Népszerű bejegyzések

2011. július 5., kedd

Komolyan mondom

Akkor mondjuk, ha mondanivalónknak nyomatékot szeretnénk adni, vagy megrázkódtatásunkat szeretnénk érzékeltetni.
Kezdjük előbb a hírrel, ami megdöbbentett:
Radikálisan nőtt azon fiatalok száma, akik önkezükkel vetnek véget életüknek. A hirado.hu-nak nyilatkozó pszichológus szerint egyre több az úgynevezett blogoló öngyilkosjelölt.
Két lány követett el öngyilkosságot Budaörsön vasárnap. A fiatalok bezárkóztak egy autóba és mész, valamint sósav elegyéből kevert klórgázt lélegeztek be. A lányok egy üzenetet is elhelyeztek a kocsi szélvédőjén, jelezve, hogy az utastérben mérgező gáz van: "ne nyisd ki, mert meghalsz".
Ám előfordulhat, hogy nem ilyen halált képzeltek el maguknak.
"Horrorisztikus, ahogyan az öngyilkosság egyik legdurvább módját választották ezek a lányok, hiszen embertelen fájdalommal járhatott a klórgáz belélegzése, perceken keresztül" – véli Szalma Ibolya gyermekpszichológus. A szakember szerint a lányok tette mögött erős elhatározás húzódik meg, alaposan és többször is átgondolhatták öngyilkossági szándékukat, a módszer is erre utal: "nagy mennyiségű meszet és sósavat vásároltak, majd egy olyan helyen parkolták le az autójukat, amely közel van egyikük otthonához, mégis elég távol ahhoz, hogy szüleik már ne tudják megakadályozni az öngyilkosságot" - sorolta a részleteket a pszichológus.
Voltak előjelek
„Sok más esethez hasonlóan megakadályozható lett volna a két fiatal lány öngyilkossága – véli Szalma Ibolya. „Tapasztalataim szerint a fiatalok a végzetes döntés előtt segítséget kérnek, amit észre kellene vagy észre kellett volna vennie a környezetnek. Ha a fiatalok családja túl lesz a kezdeti megrázkódtatáson, akkor utólag fel fogja ismerni ezeket a segélykiáltásokat” – tette hozzá.
Lehet-e következő?
Arra a kérdésre, hogy a fiatalok követhetik-e a két lány rettenetes példáját, a pszichológus egyértelműen jelezte: igen. „Korábban az egyik tízemeletes szegedi kollégium ablakából ugrott ki egy diák, az azt követő hónapban 6-7 fiatal is megtette ugyanezt” – emlékeztetett a szakember. Majd hozzátette, hogy a szuicid hajlammal rendelkező fiatalok körében nagyon erős a mintakövetés, de soha nem hirtelen elhatározásról van szó, hosszas töprengés előz meg minden egyes kísérletet.
Blogoló öngyilkosjelöltek
Az utóbbi években kezdett elterjedni Magyarországon, hogy a halál gondolatával komolyabban foglalkozó fiatalok internetes naplóban írnak elhatározásukról. Emellett a közösségi portálokon is megjelennek olyan kezdeményezések, melyhez csatlakozva csoportos öngyilkosságra készülnek fel a fiatalok, amit saját környezetükben kívánnak megkísérelni, egy megadott időpontban. A pszichológus szerint sajnos többen meg is teszik ezt, mert azt hiszik, hogy a világháló felől érkező megerősítés és a virtuális barátok valódiak.
„A fiatalok tele vannak félelmekkel, a 12-22 éves korosztály élete a legkilátástalanabb, s akik érzékenyek, gyakran gondolják úgy, hogy minden problémájukra egyetlen megoldás a halál lehet. Ennek ellenkezőjéről csak a családi környezet tudja meggyőzni az öngyilkosságot fontolgató fiatalokat” – véli Szalma Ibolya.
Tévedésből haltak kínhalált?
Az öngyilkosságot elkövető 19 és 21 éves lány egy üzenetet ragasztott az autó szélvédőjére, melyen az állt: „H2S Halálos gáz van a kocsiban, ne nyisd ki, mert meghalsz.” A fiatalok halálát azonban nem a papíron jelzett kén-szulfid, hanem klórgáz okozta. Utóbbi Zacher Gábor toxikológus szerint nagy koncentrációban belélegezve a légutak nyálkahártyáján sósavat alkot, és a kén-szulfid gyors hatásával ellentétben, csak hosszú percek után áll be a halál.
"Segítséget" is kaphattak a lányok
A rendőrség büntetőeljárást indított annak érdekében, hogy kiderüljön: segített-e valaki a két lánynak tette végrehajtásában. A szakértők és a nyomozók jelenleg a két lány kapcsolatrendszerét térképezik fel.
Radikálisan nőtt a fiatalkori öngyilkosságok száma
Az év eleji adatok szerint 40 százalékkal nőtt azon fiatalok száma, akik önkezükkel vetettek véget életüknek magánéleti problémák miatt. A kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákja január 20-án tűnt el, holttestét Nyársapát külterületén találták meg. A rendőrség szerint a tizenhat éves fiú valószínűleg felmászott egy magasfeszültségű oszlopra, ott érhette halálos áramütés. Édesapja szerint a fiút az iskolában csúfolták társai, ez vezethetett a halálához.
Május elején egy 17 éves nagyatádi diák egy telefonos átjátszó toronyról vetette magát a mélybe. Két héttel később egy 20 éves, életvidámnak ismert, jól tanuló gimnazista saját fonyódi házukban akasztotta fel magát.
Forrás: MTV
Mivel magam is kerültem olyan helyzetbe, ahonnan az egyedüli kiutat a halálban láttam, át tudom érezni, az érintettek fájdalmát.
Abban az időben magam is küldtem vészjeleket a környezetemnek.
Nem vették komolyan, vagy nem érdekelte őket, nem tudom.
Csak az világos, ha valaki idáig jut, nem komolytalankodik.
Verseimben, blogomban tettem közzé gondolataimat.
Utolsó szalmaszálról, kötéltáncosról, halálra ítéltről szóltak.
Akkor nem gondoltam, hogy bűnt követek el.
Magam is inkább hősies cselekedetnek fogtam fel.
Meg tudott volna akadályozni, valaki?
Talán, igen.
Ma, a család mindennapos szerepét tekintem a legfontosabbnak.
A család szeretetteljes védőburka foghatja vissza, a maga ellen készülő kezet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése