„Mikor fordul egy nép kórjóslata aggasztóra? Amikor természetes szaporodása megáll, mondja a statisztikus. Amikor közügyei nem érdeklik többet, mondja az államférfi. Amikor szabadságáért gyáva fegyvert fogni, mondja a szabadsághős. Amikor múltját elveszíti, tesszük hozzá mi.” (Németh László: Kisebbségben – Kiforgatnak múltunkból 1942.
Mi is a hagyomány? Emlékezet, szokásrendszer? Több meghatározásból próbálom összerakni.
„A népek emlékezete a hagyomány. A hagyomány: egy nemzet válasza életkörülményeire, a nemzet igazi személyisége, mellyel időben önmagához és feladataihoz hű maradhat.” Németh László: A minőség forradalma IV. A magyar Rádió feladatai 86. o.
Szükséges ma egyáltalán erről beszélnünk? Abban a korban, amikor minden arra ösztökél, hogy újulj meg, dobd el a régit, hisz az új még jobb, hogy vegyél, fogyassz, pazarolj. Szinte el is felejtjük az ünnepet, ami pedig a hagyomány fontos része.
„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről . Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.” (Márai Sándor: Füveskönyv, 52. o.)
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.” (Márai Sándor: Füveskönyv, 52. o.)
„Az ünnep olyan különleges időszak, amikor a közösség a megszokottól, a hétköznapoktól eltérő módon viselkedik, hagyományosan megszabott előírásokat és tilalmakat tart be. Az ünnepeket, különösen a nagy egyházi ünnepeket, munkatilalom, templomlátogatás, meghatározott ételek fogyasztása, megszabott viselet jellemezte.” (Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások, 13. o.)
Tehát tennünk kell azért, hogy az, ami volt, ami szokás volt – megmaradjon.
A hagyomány a közösségi magatartásformák és objektivációk nem örökletes programja, a kultúra invariáns-rendszere, a kultúra grammatikája. A hagyomány jelenléte emberi közösségek létének feltétele; az élők világában egyedül emberi közösségek sajátja, amennyiben ezek élettevékenységét a genetikai kódokban rögzített programokon túl olyan szimbolizált jelrendszerek irányítják (pl. a nyelv), amelyek a megtanulás-elsajátítás folyamatában válnak a különféle típusú (szociális, etnikus) közösségek tagjainak birtokává, szervezik ezek viselkedését (→ társadalmi szokás). A hagyomány nem egyéb tehát, mint e szimbolizált jelrendszerek összessége. Helytelen az a néprajzi irodalomban megtalálható gyakorlat, amely a hagyomány köznyelvi értelmét megszorítás nélkül elfogadja, az „ősi”-vel, „örökség”-gel, a tudományszak kutatási tárgyával azonosítja. – (Néprajzi Lexikon)
A szokás a társadalmi együttélési formákra jellemző tevékenységek és elgondolások történelmileg kialakult köznapi megjelenési módja, amely az emberi cselekvés, magatartás és gondolkodás kulturális szabályozottságán túl a szabályozottság kötelező erejének mértékét, kiterjedtségét és minőségét is tükrözi. A mindennapi élet rendezett tartománya, de nem a teljes mindennapi élet. Hatósugara annál szélesebb, mennél zártabb társadalmi viszonyok, intézmények és ideológiák közt hat, s annál szűkebb, minél nyitottabb, kísérletezőbb társadalmi alakulatban érvényesül. Tendenciaként juttatja évényre azt a törvényt, amely szerint a mindennapi élet a kusza, rendezetlen állapotokból a rendezett, zárt állapotok felé törekszik és halad. A folyamat eredményeként kibonatkozó látszólagos nyugalmi állapot a szokás maga, és annak egyes alakjai, a konkrét szokások. A szokás-fogalom jelentésköre világosan utal erre a kettősségre már a köznapi használatban is. Meghatározza egyfelől azokat a jelenségeket, amelyeket a társadalmi együttes szokásnak tart, másfelől a jelenségek megszokottságának mértékét minősíti azáltal, hogy működésük módjaiban megjelöli a szokásszerűt. Ilyen értelemben szokásnak minősül minden társadalmi jelenség, ha működését az egyöntetűség, az ismétlődés és a szabályozottság jellemzi, még akkor is, ha a szabályozottság nem jelent többet, mint a gyakorlat erős megszokottságát. A rendező elvek (→ norma) mögött ezért nem kereshető eleve a szokás, mert nem bizonyos, hogy a normák megszokottsága a gyakorlat megszokottságából következik, és megfordítva: a gyakorlat erős megszokottsága nem feltétlenül a rendező elvek, elgondolások gyakorlati alkalmazásának a következménye. Egyszerűbben: az „azt szokás mondani” és az „azt szokás tenni” kijelentések nincsenek egymással szükségszerű összefüggésben. A szokás természete miatt elkerülhetik egymást és az elgondolások szokásaként, a tevékenységek szokásaként, az emberi kapcsolatok szokásaként élhetnek egymás mellett anélkül, hogy elgondolások szokásaiból a gyakorlat szokásai és a gyakorlat szokásaiból az elgondolások szokásai közvetlenül magyarázhatók lennének. (Néprajzi Lexikon)
A hagyomány a közösségi magatartásformák és objektivációk nem örökletes programja, a kultúra invariáns-rendszere, a kultúra grammatikája. A hagyomány jelenléte emberi közösségek létének feltétele; az élők világában egyedül emberi közösségek sajátja, amennyiben ezek élettevékenységét a genetikai kódokban rögzített programokon túl olyan szimbolizált jelrendszerek irányítják (pl. a nyelv), amelyek a megtanulás-elsajátítás folyamatában válnak a különféle típusú (szociális, etnikus) közösségek tagjainak birtokává, szervezik ezek viselkedését (→ társadalmi szokás). A hagyomány nem egyéb tehát, mint e szimbolizált jelrendszerek összessége. Helytelen az a néprajzi irodalomban megtalálható gyakorlat, amely a hagyomány köznyelvi értelmét megszorítás nélkül elfogadja, az „ősi”-vel, „örökség”-gel, a tudományszak kutatási tárgyával azonosítja. – (Néprajzi Lexikon)
A szokás a társadalmi együttélési formákra jellemző tevékenységek és elgondolások történelmileg kialakult köznapi megjelenési módja, amely az emberi cselekvés, magatartás és gondolkodás kulturális szabályozottságán túl a szabályozottság kötelező erejének mértékét, kiterjedtségét és minőségét is tükrözi. A mindennapi élet rendezett tartománya, de nem a teljes mindennapi élet. Hatósugara annál szélesebb, mennél zártabb társadalmi viszonyok, intézmények és ideológiák közt hat, s annál szűkebb, minél nyitottabb, kísérletezőbb társadalmi alakulatban érvényesül. Tendenciaként juttatja évényre azt a törvényt, amely szerint a mindennapi élet a kusza, rendezetlen állapotokból a rendezett, zárt állapotok felé törekszik és halad. A folyamat eredményeként kibonatkozó látszólagos nyugalmi állapot a szokás maga, és annak egyes alakjai, a konkrét szokások. A szokás-fogalom jelentésköre világosan utal erre a kettősségre már a köznapi használatban is. Meghatározza egyfelől azokat a jelenségeket, amelyeket a társadalmi együttes szokásnak tart, másfelől a jelenségek megszokottságának mértékét minősíti azáltal, hogy működésük módjaiban megjelöli a szokásszerűt. Ilyen értelemben szokásnak minősül minden társadalmi jelenség, ha működését az egyöntetűség, az ismétlődés és a szabályozottság jellemzi, még akkor is, ha a szabályozottság nem jelent többet, mint a gyakorlat erős megszokottságát. A rendező elvek (→ norma) mögött ezért nem kereshető eleve a szokás, mert nem bizonyos, hogy a normák megszokottsága a gyakorlat megszokottságából következik, és megfordítva: a gyakorlat erős megszokottsága nem feltétlenül a rendező elvek, elgondolások gyakorlati alkalmazásának a következménye. Egyszerűbben: az „azt szokás mondani” és az „azt szokás tenni” kijelentések nincsenek egymással szükségszerű összefüggésben. A szokás természete miatt elkerülhetik egymást és az elgondolások szokásaként, a tevékenységek szokásaként, az emberi kapcsolatok szokásaként élhetnek egymás mellett anélkül, hogy elgondolások szokásaiból a gyakorlat szokásai és a gyakorlat szokásaiból az elgondolások szokásai közvetlenül magyarázhatók lennének. (Néprajzi Lexikon)
Mi a hagyományőrzés?
„A tudatos változtatás igénye nélkül végrehajtott, másodlagosan rögzített (értsd: kodifikált, sokszorosított, uniformizált, stb.) előírások nélkül történő, az emlékezésre támaszkodó, de az adott minták és előképek bizonyos fokú (adott stiláris kereteken belül maradó), egyéni értelmezését is megengedő, élő átörökítés folyamata.” Talán Agócs
7. A hagyomány fogalma az írott mű megértését az ősi keleti alapokra vitte át. Az átvitel nem történt váratlanul. Az előbbi irányok elégtelennek bizonyultak és a talajt részben elő is készítették. Az exisztencializmus utolsó fázisa már jelezte, hogy az írott mű megértéséhez irodalmi, szellemi, pszichológiai, filológiai, sőt exisztenciális módszer is kevés. Balthasarnál a vallás követelő módon megjelent. És most, hogy a hagyomány fogalma alapján kiderült, hogy az írott mű egyetlen feladata a tradíció átadása, az ember és a transzcendens világ között lévő kapcsolat fenntartása, az írott mű megértése visszatért az ősi alapra: a vallásra.
Ez a lépés természetesen döntő jelentőségű. Szellemileg döntő, mert azt mondja: az írott művek között egyetlen választóvonal van, őrzi-e az ember isteni származásának gondolatát, vagy sem. Ha őrzi, műfajára, formájára, nyelvére, szerzőjére való tekintet nélkül a mű lényeges, mert tradicionális; ha nem őrzi, tekintet nélkül hírére, elterjedtségére, hatására, lényegtelen. Formailag döntő, mert a hagyomány megoldja a közösség kérdését is. Kimondja, hogy a tradíció az általános megítélésen kívül és felül esik. A műben nem az a fontos, hogy milyen hatást tett, hanem, hogy milyen rangja van. Írni annyi, mint mondani, de minden időknek mondani, nem embernek, hanem Istennek mondani. És nem, mint halandó ember, hanem, mint halhatatlan és örök lény mondani. Hagyományt átvenni és továbbadni annyi, mint a logosszal és nem a nyelvvel élni. A logos az egyetlen valóság, ami az életen túlmutat, éppen ezért az egyetlen mód a halhatatlanságból részt venni és a halhatatlanságról hírt adni.
8. A hagyomány fogalmának bevezetésével az írott művel való foglalkozás, mint az ősi Keleten, szent tudás lett: scientia sacra. És ezzel kibomlott a hagyomány legmélyebb és legtitkosabb értelme: az univerzalizmus.
„A tudatos változtatás igénye nélkül végrehajtott, másodlagosan rögzített (értsd: kodifikált, sokszorosított, uniformizált, stb.) előírások nélkül történő, az emlékezésre támaszkodó, de az adott minták és előképek bizonyos fokú (adott stiláris kereteken belül maradó), egyéni értelmezését is megengedő, élő átörökítés folyamata.” Talán Agócs
7. A hagyomány fogalma az írott mű megértését az ősi keleti alapokra vitte át. Az átvitel nem történt váratlanul. Az előbbi irányok elégtelennek bizonyultak és a talajt részben elő is készítették. Az exisztencializmus utolsó fázisa már jelezte, hogy az írott mű megértéséhez irodalmi, szellemi, pszichológiai, filológiai, sőt exisztenciális módszer is kevés. Balthasarnál a vallás követelő módon megjelent. És most, hogy a hagyomány fogalma alapján kiderült, hogy az írott mű egyetlen feladata a tradíció átadása, az ember és a transzcendens világ között lévő kapcsolat fenntartása, az írott mű megértése visszatért az ősi alapra: a vallásra.
Ez a lépés természetesen döntő jelentőségű. Szellemileg döntő, mert azt mondja: az írott művek között egyetlen választóvonal van, őrzi-e az ember isteni származásának gondolatát, vagy sem. Ha őrzi, műfajára, formájára, nyelvére, szerzőjére való tekintet nélkül a mű lényeges, mert tradicionális; ha nem őrzi, tekintet nélkül hírére, elterjedtségére, hatására, lényegtelen. Formailag döntő, mert a hagyomány megoldja a közösség kérdését is. Kimondja, hogy a tradíció az általános megítélésen kívül és felül esik. A műben nem az a fontos, hogy milyen hatást tett, hanem, hogy milyen rangja van. Írni annyi, mint mondani, de minden időknek mondani, nem embernek, hanem Istennek mondani. És nem, mint halandó ember, hanem, mint halhatatlan és örök lény mondani. Hagyományt átvenni és továbbadni annyi, mint a logosszal és nem a nyelvvel élni. A logos az egyetlen valóság, ami az életen túlmutat, éppen ezért az egyetlen mód a halhatatlanságból részt venni és a halhatatlanságról hírt adni.
8. A hagyomány fogalmának bevezetésével az írott művel való foglalkozás, mint az ősi Keleten, szent tudás lett: scientia sacra. És ezzel kibomlott a hagyomány legmélyebb és legtitkosabb értelme: az univerzalizmus.
Mindenekelőtt azokról kell, hogy szó legyen, akik az európai számára Keletet érthetővé tették. Max Müller, aki az oxfordi Sacred Books of the East kiadásával a döntő lépést megtette, először látta Európát méltónak arra, hogy a hagyomány keleti részét elébe tegye. Deussen a Védákról írt könyvével és az Upanishadok fordításával Müller nyomán jár. Richard Wilhelm szerényebb képességekkel szintén. Heinrich Zimmer alapvető könyveket írt a keleti szellemről és nála az egység már érezhető. Ugyanakkor egy sereg hindu-mozgalom (Arya-szamads és Brahma-szamads) áttörték a merev indiai szellemi autarkiát. Ramakrishna tanítványának Swami Vivekanandnak többet köszönhetünk, mint bárki másnak. Hogy Romain Rollandnak a hagyomány gondolatával áthatott életrajzai mit jelentenek, azt ma még fel se lehet mérni.
Még egyet. Az analitikus lélektan, C. G. Jung személyével és körével (Eranos Jahrbuch) ma messze túlnőtt azon, hogy egyszerű pszichológiai irányzatnak tartsák. Jung a Bardo Tödol-hoz, a Tai I Gin Hua Dsung Dszi-hez, a Zen buddhizmusról írt bevezetéseivel tanúsítja, hogy Kelet és Nyugat találkozása már megtörtént. Hogy a találkozásnak jelentősége micsoda, még senki se tudja. Egy bizonyos: a felismerés élménye már megvan s ezt az analitikus lélektan léte igazolja. Az imént felsorolt törekvések az érintkezésnek már gyümölcsei. Az emberiség egységének gondolata kigyúlt és azt már nem lehet eloltani. A lélektan tudja, hogy az ilyesmi nem szokott nyíltan és tudatosan megtörténni, hanem, mint a lét nagy elhatározó lépései mind, ellenőrizhetetlen mélységben. Az új pszichológia rendkívüli jelentősége: lehetőséget teremtett arra, hogy felfogjuk és megértsük az olyan jelenségeket, amelyek az egyéni, a faji, a nemzeti rétegen messze túl az egyetemes emberi rétegben történnek. Az univerzalizmus nem egyéb, mint az Embernek, mint ősi kollektív archetípusnak felbukkanása. Vallásos szójárással: az embernek, mint a teremtés ősi formájának felismerése. Ezzel a fejlődéselméletet véglegesen eltemették. Az ilyen archetípusok megjelenése sohasem véletlen. A tudatosodás nem munka, erőfeszítés, tudás dolga; csak kényszer szólíthat arra, hogy fel kelljen ismernem valamit. (Hamvas Béla)
„Népi hagyományainkat emberi közösségek hozták létre és éltették nemzedékről nemzedékre. A közösségi cselekvés- és magatartásmódok alkotják népszokásainkat, melyekhez a közösségekhez tartozó egyének tartják magukat. A szokások azután különböző jelrendszerek segítségével művészi alkotásokat is hoznak létre, melyek elválaszthatatlanok a szokások gyakorlásától és szerves részei a nép kultúrájának. A népi kultúra leginkább a népszokásokban és hagyományozódik.
Ma csaknem teljesen felbomlottak azok az összetartó, meleg emberi kapcsolatok által összefűző emberi közösségek, melyek a mi népi kultúránkat teremtették és életben tartották. Ám a kultúra értékei megváltozott körülmények között is tovább élhetnek. Megjelenési formáik ugyan változhatnak, de lényegük megmaradhat. Végeredményben a szokásokat a hozzájuk kapcsolódó művészi alkotásokkal emberek hozták létre, éppen ezért emberektől függ változott formák közötti továbbélésük is. Kodály Zoltán ezt már 1937-ben megírja A magyar népzene c. könyvében. „A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi. S eljön az idő, mikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek.”
Népi hagyományaink továbbélésének egyik lehetséges módja azoknak színpadon (akár rádióban) történő felújítása, bemutatása.” (Dr. Barsi Ernő: Népi hagyományaink ikolai és amatőr színpadon. 1995)
„Egy nép, amely népi kultúráját ugyanúgy vállalja, akár a múltját, semmivel sincs távolabb Európától, sem az egyetemes értékek világától, mint amelyik nem vállalja. Ellenkezőleg, egyre közelebb lesz.” (Csoóri Sándor: Nomád napló, Tenger és diólevél, 456. o.)
Még egyet. Az analitikus lélektan, C. G. Jung személyével és körével (Eranos Jahrbuch) ma messze túlnőtt azon, hogy egyszerű pszichológiai irányzatnak tartsák. Jung a Bardo Tödol-hoz, a Tai I Gin Hua Dsung Dszi-hez, a Zen buddhizmusról írt bevezetéseivel tanúsítja, hogy Kelet és Nyugat találkozása már megtörtént. Hogy a találkozásnak jelentősége micsoda, még senki se tudja. Egy bizonyos: a felismerés élménye már megvan s ezt az analitikus lélektan léte igazolja. Az imént felsorolt törekvések az érintkezésnek már gyümölcsei. Az emberiség egységének gondolata kigyúlt és azt már nem lehet eloltani. A lélektan tudja, hogy az ilyesmi nem szokott nyíltan és tudatosan megtörténni, hanem, mint a lét nagy elhatározó lépései mind, ellenőrizhetetlen mélységben. Az új pszichológia rendkívüli jelentősége: lehetőséget teremtett arra, hogy felfogjuk és megértsük az olyan jelenségeket, amelyek az egyéni, a faji, a nemzeti rétegen messze túl az egyetemes emberi rétegben történnek. Az univerzalizmus nem egyéb, mint az Embernek, mint ősi kollektív archetípusnak felbukkanása. Vallásos szójárással: az embernek, mint a teremtés ősi formájának felismerése. Ezzel a fejlődéselméletet véglegesen eltemették. Az ilyen archetípusok megjelenése sohasem véletlen. A tudatosodás nem munka, erőfeszítés, tudás dolga; csak kényszer szólíthat arra, hogy fel kelljen ismernem valamit. (Hamvas Béla)
„Népi hagyományainkat emberi közösségek hozták létre és éltették nemzedékről nemzedékre. A közösségi cselekvés- és magatartásmódok alkotják népszokásainkat, melyekhez a közösségekhez tartozó egyének tartják magukat. A szokások azután különböző jelrendszerek segítségével művészi alkotásokat is hoznak létre, melyek elválaszthatatlanok a szokások gyakorlásától és szerves részei a nép kultúrájának. A népi kultúra leginkább a népszokásokban és hagyományozódik.
Ma csaknem teljesen felbomlottak azok az összetartó, meleg emberi kapcsolatok által összefűző emberi közösségek, melyek a mi népi kultúránkat teremtették és életben tartották. Ám a kultúra értékei megváltozott körülmények között is tovább élhetnek. Megjelenési formáik ugyan változhatnak, de lényegük megmaradhat. Végeredményben a szokásokat a hozzájuk kapcsolódó művészi alkotásokkal emberek hozták létre, éppen ezért emberektől függ változott formák közötti továbbélésük is. Kodály Zoltán ezt már 1937-ben megírja A magyar népzene c. könyvében. „A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi. S eljön az idő, mikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek.”
Népi hagyományaink továbbélésének egyik lehetséges módja azoknak színpadon (akár rádióban) történő felújítása, bemutatása.” (Dr. Barsi Ernő: Népi hagyományaink ikolai és amatőr színpadon. 1995)
„Egy nép, amely népi kultúráját ugyanúgy vállalja, akár a múltját, semmivel sincs távolabb Európától, sem az egyetemes értékek világától, mint amelyik nem vállalja. Ellenkezőleg, egyre közelebb lesz.” (Csoóri Sándor: Nomád napló, Tenger és diólevél, 456. o.)
„Hagyomány: Ha rámerőltetik, megpróbálom lerázni magamról, ha el akarják venni tőlem, elkezdek ragaszkodni hozzá, ha rám sütik, ha megbélyegeznek, ha megszégyenítenek általa – akkor eggyé válok vele. Ha eggyé váltam vele, eltaszítom magamtól, hogy szabad lehessek.” Balla D. Károly Forrás, 2005. júl. aug.
„Hagyomány nélkül sem nemzeti lélek, sem civilizáció nem lehetséges. Az ember két nagy munkát végez, mióta létezik, s ez abban áll, hogy megszövi a hagyományok hálóját, aztán szétbontja, amikor már nem veszi hasznát. Hagyomány nélkül nincs művelődés, és a hagyomány félretétele nélkül nincs haladás. A nehézség megtalálni az egyensúlyt az állandóság és a változás között.” Le Bon fr. szociál pszich. 1841-1931
Czakó Gábor így folytatja ezt a gondolatot:
„A hagyomány ui. – a legáltalánosabban véve - az ág, amin ülünk. Ami ránk maradt őseinktől, ami fönntart bennünket, amire a jövőt, az újat építeni fogjuk. Ahogy eleink is tették. Egyszerűen nincs más lehetőség. A semmin lehetetlen megállni. A hagyományt hasonlíthatjuk a bőrszínhez is: valamennyien színes bőrűek vagyunk, különben nem látszanánk. Mindazonáltal a hagyomány puszta léte az örök rebellisek számára utálatos. A kommunisták így énekelték indulójukban: A múltat végképp eltörölni.” Beavatás – Az eldobható Föld, 145. o.
„A hagyomány ui. – a legáltalánosabban véve - az ág, amin ülünk. Ami ránk maradt őseinktől, ami fönntart bennünket, amire a jövőt, az újat építeni fogjuk. Ahogy eleink is tették. Egyszerűen nincs más lehetőség. A semmin lehetetlen megállni. A hagyományt hasonlíthatjuk a bőrszínhez is: valamennyien színes bőrűek vagyunk, különben nem látszanánk. Mindazonáltal a hagyomány puszta léte az örök rebellisek számára utálatos. A kommunisták így énekelték indulójukban: A múltat végképp eltörölni.” Beavatás – Az eldobható Föld, 145. o.
„Az emberré válás után évezredeken keresztül párhuzamosan nőtt az agy befogadóképessége. Mára párhuzamosan ollóvá vált szét. Az emberi agy felvevőképessége biológiai okból nem tud gyorsabban nőni. Mivel minden kapacitást leköthet a külső információk befogadása, nem tud figyelni a belső világra, amely az évezredes kulturális örökség hordozója.” (Freund Tamás, 1999.)
„A kultúra nem más, mint az emberiség története folyamán felhalmozott értékek összessége, tehát szélesebb értelemben hagyomány… Eszerint a kultúra egy közösség anyagi, szellemi és társadalmi igényinek összességét, s azok kielégítési módjait jelenti. A társadalomban működő megtartó és megújító erők harca következtében az igények és azok kielégítési módjai változnak. A magas kultúrában az írásbeliségnek, a mély kultúrában a szóbeliségnek van döntő szerepe. A tradíció, vagyis a néphagyomány, a parasztság kultúrája – tudása, készségei, értékrendje -, amelyben a megtartó erő a domináns, s amelyet az idősebb nemzedék átszármaztat a fiatalabb nemzedéknek. Ebben a kultúrában azonban megőrződtek magasabb társadalmi rétegek kulturális elemei is. Egy kultúra gyökeres megváltoztatásával, vagy erőszakos megváltoztatásával egy nép karaktere is megváltozik. Ezért mondhatjuk, hogy a néphagyomány a nemzet fennmaradásának és fejlődésének a feltétele. Ez az időben lejátszódó folyamat felmenti ugyan a fiatalokat attól, hogy újból és újból felfedezzék a spanyolviaszkot, de nem ment föl senkit a kultúra elsajátításának kötelessége alól. Kultúrát nem lehet örökölni – mondja Kodály. (Fehér Zoltán, kézirat)
„…a nemzeti-népi kultúra megőrzése nemcsak egy életet adó program élménye, hanem … a magyarság fennmaradásának egyetlen lehetősége.” (Andrásfalvy Bertalan)
„… a fényt tulajdon árnyéka emészti el, a hagyományt önmaga látszata, a konvenció, a historizmus. Ezért súlyos tévedés összetéveszteni a magyar nemzeti hagyományt a bő gatyával, meg a múlton való kesergéssel…A hagyomány nem magánügy: a közösségben képes csak elevenné válni.” Czakó, 149. o.
Az első néprajzi – antropológiai témájú mozgókép felvétel közvetlenül a Lumier testvérek által feltalált szerkezet megjelenésekor készültek – 1895-ben. Szinte elsőként ilyen célra használták a filmfelvevőt – de így volt ez az Edison-féle fonográffal is, a népzene rögzítése volt az első „produkciója” e szerkezetnek.
Az 1896-os Milleniumi kiállításon már mutattak be Lumier-féle mozgóképet, olyat is, amelyet Budapesten forgattak. Ez I. Ferenc Józsefet mutatja, amint megnyitja a kiállítást és megtekinti Munkácsy Ecce Homo c. művét. Aztán jelentős volt még az 1906-os Kassai esemény: II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala. Innentől fogva megállíthatatlanul folyik – elindul a néprajzi filmezés Magyarországon – és szerte a világon – akár magyar alkotók részvételével. Fontos megemlíteni Kodály, Bartók és Lajtha terveit: a néptáncot filmmel, mozgásban kell rögzíteni!
Tari János véleménye szerint „Az etnográfiai filmek célközönsége nagyon terjedelmes, és nagyon különböző embereket foglal magában. Készülhet egy film puszta tudományos érdeklődésből a címzettek nagyon szűk körének, a tudományos kollégáknak. Érdekes lehet az etnológusnak, ha egy témát a film útján vitat meg kollégáival. A Kollégák pedig a film elemzése által juthatnak új felismerésekhez a saját kutatásukat illetően. Vagy készítenek filmeket az egyetemi oktatás számára is. Gyakran felhasználnak etnográfiai filmet a múzeumok is, és ezért az általános közönség egyre inkább tekinthető a filmek címzettjének. Az oktatási célokon túl jelentős szerepet kaphat a tudomány népszerűsítésében, filmfesztiválokon, televíziós műsorokban és múzeumokban.”
Az 1896-os Milleniumi kiállításon már mutattak be Lumier-féle mozgóképet, olyat is, amelyet Budapesten forgattak. Ez I. Ferenc Józsefet mutatja, amint megnyitja a kiállítást és megtekinti Munkácsy Ecce Homo c. művét. Aztán jelentős volt még az 1906-os Kassai esemény: II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala. Innentől fogva megállíthatatlanul folyik – elindul a néprajzi filmezés Magyarországon – és szerte a világon – akár magyar alkotók részvételével. Fontos megemlíteni Kodály, Bartók és Lajtha terveit: a néptáncot filmmel, mozgásban kell rögzíteni!
Tari János véleménye szerint „Az etnográfiai filmek célközönsége nagyon terjedelmes, és nagyon különböző embereket foglal magában. Készülhet egy film puszta tudományos érdeklődésből a címzettek nagyon szűk körének, a tudományos kollégáknak. Érdekes lehet az etnológusnak, ha egy témát a film útján vitat meg kollégáival. A Kollégák pedig a film elemzése által juthatnak új felismerésekhez a saját kutatásukat illetően. Vagy készítenek filmeket az egyetemi oktatás számára is. Gyakran felhasználnak etnográfiai filmet a múzeumok is, és ezért az általános közönség egyre inkább tekinthető a filmek címzettjének. Az oktatási célokon túl jelentős szerepet kaphat a tudomány népszerűsítésében, filmfesztiválokon, televíziós műsorokban és múzeumokban.”
Néprajzi filmet lehet, és kell is készíteni ma is a magyar nyelvterületen. De televíziós bemutatásával csínyján kell bánni. Folyik a harc a nézettségért – bármennyire is irtózunk ettől, tudomásul kell venni. A „nagy kassza” csak a rentábilis dolgokat támogatja. Márpedig – ez nem az. Mégis meg kell tennünk mindent azért, hogy legyen helye, szerepe a műsorpolitikában. Önmagukban, csak filmként gyakran nem állják meg a helyüket ezek a filmek, kell melléjük a magyarázat, hogy a néző pontosan tudja, miről is van szó.
Könnyebb a helyzet a folklór filmezésénél, hisz a zene s a tánc önmagáért beszél. (Általában…) De itt is vigyázni kell az arányokkal, az esendő adatközlő teljes kiszolgáltatottságával.
Könnyebb a helyzet a folklór filmezésénél, hisz a zene s a tánc önmagáért beszél. (Általában…) De itt is vigyázni kell az arányokkal, az esendő adatközlő teljes kiszolgáltatottságával.
A hagyományt ma már nem elég csodálni. (Igaz is, lassan nem is lesz mit.) Ki kell alakítani a ránkbízottakban a hagyományra való igényt. Túl kell lépnünk a pusztán tényeket rögzítő néprajzi filmezésen a televíziókban, hagyjuk ezt a tudósokra. A nagy tömegeknek minta, példa kell. Arra, hogyan helyezhetik be azt a bizonyos leképezett, s lassan eltűnő csodás világot saját – ilyen-olyan hétköznapjaikba – esetleg ünnepeikbe. Végül is: mit ér, mennyit ér ez nekik? Mire jó ez ma nekik? Le kell vonni a tanulságokat, s a tanulságok alapján – akár új ünnepeket is lehet alkotni.
Pl.: Daniéknál a tornatanár megforgatja a pólóját, szecskaavatás, beavató rítusok, stb.
Pl.: Daniéknál a tornatanár megforgatja a pólóját, szecskaavatás, beavató rítusok, stb.
Persze, mindezt csak úgy tehetjük, ha jól megismertük a példákat. Ezért van szükség hon- és népismeret tanításra, népdalismeretre, néptáncra, népi kismesterségek ismeretére, stb. Ezekből tevődik majd össze az a gondolkodásmód, mely jellegzetesen magyar, de külsőségeit megtartva igenis része a sokat emlegetett európai létnek, modern gondolkodásmódnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése