Beszélgetés Magyar Gergely ferences tartományfőnökkel

Minden évben találkoznak azok a szerzetesi közösségek, amelyek Szent Ferenc családjához tartoznak, de a 800 éves jubileum alkalmából szeptember 18. és 21. között Máriabesnyőn szervezett találkozó kiemelkedően fontos ünnepi esemény volt. Magyar Gergely ferences tartományfőnök szól arról, melyek voltak a mostani találkozó legfontosabb elemei. – Milyen témák kerültek szóba a találkozón, és milyen irányt szabtak ki a maguk számára a ferences család tagjai? – Fő előadónk Thaddée Matura francia ferences testvérünk volt, akinek Assisi Szent Ferencről szóló könyvét sokan ismerik hazánkban is. Ez a könyv a ferencesek számára alapmű. P. Matura három előadást is tartott számunkra. Az első a ferences család mai helyzetéről szólt, vagyis fölvázolta a minket összetartó szálakat, második előadásában arról beszélt, mit is ünneplünk a 800. évfordulón, a harmadik előadásban pedig a ferences élet alapvető értékeiről beszélt. A találkozó bevezető előadásában Várnai Jakab a Reguláról mint spirituális írásról beszélt. Ez a regula nem egy jogi szabályzat, amit az egyház ráerőltetett a ferencesekre, bár voltak ilyen romantikus elképzelések is, hanem egy Szent Ferenc által alkotott lelkiségi írás, témája pedig az evangélium követése – Szent Ferenc módján. Természetesen szabályokat is tartalmaz, úgy van felépítve, hogy az alkalmas legyen a testvéri élet kereteinek megteremtésére. Szent Ferenc nem egy mindenféle alkalomra vonatkozó tilalomfát, jogszabálygyűjtemény alkotott, hanem sokkal inkább célokat, irányokat határozott meg. – Szent Ferenc nem volt kánonjogász, de teológus volt-e? – Nem volt kánonjogász és nagyon jó, hogy ezt a regulát a mai napig úgy használhatja a közösség, mint spirituális írást, támpontot az életünkben. Hogy teológus volt-e Ferenc? A magánvéleményem az, hogy igen. A szónak nem a tudós értelmében, hanem mint aki Istenről beszél, aki Istent keresi. Ez abszolút igaz Ferencre. – Milyen témák szerepeltek még? – Az előadások sorában Leopoldo Ingegnieri kapucinus – aki a magyarországi delegáció vezetője volt éveken át – tartott előadást egy Celanói Tamástól vett idézetből kiindulva, ami az összejövetelünk mottója is volt: „Én megtettem, amit tennem kellett, amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg benneteket Krisztus.” Vagyis a mi tennivalóinkról beszélt, hogy Szent Ferenc alapító tevékenysége után mit kell nekünk ma megtennünk. A szentmiséken ferences püspököket igyekeztünk vendégül látni. A nyitó szentmisét Majnek Antal munkácsi püspök, a szombatit Paskai László bíboros mutatta be. Nagyon jó volt mindkettejüktől a testvéri hangvételt, a ferences szemléletet hallani, és ezáltal erősödni. Biztatóak és megerősítők voltak a szavaik. A záró szentmisét vasárnap Kalna Zsolt minorita tartományfőnök mutatta be, és a záró buzdítást is ő adta a prédikációjában. – Kik a ferences család tagjai? – Magyarországon tizennégy ágát sorolhatjuk föl Szent Ferenc művének. Ezenbelül az első rend a minoriták és a kapucinusok mellett az OFM rövidítéssel jelölt kisebb testvérek közössége, vagyis népszerű nevükön a ferencesek. A második rendet a klarissza nővérek alkotják. A harmadik rendhez tartozik a Ferences Világi Rend, valamint a ferences nővérek és testvérek ún. reguláris harmadik rendi közösségei. – Hány főt jelent a ferences család ma hazánkban? – Magyarországon ez mintegy 800 főt jelent összességében. A közösségek közül legnépesebb a Ferences Világi Rend, de ez nemcsak hazánkban van így, hanem az egész világon. A ferences családhoz tartozó mintegy négyszázezer ember hetven százaléka ferences világi rendi, vagyis családos, világban élő személyek. – A ferences családhoz tartozás mélyebb elköteleződést is jelent? – Igen. Ezért nevezzük rendnek, Ferences Világi Rendnek, ahová tartoznak. A rendek között vannak klerikális és laikális rendek. Az övék laikális rend. Olyan személyek, akik nincsenek pappá szentelve vagy nem szigorú értelemben vett szerzetesi közösségben élnek, mégis az egyház által jóváhagyott, ellenőrzött, szabályozott közösséget alkotnak a ferences családon belül. – Máriabesnyőn mit tapasztalt, milyen állapotban van a ferences család? Erőt sugárzó, erkölcsi, spirituális tartalékokkal fölvértezett közösség, amely egyre inkább tudja szolgálni az egyházat meg a magyar társadalmat, vagy egy fáradt, főleg a meglevő intézmények fenntartásának gondjaival küszködő közösség? Vagyis öreg-e a nyolcszáz éves család, vagy fiatal? – Egyáltalán nem öreg, hanem lendületes, fiatalos, még akkor is, ha néha nyögünk az intézmények és egyéb terhek súlya alatt. A ferences család tagjainak találkozója alatt volt éppen Szent Januáriusz ünnepe, akiről tudjuk, hogy vérereklyéjét külön őrzik a testereklyétől, és ha közelítik a kettőt, akkor a vér újra pezsdül és életre kel. Valami ilyesmit éltem át most is a ferences család találkozóján. Ha összejövünk, valamennyiünkben megpezsdül Szent Ferenc vére, és újjáéledés érezhető mindannyiunkon. Szent Ferenc lelkisége ma is aktuális, ma is friss, nem kell nekünk semmi újat kitalálni, inkább az a feladatunk, ami a találkozó mottójában is elhangzott, hogy amit Szent Ferenc kapott, azt aktualizáljuk, és tegyük meg a magunk feladatát. Jó végignézni a testvéreken, a nővéreken, még az időseken is, annyi nyitottság, buzgóság, rugalmasság van bennük, ami Assisi Szent Ferencre volt jellemző, és emellett az egyház iránti hűség is érezhető. Vannak persze itt-ott krízisjelenségek, amelyeken a közösség tagjai sem akadnak fenn, hanem úgy érzik, hogy ezeken most át kell menni, talán éppen a jubileumi évben, hogy megerősödjenek és új lendületet kapjanak. Jó volt megtalálni az Úristen szándékát ezekben a tünetekben. – A ferences családban tapasztalható sokszínűség vajon széttöredezettséget jelent, ami hátrányosan hat, vagy inkább lehetőség? – A találkozó közben eszembe jutott az a vicc, hogy van egy-két dolog, amit a Jóisten sem tud, többek között, hogy hányféle nővérközösség van a világon. A ferences rendhez tartozó közösségeket nézve is se szeri, se száma, de én azt tapasztalom, hogy ez nem széttöredezettséget jelent, hanem a sokszínűség erejét. Hálás vagyok, hogy Szent Ferenc első rendjében vannak kapucinusok, minoriták és vagyunk mi, a Kisebb Testvérek Rendje. Többféle ember többféle módon tud megszólalni, és általuk többféle színben lát napvilágot Szent Ferenc karizmája. A nővérközösségekre ez még inkább jellemző. A ferences családban megmutatkozik Szent Ferenc sok arca és az, hogy a ferences üzenet mindenkihez szól, egyetemes. – Talán tanulni is tudnak egymás útkereséseiből és tapasztalataiból, tehát erősebb ez a család így, hogy a tagjai sokfélék, mint hogyha egyházjogi értelemben egy egység lenne. – Így igaz. Az egység mindenképpen megvan, összefogásban élünk, igyekszünk egymásra odafigyelni, kötelességünk is, hogy felelősséget vállaljunk egymásért. Nagyon jó érzés tapasztalni, hogy ezek a közösségek mernek segítséget kérni egymástól, spirituális és gyakorlati téren is, és kínálják egymás számára a segítséget. Az is érdekes, hogy bár rendünk nem tud jelen lenni a mai Magyarország számos pontján (hiszen kevesen vagyunk ahhoz képest, hogy a feloszlatás előtt hány kolostor volt), a világi ferencesek és a nővérközösségek által szinte az egész országban jelen vagyunk. Magyar Kurír - szeptember 22.

"Lángjánál gyújtsuk meg a magunk mécsesét"

„Lángjánál gyújtsuk meg a magunk mécsesét” Ezzel a mottóval rendezte meg a múlt hétvégén a Ferences Rend 2012 évi találkozóját Máriabesnyőn. A Ferences Világi Rend Debreceni Kapisztrán Szent János Közösségét én képviselhettem. Indulásom előtt voltak aggodalomra okot adó jelek: Álltam Debrecenben buszra várva a megállóban. Lábaim lemerevedtek, érzéketlenné váltak. Hogy induljak így útnak? Kérdeztem magamtól. Nem aggodalmaskodtam. Tudtam, ha Teremtőm akarja, hogy ott legyek, megad minden segítséget. Négy órás utazás után szerencsésen megérkeztem. A természet, még nyárias szépségét mutatta. Megtapasztalhattam, milyen színes, szerteágazó ferences családom. Számtalan élmény kavarog még bennem. Feldolgozása még hosszú ideig eltart. Sok új baráttal gyarapodtam. Ismereteim, szemléletmódom is tovább épült: „Minden napnak megvan a maga problémája. A maival törődj! A holnap megoldja a magáét” Így élem életem.

Ferences Rend évértékelése

Legfontosabb egy rend életében, hogy a tagjait elvezesse az üdvösségre” – mondta Dobszay Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Provincia tartományi titkára, akit a Ferences Sajtóközpont évértékelésre kért. „Amit a krónikások feljegyezhetnek egy-egy esztendőről, az mindig csak a jéghegy csúcsa. Ennél sokkal lényegesebb, ami az egyszerű szerzetesi cellákban vagy lelkigyakorlatokon egy-egy testvér életében történik. Legfontosabb egy rend életében, hogy a tagjait elvezesse az üdvösségre” – mondta Dobszay Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Provincia tartományi tikára, akit a Ferences Sajtóközpont arra kért, értékelje rendje szempontjából a múlt évet és arról is szóljon, milyen események várhatók idén. Akik elmentek Három testvérünk költözött az Úrhoz 2011-ben. Huszár Jeromos, a szelídség és a humor nagy példaképe sok évig esztergomi gimnáziumigazgató volt. Buczkó Atanáz a föloszlatás után kívül rekedt a rendi kereteken és egyházmegyei szolgálatban lelkipásztorkodott négy évtizedig. 1990-ben mintegy második belépésként élte meg visszajövetelét, és nagyon fontos résztvevője volt a gyöngyösi újraindulásnak. Ő is sok mosolyt csalt a testvérek arcára. Végül pedig Végvári Vazul, aki az ötvenhatos forradalomban hősies módon vett részt, később amerikai lelkipásztor lett. A rendszerváltozáskor hazatelepült és az esztergomi iskolában dolgozott. Ő is jelentős alakja volt a 20. századi magyar ferencességnek. Utánpótlás Biztató, hogy Szent Ferenc lelkisége ma is hív fiatalokat vagy kevésbé fiatalokat. Sokan érdeklődnek a rend iránt. A rendi hivatásgondozó tavaly több mint húsz olyan személlyel állt kapcsolatban, akik vonzódnak a ferencességhez. Közülük vannak, akik alkalmasak a szerzetesi életre, vannak, akik remélhetőleg alkalmasak lesznek, és vannak olyanok is, akiket eltanácsolunk. Szeptemberben négyen kezdhették meg a jelöltévet a szegedi kolostorban. Érdekes, hogy a korábbi években inkább a harmincas korosztály volt a domináns a jelöltek között, a mostani azonban hárman is rögtön érettségi után nyertek felvételt. Ők a mi iskoláink diákjai voltak. Két novíciusunk van, ők Szécsényben készülnek első fogadalmukra. Tavaly egy testvér tett első és három örökfogadalmat. Ez utóbbiak már nagyon régóta készültek erre a nagy eseményre. Van, aki közülük már befejezte tanulmányait és dolgozik valamelyik rendi egységben, van, aki még tanul és készül a papságra. Létszám A magyar ferencesek létszáma 109 fő, átlag életkorunk 48 év. Tavaly nem volt papszentelés. Új jelenség, hogy a növendékek majdnem fele laikus testvérként akar élni a közösségben. Ez talán furcsa a kommunista évtizedek után, amikor gyakorlatilag nem lehettek a ferencesek laikus testvérek, hanem csak paptanárok. A rendben ma már vannak, akik egyszerű kétkezi munkával, de vannak, akik egyetemi tanulmányaik hasznosításával élik meg laikus testvéri hivatásukat. Természetesen nekünk is vannak nehézségeink, az alacsony átlagéletkor ellenére vannak beteg és idős rendtársaink és olyanok is, akik néha a hivatásukkal küzdenek, de ha mindent összevetünk, akkor nagyon hálásak lehetünk a hivatást adó Úristennek. Az elmúlt esztendőben több testvérünknek volt szerzetesi, papi jubileuma, amelyet családias szeretetben ünnepeltünk meg. Közülük csak egyet emelnék ki: Az ország talán legidősebb papja, Boros Gyevi Imre tavaly ünnepelte pappá szentelésének hetvenedik évfordulóját. 98. életévét tapossa, szellemileg teljesen friss, derűs és bölcs rendtársunk. Az idei esztendő szintén sok évfordulót tartogat: 70 éves papi jubileumát ünnepli majd Kamarás Mihály, aranymiséjét Csorba Domonkos, ezüstmiséjét pedig Varga Kapisztrán és Ocsovai Grácián. Az új esztendőben szintén megemlékezünk majd arról, hogy 70 éve tett első szerzetesi fogadalmat Sill Aba, 50 esztendeje Reisz Pál, 25 esztendeje pedig Harsányi Ottó és Tóth Damján. Vértanúk Amit a krónikások feljegyezhetnek egy-egy esztendőről, az mindig csak a jéghegy csúcsa. Ennél sokkal lényegesebb, ami az egyszerű szerzetesi cellákban vagy lelkigyakorlatokon egy-egy testvér életében történik. Legfontosabb egy rend életében, hogy a tagjait elvezesse az üdvösségre. Erről keveset tudunk mondani, most azonban mégis van miért hálát adni. Hét rendtársunk boldoggá avatási ügye lépett új, immár egyházmegyei szintre. Reméljük, hogy idén le is zárul ez a szakasz, és Rómába kerülhetnek azok a dokumentumok, amelyek alapján a Szentszék nyilatkozhat, és a pápa jóváhagyása után megtörténhet oltárra emelésük. Lelkipásztorkodás Nagyon jó lenne, ha lelkiségben előre tudnánk mozdulni plébániáinkon, templomainkban. Ha még sokrétűbben tudnánk segíteni a fiatal családokat és a házasságra készülőket, a ránk bízottakat. Ennek érdekében Mátraverebély-Szentkúton például tavaly elindult egy katekézis sorozat, és szeretnénk továbbra is megszervezni az úgynevezett rétegzarándoklatokat, külön egyetemistáknak, jegyben járóknak, kismamáknak és így tovább. A nemzeti kegyhelyen nagyszabású fejlesztési elképzeléseink vannak, amelyek talán majd uniós pályázattal valósulhatnak meg. Az ország legforgalmasabb temploma a pesti templomunk, ahol az elmúlt évben 170 ezer szentáldozó volt a hétköznapi öt és a vasárnapi tíz szentmisén. Itt délelőtt–délután párhuzamosan többen gyóntatnak. A budai templomainknak is igen nagy a látogatottsága. A Margit körúton például, ahol a villamosnak továbbra sincs (1951 óta!) megállója, vasárnaponta 2200-2500 hívő vesz részt szentmisén, és ez az a templomunk, ahol másfélszer annyi keresztelő volt tavaly, mint temetés. A nyomtatott és az elektronikus sajtóban is szeretnénk növelni jelenlétünket. Fontos rendtörténeti és ferences lelkiségről szóló könyvek megjelentetését tervezzük, és vértanúink éltét is minél szélesebb körben törekszünk megismertetni. Gyóntatás és továbbképzés A gyóntatás a legnagyobb adomány, amit mi, ferencesek jelenleg a magyar egyháznak adhatunk. Ez olyan feladata, amelyet nagyon komolyan kell vennünk. Fontos, hogy legyenek rögzített gyóntatási idők templomainkban, hiszen ez az, amire a legkevésbé van ideje az egyházmegyés papoknak. A szentkúti testvérek rendszeresen tartanak gyóntatási továbbképzést a magyar papságnak. Ennek azért van jelentősége, mert a gyóntatás nemcsak lelki kérdés, hanem bizonyos értelemben „szakma” is. A testvérek ezzel kapcsolatos dokumentumokat fordítanak le, és elérhetővé tettük azt a gyönyörű imádságot is, amellyel a gyóntató elősegítheti a kegyelem befogadását. Iskolák A felsőoktatási rendszer átalakulásával drasztikusan csökken az államilag finanszírozott helyek száma. Ezért most nagyon nagy küzdelem kezdődik, hogy valóban jó felvételi eredményeket érjenek el diákjaink. Ez nem csupán tanulmányi, hanem fegyelmi kérdés is. Iskoláinknak jó a hírneve, általában túljelentkezés van. Tanítványainkat fokozottan kell óvnunk, mert a mai világban a sok szépség mellett nagyon sok szenny is borul rájuk. Ugyanakkor számunkra az iskolai munka továbbra is a lelkipásztorkodás kiemelt lehetősége. Társadalmi szolgálat Tavaly nagyon sok örömöt okozott a gyöngyösi Autista Segítő Központ, mert olyan támogatói kört sikerült kialakítani, amely az állami támogatás mellett is nélkülözhetetlen az intézmény fönnmaradásához. Az idei esztendőben is sokat kell foglalkoznunk az intézmény anyagi helyzetének, szakmai munkájának és lelki hátterének erősítéséért. Jó látni, hogy a magánfelajánlások mellett immár ismert szervezetek, cégek is segítenek minket ebben a feladatvállalásban. Ennek egyik látványos állomása volt a decemberi jótékonysági koncert, amelyen a Ghymes együttes lépett fel. A kitűnő hangulatú rendezvényt, amelyen az általunk fenntartott Szent Angéla Iskola kórusa is szerepelt, a televízió is felvette. Vizitáció A korábbi két hazai ferences rendtartomány 2006-ban történt egyesülése óta most van először olyan tartományfőnökünk, akit a közösség választott. Magyar Gergely megbízatása öt évre szól, így 2014-ig vezeti a provinciát. Idén tavasszal tartunk úgynevezett köztes káptalant, amelyen a hivatalban lévő tartományfőnök elnököl: a provinciák egyesítése miatt ilyen hazánkban több mint tíz éve volt. A káptalant megelőzően a rendi előírások szerint vizitációt kell tartani. A mostani helyzet lehetőséget ad, hogy egy olyan testvér, aki belülről is ismeri a közösséget, nagyon komoly és mélyreható vizitációt, vizsgálatot végezzen a közösség életében. A tartományfőnök minden esztendőben meglátogatja a testvéreket, de akkor általában csak a személyes kérdések kerülnek szóba. Most azonban a vizsgálat kiterjed a gazdasági, munkaügyi, az életvitel és a lelkiség megélésének mindennapi kérdéseire is. Ez a vizitáció az év első negyedében zajlik. Minden rendházat több napig vizsgál egy bizottság a provinciális vezetésével, az imaidők betartásától kezdve a gázszámlákig az élet minden területét érintően. Remélhetjük, hogy a vizitáció után, az áprilisi káptalanon, majd azt követően olyan döntések születnek, amelyek a lelkiségben is előre mutatóak és a szegénység mindennapi megélését is elősegítik. Komoly, modern ferences téma például a rendházak energetikai vesztesége, mely érinti a szegénység, de a környezetvédelem kérdését is. A tavaszi rendi gyűlésen nem választunk tartományfőnököt, de új rendi tanácsot, vagyis definitóriumot igen. Ez a tanácsadó és bizonyos esetekben döntéseket hozó testület segíti a tartományfőnök munkáját. Összegezve: az elmúlt esztendőben sok ke

Koncz Ádám: Mindenszenteki harangszó

Könny és mosoly: in memoriam Horváth Mária Flóriána Horváth Mária Flóriána, tolnai származású szerzetesnővérnek, a Miasszonyunkról Elnevezett Szegény Iskolanővérek rendtagjának messziről indult az útja Isten felé. Jó pár évvel ezelőtt egy teljes oldalt betöltő interjút készítettem vele a Tolnai Hírlap hasábjain, „Ajándékká válva” címmel, ami előtt egy egész délelőtt beszélgettünk. Mégsem mondott el mindent – vallotta be pár évre rá, egy újabb találkozásunkkor -, volt az életének egy szakasza, a kezdet, amit szégyellt, takargatott, elhallgatott. - Mielőtt meghalok – mondta ekkor, utóbb – szeretném még elmondani neked, azt, amiről akkor nem beszéltem, mégpedig azt, hogy én egy istentagadó és harcosan vallásellenes családból jövök. Apám a ’19-es kommün idején, vöröskatonaként került Pestről, Tolnára, anyám pedig egy faddi, törvénytelen kapcsolatban megesett, református cselédlány volt, aki nem csak apámmal, de annak proletár eszméivel is rokonszenvezett. Hogy miért fontos ezt most még elmondanom? Mert ahogy visszanézek az életemre, talán a legfontosabb tanulságot hordozó életrajzi adatom ez: Istennél semmi sem lehetetlen! Azóta, az idén, ő is az égi hazába költözött. Hosszú, munkás élete maga volt a szolgálat, amit ez a rovat nem részletezhet. Így, távolodó alakjának csupán egyetlen mozzanatát villantjuk fel, ahogy túl a 90. életévén, budapesti rendházuk előtt, kis kosárkájából, az apácák reggeliző asztalának kenyér maradékát osztja ki a hajléktalanok között. Így esett meg vele egy szép napon, hogy kilépvén a rendház kapuján, nyomban egy belvárosi filmforgatás kellős közepébe toppant, ahol a torzom-borz hajú, kopott farmernadrágos, amerikai operatőrt is hajléktalannak nézve, szíves szóval kínálta meg a kenyérmaradékból. Az először értetlenül nézett rá, majd angolul morgott valami „menjen a francba” félét, ám a nővér ártatlan, naiv mosolya meggyőzte, hogy itt nem provokációról van szó, megértve, hogy ő most a szeretetnek annak az asztalánál áll, amely előtt minden ember egyenlő. Leállította hát a forgatást - és ahogy utólag elmesélte – könnyes szemmel „áldozott meg” a kenyérkékből. Hogy a csöveseknek, vagy neki volt-e erre nagyobb szüksége, az eset után komolyan elgondolkodtatott. Ez a faladat volt Mária néni utolsó szolgálatainak egyike, ahogy ez a mosoly maradt meg utána is. És ez ragyogta be a temetését is, ahová egy négytagú tolnai küldöttség utazott, utolsó útjára elkísérni. Most hogy Halottak Napja közeledtén számolgatom, hogy hány mécses is kell majd, ha a béke kertjébe kimegyek, őrá is gondolok, amit képletesen itt gyújtanék meg, őneki, közzétéve egy régi indiai mondást, ami nagyon ideillik: „Amikor megszülettél, a közeledben mindenki mosolygott, csak te sírtál. Úgy élj, hogy amikor eljön az utolsó órád, és a közeledben mindenki sírni fog, te mosolyogva mehess el!” Dicsőség a Fennvalónak, hogy ez neki sikerült! ká

Hit Éve 2012-2013

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a „Hit éve” megnyitójára Kedves Testvérek! Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig, Krisztus Király ünnepéig tart. 50 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg ugyanis Boldog XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a nap akkor Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe volt. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik egy másik fontos esemény, amelyre a Szentatya hivatkozik. Boldog II. János Pál pápa 20 évvel ezelőtt adta ki a „Katolikus Egyház Katekizmusát”, mint a II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcsét, „hogy a hit szépségét és erejét minden hívőnek bemutassa” (Porta fidei, 4). Mit szeretne elérni a Szentatya a Hit évével? „A hit kapuja” kezdetű apostoli levelében írja, hogy „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2). Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3). A kereszténységet ma sajnos a hagyományosan keresztény országokban is sokan csak szociális, kulturális vagy politikai szempontból tekintik, és legfeljebb szép szokást látnak benne. A kereszténység hajnalán, Szent Pál korában a vallást az akkori pogány gondolkodók is szokásnak tartották, és ezzel elősegítették a pogány vallások megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni, hanem csak az igazságra. A Szentatya, XVI. Benedek pápa az 1967-ben, teológus professzorként írt, „Bevezetés a keresztény hit világába” című könyvében hivatkozott Tertullianusra, a második-harmadik században élt teológusra, aki szerint: „Krisztus igazságnak, nem pedig szokásnak nevezte magát.” Ezzel valóságos forradalom történt a hit világában: a kereszténység ugyanis nem szokásra építette a hitét, hanem az igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem egy szokásért adták oda az életüket, hanem az Igazságért: Krisztusért. A mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele való élő kapcsolat adhatja meg azt a szívbéli örömet, amit sugározni tudunk a világban. De hogy a hit örömét sugározni tudjuk, először nekünk kell megújulni hitünkben. A Szentatya októberre összehívta Rómába a Püspöki Szinódust, amelynek a témája: „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadása érdekében”. A világ összes Püspöki Konferenciájának küldöttei a Szentlélek megvilágosító kegyelmét kérve vitatják meg az evangélium hirdetésének mai kihívásait. Tapasztaljuk ugyanis, hogy olyan népek körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen van a Katolikus Egyház, sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják: „Ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik, sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi, aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása. Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a Hit évében szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz, nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes Istenben. Paul Claudel foglalta így össze megtérését: „elindultam valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” A találkozás mindig Istentől indul el. Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít meg az Egyház igehirdetése által. Szent Pál szerint: „A szívbéli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál” (Róm 10,10). Szentatyánk, XVI. Benedek pápa így tanít: „A szív azt jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa Isten ajándéka és a kegyelem műve, amely hat és átformálja a személyiség mélyét” (Porta fidei, 10). Szent Lukács írja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben egy bizonyos Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál mondott” (16,14), vagyis a hit tartalmának ismerete önmagában még nem elég. Szükséges, hogy a szívet – vagyis az emberi személy szentélyét – megnyissa a kegyelem, hogy lásson és értse, miről szól valójában Isten hirdetett szava. Tehát a személyes találkozás a kegyelem és az igehirdetés révén az első. Aki ezután rábízza magát Istenre, Krisztusra, az elfogadja az általa adott kinyilatkoztatást is, amelyet szájjal kell megvallani, hirdetni és az életével tanúsítani. A hit a legszemélyesebb aktus, ugyanakkor közösségi is. Az Egyház hitében részesülünk a keresztség szentségében, így leszünk Isten népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A „hiszünk”, amit a liturgiában közösen imádkozunk, szintén az Egyház hite. A II. Vatikáni Zsinat azt írja a hitről: „A kinyilatkoztató Istennek ’a hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ’értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást” (Dei Verbum, 5). Mivel a kinyilatkoztatás nem az ember istenkeresése, hanem Isten embert kereső lehajló szeretete, azért a keresztény hit nem akármilyen emberi hiedelem, hanem Isten kinyilatkoztatására adott hívő válasz. A kinyilatkoztatás az Egyház igehirdetése, Szentírása, imája, szentségei, különösen is a Szent Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától. Az apostolokra épülő katolikus keresztény egyháznak szól Jézus kijelentése: „...tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20). A Hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust, Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit, hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él. Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Mindezt csodálatosan tárja elénk a II. Vatikáni Zsinat tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyről Boldog II. János Pál pápa írta, hogy: „igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának a munkájában… Hatékony és törvényes eszköz (…) az egyházi közösség szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normája” (Porta fidei, 11 idézi a „Fidei Depositum”-ból). A Hit éve különösen is rávilágít a gyermekek és fiatalok hitoktatásának fontosságára, katolikus egyházi iskoláink értékére és a hit ismeretében való állandó előrehaladásra a felnőttek és a családok körében is. Lelkipásztorainkat külön is buzdítjuk és bátorítjuk, hogy sorozatos előadásokban, katekézisekben ismertessék meg katolikus hitünk tanításának tartalmát, és különféle lelki programokban (így pl.: szentóra, misszió, zarándoklat, lelkigyakorlatok stb.) kérjék a plébániai közösségek számára a hit drága ajándékának megértését, megőrzését, megélését. Ebből az élő hitből fakad majd a karitász, a szeretetszolgálat tanúságtétele is. Ahogy a Szentatya írta: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad” (Porta fidei, 14). A hit örömének sugárzása, továbbadása révén tesszük a legnagyobb szolgálatot a minket körülvevő világ számára is. Az apostolokhoz hasonlóan visszük kérésünket Mesterünkhöz és az egész Egyházzal, Róma püspökével együtt kérjük: „Uram, növeld bennünk a hitet” (Lk 17,5). Ezért imádkozunk most, hogy a Szentlélek felélessze bennünk az élő hitet Jézus Krisztusban, akit az Atya küldött a világba az emberek üdvözítésére. Hitünk váljék szerető bizalommá az Egyház megújulására. „A Hit évében a kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk,” – írja a Szentatya – „akit ’boldognak’ mondunk, ’mert hitt’ ” (Porta fidei, 15). Ámen. Budapest, 2012. október 8. a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Felolvasandó október 14-én minden szentmisében!

Sík Sándor: Őszi kertben

Őszi kertben Őszi lombok zúgdogálnak. Őszi kedvem Sóhajai, furcsa felhők, Őszi égen úszdogálnak. Mondd, Uram, mit akarsz tőlem? Sárga bundás sebes mókus Fölszalad a görcsös ágon. Merre szaladt el az én világom? Úgy elment, itt se volt a nyár, Hogy reszket a lomb közt a napsugár! Mézes, napos, egynapos ősz. Mit zörmöl a tél, amit megelőz? Uram, mit tartogatsz? Verik a diófát, zörög a dió. Egy kérdés zörög a számon: Van-e még, van-e még, gyümölcs a fámon, Ajkakat édesíteni jó? Zizzen a sárga levél: Jelenti magát a tél. Mondjátok, mondjátok, rőt levelek, Van-e még bennem egy gyújtatnyi meleg, Egy lábasnyi levest megfőzni tüzemnél? - Uram, ha üzennél! Mire tartogatsz? (1945. október)

Vissza a természetbe

Csütörtökön ünnepeltük Szent Ferenc tranzitusát. Számomra az ünnep fényéből hiányzott az a természetközeli szemlélet, ami Assisi Szent Ferencet annyira áthatotta. Pénteken kimentem az én „pusztámba”, a Nagyerdőre. Ott, a Békás tónál mindig megnyugvásra találok. Láttam, hogy fiatal anyukák, apukák gyermekeikkel hozzám hasonlóan igyekeznek szabadulni a civilizáció fogságából. Szent Ferenc védőszentje az állatoknak és az ökológiával foglalkozó embereknek. A napokban volt második évfordulója Magyarország legnagyobb ipari katasztrófájának, a kolontári iszapömlésnek. Nem vagyok meggyőződve, hogy tanultunk belőle. Debrecen vezetőinek megalomán terveire gondolok: A stadionépítésre, a második villamosvonalra. Nekünk már csak ez kellett?