Az igaz szeretetre törődésre épülő közösség

Pünkösd ünnepe vigasztalást, örömet és derűs jövőbelátást üzen ma mindannyiunknak. A mi Jézus Urunk soha nem jött bemutatkozni, hogy ő kicsoda, általában az emberek mondják róla, hogy kinek tartják őt. Van azonban egy hely, ahol Jézus arról beszél, hogy nem baj, ha ő elmegy, mert Isten, a Mennyei Atya új vigasztalót küld helyette az emberiségnek. Jézus tehát gyakorlatilag önmagát és a Szentlelket is vigasztalónak nevezi. Azt gondolom, hogy a mai, kissé hitehagyott világban a bátorító, erősítő, vigasztaló, lelkesítő szónak és viselkedésformának nagyon fontos szerepe van. A Szentlélek Úristen és maga Jézus Krisztus a mi igazi vigasztalónk.

Szent Péter és a többi apostol a Szentlélek jelenlétében példaértékű lendülettel áll ki, hogy szolgáljunk neki, segítsenek, éljenek. A ma emberének is így kellene viselkednie. A kereszténységnek a lényege éppen ebben rejlik: nem csupán teológiai eszmefutatás, hanem az élet maga. Azt gondolom, hogy a Szentlélektől, a pünkösd hangulatától átjárt, átitatott embernek fel kell vállalnia és meg kell oldania reális problémákat.

A gyerekeknek mindig azt szoktam mondani, hogy menj oda társadhoz, nézz a szívébe, mert biztosan az ő szívében, lelkében is van valamiféle vágy, amit szeretne megvalósítani. Segítsünk ebben neki. Hiszem azt, hogy az Isten igenis ott él mindannyiunk szívében és mindenkit vezet. Persze nagyon fontos, hogy egymást bátorítsuk, vezessük. Prohászka Ottokár, Márton Áron, Mindszenty József és mások igazi vezetők voltak. Ma is szükségünk van ilyen példaképekre. Azt hiszem azonban, hogy legjelentősebb példaképünk a bennünk lévő Isten, akivel imádságban párbeszédet kezdhetünk és aki minden ember kezét megfogja, hogy vezesse. Mai szóhasználattal élve: nem hiszem, hogy Isten üres SMS-eket küldött volna, küldene a földre. Minden velünk történt jelenségnek, dolognak üzenet, jelzésértéke, feladata van. Nagyon szép küldetésnek tartom azt, hogy segítsük egymást megtalálni.

Segítsük megtalálni azokat az értékeket, amelyeket a jó Isten, mint drága kincseket, elrejtett a szívünkben. Fontos, hogy ezeket az értékeket minden ember saját maga számára és környezete számára a felszínre hozza és kibontakoztassa.

Az első Pünkösd napján az apostolokban elsősorban az öröm, a jókedv, az életerő fakadt és bontakozott ki. Azt gondolom, nekünk is ezt kellene tennünk. Ha az öröm megjelenik bennünk, akkor könnyebben meg tudjuk fogalmazni a következő lépéseinket és a feladatainkat. Így életünk is boldogabb és eredményesebb lesz.

Sokan azzal riogatnak bennünket, hogy 2012-ben jön a világvége, s milyen rossz a világ, mennyi baj és gond van. Én erre azt mondom, hogy a Szentlélek Úristen sem keseredett el, amikor kétezer évvel ezelőtt az emberek adták-vették, öldösték egymást, folyamatosan háborúk voltak. Jézus örömmel élt harminc éven át csendes, egyszerű életet Názáretben és utána is bizalommal nézett a holnap felé, és mindig optimista volt. Még a kereszten is az mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!” A Szentlélek Úristen szeretete és jósága a mai világunkra is kiterjed. A Szentlélek ma is a remény és a vigasztalás Istene. A szeretet és az egymással törődésre érdemes építeni minden közösséget. El kell felejteni azt a teóriát, hogy mindig korlátok, falak, plafonok vannak előttünk, fölöttünk. Nem igaz, hogy nincs tovább. Mindig van tovább, mindig van remény. Hihetetlen távlatok állnak az emberiség és ezen belül a Kárpát-medencei magyarság előtt. Legyen hát merszünk, bátorságunk – Árpád vezér szellemében – nagy és nemes dolgokba belevágni és megvalósítani azokat! Szólítsuk meg a velünk élő népeket! Újabb vérszerződéssel egy asztalhoz kell ülni. Elég nagy a Kárpát-medence, lakjuk be hát békével, szeretettel és tegyük mindannyiunk számára tündérkertté! Nem hiszem, hogy lenne olyan feladat, ami összefogással, nyugodt derűvel, békés munkával ne lehetne megoldani.

Böjte Csaba testvér