Augusztus másodika a megbocsátás ünnepe Assisiben. Az ünnep eredete 1216-ra nyúlik vissza, amikor III. Ince pápa bűnbocsánatot adott mindazoknak, akik augusztus 2-án elzarándokolnak Assisibe, Szent Ferenc kis templomába. Az évszázadok során milliók vettek már részt a zarándoklaton. A zarándokok ugyanazt az utat járták be, amelyet egykor Szent Ferenc tett meg, miután megkapta a stigmákat. Az Avvenirében Lorenzo Rosoli írt elmélkedést az ünnep értelméről, a megbocsátás fontosságáról.
II. János Pál pápát idézi, aki 2002-ben ezt írta a Béke világnapjára: „Nincs béke igazságosság nélkül, nincs igazságosság megbocsátás nélkül.” Arra hívja fel a figyelmet ezzel, hogy az isteni irgalmassággal való találkozás nem csupán magánügy. A megtérés, a megbocsátás, a kiengesztelődés létezésünk minden szintjét átjárja; történelmi, társadalmi, kozmikus távlatokkal rendelkezik: arra ösztönzi a megkeresztelteket, hogy békét teremtsenenk testvéreikkel és a teremtett világgal.Rosoli napjaink eseményeinek felidézésével emlékeztet arra, milyen nagy erő rejlik a megbocsátásban. A gonosz mélységeit tapasztalhattuk meg az oslói merénylet által, és fontos észrevennünk azt is, hogy a népek, nemzetek, társadalmi osztályok, vallások közötti kapcsolatokat mennyire átszövi az erőszak, az igazságtalanság. Fontos látni, hogy mindennapjainkban is az erő törvénye győzedelmeskedik otthonainkban, utcáinkon, munkahelyünkön, szabadidős tevékenységeink színterein. „Sokszor az egyéni és kollektív önzés, gyűlölködés aljas párbajáé az utolsó, a döntő szó. Kioltani látszik minden reménységet, a békébe, az igazságosságba, az életbe és az élet méltóságának tiszteletébe vetett reményt… Szükség van tehát egy utolsó szóra!” – hangsúlyozza a szerző. Majd így folytatja: „szükség van egy gesztusra, egy energiára, amely segít, hogy összetörjük negatív kapcsolataink láncait. Neve is van ennek ennek a szónak, ennek a gesztusnak, ennek a jelenlétnek, amely beárad az időnkbe, és lerombolja a gonosz törvényeit: irgalmasság. A keresztények tudják, hogy ez magának Istennek a neve.” Hangsúlyozza, hogy ezt tanítja a zsidó és az iszlám vallás is.
Emlékeztet rá: „úgy tanulunk meg szeretni, ha felfedezzük, hogy szeretnek minket; úgy tanulnunk meg befogadni, ha befogadnak minket; úgy tanulunk meg megbocsátani, ha megbocsátanak nekünk. Drámaian nagy szükségünk van erre a nélkülözhetetlen tapasztalatra.” Erre tanít az Assisiben rendezett Megbocsátás ünnepe. Arra hív, hogy „lépjünk ki önmagunkból, törjük össze a bennünk felgyűlt harag láncait, testvériesen osszuk meg egymással az isteni irgalmasság törékeny, de magával ragadó ajándékát: ez Isten velünk való kapcsolatának örökkévaló törvénye. És ez az emberek közötti kapcsolatok új törvénye is.”
Fontosnak tartja kiemelni, hogy az irgalmasság nem az igazságosság tagadása, hanem annak beteljesítése. Nem feledékenységet jelent, nem törli el a hóhér felelősségét, és nem törli le az áldozat könnyeit. Ám ahogyan II. János Pál mondta: „A megbocsátásra való képesség áll a jövő igazabb és szolidárisabb társadalmáról alkotott minden terv alapjában… A fejlődés feltétele a béke, de igazi béke csak a megbocsátás által lehetséges.”
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése