Népszerű bejegyzések

2011. augusztus 2., kedd

ARoma Holokauszt Napján

Három évvel ezelőtt kezdődött meg a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat; az áldozatokra emlékezve úgynevezett Guruló emlékművet avattak Budapesten, a Gödör klubban, kedden.  Az installáció országos körútra indul: ott lesz a Művészetek Völgye, a Sziget és Vidor Fesztiválon, majd Budapesten a Gödörben és a Millenárison kap helyet. A körút adománygyűjtés is egyben, melyet a Magyar Vöröskereszt önkéntesei végeznek.
A Guruló emlékmű avatásán számos ismert ember tekerte meg a kerékpárt együttérzése jeléül többek között Balázsy Panna, Novák Péter, Zséda, Mundruczó Kornél, Scherer Péter, Szávai Viki, Farkasházi Réka és Nagy Zsolt is. (Képekért katt ide:fotók)
Nagygyörgy Zoltán, „A tatárszentgyörgyi gyilkosság gyermekáldozatának emlékére” című alkotásával a 11. ARC kiállítás fődíjasa lett 2010 szeptemberében. A díj részét képezte egy Csepel Royal kerékpár, amelyet Zoltán művészeknek ajánlott fel. A Csepel és az ARC magától értetődően állt az ügy mellé. A közösen meghirdetett pályázatot Horváth Ádám Márk bringaterve, az „In Memoriam” című került ki győztesen. A pályázat mellett adománygyűjtést is szerveztek, hiszen a támadássorozatok áldozatai kizárólag mélyszegénységben élő romák.  A kerékpár megtekerőinek lehetősége nyílik adománnyal támogatni a rászoruló roma közösségeket. A gyűjtést a Magyar Vöröskereszt önkéntesei végzik. Az októberig befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el az érintetteknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése