Szent Ferenc atyánk megtérése után ezt ismerte fel. A Szentlélekkel való teljes együttműködése következtében ő is fokozatosan jut el odáig, hogy valóban szentté váljon, élete nem más mint Krisztushoz való hasonlóságra törekvés, így válik Krisztus ikonná, Krisztus másává. Vagy ahogy mondani szokták második Krisztussá. Isten a mi Atyánk, Krisztus pedig a mi testvérünk, akit követnünk kell, hasonlóvá kell válnunk hozzá. Nekünk ferenceseknek is ez az életfeladatunk a Szentlélek segítségével, erre tettünk fogadalmat és felelősek is vagyunk saját képzésünkért egyénileg és közösségileg egyaránt, valamint emberi gyarlóságunk folytán a mindennapos újrakezdésért is.
Erre szólítja fel a világi ferenceseket 2002-ben II. János Pál pápa: felszólítalak benneteket arra: úgy gondoljatok a családotokra, mint arra a helyre, ahol keresztény elkötelezettségeteket és ferences hivatásotokat elsődlegesen megélitek, amelyben helye van az imádságnak, Isten Igéjének és a keresztény hittanulásnak, és amely minden élet tiszteletének a kiindulópontja, annak fogantatásától kezdve, minden állapotában, egészen a halálig. Ezt úgy kell tenni, hogy családjaitok „meggyőző példáját adják az olyan házasságnak, melyet tökéletesen Isten tervei és az emberi személy – a házastársak és főként a törékeny gyermekek – valódi igényei szerint élnek.”
Ebben az összefüggésben arra buzdítalak benneteket, hogy tartsátok kezetekben a Szent rózsafüzért, amely „ősi hagyomány alapján különösen is olyan imádság, amelyben a család magára talál. Egyes tagjai éppen akkor, amikor Jézusra tekintenek, visszanyerik a képességet, hogy újra meg újra egymás szemébe nézzenek, hogy közösségben, egymás iránti szolidaritással, kölcsönös megbocsátással tudjanak élni az Isten Lelkétől megújított szeretet szövetségében”.
/részlet: a Ferences Világi Rend számára írt legfontosabb Pápai Dokumentumokból/
Ezt várja el tőlünk XVI. Benedek pápa is, de a Regulánk is erre hív bennünket.
Konstitúcióink 9. cikkelye szerint:
„A világi ferences lelkisége inkább Krisztus személyére és az ő követésére összpontosító életterv, semmint gyakorlatba átültetendő részletes program.”
Ferenc atyánk az evangéliumokat szinte kívülről tudta, de nemcsak tudta, szívébe zárta és cselekedeteiben is tükröződött. Ez bizony a teljes élet és gondolkodásmód megváltoztatását jelentette, úgy ahogy szt. Pálnál is történt, „pálfordulás”– ahogy mi magyarok mondjuk.
Egyházunk és a világ ma is a keresztényeknek erre a „pálfordulására” vár.
XVI. Benedek pápa igen sokszor fordul a ferencesekhez és felhívja, várja tőlünk ezt az elkötelezett életet a világban, ezt a „pálfordulást”. Azt a karizmát amelyet megtanultunk, úgy kell megélnünk a mindennapokban, hogy kovásszá váljunk, ahol élünk: a világban és a családunkban.
Jézus feltámadása után felszólítja tanítványait: „menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek..” /Márk.16.15. / Szt. Ferenc ennek szellemében kettesével küldte el tanítványait, hogy elvigyék az evangélium jó hírét. A „jó hírt” azonban csak akkor tudjuk átadni másoknak is, ha azt kívülről tudjuk és alkalmazzuk is életünkben, sőt átsugárzik rajtunk. egyébként csak szó lesz, amely elszáll és nem követendő példa.
A Konstitúciók 12. cikkelye:
„Tegyenek tanúságot e hitükről mindenek előtt
a családi életben:
a munkában:
az örömben és a szenvedésben:
az emberekkel való találkozásban, akik mind testvérek ugyanazon Atyában:
a társadalmi életben való jelenlét és részvét által:
a minden teremtménnyel való testvéri kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése