Simai Mihály: Költő most kell szólanod

Akit megöltek, nem beszélt: úgy vádolt vérrel, hallgatag... Akit temettek, sem beszélt: némán pörölt a föld alatt.. Akit fölhoztak, sem beszélt: igazát kérte szótalan, és annyi bosszút rá, ahány elporladt, széthullt csontja van! ... beszéltek még a bűnösök. Dölyfölt néhány akasztató... Mint bűzös gödrök szennyvize, fröccsent felénk a locska szó. A hárombetűs iszonyat veszetten osztott kínt, halált. Egy bilincs volt a föld, az ég - és Magyarország mégis talpraállt! Vér... vér.. vér... vér... vér... mennyi vér! Halott... halott.. jaj, mennyi is?! Magyar? - nem áruló, aki ekkora eskünek se hisz! Szent, véres eskü! Piros az írás és piros a pecsét. Egy nemzet szíve lükteti mindenre elszánt szövegét: „Egy akarat van: a miénk! Egy hatalom van: mi magunk! Egy életünk van, és ha kell, szabad hazánkért százszor meghalunk!” Szabadság, - büszke üstökös, magyar egünkön ritka fény! Te szent, te százszor álmodott, ezerszer áldott tünemény! Maradj örökre csillagunk! Égbolton, szívben úgy ragyogj, hogy a "magyar" szón mindenek értsék ezt: "Független vagyok!" Költő! Most kell szólanod! Szavak izgatják nyelvedet. Zengj hát, harsogj hát költemény, megöltek és élők helyett! Van már Igazság! Itt van, ím, a sírból fényre fölhozott! Óvjátok, őrizzétek őt, az ő szavával szóljatok! S Igazság, Hűség, Becsület Hármas-szent sziklái alatt tornyozd újjá az életet, teremtő, bátor akarat!