkül állóan magasra emelte a kamatlábat. A Kissinger által vezényelt iráni, majd közel-keleti olajválság, a 70-es évek elején, döntően járult hozzá a termelőipar nagyarányú felszámolásához. Mindennek eredményeként az Egyesült Államok a világ legnagyobb hitelező nemzetéből a legnagyobb adós országgá lett. Ma az Egyesült Államok állami adóssága több mint 6000 milliárd dollár. A nem állami szektor, a vállalatok és állampolgárok együttes adóssága meghaladja a 15 000 milliárd dollárt. Vagyis az Egyesült Államok társadalma, állami és nem állami szektor együttesen, mintegy 21000 milliárd dollár után fizet kamatot és adósságszolgálatot a nemzetközi pénzoligarchiának. A Skull and Bones új versenytársa Az 1970-es és 1980-as években új és hatalmas politikai-pénzügyi csoport jelentkezett, amely részt követelt magának a kormányzati hatalomból. Ennek az új csoportnak a hatalmi bázisa a Wall Street által szimbolizált nagy bankok és pénzintézetek. Támogatóinak száma máris nagy az amerikai törvényhozásban, és egyre növekszik. Tulajdonosként kézben tartja a tömegtájékoztatási intézményeket és Hollywood is a befolyása alatt áll. Ezt az új hatalmi csoportot egyes szerzők a "Zionist lobby"-nak vagyis a "cionista lobbinak" nevezik. Az 1967-es "Hatnapos háborút" követően, amely Izrael és arab szomszédai között zajlott le, a lobbinak a hatalma más arányokat öltött. Henry Kissinger kulcspozíciója a Nixon kormányzatban jelezte azt a tényt, hogy az Izrael-barát lobbi energikusan benyomult a politikai döntéshozatal belső köreibe. Magán a Wall Streeten is jelentkezett a zsidó származású pénzemberek újabb nemzedéke, amely átvette a vezetőszerepet, a "wasp"-okhoz asszimilálódott, angolszász kultúrájú előző nemzedéktől. A WASP-elit megtanult jól együttműködni a nagyrészt német származású zsidó bankárokkal és pénzemberekkel, amit a maguk között bizalmasan csak "our crowd"-nak, vagyis a "mi csapatunknak" neveztek. Az új trónkövetelő wall street-i pénzemberek azonban pénzügyi módszereik és agresszív viselkedésük miatt ellenérzést váltottak ki az előkelő WASP-elitből, amelynek tagjai félelemmel és irigységgel vegyes lenézéssel "gengszterek gyülekezetének" titulálták őket. Ha a Skull and Bones tagjainak szükségük volt valaha is arra, hogy legitim érvekkel támasszák alá e kelet-európai származású - tehetséges és gyakran gátlástalan - üzletemberek iránti ellenszenvüket, akkor a wall street-i új cionisták, az ún. "new crowd" (vagyis az "új csapat") sok ténnyel segített nekik. Amikor Jonathan Jay Pollardot, egy tengerészeti hírszerző tisztet letartóztattak 1985 novemberében azért, mert Izrael számára kémkedett az Egyesült Államok ellen, a Skull and Bones és az új-angliai "kékvérű" felsőosztály körében újjáéledt az amúgy is mindig jelenlevő antiszemitizmus. Ez érezhető volt akkor is, amikor az idősebb George Bush a Fehér Házba került. Amikor a gyakorlati politika megkövetelte az idősebb George Bush kormányától, hogy tárgyaljon az amerikai cionista lobbival, vagy a Shamir által vezetett jobboldali izraeli kormánnyal, érezhető volt a távolságtartás és a rejtetten parázsló ellenérzés. Bizonyos fokig ez ma megismétlődik, amikor a jelenlegi elnök, ifjabb George Bush kormányzata kényszerül tárgyalni az ugyancsak radikálisan és katonai módszerekkel politizáló Ariel Sharon izraeli kormányfővel. Az idősebb George Bush, akivel hosszútávú terve volt a Rendnek Averell Harrimantől eltérően, aki rendkívül vágyott a személyes politikai hatalomra, és ezért rendtársai folyamatosan bírálták, idősebb George Bush a Skull and Bones Rend hosszútávú stratégiai programját személyesítette meg. Elnöksége a Rendnek azt a törekvését szimbolizálta, hogy helyreállítsa az Egyesült Államok irányításában a WASP-elit Henry Stimson által képviselt szellemét és befolyását. A WASP-elit hanyatlásával idősebb George Bush elnöksége azonban inkább csak a tragikus színezetű újrajátszása volt a Skull and Bones egykori hatalmának. Id. George Bush karrierjét kezdettől fogva egyengették a "csontemberek", elsősorban azok, akik apjának, Prescott Bushnak a generációjához tartoztak. A Rend 1917-es nemzedékéből származó Prescott Bush a Brown Brothers, Harriman cégnek volt a partnere és Connecticut államot képviselte szenátorként a Kongresszusban. Fiát George-ot az andorveri Philip's Akadémiára küldte New Hampshire-be. Már utaltunk rá, hogy az új-angliai "kékvérű" osztály fiatal gentlemenjeit itt készítették fel a Yale Egyetemen folytatandó tanulmányaikra. Amikor Henry Stimson ellátogatott 1940-ben Andoverbe, akkor annak diákjai még az "America First" ("Amerika az első") mozgalmat támogatták. Ennek lényege, hogy Amerikának nem érdeke részt vennie idegen hatalmak viszályaiban, ezért minden eszközzel ki kell maradnia az eljövendő háborúból. Azaz Amerika érdeke az első, minden más ország érdekével szemben. Ez azonban homlokegyenest ellenkezik a háttérhatalom stratégiájával, amely a világháborúkat is arra használta ki, hogy célját - az általa központilag irányított világállam és világkormányzat - megteremtését elősegítse. A Skull and Bones pedig különböző csatornákon ennek a háttérhatalomnak a részét képezte és képezi a mai napig. Amikor kitört a háború Japánnal, idősebb George Bush csatlakozott a haditengerészethez, ahol pilótának képezték ki. Több mint 50 harci bevetést követően gépét lelőtték a Csendes-óceán felett. Sikeresen megmenekült s a háború után a Yale Egyetemen folytatta tanulmányait. Bush tekintélyét nagyban növelte, hogy ő volt az Egyetem baseball-csapatának kapitánya és hamarosan a Skull and Bones Rendben is apja nyomdokaiba lépett. Az egyetem után Texasba költözött, ahol olajkitermeléssel foglalkozó vállalkozó lett. A Dresser Industries nevű cég megbízásából olajfúró berendezéseket árult. Ezt az állást apja kívánságára a Dresser elnöke, a Skull and Bones tagja biztosította. A Dresser cég egyébként szoros szálakkal kapcsolódott a CIA-hoz is. George Bush hamarosan önállósította magát és megalapította saját vállalatát, a "Zapata Oil"-t. Ebben a vállalkozásában is nagybátyja, az ugyancsak Skull and Bonesman, George Herbert Walker támogatta. Bush cégébe komoly összegeket fektetett be a Brown Brothers, Harriman és a Lazard Brothers nevű cég, egy tekintélyes zsidó brókerház, amelynek már hosszú ideje baráti kapcsolata volt az új-angliai WASP-elittel. Ekkora támogatás ellenére sem bizonyult idősebb George Bush sikeres üzletembernek. 1961-ben egy régi barátjának eladta cégét és megpályázta a houstoni kerület képviselői mandátumát. Három választási időszakon át a Kongresszus tagja volt, de 1970-ben alulmaradt Lloyd Bentsennel szemben a szenátori tisztségért vívott választási küzdelemben. A törvényhozó "csontember" Bush a "nulla" népesség-növekedés és fajnemesítés szószólójának bizonyult. Bush feltehetően közeli barátjának, William Drapernek, az álláspontját tette magáévá, aki elsősorban a harmadik világban, a népszaporulat korlátozásának, a lakosság létszáma csökkentésének volt a híve. Draper is "csontember", a Rend tagja volt. Idősebb George Bush az 1970-es években a politikai döntéshozatal és a külpolitikai irányítás egyre magasabb szintjeire emelkedett. 1972-ben, mikor Nixon újraválasztották, George Bush volt a köztársasági párt választási bizottságának elnöke. Később azonban ő is csatlakozott azoknak a kórusához, akik Nixon lemondását követelték. Rövid ideig az ENSZ-ben képviselte nagykövetként az Egyesült Államokat, majd Pekingbe került, hogy megszervezze a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok összekötő irodáját, amely később nagykövetséggé alakult át. Bush ezt a feladatot Winston Lorddal, a CIA helyi vezetőjével együtt végezte Pekingben. Lord maga is a Skull and Bones Rend tagja volt, majd a new yorki "Council on Foreign Relations", CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) elnöke lett 1983-ban. A Lord család a legelőkelőbbek közé tartozott Connecticut-ban, és ez a család alapította Hartford városát. A család, amelynek a családfájához számos Skull and Bones tag tartozott, megalapítója és tulajdonosa volt a Wall Street egyik legtekintélyesebb jogi vállalatának a "Lord Day Lord"-nak. 1975-re George Bush felkészítése még kiegészült a CIA-nál eltöltött rövid időszakkal, amikor is Gerald Ford elnök a hírszerző szolgálat igazgatójává nevezte ki. 1980-ban Bush megmérkőzött Ronald Reagannel a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. New Hampshire-ben - a WASP Új-Anglia szívében - azonban elsöprő vereséget szenvedett a volt kaliforniai kormányzótól és hollywoodi színésztől. Reagan szemére vetette Bushnak, hogy tagja a Trilaterális Bizottságnak, amelyből húszan is részt vettek a népszerűtlenné vált Carter kormányzatban. Jellemző Bush kampányára az a tény, hogy irányítóinak többsége a CIA tisztségviselője volt. Kampány-gépezetét a CIA és a Pentagon egykor 6 magas beosztású nyugdíjas tagja irányította. A Skull and Bones hálózata Amikor 1988-ban idősebb George Bush a Fehér Házba került a WASP-hierarchia kísérletet tett korábban elvesztett befolyásának és pozícióinak visszaszerzésére, nemcsak a nemzeti politika irányításában, de a pénzügyi, az üzleti és az igazságügyi szféra irányításában is. Küzdelem alakult ki a WASP-elit és a zsidó származású "new crowd", az "új csapat" között a Wall Streeten is. Ez a rivalizálás nagyrészt a tömegtájékoztatásban, a sajtóban és a bíróságokon zajlott mintegy 6 éven át. A küzdelem Ivan Boesky és Michael Milken elleni vádemeléssel kezdődött, akik úgynevezett "junkbond"-okkal, azaz "ócska részvényekkel" kereskedtek. ("Junkbond"-nak nevezik a bizonytalan fizetőképességű vállalatok kölcsönkötvényeit. A fizetőképtelenség veszélye miatt a velük való spekuláció és kereskedés fokozottan kockázatos. Ennek ellenére vásárolják hitelleveleiket, mivel a másodosztályú adósok kölcsönein elérhető hozamelőny, ha megfelelő körültekintéssel válogatják ki az ilyen "ócska értékpapírokat", nagyobb, mint a veszteségi kockázat. Ezeket a kockázatos kölcsönöket az 1980-as évek elején kezdték forgalmazni az Egyesült Államokban és ez volt azoknak a tőzsdei spekulánsoknak a kedvenc finanszírozási eszköze, akik a vállalatok kivásárlására, elsősorban a "hostile takeover"-ekre - a cégek kikényszerített átvételére - szakosodtak. Amikor a "Securities and Exchange Commission", a SEC (az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottsága) ezt szoros ellenőrzés alá vette, majd pedig egy törvénymódosítással be is tiltatta, akkor a "junkbond"-ok ideje leáldozott. Az ilyen kockázatos kölcsönöknek a forgalmi értéke az adósok korlátozott fizetőképessége miatt gyakran jóval a névérték 100 százaléka alatt van. Ezért visszafizetéskor magas árfolyamnyereség érhető el. A befektetetési kockázat csökkentése érdekében különböző vállalatok ilyen "ócska kötvényeit" egy közös pénzügyi alapba teszik.) Nos, ezek a újfajta módszerek a pénzvilágban kemény ellenféllé tették a hagyományos WASP-elit számára az "új csapat" néven jelentkező befektető és tőzsdei pénzembereket. Amikor elítélték Ivan Boesky-t és Michael Milken-t, továbbá csődbe ment a nagyhatalmú Drexel Rurnham Lambert brókerház, akkor a rivalizálás némiképp alábbhagyott. Ez a pénzügyi háború emlékeztet arra, ami a Nagy Gazdasági Világválságot követő időkben zajlott. Akkor a Morgan ház került ki győztesen. A Morgan Guaranty Trust és a Morgan Stanley, valamennyien a Skull and Bones Wall Streeten működő bástyái voltak a 19. században történt megalapításuk óta. Alapítójuk, Harold Stanley, maga is "csontember" volt. A legfőbb multinacionális olajvállalat is hasznot húzott abból, hogy a Skull and Bones Rend tagja került a Fehér Házba. Az Öböl-háború nagy profitot hozott a Standard Oil Trust Corporation-nek, a Shell Oil of America-nak és a Creole Petroleum Corporation-nek, valamint a Pennzoil Corporation-nek. Az utóbbi alapítója és elnöke az idősebb George Bush-sal kezdte pályáját a Zapata Oil nevű cég partnereként. Az sem teljesen érdektelen, hogy amikor az olajüzletben tevékenykedett, George Bush szorosan együttműködött a Kuvaitiakkal. A Skull and Bones Rend erősen beépült a nagy pénzügyi intézményeket, valamint korporációkat kiszolgáló jogi vállalatokba. A Wall Street nyolc tekintélyes, gyakran több száz szakjogászt is foglalkoztató jogi irodája gyakorlatilag a Skull and Bones és érdekeltségei tulajdonában van. Mind a nyolcat a Rend tagjai alapították és ezek jelenleg is jól fizető állásokhoz juttatják a Rendbe újonnan belépett, a Yale Egyetemen diplomázott jurátusokat. Ezek a kezdő ügyvédjelöltek és ügyvédek a Rend segítségével alapos gyakorlati képzésben részesülnek, majd a jó ajánlólevelek és kapcsolatok révén rendszerint sikeres karriert futnak be. A Rendhez tartozó irodák közül megemlíthetjük a "Lord Day Lord"-ot, "Davis Polk Wardwell"-t, "Simson Thatcher Bartlett"-et, "Dewey Ballantine Palmer & Woods"-ot és a "Milbank Tweed Hadley & McCloy"-t. A felsorolt jogi irodák nemcsak korporációs ügyfeleiket szolgálják ki, illetve vesznek részt magas beosztásokban a kormányzásban (gyakran miniszteri tisztségeket is betöltve), de fő feladatuk közé tartozik a legtekintélyesebb WASP-családok beruházási portfolióinak is kezelése. Ebben a vonatkozásban a Skull and Bones és a soraiba tömörült WASP-elit hálózata emlékeztet a középkori Velence elitjének a modelljére. Amikor Velence hatalma tetőpontján volt, ez a városállam és pénzintézetei képezték az akkori Európa pénzügyi-kereskedelmi központját. A városállam vezető családjai személyes vagyonukat biztosító társaságok alapítására, családi alapítványok létesítésére és az akkori kulturális élet irányítására használták, amely megerősítette és hatékonyabbá tette politikai hatalmukat. Ma a legjelentősebb jogi irodák különleges szerepet töltenek be a legnagyobb adómentes alapítványok ügyeinek az intézésében. Amikor a nemzetközi pénzügyi közösség amerikai részlege - több mint 100 évi próbálkozás után - nagy nehezen eljutott odáig, hogy a Federal Reserve System létrehozásával ellenőrizheti az Egyesült Államok pénzrendszerét, jól tudta, hogy ez szükségszerűen az állam eladósítását vonja maga után. A magánpénzrendszerben azért van szükség kizárólag a pénzoligarchia által ellenőrzött központi bankra, hogy el tudja adósítani az államot. Ahhoz, hogy az eladósított állam kamatot tudjon fizetni a pénzoligarchiának átengedett bankópréssel előállított és tőle kölcsönbevett pénz használatáért, ahhoz az államot jövedelemhez kell juttatni. Ezért, lényegében a FED létrehozásával egyidejűleg gondoskodtak a jövedelmi adó bevezetéséről. A FED megalakulásáig az amerikaiak nem fizettek jövedelmi adót. Legnagyobb jövedelme azonban a pénzügyi oligarchiának van, amely anonim módon a termelővállalatok nagy részének is a tulajdonosa. Ezért neki kellene a legnagyobb jövedelmi adót fizetni. Hogy ezt elkerülje, a pénzoligarchia elfogadtatta az adómentes alapítványok rendszerét, majd pedig vagyonának jelentős részét ezekbe helyezte el. A mintegy 30 000 alapítvány lehetővé teszi, hogy a keresztbetulajdonlás révén ne lehessen megállapítani pontosan, hogy kinek mennyi vagyona van. A több százmilliárdos vagyon a pénzügyi oligarchia rendelkezése alatt áll, s ebből finanszírozza a szolgálatában álló számos intézetet, gondolati műhelyt, társadalmi-egyházi szervezetet, az egyetemeket, kutatási programokat, a kulturális és oktatási szféra háttérirányítását. Természetesen az alapítványok vezető tisztségeit betöltő pénzoligarchia is luxus módon él ezekből az adómentes pénzekből. Magánvagyonuk tehát továbbra is magánellenőrzés alatt maradt, és az a pénzoligarchia szervezett magánhatalmának a finanszírozására, hálózatának a működtetésére fordítható gyakorlatilag a közhatalom érdemi beleszólásának a teljes kizárásával. Már többször is volt kísérlet mind a washingtoni Képviselőházban, mind a Szenátusban, hogy folytassanak vizsgálatot az alapítványok működéséről, de eddig a pénzoligarchiának minden ilyen vizsgálatot sikerült megakadályoznia. Az egyik ilyen alapítvány a Russell Sage Foundation, amely a "társadalmi ellenőrzés" programokra szakosította magát, és amelyet ugyancsak "csontemberek" alapítottak. A Russell Sage Alapítványnak ma is legfőbb feladata, hogy figyelemmel kísérje a nagy adómentes alapítványok tevékenységét Amerikában. Ugyancsak a Skull and Bones Rend tagjai hozták létre a Peabody Alapítványt, a Slater Alapítványt és több - Rockefeller nevet viselő - alapítványt. Az olyan neves családi alapítványok, mint a Ford és a Carnegie ma már a Skull and Bones gépezet kezében vannak. Amikor McGeorge Bundy volt a Ford Alapítvány elnöke, a Ford családnak két tagja is lemondott tisztségéből, mert ellenezte azt a módot, ahogyan Bundy az emberbaráti feladatok ellátására létrehozott alapítványt irányította. 1983 és 1986 között a brit származású történész Antony Sutton több tanulmányt is írt a Skull and Bones Rendről. A nagy tudományos felkészültséggel rendelkező kutatót a pénzoligarchia szolgálatában álló tömegtájékoztatás az ún. "összeesküvési-elmélet" képviselőjének nevezi. Minden olyan kutató, aki feltételezi, hogy létezik a látható események felszíne mögött egy koordináltan cselekvő háttérhatalom, amely a döntési központokat elérő informális hálózata révén érvényesíteni tudja stratégiai törekvéseit, az "összeesküvési-elmélet" hívének számít. De mennyivel jobb a "véletlen-elmélet" hívének lenni? Mennyivel tudományosabb, ha azt mondjuk, hogy minden, ami történik, az csak úgy magától van, csak a felszínen érzékelhető erők hatásának eredménye. A tenger látható felszínén sem csak a látható felszíni tényezők határozzák meg a mozgásokat, hanem a tenger mélyáramlatai is kifejtik hatásukat. A történelem számos jelensége természetesen, bizonyos vonatkozásban véletlennek, esetlegesnek tekinthető, ugyanakkor a beható vizsgálat átgondolt stratégiák és koordinált cselekvés jelenlétét is észleli. A háttérben tehát igenis ott vannak azok a történelemmozgató erők, amelyek igyekeznek titokban maradni, s ezért ha egy-egy kutató bizonyítja jelenlétüket és történelemformáló hatásukat, akkor lehetőleg egy lejárató, ellenszenves elnevezést kell adni nekik. A visszataszító "összeesküvés" kifejezés annak a háttérhatalomnak a létezését jelöli, amely a magánpénzrendszer kialakítására és fenntartására törekszik, mert segítségével óriási és egyre növekvő pénzjövedelemhez jut. Az "elmélet" szócska pedig azt szuggerálja, hogy a szervezett magánhatalom és hálózata csak a képzeletben, és nem a valóságban létezik. A szervezett pénzhatalom gazdasági és politikai hatalmának alapja az eladósítás révén nyert hatalmas - mértani haladvány szerint növekvő - kamatjövedelem. A háttérhatalom azért törekszik egy központosított világállamnak a létrehozására, hogy ne legyen olyan szuverén erőközpont, amely kivonhatná magát a nemzetközi pénzügyi közösség magán-pénzmonopóliuma és a kamatfizetés alól. Az egyedül szuverén világállamban a pénzügyi oligarchiáé a tényleges hatalom, amelyet az alibi-demokrácia kulisszái mögé bújva - integrált hatalmi elitje segítségével - autokratikusan kormányoz. Abból kiindulni, hogy az események nemcsak véletlenül következnek be, hanem tervszerűen átgondolt stratégia is érvényesül a háttérben egy gondosan felépített hálózat segítségével, sokkal tudományosabb, mint az abszolúttá emelt "véletlen-elmélet" elfogadása. Különösen akkor igaz ez, ha a világstratégia létét - az általános titkolódzás ellenére - egyre több bizonyítható tény támasztja alá, és ha a tervszerű háttérirányítás feltételezésével a múlt és a jelen eseményei logikusabbakká és érthetőbbekké válnak. Nos ez az "összeesküvési teoretikus" számos dokumentummal, köztük titkos találkozók jegyzőkönyveivel, a rituálék leírásával és más bizonyítékokkal alátámasztott tanulmányt tett közzé a Skull and Bones Rendről 1986-ban. Sutton könyve fényében más értelmet nyer az új világrend meghirdetése, amely az idősebb George Bush elnök fő témája volt az Öböl-háborút követően. Sutton szerint a Skull and Bones Rend fő célja az új világrend megteremtése. A Rend tagjai számára ez azt jelenti, hogy az amerikai katonai erőre támaszkodva az Egyesült Államok ellenőrzi a világ legfontosabb erőforrásait: az energia- és az élelmiszerellátást. A Rend tagjai mindig is vonzódtak az ókori görög városállam: Spárta puritán erkölcseihez. A harcias WASP-elit az ókori perzsa birodalom "satrapa"-hadseregéhez hasonlóan akarja győzelemre vinni az új világrendet. Amikor az idősebb George Bush külügyminisztere, James Baker, felkereste a nyugati fővárosokat, hogy azok milliárdos hozzájárulásaikkal fedezzék az Öböl-háború költségeit, a Skull and Bones tagjait az ókori Perzsa Birodalom krónikáira emlékeztette. A már sokat emlegetett kiemelkedő "csontember" Henry Stimson mindig is azt tanította rendtársainak: Amerikának szüksége van arra, hogy nemzedékenként egyszer háborút viseljen. Stimson számára ez lélektisztító folyamatot jelentett, amely lehetővé teszi, hogy a nemzet felsorakozzék "egy nagy ügy" mellé, úrrá legyen gyengeségein, és a háborús erőfeszítés révén felülemelkedjen önmagán. A küzdelem megtisztító erejének ez a misztikus és romantikus felfogása a Skull and Bones Rend politikai filozófiájának az egyik alapja. Vietnam a háborút kezdeményező és irányító "csontemberek" számára keserű kudarc volt. A Perzsa-öböl térségében a hatalmas technológiai fölénnyel aratott győzelem a WASP-elit harci szellemének a dicsőséges újjászületését is jelentette. Amikor az idősebb Bush hangsúlyozta, hogy az Öböl-háború nem lesz újabb Vietnam, elsősorban a Skull and Bones tagjaihoz szólt, nem pedig az amerikai néphez. Az Öböl-háború hatékony eszköznek bizonyult ahhoz, hogy elterelje a figyelmet az egyre fokozódó pénzügyi bajokról. Ezek közül is kiemelkedik a "Saving and Loans" - S&L (Megtakarítások és Kölcsönök) elnevezést viselő pénzintézet (takarékpénztár) csődje. Az S&L gyűjtötte össze a kisemberek megtakarításait, amelyekből elsősorban otthont akartak teremteni maguknak. Az Öböl-háborút megelőző hónapokban a sajtó tele volt a jelenlegi elnök testvérének, Neil Bushnak, a fényképével mivel ő a csődbe ment S&L egyik menedzsere volt. Ez a tény rossz fényt vetett a Fehér Házra, ahol éppen egy "csontember", a felelősnek tartott egyik vezető apja volt az elnök. Ezen túlmenően több nagy kereskedelmi bank is a pénzügyi csőd szélére sodródott. A kormánynak 500 milliárd dolláros költségvetési deficittel kellett az 1991-es pénzügyi évben szembenéznie. A washingtoni törvényhozás pedig jelentősen csökkenteni kívánta a katonai költségvetést, annál is inkább, mivel a hidegháború már befejeződött. Az újra kormányzati pozícióba került "csontemberek" számára az egységes Németország létrejötte is kihívást jelentett. Németország geopolitikai elhelyezkedése, fejlett ipari bázisa, valamint a Moszkvával való viszonylag független politikai kapcsolata révén ismét az európai kontinens gazdaságilag legerősebb hatalmává vált. Az Öböl-háborút megelőzően sikerült elérnie az akkori kancellárnak, Helmuth Kohlnak, hogy a Kreml szabad utat engedjen a német egyesülés számára. Az idősebb Bush korábban, Thatcher akkori miniszterelnöktől eltérően, támogatta a német egyesülést, de a fejlett ipari országok 1990 nyári houstoni csúcstalálkozóján az Egyesült Államok megakadályozta azt a bonni elképzelést, hogy Németország feltétel nélkül nyújtson gazdasági támogatást a végnapjait élő Szovjetuniónak. Bush elnök ragaszkodott ahhoz, hogy Moszkva fogadja el a Nemzetközi Valutaalap feltételeit, és csak ezután részesülhessen lényeges támogatásban. Bush titkos céljai az Öböl-háborúval Az 1991-es Öböl-háború a Skull and Bones filozófiáját követő elnök ellentmondó döntései nélkül nem lenne olyan rejtélyes, mint amilyennek még ma is érzékeljük. 2002-ben ismét sok szó esik a terror elleni háború keretében egy Irak elleni csapásról. Újból felteszik sokan a kérdést, hogy miért adott utasítást az idősebb George Bush Schwarzkopf tábornoknak a támadás leállítására, amikor győzelmesen vonult Bagdad felé az amerikai haderő. Hogyan lehetett az, hogy az a Szaddam Hussein, akit egy második Hitlernek tűntetett fel a propaganda, hatalmon maradhatott a mai napig? Az egyik válasz, hogy Szaúd-Arábia, amely az iszlám szunnita irányzatát követi, semmiképp sem akarta, hogy Irakban síita muzulmánok kerüljenek hatalomra. A meggyengült Irakra az Egyesült Államoknak is szüksége volt, hogy ellensúlyozza vele a síita és Amerika-ellenes Iránt, valamint Szíriát. Szaddam Hussein személy szerint is jó szolgálatot tett, mert a gonosz ellenség megtestesítőjeként jó propaganda célpontot nyújtott. "Ők a gonoszak, mi vagyunk a jók, ők támogatják a nemzetközi terrorizmust - mi pedig harcolunk ellene." Mindez még szavakban is ismétlődik a jelenlegi elnök retorikájában. Csak most Oszama bin Laden a gonosz megszemélyesítője. Az Öböl-háború még mindig titkos műveletnek tekinthető, mivel máig sem tárták fel azt a titkos stratégiát, amely ehhez a háborúhoz vezetett. A háttér ismerete nélkül viszont a látható események sem érthetők igazán. Henry Stimson hagyományaihoz híven Bush meg volt róla győződve, hogy Amerikának szüksége van egy győzelmes háborúra nemzeti önbecsülésének a helyreállítására. Ami Szaddam Husszeint illeti, reálisan feltételezhette, hogy az Egyesült Államok nem indít ellene háborút, miután évekig nagyarányú támogatást kapott tőle Iránnal vívott háborújához. Hogy bevonuljon Kuwaitba, elég volt elhitetni az iraki diktátorral, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be. Ami Kuwaitot illeti, a CIA aktívan tevékenykedett ebben az országban. Az emír biztonsági szolgálatának a főnöke 1989. decemberében találkozott William Websterrel, a CIA akkori főnökével, és megállapodtak abban, hogy Amerika részt vesz a kuwaiti emír testőrségének a kiképzésében. 1990. július 31-én, a szaúd-arábiai Dzsiddában csúcstalálkozó volt Hussein, a szaúdi király és a kuwaiti emír között. Kuwait megígérte, hogy tízmilliárd dollárral segít Iraknak kifizetni háborús tartozásait. Saddam 30 milliárdot szeretett volna kapni. A Kuwaitiak azonban ténylegesen még tízmilliárdot sem, hanem annak csak az egyhuszadát kívánták megfizetni. Ez döntően hozzájárult ahhoz, hogy Hussein felvonultatta csapatait Kuwait határain. A jordán király próbált nyomást gyakorolni a kuwaiti emírre, de sikertelenül. Ma már ismert, hogy April Glaspie asszony, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete, szándékosan félrevezette Szaddam Husseint országának várható magatartását illetően. 1990. szeptemberében az iraki elnök a nyugati sajtó rendelkezésére bocsátotta annak a beszélgetésnek a szövegét, amelyet július 25-én Glaspie-vel folytatott. Ezek szerint az amerikai nagykövet közölte vele: "Az Egyesült Államok nem foglal állást Irak Kuvaittal kapcsolatos vitájával, vagy más hasonló arab-arab üggyel kapcsolatosan." A szöveg hangneme békülékeny és határozottan azt a benyomást kelti, hogy az Egyesült Államok nem avatkozna be, ha Irak benyomulna Kuwaitba. Az amerikai Külügyminisztérium nem kommentálta ezt az iraki közleményt. Amikor jóval később, 1991. márciusában Glaspie-t meghallgatták a Kongresszusban, akkor a nagykövet-asszony ezt a szöveget koholmánynak és félrevezetésnek nevezte. Azt állította, hogy kihagyták belőle az ő kemény szavait és eltorzították, amit mondott. A washingtoni Külügyminisztérium azzal mentegette a megkésett kihallgatást, hogy a korábbi reagálás kárt okozott volna a Szaddam Husseinnel folyamatban lévő érzékeny tárgyalásoknak. Amikor a Képviselőház és a Szenátus tagjai elolvasták Glaspie-nek a Külügyminisztériumba küldött táviratait, megállapították, hogy a nagykövet-asszony beszámolója ellentmond a diplomáciai táviratok tartalmának. Több törvényhozó is megállapította, hogy Glaspie szándékosan félrevezette a Kongresszust a Perzsa-öbölben játszott szerepét illetően. A táviratokban semmi nyoma nem volt annak, amit Glaspie a Kongresszus előtt állított, vagyis hogy közölte volna Saddam Husseinnel: az Egyesült Államok meg fogja védeni Kuwaitot. A "Sivatagi vihar" hadművelet nemcsak Kuwait érdekében folyt, sokkal inkább Szaúd-Arábia volt a tét. Bushnak stratégiai okokból is szüksége volt erre a háborúra. Ez tette lehetővé, hogy kipróbálja: működőképes-e az a kommunikációs- és légvédelmi rendszer, szupermodern katonai infrastruktúra és fegyverzet, amelyet 200 milliárd dollárért helyeztek üzembe a térségben. Ez a CENTCOM-nak nevezett rendszer önálló közel-keleti hadsereg-irányítást tesz lehetővé, amelynek révén a PENTAGON szilárd ellenőrzést gyakorol az egész régió felett. Ebben a térségben található a világ ismert olajkészletének a 60%-a, ugyanakkor rendkívül érzékeny terület katonai szempontból. A CENTCOM csúcstechnológiai része az a rendszer, amely biztosítja az ellenőrzést, a kommunikációt és a hírszerzést. Ennek a segítségével a Szaúd-Arábiában épített amerikai bázisok hatékonyan működtethetők. A "Sivatagi vihar" hadművelet pedig a gyakorlatban vizsgáztatta le ezt a rendkívül fejlett szupermodern támaszpont- és fegyverrendszert. Az Öböl-háború eredményeként az egész Közel-Kelet, de különösen az Arábiai-félszigeten lévő országok katonailag teljes mértékben Amerikától váltak függővé hosszú időre. Az Olajtermelő Országok Szervezete, az OPEC, ténylegesen az Egyesült Államok hatalmába került. Az Egyesült Államok kormányzata mögött álló pénzoligarchia most már saját maga szabja meg a kőolaj világpiaci árát. Az Öböl-háború egyik eredménye, hogy az Egyesült Államok (pontosabban a pénzoligarchia politikai irányítást végző hálózata) kezébe került az "olajfegyver", amelyet a gazdaságilag versenytársnak számító katonai szövetségesei mellének is szegezhet. A történelem iróniája, hogy Washington ezekkel a riválisaival fizettette meg az Öböl-háború számláját: 27 milliárd dollárt. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a pénzoligarchia informális (nem látható) kapcsolatrendszere elér már szinte minden döntési központot Európában, a Közel-Keleten és Japánban is. A Skull and Bones és az illuminátusok A Leleplező korábbi számaiban már ismertettük, hogy a bajor kormány 1787-ben közreadta az illuminátusoktól elkobzott dokumentumokat egy fehér könyvben: "Az illuminátusok rendjének és szektájának eredeti iratai" címmel. Ezt a fehér könyvet a bajor kormány az akkori Európa minden fontos fővárosába megküldte. Adam Weishaupt többek közt a következőket mondotta: "E terv segítségével irányítjuk majd az egész emberiséget. A legegyszerűbb eszközökkel hozzuk mozgásba az eseményeket. Úgy osztjuk szét a funkciókat és a feladatokat, hogy titokban minden politikai történést befolyásolni tudjunk." A történészek ma is vitatkoznak arról, hogy amikor az illuminátusokat a bajor kormány betiltotta, vajon továbbra is megőrizték szervezeteiket vagy sem. Tény viszont, hogy az illuminátusok számos tehetséges és nagyhatalmú embert vonzottak soraikba és szorosan együttműködtek a szabadkőműves páholyokkal. A bajor illuminátus rendet, amely az illuminátusoknak csak egy irányzata volt, 1776. május 1-én Ingolstadtban alapította Adam Weishaupt, aki a város egyetemén a kánonjog tanára volt. Tagjai kezdetben Weishaupt legtehetségesebb tanítványai közül kerültek ki. Még ebben az évben, 1776. december 5-én, a William és a Mary College-ban létrehozták a görög betűkkel jelölt "Phi Beta Kappa" nevű titkos társaságot. Ennek a társaságnak a második részlegét 1780-ban a Yale Egyetemen alakították meg. Az 1820-as években szabadkőműves-ellenes hangulat uralkodott az Egyesült Államokban és ez rossz fényt vetett az olyan titkos és zárt társaságokra, mint a Phi Beta Kappa. Ez arra kényszerítette tagjait, hogy a nyilvánosság elé lépjenek. A Skull and Bones Rend bizonyos fokú ismertté válásának ez az egyik oka. A zárt társaságok enciklopédiája szerint a Phi Beta Kappa tekinthető az amerikai felsőoktatásban az egyetemi baráti társaságok szülőanyjának. A Skull and Bones is a Phi Beta Kappa-nak a gyermeke, de van még két testvére, amely ugyancsak a Yale Egyetemen működik: a "Scroll and Key" és a "Wolfshead". (A Phi Beta Kappa a görög "Philosophia Biou Kubernetes" szavak rövidítése, amely azt jelenti, hogy a "Bölcsesség szeretete az élet kormányosa".) John Robisont, aki a skóciai Edinburgh egyetemén a természetfilozófia tanára volt és egyben magasrangú szabadkőműves, európai útja során az illuminátusok felkérték, hogy csatlakozzon rendjükhöz. Robison ezután áttanulmányozta Weishaupt írásait és elutasította a kérést. 1798-ban közzétette könyvét: "Proofs Of a Conspiracy" ("Egy összeesküvés bizonyítékai") címmel. Ebben írja: "Létrejött egy olyan szövetség, amelynek kifejezett célja valamennyi fennálló egyház és kormányzat felszámolása...vezetői ellenőrzetlen hatalommal uralkodnának a világ felett, miközben az emberiség többi része ismeretlen uraik ambícióit kiszolgáló eszköz lenne." Robison George Washingtonnak is megküldte könyvét. Az első amerikai elnök válaszlevelében utalt rá, tudomása van arról, hogy az illuminátusok Amerikában is jelen vannak. Washington elnök úgy érezte, hogy az illuminátusoknak ördögi tanításai vannak és céljuk a nép és a kormány szembefordítása. Robison a könyvében leírja a "Regent degree" - a "régens fokozatba" történő beavatási szertartást. Ennek keretében a beavatandó személynek megmutatnak egy csontvázat, amelynek a lábainál egy korona és egy kard van elhelyezve. Ezután megkérdezik tőle, hogy a csontváz vajon egy király, egy nemesember vagy egy koldus? Minthogy nem tudja eldönteni, a szertartás vezetője ezt mondja neki: "Egyedül az fontos, hogy emberi tulajdonságai vannak." Ha jól meggondoljuk, akkor ez lényegében ugyanaz a szöveg, mint ami a Yale Egyetem Skull and Bones Thombjában németül fel van írva. Újra kell írni az elmúlt 200 év történelmét A 77 éves Antony Sutton korábban a Hoover Institute és a Stanford Egyetem kutatója és tanára volt. 26 könyve közül kiemelkedik a "Wall Street és FDR", a "Hitler felemelkedése" és a "Bolsevik forradalom" című munkája. A Skull and Bones Renddel úgy került kapcsolatba, hogy az 1980-as évek elején egy ismeretlen személy - mindössze 24 órára - elküldte neki a zárt társaság tagjainak névsorát. A lista két kötetből állt. Az egyik az élő, a másik az elhunyt "csontemberek" adatait tartalmazta. A professzor mindkét kötetet lemásolta egy éjszaka alatt. De egyetlen egyszer sem adta át őket senkinek, mert tisztában volt vele, hogy minden oldal kódolt jelzéssel lett ellátva és ez elősegítheti a forrás megtalálását. Tanulmányozva a Rendet, Sutton úgy érezte, hogy ezek a nagyhatalmú emberek a lelkük mélyén megmaradtak gyermeteg kamasznak. Félelmetesnek találta, hogy ilyen személyek irányítják a világ sorsát. A koponya és a keresztbe rakott csontok - a társaság szimbólumai - az erőszakra utalnak, hiszen a kalózok és a német SS hadosztályai használták azokat, valamint a mérget tartalmazó üvegek címkéin láthatóak. A társaság élő tagjai körülbelül 600-an vannak, néha többen. A Bush-dinasztia ismételt hatalomba kerülése révén talán növekszik a számuk. A jelenlegi elnök: George W. Bush, egy harmadik generációs "csontember". Sutton úgy véli, hogy a jelenlegi elnök nem olyan eltökélt és törekvő, mint apja, és messze nem olyan tehetséges, mint a nagyapja. Sutton hangsúlyozta, hogy számos más titkos társaság is létezik. Ő csak a Skull and Bones-t kutatta. Sajnos egyetlen egy történész sem tarthatja meg állását, mihelyt belefog az összeesküvés feltárásába. Ez tabu az Amerikai Történeti Társaság minden tagja számára. Ezért előbb vagy utóbb kívülállók kénytelenek folytatni a kutatást. Antony Sutton könyvei miatt elveszítette állását. Most visszavonultan él és a jövő technológiájával foglalkozó munkáján dolgozik; magát sokkal inkább mérnöknek tekinti, mint történésznek. Sutton meg van róla győződve, hogy a Skull and Bones tevékenysége kimeríti az összeesküvés jogi ismérveit. Ezért hivatalosan is ki kellene vizsgálni a tevékenységét. A Nemzetbiztonsági Ügynökségnek gigantikus elektronikus megfigyelőrendszerével meg kellene figyelnie a titkos társaságok, köztük a Skull and Bones tevékenységét. Ami a Yale Egyetem többi társaságát illeti: úgy mint a "Wolfshead", vagy a "Scroll and Key"; ezek Skull and Bones halvány utánzatai csupán, de törekvéseik megegyeznek. Céljuk tudatos megkülönböztetést alkalmazni a társadalmi életben. Hiszen valamennyi ilyen titkos társaság csupán azon az alapon részesít előnyben embereket, hogy azok az általa is támogatott zárt körhöz tartoznak. Sutton annak ellenére, hogy két egyetemről is eltávolították, nem tartja kudarcnak életét, mivel soha nem alkudott meg, és mindig kitartott az általa feltárt tények mellett. Az igazság kimondását mindennél fontosabbnak tartotta. Sutton és követői szerint nem fogadható el az, ami a Skull and Bones filozófiájából következik, vagyis, hogy az elit kezében lévő központosított állam mindenek fölött áll, és az egyén, a polgár nem egyéb, mint engedelmes és kiszolgáltatott alattvaló, idomított biorobot. Ma John Dewei és Horace Mann munkássága nyomán az amerikai oktatásban és tudományos életben a Skull and Bonesnak ez a nézetrendszere érvényesül, hiszen e Rendnek az alapítói hozták át Németországból Amerikába. Az 1990-es évek közepén egy amszterdami forgatócsoport tévé-filmet készített a Skull and Bones-ról Amerikában. Felkeresték a titkos társaság központját és interjúkat készítettek a Rend erre vállalkozó tagjaival. Többek között Antony Sutton-t is megkérdezték, mint a Rend tevékenységét kutató történészt és a titkos társaság szakavatott bírálóját. A forgatócsoport összegyűjtött számos dokumentumot, amelyek a Bush-családot, valamint a Skull and Bones Rend más tagjait is kapcsolatba hozzák a nemzetiszocialista Németország finanszírozásával. Hitlert - többek között - a Union Bank of New York és hollandiai leányintézete is pénzelte. A film első változatát később kibővítették, és műsorra tűzték. Az utolsó pillanatban azonban olyan döntés született, hogy nem sugározható. A Rend keze tehát Európába is elér. Sutton azt is hangsúlyozta, hogy az olyan titkos társaságoknak a kutatása, mint a Skull and Bones, azért rendkívüli jelentőségű, mert ha tényekkel és dokumentumokkal kellően alátámasztható a politikában játszott szerepük, akkor az elmúlt két évszázad teljes történelmét újra kell írni. Ezeket a gondolatokat Antony Sutton Kris Milegan-nak adott interjújában mondotta el 1990. július 1-én. Az interjút ezekkel a szavakkal zárta: "Isten szelleme bennünk van, egyes emberekben. A Skull and Bones a halált képviseli. Nincs élő lelke, és azt színleli, hogy az állam »Isten menetelése a Földön«." Antony Sutton nyomán mi is úgy véljük, hogy egyelőre a zavar és a káosz globális növekedése várható: világszintű küzdelem a pénzügyi-politikai elit - állami erőszakra támaszkodó - autokratikus uralma, valamint az egyéni jogait és politikai szabadságjogait védelmező polgár között. A végső döntés a politikai értelemben vett egyének, a független, önálló véleményalkotásra és döntéshozatalra képes embereknél van, mert minden jog belőlük indul ki. Önálló egyének nélkül nincs állam, de állam nélkül is vannak egyes emberek, individuumok. Az állam minden jogosultsága az egyénekből indul ki, és az egyének által vissza is vonható. Ennyiben tehát az egyén elsődleges az állammal szemben. Létezése erősebb és ezért idővel győzni fog fölébe helyezett saját teremtménye, a csak másodlagosan létező állammal szemben, akár milyen erősnek tűnik is ma ez az erőszakszervezet új tulajdonosának, a nemzetközi pénzoligarchiának a kezében. Az a mindenhatóvá tett állam, amelyet piedesztálra emeltek Hegel és követői azért, hogy ellenőrizhessék az egyént, tehát másodlagos. Akkor is az, ha létrejövetele után át tudja venni az uralmat az egyének felett. Ez érvényes a háttérhatalom integrált hatalmi elitje által irányított központosított - sőt diktatórikus - államra is, amely már nem a közhatalom, hanem a szervezett magánhatalom eszköze, és elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség érdekeit szolgálja ki nemzetállami, de különösen államok feletti transznacionális struktúráiban. A gazdaságilag önálló és politikailag cselekvőképes egyén, a polgár, nem azonos a gazdaságilag függő - állami segélyből élő - és emiatt önálló döntéshozatalra képtelen emberekkel, akik az új világrend diktatórikus államának a kiszolgáltatott alattvalói. Létük az uralkodó pénzoligarchia kegyétől függ. Rájuk, a kitartottakra, azonban ugyanúgy szüksége van, mint a társadalom többségét alkotó - bérből és fizetésből élő - alkalmazottakra, akik az értéktermelő szellemi és fizikai munkát végzik mind az állam, mind a szervezett magánhatalom tulajdonában lévő gazdasági és tudatipari nagyüzemekben. Függő helyzetük miatt azonban önálló politikai akaratképzésre és érdekérvényesítésre ők sem képesek. Valójában a rendszernek kiszolgáltatott - egyre magasabb képzettségű - szakbarbárok, akiknek még a magánéletét is kényszerpályára tereli az uralkodó pénzoligarchia tulajdonában lévő szabadidő- és szórakoztatóipar. Ezért a bérből és fizetésből élő alkalmazottak is - gyorsuló ütemben - társadalmi cselekvésre képtelen biológiai robottá válnak. Csak a gazdaságilag önálló, művelt és tájékozott középosztály képes szükségleteinek, érdekeinek és értékeinek a hatékony képviseletére. Ezért a pénzoligarchia fő ellenfele az önálló akaratérvényesítésre képes, tájékozott és erős középosztály, amelyik megáll gazdaságilag, pénzügyileg és szellemileg is a saját lábán. Egy ilyen nehezen ellenőrizhető társadalmi osztálynak már a puszta léte is akadályozza az új világrend kétpólusú társadalmának a létrehozását, ezért a pénzoligarchia a kezében lévő magánpénzmonopólium, valamint a multinacionális világcégek segítségével az önálló középosztály gazdasági bázisának a felszámolására törekszik. Csak azok a kis- és közepes vállalatok maradhatnak fenn, amelyek kiszolgálják - nyersanyag- és alkatrészszállítóként, forgalmazóként - a pénzoligarchia tulajdonában lévő nemzetközi nagyvállalatokat, és amelyek pénzügyileg a nemzetközi pénzügyi közösségtől függenek. Az a középosztály, amelynek nincs önálló pénzügyi és gazdasági háttere, az eltűnik. Ez a cél. Az új világrend társadalma csak az uralkodó elitből és a tőle függő alkalmazottakból és a segélyezettekből állhat. A nemzetközi rendszerben a szuverén nemzetállamok alkotják az önálló érdekérvényesítésre képes "középosztályt". A világuralomra törő nemzetközi pénzhatalomnak ezért fel kell számolnia a szuverén nemzetállamokat. Be kell őket kényszeríteni olyan nemzetek feletti szervezetekbe - NATO, Európai Unió, Európai Monetáris Unió, globális bankrendszer egységes világpénzzel, NAFTA (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás Szervezete), OAS, (Amerikai Államok Szervezete), Ázsiai Szabadkereskedelmi Övezet, WTO (Világkereskedelmi Szervezet), ENSZ és szakosított szervezetei, Nemzetközi Bíróság, nemzetközi rendőrség ("világ-FBI", "világ-CIA"), nemzetközi hadsereg, (globális békefenntartó fegyveres erők) -, amelyeknek a továbbfejlesztéséből létrehozható a világállam és kormányzata a nemzetközi pénzoligarchia irányításával. Egy ilyen Globális Unió világszinten őrködne a felett, hogy a nemzetközi pénzoligarchia világuralmát, mindenek előtt kamatjövedelmét biztosító magánpénzmonopóliumát semmilyen erő se veszélyeztethesse, sem kívülről, sem belülről. A nemzetek és a szuverenitásuktól megfosztott - hatalomnélkülivé vált - nemzetállamok fennmaradhatnak kulturális közösségként, valamint a helyi, regionális igazgatást ellátó intézményekként. Az igazi hatalom azonban a Globális Unió világkormányzatához kerül, amely a lakosság által alulról már nem ellenőrizhető, de amely a hatalomnélkülivé vált nemzetállamok által sem irányítható többé. Ez világszinten működtetné az üres formákban kimerülő alibi-demokráciát, amelynek kulisszái mögé bújva a nemzetközi pénzoligarchia zavartalanul gyakorolhatná autokratikus - az öröklődő magántulajdonon nyugvó - uralmát. Milyen a Skull and Bones új világrendje? Az új világrend olyan központilag kormányzott világállam, amelyet öröklött pénzvagyona alapján a születési oligarchia, és nem választott vezetők irányítanak. Ez az oligarcha csoport saját soraiból választja ki a vezetőit és utódait, hasonlóan a középkor feudális rendszeréhez. Hatalma elsősorban a pénzrendszer feletti ellenőrzésén nyugszik. Ezen nem változtat, hogy hatalmát a formális demokrácia mögé rejtőzve gyakorolja az általa kiválasztott, felnevelt és pozícióba helyezett politikai elit közreműködésével. Ebben a feudális vonásokat öltő kamatkapitalizmusban a politikai élet látható színpadán továbbra is előadják az alibi-demokrácia üres rituáléit, de ez nem változtat a rendszer autokratikus, sőt abszolutisztikus jellegén. A rendszer lényege az, hogy a kötelező kamatjáradék fizetés eredményeként minden egyes ember évente több hónapot ingyen dolgozzon az arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött - személyesen nem ismert - nagyhatalmú urainak. Ez a középkori robotrendszer posztmodern újjászületése. A pénzfeudalizmusnak ebben a rendszerében a középosztályt felszámolják, csak hatalommal rendelkező urak (a pénzoligarchák és politikus kiszolgálóik), és "szolgák" (bérből és fizetésből élő alkalmazottak, valamint segélyezett eltartottak) lesznek. A jogot egy globális jogrendszer keretében uniformizálják. A világszintű igazságszolgáltatási rendszer ugyanazt az egységes jogot alkalmazza majd, amelynek a világállam nemzetközi rendőrsége és hadserege fegyveres erővel is érvényt szerez a korábban önálló országokban. Szinkretizált világvallás veszi át a jelenlegi egyházak és vallások szerepét, az egyesített ökumenikus világegyház keretében. Ennek az intézményi alapjai már 1920 óta léteznek. Egységes világtanterv lesz, megszűnnek a magán és az egyházi iskolák. A kereszténység jelenlegi formájában csupán történelmi múlt lesz. Olyan államban, ahol nincs egyéni szabadság, ott megszűnik a republikánizmus és a népszuverenitás is. Felszámolják az embert a természetjog (isteni eredetű jog) alapján megillető szabadságjogokat. A nemzeti büszkeség és a faji azonosságtudat fokozatosan eltűnik. Ma a felgyorsult átmenet időszakában élünk. Már most is büntetendő a faji eredet említése. A tilalom formát öltött az úgynevezett gyűlölet törvények formájában, de ezek érvényessége csak átmeneti. Valamennyi személyt úgy kell idomítani, hogy ő a világkormányzat teremtménye, annak a kegyelméből létezik, egy személyazonossági számmal, amelyet a saját testén visel könnyen olvasható formában. Az alattvalóvá tett egyének adatait majd fokozatosan gyűjtik és tárolják abban az óriási NATO komputerben, amely már működik Brüsszelben, és már most alkalmas arra, hogy megfelelő adatokkal lássa el a világkormányzat bürokráciáját. A Skull and Bones az illuminátusok egyik elágazása Egyre több jel utal arra, hogy a Skull and Bones tagjai az illuminátusok egyik szervezeti elágazásának és szellemi irányzatának a folytatói. Az illuminátusok többi irányzatával és szervezetével való kapcsolatukat a versengő együttműködés jellemzi. A szervezett magánhatalom és az állam irányításában számos érdekellentét osztja meg őket, de az új világrend létrehozásának közös nagy célja fontosabb minden rivalizálásnál, és ez összetartja őket. A háttérhatalom szolgálatában álló titkos- és féltitkos szervezeteket, zárt társaságokat, exkluzív klubokat, különböző irányzatú szabadkőműves páholyokat, magán (részben állami) hírszerzőszolgálatokat, "think-tank"-nek nevezett elit szellemi műhelyeket, alapítványok ezreit egy nagy - központilag is koordinált - hálózatnak tekinthetjük, amely a pénzoligarchia vezérkara által megjelölt közös világstratégiai irányt követi. Ennek a hálózatnak a magánpénzrendszer intézményei, a világszintű pénzintézetek, a központi bankok és a nagy kereskedelmi bankok, a bankrendszer egésze a szerves részét képezi. A Skull and Bones valódi hatalmát csak ebbe a hálózatba helyezve mérhetjük fel. Így válik érthetővé a Rendnek az állam irányításában játszott különleges szerepe is. Ha a háttérhatalom hálózatának a többi fontos intézményét is bemutatjuk, akkor az is érthetővé válik, hogy a kamatkapitalizmus uzsoracivilizációjának a megértése nem lehetséges a háttérhatalom szervezeti felépítésének és működésének a tanulmányozása nélkül. A kamatfüggés a szegénység oka Választások előtt áll a magyar társadalom. A legfontosabb pénzügyi kérdésekről szinte egy szó sem hangzik el a pártok propaganda háborújában. Ezért újból utalok Magyarország adósságfüggőségbe taszítására: 1973 és 1989 között "az időszak egészét tekintve mintegy 1 milliárd dollár erőforrásbevonás viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt." (MNB Műhelytanulmányok 2, 1993, 56. oldal). Az ország adóssága 1989-ben mégis 20 milliárd dollárra rúgott. A rendszerváltás következtében bevezetett új tulajdonosi struktúra és termékszerkezet révén ma ez a magyar társadalmat terhelő összadósság (külső és belső, állami és nem-állami, bruttó és nettó) 80 milliárd dollárra növekedett. Ebből először elveszik a belső adósságot (8000 milliárd Ft, kb. 27 milliárd dollár), a maradék 53-ból levonják a nem-állami szektor tartozását, kb. 39 milliárd dollárt, marad 14 milliárd dollár bruttó államadósság. Ebből a nettó államadósság 3-4 milliárd dollár. Ezt az összeget szokták hivatalos részről közölni. A magyar állampolgárnak azonban 80 milliárd dollár után kell évente adósságszolgálatot teljesítenie. Az állami tartozás után úgy, hogy az állam beszedi az adót, és annak csaknem a felét továbbutalja kamatra és törlesztésre. A nem-állami tulajdonos pedig kamatterheit egyrészt ráterheli a termék árára, másrészt ennyivel kevesebb adót, illetve munkabért fizet Magyarországon. Vagyis a nem-állami tulajdonos adósságszolgálati terheit is a magyar állampolgárok fizetik, csak más módon, mint az állami tartozás esetében. Az adó a közhatalomé, a kamat a szervezett magánhatalomé. De mind a kettő közpénz, a magyar polgárok munkájából van kihasítva. A magyar társadalom szegénységének ez a pénzrendszer az oka. Ezen az MNB törvény módosításával - 50% + 1 szavazattal - változtatni lehetne, mert a Nemzeti Bank törvény nem kétharmados. De erre sem a jelenlegi, sem az előző koalíció nem vállalkozott. Ellenben 1997-ben - a Medgyessy pénzügyminiszter és Surányi MNB elnök között létrejött paktum eredményeként - egy könyvelési trükkel - további 2170 milliárd forint adóssággal + 20 évi kamatával terhelték meg a magyar költségvetést. Ez az "adósságcserének" álcázott könyvelési trükk valódi adóssággá alakított át egy csupán könyvelési tételként nyilvántartott fiktív adósságot. Ha valaki saját magának tartozik az nem valódi adósság, és senki nem szed saját magától kamatot fiktív "adóssága" után. (Ennek részletei elolvashatóak a Leleplező 2001/4-es számában) Azért utaltam a fenti tényekre, hogy szemléltessem: a kamatozó magánpénzrendszer az, amely arra kényszeríti a magyar lakosságot, hogy minden évben átadjon munkája eredményéből mintegy 8 milliárd dollárt (2000 milliárd forintot) a pénzoligarchiának úgy, hogy nem kap érte cserébe semmit. Ez a körülmény hasította ketté a magyar társadalmat, ez a szegénység igazi oka. De a korrupciót is ez okozza, mivel a pénzvagyontulajdonosok a korrupció legváltozatosabb formáival alakítják át hatalmas pénzbeli fölényüket politikai döntésekké. Ennek az igazságtalan helyzetnek könnyen véget lehetne vetni, mert jogi akadálya nincs. Az egyetlen akadálya az állítólag "nem létező" háttérhatalom nagyon is érezhető kemény ellenállása. A nemzetközi pénzoligarchia és hazai kiszolgálói nem hajlandóak a munkanélküli jövedelmük szemernyi részéről sem lemondani. Ezt a magánpénzrendszer működtetésével kamatjáradék formájában veszik el az értéktermelő munkát végző magyar polgároktól. A háttérhatalom homályban tevékenykedő hálózata Magyarországon is kiépült és működik. Ennek a hálózatnak a rejtett kapcsolatrendszere elér minden pártot, állami és nem állami döntési központot. A pénzhatalom számára fontos kérdésekbe senki sem szólhat bele. A pénzkibocsátás, a hitelezés, kamat- és árfolyamszabályozás, vagyis a monetáris politika egésze a pénzoligarchia felségterülete. A monetáris hatalom gyakorlása szempontjából továbbra is egypártrendszer van. Többpárti egypártrendszer. Álljanak fel a közéleti szereplők A Skull and Bones Rend vezetői Amerikában ahhoz a hálózathoz tartoznak, amelyet többek között a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) koordinál, és amelyhez a londoni Királyi Külügyi Intézet (RIIA), a Háromoldalú Bizottság, a Bilderberg Csoport, az Amerikai Atlanti Tanács, a JASON Társaság, B'nai B'rith és számos más zárt társaság, szervezet és klub is tartozik. Az említett szervezetek legfőbb vezetői a legfontosabb szervezetek mindegyikében jelen vannak. Már kelet-európai kirendeltségeik is működnek. Az egyik legfontosabb közülük a Magyar Atlanti Tanács (Hungarian Atlantic Council), amely az euró-atlanti értékek (ez egyértelműen a háttérhatalomra utaló kódjelzés) jegyében elsősorban a háttérhatalom nézeteit terjesztik, és érdekeit érvényesítik. A jelenlegi koalíció egyben az első olyan magyar kormányzat, amelybe a pénzhatalom saját embereit is delegálta. Olyan kormánytagokról van szó, akik a Magyar Atlanti Tanács és más háttérkapcsolatok révén kerültek magas beosztásba, nem pedig azért, mert a koalíció valamelyik pártjában működtek volna. A kormányfő több olyan magas külföldi kitüntetést kapott, amely a hely jellege (pl. a washingtoni Enterprise Institut), valamint az átadó személyek (pl. Henry Kissinger) funkciói miatt egyértelműen a háttérhatalom által adott kitüntetésre utalnak. A választások tisztasága érdekében célszerű lenne, ha valamennyi magyar közéleti szereplő - jelenlegi és jövőbeni képviselők, kormánytagok, a pártok vezetői, a vezető beosztású bírák, alkotmánybírók, vezető ügyészek, főrendőrök, köztisztviselők, de önkormányzati vezetők is - elmondanák, hogy milyen szabadkőműves páholynak, titkos vagy féltitkos szervezetnek, zárt társaságnak, exkluzív klubnak, rejtett kapcsolati hálónak a tagjai. Ez ugyanis gyakran sokkal lényegesebb, mint az, hogy melyik párt színeiben jelennek meg a nyilvánosság előtt. A budapesti Magyar Atlanti Tanácsban, pl. - amely szoros kapcsolatot tart fenn a new yorki CFR-rel, (több tekintélyes kutató szerint a mindenkori amerikai kormány stratégiáját itt dolgozzák ki, és a kormánytagok többsége is innen kerül ki) és az American Atlantic Council-lal (mindkettőben a legfőbb vezetők egyike Henry Kissinger) - megtalálhatóak a magyar pártok, a bankvilág, a nagyvállalatok vezetői, tudományos és kulturális személyiségek társaságában. A közélet szereplőinek nem szabadna titkolódzniuk, különösen akkor nem, ha nem tekinthetőek az említett háttérszervezetek titkosnak. Ha vannak közéleti tevékenységükre is kiható titkaik, akkor azt meg kellene mondaniuk, vagy vissza kellene lépniük. Ha pedig nincsen semmi titkolnivaló e szervezeteket illetően, akkor mi az akadálya, hogy beszámoljanak e szervezetekben végzett tevékenységükről? Az akác a francia Grand Orient messzi múltból származó jelképe. És most már az MSZP-é is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többi párt ne lenne érintett így vagy úgy. A tiszta és becsületes kapcsolatot nem kell eltitkolni a választók elől. Persze lehet véletlen is, hogy idősebb George Bush egykori elnök személyében a Skull and Bones titkos társaság egyik legtekintélyesebb tagját tüntette ki kormányunk, annak az illuminátus Rendnek a képviselőjét, amely ma is meghatározó szerepet játszik az Egyesült Államok irányításában és az új világrend bevezetésében. Ha nincs összesküvés, akkor miért kell titkolózni? Nem elmélet, hanem tény, hogy a világtörténelemnek van egy elhallgatott titkos vonulata is. Az iskolákban oktatott történelemkönyvek gyakran csak a felszín eseményeit ismertetik, rendszerint összefüggéseikből kiragadva. Elhallgatják a láthatatlan háttérhatalom létét, reálpolitikának és pragmatizmusnak nevezett titkos manipulációit, a népeknek a hatalmi egyensúly kialakításával való szembeállítását, valamint a kamatozó hitelpénzrendszer rendszer segítségével történő kizsákmányolását. A háttérhatalom által jóváhagyott hivatalos történetírás egyoldalúan és elfogultan tárgyalja a történelmet, és ezzel lehetővé teszi az arctalan pénzviszonyokba elrejtőző hatalmi elit folyamatos gazdagodását és zavartalan uralmát. Egyre többen vállalkoznak azonban a történelem elhallgatott részének a kutatására, és nem kerülik meg a titkos társaságok történelemformáló szerepének a feltárását és bemutatását sem. Jim Marrs amerikai kutató "Rule by Secrecy" ("Uralom a titkosság által") című nagysikerű könyvében megállapítja: "Titkos társaságok nemcsak léteznek, de egészen napjainkig fontos a szerepük a nemzeti és nemzetközi eseményekben." A hatalmi elit olyan modern politikai szervezetei és akciócsoportjai, mint a Trilaterális Bizottság, a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR New Yorkban), a Bilderberg Csoport, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézete (az RIIA Londonban), a Kerekasztal Csoport (Round Table Group Londonban), valamint a Skull and Bones ("Koponya és csontok") titkos rend meghatározóan alakították az elmúlt két évszázad történelmét. Marrs részletesen tárgyalja, hogy az olyan pénzügyi dinasztiák, mint a Rothschildok, Rockefellerek, Morganok, valamint a magántulajdonban lévő, illetve magánirányítás alatt álló központi bankok miként manipulálják a nemzetközi életet, befolyásolják a világ sorsát. "A lakosság elleni összesküvés sokáig anatéma (egyházi átok alá eső, az egyházból való kiközösítést maga után vonó, D. J.) volt a legtöbb amerikai számára, amelyről a tömegtájékoztatás azt állította, hogy csak a banánköztársaságokban és a kommunista országokban létezik. Ez a tömegtájékoztatási intézmények által terjesztett leegyszerűsítő szemlélet, amely az egyre nehezebben fenntartható status quo-t akarta szebb fényben feltüntetni, nem veszi tekintetbe az emberiség történelmét, vagy az összeesküvés szó gazdag jelentését." Marrs áttekintve a 20. század történelmét elemzi az első és a második világháborút, a koreai és vietnami háborút, megvilágítva, hogy a londoni City és a Wall Street bankárai finanszírozták nemcsak a náci hadigépezetet, de az orosz forradalmat is, és ők juttatták hatalomra a kommunizmust. A hivatalos történelemkönyvek azt szuggerálják, hogy a történelmi események többsége csak úgy magától - véletlenül - történik, és nem azon emberek gondosan kidolgozott stratégiája szerint, akik nagy pénzeket keresnek a háborúkon, s akik kapcsolatban állnak a titkos társaságokkal, valamint az okkult tanokra is támaszkodó politika törekvésekkel. Marrs az amerikai polgárháború kapcsán feltárja a titkos társaságok tevékenységét, ugyanezt teszi a francia forradalom, valamint az amerikai függetlenségi háború elemzésekor is. Ez utóbbi kapcsán kitér az illuminátusok szerepére és arra, hogy mi ösztönözte a szabadság elleni fellépésüket. Az amerikai kutató a titkos társaságok történelmi bemutatásakor foglalkozik a templomos lovagok, a rózsakeresztesek, az Assasinok, a Priory of Sion, és más hasonló zárt társaságok történelemformáló szerepével, vagyis azzal, hogy az összeesküvések sűrű hálója mindig meghatározóan alakította a történelmet. Marrs kifogásolja, hogy Niall Ferguson történész, aki megírta a Rothschild család történetét, mellőzte e család hagyományainak metafizikai vonatkozásait, a Rothschildok kabala iránti vonzalmát, valamint a szabadkőműves páholyokhoz és más titkos társaságokhoz fűződő szoros kapcsolatát. "A nemzetközi hatalmi elit a globalizmus, illetve a globalizáció jelszavával a világuralomra törekszik. Az a kérdés még eldöntésre vár, hogy a világkormányzat létrehozására vonatkozó terv baljóslatú összeesküvés-e a világ népeinek alávetésére, avagy pedig egyszerű kísérlet a természetes fejlődés elősegítésére? A tömegtájékoztatástól ennek az eldöntéséhez kevés, vagy semmi segítség sem várható" - állítja Marrs hozzátéve "de egy dolog teljesen világos, a globalizáció, vagy a világkormányzat, vagy az új világrend nem egyszerűen az összeesküvési elmélet híveinek vagy paranoiásaknak a képzelődése, hanem a titkos testvéri társaságok, szervezetek és csoportok pontosan megfogalmazott célja és mindhárom magán viseli a szabadkőművesség, a kerekasztal csoport és az illuminátusok keze nyomát..." "Ha a CFR, a Trilaterális Bizottság, a Bilderberg Csoport csupán jó szándékú ártatlan emberek tömörülése, akik - mint azt állítják - a világ békés és virágzó jövőjén fáradoznak, akkor mire való a nagy titkolózás? Miért van szükség olyan frontszervezetekre, amelyek közül egyik a másiknak az ellentéte? Miért annyira bizalmatlanok a közvéleménnyel szemben?" Marrs is eljut ahhoz az alapvető kérdéshez, hogy ha létrejön egy központosított világkormányzat, amely alulról demokratikus eljárásokkal már nem ellenőrizhető, akkor mi akadályozhatja meg egy jövőbeni Hitlerhez, vagy Sztálinhoz hasonló zsarnok uralomra jutását? Ma már bizonyítottnak vehető, hogy azok a személyek, akiket összekapcsoltak a vérségi kötelékek, a címek és rangok, a házasságok, a titkos társaságokhoz való tartozás, az elmúlt 250 évben háborúk előidézésével és finanszírozásával manipulálták és ellenőrizték egész népek sorsát. Ezek a személyek úgy vélik, hogy ők a többi embert kötelező erkölcsi, és etikai szabályok felett állnak. Nyilvánvalóan magasabb célokat követnek, legyen ez a cél a pénz és a vagyon felhalmozása, a hatalom megragadása, vagy valamilyen más titkos program, amely az emberiség eredetével, sorsával, szellemi és lelki dimenziójával kapcsolatos. Korunk embere, ha meg akarja érteni azt a világot, amelyben él, nem kerülheti meg az elhallgatott történelem tanulmányozását. Eljött az ideje annak, hogy megtudja, kik azok, akik világunkat valóban irányítják, és mi az, amit eddig tettek és a jövőben tenni szándékoznak a haladásra és a demokráciára hivatkozva, de ténylegesen a saját profitjuk és hatalmuk érdekében. A titkos társaságok uralma akkor ér véget, ha sikerül lerántani róluk a titok sűrű fátylát. Ezért korunk embere saját magának tartozik azzal, hogy tanulmányozza az előle eddig eltitkolt tényeket és átvilágítva a nyilvánosság nyomása alá helyezze a rejtőzködő háttérhatalmat. 2002 Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció 3. fejezet ________________________________________