Népszerű bejegyzések

2012. február 28., kedd

Márfi Gyula érsek válasza a Magyarországot ért támadásokra

Texas Lutheran University
U. S. A.

Tisztelt Professzor Úr!

Kamarás István egyetemi tanár közvetítésével megkaptam 2012. január
17-én kelt levelét, amelyben a jelenlegi magyar helyzetet, illetve a
mai magyar kormány tevékenységét
értékeli. Hálás vagyok Önnek, hogy figyelemmel kíséri hazánk sorsát,
ugyanakkor nem hallgathatom el kritikai észrevételeimet, amelyeket
őszintén igyekszem megfogalmazni.

Alapvető kifogásom az, hogy az Ön levele mind a magyarországi, mind az
európai helyzet felszínes és egyoldalú ismeretét tükrözi, a távolabbi
összefüggések figyelembe
vétele pedig teljesen hiányzik belőle.

1. Kezdjük a vallásszabadság kérdésével. Mint katolikus püspök,
örülök annak, hogy egy luteránus egyetem tanára a lelkiismereti és
vallásszabadsággal kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat Dignitatis
Humanae kezdetű nyilatkozatát idézi, ugyanakkor nem értem, hogy az Ön
által kifogásolt alaptörvény mennyiben sérti a lelkiismereti és
vallásszabadságot. Magyarországon ma mindenki olyan vallást gyakorol
egyénileg is és közösségben is, amilyent akar. Az egyes egyházak
elismerésének és nyilvántartásba vételének csak az egyházak anyagi
természetű, állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége. Itt
viszont érthető módon a Magyar Állam azokat a közösségeket részesíti
előnyben, amelyek hazánk zivataros története folyamán jelentős
ménékben hozzájárultak az ország fennmaradásához, illetve amelyek
tevékenysége társadalmilag kiemelten hasznos, például iskolákat,
egészségügyi intézményeket tartanak fenn és karitatív tevékenységet
folytatnak. Professzor Úr azt is kifogásolja, hogy e nyilvántartásba
vételt nem a bíróság, hanem a parlament végzi. Ebből is látszik, hogy
Ön nem ismeri eléggé a magyarországi helyzetet. A független magyar
igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a
kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami
diktatúrának és tevékenyen részt vett egyházellenes, ún. koncepciós
perekben. - ( A koncepciós per olyan jogi eljárás, amelyben minden
fordítva történik, mint a törvényes perben: először fogalmazzák meg a
"koncepciót" tartalmazó ítéletet, majd ehhez készítik el a
"tanúvallomásokat", illetve gyártják le a "bizonyítékokat".) Azon
kívül ez a bíróság az elmúlt 20 évben meggyőzően bizonyította, hogy az
egyházak nyilvántartásba vételére alkalmatlan. Több, mint 300
"egyházai" bejegyeztek, amelyek legnagyobb része a legminimálisabb
kritériumoknak sem felelt meg. Nekem egy 2007-ben kiadott jegyzékem
van. Ebben 4 olyan "egyházat" találtam, amelyet egyazon (falusi)
házszám alá jegyeztek be, közülük 3-nak még a hivatalos képviselője is
ugyanaz a személy volt. Olyan "egyházak" is elnyerték az elismerést,
amelyeknek már a neve is mosolyt fakasztott a komolyabb (akármilyen
vallású) hívek ajkán, mint például az "Aranyos Zarándokok A-tól Z -
ig". a "Magyar Boszorkányszövetség" vagy a "Derű Egyháza". A helyzet
megértéséhez azt is tudnunk kell, hogy a bejegyzett közösségek jó
része semmiféle hitéleti tevékenységet nem végez, a bejegyzését csak
azért kérte, hogy egyszerű gazdasági vállalkozásként - a vállalkozások
által igénybe vehető kedvezményeken túl - az egyházaknak adható
támogatásokban is részesülhessen. Jórészt ezzel magyarázható, hogy
adventista egyházból három, metodistából három, zsidóból hat,
buddhistából pedig nem kevesebb, mint 13, azaz tizenhárom (!) volt
bejegyezve. (Aki ismeri a budhizmus nagy irányzatait - hinajana,
mahajana, vajrajana, azaz tibeti - annak ez már eleve gyanús.
Beszélgettem a nepáli lámával: a tizenhármat ő is nevetségesnek
tartja.)Ami pedig a Professzor Ur által különösen is reklamált
egyházakat illeti, a következőket tudom mondani: Ezeknek az
egyházaknak Magyarországon nincs bázisuk. Ennek ellenére metodista
egyházból - mint említettem - három is be volt jegyezve. Egyáltalán
nem könnyű eldönteni, vajon mindhárom igazi vallási közösség-e vagy
csak ún. biznisz-egyház. Hányi Gábor metodista lelkészt nálunk
mindenki ismeri, sokkal inkább nagy hangú politikusként, mint
igehirdetőként. Ám az ö közösségét a metodista világegyház sem ismeri
el. (A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevet használják.) -
Anglikán egyházból egyet ismerünk, ez Szent Margit
Anglikán/Episzkopális Egyház néven található a régi jegyzékben.
Nevéből ítélve a katolikusbarát High Church irányzathoz tartozik.
Lelkészük Dunakeszin lakik, ahol semmiféle anglikán közösség nincs. A
tiszteletes úr elsősorban a budapesti Angol Nagykövetség
alkalmazottait pasztorálja. Miközben e sorokat írom, érkezik a hír,
hogy tegnap, február 17-én a Magyar Parlament újabb 17 egyházat ismert
el, közülük a Magyarországi Metodista Egyházat és a fönt említeti
anglikán egyházat is, így összesen Magyarországon ma 31 elismert
egyház van. Hálás lennék Professzor Urnak, ha keresne Európában még
olyan országokat, amelyek ennél több vallási közösséget támogatnak. Ha
nem talál, akkor kritikáit a jövőben inkább Angliáról, a skandináv
országokról. Bulgáriáról. Görögországról vagy Romániáról fogalmazza
meg. mert ezekben az országokban az anglikán, az evangélikus, illetve
az Orthodox nemzeti egyházak a mai napig államegyház-pozíciót
élveznek. (Romániában a román görög-katolikus egyházmegyék a mai napig
nem kapták vissza teljes mértékben a Ceausescu-rezsim idején elvett és
a Román Orthodox Egyház által birtokba vett javaikat.)

2. Második kifogásom levelének azzal a részével kapcsolatos, amely a
magyar kormány európaiságát kritizálja. En úgy látom. Professzor Urnák
Európával kapcsolatos ismeretei is egyoldalúak és hiányosak. Levelében
egy olyan Európái tart szem elölt, amely Konrád Adcnaucr, Róbert
Schuman, Alcide de Gasperi és Jean Monnel óta már nem létezik.A mai
Európa nemcsak a gazdasági érdekek mentén, hanem ideológiailag is
megosztott. Van még egy rejtőzködő keresztény Európa is, de van egy
nálánál sokkal hangosabb, a hatalom és a médiumok nagy részét kezében
tartó, élesen keresztényellenes, ultra liberális Európa is. - A mai
Európa felszínén a Nagy Építészt még elismerő, de Jézus Krisztus és a
tízparancsolat Istenét tagadó réteg lebeg. Ők azok, akik túladagolják
Európának a szabadságot, amely - a túladagolt gyógyszerhez hasonlóan -
már nem gyógyít, hanem mérgez. Számukra az európaiság egyet jelent az
abortusz engedélyezésével, a szabad szerelemmel, a leszbikusok és
homoszexuálisok házasságának elismerésével, a gender-ideológia
hirdetésével és a vadkapitalista szabad versennyel, amely a tőkések
extraprofitjához, a kis- és középvállalkozások csődjéhez és a
kisemberek teljes elnyomorodásához vezet. Ez a magán baloldaliként és
modernként ünneplő Európa igazában:

. a kommunistákból lett kapitalisták Európája.

. a diktátorokból lett "szabadságharcosoké" és a "demokráciáért
aggódó" diktátoroké.

. a kétezer éve idejétmúlt és életképtelennek bizonyult
erkölcsöt hirdető "moderneké".

. "az egyházak szabadságáért aggódó" egyházüldözőké.

. akik egyetlen dologban állhatatosak: a nagyüzemi méretekben
folytatott hazudozásban.
a sokakat megtévesztő farizeusságban.

Amikor azt állítják, hogy az Orbán-kormány autokrata, Európa-ellenes,
múltba révedő és nem tartja tiszteletben a vallásszabadságot, saját
hibáikat ostorozzák, de nem önmagukban, hanem másban. Én Orbán Viktort
sosem akartam szentté avatni. Tudom, hogy ő éppen olyan gyarló ember,
mint mi mindannyian, neki is vannak gyengeségei és téves döntései. A
fenti vádakról mégis az a magyar mondás jut eszembe: "Bagoly mondja a
verébnek, hogy: nagyfejű". Az ultraliberális és az ún. konzervatív
tábor képviselői jelen voltak azon a meghallgatáson, amelyei
Strassbourgból közvetített a Hír TV. Ez egy színjáték volt. amelyet
Orbán Viktor nyilvános kioktatása és megalázása céljából rendeztek.
Nekem feltűnt, hogy a világ legnagyobb diktátorának (Mao-ce-tungnak)
hívei oktatták itt a demokráciát, és egy közismert pedofil (D.
Cohn-Bendit) tanította móresre Orbán Viktort, az öt gyermekes
családapát, akinek mind az öt gyermeke ugyanattól az asszonytól (a
feleségétől) született. Ezen a meghallgatáson ő volt a legeurópaibb,
kis túlzással: az egyetlen európai. Imponáló türelemmel hallgatta
végig a habzó szájjal üvöltöző Dániel Cohn Benditet és társait, a
vádakra higgadtan válaszolt, majd engedélyt kért arra, hogy a
hagyományos családmodell híveként, hazaszerető emberként és hívő
keresztyénként maradhasson meg európainak. Egyébként az ellene szóló
legfőbb vád, hasonló ahhoz, amit közel négyezer éve Lót és családja
ellen hozhattak fel: nem volt "szodoma-konfortos" a magaviseletük. De
ugyanez volt a baj a prófétákkal is: hiányzott tanításukból a
"Közel-Kelet-komfort", miként az első három század keresztényei sem
tanultak meg a dekadens Római Birodalom etikettje szerint viselkedni.
- Erről jut eszembe, hogy a mai Európa a hanyatló fázisába érkezeit
Birodalomra emlékeztet: a sportarénákban még nem ölik meg ugyan
egymást, de hatalmas pénzekért folynak a kíméletlen küzdelmek; a
tömegkommunikációs eszközök - katarzis helyett - a nép (a démosz)
alantas igényeinek kielégítését nyújtják; a férfiak és nők pedig -
gyermekeik helyett - szeretőikkel dicsekszenek.

Európa nem küld már misszionáriusokat a harmadik világba, mivel maga
is missziós terület, terepet nyújtva az Afrikából. Indiából, a Fülöp
Szigetekről, sót Indonéziából érkezett hithirdetőknek. Váci Mihálynak
a hatvanas években írt sorai (a Hü lázadás c. verséből) ma már nem
csak az ál-kommunista Magyarországra, hanem egész Európára érvényesek:

"Míg új világtörvény fojt és ölel,

s új termést hoztak a volt igazságok;

a dolgok zsarnok uralma jön el,

s nincsenek próféták, se messiások."

3. Harmadikként megemlítem Professzor Úr levelének még egy
gyengeségét: azt, hogy figyelmen kívül hagyja az Európán túli hatalmak
szerepét az ''Orbán-ügyben". Ön
úgy ír Európáról, mintha az egy önálló birodalom lenne, amelynek most
éppen problémája akadt egy tartományával. Ha Ön azt hiszi, hogy itt
egy európai belügyről van szó, akkor
bizony nagyot téved. Orbán Viktornak nem az Unióval van elsősorban
baja, hanem azzal a nemzetközi nagytőkével, amelynek birtokosait
valahol a New-York-i Wall Street- en sejtjük, ezért egyszerűen csak
így hívjuk őket, hogy "Amerika". Ez az elnevezés persze téves: a
dollárnak és a dollár urainak-szolgáinak nincs hazájuk, nemzetiségük
sem. Ok a kozmosz polgárai, a szó legrosszabb értelmében vett
kozmopoliták, akik az egész világ meghódításáról álmodnak. Ehhez pedig
pénzre van szükségük, nagyon sok pénzre. Ezért nem elégszenek meg az
általuk kirobbantott "demokrácia-importnak" hazudott háborúkkal,
orvosok és gyógyszerészek megvételével egyidőben épített hatalmas
gyógyszer-gyáraikkal és a kezükben tartott multinacionális gazdasági
vállalatokkal, hanem (kamat) adófizetőikké akarják tenni az egyes
államokat is. Ennek érdekében megpróbálják befolyásolni a szabad
választásokat, illetve igyekszenek megvenni az egyes kormányokat. Az a
"jó kormány", amelyik hajlandó felvenni az előnytelen hiteleket is,
majd azok gyors elköltésével örökös adófizető gyarmattá teszi hazáját.
Az ilyen kormánynak nem kell tartania attól, hogy diktatúrával
vádolják: nyugodtan kilövetheti békés tüntetők szemét, kizárhatja
ünnepségeiről saját népét, korlátokat építhet a parlament köré, még a
hivatalos adatokat is meghamisíthatja, ettől még "európai" és
"demokrata" marad. Legfeljebb akkor koppantanak a fejére, ha a teljes
államcsőd (fizetésképtelenség) veszélyébe sodorja hazáját. Más
szabályok vonatkoznak a "rossz kormányra", amely megpróbál kitörni
azadósságcsapdából. Ezt akkor is leminősítik, ha az államháztartási
hiány ezt nem indokolja, miniszterelnökét Hitlerhez és Sztálinhoz
hasonlítják, cigánynak mondják, majd cigánygyűlölőnek még akkor is, ha
történetesen ö oszlatja fel a cigányellenes akcióiról elhíresült
egyesületeket, vagy ő küldi az Európai Parlamentbe az egyetlen cigány
nőt. És hiába nyújt támogatást a zsidó egyházaknak, hiába vannak zsidó
barátai, természetesen nem maradhat el vele kapcsolatban az
"antiszemita" megbélyegzés sem. A nemzetközi nagytőke birtokosai
különösen is haragszanak Orbán Viktorra mert több olyan,
nagytőke-ellenes intézkedést hozott (bankadó bevezetése,
multinacionális
cégek privilégiumainak csorbítása), amelyeket már több ország is
átvett, illetve átvenni szándékozik. Ezért szervezték meg azt az
átfogó hadműveletet, amelynek ma is a tanúi
vagyunk. Szeretném újra hangsúlyozni, hogy ezt az akciósorozatot
Amerikából irányítják, amerikaiaknak sem nevezhető pénzemberek. Ez még
akkor is így van. ha az amerikai színészek (Hillary Clinton, Charles
Gati, Georges Soros) mellett látszólag az európai szereplők vannak
többségben. A nagytőke ügyesen felhasználja Európa megosztottságát,
igénybe veszi az Európa Bizottság (az Unió kormánya) és az Európai
Parlament tisztségviselőit, különösen azokat, akik Orbán Viktor
ideológiai ellenfelei. Természetesen felhasználja a magyar ellenzék
képviselőit is, akiket rettenetesen idegesít a jobboldal kétharmados
parlamenti többsége. Az Unió képviselői jól tudják, hogy a nemzetközi
nagytőke fojtogató karjai Európát is veszélyeztetik, mégis vállalják
az együttműködési anyagi érdekből, félelemből vagy ideológiai okokból.
A helyzet korántsem ismeretlen: így fogott össze kétezer évvel ezelőtt
a Főtanács is az általa gyűlölt Poncius Pilátussal. Pilátust tapsolják
ma is sápadtan, minden írástudók és farizeusok... - És nem
hiányozhatnak természetesen a hamis tanúk sem, akiknek létformájuk a
hazudozás és mivel övék a médiumok nagy része, rá tudják venni még a
jobboldali sajtó egy részét is arra, hogy "feszítsd meg!"-et
kiáltsanak Orbán Viktorra és az "alattvaló fajnak" (Kertész Ákos), sőt
"patkány-népnek" minősített magyarokra. (Az utóbbi minősítés Kertész
Imre Nobel-díjas írótól való.)Minden országnak, így az Uniónak is
vannak olyan előírásai, amelyeket úgyszólván senki sem képes teljesen
megtartani. Ezek viszont kiválóan alkalmasak arra, hogy számon kérjék
őket azokon a kormányokon (és csak azokon!), amelyek "nem állnak be a
sorba". A kettős mérce alkalmazása az ultraliberális világ mindennapos
gyakorlata. De nem hiányoznak a bolsevik módszerek sem - ahogy arra
már utaltam. "Ha lopni akarsz, kiálts tolvajt!". Ostorozd saját
hibáidat másokban, így magadról elterelheted a figyelmet. Nálunk ma is
érvényben van egy olyan szerződés, amelyet az IMF (Nemzetközi
Valutaalap) erőltetett rá a valuta-szűkében lévő és szovjet felügyelet
alatt álló magyar kommunista kormányra (1982-ben), amely szerint a
Valutaalap magyarországi birtokai mindenféle ellenőrzés és szabályozás
felett állnak, sem cégeik, sem azok alkalmazottai, de még azok bérlői
ellen sem indítható semmiféle eljárás, sem magyar, sem nemzetközi
bíróság előtt. Mi más ez, ha nem közönséges diktatúra? Része egy
nemzetek felett álló, vadkapitalista, ultraliberális diktatúrának,
amely egyenes leszármazottja a hitleri és sztálini zsarnokságnak.
Professzor Úr talán nem hallotta, de mi tudjuk, hogy nálunk a
fasisztákból lettek a legkegyetlenebb kommunisták. Ugyanakkor ma azt
is látjuk, hogy a kommunistákból lettek a leggazdagabb kapitalisták,
és ők azok, akik a leghangosabban aggódnak a magyar demokráciáért.
Gyurcsány Ferenc, Kovács László, Jósé Manuel Barroso, Dániel
Cohn-Bendit: mind-mind a vörös diktatúra hívei voltak, ma pedig a
vadkapitalista diktatúra kiszolgálóiként "aggódnak a demokráciáért".
Adolf Hitler a világ németjeit akarta egybefogni a világuralom
megszerzése érdekében. - "Világ proletárjai, egyesüljetek!" - ez volt
Sztálin jelmondata, ugyancsak a világ feletti hatalomról álmodva. -
"Világ nagytőkései, kartellbe tömörüljetek!" - ez a tisztességtelen
úton összeharácsolt nemzetközi nagytőke urainak jelmondata - ahogy azt
Dávid C. Körten "Tőkés társaságok világuralma" c. könyvében már
1995-ben megírta. Az eszközök különbözők, ám a cél és az eszmeiség
ugyanaz. Egyik diktatúra sem tűri el a kritikát, még kevésbé azt, hogy
valaki kilógjon a sorból. De azért valahol mégis mindegyik megbukik...
A fent említett, harmadik típusú diktatúráról szól az " Új mondat új
zsarnokságról" című vers, amelyei soraimhoz mellékelek. Külön felhívom
Professzor Úr figyelmét az utolsó szakaszokra, amelyek komoly
figyelmeztetést tartalmaznak mindannyiunk számára: ha gyanútlanul
átvesszük a diktatúra megtévesztő propagandáját, magunk is szem
leszünk a láncban, magunk is zsarnokság leszünk. Amitől óvjon meg
minket a Szentlélek, aki egyedül képes kimenteni a világot - és benne
szeretett Európánkat is - az ultraliberális, vadkapitalista
diktatúrából - felszínre hozva a most még sűrű hamuréteg alatt rejtőző
keresztény Európát.

Professzor Urat tisztelettel és szeretettel köszönti:

Veszprém. 2012. február 18.



Márfi Gyula
veszprémi érsek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése