A szeretettel való alapfelszereltséget rendes körülmények között az édesanyjától kapja az ember. Az anya gyermek iránti különleges szeretetéről csodálatraméltó hormonális programozottság gondoskodik. Louann Brizendie neurobiológus, a Kaliforniai Egyetem tanára mindenki számára érthetően magyarázza el, hogy a nő az anyaság által végérvényese megváltozik, „mivel az agya szó szerint átalakul”. A terhesség alatt megnő a progeszterontükör, ami a váliumhoz hasonlóan nyugtatóan hat; a szülés alatt eufóriát előidéző hormonok ömlenek ki, a szoptatáskor az anyát és gyermeket oxitocin boldogsághormon árasztja el. Már a szülés utáni első órákban szívverés, a szag, a hang alapján ismeri egymást az anya és gyerek, és a szeretet pillantásában pecsételik majd meg ezt a megismerést. A nő agya „anyaaggyá” (így fogalmaz Brizendie) válik, amelybe az oltalmazó ösztön minden más impulzust háttérbe szorít.
Az anya és gyermek közti szeizmográfiai kommunikáció rakja le az emberi érzékenység alapjait. A hangokból, amelyek segítségével megértik egymást, lassanként szavak lesznek, és így a gyermek az anyjától kezdi megtanulni a nyelvet. Nem a TV-ből tanulja meg: sokkal nagyobb nyelvi hiányosságokkal fog iskolába kerülni, ha, bár hallja a beszédet, nem tudja, mire gondolnak, és nem tud rá reagálni.
Nincs ebben semmi különös: a biológiai folyamatok nyomás gyakorolnak a nőre, hogy szerető gondoskodó anya legyen, és így a csecsemő és a kisgyerek agyfejlődése és az egész további személyiségfejlődés számára megteremtse a legjobb előfeltételeket, melyek a következők: ősbizalom, közösségképesség, tanulási kedv, intelligencia, egészség.” Semmilyen más kapcsolatban nem teszi a természet a szeretetet olyan könnyűvé, mint az anya és gyermek közti kapcsolatban.
Kétségtelen, hogy az állattól eltérően az embernek nem szükségszerűen kell engedelmeskednie a biológiai hormonprogramnak. Mivel mi – a teremtmények között egyedül – szabad akarattal rendelkezünk, nem vagyunk az ösztönöknek alávetve. Nagy ára van a szabadságnak: az anya estében valaminek a szabad döntés alapján való megtagadása a leányánál és annak leányánál a szabadság megnyirbálását eredményezheti. Egy érzelmileg alultáplált kisbabából „hiányos anya” válhat. Ő maga olyan kevés szeretetet kap, hogy amikor anya lesz, nehezére esik hormonális impulzusait követni.
Egyetlen anya sem tökéletes, és nem is kell annak lennie, mert a gyerekek nagyon sokat kibírnak, hogy szüleik iránti szeretetet megmentsék. Azonban még létezik az anya szó, és vele együtt a nő azon eszménye is, aki a férjével való szerelmi egyesülésben az új élet magját magába fogadja, testben növekedni hagyja, a gyermeket hordozza és megszüli, szoptatja és babusgatja, gondozza és ápolja, óvja és vigasztalja, ösztönzi és tanítja, hogy lépésről lépésre nagyobb szabadságot engedjen neki, mígnem megérik arra, hogy önálló emberként lépjen a világba, és helyesen használja saját szabadságát.
A kötődés károsodása
Ha a gyereket idő előtt elválasztják az anyjától, akkor az anya-gyermek közti hormonálisa előreprogramozott érzelmi kötődést nemcsak a gyermek sínyli meg, hanem az anya is. Az anya a zokogó kisgyereket nem szívesen engedi át egy pótszemélynek. És azt sem akarja, hogy a gyerek egy másik nőt szólítson „anyunak”. A gyermek lelki csecsszopóként tapogatózik egy személy után, akihez kötődhet. Ha az anya nem áll rendelkezésre, akkor találni fog magának egy pótszemélyt. Ha ez kiscsoportban sikerül, ahol egy „jól képzett”, három-négy kisgyereket ellátó gondozó van, akkor, úgy mondják nem alakulnak ki feltűnő érzelmi károk. De mi ennek az ára? Minél jobb az idegen gondozó iránti kötődés, annál kisebb az érzelmi károsodás a gyereknél, ám annál kisebb az anyjához való kötődés is.
A gondozók cserélődnek. Jobbára négynél több gyerek van rájuk bízva, és nem rendelkeznek azzal a gyermek iránti ösztönös érzékkel, ami az anyáknak megvan. A gyereknek ahelyett, hogy láthatatlan gumikötelékkel az anyjához kapcsolódva, biztos otthonosságból fürkészné a világot, a kiscsoportban meg kell harcolnia a helyéért. Még ha megvannak az idegen személyhez való kötődés legjobb feltételei is, legkésőbb két év bölcsőde után megszűnik ez a kapcsolat. Mire a gyermek három éves lesz, már két elválasztást kellett átszenvednie: elválasztották az anyjától és a pótszemélytől.
Ez lenne az a lelki felszereltség, amelyre a gyermeknek szükségük van, hogy alkalmasak legyenek az életre egy olyan korban, amely az alapvető kötődések – a szülőkhöz, a házastárshoz, a hazához, Istenhez való kötődés – szétszakításával fenyeget,? „A világ összes nevelői ügyessége sem egyenlítheti ki a kötődési kapcsolat hiányát. A világ összes szeretete sem tud áthatolni hozzá, ha hiányzik a pszichikai köldökzsinór, ami a gyermek kötődése által jön létre.” Gordon Neufeld, amerikai családterapeuta írja ezt Gyermekeinknek szükségük van ránk című könyvében.
A gyermeknek természetesen szüksége van az apához való kötődésre is, annál inkább, minél idősebb lesz. A kisgyereknél az apa kiegészítheti, és ki is kell, hogy egészítse az anyát, de nem helyettesítheti.
(Gabriele Kuby: A nemek forradalma. Kairosz Kiadó 2008. Budapest.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése