Ipari gyémántban gazdag, ugyanakkor mostanában éhező gyermekekkel terhelt a Kabinda központú régió a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol már 13 éve gyógyít Richárd testvér. Magyarországon Hardy Richárd néven ismerik a barátai.
Hogyan lett orvosszerzetes Hardy Richárd és miként került Budapestről Közép-Afrikába? Tizenhat évvel ezelőtt, az orvosi diploma megszerzése után - még a budapesti szemészeti szakvizsgára készülve - lépett be a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségbe, mint magánfogadalmas szerzetes. (A közösség alapvető céljai - a katolikusok internetes honlapja szerint - a szegények szolgálata, az önkéntes szegénység vállalása, a javak megosztása, a testvéri szeretet megélése, az intenzív szentségi és liturgikus élet, valamint az Evangélium hirdetése).
Mint Richárd testvér elmondta, a közösség neve a Hegyi beszédből való, a franciák alapították az 1970-es években. A kabindai katolikus misszió, amely 15 fős (közülük öten külföldiek) Belgiumhoz tartozik, és a magánfogadalmas szerzetesség pedig azt jelenti, hogy a Vatikán - lévén fiatal közösség - még folyamatban tartja az elismerésüket.
A megnevezését gyakran változtató Kongói Demokratikus Köztársaságba - amely akkor éppen Zaire néven szerepelt a térképeken, 1995-ben érkezett a fiatal orvosszerzetes. Beilleszkedését segítette, hogy iskolás korában Algériában élt a szüleivel, mert mérnök édesapja ott dolgozott, s ott jól megtanult franciául. A 62,5 millió lakosú országban ugyan több száz nyelvet beszélnek, de a francia a hivatalos nyelv.
- Kabindában, egy 210 ágyas kórházban dolgozom. Az intézményt, amelyet a belgák építettek az 1960-as évek elején, az állam működtetésre átadta a missziónak. Két apáca, velem együtt három fehér orvos és még öt helyi doktor látja el a betegeket.
Szomorú és elkeserítő dolognak tartja, hogy nem elég gyors a változás az országban, és éhínség van a rossz termés, a világválság miatt.
- Mielőtt az év végi ünnepekre hazalátogattam, a 210 ágyon már 600 beteg zsúfolódott össze, nagy részük gyermek. Alultápláltak, fehérjehiányosak, s a családjuk is beköltözött a gyermekekkel a kórházba, így őket is élelmezni kell. Ez óriási feladatot ró a közösségre - érzékeltette a helyi állapotokat, hozzátéve, hogy az ENSZ Gyermekalapja, az Unicef tejport és gyógyszert adományoz a kicsiknek, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a körülmények emberségesebbek legyenek. Az ottani emberek alaptápláléka a kukorica, ehhez keverik a maniókát, de termelnek földimogyorót, avokádót, papayát, banánt és pálmaolajat. Az állati fehérje, vagyis a hús igen kevés, aki megteheti, kecskéket tart meg baromfit.
Az egészségügyi kultúra sem európai ebben a térségben:
- A kabindai és a környékbeli emberek csak komolyabb betegség esetén keresik föl a kórházat. Előtte megfordulnak a kisebb egészségügyi centrumokban, de persze mindenekelőtt a törzsi varázslónál járnak. Ha ő nem tud segíteni, akkor mennek orvoshoz - magyarázza.
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség a kórház mellett öregek otthonát alapított. A konyhán naponta 200-250 embernek készítenek egyszeri meleg ételt. Árvaházuk is van, 30 gyermeket ellátnak, a fiatalok onnan járnak iskolába is, taníttatásukat a közösség finanszírozza. Az országban ugyanis nem ingyenes az oktatás, ezért a gyermekek mintegy a fele jár csak iskolába. Egy-egy családban legalább 10 gyermek van, és nem jut pénz az oktatásukra.
A közösség kórháza, amely 100 főt foglalkoztat, az áramot napjainkban már 80 százalékban a napelemekből nyeri, a vizet azonban - mivel hegyes vidéken élnek, a völgyekből. Így víztornyokba pumpálják föl a lenti forrásokból, a helyi fiatal lányoknak és asszonyoknak viszont szinte az egész élete arról szól, hogy hordják a vizet a hegyre.
Richárd testvér szakmájáról szólva elmondta, hogy a legrettegettebb szembetegség a folyami vakság, amely parazitás betegség. Légycsípéssel kerül az ember szervezetébe, a bőrt rágja, a szembe is elkerül, krónikus gyulladást okozva. Pár év alatt a páciens megvakul. Nemzetközi kampány indult e betegség megelőzésére, évente egy tablettát kell bevennie az embernek 10 éven át, s akkor elkerülheti ezt a szembetegséget.
A másik nyavalya a szürkehályog, amelyet nincs, aki megoperáljon, mert 5 millió emberre két szemész szakorvos jut. Kelet-Kasai megyében, ahol ő is dolgozik, gyakran több száz kilométerről gyalog jönnek a kórházba,segítséget, gyógyulást várva. Hála a magyar és belga kapcsolatainak, nagyon jó szemészeti felszerelése van a kórháznak, így eredményesen gyógyíthat.
A legtöbb kongóinak 40 év fölött már szemüveg kellene, de ő hiába írja föl nekik, csak a távoli fővárosban, Kinshasában vannak optikusok. Ezért aztán beszerzett rengeteg kínai olvasószemüveget és odaadja a rászorulónak a megfelelőt.
Az emberek Kabindában vidámak, jólelkűek, szelídek, befogadók, hívők. Csakhogy többnyire fatalisták, akik úgy vélik: a baj, a betegség Isten akarata, s beletörődnek állapotuk folyamatos romlásába. A liturgiákon részt vesznek és nagyon szeretik, ha frere Richard gitárral, vagy corával kíséri az imádságot. (A cora afrikai hárfa, Szenegálból származik, nagyra nőtt tök, amelyet bőröznek és 21 húrt tesznek rá). Ő - mint szerzetes - csak imádságokat vezethet, a szentmisét felszentelt pap tartja.
Hardy Richárd két éve a gyémántbányákhoz közeli nagyvárosban, Mbuji Mayiban nyitott egy kis szemészeti központot és idejét megosztja a kórház és a rendelő között. Nagy vágya, hogy egyszer szemészeti kórházat építsen a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Mint Richárd testvér elmondta, a közösség neve a Hegyi beszédből való, a franciák alapították az 1970-es években. A kabindai katolikus misszió, amely 15 fős (közülük öten külföldiek) Belgiumhoz tartozik, és a magánfogadalmas szerzetesség pedig azt jelenti, hogy a Vatikán - lévén fiatal közösség - még folyamatban tartja az elismerésüket.
A megnevezését gyakran változtató Kongói Demokratikus Köztársaságba - amely akkor éppen Zaire néven szerepelt a térképeken, 1995-ben érkezett a fiatal orvosszerzetes. Beilleszkedését segítette, hogy iskolás korában Algériában élt a szüleivel, mert mérnök édesapja ott dolgozott, s ott jól megtanult franciául. A 62,5 millió lakosú országban ugyan több száz nyelvet beszélnek, de a francia a hivatalos nyelv.
- Kabindában, egy 210 ágyas kórházban dolgozom. Az intézményt, amelyet a belgák építettek az 1960-as évek elején, az állam működtetésre átadta a missziónak. Két apáca, velem együtt három fehér orvos és még öt helyi doktor látja el a betegeket.
Szomorú és elkeserítő dolognak tartja, hogy nem elég gyors a változás az országban, és éhínség van a rossz termés, a világválság miatt.
- Mielőtt az év végi ünnepekre hazalátogattam, a 210 ágyon már 600 beteg zsúfolódott össze, nagy részük gyermek. Alultápláltak, fehérjehiányosak, s a családjuk is beköltözött a gyermekekkel a kórházba, így őket is élelmezni kell. Ez óriási feladatot ró a közösségre - érzékeltette a helyi állapotokat, hozzátéve, hogy az ENSZ Gyermekalapja, az Unicef tejport és gyógyszert adományoz a kicsiknek, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a körülmények emberségesebbek legyenek. Az ottani emberek alaptápláléka a kukorica, ehhez keverik a maniókát, de termelnek földimogyorót, avokádót, papayát, banánt és pálmaolajat. Az állati fehérje, vagyis a hús igen kevés, aki megteheti, kecskéket tart meg baromfit.
Az egészségügyi kultúra sem európai ebben a térségben:
- A kabindai és a környékbeli emberek csak komolyabb betegség esetén keresik föl a kórházat. Előtte megfordulnak a kisebb egészségügyi centrumokban, de persze mindenekelőtt a törzsi varázslónál járnak. Ha ő nem tud segíteni, akkor mennek orvoshoz - magyarázza.
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség a kórház mellett öregek otthonát alapított. A konyhán naponta 200-250 embernek készítenek egyszeri meleg ételt. Árvaházuk is van, 30 gyermeket ellátnak, a fiatalok onnan járnak iskolába is, taníttatásukat a közösség finanszírozza. Az országban ugyanis nem ingyenes az oktatás, ezért a gyermekek mintegy a fele jár csak iskolába. Egy-egy családban legalább 10 gyermek van, és nem jut pénz az oktatásukra.
A közösség kórháza, amely 100 főt foglalkoztat, az áramot napjainkban már 80 százalékban a napelemekből nyeri, a vizet azonban - mivel hegyes vidéken élnek, a völgyekből. Így víztornyokba pumpálják föl a lenti forrásokból, a helyi fiatal lányoknak és asszonyoknak viszont szinte az egész élete arról szól, hogy hordják a vizet a hegyre.
Richárd testvér szakmájáról szólva elmondta, hogy a legrettegettebb szembetegség a folyami vakság, amely parazitás betegség. Légycsípéssel kerül az ember szervezetébe, a bőrt rágja, a szembe is elkerül, krónikus gyulladást okozva. Pár év alatt a páciens megvakul. Nemzetközi kampány indult e betegség megelőzésére, évente egy tablettát kell bevennie az embernek 10 éven át, s akkor elkerülheti ezt a szembetegséget.
A másik nyavalya a szürkehályog, amelyet nincs, aki megoperáljon, mert 5 millió emberre két szemész szakorvos jut. Kelet-Kasai megyében, ahol ő is dolgozik, gyakran több száz kilométerről gyalog jönnek a kórházba,segítséget, gyógyulást várva. Hála a magyar és belga kapcsolatainak, nagyon jó szemészeti felszerelése van a kórháznak, így eredményesen gyógyíthat.
A legtöbb kongóinak 40 év fölött már szemüveg kellene, de ő hiába írja föl nekik, csak a távoli fővárosban, Kinshasában vannak optikusok. Ezért aztán beszerzett rengeteg kínai olvasószemüveget és odaadja a rászorulónak a megfelelőt.
Az emberek Kabindában vidámak, jólelkűek, szelídek, befogadók, hívők. Csakhogy többnyire fatalisták, akik úgy vélik: a baj, a betegség Isten akarata, s beletörődnek állapotuk folyamatos romlásába. A liturgiákon részt vesznek és nagyon szeretik, ha frere Richard gitárral, vagy corával kíséri az imádságot. (A cora afrikai hárfa, Szenegálból származik, nagyra nőtt tök, amelyet bőröznek és 21 húrt tesznek rá). Ő - mint szerzetes - csak imádságokat vezethet, a szentmisét felszentelt pap tartja.
Hardy Richárd két éve a gyémántbányákhoz közeli nagyvárosban, Mbuji Mayiban nyitott egy kis szemészeti központot és idejét megosztja a kórház és a rendelő között. Nagy vágya, hogy egyszer szemészeti kórházat építsen a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Orbán Györgyi (MTI-Press)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése