Ferences tanítások XVI. Benedek pápától

2010. január 27., Általános kihallgatás
Assisi Szent Ferenc
Kedves nővérek és testvérek,
Egy korábbi katekézisemben már szemléltettem azt a gondviselésszerű szerepet, amelyet az Assisi Szent
Ferenc által alapított Kisebb Testvérek Rendje és a Guzmán Szent Domonkos által alapított Prédikáló
Testvérek Rendje játszott koruk Egyházának megújításában. Ma Ferencnek az alakját szeretném elétek
állítani, az életszentség egy hiteles "óriásának" az alakját, aki minden korban és minden vallásból sokakat
ragadott magával.
"Egy nap jött e világra". Ezekkel a szavakkal utalt az Isteni Színjátékban (Paradicsom, XI. Ének) a legfőbb
itáliai költő, Dante Alighieri Ferenc születésére, amely 1181 végén vagy 1182 elején, Assisiben történt meg.
Egy gazdag család tagjaként - apja posztókereskedő volt -, Ferenc gondtalan serdülő- és ifjúkort élt, korának
lovagi eszményét ápolva. Húszévesen részt vett egy katonai műveletben, és bebörtönözték. Megbetegedett,
és kiszabadult. Assisibe történt visszatértét követően a lelki megtérésnek egy lassú folyamata kezdődött el
benne, amely az azidáig folytatott világi életforma fokozatos elhagyására vezetett. Erre az időszakra tehetők
életének azok a híres epizódjai, amikor a leprással találkozott, akinek Ferenc, leszállva a lóról, békecsókot
adott, valamint a Szent Damján kis templomában a Megfeszített megszólalása. Háromszor elevenedett meg
Krisztus a kereszten, és szólt hozzá: "Menj Ferenc, és állítsd helyre romokban álló Egyházamat." Az Úr
szavának ez az egyszerű megjelenése, amely Szent Damján templomában hallatszott, mély szimbolizmust
rejt. Ferencet ugyan közvetlenül ennek a templomocskának a felújítására hívta, de ennek az épületnek a
romos állapota magának a kor Egyházának a drámai és nyugtalan helyzetét is jelképezte, amelyre az életet se
nem alakító, sem át nem alakító felszínes hit, egy kevéssé buzgó papság, a szeretet elhidegülése volt
jellemző; az Egyház belső leépülése, amely az eretnek mozgalmak megszületésével magával hozta az
egység megbomlását is. Mégis, ennek a romos Egyháznak a közepén áll Krisztus és beszél: megújulásra hív,
kétkezi munkára hívja Ferencet, hogy építse újjá konkrétan Szent Damján kis templomát, amely annak a
meghívásnak a legmélyebb jelképe, amely magának Krisztus Egyházának a megújítására szól, hitének a
maga radikalitásával, és Krisztus iránti odaadó szeretetével. Ez az esemény, amely valószínűleg 1205-ben
történt, egy másik, 1207-ben történt hasonló eseményről gondolkoztat el: III. Ince pápa álmáról. Ebben az
álomban jelent meg, hogy a Lateráni Szent János bazilika, minden templomok anyatemploma megrogyott, és
egy kicsi és jelentéktelen szerzetes támasztotta meg vállával a templomot, amely így nem omlott össze.
Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy egyrészt nem a Pápa az, akinek a segítségével végülis elkerülhető
volt a templom összedőlése, hanem egy kicsi és jelentéktelen szerzetes, akiben a Pápa Ferencet ismeri fel,
aki őt meglátogatta. III. Ince hatalmas pápa volt, nagy teológiai műveltséggel, valamint nagy politikai
hatalommal, mégsem ő újítja meg az Egyházat, hanem a kicsi és jelentéktelen szerzetes: ez Szent Ferenc,
akit Isten hívott. Másrészt viszont fontos megjegyezni, hogy Szent Ferenc nem a Pápa nélkül vagy ellenében
újítja meg az Egyházat, hanem csakis közösségben vele. A két valóság együtt jelenik meg: Péter utódja, a
püspökök, az Apostolok utódlására alapított Egyház, és az új karizma, amelyet a Szentlélek teremt ebben a
pillanatban az Egyház megújítására. Együtt bontakoztatják ki a valódi megújulást.
Térjünk vissza Szent Ferenc életéhez. Mivel atyja, Bernardone, szemére vetette a szegények iránti túlzott
nagyvonalúságát, Ferenc, Assisi püspökének színe előtt egy szimbolikus gesztussal leveti ruháit, azzal a
szándékkal, hogy ezzel visszautasítja az atyai örökséget: mint a teremtés pillanatában, Ferencnek nincs
semmije, egyedül az élete, amit Isten adott neki, akinek a kezeibe most magát odahelyezi. Ezt követően
remeteként élt, egészen addig, míg megtérésének útja során 1208-ban egy másik alapvető esemény nem
történik. Meghallva egy részt Máté evangéliumából - Jézusnak azt a beszédét, amelyben elküldi misszióba az
Apostolokat -, Ferenc úgy érzi, hogy arra van hivatva, hogy szegénységben éljen és a prédikációnak szentelje
magát. Társak csatlakoznak hozzá, és 1209-ben Rómába mennek, hogy III. Ince pápa elé terjesszék a
keresztény élet egy új formájának a tervét. Atyai fogadtatásban van részük a nagy Főpap részéről aki, az Úrtól
megvilágosodva, felismeri a Ferenc által létrehozott mozgalom isteni eredetét. Assisi Szegénykéje megértette,hogy minden karizma, amely a Szentlélek ajándéka, Krisztus testének, az Egyháznak a szolgálatában kell
hogy megtalálja a maga helyét; ezért az egyházi tekintéllyel mindig teljes egységben tevékenykedett. A
szentek életében nincs ellentét a prófétai karizma és a kormányzás karizmája között, és ha némi feszültség
születik is, ők mindig ki tudják várni türelemmel a Szentléleknek az idejét.
A XIX. század néhány történésze, de még az elmúlt évszázadból is néhányan, megpróbáltak valahogyan a
hagyomány Ferencén belül egy úgynevezett történeti Ferencet megalkotni, ahogy megpróbáltak az
Evangélium Jézusán belül egy úgynevezett történelmi Jézust is megalkotni. Egy ilyen történeti Ferenc nem
lehetett volna az Egyház embere, hanem egy olyan ember, aki kizárólag közvetlenül Krisztushoz kapcsolódik,
egy ember, aki Isten népének a megújulását akarta létrehozni, kánoni formák és hierarchia nélkül. Az az
igazság, hogy Szent Ferenc valóban közvetlen kapcsolatban volt Jézussal és Isten igéjével, amelyet sine
glossa követni akart, és ilyenformán valódi az ő egész radikalitása. Az is igaz, hogy kezdetben nem állt
szándékában, hogy a szükséges kánoni formákkal alapítson egy rendet, hanem egyszerűen, Isten szavával
és az Úr jelenlétével meg akarta Isten népét újítani, hogy újra összehívja őket az ige hallgatására és a
Krisztus iránti kimondott engedelmességre. Tudta továbbá, hogy Krisztus soha nem az "enyém", hanem a
"miénk", és Krisztust nem birtokolhatom "én" és nem újíthatom meg "én" az Egyház, valamint annak szándéka
és tanítása ellenében, hanem csakis az apostoli utódlásra épülő Egyházzal közösségben újul meg az Isten
igéje iránti engedelmesség is.
Igaz, hogy nem állt szándékában egy új rendet létrehozni, csak az eljövendő Úr számára megújítani Isten
népét. De szenvedések és fájdalom árán megértette, hogy mindennek meg kell hogy legyen a maga rendje,
hogy az egyházi jog is szükséges ahhoz, hogy a megújulásnak formát adjon, hogy így valóban el tudja
helyezni magát a maga teljességében az Egyház közösségében, a Pápával és a püspökökkel együtt. Mindig
tudta, hogy az Egyház középpontja az Eucharisztia, ahol Krisztus teste és vére jelenvalóvá válik. Ahol a
papság, Krisztus és az egyházi közösség eggyé válik, csakis itt lelhet lakást maga Isten igéje is. Az igazi
történeti Ferenc az Egyház Ference, és pontosan ezen a módon szól a mi híveinkhez, más hitvallások és
vallások híveihez.
Ferenc és testvérei, akik száma egyre gyarapodott, Porziuncola, vagyis Angyalos Boldogasszony temploma
mellett állapodtak meg, amely a kiváló ferences lelkiség számára szent hely. Klára is, a nemesi családból
származó Assisi-beli fiatal hölgy is belépett Szent Ferenc iskolájába. Innen ered a ferences Második Rend, a
Klarisszáké, egy másik megtapasztalás, amelynek célja, hogy az Egyházban az életszentség kiváló
gyümölcseit teremje.
III. Ince követője, III. Honorius pápa is támogatta az 1218-ban kiadott Cum dilecti kezdetű bullájával az első
Kisebb Testvérek rendkívüli fejlődését, akik misszióikat megkezdve Európa különböző országaiba, sőt,
Marokkóba is eljutottak. 1219-ben Ferenc megkapta az engedélyt, hogy Egyiptomban Melek-el-Kamel
szultánnal beszéljen, hogy ott is hirdesse Jézus evangéliumát. Szeretném Ferenc életének ezt az eseményét
kiemelni, amely ma is nagy jelentőséggel bír. Abban a korban, amikor a Kereszténység és az Iszlám ütközött
egymással, Ferenc, akaratának megfelelően kizárólag a hitével és személyes szelídségével felfegyverkezve,
hatékonyan haladt előre a párbeszéd útján. A krónikák szívélyes és jószándékú fogadtatásról beszélnek a
muzulmán szultán részéről. Ez egy olyan minta, amely ma is ösztönzőleg kellene hogy hasson a keresztények
és a muzulmánok közti kapcsolatokban: igazságban, viszonzott tiszteletben és kölcsönös megértésben
előmozdítani a párbeszédet (cf. Nostra Aetate, 3). Úgy tűnik, hogy Ferenc ezután még 1220-ban meglátogatta
a Szentföldet, elvetve egy olyan magot, amely sok gyümölcsöt termett: lelki gyermekei valóban missziójuk
kivételesen megalkotott környezetét hozták létre azon a területen, ahol maga Jézus élt. Hálával gondolok ma
a Szentföldi Ferences kusztódia múlhatatlan érdemeire.
Visszatérve Itáliába, Ferenc a rend kormányzását helyettesére, Cattani Péterre bízta, miközben a Pápa
Hugolino bíborost, a későbbi IX. Gergely Pápát bízta meg a rend protektorátusával, amely egyre több
követővel bírt. Az Alapító a maga részéről teljesen a prédikálásnak szentelte magát, amit nagy sikerrel művelt,
valamint egy Regulát szerkesztett, amelyet később a Pápa hagyott jóvá.