„Jézus legnagyobb ajándéka számunkra a „megváltás eseménye” a szentmisében válik jelenvalóvá.
A szentmise áldozatában rendkívüli dimenzióba kerülünk, mintha kiszakadt volna az idő, ott vagyunk a Golgotán, ahol minden kor embere elvonul.
Van, aki káromkodik, gúnyolódik, van, aki közömbös, van , aki megáll, leborul, imádkozik.
Jézus keresztje mindenki számára a test és vér különválása az oltár misztériumában a halált jelenti.
Ha ebbe bekapcsolódunk, imádkozunk, részesei lehetünk ennek az áldozatnak, amelyhez hozzátehetjük saját kis áldozatainkat, imáinkat, szeretetünket.
Amikor a pap a szentostya egy kis darabkáját beleejti a szent vérbe, azok újra eggyé válnak- akkor megvalósul a jövő is Jézus feltámadásában, s majd a mi feltámadásunk is.
Ez válik jelenvalóvá naponta a Szentmisében, ez az isteni szeretet csodája.
Ezért nem lehetünk a szentmisével szemben közömbösek.
A Kereszt tesz bennünket hasonlóvá Krisztushoz, minél nagyobb a keresztünk, annál közelebb kerülhetünk általa a legnagyobb keresztet vállaló Jézushoz.
De nem szabad keresztjeinket másokéhoz mérni, csak egyedül Jézuséhoz, s akkor rájövünk, a mi keresztünk kisebb.”
Miután elolvastam az üzenetet, szemem a falon függő húsvéti koszorúra tévedt.
Évekkel korábbi húsvétom emléke nyúlt utánam a múltból.
Egészségem megroppant, munkámat elveszítettem.
Egy apró Édent álmodtam magamnak.
Gazdálkodni kezdtem egy tiszadobi portán.
Kertem zöldségekkel, gyümölcsökkel telepítettem, udvarom kakas kukorékolással, röfögéssel, mekegéssel volt tele.
A tavasz megállíthatatlan közeledtét hóvirágaim hirdették.
Éléstárunk kimerülőben volt.
Mit teszünk a húsvéti asztalra?
Mekike lesz az áldozati bárány.
Mekike egy „bicebóca” kecskegida volt.
Ketten születtek egyidőben, egyik lába megsérült.
Három lábát ugyanolyan ügyesen használta, mint ép testvére.
Rövid idő alatt a család kedvence lett.
Féltő gondoskodással neveltem, tereltem.
Párja, Matyi fékezhetetlen volt.
Mekikét kipányvázva legeltettem,Matyi szabadon legelt az udvaron.
Mindent összerágott, mindenhová elbitangolt.
Így szabadulhatott rá, az udvari kamrában felhalmozott csicsóka kupacra.
Teletömte a hasát.
Estére már keservesen sírt.
Láttam, hasa hatalmasra felfúvódott.
Állatorvost hívtam, gyógyszert kapott, de menthetetlen volt.
Levágtam, de a gyógyszer miatt, húsát csak kutyáim kapták eledelül.
Mekike viszont születési hibája ellenére gyönyörű volt.
A családomnak ennie kellett az ünnepen.
Apósom segítségével feláldoztuk.
Ma is belém hasít kétségbeesett sírása.
Apósom feldolgozta húsát, bőrét kikészíttettük.
Két kicsi kecském történetének van- e tanulsága számomra?
Ma, régi és új életem vélem benne felfedezni.
Amíg életem fékezhetetlen habzsolással telt, áldozatom a kutyák eledelévé vált.
Ma, amikor életem Istenem vigyázza, áldozatom az emberek boldogulását szolgálja.
Húsvétkor, amikor asztalhoz ülök, e szavak mormolásával teszem:
Urunk halálára emlékeztető áldott Kenyér, élő, s embert éltető!Add, hogy éljen lelkem belőled csupán, s jóízét tebenned ne veszítse szám!
Kegyes pelikánom, Uram Jézusom!
Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom,
Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá:
Világ minden bűnét meggyógyítaná…
Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt!
Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik?
Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat, leljem szent fényedben boldogságomat!
Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése