Böjte Csaba: A Hit Éve

A magyar egyház meghirdette a hit évét. Sokan kérdezik, hogy ez mit is jelent? Mit jelent az élő hit, melynek megkeresésére bátorít az egyház? Érzékszerveink által kommunikálunk a külvilággal: látunk, hallunk, tapintunk, ízlelünk, szagokat érzünk. Jó dolog érzékszerveink birtokában elindulni, élni, belevetni magunkat a mindennapok forgatagába. Ezek az érzékszervek örömmel, élményekkel töltik meg a napjainkat, általuk bontakozik ki a földi létünk! Nélkülük szegényebbek, fogyatékosok vagyunk, a létezés teljességét sajnos hiányuk miatt nem tapasztalhatjuk meg! Az emberiség egy részének személyes, boldogító tapasztalata az, hogy birtokunkban van egy érzékszerveinkhez hasonló képesség melyet hitnek nevezünk, mely által kommunikálhatunk nagy szeretettel, alázattal Istenünkkel. A hitünk az az érzékszerv, mely által a természetfeletti világot át tudjuk ölelni, s mely által ez a világ bennünket megtud szólítani. Az élő hit mely által Isten csodaszép arca a sötétben felragyog, engem örömmel, boldogsággal tölt el. Teremtőnk nagy ajándéka, melyet ki felfedez s kinek mindennapjainak élő részévé válik, az azt igen sokra tartja, hisz általa szépen rendezett, lakott földdé válik a világ. Vívódásunk többé nem tragikus monológ, hanem a holnapot tervező, építő párbeszéd a Végtelennel. Csodálatos megnyílni a hitből fakadó imában Teremtőnk előtt, kicsinységünk és minden bűnünk ellenére belekarolni abba ki mindenkinél jobban szeret, hagyni, hogy szelíd, nyugtató szavakkal talpra állítson, vezessen, biztos kézzel szép feladatok elvégzésére bátorítson. Az élő hit, - akárcsak a látás a festőnek - értelmet ad az ember bolyongásának, létének itt a földön. Az imádkozó ember útja soha nem ér véget, mert a hit által nem tudjuk megfogni, bejárni a szelíd Végtelent, de e csodálatos érzékszervünk által sok - sok minden láthatóvá, érthetővé válik napról napra Teremtőnk titkaiból. E kibontakozásnak nincs felső korlátja. A halál csak egy újabb kapu, mert a végtelenre teremtett létünk célja bebarangolni a végtelen Szeretetet, a végtelen Jóságot, a végtelen Bölcsességet, a végtelen Szépséget, az Istent ki megosztotta velünk a létet! Így életünk a semmibe hulló zuhanásból, a hit fényénél az Istenbe torkolló, kibontakozó, örömteli repüléssé válik. Semmihez nem fogható boldogság, a hit fényénél bátran kibontani az ajándékba kapott életünk minden egyes percét. Olyan jó egymás után megcsodálni mindazt a gyönyörű ajándékot mit Teremtőnk pajkos szeretettel létünkbe elrejtett, melyeket megtalálva, bölcsen használva gazdagabbakká válunk, általuk csodákat tehetünk szeretetből, szelíden testvéreinknek. Nagy öröm Isten ajándékai alatt roskadozva, élő hittel elindulni és látni ahogyan szorgalmas kezünk alatt a dolgok szépen, egymásból bontakoznak, mind bimbóból a virág mely felfakad. Nem te alkottál, te csak ott vagy, szorgoskodsz szelíden, gyönyörködsz benne. Csodálod a hitedből, két kezed munkájából fakadó feltartóztathatatlan kibontakozást, némán állsz mind édesanya gyermeke mellett, hisz ő szülte, s kinek léte, minden egyes mosolya, pici, puha kacsójának simogatása mégis Isten ajándéka. Álmélkodva leborulsz csodáid előtt, hisz nem vagy varázsló, tudod, hogy nem te teremted kis világodat, és mégis oly sok minden a te botorkáló hitedből született. Olyan vagy mint a kútásó, ki nem ura a víznek s mégis a víz a munkája által született kútból fakadt. Áhítattal, örömmel leborulsz mindennapi csodáid partjainál, és poharat véve kezedbe magad is oltod szomjadat. A hit évét hirdette meg anyánk az Egyház! Gazdasági krízisekbe, erkölcsi válságokba, háborús konfliktusokba megfeneklett létünk egyetlen kitörési módja, élő hittel megfogni a bennünket teremtő és szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét. Én úgy születtem, hogy nem érzem a szagokat, vak vagyok az illatok világára, de elhiszem testvéreim őszinte örömét mikor boldogan körbeállják a csodaszép rózsabokrot. Persze, hogy szeretnék részese lenni az örömüknek, ezért újból és újból nekifeszülök a kibontakozásomat visszafogó korlátaimnak, kérve Istentől, hogy nyissa meg ezt az érzékszervemet, hogy általa befogadhassam ajándékait. Várom alázattal, hogy megnyíljon az illatok világa előttem, és addig is bizalommal gyönyörködöm testvéreim örömébe. Te, ki nem hiszel, lehet, hogy még nem is próbáltad használni ezt a csodás képességedet. Bizalommal tedd össze kezed, szólítsd meg Megváltódat ki azt mondja a Szentírásban: "az ajtóban állok, zörgetek, ki megnyitja az ajtót ahhoz bemegyünk......" Nyisd meg szíved ajtaját, tudatosan akarj hinni, lehet, hogy az Isten nem mind nagy folyók áradata tör be az életedbe, de biztos, hogy szelíden felfakad, s e életadó kis forrás vizénél mindaz mi benned érték, az virágba borul! S ha netalán Istenünk ki bölcsen osztja ajándékait, téged még nem részesített volna e természetfeletti világra nyíló érzékszervvel, az élő hittel, ne keseredj el, hanem nagy alázattal kérjed e csodaszép ajándékot! Imádkozom, hogy a hit éve számodra a hit megtalálásának az éve legyen! Kisebb testvéri szeretettel, Cs.t. Forrás: magnificat.ro

2012- Újraevangelizáció Krisztussal

Minden atya szeretné megosztani gyermekeivel mindazt amit birtokol. Isten, a mi szerető Mennyei Atyánk is szeretne boldoggá tenni bennünket. Ezért hívott meg az Ő saját Szentháromságos életébe, azt akarja, hogy vele egy asztalhoz ülve boldogok legyünk. Így szól hozzánk Jézus Krisztus: "Azt akarom, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen, és örömötök teljes legyen!" Melyek Isten örömei? Milyen örömöket szeretne a mennyei Atyánk megosztani velünk? Melyek azok az örömök, melyeket Isten drága ajándékként nekünk felkínál? Biztos, hogy Isten végtelen és így végtelen sokféle úton, módon szeretné gyermekeit vezetni a boldogság, a kiteljesedés felé. Én itt az öröm forrásainak megannyi kincseiből csak 12 mindannyiunk számára felkínált ajtót szeretnék picit feltárni, néhány gondolattal láthatóbbá tenni e lelkigyakorlat során. A rohanásban megfáradt, megfakult világunknak, a mindennapi Istenadta tiszta örömök adhatnának új lendületet. Az előttünk tornyosuló falak ledöntéséhez szükséges életerőt csak jókedvből, boldogságból, életadó örömökből nyerhetjük. Újra evangelizálni a ma emberét szerintem azt jelenti, hogy újra felfedezzük a reményt, a jókedvet, azt az örömöt, mely nem okoz fájdalmat senkinek, mely után másnap nem kell szégyenkeznünk, mely napról napra kiteljesedik, s mely az örökkévalóságba torkoll szelíden. Melyek ezek az Isten által nekünk felkínált örömök? 1. A létezés öröme. 2. Az imádság, az Istennel való találkozás öröme. 3. Az eszmélődés, a bölcsesség öröme. 4. A munka, az alkotás öröme. 5. A jóság, a szeretet öröme. 6. A kiengesztelődés, a századik, az elveszett bárány megtalálásának az öröme. 7. Az életadás öröme, gyermekvállalás, gyermeknevelés öröme. 8. A szabadság, az egészség, a teljesség öröme. 9. A szépségben való gyönyörködés öröme. 10. Az egység, közösség öröme. "milyen édes, gyönyörűséges a testvérek egysége." 11. A megnyugvás, elfogadás öröme. 12. A vágyva várt örök boldogság öröme. Lelkigyakorlatunk során, ezeket az értékeket szeretnénk körbejárni. Szeretettel biztatom a kedves testvéreimet, hogy akár fizikailag Csíksomlyón, akár a Mária Rádió reggel nyolc és este hat órától elhangzó adásaival, akár az internet által: www.magnificat.ro oldalon kapcsolódjanak be a lelkigyakorlatunkba. Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t. Forrás: magnificat.ro 3.

Böjte Csaba: Példaképekre vágyunk

A 2011-es népszámlálás nagyon szomorú eredményeinek okait, nem kell keresni. Gyermekvédelmi munkám során szomorúan látom, hogy milyen sok magányos ember kóborol, sodródik, és a meglévő kevés kis kapcsolatok is milyen könnyen felbomlanak.





Az egészen közeli rokonok is pillanatok alatt hátat fordítanak egymásnak, sokszor nevetséges buta kis nehézségek miatt, évtizedes barátságok dőlnek össze. Bizalom nélkül fordulunk egymás felé, de ugyanakkor hihetetlenül könnyen elengedjük, sőt sokszor durván el is lökjük a hozzánk tartozók kezét. A családok gyerekei, a szolidaritás hiánya miatt gyermekvédelmi központokba kerülnek, és ott sokszor évekig, évtizedekig még a szülő, nagyszülő sem látogatja meg őket. Félelmetes, de a gyerekeink maguk keresik kutatják az interneten saját szüleiket, testvéreiket és sokszor sikeresen. Ugyanezt látom a közéletben is, bizalom nincs és a kapcsolatok, szövetségek folyamatosan bomlanak fel!

A gondot, nehézséget, a sötétséget látva nem siránkoznunk kell és szidni a világot, hanem fényt kell gyújtanunk, olyan példaképet kell keressünk, aki személyes életével utat tud mutatni.

Székely népünkből ezidáig, anyánk az egyház egyedül Boldog Apor Vilmos vértanú győri püspököt emelte az oltárra, állította elénk követendő példaképül. A csatolt életrajza, nemes lelkéről, Istent, népét szerető szívéről sokat elárul. 1945 nagypéntekén, a betörő szovjet seregek bevették Győr városát is, és rátörtek a püspöki palotára, melynek a pincéjébe az ellenségtől félve többen elbújtak. A püspök úr, mikor látta hogy veszélyben vannak a lányok, asszonyok, a rátörő orosz katonákkal szembefordult, hogy megvédje őket. Mikor választania kellett a gyámoltalan nők és a saját élete között, nem habozott, hanem mások gyermekeiért, asszonyaiért feláldozta az életét. Példája mindannyiunk számára erőt ad, irányt mutat. Mennyire megváltozna a világ, ha a mártírhalált halt székely püspökünk példájára mi is ragaszkodnánk egymáshoz, ha az élet gondjai, nehézségei közepette is családjainkat szeretettel megvédenénk, és nem engednénk, hogy gyermekeinket, családtagjainkat a gonosz levadássza, bemocskolja. Hiszem, hogy ha a mártír Vilmos Püspökünk példája átjárna bennünket, akkor a népszámlálási adatok is nagyon megváltoznának. Akkor a férj a feleségben, szülő a gyermekében Isten drága ajándékát látná, és nem engedné azt elrabolni, elsodródni.

Mártírhalált halt Vilmos püspök utódja a püspöki székben,- Dr. Pápai Lajos Győri megyéspüspök- őrzi drága vértanúnk hagyatékát, és nagylelkűen a csíksomlyói kegytemplomnak ajándékoz egy darabot egy nagyon szép ereklyetartóban, abból a gyolcs ingből, mely felfogta a védtelenekért, értünk is kiontott drága vérét. 2012. április 29-én személyesen elhozza és elhelyezi a kegytemplom szentélyében a 1o.3o kezdődő szentmisében. Előtte való napon szombaton, a kedves vendégünk az ereklyével Háromszékre látogat, a család szűkebb szülőföldjére. Ezen a napon Kovásznán tart 11.00 órától szentmisét a püspök atya. Itt működik az Apor Vilmosról elnevezett gyermekvédelmi központ, melynek létrejöttében a kezdet kezdetétől bekapcsolódott Dr. Pápai Lajos és a győri püspökség. Április 30-tól az ereklyét mi erdélyi ferencesek fogjuk körbehordozni Székelyföldön, hogy mindenki aki szeretné leróni előtte tiszteletét, megtehesse.

-2012. ápr. 28 (szo) 11.00 Kovászna
-2012. ápr. 29 (va) 10.30 Csíksomlyó
18.00. Tusnádfürdő
-2012. ápr. 30 (hé) 17.00 Kászon
-2012. május. 1 (ke) 10.30 Gyergyószentmiklós
-2012. május. 2 (sze) 18.00 Szováta
-2012. május. 3 (csü) 18.00 Marosvásárhely
-2012. május. 4 (pé) 18.00 Nyárádszereda
-2012. május. 5 (szo) 10.00 Máréfalva
-2012. május. 5 (szo) 18.00 Székelyudvarhely
-2012. május. 6 (va) 12.00 Gyimesbükk

Amennyiben más közösségek is szeretnék vendégül látni drága székely szentünk ereklyéjét, szeretettel várjuk a meghívást.

Nézünk fel példaképeinkre, és kövessük őket alázattal!

Kisebb testvéri szeretettel

Bőjte Csaba ofm

APOR VILMOS püspök, vértanú

Böjte Csaba: Párbeszéd a végtelennel

Napjaink történéseit sokan hajlamosak a Jelenések könyvének apokaliptikus eseményeihez hasonlítani és kérdezgetik kétségbeesetten, hogy itt a világ vége?

A történelem lapjait forgatva azt láthatjuk, hogy nagyon sok szörnyű dolog történt az elmúlt évezredek során. Az emberi balgaság, kapzsiság, hatalomvágy, véres kegyetlenség sajnos újból és újból elképzelhetetlen intenzitással felizzott és pusztított. Még a történészek sem tudják számon tartani, hogy hány birodalom omlott ősze hatalmas vérfolyamban, a járványok, a természeti erők hányszor pusztították el az emberiségnek jelentős részét! A múltban is sokszor és sokan úgy érezték, hogy koruk szörnyűségeire, Isten csak a világ azonnali elpusztításával, egy kérlelhetetlen végelszámolással válaszolhat.

A szentírást olvasó ember azt látja, hogy teremtő, megváltó, megszentelő Urunk soha, egy pillanatra sem torpan meg. Nevel, formál, fenyít kemény kézzel, de hátat nem fordít nekünk, világunkat nem törli el bármi is történt! Ő jól tudja, hogy mi lakik az emberek szívében, leborul, sír Jeruzsálem falai előtt, de Virágvasárnapján mégis bevonul szeretett városába. Nagycsütörtök, Nagypéntek összeroppantja, de Húsvét hajnalán a nap újból felkel, és Jézus Krisztus csodálatos álmát -az Isten országát-, a vele partnerséget vállalókkal tovább építi. Párbeszédet kezd az emmauszi tanítványokkal. Olyan szépen beszél velük, hogy ők maguk azt mondják, hogy: "lángolt a szívünk, míg hallgattuk őt". Az egész éjjel halászó, átfázott, kiábrándult apostolainak tüzet gyújt a Galileai-tenger partján és halat süt. Pétertől megkérdezi szelíden: "Szeretsz te engem?" És az alázatos igenre: "Uram te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged!" Nem hezitál, hanem töretlen bizalommal mondja Péternek: "menj legeltesd juhaimat!" Jézus bizonytalankodás nélkül folytatja a világot tovább teremtő csodálatos szép művét az emberekkel. A párbeszéd, az imádság istenének a célja felemelni, elvezetni az emberiséget önmagával, a Szentháromsággal való személyes, boldog életközösségbe. Van ennél szebb álom ezen a földön?

Tagadhatatlan, hogy hihetetlenül sok nehézség, gond volt és van jelenleg is az egyes emberek, de az emberiség nagy családjának az életében. Sajnos a legjobbak is sokszor a világ gondjait látva, a mérhetetlen, előttünk tornyosuló problémák elöl, mint a gyermekek visszahúzódnának, és szemüket behunyva, Istenre bíznák a munkát, a feladatokat. Valljuk be őszintén, sokszor jól jönne egy világvége! Mi szépen hátradőlnénk és Isten ahogy tudja, ítélkezve, csodákat téve oldja meg gondjainkat, vegye le vállunkról az átláthatatlan, kusza, sokszor sajnos önmagunk által kreált terheket, és szépen vezessen be bennünket, -álmélkodó gyermekeit-, egy frissen készített, minden szempontból pontra tett mennyek országába. Attól félek, hogy a mindmáig munkálkodó Isten nem fog bennünket e félkész világból csak úgy szépen átmenteni egy ropogós, friss, vadonatúj Isten Országába. Ez nem vallna az Ő stílusára! Ő azt szeretné, hogy épülő, szépülő otthonunk minden egyes téglája szépen menjen keresztül a mi kezünkön is.

A Szentírást tanulmányozva azt látjuk, hogy Isten sohasem mondta az emberiségnek, hogy dőlj csak nyugodtan hátra, én majd megoldom a gondjaidat. Noénak az Úr nem épít bárkát és Ábrahám bár hittel igent mondott az Istennek, de őt hosszú vándorlásán nem angyalok hordozták tenyerükön, hanem maga kellett sokszor véresen nehéz útját megtennie. Az Ószövetség nagyjai mind-mind bekapcsolódtak Isten Országának építésébe, verejtékes, kitartó, küzdelmes életükkel. Mózes és népe pusztai vándorlása, a próféták sokszor sírásba torkolló hivatás teljesítése mind-mind arról szól, hogy Isten bár jelen van és segít, de nem oldja meg helyettünk az előttünk álló feladatokat. Tanácsot ad, fürjeket küld, vezeti Dávid parittyakövét, de az ember minden csatáját maga kell bölcsen, verejtékes munkával megvívnia. A megváltás nagy művében, Mária, Szent József, az apostolok, mind-mind hősies helytállással, sokan vértanúi halálukkal veszik ki a részüket. Egészen biztos, hogy Isten nem magányos farkasként akarja a világ sorsát irányítani! Ő minden kor emberét hívja szeretettel, alázattal, hogy partnerségben, imádságban együtt gondolkodva, verejtékes munkával, váll a váll mellett tovább vigye a világ teremtésének csodálatos művét. Igen, Isten megteremtette nélkülünk a világot, és most velünk a bűnbe esett, de talpra álló ember által akarja a vágyva vágyott Édent felépíteni!

Az ember, az emberiség legfőbb tudása és feladata a párbeszéd a végtelennel. Ez a párbeszédre való készség, képesség az emberi méltóság, a szabad akaratú teremtmény nagysága. Az ember életének a célja ez a párbeszéd a Teremtőjével, egy bölcs, alázatos alkotó, a világot tovább teremtő egymásra figyelés. A Végtelen és a porszem az imádság misztériumában találkozik, és ez az aktív együttlét teremtő erővel bír, általa az ember nemcsak önmagát, hanem környezetét, a világot, amelyben él tovább teremtheti. Az Istentől elszakadt ember képes felállni és az ajtóban zörgető Istene előtt megnyílni, a Teremtőjével alázatos párbeszédben egy asztalhoz ülni, és a közösen meghozott döntések alapján napról napra e világot, Teremtőnk dicsőségére és a mi saját magunk örömére szépen tovább építeni.

Az Ószövetségben körvonalazódó, de Jézus Krisztus által világoson kimondott álomról, a Mennyek Országáról, vagy ahogyan a Szentírásban sok helyt szerepel, az Isten Országáról sokat kellene beszélnünk. Megvagyok győződve, hogy mind az egymással acsarkodó gazdasági, politikai hatalmasságok, mind a parttalan nihilizmus élvhajhászai, mind a sok nehézségtől, bűntől szinte megdermedt jóhiszemű emberek számára, a mi urunk Jézus Krisztus csodálatos álma a mindennapi imáinkban kért Isten Országának az eljövetele, annak áldozatos munkával való felépítése, megvalósítása lehet a kivezető út. Ez egy olyan álom, mely képes lenne összefogni, melynek megvalósításáért érdemes áldozatot hozni.

Istennek - még a bűnbeesés előtt megfogalmazott - legelső szava az emberiséghez: "szaporodjatok, sokasodjatok, és hajtsátok uralmatok alá a földet"! Csodálatos távlat, lassan, szépen, boldog családi életet élve, békés összefogássban megtanulni uralni e szép világ minden Isten adta szellemi, lelki, anyagi ajándékát. Öszinte párbeszédben egyeztetve a Teremtő Istennel kibontakoztatni önmagunkat és kibontani a föld kincseit, azokat felhasználva, "uralva" egy olyan világot teremteni, mely lassan, biztosan beletorkol az örökkévalóságba. Isten tervében nem volt halál, a halál a bűn zsoldja, megtört szárnyú repülés! Milyen csodálatos lehetett volna, ha ez a szép álom az eredeti bűnben nem siklott volna félre?! Képzeljük csak el, hol járna az emberiség, ha ellenségeskedés, kegyetlen háborúk nélkül, Teremtőnkkel párbeszéddel, kitartó munkánkkal folyamatosan, nap mint nap bölcs tudósainkra, csodálatos művészeinkre figyelve jártuk volna hosszan az elmúlt évmilliókat? Megspórolhattuk volna a véres forradalmakat, háborúkat, céltalan, parttalan acsarkodásokat, sok-sok csodálatos elme időnap előtti pusztulását, és mindabból az energiából, szellemi, anyagi javakból melyet tönkre tettünk, ma milyen fejlett, szép világunk lehetne?

A teremtés hajnalán, miattunk emberek miatt, ez a párbeszéd megtorpant, ez az eredeti bűn! Elfordultunk, de Teremtőnk a szép álmát nem adta fel, és lelkünk mélyén mi sem adtuk fel, hisz minden fohász igazából erről szól. Kétségbeesett imáinkra a karácsonyi megtestesülés a válasz! Sajnos ez a párbeszéd nagypéntekbe torkollt. Csodálatosan alakult volna az emberiség élete, ha Virágvasárnapján minden ember elfogadta volna Krisztust megváltójának, ha a szelíd, alázatos hangra felfigyelt volna Heródes, Pilátus, a Főtanács. Nem így történt! Véres Golgota! De, Isten a csodálatos álmát nem adja fel: Teremtőnk számára mindennap Virágvasárnap! Ő újból és újból szeretne bevonulni a mi életünkbe! Töretlenül hiszi, hogy az ember képes Teremtője elé állni és vele alázatos párbeszédben a világ bölcs, szeretetteljes továbbteremtését megtervezni, lépésről-lépésre kivitelezni.

Jézus nem azt akarja, hogy rezignáltan, cinikuson kivonuljunk ebből a világból, mindennek összeomlására fogadva, hanem azt akarja, hogy kemény munkával a világot bölcsen, okosan kibontakoztassuk. A tudósaink szerint a végtelenbe vezető utunknak csak az elején járunk! Én hiszek az emberi elme, és erőfeszítés eddig elért eredményeiben! A megkezdett úton kell, és fogunk is tovább menni, mert a mennyek országa előttünk van és elérhető! Álmodhat ember ennél szebbet? Ma is megdobban a szívünk ha arról olvasunk, a prófétáknál, hogy eljön az az idő mikor a kardokból ekevasat kovácsolnak, a lándzsákból oltókéseket, és ember nem támad emberre ezen a földön... Igen, valljuk be őszintén, hogy vágyva vágyjuk, és lelkünk mélyén hisszük, hogy elérkezik az az idő, mikor a kisgyerek az áspiskígyó fészkében fog játszani, és az oroszlán a báránnyal együtt legel a réten.

Utópia?! Balga álom? A gonosz lélek legnagyobb dobása az, hogy elhiteti velünk, hogy képtelenek vagyunk egymással, Teremtőnkkel párbeszédet folytatni, bölcsen egyeztetni, és csalás, hazugság nélkül élni. Ő azt szeretné, hogy elfogadjuk életünk szükségszerű velejárójaként a bűnt, a háborúkat, egymás eltaposását! De vajon tényleg ennyire rosszak vagyunk, képtelenek felülemelkedni kicsinyes, önző, balga, rossz szokásainkon, sötét vágyainkon, képtelenek vagyunk megnyugodni és bizalommal összefogni, párbeszédet kezdeni, egy asztalhoz ülni Teremtőnkkel?

Amennyiben saját történelmünket nézzük, valóban megvan az okunk az elkeseredésre, de a múltunkat mélyebben tanulmányozva, felfedezhetjük, az üdvösségünk történetét. Prófétái, szentjei által, - mint a "keljfeljancsi" talpában az ólom darab, - újból és újból talpra rántotta az emberiséget az Isten és tovább vezette e szép, nemes cél felé. Karácsonyi megtestesülése, minden egyes szava, cselekedete, a húsvéti feltámadása, vagy a Szentlélek pünkösdi kiáradása, mind-mind e párbeszédről szól . Isten hiszi, hogy képesek vagyunk felnőni oda, hogy egy asztalhoz ülhessünk. Az elmúlt kétezer év minden szentje, az imában feléje forduló sok-sok millió és millió ember arról tesz tanúságot, hogy Isten Országának az eljövetele, megvalósulása nem utópia. Szent Pál szeretet himnusza, Szent Ágoston csodálatos élete és gondolatai, Szent Benedek és a nyomába elinduló számtalan szerzetes, Szent Ferenc kisebb testvéreivel mind-mind azt bizonyítják, hogy Isten álma nem utópia! Nagy Szent Teréz játszi könnyedséggel folytat párbeszédet az Istennel, akárcsak Lojolai Szent Ignác a lelkigyakorlatos csendjében. Szalézi Szent Ferenc nemcsak maga, hanem egyszerű emberek számára is megtudja nyitni az Istennel való párbeszéd útját, és ezen az úton mind többen és többen haladnak, tízezreket vezet a megtéréshez. Folytathatnánk a végtelen sort, az eszmélődés, a lelkiismeretünk által hozzánk szóló Istennel való párbeszédre való készség mindenütt meglátható. Korunkban már nemcsak néhány nagy szent titokzatos, magányos útja az ima, hanem mind több és több ember elemi igénye, vágya. Legfőbb kincsünk, melyhez ragazkodunk, a lelkiismereti szabadság, ami nem más, mint egy hatalmas kapu az Végtelennel való személyes párbeszédre. Gondoljunk csak a nagy ifjúsági találkozókra, Taizére, Medjugoréra, de mi magyarok gondolhatunk Csíksomlyóra is. Isten országa, a Mennyek Országa előttünk van, és a múlt minden bűne sem felejtetheti velünk azt, hogy képesek vagyunk egymás kezét megfogni és lassan, szépen, a felmerülő kérdéseket megoldani.

Nem lehetetlen minden ember asztalára bőséges kenyeret előteremteni a sáros földből, és a tudomány eszközeivel minden józan álmunkat, vágyunkat valóra váltani. Hiszem, hogy Isten aki a nyelvünket teremtette, mind hangosabban fog szólni tudósainkhoz, kik a feléjük nyúló hatalmas partneri kezet megfogják ragadni és csodálatos válaszokat fognak adni a XXI század szorongató kérdéseire. Hiszek a tudományokban, a művészetekben, az emberi nemes jó szándékban, hiszem, hogy Isten velünk együtt azt a munkát mit elkezdett, valóra fogja váltani. Az ember, a tudása által uralt anyagi eszközeivel ott áll azon az úton melyre Teremtője állította, és ez az út csodálatos, elképzelhetetlen távlatokba nyílik. Imádkozom a bátorság kegyelméért, hogy ne bizonytalanodjanak el a tudósaink, bölcs feltalálóink, mi sodródó porszemei a létnek, hanem merjünk alázatosan, bátran az oly sok hőslelkű lángész, nagy művész, szent által megkezdett úton tovább menni.

Hiszem, hogy a XVI. Benedek pápa által meghirdetett új evangelizáció igenis egy új korszak alapjait rakja le. Hiszem, mert az ember nem lakatlan sziget, mindannyiunkban ott van a végtelen Isten, sürgetve kopog, párbeszédre hív. Csodálatos távlatok várnak ránk, amit Teremtőnk felkínál az nem bóvli, piaci csillogó, értéktelen kacat. Biztos vagyok benne, hogy ki egyszer megtapasztalta ezt a belső fényt, a lelkét gyöngéden átölelő Isten jelenlétét, mindazt a végtelen tisztánlátást, bölcsességet, mit ez a gyógyító tekintet hordoz, az fel fog állni, hogy tehetségéhez mérten szolgálatot vállaljon Isten országának építésében, közös otthonunk létrehozásában. Számomra az a húsz év mit eltöltöttem a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi munkájában, az a sok-sok ezer ember, kik önként, belső indíttatástól megkerestek, hogy munkájukkal vagy szűkös anyagi kereteket átlépve segítsenek a bajban lévő gyermekek táplálásában, ellátásában, bizonyítják, hogy világunkat már nem a jelszavak, nem a reklámok, hanem a lelkiismeretünk által hozzánk szóló Isten irányítja. Persze, még harsognak a hatalmasságok jelszavai, dübörögnek a pénzüket kamatoztatni akaró milliárdosok reklámjai, de az emberek ébredeznek, olyan értékek felé nyújtják ki kezüket, mely engem reménnyel, bizalommal tölt el! Biztos vagyok benne, hogy lassan nem csak a megkeresztelt világ, hanem Jézus Krisztust nem ismerő népek is a Szentháromság által felkínált határtalan távlatokba beleszédülve, tudatosan feladják az egymással való szembenállást, és elkezdik továbbépíteni békében a közös otthonunkat, Isten Országát ezen a földön.

Hihetetlen távlatai vannak az egymás kezét megfogó, Isten előtt meghajló, a Végtelennel Párbeszédet kezdő emberiség előtt!!

Szeretettel,

Csaba t.
Déva, 2012. február 8

Böjte Csaba: Fenntartható vágyak

"Húsz éve folyamatosan vesszük fel minden évben a kölcsönöket, mert jobban, kényelmesebben akarunk élni, mint amennyire a munkavégzésünk feljogosít. Összevegyültünk egy uzsorás kufár társasággal és most csodálkozunk? Döbbenetes, a hiánycél évente csak 3 százalék?! Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Fojtogatnak a bankárok? Nem kellett volna felvenni a kölcsönöket!

Keseregni fölösleges! Eső után köpönyeg!? Mi a megoldás? - kérdezik itt is, ott is? Nem az a kérdés, hogy a múltban mit kellett volna tenni, hanem itt és most mit kell tennünk?
A cári Oroszország az uzsorás bankárok karmai között vergődött, ezért a fényűző életmódhoz szokott vezető rétegét a nagy októberi forradalomban elhajtotta, és nagyrészt, mint halálos ellenségét kiirtotta. Milliók és milliók haltak meg és nyomorodtak meg, és nem csak Oroszországban.
Németország a fojtogató pénzügyi örvényből próbált kitörni, és végül Hitler vezetésével egy világégés szörnyű kataklizmájába rántotta az emberiséget. Nem csak a politikusok és a katonák, de a pénzvilág bűne is volt a második világháború!
A valóság az, hogy mi mindannyian tápláljuk, éltetjük a kapzsiság ördögét, mi hizlaljuk legyőzhetetlenné! Nem vállalsz gyermeket, így pénzedből nem földet, otthont veszel gyermekednek, jövődet nem fiadra bízod, hanem bankot keresel, olyan emberekre bízod pénzedet, kik a legnagyobb kamatot ígérik. Persze őket is viszi a bírvágy szelleme, és pénzeddel, mint cápák vetik magukat bele a pénz világába. Nincs kegyelem, ha nem sikeres ragadozók és te pénzedet veszélyben érzed, hát te is könyörtelenül visszaveszed utolsó vasig, és más bankra bízod. Nincs megállás, a tőzsdék, a bankok, a pénzvilág modern kártyajátékai, és ha játszatsz, munka nélkül is gazdag lehetsz..... de valóban az lehetsz? A fogyasztás, a birtoklás vágya, a gonosz lélek vadászkutyái űznek, hajtanak a vesztedbe.
Isten által mindannyiunknak adott anyagi javak bölcs elosztása, hatalmas feladat! A múltban ott vannak a félelmetes kudarcok! A kapzsiság, az önzés, a pénz, mint pusztító fenevad szedi az áldozatait. Van más megoldás?
Egyetlen elfogadható válasz a mai világ haláltáncára, Jézus Krisztus válasza. Kétezer évvel ezelőtt közénk jött, és nem állt le vitázni, kiosztani senkit, hanem szülőföldjén Názáretben, megélte szeretteivel a maga csendes, becsületes munkáséletét. Fenntartható vágyakat állított elénk, egy olyan életformát, mely elérhető, s mely boldoggá is tesz. Szent Ferenc már nyolcszáz évvel ezelőtt az ördög ganajának nevezte a pénzt, egyszerű, vidám életútja ma is járható. Fenntartható, tiszta örömök után kell kinyújtsuk a kezünket.
Olyan örömök után, melyet nem esz meg a rozsda, melyet nem rág szét a moly, melyek után másnap nem keserű a szájunk íze. Van kiút, van válasz recsegő, ropogó világunk kérdéseire. Jézus, ha ma közénk jönne, ugyanazt tenné, mint kétezer évvel ezelőtt, szépen megélné a csendes, egyszerű názáreti életét szeretteivel. Dolgozna, alkotna, mint ács vagy földműves, vagy tanár, vagy orvos becsületesen, szorgalmasan, ott a szép szülőföldjén, ahol született.
Meg kell zabolázzuk elsősorban önmagunkban a kapzsiságot, hajtsuk el magunktól a fölösleges fogyasztás, a birtoklás utáni vágyat. Autónkban nem maximalizálni akarjuk a fogyasztást. A cél egy optimális, takarékos motor, mely kevés üzemanyaggal célba visz. Miért nem ugyanez a cél életed minden területén? Sokszor a kevés is elég, a szerény, egyszerű megoldás is célravezető. Egy angol polgármester névnapi ünnepségén voltam, szerény, egyszerű vacsora volt a 170 vendégnek: svédasztal kétfajta hússal, háromféle körítéssel, előétel nem volt, a végén mindenki vehetett egyféle süteményből, az italokat mindenki saját kontójára kérhette. Néztem a kedves 70 éves vendéglátónk egyszerű, természetes, vidám ünneplését, magamban azokra a rendezvényekre gondoltam, melyeket itt a Kárpát-medencében rendeznek és elszégyelltem magam. Igen, a soktornyos, bádogtetejű házak lakóit lenézzük, de újgazdag rongyrázásban az egész társadalmunk ott liheg a nyomukba. Fölösleges költekezéssel akarjuk bizonyítani kiválóságunkat, és balgán, magunkat és egész társadalmunkat belerántjuk az adósság szörnyű szakadékába. Egyke, végzős gyerekeink tanévzárójára vagyonokat költünk, csak a fényképésznek egy egyszerű ember kéthavi fizetését adjuk gálánsan, mert fontos a látszat. Bűn! Mi vetettünk ágyat a gonosznak, miért csodálkozunk, hogy nyakunkra költözik? Elmennek a fiataljaink? Miért vállalnák az általunk felhalmozott adóssághegyeket?
Nézzétek az ég madarait, a mezők virágait! Van megoldás, adjátok oda a császárnak ami a császáré, és ti keressetek olyan kincseket, mik megmaradnak az örök életre, mondja a mi Urunk! Ő maga is a názáreti csendes, egyszerű életével bizonyította, hogy szeretteink körében, szülőföldünkön, becsületes, egyszerű munkás életet élve, a szép természetben boldog lehet az ember. Ez az az út melyet ő is járt, és melyet mi is járva egy fenntartható életet élhetnénk és boldogok lehetnénk.
Induljunk el Krisztus nyomában!
Szeretettel, Csaba testvér
Déva, 2012. január 26."

Böjte Csaba Atya Nagycsaládja

Célunk felnőtt, nagykorú, a jég hátán is megélő, becsületes, tisztességes, jó keresztény magyar emberek nevelése. Sikerült ezen az úton előbbre jutni?
Szent Ferenc atyánk az alapítvány által egy csodálatos Nagycsaládot hozott létre. Az elmúlt közel húsz évben – a papírok szerint – 3800 gyerek élvezte vagy élvezi családunk támogatását, szerető jóságát. Jelenleg 65 helységben több mint kétszázötven munkatársunk oktat és nevel közel 2300 gyermeket. És ki merné megsaccolni, hogy az elmúlt húsz évben hányan és kik mondtak el egy-egy fohászt, imát gyermekvédelmi közösségünkért, segítették tudásukkal, anyagiakkal, jósággal, hogy életben maradjon és növekedjen szolgálatunk, hogy az ajtóinkon kopogtató, segítséget kérő gyerekeknek, családoknak igent tudjunk mondani?

Sokan sokszor nekem szegezik a kérdést: a család hogy van?! Úgy gondolom, könyvet lehetne írni egy ilyen kérdésre. A választ mindenképpen visszatekintéssel kezdeném. 2011 a számok tükrében is sikeres év volt. Sikerült minden helységben megőriznünk a családjainkat, sőt két új bentlakó otthont is be tudtunk indítani Gyergyószentmiklóson és Kászonban. Madéfalván egy új napközi otthon indult. Mindhárom új ház, a meglévőkkel együtt szépen működik, fenntartható pályán mozog. A házakban a gyerekek létszáma a számunkra is érezhető gazdasági krízis ellenére nem esett vissza, anyagi okok miatt egyetlen gyerekünktől sem kellett megválnunk.

Persze egy intézetben nemcsak a darabszám számít, a gyermeknevelés, a jellemformálás nem könyvelés és statisztika. A fő kérdés az, hogy a munkatársakat, a gyermekeket milyen lélek hatja át. Igen, munkánk eredményességét abban mérhetjük le, hogy mennyire sikerül haladnunk azon az úton, melyet Jézus Krisztus állított elénk, mikor azt mondotta: „Legyetek tökéletesek, mint a mennyei Atyám!”

Célunk felnőtt, nagykorú, a jég hátán is megélő, becsületes, tisztességes, jó keresztény magyar emberek nevelése. Sikerült ezen az úton előbbre jutni? Úgy érzem, hogy erre a kérdésre is igennel válaszolhatok, habár alázattal tudomásul kell vennünk, hogy a nevelőnek az a feladata, hogy feltárja a gyermek és a fiatal előtt a holnapba vezető utat. Szélesre nyissa az ajtót, segítse, lelkesítse őt a haladásban, de a verejtékes, sorjázó lépéseket mindenki maga kell, hogy megtegye. Igen, az asztalt mindenkinek becsülettel, bőséggel megterítettük, de hogy erről a svédasztalról ki mit és mennyit vesz, azt mindenki maga dönti el.

Kérdezhetnénk, hogy milyen étvágya van ilyen értelemben a Nagycsaládnak? Hát erre a kérdésre is ahány tagja van a családunknak, annyiféle választ kellene adni. A legtöbben szépen fejlődnek, haladnak, öröm, büszkeség velük együtt élni, dolgozni. Vannak, főleg kamaszok vagy kamaszodó felnőttek, akik keresik a helyüket, húzogatják a fiókokat, belekóstolnak ebbe is, abba is, de céltudatos, kitartó kemény munkára nehezen szánják el magukat.

Biztos, hogy

a nagyvilág háborgó hullámverését nehezen tudják kivédeni házaink falai. Sajnos néhányan – legalábbis mi, felnőttek úgy látjuk – e felgyorsult világban nagyon is gyorsan, hebehurgyán döntenek saját jövőjükkel kapcsolatosan. Biztos, hogy Isten nekünk nem az ítélkezés, hanem a szeretet parancsát adta, így mi azokat is, akik szárnyat bontanak és idő előtt kirepülnek, hogy családot alapítsanak, munkába álljanak, kisebb testvéri szeretettel elfogadjuk. Nem szeretnénk, ha házaink ketrecek lennének, hol erővel, fortéllyal tartjuk bent a növendékeket. A mi szimbólumunk a nagy fa, melyre az ég madarai leszállnak, önszántukból fészket raknak, és ha jónak látják, tovább repülnek. Igen, szeretnénk egy biztonságot jelentő nagy fa lenni, mely mindig elérhető az ég madarai számára!
Forrás: mindennapi.hu

Böjte Csaba: Év végi gondolatok a hegyekből

Olyan sok emlék kóvályog bennem

Böjte atya: év végi gondolatok a hegyekből

Kimentem Kismuncselre, a Kárpátok déli vonulatára, hol egy elfelejtett kis bányásztelepülés mint az elmúlt évek mementója roskad bele a tájba. Eljöttem ide, Isten háta mögé, ahonnan mindenki elmenekült, válaszért, megvilágosodni.
Tél van, ropog a hó a talpam alatt. Minden lépés jólesik. Sétálok a létben! Vagyok! Számlálatlanul telnek a percek! Elindultam, és elindulnak bennem a gondolatok. Megfogalmazom.

Az első érzés, mely hívatlanul belém költözött: milyen csodálatosan tiszta és finom itt fent a hegyekben a levegő! A nagyvárosban minden egyes lélegzéssel tüdőnkbe beáramlik a társaink tüdejét megjárt, a kipufogó gázokkal, porral, füsttel fűszerezett massza. Itt a hegyek között érzem a friss levegő ízét, zamatát, amit harapni lehet, szinte herseg a fogam között a tiszta életerő. Minden egyes légzés ajándék. Jólesik levegőt venni, tüdődön keresztül eggyé válni a tiszta természettel. Behunyt szemmel a bensőmön keresztül érzem a tájat, a hegyeket, a havas fákat. Néhány légzés, és már biztosan tudom, hogy élek, hogy jó helyen vagyok.

Mint tikkadt vándor miután a tiszta hegyi levegőből oltottam szomjamat, eszmélődő figyelmem a két szemembe költözik. Csodálom fentről, a gerincről a kilátást! Tekintetem csak ugrál a ragyogásban, mint újszülött kisbárány a tavaszi zsongásban. A horizont széléig ‒ megszámláltam ‒ nyolc hegygerinc ágaskodó hullámtaraja lakja be otthonosan ezt a csodálatos világot. Mindenik hegyfolyam ugyanolyan, és mégis egészen más. Játékos szeszéllyel hullámzik a vörösbe hajló, szép, szürke bükkerdővel borított hegycsúcs, majd aléltan a mélybe hull, hogy amott szilajon ágaskodva, komor zöld fenyőerdővel borítva újból az ég felé törjön. A táj minden egyes hajlata pajkosan más! A Kárpátok a jó Isten földre álmodott szimfóniája! A hegyvonulatok, mint szemérmes lányok, könnyű stólájukkal a reggeli áttetsző ködben incselkedve elragadják a tekintetem, és megbabonáznak. Vég nélkül kell gyönyörködni bennük! Állok és nézem a csodát. A Nap a vállam felett velem együtt fürdeti arcát a szelíd kis dombokban, melyek a látóhatár szélén szilaj bércekké nőnek, ő is lágyan körbehordozza ragyogó tekintetét, felfénylik áldó sugarától egy-egy tisztás, erdőfolt, hegygerinc.

Nézem a tájat, ez Erdély, az én szülőföldem, és bár nem teltem be a látottakkal, mégis lassan figyelmem a fülembe vándorol. Csend van, a lakott élő világ csendje vesz körül, melyben zavartalanul otthonra talál a játszadozó könnyű szellőben lengő ágak lágy nesze, a távolban párjukat hívó madárkák dala, és a tétova lépéseim alatt ropogó hó. A fülem is jelzi, jó nekem itt, a testvéreim között a természetben otthon vagyok!

Barangolok az elhagyott tájon, felettem az istenadta tiszta, csodaszép, kék ég, minden légzés egy harapás az egészséges friss levegőből. Taposom az araszos hó alól kitüremkedő, lekaszálatlan füvet, kerülgetem a széthordott épületek törmelékét. Itt egy lépcső, mely nem vezet sehova, hisz mögötte egy gödör ásítozik, amott egy szilaj kis kéménydarab áll ki a földből, kormos belseje érdekes színfolt a fehér ragyogásban. Megállok egy-egy galagonya- meg hecsedlibokornál, vörösen izzanak a termések a napfényben. Nagyon jó rágcsálni fagycsípte, savanykás gyümölcsüket, egyszerű ízek, sok vitaminnal, életerővel! Az ingyen lakomán kosztos társaim a cinegék. Felettem vijjogva köröz egy héja, csodálkozik, hogy embert lát itt, ahol annak idején egy kisváros állt. Igen, tizenöt éve még minden váltásban négyszáz bányász ereszkedett a föld alá, hogy felvegye a harcot a sziklában lapuló uránérccel, hogy verejtékes munkával kenyérré váltsák a halált. A téli friss hó a ragyogó napfényben szépen öltöztet, és mindent sejtelmesen eltakar. Nem fáj ez az elmúlás!

Bejárom hajdani kis plébániám területét. Én tudom, hogy itt, e szederrel befutott romhalmaz valamikor pékség volt, amott, ahol az a pár törött tégla vöröslik a napfényben, ott állt az óvoda, arrébb, szép sorjában az iskola, a posta, az orvosi rendelő. Lentebb, ránehezedve a tájra az irodák álltak, föléjük tornyosult az akna szájában a torony a felvonó dobjával. Most semmi, málló fundamentumok, a hó alól kikandikáló törmelék és itt-ott néhány kis lakóház. Az intézmények közül egy ablaktalan vak épület áll még, a kocsma, de mára már az is feladta létét, romosan várja a végzetét, tavasszal téglákra szedve elhordják nyomtalan.

Sétálok, körülöttem a szép fehér hó alatt a hallgatag történelem. Olyan sok emlék, élmény, kérdés kóvályog bennem! Az egyik hosszú lakóbarakk végében egy kis kápolna állt. Emlékszem, tizenöt évvel ezelőtt még az volt a legnagyobb gondunk, hogy nem férünk be mindannyian év végén hálát adni a nagy Istennek. Abban az évben, 1995-ben, emlékszem, ötvenkilencen gyűltünk össze a misére, a kápolna végében a hosszú folyosón emberek álltak, és imádkoztak. Aztán bezárt a bánya, az emberek vártak egy darabig, majd tétován elszéledtek, s velük olvadt a városocska, mint tavaszi hó a napfényben.

Most megint év vége van, és pénzügyi válság, és úgy tudom, hogy akik elmentek innen, sajnos, azok sem értek haza. Adományokat hoztam. Körülbelül tíz lélek él itt, öt ajtó mögött. Mindent szétosztok, végül egy zsák plüssállatocska maradt: maci, béka, elefánt, egérke, zsiráf. Nagy az öröm, ők az én itthon maradt testvéreim.

Elbúcsúzom, elindulok hazafelé, de a lábamnak nem akaródzik lemenni a hegyről. Válaszokért jöttem, de csak kérdések kóvályognak bennem. Miért mennek el innen az emberek? Miért jobb egymás hegyén-hátán tülekedni a nagyvárosokban? Nagyapám még adót fizetett a föld után, az állatok után is kvóta volt kivetve, mit le kellett adni. Most mindenért támogatást osztogatnak, és mégis elhagyott a vidék. Támogatást kap az, aki lekaszálja a szénát, és támogatást kap az is, aki állatot tart. Szabadon lehet gazdálkodni, azt vethetsz, amit akarsz, és mégis megműveletlenek a földek! Tudom, hogy így van, hisz mi tartunk huszonöt tehenet, nincsen saját legelőnk, lent a Maros partján vannak egész nyáron az állatok, de senki nem kérdi meg, hogy kié ez a csorda. Itt fent is rengeteg legelő van, nyáron derékig ér a szép, havasi széna, mégsem kell senkinek, majd tavasszal meggyújtják, és ég minden, mint a tatárjáráskor. Hihetetlenül sok a hecsedli, a felhagyott legelőkön mindenütt ott vöröslenek a bokrok, a sok érett gyümölcs pompázik a téli napsütésben, nem kell senkinek. Egész nap itt voltam a hegyen, mögöttem a nagyváros, az út szélén rohad a fűtésre jó száraz hulladék, de egyetlen tűzifával rakott szekeret nem láttam. Nézem a végtelen tájat, és nem látok szénaboglyát, gazdasági épületet, a hóban nincsenek elkószált jószágok lábnyomai.

Bandukolok a hóban! Múlóban az év, az Úr 2011. esztendeje! Az, ami ma Kismuncsel, az lesz holnap egész Kelet-Európa? Elmennek fiataljaink, és a magukra maradt nyugdíjasok lassan felélik környezetüket?

Szép a táj, lakható, a föld terem, gazdag, barátságos, úgy érzem, hogy csak belőlünk fogyott el az életerő! Miért jó a sokmilliós városba menni, jobbágyként taszítani mások szekerét? Haláltáncot jár a világ!? Pedig mindenki érzi lelke mélyén, hogy vágyik a szülőföldjén egy kis otthonra, családra, kacagó vidám gyermekekre, unokákra. Vágyik gyümölcsfákra az udvaron, virágzó rózsatőre a szelíd kispatak partján, és mégis a fülledt nagyvárosok csillogó reklámjait bámulva, bambán menetel, kiszolgálva a fogyasztás telhetetlen isteneit. Persze mindent meg lehet magyarázni, van válasz bőségesen, de valahogy itt olyan meztelenek azok a városi válaszok. Itt a hegyen a ragyogó, istenáldotta szép tájban bennem csak kérdések fogalmazódnak meg. Őseink ezer évvel ezelőtt talán százezren sem voltak a honfoglaláskor, és csak innen, Erdélyből ‒ sokak szerint ‒ az elmúlt húsz év alatt 400 000 ember ment el. Miért?! Ki számolja azokat, akik elmentek, és ki tartja számon azokat, akik itthon maradtak?

A bőségesen csordogáló kérdések elől félreállok, nézem a tájat, gyönyörködöm. Szép a szülőföldem! Egyet tudok, én egészen biztos, hogy itthon maradok, és az új esztendőben konok kitartással újból elindulok!

Szeretettel, Csaba t.
Forrás:mindennapi.hu

Hihetetlen nagy kaland találkozni Istennel

Böjte Csaba: Adj Uram Prófétákat nekünk!

Hihetetlen nagy kaland találkozni az Istennel

"Íme az ajtóban állok és zörgetek. Ha valaki meghallja az én szavamat és ajtót nyit, ahhoz bemegyek, és vele vacsorázok, és ő én velem." Jelenések könyve 3, 2o
A Pápa Úr újból és újból világunk „újraevangélizációjáról" beszél. Többször is szólt arról, hogy a civilek, a világi hívek bátrabban induljanak el a Krisztus Urunk által mutatott úton! Bölcs tanács, mert a világunkat megújító reformok mindig is lentről indultak el. Valóban az Ószövetség prófétáinak nagy része nem a hivatalos papi rendből kerültek ki. Ugyanez elmondható a Krisztus születése utáni nagy egyházi reformok elindítóiról is. Nem teológiai alapképzés segített nekik abban, hogy alázattal leboruljanak az élő Isten előtt, és a megtapasztalt, megélt igazságok fényében megújítsák az Egyházat. Civilek, világiak voltak legtöbben az elmúlt korok prófétái, még akkor is, ha később az egyház alázattal fel is ruházta őket szerzetesi, diakónusi, papi feladatokkal.

Karácsony ünnepén, a világunk számára Istentől ajándékképpen prófétákat kérek. Olyan emberekért, férfiakért és nőkért imádkozom, akik alázattal képesek megnyílni a szívünk ajtaján kopogtató Szentháromság előtt. Akik képesek mindent félretéve, csendben, nyitott fülekkel meghallgatni az élő Istent, és képesek alázattal, hitelesen, Teremtőnk akaratát közvetíteni embertársaiknak.

Hiszem, hogy van válasza a jó Istennek a mai kor kérdéseire! Hiszem, hogy az aki megajándékozott bennünket a szánkkal, a füleinkkel, az képes érthetően szólni is hozzánk, kiutat mutatni a világunkat sújtó megannyi krízisből. Biztos, hogy van tovább! Hiszem, hogy egyéni, de közösségi létünk sem sodródott végérvényesen zsákutcába, az aki a semmiből életet adott nekünk, az képes is tovább vezetni bennünket a történelem kanyargós útjain.

A mai kornak arra lenne szüksége, hogy megrázó erővel megszólaljanak az Isten szeretetében, áldott jelenlétében megújult "álomlátók", és hitelesen, az Isten akarata szerinti holnapot ne csak elénk tárják, hanem kitartó, alázatos, bölcs tanításukkal, annak megvalósítására buzdítsanak is bennünket. Istentől kapott hegyeket mozgató erejükkel lelkesítsenek, hogy merjük vállalni az utat, a verejtékes munkát, mely Isten országába vezet!

Hihetetlen nagy kaland találkozni az Istennel, neki szeretetben munkatársai lenni! Karácsony korokon áthangzó tanítása, hogy ez lehetséges: Isten és az ember képes egy asztalhoz ülni! Akár istálló barlangok szűk otthonában képes az Isten az emberrel párbeszédet folytatni. Oly sok sodródó, áldott nagyszerű fiatal van, Uram, alázattal arra kérlek, hogy szólíts meg, ne csak kopogtass, hanem zörgess, dörömbölj, hogy meghalljuk hívó szavadat! Karácsonyi csendben Istenünk szólíts meg bennünket!


Szeretettel, Csaba t.
Forrás:mindennapi.hu

Jónak lenni jó

Böjte Csaba karácsony előtti fohásza

Karácsonyra készülünk. Jézus azt mondotta, hogy „nem kaptok, mert nem kértek!" Ezért én alázattal megfogalmazom karácsonyi kérésemet a magam és az emberiség nevében.
Mostanában sokszor eszembe jut az a vak, románul beszélő cigány koldus, ki egyedül nevelte börtönben lévő testvére két kis gyerekét. 1985 advent utolsó vasárnapján is ott állt, mint minden vasárnap a gyulafehérvári székesegyház kapujában. Megkérdeztem, hogy hol lakik? Délután egy társammal ki is mentünk, és kiderült, hogy a kis falu végén egy vízmosás szélében, jórészt a földbe vájva egy kis putriban laknak. A december délutáni korai alkonyatban egy gyertya pislákoló fényénél mesélte el szomorú sorsukat. A gyerekek még kisgyerekkorukban viccből borsot fújtak a szemébe, mindenki kacagott, de ő többet soha nem látott, így iskolába sem járt soha, egyetlen napot sem. Testvérének volt két kis gyereke, egy 6 éves fiúcska és egy 5 éves kislány, akit Floare-nak, Vadvirágnak hívtak. A szerencsétlen ember fát lopott (mennyi fa kellhet egy ilyen kis odú kimelegítéséhez?), és bezárták a feleségével. A gyerekeket a vak nagybácsi tartotta el koldulásból.

Döbbenten hallgattuk a végtelen szomorú történetet, néztük azt a páratlan szegénységet, ami elénk tárult: hat négyzetméter, egyetlen tenyérnyi ablak, földből épült sötét verem, a pár marék szalma, vacok az ágy helyett a sarokban. Hatalmas szánalom sőt szégyenérzet töltött el! Szégyelltem a gyerekek előtt, hogy része vagyok annak a felnőtt társadalomnak, mely őket egy ágy nélküli sötét veremre ítélte.


Jó dolog jónak lenni

Karácsony délutánjára egy ágyat szereztünk matraccal és egy karácsonyfát, és a nyolc kilométerre lévő faluba gyalog, a hátunkon vittük ki az ajándékokat. A kis házikóba nem fért be a fa is, meg az ágy is. A fát a kunyhó előtt a hóba állítottuk fel! Nem tudom elmesélni azt a végtelen örömet, boldogságot, mit kis ajándékunkkal okoztunk. A gyermekek szinte a város széléig kísértek vissza, nem győzték köszönni az ágyat és a pár szem cukorkát, mit a fára aggattunk. Talán addigi életemben nem kaptam annyi maszatos puszit mind azon a karácsony estén!

Jó dolog jónak lenni... Jó dolog lehajolni a kicsinyekhez, az elesettekhez, a szegényekhez. Az évek alatt oly sokszor megtapasztaltam, hogy milyen tiszta, nemes érzés szeretetből irgalmasságot gyakorolni a bajban lévő emberekkel, gyerekekkel. Minden másféle örömnél szebb, tisztább, felemelőbb jónak lenni, jót tenni, szeretetből irgalmasságot gyakorolni a bajban lévőkkel. Annyira szeretném ezt a tiszta örömöt megéreztetni a gazdag emberekkel, és nemcsak a magánszemélyekkel, hanem a nagy pénzügyi társaságok vezetőivel, a bankok elöljáróival is. A szánalom, a szeretet, a jóság ajándékát kérem a gazdagok, az egész világ számára az Istentől, mert szomorúan látom, hogy nemcsak a fizikai személyek szegényednek el napról napra, hanem országok sora került a csőd szélire. Döbbenten látom, hogy a bajban lévő országok, egész nemzetek nem számíthatnak a leggazdagabbak jóindulatára, nagylelkűségére. A bankárok, mint a keselyűk lecsapnak a kiszolgáltatott népekre, és nemhogy alacsonyabb, elviselhetőbb kamatokkal adnának segítséget, hanem bűnös haszonleséstől mint uzsorások nagyobb felárral adnak teljesíthetetlen feltételekkel hiteleket.


Zsarnokok és bankok

Az elmúlt évszázad szörnyű gyermeke volt a proletárdiktatúra, a kommunizmusban egy szűk réteg milliókra kényszerítette rá akaratát, és véres hatalmával visszaélve szorongatta az ártatlanokat. Ugyanezt tette a fasizmus is, magához ragadta a hatalmat, és saját bűnös, önző logikájával megnyomorította az emberiséget. Bárhogy is nézem, a kormányokat ledöntő, országokat csődbe vivő, pénzügyi fortélyokkal mesés vagyonokra szert tevő kevesek ezekhez a gyűlölt diktatórikus hatalmasságokra emlékeztetnek. A bankok diktatúrája eladósítja még a meg sem született gyermekeket is, nyomorúságos pénzügyi függőségbe taszítva minden állampolgárt. Elviselhetetlen terheket rak uzsorakamataival a népekre, csak azért, hogy a megszámlálhatatlan vagyonát folyamatosan gyarapítsa. Demokratikusan megválasztott kormányok dőlnek le, és a pénzvilág helytartói kerülnek hatalomra, kiknek egyetlen céljuk: kicsavarni az országokból az uzsorakamatot.

Szeretettel, jósággal, kicsinységem tudatában kérem a gazdagokat, ésszerű, teljesíthető feltételekkel adjanak kölcsönöket a népeknek, országoknak. Hagyják fellélegezni, anyagilag talpra állni a nemzeteket, hogy szépen, lépésről lépésre törleszteni tudják adósságaikat. Isten teremtette szép világunkat ne kényszerítsék bele újabb szenvedésekbe, véres, nyomorú lázadásokba, hatalmas utcai összecsapásokba. Olyan döbbenetes volt látni egy fiatal görög tiltakozó lányt, ahogy a hajánál fogva húzták a földönkívüli űrlényeknek beöltözött zsoldosok. A bankárok most még dönthetnek a szeretet, a jóság mellett. A pénzük kamata lehet a hála és a köszönet, de lehet a vér és a könny, a parttalan gyűlölet. Az emberiség eddig mindig legyőzte és önmagából kivetette a létére törő önző zsarnokokat, kik mint egy rákos daganat mindent magukba szívnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a szívében, akkor 10-20-70 év vergődés után, de mindenképpen a zsarnokok sorsára jutnak a bankárok!

Istenem, mint nagy folyót árazd ki a nagylelkűségedet a világra!
szeretettel,
Csaba testvér

Déva, december 14
Forrás:mindennapi.hu

Arrogáns társadalom, és az ifúi szív

Böjte Csaba: szerelem és életút

Itt ül előttem egy lány, tizenegyedik osztályba jár, azaz csak járt, mert bejelentette, hogy férjhez készül, és tovább nem hajlandó iskolába menni.

Kedves, szép vonású fiatal, óvodás korától nevelem, nagyon szeretem őt. Arca hatalmas belső feszültségtől izzik, mert ösztönei, szíve egyet mond, és mi, felnőttek, az ország törvényeit követve, egészen mást kérünk tőle. Érzem, tudom, hogy szeret, ragaszkodik hozzám, de itt most számára élet és halál kérdése a holnap, tizenéves tisztasággal, őszinteséggel fordul felém. Több mint egy évtizede nagymamája kezembe tette Isten nevében a sorsát, ő feltétel nélkül bízott bennem, és most választ vár tőlem.....

Nézem a lányomat és hallgatok, hallgatom ahogyan el-elcsukló hangon keresi dühösen a szavakat, hogy megmagyarázza nekem a világ legtermészetesebb igazságát: szerelmes, és szeretne együtt lenni azzal, kit oly nagyon szeret. Igen, ő bízik a testében feszülő, megállíthatatlanul követelőző ösztöneiben, tudja, hogy Istentől kapta azokat, és ő szeretne hallgatni rájuk, repülni akar, arra, amerre vezetik legtisztább vágyai. Csodálkozva néz rám: mostanig akár fél szavakból is mindig kitaláltam a vágyait, gondolatait, most miért nem értem meg őt? Érzem, hogy itt és most, mint szülő, nevelő vizsgáznom kell!

Ülök csendben, nézem a lányomat, értem én a mindent szétszakító életerő lázadását! Nagyon nehéz megszólalni! Hogy mondjam el, hogy egy beképzelt, arrogáns társadalomban élünk, és hogy 2011-ben egész Erdélyben nem indult szakoktatás, és hogy – bár láttam, hogy nem is vágyik a felsőbb osztályokba, nem akar egy líceumot hosszan járni – mi mégis a beteg törvényekre figyelve, őt erővel beírattuk a tizenegyedik osztályba. Hogy mondjam el, hogy csodálom, ahogyan ő szeretettel lehajol a kicsinyekhez, és tizenhétévesen szorgoskodik a konyhán, és láttam benne az érett nőt, aki képes boldoggá tenni egy férfit, és szép, egészséges gyermeket szülni neki, de mégis úgy bánunk vele, mint egy gyermekkel.

Nehéz megszólalni, mert magam sem értem, hogy miért megyünk szembe a természettel, a józan ésszel, és nevelünk iskoláinkban – sokszor erőszakkal – sok-sok élhetetlen értelmiségit? Népünk, nemzetünk gerincét mindig is a becsületes mesteremberek, földművesek alkották, a tisztességes, szorgalmas kézművesek, kik munkájukkal nemcsak kenyeret, megélhetést adtak, hanem otthonná tették szép szülőföldünket. Oly nagy szükség volna rájuk, és mégis az oktatásért felelősek mindenkit 20 éves korig iskolapadba akarnak kényszeríteni az új tanügyi törvénnyel. Egy kőműves vagy pék vagy traktorista, csak 17 év oktatás után kezdheti el a munkáját a legújabb törvények szerint.

Három éve már, hogy nem indultak szakmunkásokat képző osztályok Erdélyben! Népünk létének záloga a jókedvű, vidám család, melyben az édesanya anyai jósága, szeretete hordozta a holnap ígéretét, az egész nép számára a legdrágábbat, a gyermekáldást. Fiatal, sokgyermekes édesanyának lenni, a legcsodálatosabb hivatás ezen a földön! Egy oktatási rendszer legfőbb célja a gyermekeket szeretettel vállaló, és azokat becsületes munkával felnevelő tisztességes emberek képzése, nevelése.

Nézem a lányomat, és lelkem mélyén büszke vagyok rá. Ő képes Istentől kapott tiszta ösztöneire hallgatva lázadni, és hazug világunkkal szembefordulni. Nem kívánja rongyrázó világunk hatfogásos ebédjét, neki elég az egyszerű, finom egytálétel, ő két kezével, Istentől kapott értelmével dolgozni akar, gyermeket akar szülni annak a férfinak, kit tiszta szívvel, őszintén szeret. Ehhez kéri az én segítségemet. Nem akar tovább iskolába járni, napi 7-8 óra elméleti oktatáson részt venni, olyan vizsgákat letenni, melyek nem érdeklik, és melyekre nem is készült fel, melyekre elmenni – számára már önmagában – hazugság!

Lányom felnőtt, kezébe akarja venni a sorsát! Igazából az egész oktató-nevelő munkánknak a célja, hogy erre a lépésre felkészítsük a fiatalt. Határozottan érzem, itt van az a perc, mikor nevelésének szép terhét kiveszi kezemből, hogy tovább már önmaga sorsának irányítója
legyen. Ez a nagykorúság első pillanata, egy felnőtt születik a szemem előtt.

Nézem és tudom, hogy óriási terheket vállal most, hogy szívére hallgatva feláll és útra kel. Persze, hogy aggódom érte, sok-sok fáradt, bölcs tanács, óva intő példa kavarog bennem, annyi mindenről lehetne beszélni, de inkább hallgatok, nem akarom megtörni a kibomló szárnyak lendületét. Lányomra büszke vagyok, szeretettel megölelem, és egyetlen dolgot kérek tőle: biztatom, hogy menjen be a templomba, és tiszta, szabad lelkiismeretével forduljon teremtője felé. Beszélje meg az Istennel, hogy hogyan tovább, és én a döntését, bármi is lesz az, testvéri szeretettel tudomásul veszem. Igen, döntsön lelkiismeretére hallgatva, szabadon, és bárhogy is dönt, én mellette állok. Tudatosan igent mondtam rá kisgyermekként, és most hogy szabad akaratának fényében a szárnyát kibontotta és útra kel, hát – mi mást tehetnék – mellette maradok.

Szeretettel, Csaba testvér

Forrás:mindennapi.hu

Csaba Testvér adventi levele

Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen


Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek,
jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok
által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó
emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És
itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya
alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket
reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt
hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán
önti a televízió, a megannyi honlap.



Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen,
méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé.

Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne
borulj sírva előttünk, Istenünk!



Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel,
hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy
jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között.

Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt
diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét
fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk,
boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás
nyelvét, vágyát, álmait?



Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél
több jót! Mint a gyermekek, veszekszünk ócska babarongyokon, és észre
sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez
a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy
lehetünk ilyen vakok?



Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a
csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod
könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk
csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk
megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret
nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat,
tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy
egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor
és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot.



És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te
szent akaratodból. Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba
fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És
ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid
vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön, és árnyékával enyhet adjon
családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak
választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtjuk uralmunk alá a
Földet, ahogyan te kérted, Istenünk a teremtés hajnalán, még a
bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk,
Hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.



A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből
kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz
előtte, mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt,
jachtot - de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel,
dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz
felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?



Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod
világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb,
testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.



Itt állsz, Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk.

Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek,
hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk.

Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép
Karácsonnyal. Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok


Szeretettel:Csaba testvér.

Böjte Csaba ma is aktuálisAdventi fohásza

Ülök az egykedvű őszi borongásban, az egyházi év utolsó napján. Csend van bennem, várakozás. Múlik egy év, vagy egy egész világ? Nem tudom.

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.

Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hos.- szan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne borulj sírva előttünk, Istenünk!

Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hos.- szúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?

Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek, veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?

Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot.

És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból. Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön, és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtjuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted, Istenünk a teremtés hajnalán, még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.

A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz előtte, mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot – de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?

Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.

Itt állsz, Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal. Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel:

Csaba testvér

Forrás:magnificat.ro(Böjte Csaba ferences 2008-as – és ma is aktuális – adventi üzenete)

Csaba Testvér gondolatai az államcsődről

Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, - mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során.

"Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol
békétlenség van!" Szent Ferenc

Tanárokkal, közéleti személyekkel beszéltem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, - és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, - mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet
szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: "Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?" Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám szemmel nézve, legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. "Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!" - jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet, - próbáltam mondani. "Kit érdekel? Azért kapják a fizetést, - mondja egy főiskolát végzett személy, - hogy nekünk is fizetést adjanak!"

Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvashatok. Jön a fűtésszámla és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is.
Nézem a megbojdult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni és emiatt államcsődöt jelent be?

Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot megkérdeztem, hogy az egyszerű emberek számára mit is jelentett az államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem
tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adóságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődbe van. Persze ettől az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban
lévő pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik kiadni az embereknek a megtakarításokat. Persze az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak.
Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, hogy: "a hatalom mindent megtett!" Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: "elég durván tette azt, amit tett". Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? "Hát - jött a kitérő válasz - mikor mentem reggel a munkába, biza itt is - ott is le volt takarva 10 - 20 halott az út
szélén". Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5 -10 ház előtt egy őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, ki azonnal telefonál ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy - két rendőr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény.

Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk a nyomornegyedbe is. Én azt hittem, hogy mindent tudok a szegénységről. Elvittek egy homokbányába, melyből a vizet leszívatták és ahol most is zakatolnak a szalézi szerzetesek által működtetett szivattyúk, mert másképp
újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a nyomornegyedben most 45 - 50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, és alatta folyt a nagyon zavaros kinézetű víz. Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott finomított kábítószer után visszamaradó kokain malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort és megkérdeztem a kedves nővérektől, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy
jól informált, szociológiát tanító egyetemi tanárnő is, aki bennünket felvilágosított, hogy körülbelül még 200 ilyen negyed van a fővárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelőtt 15 évvel, az őserdőben fegyverrel a kezében gerillaharcot vívott a
gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, hogy milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására? "Sajnos - jött a szomorú válasz, - nincsenek tervek, elképzelések ilyen sok
tönkrement család felemelésére." Egy szerzetes paptól hallottam, - bár nem jön, hogy elhiggyem - mikor a nyomornegyedben az emberek elkezdenek hangoskodni, akkor fegyveres dzsipekkel behajtanak álarcos emberek, és akiket elöl - hátul kapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!

Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik legnagyobb országában. Persze lehet azt mondani, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén az emberek.

Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, kimentek és bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki
sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezető a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat.

Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra! Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el dolgozni. Nagydiákjainkat elvittük egy - egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi munkáért annyi krumplit kaptunk,
mennyit egész télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani.
Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fős otthont a télen ki lehet fűteni. Persze lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk, ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni.

Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni, békés nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha eltudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!

Istem adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk!

Légy velünk az éjszakában Istenünk!

Szeretettel, Csaba t.

Csíkszereda, 2011 szeptember 20.

Forrás: mindennapi.hu

Holnap minden ember azzá válik, amit ma tesz

Böjte Atya: Ha haladni akarsz, élj padlógázzal!

Akaratod ellenére is fájdalmat okozhatsz környezetednek, és te is megsebesülhetsz, de ne félj, nem vagy porcelánból, és Isten nem szisszen fel minden apró tévedésed, botlásod láttán.

Az első tanítási héten több napközit és bentlakó otthont hosszan látogattam. Ha Isten segít, jövő héten még több otthont is felszeretnék keresni. A házakat, a gyermekeket látogatva, bár sok panaszt is hallottam, mégis úgy tűnt, hogy mindenütt megvannak a külső feltételek a becsületes munkához, haladáshoz. A helyi hatóságok, iskolák, mindenütt támogatják a munkánkat, a gyerekeket, diákokat. Több plébánossal, polgármesterrel, iskolaigazgatóval elbeszélgettem az elmúlt nyárról, és az előttünk álló tanévről, a nehézségekről, gondokról, örömökről. E találkozások, beszélgetések után, egyetlen nagy kérdés fogalmazodott meg bennem: hogy lehetne a szárnyakat adó vágyat, a reményt felébreszteni, vagy tovább éleszteni a pedagógusok, a gyermekek szívében?

Úgy gondolom, hogy nem a fizetések, nem a külső körülmények, hanem az emberben való kíváncsiság, egy belső éhség vezeti lépteinket. A szíveinket feszítő vágy az, mely szárnyakat adhat a mezítlábas vándornak, de melynek hiánya, még a legjobban felszerelt autóst is egyhelyben rostokolásra készteti. Régi szép mondás, hogy ha valaki azt szeretné, hogy az emberek hajót építsenek, akkor ne gerendát vegyen meg köteleket, hanem beszéljen a távoli szigetek szépségeiről, gazdagságairól, és akkor a szívekben felébredt vágy az embereket ráveszi arra, hogy nekiálljanak hajót építeni és a távoli óceánokon útra keljenek.

Nagyon fontos lenne sokkal többet beszélni a távoli szigeteinkről, az ember céljairól, arról, hogy Isten meghívott bennünket, a marék porból született gyermekeit, hogy felnőjünk, a bennünk lévő értékeket kibontakoztassuk, és majd egyszer Vele, a Teremtőnkkel és testvéreinkkel egy asztalhoz ülhessünk. Az ember előtt álló távlatok határtalanok! Jó dolog élni, létezni, mozgásban lenni, álmodni és alkotni, látni, hogy itt - ott elhintett kis magvaid szárba szökellnek, és bimbót, virágot bontanak. Isten végtelen bölcsességéből, szeretetéből született világunk útjait bejárni, csodálatos, izgalmas, és az életünk végén a végtelenre tárt ajtón keresztül menve, Teremtőnk karjaiba omlani, egyedül emberhez méltó feladat.

Fontos lenne megértetni a gyermekeinkkel, hogy tanulva, küzdve, a külső világot építve, igazából önmagukat szülik, építik fel. A tanár, a nevelő, a bajnok mellett csak egy edző, a bér a fizetés, kenyér, táplálék tarisznyádban, de igazából az út, a kibontakozás a fontos! Tetteink, erőfeszítéseink, mindaz a munka amelyet becsülettel, szeretettel felvállalunk, visszahat ránk. Holnap minden ember azzá válik, amit ma tesz, amit gondol, mond, cselekszik. A tanév és annak minden egyes órája, igazából emberré válásunk, kibontakozásunk egy - egy újabb lépcsőfoka. Fizikai testünket megszülte édesanyánk, de szellemi, lelki énünk mi magunk szüljük mindennapi munkánkkal, erőfeszítéseinkkel.

Születésünkkor kapott izmainkat, kis pufók végtagjainkban a mindennapi erőfeszítések, a mozgás, a munka bontakoztassa ki. Nagyon fontos, hogy a gyermekek, fiatalok megértsék, hogy nem kell félni az erőfeszítéstől, a sokszor monoton, hosszú meneteléstől, mert minden lépés erősebbé tesz és az ismeretlen, csodás holnapba vezet. A tanulás, egy - egy lecke elsajátítása, megértése, nem szellemi képességeink kis kamráját tölti zsúfolásig, hanem emberi képességeinket, -mint a torna az izmainkat-, teszi acélosabbá, erősebbé, robbanékonyabbá. Hihetetlen távlatok állnak az útra bátran rálépő ember előtt!

Merd kibontani vitorláidat a szélben! Merd életedet, testedet, mint egy járművet, nagyobb sebességekre kapcsolni, akaratoddal tedd 5-ös, 6-osba a kapcsolókart. Ne félj, ne remegj! Ha haladni akarsz, éld életedet padlógázzal. A bátor lendület téged is erősebbé, nagyobbá tesz és csak így törheted át repülésedet lefogó korlátaidat. Ha csak topogva, félve sodródol, nem leszel képes ledönteni az akadályokat, hanem felmorzsolódol, felkenődsz a falra.

Minden ember egy csodálatos nagy hajó, arra született, hogy büszkén, nyílt vizeken hasítsa a hullámokat, és nem arra, hogy a partmenti sekély pocsolyákban rozsdásodjon, szétrohadjon. Biztos, hogy veszélyes és nehéz elszakadni a parttól, de aki felakar nőni oda, hogy megismerje a végtelent és átölelje Teremtőjét, annak el kell indulnia, annak mernie kell, vállalni az út porát, a fáradalmakat, a küzdelmet.

Idődet ne fecséreld ócska lim - lomok gyűjtésére! Ne terheld tarisznyádat olyan kincsekkel, melyeket a moly úgyis szétrág és a rozsda megemészt - mondja mestered, és ő nem akar becsapni téged. Miért csinálnál magadnak az egyiptomi fáraók kriptájának hasonlatosságára piramist, zsúfolt raktárt? A kincs te magad vagy! Te vagy az érték, az egyetlen, az örök, mit magaddal vihetsz, minden más csak ballaszt, mely lefogja szárnyalásodat!

Tudom, egy mozgó, úton lévő embert balesetek érhetnek. Akaratod ellenére is fájdalmat okozhatsz környezetednek, és te is megsebesülhetsz, de ne félj, nem vagy porcelánból, és Isten nem szisszen fel minden apró tévedésed, botlásod láttán. Ő azt szeretné, hogy a rádbízott talentumokat kamatoztasd, ötvenszeres, százszoros termést hozz, és ne félve elásd a rádbízott kincseket. Isten nagyon jól tudja, hogy egy marék porból teremtett, és gyengeséged, gyarlóságaid a te korlátaid, melyek újból és újból lehúznak. Ő maga is elesett, de felállt!

Bár a munkás megérdemli bérét, és tarisznyánkba útravaló, hamuba sült pogácsa kell, mégis meg vagyok győződve, hogy csak a tiszta vágy, az élő remény adhat szárnyakat a tanároknak, diákoknak. Enélkül csak olcsó béres vagy, ki a jegyeket, vagy a napszámát számolgatva tengeti életét.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Istentől megáldott, eredményes tanévet!

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

Forrás: mindennapi.hu

Böjte Csaba Atya aszakmunkásképzésről

Aki ismeri az erdélyi magyarság múltját, az tudja, hogy az elmúlt rendszerekben a magyar mesterember becsülete, tisztességes kétkezi munkája jelentette népünk gerincét.

 "A nevelés isteni jog, és olyan isteni parancs, amit az egyház soha, egyetlen hatalom kedvéért, és semmi előny ellenében nem alkudott el."
Márton Áron

Nagyon szomorú szívvel hallottam, hogy az idén se iratkozott egyetlen gyermekünk sem szakiskolába, akárcsak az elmúlt években. 22oo gyereket nevelünk, és én tudom, hogy szépen, ügyesen dolgoznak a nevelőink, de azt is tudom, hogy nem minden gyerek képes egy napi 6-7-8 órai elméleti képzést adó líceum elvégzésére, és utána egy boldog, eredményes értelmiségi életre berendezkedni.

Annak ellenére, hogy az idén az érettségi vizsgán több mint hatvan százalékos volt a bukás arány, mégis - szomorúan látom, - az elmúlt évek meggondolatlan útján megyünk tovább. A fogyó létszámú iskoláink fenntartása érdekében és a tanári állások megtartása miatt, a líceumok mindenkit beírnak kilencedik osztályba, sajnos még azokat is, akikről eleve látszik, hogy nem fogják megbírni ezen osztályok minimális elvárásait sem. Így olyan fiatalokat kárhoztatnak a napi sokszor 7- 8 órás elméleti oktatásra, kik erre nincsenek felkészülve, és akik Isten adta talentumaik kamatoztatása céljából, szakmai képzést nyújtó intézetekben kellene legyenek. Természetes, hogy ezek a fiatalok szenvednek, nem képesek társaikkal lépést tartani a tanulásban, és ezért sokszor más irányban keresik a sikerélményt, a mindennapi örömöket.

A virág a fényre hajlik, az emberi természet vágyik a sikerre, elismerésre, és ha egy fiatalnak az órákon nem terem babér, akkor próbál vicceket elsütni, sokszor az iskolából, tanárokból tréfát űzni, mert ilyenkor legalább a társaitól ő is kap elismerést, hátba veregetést. Ahol kudarcok érik az embert, onnan mindenki próbál eltűnni, távol maradni. Ez alól a diákjaink sem kivételek, sajnos elkezdődik a lógás, az óráktól való távol maradás. Szomorú, hogy mindezt a tanárok, az iskolák eltűrik, mert ugye tekintettel kell lenni az osztály létszámára, a katedrájuk megmaradása érdekében mi mást is tehetnének. Pedig ez a magatartás lassan oda vezet, hogy az oda nem való líceumi diákok miatt, még az óra megtartása is, a tanároknak fárasztó, sokszor szinte lehetetlen. Így sajnos a tehetséges, arra érdemes diákok is lelassulnak, képességeikhez viszonyítva alul teljesítenek.


A folyamat legnagyobb kárát abban látom, hogy iskoláink nevelik az élhetetlen értelmiségiek tömegét. Mert sajnos nagyon gyakran, az ilyen éppen csak egyik évről a másik évre átevickélő diák még főiskolára, egyetemre is beiratkozik, és ha türelmes és nem adja fel, akkor előbb - utóbb még diplomát is szerez. Erre minden esélye megvan, mert a főiskoláknak is meg az egyetemeknek is nagyon fontos az oda járó diákok létszáma. Az értelmiségi létet nagyra tartom, végül is én is gondolataimból, szellemi értékeimből teremtek magam és környezetem számára megélhetést. De azt is látom, hogy a kétkezi, egyszerű élettől elszakított és mindenféle engedmények által, érettségi vagy főiskolai diplomához eljuttatott fiatal, nagyon sokszor légüres térbe találja magát, képtelen elhelyezkedni. A reális kétkezi, becsületes munkával elérhető sikerélményektől elszakadt, és az értelmiségi pálya kemény szellemi készségeket kérő magaslatára el nem jutott emberek tömegei, szaporítják a munkanélküliek végtelen sorát. És ezért én a torz képzést, az át nem gondolt iskolarendszert tartom leginkább felelősnek.


A Szent Ferenc Alapítvány gyermekneveléssel foglalkozik, a bajban lévő családoktól átvállaljuk az apai, anyai funkciókat részben vagy egészen, ezért a gyerekek tőlünk járnak iskolába. A fiatalok nevelésére vállalkozó családanyáink, nevelőink nagyon nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi években amiatt, hogy megmérettetés nélkül mindenki megy a nyolc osztály elvégzése után líceumba. A nevelők feladata, ezeket a fiatalokat nap mind nap felkészíteni a hihetetlenül szerteágazó elméleti tananyag elsajátítására, és mivel ez több gyereknél nem lehetséges, ezért gyakori a kudarcélmény.

Nekem komoly erkölcsi kételyeim is vannak, mert akaratunk ellenére egy olyan rendszert szolgálunk ki, mely népünket felmorzsolja. Egyszerűen iskoláinkból nem kerül ki a tisztességes, becsületes földműves, kézműves fiatalokból álló réteg. Aki ismeri az erdélyi magyarság múltját, az tudja, hogy az elmúlt rendszerekben a magyar mesterember becsülete, tisztességes kétkezi munkája jelentette népünk gerincét. A tisztességes iparosok, a földet, állatállományt szerető gazdálkodók, az erdőt, a fát ismerő mesteremberek voltak azok, akik megbecsülést, anyagi jólétet teremtettek mindannyiunknak, az ők értékteremtő munkájuk tartotta el az iskolákat fenntartó államot is. Megmaradásunk szempontjából is tudni kell, hogy leginkább ebből a rétegből kerültek ki az egészséges, sokgyerekes családok.

Kedves kollégák, mi nem tudjuk a tanügyi politikát megváltoztatni, de minden házvezetőt, nevelőt szeretettel kérek, hogy kisebb testvéri alázattal kísérje figyelemmel gyermekeink szellemi, lelki fejlődését. Segítsük a ránk bízott fiatalokat, hogy a túl szélesre tárt, jobbjára csak elméleti oktatást felkínáló líceumok kapuin, ha már a saját elhatározásuk alapján be is léptek, akkor haladjanak eredményesen. Amennyiben úgy látjátok, hogy a fiatal nem képes haladni, eredményeket elérni, - végül is ez kiviláglik az elért jegyek, az óralátogatás alapján, - akkor kilencedik osztály végén merjétek meghozni a döntést és mondjátok el, hogy a líceumban való járáshoz tőlünk nem kap tovább ösztöndíjat. Ettől az évtől tudjátok, csak kilenc osztály kötelező. Természetesen az ilyen fiatalok számára szakmunkásképzőt kell felkínálnunk. Mivel ilyen oktatási forma nem nagyon létezik, ezért szeretettel kérek tanácsot, javaslatokat tőletek, ilyen becsületes kétkezi munkára nevelő szakosztályok létrehozásában, segítséget adjatok. Az előttünk álló év egyik nagy feladata, ilyen irányban utat keresni. Ezen az úton akkor is el kell indulnunk, ha az állami oktatás ebben nekünk jelenleg még nem partner. Biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése, és a felelős szinteken tevékenykedők is mindezt be fogják látni, és kerüljön bármibe, a szükséges döntéseket ők is megfogják hozni!

Kisebb testvéri szeretettel, Cs.t.
Forrás: mindennapi.hu