Kis Tamás: Debrecen- köszöntő

Címereden őt szeretem: 
a főnix madarat, 
ki Napba néz s belőle issza 
az arany sugarat.

Ki fönn a lángokon hevül,
s parazsán lépeget,
de a szárnyai összekötnek
földet és eget.

Azt szeretem benned ma is.
az életet-adót,
időnként föl-föllángolót,
de el nem hamvadót.

Tüdőt, szívet kitágító
füttyös tereidet,
templom előtt játszadozó
friss négy szeleidet.

Azt, aki tűnődni se rest,
de gondon is mulat,
s dalol, ha kézről-kézre jár
a farsangi kulacs.

A maradandóból újulót,
kit sors se reteszel;
ki nem mindig az vagy, aki vagy,
de voltál és leszel.