A debreceni Szent András Templom nyomában

A történelmi dokumentumok szerint Debrecen 3-4 egymástól független faluból olvadt össze. A XII. század végén a mai Debrecen helyén már templomos falvak voltak. A mai Szappanos, Eötvös, Nyíl utca környékén állt Szentlászlófalva temploma, mely 1192-1200 körül épült. Egy századdal később három falu állt a mai Debrecen belvárosának területén: Szentlászlófalva mellett volt Debrecum, mely a mai Déri tértől (egykor Pap-tava) nyugatra terült el, valamint Szentmihályfalva (melynek önállóságáról a történészek vitatkoznak) és Boldogasszonyfalva, mely a mai vasúti pályaudvar környéken volt. Ennek emlékét őrizte az egykori Szentlászlófalva utca, illetve a ma is létező Boldogfalva utca és Boldogfalvi kert név. Nagy Lajos magyar király 1364-ben a szabad bíróválasztás jogát adományozta Debrecennek. Ez a dátum a debreceni városi rang kezdetének tekinthető. A XIII. századtól hosszú ideig Debrecen földesurai az ország legbefolyásosabb családjai voltak: a Dózsák és Hunyadiak.

A középkorban Debrecen nagy és vallásos katolikus település volt, több templommal, melyek között a legnagyobb volt a gótikus Szent András templom, melyet I. Imre váradi püspök építtetett 1297-1317 között. Ez volt az Alföld legnagyobb gótikus kegyúri temploma. A templom 1564-ben leégett, s ezután 64 évig romokban volt. A romokban lévő templomot Bethlen Gábor építtette újjá a reformátusok számára, és 1628-ban a Szent András nevet elhagyva, a Szentháromság tiszteletére áldották meg. A templom 1802-ben újra leégett, és 1805 és 1821 között építették fel — az ősi katolikus templom alapjaira — a mai református Nagytemplomot. A középkori Szent András-templom ma is látható, falmaradványait az 1980-81. évi ásatások tárták fel. A középkori Debrecen templomai voltak még a Szent András és Szent László templomon kívül a Szent Miklós, Szent Mihály, Szent Anna twmplomok, a Mindenszentek, valamint a Szent Erzsébet kápolna és az Ispotály.

Mint Nyugat-Európa és Közép-Európa római katolikus országaiban, úgy Magyarországon is a városi fejlődés velejárója volt az úgynevezett kolduló rendek, a domonkosok és ferencesek megjelenése. Az ősi Debrecenben mindkét rend jelen volt. Arra semmiféle adatunk nincs, hogy a domonkosok mikor telepedtek le a városban, de az bizonyos, hogy kolostoruk a mai Református Kollégium helyén állt. 1326-ban kényszerültek innen távozni, és csak több mint 600 év után (1942-ben) telepedtek meg újra. A ferencesek 1322-ben alapítottak kolostort, mely a Csapó utca déli oldalán, a Sas utca környékén állt. Ezért nevezték ezt az utcát évszázadokon át Barátok köznek. A reformáció debreceni térhódítása lehetetlenné tette működésüket, s ezért 1552-ben elhagyták a várost, és csak 164 év elteltével (1716-ban) telepedtek vissza. Az 1552-es évet úgy tartjuk számon, mint amikor Debrecenben a reformáció következtében megszűnt a római katolikus egyházi élet, mely csak 168 év után indult meg újra.
A XVI. századi Európa életét alapvetően megrázó reformáció debreceni megjelenésének pontos dátumát nem tudjuk. A reformáció térhódítása hosszabb folyamat volt. A Szent András-templom plébánosa 1528-ban Mihály pap volt. Ezt a Mihályt tartják a történészek Debrecen utolsó katolikus plébánosának. Őt már a reformátor Bálint pap váltotta fel, és vele Debrecenben térhódításnak indult a reformáció.

Dévai Bíró Mátyás, az első magyar reformátor már 1530-ban terjesztette Luther tanait, melyhez Debrecen városa azonnal csatlakozott. 1540-től azonban a debreceni reformáció irányt változtatott, és fokozatosan erősödött a helvét irányzat. Az 1551. évet határkőnek foghatjuk fel, mert ezzel az esztendővel, Kálmáncsehi Sánta Márton kálvinista prédikátor megjelenésével a helvét irányú reformáció végleges gyökeret vert Debrecenben. Ettől kezdve a város kálvinista vezetése — a többi hajdúvároshoz hasonlóan — tiltotta a katolikusok letelepedését, a katolikus templomokat pedig a reformátusok foglalták el. A reformáció elterjedésének mértékét mutatja, hogy 1562-ben Szatmár vármegye 80 katolikus egyházközségéből csupán 3 maradt katolikus. 1581-re a nyírségi katolikusság nagy része már áttért a református hitre. 1699-ben a mai Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék területén csak két működő katolikus plébánia volt: Kisvárda és Nagykálló. 1703-ban Debrecenben — hivatalosan — egyetlen római katolikus család volt, egy királyi tisztviselőé.

A debreceni katolikus egyházi élet újraalapítója gróf Csáky Imre váradi püspök, bíboros volt. Az ő politikai éleslátása találta meg az 1715. évi országgyűlésen azt az egyedüli kiskaput, amelyen keresztül behatolhatott a debreceni kálvinizmus hosszú egyeduralmát megtörő katolikus vallás. Történt, hogy 1693. április 11-én megjelent I. Lipót király (1640-1705) rendelete, az úngynevezett Leopold-diploma, amely Debrecent szabad királyi város rangra emelte. A királyi rendelet törvénybe iktatása csak az 1712-15-ös országgyűlésen történt meg, éspedig gróf Csáky Imre javaslatára, azzal a feltétellel, ha Debrecen város vezetése katolikus parochiális egyház felépítése végett, és a ferencrendi atyák kolostora számára helyet jelöl ki. Bármennyire is folytak Debrecenben a királyi privilégiumlevél körüli viták, a törvénybe iktatott feltételek értelmében gróf Csáky Imre 1716 elején elküldte Debrecenbe helynökét, Kébell Mihály váradi kanonokot, hogy a törvénycikk értelmében a telkek kijelölését sürgesse. A város kálvinista vezetősége minden kibúvóval megpróbálkozott, de végül is a Debreceni Respublica, mely a legnépesebb és leggazdagabb, nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező magyar város volt — évtizedeken keresztül kialakult cívis öntudattal — az 1716. március 22-én kelt ismételt királyi parancsra, április 27-én kijelölte a Szent Anna-templom mai helyét, valamint a katolikusok számára külön temetkezési helyet. Ugyanekkor jelölték ki a ferencesek – akik 1715-ben telepedtek vissza – telkét is a Miklós utca végén, a városkapun kívül. Végre 168 év után saját területen, rögtönzött oltáron először mutatott be szentmisét Kébell Mihály püspöki helynök és Maximilián ferences atya, és először hangzott fel a Te Deum. Debrecen város jelenlegi pezsgő katolikus hitéletének gyökerei ide nyúlnak vissza. Ettől kezdve működik Debrecenben ismét katolikus plébánia, bár a plébánia alapítási dokumentumát Csáky püspök csak 1730-ban írta alá.

A ferencesek 1716-ban birtokba vették a nekik kijelölt területet. 1723-25-ben kápolnát és szerény zárdát építettek, 1756-ban rendházat, 1777-ben pedig templomot.

Az 1770-es évek végén feljegyezték, hogy a kálvinista város barátságban élt a ferencesekkel. II. József a rendházat feloszlatta, és a ferences barátok 1788. március 23-án, húsvét napján elköszöntek Debrecentől, és csak 1942-ben telepedtek újra vissza.

A templomtelek kijelölésével egy időben gróf Csáky Imre püspök kinevezte — Lipóczi Keczer István személyében — az első debreceni plébánost, majd Bakó János váradi nagyprépost javaslatára 1719-ben piarista szerzeteseket telepített a városba. Így Debrecen katolikus vallási életének megindítói a ferencesek mellett Kalazanci Szent József fiai lettek. Az első debreceni piarista, Szlopnay Elek és István nevű rendtársa 1721. január 21-én megnyitották azt a piarista iskolát, mely többszöri iskolatípus-váltással a rend vezetése alatt működött 1948-ig, amikor állami rendeletre a szerzetes iskolák működése megszűnt. 1730-ban Csáky bíboros a plébánia vezetését a piarista atyákra bízta, így a Szent Anna-templom és a piarista rendház élete összekapcsolódott, és ez így maradt 1807-ig.

Forrás: debrecen.hu