Gondolatok a megszentelt életről

 Bevezető
    Gyakran találkozunk, még gyakorló katolikusok körében is olyanokkal, akik nem tudják, kik a szerzetesek, és főleg azt nem értik világosan, hogy mi a szerepük az Egyházban. Jó alkalom tehát a Főegyházmegyénkben tartandó szinódus, hogy a szerzetesek bemutatkozhassanak, hogy megismegkedve vélük, jobban tudjuk értékelni életüket és szerepüket az Egyház életében. A szerzetesek számára is jó alkalom arra, hogy jobban tudatosítsák önmagukban azt, hogy részei az Egyháznak, Isten Országáért szentelték életüket, nem csupán a saját kongregációjuk felvirágoztatása a cél. Ez pedig maga után vonja a helyi Egyház életében való tevékeny részvételt.
    I. Kik a szerzetesek
     A szerzetesség az Istennel való bensőségesebb barátság egyik módja, amely a keresztségben gyökerezik (v.ö. K.E.K. 916.) „Az evangéliumi tanácsok vállalásával Jézus személyének lényeges vonásai - a szüzesség, a szegénység és az engedelmesség - sajátos és állandó jelleggel ‘ láthatóvá’ válnak a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten Országának arra a misztériumára, mely már jelen van és hat a történelemben, de mennyei beteljesedését még várja." (Vita Consecrata, /Budapest 1996/ 11)
     Világos, hogy a szerzetesi élet nem származik közvetlenül Krisztustól, hanem egy sajátos gyümölcse a Szentlélek dinamikus tevékenységének az Egyházban. (V.ö. Örsy László, A Lélekre nyitottan /Budapest 1997/ 10)
     A szerzetesség tehát az az egyházi hierarchia által jóváhagyott életforma, (v.ö. LG 45) melyben a keresztény férfiak és nők Istennek szentelik életüket a tisztaság, engedelmesség és a szegénység vállalása által (v.ö. LG 44).
 A szerzetes a hármas fogadalom: tisztaság, engedelmesség és szegénység által igyekszik önmagát egészen Istennek átadni. A szerzetes lemond bizonyos dolgokról, de nem azért mintha ezeket rossznak, bűnösnek tartaná. Nem rossz önmagában sem az anyagi javak birtoklása, sem a szexualitás, sem pedig az egyéni szabadság. Ellenkezőleg, „aki az evangéliumi tanácsokat vállalja, olyan értékekről mond le, amelyek kétségtelenül megbecsülést érdemelnek." (LG 46). Ezek a fogadalmak abban segítik a szerzeteseket, hogy Krisztust szabadabban és hűségesebben tudják követni. (PC1) Nem arról van szó, hogy kiküszöböljék, vagy „megtagadják" legalapvetőbb belső dinamizmusaikat - amelyek a nemiségben, a birtoklásban és a hatalomban fejeződnek ki - hanem ezek „felszabadításáról van szó, arról, hogy ezeket olyan magasabbrendű terv szolgálatába állítják, amelyben ezek az értékek felsőbb szinten valósulnak meg. A szerzetesi életben, bár jelen van és néha nem is könnyű a lemondás, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy nem a maga erejéből teszi, hanem Isten rendkívüli kegyelme révén. Isten, amikor meghív a szerzetesi életre, rendkívüli szeretetének adja jelét. Meghívása hatékony: képes a meghívott a radikális válaszadásra.
    a) Rövid történelmi áttekintés
     A szerzetesi élet jobb megértése céljából hasznos lehet felidézni a szerzetesség kialakulásának a történetét.
A keresztény szerzetesek eredetét talán a Kr. utáni III, IV században Egyiptomban sarjadt remeteélettől számíthatjuk. Néhány buzgó világi keresztény az evangélium szellemétől indítva, vágyat és meghívást érzett arra, hogy kivonuljon a pusztába és mindentől távol tartva önmagát, kizárólag Istennek éljen. Később ezek a remeték egyre közelebb építették egymáshoz kunyhóikat, míg kis csoportok jöttek létre. Maguk közül elöljárókat választottak és szabályok segítségével szervezték meg életüket. Példájuk sok keresztényt indított nagyobb buzgóságra, Isten - és felebarátai iránti nagyobb szeretetre.
     A századok során a Szentlélek indítására sok szent férfi és nő gyűjtött maga köré társakat. Mindenik kis közösség a maga sajátosságainak megfelelően szolgálta Istent és embertársait. Így alakultak meg a szerzetesközösségek.
 Egyházmegyénk területén jelenleg is több szerzetesrend működik:
         Női rendek:
     A Szeretet Misszionáriusai csupán néhány éve telepedtek le nálunk. Jelenleg négyen vannak, Sepsiszentgyörgyön tartózkodnak.  (Fenyves u. 46) és a szegények legszegényebbjeinek szolgálatát tartják sajátos feladatuknak.
    A Mallersdorf-i Szegény ferences nővérek a XIX sz. derekától működnek Erdélyben. Jelenleg 47 nővérrel az Egyházmegye területén több helyen is tevékenykednek: Székelyudvarhelyen (Libertăţii 15), Gyulafehérváron, Déván, Kézdiszentléleken, Csíkszépvíz. A szeretet cselekedetei által hirdetik az evangéliumot a szegényeknek.
    A Szociális Testvérek Társasága csak ebben a században alakult és már Erdélyben húsz örökfogadalmas testvér él. Működési területük: Gyulafehérvár (Mihai Viteazul 21), Kolozsvár, Marosvásárhely, Dés, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda. Célkitűzésük, hogy lélekben megszentelődött, hivatásos és képzett munkaerőket állítsanak be a modern élet minden területére.
    A Segítő Nővérek csak az utóbbi időben jelentek meg Erdély területén: Gyergyószentmiklós (Kórház u. 14) és Csíkszentdomokos. Nálunk jelenleg 6 nővér dolgozik, főképp lelkigyakorlatok tartásával és lelkivezetéssel foglalkoznak.
A fentieken kívül Egyházmegyénk területén a következő női szerzetesközösségek működnek:
     Iskolanővérek (Kolozsvár és Lemhény)
     Jézus Szíve Társaság (Kolozsvár)
     Orsolyanővérek (Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyszeben)
     Szatmári Irgalmas Nővérek (Marosludas, Szováta, Kolzsvár)
     Szt. József Nővérei (Gyulafehérvár)
         Férfi rendek:
    Ferencesek már a XIII. sz. végétől itt vannak Erdélyben de csak 1729-ben lesz önálló provinciává az itteni ferences közösség. Jelenleg 41 ferences dolgozik szétszórtan az Egyházmegye területén: Kolozsvár (Str. Victor Deleu 4), Kőrösbánya, Déva, Szászváros, Vajdahunyad, Brassó, Esztelnek, Csíksomlyó, Szárhegy, Marosvásárhely, Szamosújvár, Dés. Evangelizáló testéri közösségek akarnak lenni.
    Egy Konventuális Ferences él Marosvásárhelyen
    egy Piarista szerzetes Kolozsváron
    és egy Jezsuita tevékenykedik Gyulafehérváron a szemináriumban.
    b) A szerzetesség a ma embere szemszögéből
    Gyakran kérdeznek rá, hogy ma még szükség van-e szerzetesekre? Az emberek, amikor valami mellett, vagy ellen döntenek, azt nézik, hogy milyen előnyük, vagy hátrányuk származik döntésükből. Ezért gyakran lesújtó véleményük van arról, hogy miért lesznek egyesek szerzetesek: nem szeretnek dolgozni, félnek a világtól, szerelmi csalódottak, félnek családot alapítani, csak a maguk üdvösségére gondolnak.
 Miként lehetne segíteni, hogy a fent említett fura gondolkodás megváltozzon?
 A szerzetes létének ugyanis nem az ad értelmet, hogy milyen előnye származik abból, hogy szerzetes, hanem az, hogy Isten őt erre hívja. Erre válaszol a szerzetes fogadalmai - a tisztaság, engedelmesség és a szegénység - által. A szerzetes ezek vállalásával szabaddá akar lenni mindattól, ami az Isten és felebarát iránti szeretettől visszatartaná (LG44). Így nagyobb szabadsággal követheti Krisztust (PC1).
 Ismersz-e szerzeteseket, szerzetesnőket? Mit jelent neked, ha szerzetessel találkozol?
 Mit gondolsz, miért lettek szerzetesek?
 Hogyan határozod meg, ki a szerzetes?
 Miként ismerhetnék meg a szerzeteseket azok is akiknek nincs lehetőségük találkozni velük? Javaslatok.
 Véleményed szerint az Egyház életében melyik fontosabb: a férfi- vagy a nő szerzetes? Miért?
    II. Hogyan élnek a szerzetesek?
    A szerzetes szabadon Isten és embertársai szolgálatára szenteli magát. „Az Úr Jézus, minden tökéletesség isteni mesetere és példaképe, minden egyes tanítványát, együttesen és egyenként, különbségtétel nélkül hívta az életszentségre, amelynek Ő a szerzője és bevégzője: ‘ Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes’ (Mt 5,48). Hiszen mindegyikükre elküldte a Szentlelket, hogy belsőleg mozgassa őket, hogy szeressék Istent teljes szívükből, teljes lelkükből, teljes elméjükből és minden erejükből, és hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szerette őket." (LG 40)
 Ma gyakran beszélnek úgy a szerzetesi életről, mint az Evangélium radikális választásáról. Vigyáznunk kell azonban, hogy ez alapján nehogy eljussunk arra a következtetésre, hogy vannak első és másodosztályú keresztények, vagyis olyanok, akik komolyabban veszik a Krisztus követését, ezek lennének a szerzetesek, és olyanok, akik kevesebbel is beérik. Minden keresztényt, kivétel nélkül az szeretetre hívott meg Isten, akár szerzetes, akár nem. Az egyes keresztények életszentsége, erre a meghívásra való válasz nagylelkűségétől függ.
 Bár minden keresztény meghívást kapott tehát a tökéletességre, mégis a szerzetesek ma is azt a feladatot kapták az Egyházban, hogy különös módon törekedjenek Jézust nagyobb szabadságban követni.(V.ö. PC 1)
a) Lelkiéletük
 A szerzeteseket Isten elsősorban nem valamilyen tevékenység elvégzésére hívta, hanem, hogy az Isten Országának jelei, hírnökei legyenek az emberek között. Ehhez a sokféle tevékenység mellett az imádságnak megfelelő helyet kell biztosítaniuk egyéni és közösségi életükben. Ahhoz, hogy a szerzetes utat mutathasson másoknak, neki kell előbb látnia a fényt, meghallania a hívó hangot, észrevennie a figyelmeztetést. Ehhez azonban az imádság emberének kell lennie. Isten jeleit csak az ismerheti fel, aki magát az Istent bensőségesen ismeri.
 Az összekötő kapocs a szerzetesek között az Úr Jézus. „Az Úr nevében egyesült család". Együtt hallgatják Isten igéjét, együtt imádkoznak és együtt ülnek az Eucharisztia asztala köré (v.ö. PC 15). „Csak akkor tudják segíteni tagjaikat, ha állandóan az evangéliumi szellem vezeti, az ima táplálja őket, ha nagylelkűen meghalnak a régi embernek, ha az új ember kialakításáért használják a szükséges fegyelmi eszközöket és ha életüket a kereszt termékenyíti meg" (VI. Pál, Evangelica testificatio 41).
 Isten különbséget tesz-e a szerzetes és a világi imája között?
 Miért fontos a szerzetesek közösségi imája?
 Volt-e bárminemű hatással lelki életedre szerzetesekkel való találkozás?
 Hogyan táplálja szerzetesi életünk megújulását az ima (egyéni- és közösségi ima)?
b) Közösségi életük
 A szerzetesi közösségeket így lehetne meghatározni: „Megszentelt személyek közössége, akik azt a küldetést kapták az Egyházban, hogy folytassák Krisztus megváltó művét." (Örsy László, A Lélektre nyitottan /Budapest 1997/ 29)
 Az együttélés nem csak azt jelenti, hogy egy tető alatt élünk, egy szabályt követünk és ugyanazokban a művekben fáradozunk. Ami ennél fontosabb, az Úr parancsát kell teljesítenünk: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket". Ez a legfontosabb apostolkodás. A világban ma nagyon sokan érzik a vágyat az egységre, de nem találják a hozzá vezető utat. A szerzetesi közösség arról tesz tanúságot, hogy az egység a Szentlélek ajándéka és hogy csak Krisztusban valósulhat meg. (V.ö. LG 44) A közösségre való törekvés tehát a szerzetesek fő feladati közé tartozik. A kommunió kegyelem.
 A szerzetesség lényegéhez tartozik a közösségi élet. Éppen ez a szerzetesi közösség képes jelezni és sajátos módon kifejezni az Egyház misztériumát: az Egyház szeretetközösség. Egyházmegyénkben is észlelhető, ami a világegyházban már régóta folyamatban van: egy fokozatos áttérés a „Társadalom"-egyházból a „Kommunió"-egyházba. (Arnaldo Pigna kifejezése). Természetes tehát, hogy a szerzetesek is jobban tudatosították a közösségi életük fontosságát: a szerzetesi közösség nem csupán olyan emberek együttléte, akik közös erővel valami közös cél elérésére társulnak, hanem olyan személyek együttélése, akiket összefűz a szeretet. Ez a szerzetesek életében újabb eltévelyedésekre adhat alkalmat. Ideális közösségeket álmodhatnak meg, anélkül, hogy számításba vennék az emberi gyengeséget. Lehetnek, akik infantilista módon családpótlékot keresnek a szerzetesi közösségben, így befele forduló, öncélú közösségek jöhetnek létre. Ennek ellenére a szerzetesi közösségekben jelenlévő testvéri szeretet jelzi azt a szeretetet, amellyel az Egyház tagjai szeretik egymást.
 A szerzetesek egymás iránti szeretete nem barátságon alapul, hisz a szerzetesek nem válogathatják meg, hogy kikkel akarnak egy közösségben élni.
 A szerzetesi élet nem lehet öncélú. Ezért minden szerzetesi közösség szükségszerűen nyitott és apostoli szellemű. „Az Úr Jézus földi életében maga köré hívta azokat, akiket kiválasztott, hogy vele legyenek, s megtanítsa őket arra, hogy példája szerint az Atyáért és a Tőle kapott feladatért éljenek" (Vita consecrata 55).
 Mit tartok fontosabbnak: a közösséget, vagy a magam apostolkodását?
Forrás: angelfire.com