Népszerű bejegyzések

2011. szeptember 20., kedd

Tiszadobi siker

A siker a roma felelősségvállalásból fakad.

Egy állami gondozottakat és romákat képviselő civil szervezet 53 millió forint uniós és állami támogatást nyert Tiszadobon.





A Volt Állami Gondozattak Egyesülete új közösségi létesítmény kapuit nyitotta meg 2011, július 18-án délután az Új Magyarországért Vidékfejlesztési Program támogatásával megvalósult „IKSZT kialakítása, akadálymentesítése és eszközökkel történő felszerelése és működtetése Tiszadob községben” beruházásaként. Az avatás és szalagátvágás ünnepélyes pillanatai előtt az egyesület sajtótájékoztatót tartott Tiszadob Nagyközség Polgármesteri Hivatalában, ahol megjelent Balogh Zoltán, a társadalmi elzárkóztatásért felelős államtitkár, Dr. Karakó László, a térség országgyűlési képviselője, Dr.Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetője, országgyűlési képviselő, Bán György a település polgármestere, valamint a házigazda VÁGOE képviseletében, Galyas József egyesületi elnök.

Galyas József elmondta, hogy a létesítmény bár a roma kisebbség közösségi tereként jött létre, befogad és elvár minden hátrányos helyzetű fiatalt, akár roma, akár magyar, hiszen a létesítmény a roma integráció érdekében sokoldalú tevékenységet bonyolít le, délelőttönként információs központként működik, délután pedig a „Vadrózsa” Tanoda programjaként a felzárkóztatás érdekében foglalkoztat negyedik osztálytól a főiskolásig minden halmozottan hátrányos helyzetű fiatalt, aki korrepetálásra szorul, vagy tanulási problémákkal küzd. A VÁGOE elnöke elmondta, hogy ez az első roma közösségi ház, ami a tervezett 16-ból felépült, és az egyetlen olyan roma civil szervezet áll mögötte , ahol évek óta nemzetközi projekteket szerveznek azért, hogy egymás kultúráját, szokásait megismerjék az érintett /a felsorolás nem teljes/ cseh, lengyel, szlovák, bulgár, román, ukrán, török, görög, német, angol,gyerekek és fiatal felnőttek. Az egyesületük az egyetlen olyan civil szervezet, amelynek több határon át húzódó projektje zajlik egy időben. Szakképzett felnőtt oktatókkal, trénerekkel dolgoznak, és olyan pedagógusokkal, akiknek több évtizedes tapasztalatuk van a kisebbséggel, romákkal való felzárkóztatás terén. Galyas József, aki maga is állami gondozásban nevelkedett, nagyon büszke a szakmai csapatra, akikkel csak ezen a nyáron hat nemzetközi tábort valósítottak meg, úgy gondolja, hogy az egyesületük felnőtt a feladatokhoz, a komoly elvárásokhoz, és méltán büszke az új Roma Közösségi Házra is, ami nagyon szép, megtörtént benne az akadálymentesítés is, szakmailag tökéletesen jól felszerelt, /10 millió forintot költöttek számítógépek és eszközök vásárlására,/ és bízik abban, hogy a 6 millió forintos működési támogatás is eredményesen hasznosul.

Karakó László arról beszélt, hogy ez a térség különösen alkalmas arra, hogy európai integrációs programok fogadótere legyen, hiszen itt folyamatosan nő a roma kisebbség aránya. Hangsúlyozta, hogy hosszú még ez az út, de az úton levés folyamata nagy morális segítséget kap a tiszadobi Cigány Kisebbségi Önkormányzattól, ami rendkívül együttműködő partnere a település önkormányzatának, és erőt merít a bizonyítás szándékából, és teszi mindezt egy olyan város közelében, ahol a Jobbik politikai akaratával is meg kell tanulnia roma kérdésekben együtt gondolkodnia.

Balogh Zoltán államtitkár véleménye szerint a roma stratégia ott dől el, ahol a cigány gyerekek és a helyi közösségek élnek és tanulnak. Ha együttműködnek, akkor minden résztvevő nyertes lesz, ha nem, akkor mindenki, főként a magyarok vesztesek lesznek. „Manapság annyi negatív hír van, és bár ez esetben a jó hírhez kellett 53 millió forint is, de megéri, ha ez a pozitív hír tartósan jelen lesz Magyarország közéletében.” Elmondta, hogy fontos, hogy legyenek a kisebbségnek közösségi központjaik, ahol felzárkózhatnak a szerepre, amely azt várja el tőlük, hogy partnerei legyenek a többségi társadalomnak. Hangsúlyozta, hogy Európában ez nem emberbaráti szeretet kérdése, mert a roma felzárkóztatás nélkül az országok szociális rendszere összedől. A gazdaság csak akkor tud eredményesen működni, ha az ország a romákat is be tudja vonni a munka világába, de ehhez kell a tudás, a munkatapasztalat, a mentálhigiéniás, és higiéniás ismeretek, a kultúra, a roma hagyományok és az új kialakítandó közösségi szokások is. Balogh Zoltán annak a meggyőződésének adott hangot, hogy kultúra nélkül se felzárkózás, se jövő nem lehet Magyarországon. 16 hasonló központ felépítését és átadását tervezi a kormány, ahol komplex szolgáltatások, foglalkoztatási programok, és az analfabétizmus felszámolása történhet majd meg.3 milliárd forintot költenek erre, és 50 szakiskolával készülnek szerződéseket kötni, ahol a roma fiatalok piacképes szakmát szerezhetnek. A kormány elindítja szeptemberben a földprogramot is, ami háromezer embernek ad három hónapon keresztül napai hat órás munkát, erre 700 milliárd forint van betervezve. Tiszadob jó példája lehet annak, hogy nem csak a szembenállás, hanem az együttműködés is lehet eredményes romák és nem romák között, a település modellszerűen bizonyítja, hogy boldog élet származik abból, ha a romák és a magyarok együttműködnek. És kellenek a jó példák!

Dr. Vinnai Győző kormánybiztos Széchenyi István gondolatait idézte, és történelmi párhuzammal érzékeltette, mennyire fontos a kultúra, a szakmai tudás, a munkavállalás a roma társadalom jelenében és jövőjében, hiszen anélkül nem lesz felzárkóztatás.
Bán György polgármester arról beszélt, hogy a Tisza gát építésében nagyon nagy szükség lenne arra, hogy a közfoglalkoztatási program ismét nyolc órában vonhassa be a munkába mindazokat, akik sokszor önhibájukon kívül is kint rekedtek onnan. Biztosította a jelenlévőket, hogy a tiszadobi önkormányzat továbbra is a jövő biztosítékaként kezeli a kisebbséggel való együttműködést, ami ezen a településen nem szándék, hanem valóság már jó ideje, hiszen éppen a kisebbség mögött álló egyesületnek /VÁGOE/ , és a CKÖ-nek köszönhetően egyre több külföldi szervezet tölt komoly időt a településen, és büszke arra, hogy Tiszadob virágos, tiszta és rendezett utcáival, középületeivel megjelenésében is méltó a nemzetközi figyelemre.

A kormány társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára azzal köszönt el a jelenlévő több száz roma és magyar tiszadobi lakostól, hogy „Innentől a siker a roma közösségek felelősségvállalásától függ.”

Az ünneplők hazamentek és elkezdődött az élet az új közösségi létesítményben a „Fiatalok Lendületben” projekt megvalósulásával, amelyben 19 román, 15 magyar fiatal vett részt 5 napon át, belakták az új Roma Közösségi Házat, és hírét vitték Tiszadobtól a távoli román kis faluiig Eselnitáig mindenkinek, hogy „lehet, hogy nem résztvevőnek születtél, de még lehetsz az.”

Dr. Rácz Éva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése