Népszerű bejegyzések

2011. augusztus 31., szerda

Szentlélek a családban


Isten nem csak az embert, hanem a családot is saját képére és hasonlóságára teremtette: ahogy az Atyát és a Fiút a Szentlélek köti össze, úgy a szülők között is összekötő kapocs a Szeretet Lelke. Így a család kis egyházként (II. János Pál pápa szavaival: családegyházként) működik. A házasok között működik az egyesítő Lélek. A Teremtés könyvében Isten ezt mondta: „lesznek ketten egy testté”, amit Jézus is megerősített, és ezzel egészített ki: „Most már többé nem két test, hanem csak egy”. Ezzel is kifejezte, hogy az Isten valóban a Szentháromság képét akarja bemutatni a családokban.

Ebből a szerelemből születik az új élet, a gyermek. A Szentlélek, aki az emberiség történelmében minden jó kezdetekor, minden megújulásnál jelen van (pl. a világ teremtésénél, a vízözön után, pünkösdkor és azóta is mind a mai napig), ott van minden gyermek fogantatásánál is: új életet teremt a házasok kölcsönös szeretete által.

A testvéreket egy apa és egy anya köti össze, növekednek, nevelkednek Jézus igazságaiban a keresztény családon belül, és növekednek a szeretet lelkületében.

Jézus azt ígérte tanítványainak: a Szentlélek megtanít titeket mindenre. Ez éppen a családban kezdődik: a hívő szülők a gyermekek első hitoktatói, ők azok, akik türelemmel és szeretettel tanúskodnak nekik az élő Istenről, aki titokzatos szeretetegységben él három személyben.

A jó családban az idősebb testvérek is nevelik a kisebbeket, és így vertikálisan és horizontálisan is megmutatkozik az egymás iránti szeretet, az egymás iránti figyelmesség. A Szentháromság személyeinek mintájára a családtagok a kölcsönös szeretet titkát tanulják meg egymástól.

Itt mutatkozik meg a szülők és a nagyobb testvérek felelőssége is: arra használják-e pozíciójukat, hogy megtanítsák erre a gyermeket, a testvért, vagy visszaélnek hatalmukkal és zsarnokoskodnak a gyengébb fölött?

A Szentlélek Jézus célját akarja beteljesíteni a hívekben: „legyetek egyek, mint ahogy Atyám és én is egy vagyunk”. Az emberiség ezt a családban kezdi tanulni, az Istentől elgondolt legősibb, legtermészetesebb kis közösségben. Mert a jó családban együttélés, együtt-tervezés, együttmunkálkodás folyik, sőt az együtt szenvedést, az egymással való szolidaritást is ott kezdjük tanulni.

A családban tanulja meg az ember legkönnyebben a mennyországba jutást, hiszen „ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük”. Ez pedig azt jelenti, hogy az egymást szerető családban láthatóan megjelenik az Isten országa – már most is.

A közös imádságra is a Szentlélek hívja a házaspárokat kettesben és gyermekeikkel együtt is: a Szentírás olvasására, az együtt imádkozásra. Amit Jézus a nagy egyházról jövendölt, az a „kis” egyházra, a családegyházra is vonatkozik. Miként a mustármag a picinyke magból hatalmas fává növekszik, úgy nő a család is: két ember szerelméből létrejön a szentségi házasságban megerősített kapcsolat, amely később bővül a gyermekekkel is. Jákob 12 gyermekéből több ezres nép lett, amely háromezer éve él már Jákob áldásából – Isten Szentlelkének kegyelméből.

Igaz, hogy ma már kevesebb a nagycsaládos, de hála Istennek látni még olyan egészséges lelkületű keresztény családokat, ahol annyi gyermek születhet, amennyit Isten ajándékozni akar nekik, és nem amennyit a szülők önzésből vagy hitetlenségből vállalni mernek. Pedig minden gyermek nem csak újabb terhet, hanem újabb örömöt is hoz a családba.

Ahol a szeretet Lelke, ott az Isten. Fordítva is igaz: ahol beengedik az élő Istent az emberi kapcsolatokba, ott működni kezd a szeretet szelíd Lelke, oda örömmel érkezik haza minden családtag: gyerek, férj, feleség.

Ezt tervezte el Isten az ember megteremtésekor, hogy megtapasztalhassuk az Ő szeretetközösségét és benne az Ő örömét is. Ezt kell törekednünk megvalósítani családunkban szülőként, gyermekként, testvérként. A Sátánnak éppen ezért nem tetszik ez, ezért is éri annyi támadás mostanában a családot. Sokan nem tapasztalhatják meg a családnak mint szeretetközösségnek örömét, istenélményét, mert széthullott vagy szeretetlenséggel küzdő családban élnek. Azonban ők is gyakorolhatják a szeretetet a körülöttük lévők felé, csatlakozhatnak valamilyen kisközösséghez egyházunkon belül – a lényeg az, hogy mindig a kölcsönös szeretet és a másik java vezessen bennünket, mert így kerülhetünk egyre közelebb az Isten szép országához.

A Józan Ész halálára

/ Nyugodjék békében!/

(Nyugodjék békében!)
Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok
éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt,
mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.

Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint
"dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell
olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és
hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem
mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás".

Józan Ész egyszer és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a
takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a
felnőtt dirigál") szerint élt.

Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de
hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves
kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy
osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk,
mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen
diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.

Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért
támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a
szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését.

Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett
beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy
gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket,
ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni .

Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat
nevetséges anyaggá vált, némely egyház üzletté aljasult, és amikor a
bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.

Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember
már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a
tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl
egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal
eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.

Józan Ész halálát megelőzte szüleié: Igazságé és Bizalomé, feleségéé:
Bölcsességé, lányaiké: Felelősségé és Törvényességé, fiuké:
Ésszerűségé.

Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én
voltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok.

Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen értesültek arról,
hogy elment.

 Forrás: Független Újságírók Szövetsége

Fatima időszerűsége


II. János Pál pápa a két fatimai pásztor gyermek, Francisco és Hyacinta boldoggá avatásakor (2000. V. 13.) elhatározta a 3. fatimai titok nyilvánosságra hozatalát. Ezt ugyan azon év június 26-án Sodanobí boros-államtitkár megis tette. A még élõ harmadik fatimai látnok, Lucia nõvér ezt látta a harmadik titokban: „Mi asszonyunk balján, egy kicsit magasabban, angyalt láttunk, bal kezében tüzes kard, amely szikrázva lángra lobbant, és úgy tûnt, fel akarná gyújtani a világot. De kialudt azzal a ragyogással érintkezve, amely Miasszonyunk feléje nyújtott jobb kezébõl áradt. Az angyal jobb kezével a Földre mutatott, és erõs hangon mondta: „Bûn bánat, bûnbánat, bûnbánat!”

Ratzinger bíboros szerint az események, amelyekre a harmadik titok utal, amennyiben egyes történésekrõl van szó, ma már a múlthoz tartoznak. De a bíboros egyben kijelenti, hogy az Egyház nem rendel el semmiféle magyarázatot, szabadon hagyja, ki hogyan értelmezi a harmadik titkot.

Don Gobbi, a Máriás Papi Mozgalom alapítója és prof. Ivan Pojavnik, Szlovénia országos felelõse szerint tévedés azt állítani, hogy a harmadik titok már beteljesedett, s hogy Fatima lezárt esemény, a múlthoz tartozik.

A pápa, a püspökök, a papok, a szerzetesek és a hívek vértanúsága még elõttünk van. A Szûzanya már a nyilvánosságra került második titokban beszél a jók szenvedésérõl, több nemzet elpusztulásáról. A harmadik, nyilvánosságra hozott titok nem fenyeget, nem beszél katasztrófákról, büntetésekrõl, de nem is zárja ki ezeket. Egyszerûen nem tárja fel a jövõt. Kérdezzük: bekövetkeznek?

A Szûzanya több más jelenésnél is üzenetet hagyott számunkra; kéri, hogy imádkozzunk, engeszteljünk korunk bûnei miatt. A végtelenül szent és igazságos Isten különféle csapásokkal, megpróbáltatásokkal észhez akarja téríteni, megtéríteni, meg menteni az embereket.

A megjövendölt megpróbáltatások mindig feltételesek: ha meg nem javultok. A buzgó hívek imái, engesztelése meghozhatja a megpróbáltatások enyhítését, megrövidítését, elmaradását. Megjavul az emberiség? Megszûntek a csapások? Nagyon is aktuális még a fatimai angyal erõteljes felszólítása a bûn bánatra.

De nézzük a dolgot Isten oldaláról. Õ nem csak igazságos, hanem végtelenül irgalmas is.

A pápa szentté avatta Fausztina nõvért, és Fehérvasárnapra elrendelte az Isteni Irgalmasság ünnepét.

Fausztina nõvér az isteni irgalmasságról üzenetet kapott az Úr Jézustól: Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább megakarom gyógyítani. Is merjük a képet: Jézus megmutatta övéinek kezét és oldalát, mindenek elõtt Szívének sebhelyét, ahonnan az irgalom fakad és az emberiségre árad. Ebbõl a Szívbõl Fausztina nõvér két fény sugarat lát, amely megvilágítja az egész világot, a harmadik évezred útját.

A pápa Krakkó mellett felszentelte az Irgalmasság templomát. Ebben magyar kápolna is van, a lengyel-magyar közös szentek képeivel.

A penitencia és az irgalom hozza meg Szûz Mária Szeplõtelen Szívének a gyõzelmét!



2002. augusztus Dr. Erdõs Mátyás

A Máriás Papi Mozgalom magyarországi felelõse
 Forrás:utolsoidok.com

A bűnbánók rendjének ruháját öltik magukra


A ferenceseknél mindig a tanév elején öltöznek be az új novíciusok, ilyenkor teszik le első szerzetesi fogadalmukat az újonc évet most befejező rendtagok és tesznek örökfogadalmat a végső döntésre megérett szerzetesek. A rend életének e fontos eseményei a pasaréti templomban szeptember 3-án 11 órakor (örökfogadalom) és Szécsényben szeptember 4-én 10 órakor (beöltözés és első fogadalom) kezdődő szentmisékhez kapcsolódnak.
A beöltözés szertartása a ferences közösség egyik legszebb ünnepe, amelyet a szécsényi szentmise előtt tartanak, zártkörű eseményként. Az új testvérek igazi megérkezésének első pillanatai, amikor a jelöltek kivetkőzve a világból, testvéreik segítségével magukra öltik a bűnbánók rendjének ruháját. A szertartás utánozza a keresztséget: a testvér új ruhát és új nevet kap, kezébe égő gyertyát adnak. Ez a hasonlóság a szerzetesi hivatás lényegét tárja fel, ami nem más, mint keresztségünk egyfajta radikális, végsőkig menő prófétai vállalása. A szertartás szövege rámutat a szerzetesi élet néhány fontos elemére: tökéletességre törekvés, a krisztusi élet iránti vágy, az imádság jelentősége, bizalom Isten erejében.
A beöltözést és a noviciátust megelőzi a jelöltév, amelyet a szegedi rendházban töltenek az erre kiválasztottak. Sokan jelentkeznek a ferences rendbe. Idén húsz érdeklődő közül választották ki azt az öt fiatalt, akik megkezdhetik a jelöltévet. A noviciátust a beöltözés után ketten kezdik meg. A tavalyi novíciusok közül hárman tesznek most első fogadalmat, de csak egyikük Szécsényben, két társa szeptember 10-én Erdélyben, a dési templomban, az ottani provincia tagjai lévén.
A pasaréti templomban szeptember 3-án Sztreha Egyed, Komáromi Jób és Rompos Norbert testvérek tesznek örökfogadalmat, Magyar Gergely tartományfőnök jelenlétében.
A ferencesek hazánk legnépesebb férfi szerzetesrendje 110 taggal, közülük 92-en papok. Az átlagéletkor ötven év alatt van. Rendházaik száma 14. A barátok 18 plébánián, számos további templomban, hat oktatási, három szociális és négy kulturális intézményben teljesítenek szolgálatot.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Felhívás!

2011.08.31.

Hoffmann Rózsa felhívása magyar gyerekekhez erdélyi árvák megsegítésére

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár felhívással fordult a magyar diákokhoz: fejenként száz forinttal támogassák, hogy a nehéz sorsú csíksomlyói magyar gyerekek népviseletben mehessenektemplomba, ünnepélyekre.
A kereszténydemokrata politikus a kormányzati portálon, a kormany.hu-n szerdán közzétett dokumentumban emlékeztet arra, hogy Böjte Csaba ferences atya több ezer árva, elhagyott, nagyon szegény magyar gyereknek ad otthont, például Csíksomlyón is, a magyarság évente megrendezett búcsújárásának helyszínén. Évek óta gyűjti a gyerekeknek a ruhát, az élelmet, a tankönyvet, a játékot, s ők igen jó eredménnyel tanulnak, odaadással segítenek, járnak templomba, vesznek részt minden egyházi és magyar nemzeti ünnepen - írja Hoffmann Rózsa, hozzátéve: "a gyerekek örömét csak az árnyékolja be, hogy a ruhájuk, a cipőjük ahány, annyiféle, s igazából nincs is ünneplőjük: nem tudnak szép népviseletbe öltözni s úgy menni a templomba, az ünnepélyre, ahogy a többi odavalósi magyar gyerek".
"Így kell-e ennek lennie? Csaba testvér imáit talán nem hallgatja meg a Jóisten? Dehogynem! Csak éppen most Titeket szólít meg: tegyetek jót! Támogassátok fejenként legalább 100-100 forinttal csíksomlyói nehéz sorsú társaitokat! Hogy az ünnepnapok alkalmával felvehessék a Tőletek ajándékba kapott székely ruhákat!" - olvasható a kormany.hu-n.
Az államtitkár kezdeményezi, a gyerekek kérjék meg osztályfőnöküket, igazgatójukat, hogy segítsenek a pénz összegyűjtésében. Az összegyűlt adományt a Katolikus Karitásszal együttműködve az oktatásért felelős államtitkárság juttatja majd el Böjte Csabához.
Hoffmann Rózsa felidézte, hogy hasonló akciót már tavaly ősszel is indítottak a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak karácsonyi ajándékára. Akkor mintegy 300 millió forint gyűlt össze a százforintos adományokból.
Forrás:okosnet.hu

Arcképcsarnok: Csilik János Atya


T. Csilik János, Kraszna-i Római Katolikus plébános rövid életrajza 
1956. szeptember 20-án születtem, Szentjobbon, Bihar megyében. Hiszem azt, Isten - örök Tervében - 'a Szeretet Forradalmának' a kirobbantására teremtett engem. Szülőfalum a Szűzanya és Szent István Királyunk oltalma alatt van. Szűz Mária születésnapja, szülőfalum búcsú ünnepe, engem mindig arra figyelmeztetett, hogy 'újjá kell születnem vízből, Igéből és Szentlélekből'. Szentjobb, ahol Szent István Király halála után, a megmaradt jobb kezét őrizték évszázadokon át, arra tanít, legyen bátorságom Isten segítségével mindig a jobbat választani.
Isten után, a papi hivatásomat: a nagyszüleim, szüleim, Ft. Hermann István volt plébánosom imáinak és jó példájuknak köszönhetem.

Dr. Hosszú László Vikárius úr áldásával indultam el 1971 őszén a Gyulafehérvár-i Szemináriumba. Ott, egy életre szóló Istenélmény mellett megtapasztaltam a Gonosz erőteljes támadását is. Az Úr győzött!!! Az Istenélményben az Úr Jézus a nevemen szólított és személyesen feltette a kérdést: 'János, szeretsz-e Engem?' Válaszom egy életre szólt: 'Uram, Te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek Téged!'

1975-76-ban Besztercén, a gyalogosoknál katonáskodtam, kilenc hónapig. Abban a lelki sivatagban, ahol gyakran megaláztak minket - mint leendő teológusokat - még erősebb lett a szívemben a szeretet az Úr Jézus iránt.

1976-82 között Gyulafehérváron voltam a teológián. Ott, az Úr Jézus és a Szűzanya személyes szeretetük által segítettek át a lelki szárazságon és minden nehézségen. A teológián 6 évig tettem nap mint nap az állapotbeli kötelességemet, törekedtem a lehető legjobban megélni a jelen pillanatot, a többit az Égiekre bíztam, Akik megsegítettek.

1982. június 20-án szentelt pappá a Gyulafehérvár-i nagy templomban, Dr. Jakab Antal Püspök úr, 28 társammal együtt.

Az első állomáshelyem, Dr. Dászkál István Ordinárius kinevezése általNagyváradon volt. Felejthetetlen maradt számomra az első szentmise, az első gyóntatás, az első esketés... A kezdeti nehézségek által megedződtem egy életre.

1982 szeptember végén halt meg édesapám. Felkészülve távozott az élők közül az élők közé. Kérem és tapasztalom a közbenjárását.

1985-1988 között Tótteleken szolgáltam. Ott, az Úr Jézus kérése szerint a papi közösség létrehozásán dolgoztam, az állapotbeli kötelességem mellett.

1987. szeptember 4-én, Csíksomlyón, egy zarándoklat alkalmával, amennyei Atya azzal a feladattal bízott meg, hogy a különböző vallásúak és nemzetiségű hívek között építsem az egységet B. M. Éva Asszonnyal együtt.

1988-98 között Tenkére kerültem. Ott, 10 éven keresztül, Isten bőséges áldását adta az ortodox és a református papokkal-hívekkel való egységünkre, találkozásainkra.

Ezután nyolc hónapig újra Nagyváradra, majd hét évig Érsemjénbe kerültem Mons. Tempfli József Püspök úr megbízásából. Ott kialakult az engesztelő közösség, amelyben sok megtérésnek voltunk a tanúi.

Kérésemre és elhunyt II. János Pál pápa közbenjárását kérve, Mons. Tempfli József 2005 október elején Krasznára és Nagyfaluba helyezett. Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén folytatódnak az engesztelő programok, különböző vallásúak és nemzetiségűek részvételével. Rendkívüli kegyelem megtapasztalni az Égiek jelenlétét, szeretetét, vezetését... közös imáink alatt.

Meg vagyok győződve arról, az a legnagyobb csoda és boldogság az életünkben, ha folyamatosan keressük és tesszük Isten reánk vonatkozó Akaratát. Isten kegyeméből elmondhatom, 25 év papi szolgálat után, hogy 'boldog pap vagyok, mert megtaláltam Jézust és Máriát, Akiket szeret a lelkem!'

A jövőben is, a legfontosabb feladatom lesz az Úr Jézus és a Szűzanya megismertetése és megszerettetése az emberekkel, azért, hogy már itt a Földön nagyon boldogok legyenek.

Imát kérek minden jó szándékú testvéremtől és imát ígérek mindenki részére!
Isten áldása kísérjen minden nap, mindnyájatokat! 

Forrás: eucharistia.hu

Sík Sándor: Síró testvérnek

Testvér, én érzem, a lelked remeg, 
Pillád nehéz, nagy könnyek égetik. 
- Testvér, melletted áll a Krisztus: 
Testvér, törüld le könnyeid.

Nehéz, nehéz, fojtó a fájdalom, 
Ráül a szívre, mint az éj sötétje. 
Búsan, bágyadtan, elapadtan: 
Testvér, nézz föl a fényes égre.

Csaló a könnycsepp, hazug a halál. 
Látom a lángját egy nagy fényességnek. 
A szeretet nagyobb, mint a halál, 
A szeretet az élet, élet.

A fájdalom óriás titka ez: 
Isten csókol meg, ha a lelkünk reszket. 
- Testvér, melletted áll a Krisztus: 
Testvér, csókold meg a keresztet.

2011. augusztus 30., kedd

Hová tűntek a gyerekek?


Szerző: Pavel Kohout

2005 Január 27


A harmadik században volt egy Mani névre hallgató próféta aki a Jó és a Gonosz közötti konfliktusról prédikált. Mani véleménye szerint a materiális világ az ördög találmánya. A véleménye szerint mind a házasság mind az anyaság halálos bűn mivel minden egyes gyerek az ördög munkásságát jelképezi. Mani véleménye szerint az emberiség úgy kerülhet Isten birodalmába ha szép lassan kihal.
A történelem folyamán a manizmust gyökerestül kiirtották mivel eretnek és istentelen doktrínának tartották. De elég egy pillantás a demográfiai statisztikákra, és rögtön úgy néz ki hogy a fejlett országok lakossága tömegesen manizmusra konvertált és eltökélt szándékuk hogy kihaljanak. A legtöbb nyugati országban kevesebb gyermek születik mint amennyi ember hal meg.
Az úgy nevezett "Új Európában"** a helyzet még nyomasztóbb. ENSZ előrejelzések szerint, köszönhetően a demográfiai trendeknek, Lettország 2050-re el fogja veszíteni a lakosságágak a 44%-át. Az észtek 52, a bolgárok 36, az ukránok 35, és az oroszok pedig 30%-os népességcsökkenést fognak elszenvedni. Ezekhez a számokhoz visznyítva az olaszok 22, a csehek 17, a lengyelek 15, és a szlovákok 8%-os lakosságcsökkenése aprópénz. Francia és Németország viszonylag kis lakosságcsökkenésen fog keresztülmenni, és az Egyesült Királyság [Nagy Britannia és Észak Írország.. -- A fordító] pedig -- köszönhetően a bevándorlásnak -- növekedni fog, még ha enyhén is.
Miért zuhannak a születési arányok?
Mind a demográfusok mind a közgazdászok már régóta törik a fejüket hogy mi lehet az oka ennek a dramatikus születési arány csökkenésnek. A válasz megkapásához több tényezőt kell figyelembe venni, és hogy még bonyolultabb legyen a probléma, ezeket a tényezőket nem legyet egyszerűen összeadni és utána megkapni az eredményt. Ennek ellenére viszonylag bátran ki lehet jelenteni hogy a felosztó-kirovó ("pay-as-you-go"**) nyugdíj rendszer nagyon negatív hatással van a születési arányra. A Cseh Munkaügyi és Szociális Minisztérium 2004 augusztusi "A családokról szóló nemzeti elemzés" a következőket állítja:
Ha a nemzedékek közötti szolidaritás szemszögéből vizsgáljuk a helyzetet, akkor ki lehet jelenteni hogy manapság egész más okokból akarnak az emberek gyermekeket mint régebben. Köszönhetően a szociális védőhálónak valamint a nyugdíj rendszernek, a gyerekekre már nincs szükség hogy majd idős korunkra eltartsanak bennünket. Ehelyett a gyerek és a szülő közötti kapcsolat átlépett az érzelmi szférába. Ez azt jelenti hogy a szülők már nem úgy tekintenek a gyerekeikre akik majd támogatni fogják a megöregedett szülőket. Továbbá mivel a gyerek és a szülő kapcsolata már érzelmi alapokon nyugszik, ezért a gyerek le is cserélhető valami másra ami hasonló érzelmi kielégülést nyújt.
Mindenféle köntörfalazás nélkül, sőt egy kicsit cinikusan, kijelenthetjük hogy az elmúlt korokban a gyerekekre azért volt szükség hogy a szülőket támogassák idős korukban. A cseh vejminek (hely ahol a gazda öreg szülei élnek) eredete az "előfeltételre" vezethető vissza: a szülő előírta feltételeket hogy milyen körülmények között kaphatja meg a gyerek a tanyát. Ez azt jelentette hogy a szülő és a gyerek között egy közvetlen függöség volt. Továbbá azt is jelentette hogy az embereknek közvetlen gazdasági érdekük volt hogy megfelelő számú és jól táplált utódjuk legyen -- míg a mai névtelen és teljesen ember-idegen rendszerben minden aktív kenyérkereső befizet a kasszába amiből fizetik a nyugdíjasokat.
Ez a rendszer lehetővé teszi hogy rengeteg "ingyenélő (free riders)" többet vegyen ki a rendszerből mint amennyit korábban befizettek. Azok az emberek pedig akik lényegesen többet kerestek mint az átlag, pedig "büntetve" vannak mivel kevesebbet kapnak vissza mint amennyit befizettek. Ezt hívják a "szolidaritási elméletnek". Ha a születési arány szemszögéből nézzük a helyzetet, akkor ez a rendszer hátrányos mind a magas és mind az alacsony bevételű embereknek. A gazdagok így érzik hogy nem lesz szükségük a gyerekekre mikor megöregszenek, és a szegények pedig azon a véleményen vannak hogy egyszerűen nem engedhetik meg őket.
Manapság a gyerekek már nem jelentenek befektetést: helyette házikedvencek lettek - luxuscikkek. De sajnos a házikedvenc piac nagyon erős. Miközben a 80-as, de főleg a 90-es években a születési arány csökkent, a városi kutyatulajdonosok száma nagyon megugrott. Míg régebben a legtöbb kutyatulajdonos nyugdíjas volt, manapság sok fiatal pár tudatosan úgy dönt hogy a baba helyett kutyát akarnak. Ezek a képzett fiatalok arra a következtetésre jutottak (akár igazuk van akár nincs) hogy nincs elég idejük vagy pénzük a gyerekre. Helyette az állatokba fektetik be az érzelmi tartalékaikat.

Könyv jelent meg az iszaptól megmenekült szentkútról


2010. október 4-én a vörösiszap-áradat szabályosan kikerülte Devecser és Kolontár települések között álló szentkutat és környékét. A sokak által csodásnak tekintett esemény kapcsán a szentkút történetéről írt könyvet Áment Márton helytörténész.
„Az áradat az előző hírekkel ellentétben nem mosta el a kutat…  „Csodát rebesgetnek: alig néhány lépésnyire az ártalmas zagytól kristálytiszta víz csörgedezik.” „Jelnek tekinthetjük, hogy ez szent hely.”
Ilyen kételkedő és vallomásos véleményekkel fogadta a közvélemény azt, hogy2010. október 4-én a vörösiszap-áradat szabályosan kikerülte Devecser és Kolontár települések között álló szentkutat és környékét.  Pedig a Torna-patak közelsége, valamint a terepviszonyok  miatt természetes lett volna, hogy az ár ezt a körülbelül hússzor húsz méteres területet sem kíméli meg.
Áment Márton helytörténész könyvet írt az esetről: szemtanúk és átélők vallomásain keresztül bemutatja a kút történetét. A kötetet a Gyepesi Örökségünk Egyesület adta ki, több környékbeli szervezet, közösség és magánszemély támogatásával.
A szerző a mű elején körüljárja a víz, a forrás, a kút, a szentkút fogalmát biológiai, földrajzi, néprajzi és vallási vonatkozásban is. Tisztázza, mit nevezhetünk gyógyvíznek, illetve természetes gyógyhatású forrásnak, valamint szent kútnak. E fejezetből megtudható, hogy a Veszprémi Egyházmegyében 46 szent kútról, gyógyító forrásról van ismerete a szakrális néprajznak, ami meghaladja a többi egyházmegye hasonló szakrális helyeinek számát.
Majd áttér a kolontári szentkútként, Mária kútjaként is emlegetett forrás történeti bemutatására levéltári és egyéb hiteles dokumentumokon keresztül, az 1700-as évektől a vörösiszap-katasztrófáig. A hely megmeneküléssel kapcsolatban a szerző rámutat: a Torna-patakban lezuhogó vörösiszap a kút kifolyóján be akart hatolni a szentkútba is (ezt jelzi, hogy rózsaszínre festette a kút káváját az iszappal keveredett víz), de a forrás kifelé áramlása erősebb volt, s kisodorta az iszapot magából.
Számos olyan, a nép által kegyhelynek tekintett forrás, kút létezik, melyet az egyház nem ismert el eddig hivatalosan, de zarándoklatok sora vezetett oda, és a nép búcsújáróhelyként tartja számon – írja a szerző. Ezek közé tartozik a kolontári-devecseri szentkút is, ahol az utóbbi időben szeptember utolsó vasárnapján tartanak búcsúi szentmisét, többnyire Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepéhez kötődően.
A kötet említést tesz mindazokról a szájhagyomány útján ismertté vált csodás gyógyulásokról is, amelyeket a szentkúthoz kötnek, és azoknak a még élő személyek a vallomásaiból is olvashatunk részleteket, akik állítólag napjainkban gyógyultak meg a kút vizétől. Márfi Gyula érsek is beszél saját tapasztalatairól, és a kút csodás megmeneküléséről osztja meg gondolatait az olvasókkal. A könyvet egy fotómontázs-melléklet zárja.
Toldi Éva/Magyar Kurír

2011. augusztus 29., hétfő

Áncsánok Találkozója Tiszadobon


Bizonyára sokáig emlékezetes marad, az augusztus 13.- án Tiszadobon megrendezett Áncsánok Találkozója.
Szilvi Tesó így ír élményeiről:
Köszönöm Mindenki nevében még egyszer, hogy Arankáéknál lehetett idén az Unokatesó találkozó. Én nagyon jól éreztem magam, de ahogy láttam és érzékeltem hangulatból Mindenki nevében bátram kijelentem nagyon jól sikerült.
Ha akartál csak beszélgettél az árnyékban, sétáltatok a kastély körült jókat viccelődve. A gyerekek felnőtteket megszégyenítve ültek fel a lovakra. Lehetet evezni, kajakozni, még kisebb verseny hangulat is kialakult a „hajók” között, de akinek ez nem volt elég az meg is mártózott a vízben. Ja és Tomink által páran masszázsban is részesültünk a hűs árnyékban.
Az ebéd nagyon finom volt, az általatok hozott sütikről nem is beszélve (Ja majd a recepteket kérem….) ;) Akinek ez még este felé nem volt elég, közös sétát is tehetett a kastélyt körülvevő erdős részben, miközben Aranka mesélt a környék történelméről.
Pár képet csatoltam a részvevőkről ill. a hangulatról aki ott volt annak egy kis visszatekintés, aki meg nem tudott idén eljönni, annak meg azért, hogy kedvet csináljak a következőhöz. J
Remélem jövőre is összetudjuk szervezni, addig is gondolkodjunk a helyszínben, várom majd az ötleteket.
Nagyboldogasszony Napja előtti szombaton, Égi Édesanyánk ötvennégy tagját gyűjtötte egybe családunknak Tiszadobon.
Ilyen volt, a Mi Családünnepünk.
Jövőre Veletek, ugyanígy!

Ferences tanítások XVI. Benedek pápától


2010. január 27., Általános kihallgatás
Assisi Szent Ferenc
Kedves nővérek és testvérek,
Egy korábbi katekézisemben már szemléltettem azt a gondviselésszerű szerepet, amelyet az Assisi Szent
Ferenc által alapított Kisebb Testvérek Rendje és a Guzmán Szent Domonkos által alapított Prédikáló
Testvérek Rendje játszott koruk Egyházának megújításában. Ma Ferencnek az alakját szeretném elétek
állítani, az életszentség egy hiteles "óriásának" az alakját, aki minden korban és minden vallásból sokakat
ragadott magával.
"Egy nap jött e világra". Ezekkel a szavakkal utalt az Isteni Színjátékban (Paradicsom, XI. Ének) a legfőbb
itáliai költő, Dante Alighieri Ferenc születésére, amely 1181 végén vagy 1182 elején, Assisiben történt meg.
Egy gazdag család tagjaként - apja posztókereskedő volt -, Ferenc gondtalan serdülő- és ifjúkort élt, korának
lovagi eszményét ápolva. Húszévesen részt vett egy katonai műveletben, és bebörtönözték. Megbetegedett,
és kiszabadult. Assisibe történt visszatértét követően a lelki megtérésnek egy lassú folyamata kezdődött el
benne, amely az azidáig folytatott világi életforma fokozatos elhagyására vezetett. Erre az időszakra tehetők
életének azok a híres epizódjai, amikor a leprással találkozott, akinek Ferenc, leszállva a lóról, békecsókot
adott, valamint a Szent Damján kis templomában a Megfeszített megszólalása. Háromszor elevenedett meg
Krisztus a kereszten, és szólt hozzá: "Menj Ferenc, és állítsd helyre romokban álló Egyházamat." Az Úr
szavának ez az egyszerű megjelenése, amely Szent Damján templomában hallatszott, mély szimbolizmust
rejt. Ferencet ugyan közvetlenül ennek a templomocskának a felújítására hívta, de ennek az épületnek a
romos állapota magának a kor Egyházának a drámai és nyugtalan helyzetét is jelképezte, amelyre az életet se
nem alakító, sem át nem alakító felszínes hit, egy kevéssé buzgó papság, a szeretet elhidegülése volt
jellemző; az Egyház belső leépülése, amely az eretnek mozgalmak megszületésével magával hozta az
egység megbomlását is. Mégis, ennek a romos Egyháznak a közepén áll Krisztus és beszél: megújulásra hív,
kétkezi munkára hívja Ferencet, hogy építse újjá konkrétan Szent Damján kis templomát, amely annak a
meghívásnak a legmélyebb jelképe, amely magának Krisztus Egyházának a megújítására szól, hitének a
maga radikalitásával, és Krisztus iránti odaadó szeretetével. Ez az esemény, amely valószínűleg 1205-ben
történt, egy másik, 1207-ben történt hasonló eseményről gondolkoztat el: III. Ince pápa álmáról. Ebben az
álomban jelent meg, hogy a Lateráni Szent János bazilika, minden templomok anyatemploma megrogyott, és
egy kicsi és jelentéktelen szerzetes támasztotta meg vállával a templomot, amely így nem omlott össze.
Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy egyrészt nem a Pápa az, akinek a segítségével végülis elkerülhető
volt a templom összedőlése, hanem egy kicsi és jelentéktelen szerzetes, akiben a Pápa Ferencet ismeri fel,
aki őt meglátogatta. III. Ince hatalmas pápa volt, nagy teológiai műveltséggel, valamint nagy politikai
hatalommal, mégsem ő újítja meg az Egyházat, hanem a kicsi és jelentéktelen szerzetes: ez Szent Ferenc,
akit Isten hívott. Másrészt viszont fontos megjegyezni, hogy Szent Ferenc nem a Pápa nélkül vagy ellenében
újítja meg az Egyházat, hanem csakis közösségben vele. A két valóság együtt jelenik meg: Péter utódja, a
püspökök, az Apostolok utódlására alapított Egyház, és az új karizma, amelyet a Szentlélek teremt ebben a
pillanatban az Egyház megújítására. Együtt bontakoztatják ki a valódi megújulást.
Térjünk vissza Szent Ferenc életéhez. Mivel atyja, Bernardone, szemére vetette a szegények iránti túlzott
nagyvonalúságát, Ferenc, Assisi püspökének színe előtt egy szimbolikus gesztussal leveti ruháit, azzal a
szándékkal, hogy ezzel visszautasítja az atyai örökséget: mint a teremtés pillanatában, Ferencnek nincs
semmije, egyedül az élete, amit Isten adott neki, akinek a kezeibe most magát odahelyezi. Ezt követően
remeteként élt, egészen addig, míg megtérésének útja során 1208-ban egy másik alapvető esemény nem
történik. Meghallva egy részt Máté evangéliumából - Jézusnak azt a beszédét, amelyben elküldi misszióba az
Apostolokat -, Ferenc úgy érzi, hogy arra van hivatva, hogy szegénységben éljen és a prédikációnak szentelje
magát. Társak csatlakoznak hozzá, és 1209-ben Rómába mennek, hogy III. Ince pápa elé terjesszék a
keresztény élet egy új formájának a tervét. Atyai fogadtatásban van részük a nagy Főpap részéről aki, az Úrtól
megvilágosodva, felismeri a Ferenc által létrehozott mozgalom isteni eredetét. Assisi Szegénykéje megértette,hogy minden karizma, amely a Szentlélek ajándéka, Krisztus testének, az Egyháznak a szolgálatában kell
hogy megtalálja a maga helyét; ezért az egyházi tekintéllyel mindig teljes egységben tevékenykedett. A
szentek életében nincs ellentét a prófétai karizma és a kormányzás karizmája között, és ha némi feszültség
születik is, ők mindig ki tudják várni türelemmel a Szentléleknek az idejét.
A XIX. század néhány történésze, de még az elmúlt évszázadból is néhányan, megpróbáltak valahogyan a
hagyomány Ferencén belül egy úgynevezett történeti Ferencet megalkotni, ahogy megpróbáltak az
Evangélium Jézusán belül egy úgynevezett történelmi Jézust is megalkotni. Egy ilyen történeti Ferenc nem
lehetett volna az Egyház embere, hanem egy olyan ember, aki kizárólag közvetlenül Krisztushoz kapcsolódik,
egy ember, aki Isten népének a megújulását akarta létrehozni, kánoni formák és hierarchia nélkül. Az az
igazság, hogy Szent Ferenc valóban közvetlen kapcsolatban volt Jézussal és Isten igéjével, amelyet sine
glossa követni akart, és ilyenformán valódi az ő egész radikalitása. Az is igaz, hogy kezdetben nem állt
szándékában, hogy a szükséges kánoni formákkal alapítson egy rendet, hanem egyszerűen, Isten szavával
és az Úr jelenlétével meg akarta Isten népét újítani, hogy újra összehívja őket az ige hallgatására és a
Krisztus iránti kimondott engedelmességre. Tudta továbbá, hogy Krisztus soha nem az "enyém", hanem a
"miénk", és Krisztust nem birtokolhatom "én" és nem újíthatom meg "én" az Egyház, valamint annak szándéka
és tanítása ellenében, hanem csakis az apostoli utódlásra épülő Egyházzal közösségben újul meg az Isten
igéje iránti engedelmesség is.
Igaz, hogy nem állt szándékában egy új rendet létrehozni, csak az eljövendő Úr számára megújítani Isten
népét. De szenvedések és fájdalom árán megértette, hogy mindennek meg kell hogy legyen a maga rendje,
hogy az egyházi jog is szükséges ahhoz, hogy a megújulásnak formát adjon, hogy így valóban el tudja
helyezni magát a maga teljességében az Egyház közösségében, a Pápával és a püspökökkel együtt. Mindig
tudta, hogy az Egyház középpontja az Eucharisztia, ahol Krisztus teste és vére jelenvalóvá válik. Ahol a
papság, Krisztus és az egyházi közösség eggyé válik, csakis itt lelhet lakást maga Isten igéje is. Az igazi
történeti Ferenc az Egyház Ference, és pontosan ezen a módon szól a mi híveinkhez, más hitvallások és
vallások híveihez.
Ferenc és testvérei, akik száma egyre gyarapodott, Porziuncola, vagyis Angyalos Boldogasszony temploma
mellett állapodtak meg, amely a kiváló ferences lelkiség számára szent hely. Klára is, a nemesi családból
származó Assisi-beli fiatal hölgy is belépett Szent Ferenc iskolájába. Innen ered a ferences Második Rend, a
Klarisszáké, egy másik megtapasztalás, amelynek célja, hogy az Egyházban az életszentség kiváló
gyümölcseit teremje.
III. Ince követője, III. Honorius pápa is támogatta az 1218-ban kiadott Cum dilecti kezdetű bullájával az első
Kisebb Testvérek rendkívüli fejlődését, akik misszióikat megkezdve Európa különböző országaiba, sőt,
Marokkóba is eljutottak. 1219-ben Ferenc megkapta az engedélyt, hogy Egyiptomban Melek-el-Kamel
szultánnal beszéljen, hogy ott is hirdesse Jézus evangéliumát. Szeretném Ferenc életének ezt az eseményét
kiemelni, amely ma is nagy jelentőséggel bír. Abban a korban, amikor a Kereszténység és az Iszlám ütközött
egymással, Ferenc, akaratának megfelelően kizárólag a hitével és személyes szelídségével felfegyverkezve,
hatékonyan haladt előre a párbeszéd útján. A krónikák szívélyes és jószándékú fogadtatásról beszélnek a
muzulmán szultán részéről. Ez egy olyan minta, amely ma is ösztönzőleg kellene hogy hasson a keresztények
és a muzulmánok közti kapcsolatokban: igazságban, viszonzott tiszteletben és kölcsönös megértésben
előmozdítani a párbeszédet (cf. Nostra Aetate, 3). Úgy tűnik, hogy Ferenc ezután még 1220-ban meglátogatta
a Szentföldet, elvetve egy olyan magot, amely sok gyümölcsöt termett: lelki gyermekei valóban missziójuk
kivételesen megalkotott környezetét hozták létre azon a területen, ahol maga Jézus élt. Hálával gondolok ma
a Szentföldi Ferences kusztódia múlhatatlan érdemeire.
Visszatérve Itáliába, Ferenc a rend kormányzását helyettesére, Cattani Péterre bízta, miközben a Pápa
Hugolino bíborost, a későbbi IX. Gergely Pápát bízta meg a rend protektorátusával, amely egyre több
követővel bírt. Az Alapító a maga részéről teljesen a prédikálásnak szentelte magát, amit nagy sikerrel művelt,
valamint egy Regulát szerkesztett, amelyet később a Pápa hagyott jóvá.

2011. augusztus 28., vasárnap

Gioconda mosolya


Általában kerülöm a Plázák világát.
Haszontalannak, ifjúságunkra káros hatásúnak tekintem.
Kivételt teszek, a Debreceni Fórum Bevásárlóközponttal, ahol már sokadik alkalommal találkozom olyan kezdeményezéssel, ami túlmutat minden profitszerzési praktikán.
A napokban itt találkoztam a zseni, Leonardo interaktív kiállításával.
Érdekes volt megfigyelnem Gioconda mosolyát, amiről így ír egy hozzáértő:
A 16. századi festmény titkát górcső alá vevő Margaret Livingstone, a Harvard Egyetem professzora előadásában abból indult ki, hogy a szemlélő a mosolyt csakis akkor érzékeli, ha korántsem a Gioconda szájára, sokkal inkább a festmény más részeire koncentrál. Abban a pillanatban, hogy tekintetünk a szájra téved, a mosoly szertefoszlik. Ennek okát abban a folyamatban kell keresni, ahogyan az emberi szem feldolgozza a vizuális információkat – állítja Livingstone professzor.
foveális, illetve perifériális látással. A foveális, azaz közvetlen látás kiválóan alkalmas a legapróbb részletek érzékelésére, ám kevéssé használható a fény-árnyék hatás beazonosítására.
“Mona Lisa mosolyának meghatározhatatlan ereje azzal magyarázható, hogy szája szinte teljes egészében fény-árnyék hatással van ábrázolva, ezért inkább a perifériás látásunkkal érzékelhető” – állítja Livingstone. Minél inkább koncentrálunk egyetlen pontra a képen, perifériás látásunknak annál kevesebb hasznát vesszük.
Livingstone professzor a következő példát hozza fel a jelenség megértésére: ha egy nyomtatott oldalon egyetlen betűre koncentráljuk tekintetünket, szinte lehetetlenné válik, hogy a szöveg többi részéből bármit is érzékeljünk. A kutatónő állítása szerint ezt a jelenséget használta ki Leonardo, amikor megalkotta a képet. A Gioconda mosolya csak akkor válik láthatóvá, ha a szemlélő tekintete a nő tekintetére vagy a kép más részeire, de nem a szájára koncentrál.
Forrás: origo

Leonardo géniusza előtt tisztelegve álljanak itt gondolatai önmagáról:
„Mivel belátom, hogy nagyon hasznos vagy kellemes anyagot már nem választhatok, mivel az előttem született emberek már minden hasznos és szükséges témát feldolgoztak, ezért úgy teszek, ahogyan az, aki szegénysége miatt utolsóként megy az éves vásárra, és ott, kiváltképp mivel másképp nem tud magáról gondoskodni, csupa olyan dolgot vásárol, amiket mások már megnéztek, de nem vettek meg, hanem csekély értékük miatt visszaraktak. Én ezekkel a megvetett és visszarakott holmikkal, oly sok kereskedő hagyatékával fogom megrakni szerény tarisznyámat. És nem a nagyvárosokba, hanem nyomorúságos falvakba megyek, ott osztom szét őket. S az általam kínált holmikért értéküknek megfelelő árat fogok szedni.”
Egyszó, mint száz, örömmel töltöttem egy délutánt a „Plázacicák” társaságában.

Az egészség nem jog, hanem ajándék


Az egészség nem egyszerűen a betegség hiánya, az ember akkor egészséges, ha bizonyossága van az életére vonatkozóan, s így képes a szenvedéssel is szembenézni. Folytatódik a Rimini Meeting, amelynek korábbi napjairól is tudósított Varga János.
Pénteken délelőtt Roberto Maroni olasz belügyminiszter és Bari polgármestere részvételével a bevándorlás témája volt napirenden Mare nostrum - A mi tengerünk címmel. Elhangzott: a régi rómaiak által így nevezett Földközi-tenger mára erőforrásból veszélyforrás lett. Odafigyelésre és tudatos politikára van szükség ezen a területen is.
Az egészség nem egyszerűen a betegség hiánya, az ember akkor egészséges, ha bizonyossága van az életére vonatkozóan, s így képes a szenvedéssel is szembenézni – hangzott el Giancarlo Cesana és Zygmunt Zimowsky érsek, az Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozása Pápai Tanácsának elnöke a bizonyosság és egészségügy kapcsolatáról való beszélgetésében.
Az alapvető kérdés, hogy mi az ember – mutatott rá Zimowsky. – Az emberre vonatkozó igazságot a keresztény antropológia írja le helyesen: középpontja saját magán kívül, Istenben van. Ebből következik, hogy az egészségre vonatkozó minden olyan elképzelés, amely csak a testi egészséget tartja fontosnak, a végletekig leszűkítő és csalóka. Az embert a maga teljességében kell nézni, és ebből egy másfajta szemlélet fakad, az integrált gyógymód.
Cesana professzor hangsúlyozta: helyre kellene állítani a hozzáállásunkat, mivel az egészség ajándék és nem jog. A létezés ajándéka tesz bizonyossá abban, kik vagyunk. Már-már feledésbe megy, Kinek az ajándéka az élet, és így maga az ember vész el az élet bebiztosításának görcsös keresésében, amely nem ad bizonyosságot. A szeretetnek ugyanazon lelkületével kell kórházakat üzemeltetnünk, mint amivel annak idején létrehozták azokat. A betegség és a halál a legbiztosabb jelei annak, hogy az ember nem képes magát megváltani. Az egészségügyieknek az egész ember szükségleteire kell válaszolniuk, nem csak a biológiai mechanizmusokra, egyébként mi értelme gyógyítani?
2011. Európában az önkéntesség éve. Ez különösen jó alkalom, hogy a karitatív munka és az önkéntesség fontosságával számot vessünk. – kezdte a guineai Robert Sarah bíboros, a Cor Unum Pápai Tanács elnöke az önkéntesség nemzetközi fejlődéséről tartott, Alberto Piattival, a Comunione e Liberazione Mozgalomhoz tartozó AVSI (Association of Volunteers in International Service – Önkéntesek Nemzetközi Szolgálatának Egyesülete) főtitkárával közös beszélgetést. Mint elmondta, azoknak a misszionáriusoknak köszönheti életét, hitét, azt hogy részt vehet a találkozón, akik a kereszténységet elvitték hazájába, és akik a szónak ugyan nem egészen mai értelmében, de mégis önkéntesek voltak: nem kértek semmi viszonzást azért, amit tettek. Sarah bíboros vázolta a Cor Unum Pápai Tanács feladatát, amely a katolikus egyház karitatív tevékenységének koordinálása. „A mi érdeklődésünk főleg a karitász lelkipásztori oldalára irányul, ami a világegyház egyik alapvető szempontja: összekapcsolni az evangéliumot és a karitászt”.
Az arab világban a változások immár elkerülhetetlenné váltak. Alapvető lesz a terület stabilitása és a demokrácia fejlődése szempontjából az izraeli-palesztin konfliktus megoldása – írta levelében Nabil El-Arabi, az Arab Liga főtitkára, aki nem tudott elmenni a találkozóra. Az észak-afrikai kihívásokról, a jog és stabilitás kérdéséről Tarek Ben Ammar tunéziai számazású filmproducer, Wael Farouq, a kairói Amerikai Egyetem professzora és Franco Frattini olasz külügyminiszter cserélt eszmét.
Az olasz külügyminiszter azt mondta: az észak-afrikai forradalmak, az arab tavasz eseményei meg kell, hogy hozzák a nők elismerését. Nem lesz a forradalmaknak tartós sikere, ha nem nyernek igazolást az adott országok gazdasági megújulásában. A kulcs egy új emberség megteremtése, amely a néptől jön. Tarek Ben Ammar „a forradalom tévéjének” atyja szerint nincs más veszély, mint hogy a fundamentalizmus ragadja magához a hatalmat. De szerinte az arab ifjúság nem fog elviselni még egy diktatúrát.
Wael Farouq hangsúlyozta: az egyiptomi forradalomnak azért volt sikere, mert honfitársai hittek saját képességeikben, hogy meg tudják változtatni a helyzetet. Az eredményre az is nagy hatással volt, hogy az olyan digitális kommunikációs eszközöket is használták, mint a Facebook, amivel megteremtették a kapcsolatok új valóságát, és lecsökkentették a reakcióidőt. A forradalom tapasztalata Don Giussani szavait juttatták eszembe: „Az erők, amelyek megváltoztatják a történelmet ugyanazok, amelyek az ember szívét is megváltoztatják”.
A korábbi tudósításokat itt olvashatja.
Magyar Kurír

2011. augusztus 27., szombat

Simai Mihály: Költő most kell szólanod


Akit megöltek, nem beszélt:
úgy vádolt vérrel, hallgatag...
Akit temettek, sem beszélt:
némán pörölt a föld alatt..

Akit fölhoztak, sem beszélt:
igazát kérte szótalan,
és annyi bosszút rá, ahány
elporladt, széthullt csontja van!

... beszéltek még a bűnösök.
Dölyfölt néhány akasztató...
Mint bűzös gödrök szennyvize,
fröccsent felénk a locska szó.

A hárombetűs iszonyat
veszetten osztott kínt, halált.
Egy bilincs volt a föld, az ég -
és Magyarország mégis talpraállt!

Vér... vér.. vér... vér... vér... mennyi vér!
Halott... halott.. jaj, mennyi is?!
Magyar? - nem áruló, aki
ekkora eskünek se hisz!

Szent, véres eskü! Piros az
írás és piros a pecsét.
Egy nemzet szíve lükteti
mindenre elszánt szövegét:

„Egy akarat van: a miénk!
Egy hatalom van: mi magunk!
Egy életünk van, és ha kell,
szabad hazánkért százszor meghalunk!”

Szabadság, - büszke üstökös,
magyar egünkön ritka fény!
Te szent, te százszor álmodott,
ezerszer áldott tünemény!

Maradj örökre csillagunk!
Égbolton, szívben úgy ragyogj,
hogy a "magyar" szón mindenek
értsék ezt: "Független vagyok!"

Költő! Most kell szólanod!
Szavak izgatják nyelvedet.
Zengj hát, harsogj hát költemény,
megöltek és élők helyett!

Van már Igazság! Itt van, ím,
a sírból fényre fölhozott!
Óvjátok, őrizzétek őt,
az ő szavával szóljatok!

S Igazság, Hűség, Becsület
Hármas-szent sziklái alatt
tornyozd újjá az életet,
teremtő, bátor akarat! 

Tempfli József állampolgári esküt tett Debrecenben

Magyar Nemzet (Tempfli József magyar állampolgár 2.o.) beszámolója szerint Tempfli József nyugalmazott nagyváradi katolikus megyéspüspök tegnap Debrecenben tette le a magyar állampolgársági esküt Kósa Lajos polgármester előtt. Az esküt követően a főpásztor Reményik Sándor sorait idézte: „Én a magyarságom soha nem tagadtam, de nem is kérkedtem vele.” Hozzátette: bár az 1940-44 közötti időszak után csak most lett újra magyar állampolgár, Magyarországra mindig hazajött, és mindig úgy érezte, bármennyi időt tölt az anyaországban, itt-tartózkodása mindig természetes és jogos. Tempfli József püspöki munkája kapcsán elmondta: büszke arra, hogy bár az általa 28 évig vezetett nagyváradi püspökség igehirdetési nyelve magyar, mégis vannak szlovák és román anyanyelvű hívei is. „Nem lesz itt jobb a világ egészen addig, amíg minden ember észre nem veszi, hogy vallási és nemzetiségi különbségeink ellenére egymásra vagyunk utalva” – fogalmazott a nyugalmazott püspök. Kósa Lajos kijelentette: büszke arra, hogy Tempfli József Debrecent választotta magyar állampolgársága felvételének helyszínéül.

Újra az iskolapadban


Közeleg szeptember, az iskolakezdés.
Magam is beültem az iskolába.
Bár már jócskán túl vagyok, a riadtszemű iskolás korszakon, soha nem késő tanulni.
A Tiszadobi Gyermekvédelmi Központ Közhasznú Társasága önkéntes segítőjeként Debrecenben, a Humán Fejlesztő Központ  projekt menedzseri képzését kezdtem el.
Tudom, szellemileg, fizikailag lelassultam, ezért kényszerítem magam az állandó mozgásra.
Másfelől, újabb embereket, szemléletmódot megismerni újabb kihívást jelent.
Boldog vagyok, ha azt érzem, mások hasznára lehetek.
Olyanok között lehetek, akik számára az Önkéntesség Éve nem csak üres szlogen, hanem mindennapi gyakorlat.

Boldog Gizella ereklye érkezik Székesfehérvárra


Spányi Antal megyéspüspök kérésére, a Családok Éve alkalmából Wilhelm Schraml passaui püspök Boldog Gizella-ereklyét ajándékoz a Székesfehérvári Egyházmegyének. Ünnepélyes átadására szeptember 4-én, szentmise keretében kerül sor a székesegyházban.
A Család Éve egyházmegyei programjának keretében a Székesfehérvári Egyházmegye szeretné középpontba állítani a Magyar Szent Család lelki–kegyelmi segítségét is. Szent István király, Boldog Gizella királyné és Szent Imre herceg a magyar családok példaképei, akik gyakorta megfordultak Székesfehérváron. E kegyelmi évet kívánták felhasználni arra, hogy a magyar szentcsalád ismét „találkozzon” Székesfehérváron, és közös ünnep keretében kérjék közbenjárásukat keresztény családjainkért.
Boldog Gizella ereklyéje Spányi Antal megyéspüspök kérésére, Wilhelm Schraml passaui püspök jóvoltából érkezik  Bajorországból, Passauból Székesfehérvárra. Az ereklye ünnepélyes átadására szeptember 4-én, vasárnap a 10 óra 30-kor kezdődő szentmise keretében kerül sor a székesegyházban.
Szent István halála az özvegy királynénak el kellett hagynia Magyarországot, vele együtt fia, Szent Imre és férje Szent István sírját; imáiban azonban sokat könyörgött a pogánylázadásoktól, trónviszályoktól szenvedő magyar népéért. Gizella a passaui Niedernburg kolostor főnöknőjeként halt meg 1060 körül, s a niedernburgi templomban helyezték örök nyugalomra.
Szent István fejereklyéjét 1777-ben Mária Terézia hozatta vissza Raguzából; Szent Imre ujjának csontereklyéje 1930-ban érkezett vissza Aachenből Székesfehérvárra. 2011-ben, Passau püspöke, Wilhelm Schraml jóvoltából Boldog Gizella ereklyéje is Székesfehérvárra kerül – olvasható a Székesfehérvári Egyházmegye honlapján.
Magyar Kurír

Bibó István századik születésnapján: A spirituális realizmusról


Az ember hiánylény, s ebben a minőségében szüntelenül meg akarja haladni önmagát, mert aszimmetrikus. Nincs benne egyensúlyban a földi és az égi világ.
Ezért születtek a mítoszok arról, hogy valaha ez másképpen volt, s ezért történnek néha a csodák. Az én interpretációmban ezek azok a különleges esetek, amelyeket hol csak a belső intuíciónkkal, hol a külső valóságukban is megtapasztalunk, de minden porcikánkkal sejtjük, hogy isteni beavatkozás szemtanúi vagyunk.
Elég, ha csak arra gondolunk, hogy élt valaha egy magányos alak, aki nap nap után a Királyok Völgyében bandukolt a perzselő egyiptomi nap alatt. Howard Carternek hívták. Ma megszállottnak neveznénk talán, mert minden egyes napját azzal töltötte, hogy Tutanhamon fáraó sírjának bejáratát kereste. Nem a hírnévért, nem a vagyonért tette, hanem, mert tudta, hogy valahol ott kell lennie egy lepecsételt ajtónak, s, mert bizonyos volt abban, hogy azon a Nebheperure, azaz a Tutanhamon nevet találja. Sietnie kellett, mert az ásatásokat fedező Lord Carnarvon öt esztendő hiábavalóság után le akarta záratni az ásatásokat.
A mecénás kincseket keresett, míg a régész bizonyosságot is. Mi lehetne a legmegfelelőbb dolog a halál utáni élet vallatására, mint ennek a fiatal fáraónak a múmiája?
S máig is rejtélynek számít, hogyan és miért halt meg egy évvel később Lord Carnarvon, s még huszonhét ember. Az már lényegtelen semmiségnek tűnik, hány túlélő volt, miképpen az is, hogy Carter maga is csak 1939 elején távozott el az élők sorából.
Mi, emberek, ilyenek vagyunk. Látni és tapasztalni, fogni és tapintani, felfedezni és elvinni akarunk mindent, s a magunkénak tudni az Örökkévalóságot is.
Mert nem az életet éljük, hanem folyamatosan kérdezünk, válaszokat szeretnénk kapni arra, hogy miért is vagyunk ezen a Földön.
Érdekes módon a zsidó-keresztény tradíció minden más vallásban is megjelenik, noha nem az szeretne lenni, amivé azok teszik, de mégis szerepet vállal a hinduizmus végső lényegében, miképpen nagyobb átfedéseken keresztül a buddhista menedékvételben is.
Mire gondolok? Magára arra, hogy szemléletnek is átalakító ereje van, hiszen életünkben a tájékozódási pontok szüntelenül változnak, hajlamosak vagyunk elveszni az Lét erdejében, s így hogyan is lehetne bizalmunk az Élethez? Ezért aztán tudatunk alatt is azon munkálkodunk, hogy átistenüljünk.
Manapság sokan elvetik a teozófiát, noha azt nem tudják, hogy mai modern formája már nem okkult tudomány, hanem egy olyan tanítás, amely – többek között – éppen az egységet keresi, s amelynek ars poeticáját az alapító következő szavai fejeznek ki legjobban:

“Légy alázatos, ha el akarod érni a bölcsességet.
Légy még alázatosabb, ha ura vagy annak.”

(Helena Petrovna Blavatsky: A Csend Hangja)

Mindnyájan olyanokká akarunk válni, amilyennek a teljességet gondoljuk, de nem teszünk ezért erőfeszítéseket. Egy helyben toporgunk, s csak messziről szemléljük, a hegy csúcsát, miközben azon meditálunk, hogy milyen jó lenne egyszer feljutnunk annak a tetejére.
Szókrátészről tudjuk azt, aki a 469-es év elején, az Athéntól fél órányi járásra fekvő Alópeké démoszban, a Lükabéttosz lankáin született, hogy egy napon, mikor magányosan felfelé igyekezett a hegytetőre, egy lefelé haladó színi társasággal találkozott, akik kinevették, amiért egyedül indult útnak. A filozófus valamim olyasmit válaszolt, hogy sokkal nehezebb a porból a magasba emelkedni, mint fordítva.
A világ matériájából több módon is fel lehet nőni az istenihez. A cél a teljesség elérése.
„Amilyen biztos az, hogy a létező egészét önmagában soha abszolút módon nem ragadhatjuk meg, olyan biztos az is, hogy valahogyan mégiscsak a maga egészében lelepleződött létezőbe állítottan lelünk önmagunkra.” – vallja Martin Heidegger, a XX. század legnagyobb hatású egzisztencialista filozófusa.
Amikor a Tanítványok Jézus köré gyűltek a hegyen, s meghallgatták a Mestert, lehet, nem az volt az első véleményük annak szavairól, hogy azok igazak, mert ugye, milyen szokatlan pl. ez a részlet a mai kor emberének:

„Én pedig azt mondom nektek: Ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is.
S ha perbe fogva el akarják venni köpenyedet, add oda köntösödet is.
S ha ezer lépésre kényszerítenek, menj el kétannyira.
Adj a kérőnek, és aki kölcsönt akar, vissza ne utasítsd.”

(Jézus a rossz visszafizetéséről Szent Máté Evangéliuma alapján),

de mélyen magukba néztek, s arra kérték, hogy maradjanak ott, mert olyan jó hallgatni Őt. Ugyancsak Krisztus az, aki nem kér, s nem vesz el, hanem a semminek látszót szaporítja meg.
A mai világban megesne-e vajon Jézus szíve az embereken, s, ha igen, vajon, miért?
Valószínűleg igen, mert a türelem, békesség, lelki nyugalom és a szeretet bennünk él, de olyan jó ezt elrejteni a belső szobánkban. Ellentmondásosak vagyunk, akárcsak Istenképünk. Istenhívőnek valljuk magunkat, miközben Istentudókká kellene lennünk ahhoz., hogy a keresett válaszokat megtaláljuk.
Miért is gondolnánk, hogy van valahol a Felhők között egy gondoskodó, kalapos Öregúr, akire rátestálhatjuk minden bánatunk, mikor Maga az – a számunkra egyelőre színről színre nem látható alapszubsztancia – Isten is néha viharvertté és szomorúvá válik attól, amit Teremtményei a Világával műveltek, ezért talán már Ő maga is lemondott a Mindenhatóságról, miközben állandóan kísérti Őt is a Mindenhatóság, akár bennünket is.
S így teljesül be az Ige János evangéliumbeli „Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?” kinyilatkoztatása: a Törvény megismerése, hogy aztán az összhang állapotában már valóban megtaláljuk a hidat az Ég felé, hogy a legmagasabb spiritualitás állapotába juthassunk, a földi és égi összekapcsolásához , s teljesen irreleváns, milyen vallási aspektusból közelítünk a Szakralitás felé.
Forrás: A Magyar Esszé Oldala

2011. augusztus 26., péntek

Csaba Testvér hívó szava!


Böjte Csaba: munkatársakat keresek!

Nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, - akárcsak most Angliában - ítéletre várva.
Munkatársat keresek!
Igen, munkatársat keresek, olyant, aki dolgozni szeretne népünkért, nemzetünkért! Olyanokat, amilyenek az esztelneki két kollégánk, akik egy kis napközi otthont vezetnek 40 gyerekkel, akiknél minden alkalommal, örömmel, reménnyel telik el a szívem. Nagyon sok más otthont is felsorolhatnék, ahol nagyon szép munka folyik, s amelyekre szintén nagyon büszke vagyok, de most a tegnapi élményeimet szertném meg osztom veletek. De talán előbb nézzétek meg a csatolt képeket.
Ahogy a képeken is látjátok, a kamra már tele van, a nevelők és a gyerekek által közösen készített, finoman eltett savanyúsággal, lekvárokkal. Az általunk befogadott gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan lehet kevés pénzből szépen eltartani egy családot! A fásszínben szépen összevágva, eltéve, ott van a téli tűzifa. A nevelő nénitől kérdezték a gyerekek, hogy miért kell összevágni és szépen berakni egymásra a fát, mert otthon sem úgy csinálják? Minek kell órákig bíbelődni a téli tűzifával? És a nevelők elmesélték, hogy így sokkal több fa fér be a fásszínbe, és ha száraz, szellős helyen van tárolva a fa, akkor jobban ég, kevesebb pénzből kilehet telelni, és ami nagyon fontos, melegebb lesz a házban. Sok ilyen kis igazságból lesz életképes, országot fenntartó, boldog nyugodt állampolgár!
Aztán a ház mögé mentünk, jó volt látni a készülő vizesblokkot! Látni a tetőt, mire a cserepet a gyerekek és a gyerekek szülei sorba állva adták a mesterember kezébe, hogy így hamar meglegyen a kényelmes, melegvizes fürdőszoba. Jó volt megnézni a szomszéd nénitől kapott szép régi ablakokat, melyeket szorgos kezek szépen felújítottak, hogy a mi házunk szép egységes stílusa ne szenvedjen csorbát. Persze a gyermekek nevelőikkel együtt "döntenek" a tokozat, a szobák színezése mellett, végül is mindez fontos része a nevelésnek. Azt szeretném, hogy a gyermek lássa, hogy mindaz mire szükségünk van, hogyan születik, így mindent magáénak fog érezni, és meg fogja becsülni. Természetesen, majd ha felnő, akkor ő maga is, meg fogja tudni szépen csinálni türelmesen mindazt, mire a mindennapokban szüksége van.
Kimentünk a kis konyhakertbe! Néhány ár csupán a vetemény, de van ott minden. Az öklömnyi hagymákat éppen begyűjtötték, szárad, várja, hogy felfonják szorgalmas kis kezek. A kert másik felében az embernél magasabb paradicsomon, gyermekfej nagyságú termés pirosodik a nyári melegben. A gyerekeknek jó ha látják, hogy vegyszer nélkül, becsületes munkából, a jól megtrágyázott földben milyen szép és sok zöldség terem. Elsősorban nem a haszonért dolgozunk, hanem azért, hogy lássák és tanulják meg a gyermekeink, önmaguk és családjaik becsületes munkából való eltartását. Lehet, hogy nehéz idők jönnek, és akkor a jéghátán is meg kell élniük. Én nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, - akárcsak most Angliában - ítéletre várva, a börtönök előtt. Kíváncsi lennék azoknak a fiataloknak a tanáraira, mert azok a fiatalok is keresztül mentek egy méregdrága oktatási rendszeren!!! Szerintem ott Angliában nem a fiatalok felett, hanem az egymást érő törvények által megbénított oktatást felett kellene ítélkezni!
Munkatársakat keresünk!! Szomorú szívvel írnom le, hogy az utóbbi években, az állami iskolák legtöbb tanára, nem tud a mi példaképünk lenni. Az alapítványnál 2200 gyerek van Erdély minden tájegységén, összesen 63 helységből, tehát tudom, hogy mit beszélek! Sajnos, hihetetlenül ritkán hallok arról, hogy a nyár folyamán a mi gyerekeinknek bár egy kirándulást, vagy egy vidám délelőtti programot szerveztek volna a jól képzett tanáraik, azok akik számára, az osztály létszámokat biztosítjuk. Ősszel jönnek, hogy kell három gyerek az első osztályba, négy meg ötödikbe, de egész nyáron egyetlen foglalkozást nem kínálnak fel a diákjaiknak!? Pedig tudniuk kellene, hogy egy vidám számháború vagy akadályverseny, milyen sok falat le tud bontani a tanár és a diák között! Ha nem teszünk lépéseket a gyerekek felé, akkor hogy tudjuk meggyőzni őket, hogy ne lógjanak, hanem szeretettel, jókedvvel vegyenek részt az órákon? Semmiből semmi sem lesz! Aki nem vet az nem arat! Szerintem a tanár számára is a jólvégzett becsületes munka öröme a legnagyobb fizetség, és a gyermekek hihetetlenül hálásak, ha testvérként melléjük állunk. Ha nem állunk a gyermekek mellé akkor egészen biztos, hogy nem lesz sikeres tanügyi reform, és borítékolni lehet a további kudarcokat az érettségin, mindenféle vizsgán. Hosszabb távon meg az angliai zavargásokhoz hasonló eseményekre nálunk is fel kell készülni!
A felnőtt ha nem szeret a gyerekekkel lenni, az ne jöjjön hozzánk dolgozni. A festő szereti a vásznat, a színeket, az ecsetet, minden idejét ezekkel tölti, és így születik a remekmű! A földműves tekintete alatt nő a jószág, mondták a régi emberek. És valóban, az állataiban gyönyörködő gazda sok, nagyon sok időt tölt az ő szeretett jószágaival. Ha egy felnőtt nem szeret a gyerekek között lenni, köztük tenni – venni, akkor az ne menjen nevelőnek.
A perkői búcsúra menet fel a hegyre, folyt az izzadság a hátamon. Beszélgettünk, azt mondták, hogy kevés a fizetés a tanügyben, egészségügyben. Csak annyit válaszoltam, hogy lássa, itt izzadok a szerzetesi ruhámban, majd nemsokára kiérünk a hegy tetejére, és ott egy újabb rend ruhát veszek magamra, a tűző napon majd kiállok a népem elé szeretettel szolgálni, prédikálni, vállalom a papi nőtlenséget, és mindazt mi ezzel jár. Aztán megkérdeztem, hogy mit gondol, ez pénzért vállalható-e? Egészen biztos, hogy nem! Nincs a világnak az a pénze mit a püspök adhatna, hogy mindezt vállaljam fizetésért, de örömmel vállalom hivatásból, Isten és népem iránti szeretetből! Egy életünk van és azt valamiért oda kell adnunk, ha nem tesszük meg, úgyis a napok kiperegnek lassan az ujjaink közül, megöregszünk és meghalunk. Arra születtünk, hogy valami szépet, nemeset, Istennek, embertársainknak tetsző dolgot felvállaljunk és megtegyünk, hivatásból, szeretetből, csak azért mert emberek vagyunk! Persze jó ha megfizetik, de életünk célja nem lehet pusztán a havi bér! Nem hiszem, hogy valaki pusztán csak a bérért menne papnak, orvosnak, tanárnak. Kamasz fejjel a jövőt tervezgetve, biztos, hogy senki nem fizetésről álmodott!
Nem tudom, hogy kinek mi a hivatása, de azt tudom, hogy ha Isten megengedi, hogy valaki beteg legyen, akkor támaszt is orvosi hívatást. Vagy ha egy gyerek kiessen az ő családjának a fészkéből, akkor egészen biztos, hogy támaszt az Isten olyan hivatást, aki e vergődő kisgyerek mellé áll nevelőnek, és ölbe veszi nagy szeretettel és jósággal. Kedves fiatal én csak arra biztatlak szeretettel, nézzél magadba, és ha érzed az őszinte, tiszta vágyat a nevelői hivatás iránt, akkor keressél meg, vagy ha nem, írjál, és mi elmegyünk utánad! Persze ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincsen munkakönyv, fizetés, szabadság. Mindenki egy próba idő után, amelyet önkéntes szerződéssel nálunk tölt, s melyért szintén kap fizetést, munkakönyvet kap. A bentlakó nevelőknek kéthónap szabadság is jár!
Akinek van, annak még adatik, mondja a mi urunk Jézus Krisztus! Azt a munkatársamat, amelyik szeret dolgozni, melyik a gyermek mellé áll, azt én örömmel, szeretettel segítem, mindenben társa vagyok és megteszek mindent, hogy az ő álmait, terveit a gyermekek érdekében valóra tudja váltani. Az egyszerű nevelők, kik nálunk dolgoznak csendesen alázattal, akiknek a nyakában mindig ott lógtak a kacagó gyerekek, azok ma a szép nagy intézményeink vezetői. De az a nevelő, aki a tavalyi lelógó pókháló alatt szeretne meggyőzni, hogy a gyermekek milyen csintalanok, és felsorol ötven indokot, amiért a gyerekek bukdácsolnak, és koszosak, az nem kell, még ha ingyen akar dolgozni, akkor sem, legyen bármilyen végzettsége vagy kapcsolat rendszere. A gyerekek közé nem kellenek a vesztett csaták okos, mindent megmagyarázó tábornokai!
Munkatársakat keresek, olyan embereket, akik szeretik a gyermekeket, akik úgy érzik, hogy ők nem halott anyagból akarnak szobrot, festményt alkotni, hanem egy életre hálás gyermekszívekben szeretnék nagy nagy alázattal a maguk halhatatlan arcát megformálni. Hiszem, hogy lehet a test és a vér kívánságából apának, anyának lenni, de azt is hiszem, hogy szeretetből, Isten akaratából is lehetsz - akárcsak Szent József a kis Jézus mellett, - apa, életre vezető csendes nevelő! Ezzel a levéllel őket, a Szent József értelemben vett szülőket szeretném megszólítani, hívni nagycsaládomba alázattal!
Érzed a szívedben a vágyat, hogy nevelő legyél? Ha valóban azt szeretnéd, hogy a melletted felnövekvő gyermekek, mind a szépen szóló orgonasípok értelmet adjanak életednek, mindennapjaidnak, akkor nagy szeretettel várlak a Szent Ferenc Alapítvány valamelyik házában, a világ legcsodálatosabb gyermekei között!

Szeretettel, Csaba t.
Forrás: mindennapi.hu

II. János Pál pápáról szóló film az interneten


Az egyedülálló, korabeli képsorokat tartalmazó 38 perces dokumentumfilm magyar szinkronnal is megtekinthető a Net For God TV internetes oldalán.
A filmen többek között Roger Etchegaray és Jean-Louis Tauran bíborosok, valamint Sławomir Oder, II. János Pál szenttéavatási ügyének posztulátora emlékeznek a szentéletű pápára. A legtöbbet azonban maga II. János Pál beszél, történelmi jelentőségű felvételeken.
A film megtekinthető itt (Les films précédents; eredeti címe: Plus profond que la misère, la miséricorde Jean-Paul II).
Magyar Kurír
(mk)   

2011. augusztus 25., csütörtök

A Váralja Szövetség felhívása


felhívjuk figyelmét arra a nagygyűlésre, amelyet a Regnum Marianum-templom emlékkeresztjénél a templom lerombolásának 60. évfordulóján, 2011. szeptember 23-án fogjuk tartani.
Kérjük, aki teheti, tartson velünk! Fontos, hogy minél többen részt vegyünk majd ezen a nagy napon. Egyben levelünk végén egy másik, újabb kezdeményezésünkre szeretnénk felhívni az Ön figyelmét. A Váralja Szövetség egy nagyszabású tervvel állt elő: szervezetünk megvásárolna jutányos áron egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kihalás szélén álló faluban egy népi stílusú parasztházat, és megmentené a műemlék jellegű épületet. 
Ezen túlmenően benne létrehoznánk a Találkozások Házát, egy olyan helyet, ahol minden kárpát-medencei magyar otthon érezheti magát. Kérjük, támogassa elképzelésünket! Legyen Ön is részese az összefogásnak, a parasztház és a falu megmentésének, továbbá a Találkozások Háza létrehozásának! Vegyen téglajegyet Ön is! (A Találkozások Háza Programról minden részlet az alábbiakban olvasható.)

Tisztelt Érdeklődő!
Ezennel bemutatjuk Önnek a Váralja Szövetség legújabb, minden eddiginél nagyobb tervét: a Találkozások Háza Programot. Ennek keretében szervezetünk egy olyan közösségi házat szeretne létrehozni egy hátrányos helyzetű térségben, amely az ott élők szolgálásán túl nemzeti értékeket közvetít és a teljes magyarság érdekekeit szolgálja azzal, hogy megmentenénk egy népi stílusú műemlék jellegű parasztházat.
Kérjük, támogassa grandiózus tervünket!

Miért éppen Találkozások Háza?
Azért, mert ezt az épületet az összmagyarság számára kívánjuk létrehozni. Kárpát-medencei magyar fiatalok, csángó diákok és nem utolsó sorban a Váralja Szövetség szorgalmas tagjai táboroznának itt, és találkoznának egymással, akárcsak az itt megpihenő kirándulók vagy éppen az érdeklődők.

Hol lesz a Találkozások Háza?
A szóban forgó épület vidéken, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban található népi stílusú, igen értékes parasztház. Jelenleg magántulajdonban áll, a Váralja Szövetség és barátai szeretnék megvenni – jutányos áron – közösségi célok megvalósítása érdekében. Ezzel meg tudnánk akadályozni azt, hogy a régi épületet lebontsák!

Gondolatok a megszentelt életről


 Bevezető
    Gyakran találkozunk, még gyakorló katolikusok körében is olyanokkal, akik nem tudják, kik a szerzetesek, és főleg azt nem értik világosan, hogy mi a szerepük az Egyházban. Jó alkalom tehát a Főegyházmegyénkben tartandó szinódus, hogy a szerzetesek bemutatkozhassanak, hogy megismegkedve vélük, jobban tudjuk értékelni életüket és szerepüket az Egyház életében. A szerzetesek számára is jó alkalom arra, hogy jobban tudatosítsák önmagukban azt, hogy részei az Egyháznak, Isten Országáért szentelték életüket, nem csupán a saját kongregációjuk felvirágoztatása a cél. Ez pedig maga után vonja a helyi Egyház életében való tevékeny részvételt.
    I. Kik a szerzetesek
     A szerzetesség az Istennel való bensőségesebb barátság egyik módja, amely a keresztségben gyökerezik (v.ö. K.E.K. 916.) „Az evangéliumi tanácsok vállalásával Jézus személyének lényeges vonásai - a szüzesség, a szegénység és az engedelmesség - sajátos és állandó jelleggel ‘ láthatóvá’ válnak a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten Országának arra a misztériumára, mely már jelen van és hat a történelemben, de mennyei beteljesedését még várja." (Vita Consecrata, /Budapest 1996/ 11)
     Világos, hogy a szerzetesi élet nem származik közvetlenül Krisztustól, hanem egy sajátos gyümölcse a Szentlélek dinamikus tevékenységének az Egyházban. (V.ö. Örsy László, A Lélekre nyitottan /Budapest 1997/ 10)
     A szerzetesség tehát az az egyházi hierarchia által jóváhagyott életforma, (v.ö. LG 45) melyben a keresztény férfiak és nők Istennek szentelik életüket a tisztaság, engedelmesség és a szegénység vállalása által (v.ö. LG 44).
 A szerzetes a hármas fogadalom: tisztaság, engedelmesség és szegénység által igyekszik önmagát egészen Istennek átadni. A szerzetes lemond bizonyos dolgokról, de nem azért mintha ezeket rossznak, bűnösnek tartaná. Nem rossz önmagában sem az anyagi javak birtoklása, sem a szexualitás, sem pedig az egyéni szabadság. Ellenkezőleg, „aki az evangéliumi tanácsokat vállalja, olyan értékekről mond le, amelyek kétségtelenül megbecsülést érdemelnek." (LG 46). Ezek a fogadalmak abban segítik a szerzeteseket, hogy Krisztust szabadabban és hűségesebben tudják követni. (PC1) Nem arról van szó, hogy kiküszöböljék, vagy „megtagadják" legalapvetőbb belső dinamizmusaikat - amelyek a nemiségben, a birtoklásban és a hatalomban fejeződnek ki - hanem ezek „felszabadításáról van szó, arról, hogy ezeket olyan magasabbrendű terv szolgálatába állítják, amelyben ezek az értékek felsőbb szinten valósulnak meg. A szerzetesi életben, bár jelen van és néha nem is könnyű a lemondás, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy nem a maga erejéből teszi, hanem Isten rendkívüli kegyelme révén. Isten, amikor meghív a szerzetesi életre, rendkívüli szeretetének adja jelét. Meghívása hatékony: képes a meghívott a radikális válaszadásra.
    a) Rövid történelmi áttekintés
     A szerzetesi élet jobb megértése céljából hasznos lehet felidézni a szerzetesség kialakulásának a történetét.
A keresztény szerzetesek eredetét talán a Kr. utáni III, IV században Egyiptomban sarjadt remeteélettől számíthatjuk. Néhány buzgó világi keresztény az evangélium szellemétől indítva, vágyat és meghívást érzett arra, hogy kivonuljon a pusztába és mindentől távol tartva önmagát, kizárólag Istennek éljen. Később ezek a remeték egyre közelebb építették egymáshoz kunyhóikat, míg kis csoportok jöttek létre. Maguk közül elöljárókat választottak és szabályok segítségével szervezték meg életüket. Példájuk sok keresztényt indított nagyobb buzgóságra, Isten - és felebarátai iránti nagyobb szeretetre.
     A századok során a Szentlélek indítására sok szent férfi és nő gyűjtött maga köré társakat. Mindenik kis közösség a maga sajátosságainak megfelelően szolgálta Istent és embertársait. Így alakultak meg a szerzetesközösségek.
 Egyházmegyénk területén jelenleg is több szerzetesrend működik:
         Női rendek:
     A Szeretet Misszionáriusai csupán néhány éve telepedtek le nálunk. Jelenleg négyen vannak, Sepsiszentgyörgyön tartózkodnak.  (Fenyves u. 46) és a szegények legszegényebbjeinek szolgálatát tartják sajátos feladatuknak.
    A Mallersdorf-i Szegény ferences nővérek a XIX sz. derekától működnek Erdélyben. Jelenleg 47 nővérrel az Egyházmegye területén több helyen is tevékenykednek: Székelyudvarhelyen (Libertăţii 15), Gyulafehérváron, Déván, Kézdiszentléleken, Csíkszépvíz. A szeretet cselekedetei által hirdetik az evangéliumot a szegényeknek.
    A Szociális Testvérek Társasága csak ebben a században alakult és már Erdélyben húsz örökfogadalmas testvér él. Működési területük: Gyulafehérvár (Mihai Viteazul 21), Kolozsvár, Marosvásárhely, Dés, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda. Célkitűzésük, hogy lélekben megszentelődött, hivatásos és képzett munkaerőket állítsanak be a modern élet minden területére.
    A Segítő Nővérek csak az utóbbi időben jelentek meg Erdély területén: Gyergyószentmiklós (Kórház u. 14) és Csíkszentdomokos. Nálunk jelenleg 6 nővér dolgozik, főképp lelkigyakorlatok tartásával és lelkivezetéssel foglalkoznak.
A fentieken kívül Egyházmegyénk területén a következő női szerzetesközösségek működnek:
     Iskolanővérek (Kolozsvár és Lemhény)
     Jézus Szíve Társaság (Kolozsvár)
     Orsolyanővérek (Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyszeben)
     Szatmári Irgalmas Nővérek (Marosludas, Szováta, Kolzsvár)
     Szt. József Nővérei (Gyulafehérvár)
         Férfi rendek:
    Ferencesek már a XIII. sz. végétől itt vannak Erdélyben de csak 1729-ben lesz önálló provinciává az itteni ferences közösség. Jelenleg 41 ferences dolgozik szétszórtan az Egyházmegye területén: Kolozsvár (Str. Victor Deleu 4), Kőrösbánya, Déva, Szászváros, Vajdahunyad, Brassó, Esztelnek, Csíksomlyó, Szárhegy, Marosvásárhely, Szamosújvár, Dés. Evangelizáló testéri közösségek akarnak lenni.
    Egy Konventuális Ferences él Marosvásárhelyen
    egy Piarista szerzetes Kolozsváron
    és egy Jezsuita tevékenykedik Gyulafehérváron a szemináriumban.
    b) A szerzetesség a ma embere szemszögéből
    Gyakran kérdeznek rá, hogy ma még szükség van-e szerzetesekre? Az emberek, amikor valami mellett, vagy ellen döntenek, azt nézik, hogy milyen előnyük, vagy hátrányuk származik döntésükből. Ezért gyakran lesújtó véleményük van arról, hogy miért lesznek egyesek szerzetesek: nem szeretnek dolgozni, félnek a világtól, szerelmi csalódottak, félnek családot alapítani, csak a maguk üdvösségére gondolnak.
 Miként lehetne segíteni, hogy a fent említett fura gondolkodás megváltozzon?
 A szerzetes létének ugyanis nem az ad értelmet, hogy milyen előnye származik abból, hogy szerzetes, hanem az, hogy Isten őt erre hívja. Erre válaszol a szerzetes fogadalmai - a tisztaság, engedelmesség és a szegénység - által. A szerzetes ezek vállalásával szabaddá akar lenni mindattól, ami az Isten és felebarát iránti szeretettől visszatartaná (LG44). Így nagyobb szabadsággal követheti Krisztust (PC1).
 Ismersz-e szerzeteseket, szerzetesnőket? Mit jelent neked, ha szerzetessel találkozol?
 Mit gondolsz, miért lettek szerzetesek?
 Hogyan határozod meg, ki a szerzetes?
 Miként ismerhetnék meg a szerzeteseket azok is akiknek nincs lehetőségük találkozni velük? Javaslatok.
 Véleményed szerint az Egyház életében melyik fontosabb: a férfi- vagy a nő szerzetes? Miért?
    II. Hogyan élnek a szerzetesek?
    A szerzetes szabadon Isten és embertársai szolgálatára szenteli magát. „Az Úr Jézus, minden tökéletesség isteni mesetere és példaképe, minden egyes tanítványát, együttesen és egyenként, különbségtétel nélkül hívta az életszentségre, amelynek Ő a szerzője és bevégzője: ‘ Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes’ (Mt 5,48). Hiszen mindegyikükre elküldte a Szentlelket, hogy belsőleg mozgassa őket, hogy szeressék Istent teljes szívükből, teljes lelkükből, teljes elméjükből és minden erejükből, és hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szerette őket." (LG 40)
 Ma gyakran beszélnek úgy a szerzetesi életről, mint az Evangélium radikális választásáról. Vigyáznunk kell azonban, hogy ez alapján nehogy eljussunk arra a következtetésre, hogy vannak első és másodosztályú keresztények, vagyis olyanok, akik komolyabban veszik a Krisztus követését, ezek lennének a szerzetesek, és olyanok, akik kevesebbel is beérik. Minden keresztényt, kivétel nélkül az szeretetre hívott meg Isten, akár szerzetes, akár nem. Az egyes keresztények életszentsége, erre a meghívásra való válasz nagylelkűségétől függ.
 Bár minden keresztény meghívást kapott tehát a tökéletességre, mégis a szerzetesek ma is azt a feladatot kapták az Egyházban, hogy különös módon törekedjenek Jézust nagyobb szabadságban követni.(V.ö. PC 1)
a) Lelkiéletük
 A szerzeteseket Isten elsősorban nem valamilyen tevékenység elvégzésére hívta, hanem, hogy az Isten Országának jelei, hírnökei legyenek az emberek között. Ehhez a sokféle tevékenység mellett az imádságnak megfelelő helyet kell biztosítaniuk egyéni és közösségi életükben. Ahhoz, hogy a szerzetes utat mutathasson másoknak, neki kell előbb látnia a fényt, meghallania a hívó hangot, észrevennie a figyelmeztetést. Ehhez azonban az imádság emberének kell lennie. Isten jeleit csak az ismerheti fel, aki magát az Istent bensőségesen ismeri.
 Az összekötő kapocs a szerzetesek között az Úr Jézus. „Az Úr nevében egyesült család". Együtt hallgatják Isten igéjét, együtt imádkoznak és együtt ülnek az Eucharisztia asztala köré (v.ö. PC 15). „Csak akkor tudják segíteni tagjaikat, ha állandóan az evangéliumi szellem vezeti, az ima táplálja őket, ha nagylelkűen meghalnak a régi embernek, ha az új ember kialakításáért használják a szükséges fegyelmi eszközöket és ha életüket a kereszt termékenyíti meg" (VI. Pál, Evangelica testificatio 41).
 Isten különbséget tesz-e a szerzetes és a világi imája között?
 Miért fontos a szerzetesek közösségi imája?
 Volt-e bárminemű hatással lelki életedre szerzetesekkel való találkozás?
 Hogyan táplálja szerzetesi életünk megújulását az ima (egyéni- és közösségi ima)?
b) Közösségi életük
 A szerzetesi közösségeket így lehetne meghatározni: „Megszentelt személyek közössége, akik azt a küldetést kapták az Egyházban, hogy folytassák Krisztus megváltó művét." (Örsy László, A Lélektre nyitottan /Budapest 1997/ 29)
 Az együttélés nem csak azt jelenti, hogy egy tető alatt élünk, egy szabályt követünk és ugyanazokban a művekben fáradozunk. Ami ennél fontosabb, az Úr parancsát kell teljesítenünk: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket". Ez a legfontosabb apostolkodás. A világban ma nagyon sokan érzik a vágyat az egységre, de nem találják a hozzá vezető utat. A szerzetesi közösség arról tesz tanúságot, hogy az egység a Szentlélek ajándéka és hogy csak Krisztusban valósulhat meg. (V.ö. LG 44) A közösségre való törekvés tehát a szerzetesek fő feladati közé tartozik. A kommunió kegyelem.
 A szerzetesség lényegéhez tartozik a közösségi élet. Éppen ez a szerzetesi közösség képes jelezni és sajátos módon kifejezni az Egyház misztériumát: az Egyház szeretetközösség. Egyházmegyénkben is észlelhető, ami a világegyházban már régóta folyamatban van: egy fokozatos áttérés a „Társadalom"-egyházból a „Kommunió"-egyházba. (Arnaldo Pigna kifejezése). Természetes tehát, hogy a szerzetesek is jobban tudatosították a közösségi életük fontosságát: a szerzetesi közösség nem csupán olyan emberek együttléte, akik közös erővel valami közös cél elérésére társulnak, hanem olyan személyek együttélése, akiket összefűz a szeretet. Ez a szerzetesek életében újabb eltévelyedésekre adhat alkalmat. Ideális közösségeket álmodhatnak meg, anélkül, hogy számításba vennék az emberi gyengeséget. Lehetnek, akik infantilista módon családpótlékot keresnek a szerzetesi közösségben, így befele forduló, öncélú közösségek jöhetnek létre. Ennek ellenére a szerzetesi közösségekben jelenlévő testvéri szeretet jelzi azt a szeretetet, amellyel az Egyház tagjai szeretik egymást.
 A szerzetesek egymás iránti szeretete nem barátságon alapul, hisz a szerzetesek nem válogathatják meg, hogy kikkel akarnak egy közösségben élni.
 A szerzetesi élet nem lehet öncélú. Ezért minden szerzetesi közösség szükségszerűen nyitott és apostoli szellemű. „Az Úr Jézus földi életében maga köré hívta azokat, akiket kiválasztott, hogy vele legyenek, s megtanítsa őket arra, hogy példája szerint az Atyáért és a Tőle kapott feladatért éljenek" (Vita consecrata 55).
 Mit tartok fontosabbnak: a közösséget, vagy a magam apostolkodását?
Forrás: angelfire.com