Népszerű bejegyzések

2012. március 27., kedd

Böjte Csaba: Példaképekre vágyunk


A 2011-es népszámlálás nagyon szomorú eredményeinek okait, nem kell keresni. Gyermekvédelmi munkám során szomorúan látom, hogy milyen sok magányos ember kóborol, sodródik, és a meglévő kevés kis kapcsolatok is milyen könnyen felbomlanak.





Az egészen közeli rokonok is pillanatok alatt hátat fordítanak egymásnak, sokszor nevetséges buta kis nehézségek miatt, évtizedes barátságok dőlnek össze. Bizalom nélkül fordulunk egymás felé, de ugyanakkor hihetetlenül könnyen elengedjük, sőt sokszor durván el is lökjük a hozzánk tartozók kezét. A családok gyerekei, a szolidaritás hiánya miatt gyermekvédelmi központokba kerülnek, és ott sokszor évekig, évtizedekig még a szülő, nagyszülő sem látogatja meg őket. Félelmetes, de a gyerekeink maguk keresik kutatják az interneten saját szüleiket, testvéreiket és sokszor sikeresen. Ugyanezt látom a közéletben is, bizalom nincs és a kapcsolatok, szövetségek folyamatosan bomlanak fel!

A gondot, nehézséget, a sötétséget látva nem siránkoznunk kell és szidni a világot, hanem fényt kell gyújtanunk, olyan példaképet kell keressünk, aki személyes életével utat tud mutatni.

Székely népünkből ezidáig, anyánk az egyház egyedül Boldog Apor Vilmos vértanú győri püspököt emelte az oltárra, állította elénk követendő példaképül. A csatolt életrajza, nemes lelkéről, Istent, népét szerető szívéről sokat elárul. 1945 nagypéntekén, a betörő szovjet seregek bevették Győr városát is, és rátörtek a püspöki palotára, melynek a pincéjébe az ellenségtől félve többen elbújtak. A püspök úr, mikor látta hogy veszélyben vannak a lányok, asszonyok, a rátörő orosz katonákkal szembefordult, hogy megvédje őket. Mikor választania kellett a gyámoltalan nők és a saját élete között, nem habozott, hanem mások gyermekeiért, asszonyaiért feláldozta az életét. Példája mindannyiunk számára erőt ad, irányt mutat. Mennyire megváltozna a világ, ha a mártírhalált halt székely püspökünk példájára mi is ragaszkodnánk egymáshoz, ha az élet gondjai, nehézségei közepette is családjainkat szeretettel megvédenénk, és nem engednénk, hogy gyermekeinket, családtagjainkat a gonosz levadássza, bemocskolja. Hiszem, hogy ha a mártír Vilmos Püspökünk példája átjárna bennünket, akkor a népszámlálási adatok is nagyon megváltoznának. Akkor a férj a feleségben, szülő a gyermekében Isten drága ajándékát látná, és nem engedné azt elrabolni, elsodródni.

Mártírhalált halt Vilmos püspök utódja a püspöki székben,- Dr. Pápai Lajos Győri megyéspüspök- őrzi drága vértanúnk hagyatékát, és nagylelkűen a csíksomlyói kegytemplomnak ajándékoz egy darabot egy nagyon szép ereklyetartóban, abból a gyolcs ingből, mely felfogta a védtelenekért, értünk is kiontott drága vérét. 2012. április 29-én személyesen elhozza és elhelyezi a kegytemplom szentélyében a 1o.3o kezdődő szentmisében. Előtte való napon szombaton, a kedves vendégünk az ereklyével Háromszékre látogat, a család szűkebb szülőföldjére. Ezen a napon Kovásznán tart 11.00 órától szentmisét a püspök atya. Itt működik az Apor Vilmosról elnevezett gyermekvédelmi központ, melynek létrejöttében a kezdet kezdetétől bekapcsolódott Dr. Pápai Lajos és a győri püspökség. Április 30-tól az ereklyét mi erdélyi ferencesek fogjuk körbehordozni Székelyföldön, hogy mindenki aki szeretné leróni előtte tiszteletét, megtehesse.

-2012. ápr. 28 (szo) 11.00 Kovászna
-2012. ápr. 29 (va) 10.30 Csíksomlyó
18.00. Tusnádfürdő
-2012. ápr. 30 (hé) 17.00 Kászon
-2012. május. 1 (ke) 10.30 Gyergyószentmiklós
-2012. május. 2 (sze) 18.00 Szováta
-2012. május. 3 (csü) 18.00 Marosvásárhely
-2012. május. 4 (pé) 18.00 Nyárádszereda
-2012. május. 5 (szo) 10.00 Máréfalva
-2012. május. 5 (szo) 18.00 Székelyudvarhely
-2012. május. 6 (va) 12.00 Gyimesbükk

Amennyiben más közösségek is szeretnék vendégül látni drága székely szentünk ereklyéjét, szeretettel várjuk a meghívást.

Nézünk fel példaképeinkre, és kövessük őket alázattal!

Kisebb testvéri szeretettel

Bőjte Csaba ofm

APOR VILMOS püspök, vértanú

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése