Drága Zsu!
Nem tudtam elbúcsúzni Tőled.
Amikor egy éve az autóbuszhoz kísértél, megsimogattam arcodat, és csak annyit mondtam:
Isten óvjon, vigyázz Magadra!
Azután üzenetet kaptam Tőled, mire vigyázzak, mire figyeljek, hogy felismerjem a Stroke- ot.
Én egyszer éltem át a csapást, ami Téged négyszer sujtott.
Nem tudtam elbúcsúzni Tőled.
Most befelé sírok.
Szavaim esetlenek, tehetetlenek.
Puszta Sándor, Elszakadt, tépett gyökerek című versében így ír:
Kisfiú voltam, apróka gyermek,
A nagyok hívtak, halottat nézni.
Egész éjjel nem tudtam aludni,
Remegtem, kezdtem szorongani, félni.
Megfigyeltem, a felnôttek bátran,
A halotthoz hôsen közel mennek,
De azóta borzongattak engem,
A frissen dombolt, fekete vermek.
Most a sorsom úgy hozta, felnôtten
A sírgödrök pereménél állok,
Haldoklók hívnak, temetek gyakran
S a halálról bátran prédikálok!
Szembe kell állnom a koporsókkal,
Látni, fájnak a szakadt a gyökerek,
Érezni, bárhol, bármerre járunk,
A temetô jön egyre közelebb!
Megnôttünk, s látjuk, ezer gyökérben
Fáj, aki elment s aki ittmaradt;
Bús töprengéssel tudjuk magunkban,
Nekünk ezután, neki hamarabb...
Elszakadt, véres gyökerek kínja!
Mi az emberszíveket bevérzi,
Jó lenne lenni apró fiúnak,
S a temetôt, csodakertnek nézni!
Csodakertnek, hol fecskék dalolnak,
És bimbót nyit sok titok-virágszál,
Angyal jön, a szárnyaival ráüt
És sok sok lélek tisztán égbe száll.
Jó lenne dalolni szép tavaszban,
Mint víg pacsirta, ha int a nyár
S ha elmegy valaki, sose tudni,
Megnémította szívét a halál...
Nyugodj Békében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése