Lehetőséget adva a megjelenésre, a KÉRI PHARMA Kft. pályázatot hirdetett művészeti tevékenységek támogatására, a mentális problémával , elsősorban depresszióval küzdő betegek számára. A depresszió - bár nem ritka a kiváló tehetséggel megáldott embereknél – a betegségre jellemző energiavesztés és demotiváltság miatt gátolja az alkotói tevékenységet. A pályázat célja a hangulatzavarban szenvedő betegek művészeti tevékenységének ösztönzése, műveik és az alkotók sajátos érzés- és hangulatvilágának bemutatása. Dr. Papp Klára, a cég vezetője szerint ebben a profitorientált világban tudatos és fokozott figyelmet kell fordítanunk az emberi és az esztétikai értékek megőrzésére. Dr. Papp Klára, Dr. Tarsoly Julianna, és a cég minden munkatársa egyetértett abban, hogy lehetőséget kell adni a betegek önkifejezésére, önbizalmuk erősítésére, és az orvostudománynak terápiaként kell felhasználnia az irodalomban, a képzőművészetben rejlő lehetőségeket.
Ezen pályázat elbírálói, neves művészek és irodalmárok Áncsán Józsefnek ítélték meg a legszínvonalasabb alkotás(ok)ért járó elismerést. Komoly megerősítés ez a költő számára, a másokon és a saját magán segíteni akaró, ehhez környezetét segítségül hívó EMBER elismerése, akinek verseiből a depresszió és az alkoholizmus fogalomtára köszön vissza ránk.
Versei születési körülményeiről, életérzéseiről így ír kötete előszavában:
" A REMÉNY egyedül az emberé. Mert a remény erkölcs.
Mert erkölcse csak az embernek lehet.
Döntése is az életre, halálra..."
/Juhász Ferenc/
"Nem vagyok hivatásos tollforgató, a verseskötet megírására életösztönöm kényszerített, a depresszió riasztó életérzése vezette a tollamat. 2004 novembere és 2005 februárja között vajúdva születtek verseim, két kórházi kezelés és a közötte eltelt időszakban íródtak abban a sorrendben, ahogy a kötetben megtalálhatók. Hosszú évek óta szenvedek időről- időre visszatérő mély depresszióban, amelyhez alkoholbetegség is társul. Ha e két súlyos betegség nem volna, azt mondhatnám, hogy boldog családi életben élek feleségemmel és kisfiammal. De e két betegség kikezdte családi békénket, egyre több szenvedést és önmarcangolást eredményezett. A depressziós időszakaimban magamba roskadtam, testem- lelkem megbénult, és családom aggódva és tehetetlenül nézte vergődéseimet, mert szemtől szemben, szavakkal nem tudtam elmondani mi bánt, mi okozza gyötrődésemet.
Néhány kórházi ápolás és visszaesés után legutóbb elhatároztam, hogy kiírom magamból azt az életérzést amely nehéz időszakaimban rámtör, hogy családom és orvosaim segíteni tudjanak felvenni a harcot a két (önmagukban is súlyos) betegség ellen. Nekem is segít megérteni önmagamat, megerősíteni a gyógyulásba vetett hitemet. Nem vagyok vallásos ember, de hiszek az alapvető emberi értékekben, mint például a szeretet, a szerelem, a család mindenek feletti ereje, ami értelmet ad életünknek, támaszunk lehet a fájdalmak elviselésében, a gyógyulásba vetett hitünk megerősítésében. Az átlagosnál érzékenyebb vagyok a bennünket körülvevő világ változásaira, jelenségeire. A bennem kialakuló érzelmek hatalmas magasságok meghódítására képesek, bearanyozhatják családom, környezetem életét. De ugyanakkor olyan mélységekbe is taszíthat, amely a pokol kapujába vezet, s az élni, vagy meghalni? - kérdését is felveti.
Nem vagyok szakember csak egy -egyszeri esendő, megismételhetetlen és néhány ember számára pótolhatatlan személyiség. Tudom , hogy a világban - így Magyarországon is - egyre többen szenvednek a depressziótól, alkoholbetegségtől. Ha az érintett családokat is számba veszem, akik szembesülnek e két betegséggel, milliókat érint érzékenyen , fájdalmasan ez a probléma. Saját egyéni, személyes érzelmeim, féltve őrzött titkaim közreadásával szeretnék segíteni megérteni, hogyan éli meg gyötrelmei egy depresszióban, alkoholbetegségben szenvedő ember. Igazi segítség nélkül, csak gyógyszeres terápiával önmagában nem gyógyulhatnak. Ennek következtében viszont egy idő után sorsunk végállomásához jutunk el, egy rövid, szomorú tudósítás közli: tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Hosszú évek óta a Nagykállói Pszichiátriai Szakkórház Addiktológiai Osztály szakemberei
(Dr. Sztojka Márta főorvosnő) kezelnek betegségemben, segítőkészséggel, szeretettel. Betegtársaimban egy -egy tragikus emberi sorsot ismertem meg. Tudom, hogy e két betegség nemigen válogat nemek, életkor, iskolázottság, foglalkozás szerint. Mi már fél szavakból is megértjük egymást, nyíltan beszélünk betegségünkről, egymás között nem kell szégyenkeznünk, a társadalom megvetésétől tartanunk. De hazakerülve nem merjük nyíltan felvállalni betegségünket. Pedig ha őszinték vagyunk, azoknak is elmondhatjuk mindazt, amin már keresztülmentünk, akik hasonló gondokkal küzdenek, mint mi. Ők még maguknak sem merik bevallani, hogy betegek. Összefacsarodik a szívem, ha azokat a betegtársaimat látom, akik nem hitték el, hogy egy csepp alkoholt sem szabad elfogyasztaniuk életük végéig. Ők azok, akik már odaát vannak, lebénultak, maradandó agykárosodást szenvedtek, önmagukat ellátni képtelenné váltak. Vagy azokra a betegtársaimra gondolok, akik a depresszió gyötrelmei elől az öngyilkosságba menekültek. Egy olyan életérzést írok le, ami a depresszióról, alkoholbetegségtől szenvedő ember sajátos, a valóságostól sötétebb világa. Önmaga már nem képes irányítani a sorsát, nem tud a csapdából menekülni, segítségre szorul. A családtagok, a társadalom segítségét várjuk, akik sokat tehetnek a családi tragédiák megelőzéséért. Hiszen tudjuk: csak egészséges emberekkel lehet egy boldogabb, emberibb, sikeres új társadalmi rendet felépíteni...”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése