Szobámba visszavonulva olyan barátaimra gondolok, akik valamiért mély nyomot hagytak bennem.
Álljon itt egy idézet:
„Vannak személyek, akik hozzánk beszélnek, de meg sem halljuk őket. Vannak, akik megsebeznek, de rajtunk még heg sem marad, de vannak személyek, akik egyszerűen megjelennek az életünkben, és örökre nyomot hagynak bennünk.”
/Cecília Meireles/
Ilyen ember volt életemben Szögedi Tibor, egykori főnököm, barátom.
Fényképeim legutóbbi válásom után eltűntek.
Emlékezetemből igyekszem felidézni alakját.
Úgy vigyázott ránk, beosztottaira, mint saját családjára.
Fáradhatatlan szervező volt.
Nem véletlen, hogy korai, 2002- ben történt halála után, Szomolya, szülőhelye díszpolgárává választotta.
Emlékszem azokra a Nőnapokra, amikor a helyőrség fiai, és hölgyei együtt ünnepeltünk.
Lencsés Lajos kollégám bolondozott, a nők Mézga családként mulattatták a férfiakat.
Amikor apósom váratlan halálhíréről tudomást szerzett, megkérdezte:
Van pénzetek?
Mindenét odaadta volna.
A legtöbbet adta:
Emberségét.
Ezt visszük tovább.
Magam is arra törekedtem életemben, hogy ne emlékműveket hagyjak magam után, hanem nyomot az emberekben.
Amitől egy ilyen fagyos napon felmelegítem barátaim lelkét.
Csaba Testvér azt mondja:
„Hiába van 220 volt a dugaljban, ha nincs egy vezeték, amely összekötné a lámpával.
Enélkül nem lesz világosság.
Kell egy közvetítő.
Az emberek világában a bizalom, az elfogadás, a jóindulat láthatatlan kábelein terjednek az értékek:”
Foto: Papp János barátom a Magyar Kultúra Lovagja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése