Harc a sötétség ellen

Az elmúlt napok komor szürkesége rátelepedett lelkemre. A sötétséget csak fokozta, hogy értesítést kaptam, miszerint januártól, havi harmincezer forintot letiltanak nyugdíjamból. Nyakamba szakadtak a múlt történései: Emlékszem, amikor kikeltem betegágyamból, tarthatatlanná vált életem feleségemmel. Elhatároztam, véget vetek házasságunknak. Békességben, tisztességesen akartam búcsúzni. A válóper előtt megegyezésre törekedtem Angélával. Ő hajthatatlan volt, egyre csak azt hangoztatta, nem hajlandó egy fillért sem adni, közös tulajdonunkból. Azután a válóper előtti napon előállt javaslatával: Ha lemondok minden anyagi követelésemről, ő átvállalja autóhitelünk kifizetését. Hittem a szavának, mindenről lemondtam. Ám esze ágában sem volt a nevemen lévő hitel fizetése. Addig jutott el, hogy saját nevére íratta közös otthonunk minden jogát. Én egyre csak kaptam a bank felszólításait. Amikor már BAR listára tettek hiteleinkért, kérdésemre az volt a válasz: Mit izgulsz, úgy sem akarsz hitelt felvenni. Minden kapcsolattól elzárkózott, hiába kerestem egyre kétségbeesetten. Összepakolt, és mint ki jól végezte dolgát, kiment a fiával Angliába. Nem elég, hogy tizenöt évet dolgoztam a családjára, most még az angliai vendégjátékát is én finanszírozom. Nem vagyok büszke rá, de lelkemen a sötétség, harag lett úrrá. Karácsonyra készülve, időben érkezett a felismerés: A sötétséget csak fénnyel lehet elűzni. A Szent Anna Székesegyházban elmondtam egy imát ellenségeimért. A templomkapuból kilépve, szikrázó napsütés jelezte, így van jól!

Ki mit él...

Ma a hó fogságába estem, meleg otthonomban elmélkedem. Éljük életünket biztonságosnak vélt világunkban, mint színes szappanbuborékban. Szelek szárnyán repülünk egyre magasabbra. Azután szétpattan a színes burok. Mi feneketlen mélységbe zuhanunk. Kérdezzük magunkat, hogy mire volt jó életünk. 2012 Advent jegyében ott voltam a debreceni PG Csoport és barátainak koncertjén a Kölcsey Központban. A megválasztott dátum: 2012.12.12. Fityiszt mutatott a Világvégének. A népzenei ihletésű dalok, szövegeiben is hozzám szóltak. A koncert fergeteges hangulatán átsütött a Várakozás. Karácsonyra, Jézus születésére. A koncert záródala: Ki mit él, annyit ér! Tartsuk szem előtt mindennapjainkban.

Adventi készülődés

A családok már karácsonyi lázban égnek. A szülők lassan megkezdik otthonaikban a nagytakarítást. Megtervezik a karácsonyi menűt, napközben karácsonyi vásárokban, bevásárló központokban tülekednek, hogy megvegyék szeretteiknek ajándékaikat. Sokszor, a kevesebb több lenne. Ráférne honfitársainkra egy „karácsonyi agytakarítás”. Értékeinket kellene helyükre tenni! Az egymásra való odafigyelést, nélkülöző embertársainkkal vállalt szolidaritást. Magam tudatosan kerülöm a csillogó vásárközpontokat. Lelkem csinosítom. Koncertekre, kiállításokra indulok. Minden újabb élményben ott látom Isten mosolyát. Minden pillanatban azon munkálkodom, hogy örömet szerezzek barátaimnak, családomnak. Sokszor ez még pénzbe sem kerül.

Játsszuk együtt!

Személyreszóló meghívást kaptam a debreceni Android zenekar születésnapi koncertjére. Az elmúlt évi lemezbemutató koncert helyszínéül az egykori halottasház, ma Klinika mozi szolgált. Adventre készülve, jelzésértékű volt a helyszín megválasztása: A Szülészeti Klinikával szemközti Kenézy Villában ünnepeltünk. Kisszámú, de vájtfülű közönség gyűlt össze. A közönség soraiban hétköznapi emberek, professzorok, orvosok egyaránt fellelhetőek voltak. A progresszív rock neves debreceni képviselőinek zenéje azonos hullámhosszon szól lelkemmel. Az igényes zene, szöveg, bibliai indíttatás egyaránt kedves számomra. A hallgatóság lelkesen tapsolva köszönte meg a különleges élményt. Utolsó számuk címe: Játsszuk együtt! 32 év sikeres együtt zenélése bizonyítja: Érdemes.

Gyermeksorsok

Megszokott reggeli teendőim elvégzése után bevásárolni indultam. Belenyúltam a zsebembe. Apróra hajtogatott papírcetli került elő. Az üzeneten ennyi állt: Szeretlek Józsi Bácsi. Elemi erővel törnek elő gálospetri látogatásom ambivalens érzelmei. Egyrészt a gyerekektől kapott szeretet semmivel nem pótolható boldogsága, másrészről a gyerekekkel történő beszélgetésből megismert gyermeksorsok szívszorító élménye. Elbeszélésem elején említett üzenetem Gyurika, fogadott keresztfiam írta. Ágnes megkérdezte Tőle: Hol töltöd a karácsonyt Gyurika? Hazavisznek a szüleim. Volt a válasz. A gyermek arcán szomorúság látszott. Nem örülsz? Kérdezte Ágnes. Jobban szeretnék itt maradni. Az otthon vezetője, Erzsike elmondta, nehéz sorsú családból jött a kisfiú. Négy testvére is itt nevelkedik. A szülők italoznak, nem törődnek a gyermekekkel. Azután elmesélte, hogy előző napon Nagyváradon voltak a gyermekekkel, a Bazilikában rendezett Szent Erzsébet Köténye Ünnepen. A Máltai Szeretetszolgálat nagyváradi autóbusza szállította Őket. Az ünnepséget követően Nagyszalontára utaztak, ahol magyarországi orvoscsoport várta a gyerekeket, hogy felmérjék egészségi állapotukat. A szűrésen derült ki az egyik kisgyermekről születési szívrendellenessége. Azután a doktorbácsi a gyermek lábacskájára pillantott. Gombásodás? Kérdezte Erzsike. A köröm és az ujj sebeiből kiderült, hogy patkány okoztasérülés. Az orvoscsoport begyógyítja a gyermekek sebeit. A lélek sebeinek gyógyításában nekünk kell segítenünk.

Angyalok jelentkezzenek!

Egyre kevesebb családhoz érkezik meg a várva várt ajándék a karácsonyfa alá! Sok helyen még az étellel is gond van, így sok gyermekes családban karácsonykor is éhezni fognak a gyerekek! Lehetnénk mi is angyalok, akik egy család karácsonyát megszépíthetjük. Valamint lehetnek a levelezőlistánkon olyanok, akik szívesen "angyalkodnának", de nem is tudják, hogy van ilyen lehetőség! Ezzel a lehetőséggel tényleg olyanokhoz jut el a segítsége, akik rászorulnak az adományra! Akár személyesen is meggyőződhet róla, sőt, akár személyesen is átadatja! Az alábbiakban található minden információ! Szeretettel: Timi Az eredeti levél küldője: Várdainé Kiss Krisztina Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület NOE Al-Duna Régiós titkár vardaikr@gmail.com 70/332-3514 Kedves Mindenki! Idén is szeretnénk elindítani az Angyali Csomagküldő Szolgálatot (ACSSZ), az eddigi évekhez hasonlóan. Alább olvashatjátok a meghívót, melyet - kérlek Benneteket - küldjetek szét barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek! Ha valaki szeretne angyalnak jelentkezni, akkor küldjön egy e-mailt a noe@noe.hu címre; a tárgyba a következőt kell írni: ACSSZ - angyalok. Remélem, sokan leszünk idén is! Jó pihenést kívánok a hosszú hétvégére! Borsos-Szabó Ági Angyalok jelentkezését várjuk! A NOE - az eddigi sikereken felbuzdulva - idén hetedik alkalommal indítja útjára karácsonyi akcióját, az ANGYALI CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLATOT (ACSSZ) Bátran elmondhatjuk, hogy az akció sikeres és sok rászoruló családot örvendeztet meg évről évre, így bízunk benne, hogy ismét sokan jelentkeznek névtelen angyalnak. A NOE-hoz egész évben folyamatosan érkeznek segítségkérő levelek, melyek száma karácsony közeledtével drasztikusan megugrik. Sok család nem is mer az ünnepi díszítésre, ajándékokra gondolni, hiszen a mindennapi étkezés és a meleg ruha sem megoldott számukra. Az ACSSZ arra hivatott, hogy a „sok kicsi sokra megy”, és „mindenki tehet valamit a világ szebbé, jobbá tételéért” elvén megpróbáljuk ezeknek a családoknak igazán ünneppé tenni a karácsonyt. Keresünk olyan jólelkű családokat/gyerekeket/embereket, akik örömmel segítenének az ACSSZ munkájában, és vállalják egy-egy család karácsonyi megajándékozását. A tapasztalat azt mutatja, hogy a családok leginkább tartós élelmiszernek, édességnek, játéknak, könyvnek, meleg ruhának örülnek. Az angyalok jelentkezését a noe@noe.hu e-mail címre várjuk. Érdemes megjelölni a jelentkezésnél azt is, hogy milyen jellegű ajándékot tudtok küldeni, pl. elsősorban lánynak/fiúnak való ruhát, cipőt stb. A nekünk küldött levél tárgyában a következőt kell feltüntetni: ACSSZ – angyalok. FONTOS TUDNIVALÓK - Az ajándékcsomagok értékének nincsen alsó vagy felső határa. Bármit tehetsz bele, amivel úgy véled, örömöt okozol egy gyermeknek, egy családnak. Gondolj arra is, hogy fordított esetben mi az, amit Te örömmel elfogadnál… - A jelentkező angyaloknak a családok elérhetőségével egyszerre megadjuk a gyermekek nemét, korát, hogy családra szabottan lehessen összeállítani a szeretetcsomagot. - Tapasztalataink alapján javasoljuk, hogy a csomagot a NOE (1056 Bp., Március 15. tér 8.) nevében add fel! (A postaköltség is a felajánlás része, sajnos a NOE nem tudja vállalni ezt a költséget.) Ezt azért javasoljuk, mert előfordulhat, hogy a kilátástalan helyzetben lévő család levéllel keresi meg azt a címet, ahonnan egyszer már kapott segítséget. Az általad tanúsított jó szándékot, kedvességet nem szeretnénk azzal rossz emlékké tenni, hogy utána levelek áradata önt el. Ha szeretnéd személyesen átadni az ajándékot, arra is van mód! Kérjük, szánj erre a nemes ügyre még öt percet, és küldd tovább az üzenetet barátaidnak, ismerőseidnek - hátha ők is csatlakoznak az angyalok csapatához! Tavaly közel 400 csomagot sikerült közvetítenünk. Legyen idén kétszer ennyi a megajándékozottak száma! Nagyon köszönjük! ACSSZ Titkárság Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) vezetőségi lista. Tagjai a helyi NOE szervezetek vezetői.

Levél egy meg nem született kistestvérhez

Az idei Családbarát Médiáért díj júliusi jelöltje Keresztes Ilona lett egy születés csodálatos történetéről készített műsorával. Egy tizenéves lány megmentette születendő kistestvérét, akivel a szülei abortuszra mentek volna. LEVÉL EGY M

EG NEM SZÜLETETT KISTESTVÉRHEZ Az első díjat közönségszavazatok fogják eldönteni. Fontos lenne, hogy az életvédelem témája fusson be, mert ez megnövelné a presztizsét, és nagy publicitást is kaphatna. Kérlek segítsetek minél szélesebb körben megosztani az alábbi linken található műsort, és bíztassatok minél többeket, hogy szavazzanak erre. Most lehetőség van kiállni a születendő életek mellett. http://www.mediaacsaladert.hu/index.php?id=2012-08-keresztes-ilona&type=0

Megkértem Istent

...És Isten azt mondta... ...És Isten azt mondta: Nem Megkértem Istent, hogy vegye el büszkeségemet, de Ő azt mondta: Nem. Azt mondta, hogy büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt. Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de Ő az felelte: Nem. Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmenet. Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt felelte: Nem. Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke. Nem kapni, megszerezni kell. Kértem Istentől, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt felelte: Nem. Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik, hogy miként fogadom azt. Kértem Istentől, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de Ő azt felelte: Nem. A szenvedés eltávolít a világ hívságaitól, és közelebb visz Hozzá. Kértem Istentől, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt felelte: Nem. Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy egészséges és szép legyen a gyümölcs. Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni úgy, ahogy Ő szeret engem. Erre azt felelte: Látom, már kezded érteni... Kértem erőt... És adott Isten nehézségeket, melyek erőssé tesznek. Kértem bölcsességet... És adott problémákat, hogy megoldjam azokat. Kértem bátorságot... És adott veszélyeket, hogy legyőzzem őket. Kértem, adjon szeretetet... És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk. Kértem kegyelmeket... És adott Isten lehetőségeket, kapcsolódni a kegyelemhez. Semmit sem kaptam, amit akartam. Megkaptam mindent, amire szükségem volt. És imáim meghallgatásra leltek. ...És Isten azt mondta: Igen Megkérdeztem Istent, könnyebb volna-e velem a dolga, ha nem akarnék mindig mindent én megoldani? És Ő azt felelte: Igen. Azt mondta: átengedni Neki a kezdeményezést a földi dolgokban nem a szabad akaratom feladását jelenti, hanem a mennyei távlatok elfogadását. Megkérdeztem Istent, jobban érteném-e, amit mondani akar, ha többet lennék Vele kettesben, csendben? És Ő azt felelte: Igen. Azt mondta: ami igazán fontos, az mindig csendben születik; gondolat, vers, zene, megharcolt döntések egyaránt. Megkérdeztem Istemt, szeret-e Ő engem a bűneimmel, nyomorúságaimmal együtt? És Ő azt felelte: Igen. Azt mondta: éppen azért szeret, hogy ne a bűneimen, nyomorúságaimon keresztül lássam az életemet, hanem az Ő irgalmán keresztül; így lesz ugyanis erőm harcolni bűneim ellen és megküzdenem nyomorúságaimmal. Megkérdeztem Istent, jöhetek-e Hozzá máskor is ilyen furcsa kérdésekkel? És Ő azt felelte: Igen. Azt mondta: a kérdés már fél gyógyulás, ha Neki teszem fel a kérdéseimet, Tőle remélhetem a válaszokat is. Nem kaptam választ életem összes kérdésére, de választ kaptam minden feltett kérdésemre! A párbeszéd folytatódik... Forrás: Parókia portál

Beszélgetés Magyar Gergely ferences tartományfőnökkel

Minden évben találkoznak azok a szerzetesi közösségek, amelyek Szent Ferenc családjához tartoznak, de a 800 éves jubileum alkalmából szeptember 18. és 21. között Máriabesnyőn szervezett találkozó kiemelkedően fontos ünnepi esemény volt. Magyar Gergely ferences tartományfőnök szól arról, melyek voltak a mostani találkozó legfontosabb elemei. – Milyen témák kerültek szóba a találkozón, és milyen irányt szabtak ki a maguk számára a ferences család tagjai? – Fő előadónk Thaddée Matura francia ferences testvérünk volt, akinek Assisi Szent Ferencről szóló könyvét sokan ismerik hazánkban is. Ez a könyv a ferencesek számára alapmű. P. Matura három előadást is tartott számunkra. Az első a ferences család mai helyzetéről szólt, vagyis fölvázolta a minket összetartó szálakat, második előadásában arról beszélt, mit is ünneplünk a 800. évfordulón, a harmadik előadásban pedig a ferences élet alapvető értékeiről beszélt. A találkozó bevezető előadásában Várnai Jakab a Reguláról mint spirituális írásról beszélt. Ez a regula nem egy jogi szabályzat, amit az egyház ráerőltetett a ferencesekre, bár voltak ilyen romantikus elképzelések is, hanem egy Szent Ferenc által alkotott lelkiségi írás, témája pedig az evangélium követése – Szent Ferenc módján. Természetesen szabályokat is tartalmaz, úgy van felépítve, hogy az alkalmas legyen a testvéri élet kereteinek megteremtésére. Szent Ferenc nem egy mindenféle alkalomra vonatkozó tilalomfát, jogszabálygyűjtemény alkotott, hanem sokkal inkább célokat, irányokat határozott meg. – Szent Ferenc nem volt kánonjogász, de teológus volt-e? – Nem volt kánonjogász és nagyon jó, hogy ezt a regulát a mai napig úgy használhatja a közösség, mint spirituális írást, támpontot az életünkben. Hogy teológus volt-e Ferenc? A magánvéleményem az, hogy igen. A szónak nem a tudós értelmében, hanem mint aki Istenről beszél, aki Istent keresi. Ez abszolút igaz Ferencre. – Milyen témák szerepeltek még? – Az előadások sorában Leopoldo Ingegnieri kapucinus – aki a magyarországi delegáció vezetője volt éveken át – tartott előadást egy Celanói Tamástól vett idézetből kiindulva, ami az összejövetelünk mottója is volt: „Én megtettem, amit tennem kellett, amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg benneteket Krisztus.” Vagyis a mi tennivalóinkról beszélt, hogy Szent Ferenc alapító tevékenysége után mit kell nekünk ma megtennünk. A szentmiséken ferences püspököket igyekeztünk vendégül látni. A nyitó szentmisét Majnek Antal munkácsi püspök, a szombatit Paskai László bíboros mutatta be. Nagyon jó volt mindkettejüktől a testvéri hangvételt, a ferences szemléletet hallani, és ezáltal erősödni. Biztatóak és megerősítők voltak a szavaik. A záró szentmisét vasárnap Kalna Zsolt minorita tartományfőnök mutatta be, és a záró buzdítást is ő adta a prédikációjában. – Kik a ferences család tagjai? – Magyarországon tizennégy ágát sorolhatjuk föl Szent Ferenc művének. Ezenbelül az első rend a minoriták és a kapucinusok mellett az OFM rövidítéssel jelölt kisebb testvérek közössége, vagyis népszerű nevükön a ferencesek. A második rendet a klarissza nővérek alkotják. A harmadik rendhez tartozik a Ferences Világi Rend, valamint a ferences nővérek és testvérek ún. reguláris harmadik rendi közösségei. – Hány főt jelent a ferences család ma hazánkban? – Magyarországon ez mintegy 800 főt jelent összességében. A közösségek közül legnépesebb a Ferences Világi Rend, de ez nemcsak hazánkban van így, hanem az egész világon. A ferences családhoz tartozó mintegy négyszázezer ember hetven százaléka ferences világi rendi, vagyis családos, világban élő személyek. – A ferences családhoz tartozás mélyebb elköteleződést is jelent? – Igen. Ezért nevezzük rendnek, Ferences Világi Rendnek, ahová tartoznak. A rendek között vannak klerikális és laikális rendek. Az övék laikális rend. Olyan személyek, akik nincsenek pappá szentelve vagy nem szigorú értelemben vett szerzetesi közösségben élnek, mégis az egyház által jóváhagyott, ellenőrzött, szabályozott közösséget alkotnak a ferences családon belül. – Máriabesnyőn mit tapasztalt, milyen állapotban van a ferences család? Erőt sugárzó, erkölcsi, spirituális tartalékokkal fölvértezett közösség, amely egyre inkább tudja szolgálni az egyházat meg a magyar társadalmat, vagy egy fáradt, főleg a meglevő intézmények fenntartásának gondjaival küszködő közösség? Vagyis öreg-e a nyolcszáz éves család, vagy fiatal? – Egyáltalán nem öreg, hanem lendületes, fiatalos, még akkor is, ha néha nyögünk az intézmények és egyéb terhek súlya alatt. A ferences család tagjainak találkozója alatt volt éppen Szent Januáriusz ünnepe, akiről tudjuk, hogy vérereklyéjét külön őrzik a testereklyétől, és ha közelítik a kettőt, akkor a vér újra pezsdül és életre kel. Valami ilyesmit éltem át most is a ferences család találkozóján. Ha összejövünk, valamennyiünkben megpezsdül Szent Ferenc vére, és újjáéledés érezhető mindannyiunkon. Szent Ferenc lelkisége ma is aktuális, ma is friss, nem kell nekünk semmi újat kitalálni, inkább az a feladatunk, ami a találkozó mottójában is elhangzott, hogy amit Szent Ferenc kapott, azt aktualizáljuk, és tegyük meg a magunk feladatát. Jó végignézni a testvéreken, a nővéreken, még az időseken is, annyi nyitottság, buzgóság, rugalmasság van bennük, ami Assisi Szent Ferencre volt jellemző, és emellett az egyház iránti hűség is érezhető. Vannak persze itt-ott krízisjelenségek, amelyeken a közösség tagjai sem akadnak fenn, hanem úgy érzik, hogy ezeken most át kell menni, talán éppen a jubileumi évben, hogy megerősödjenek és új lendületet kapjanak. Jó volt megtalálni az Úristen szándékát ezekben a tünetekben. – A ferences családban tapasztalható sokszínűség vajon széttöredezettséget jelent, ami hátrányosan hat, vagy inkább lehetőség? – A találkozó közben eszembe jutott az a vicc, hogy van egy-két dolog, amit a Jóisten sem tud, többek között, hogy hányféle nővérközösség van a világon. A ferences rendhez tartozó közösségeket nézve is se szeri, se száma, de én azt tapasztalom, hogy ez nem széttöredezettséget jelent, hanem a sokszínűség erejét. Hálás vagyok, hogy Szent Ferenc első rendjében vannak kapucinusok, minoriták és vagyunk mi, a Kisebb Testvérek Rendje. Többféle ember többféle módon tud megszólalni, és általuk többféle színben lát napvilágot Szent Ferenc karizmája. A nővérközösségekre ez még inkább jellemző. A ferences családban megmutatkozik Szent Ferenc sok arca és az, hogy a ferences üzenet mindenkihez szól, egyetemes. – Talán tanulni is tudnak egymás útkereséseiből és tapasztalataiból, tehát erősebb ez a család így, hogy a tagjai sokfélék, mint hogyha egyházjogi értelemben egy egység lenne. – Így igaz. Az egység mindenképpen megvan, összefogásban élünk, igyekszünk egymásra odafigyelni, kötelességünk is, hogy felelősséget vállaljunk egymásért. Nagyon jó érzés tapasztalni, hogy ezek a közösségek mernek segítséget kérni egymástól, spirituális és gyakorlati téren is, és kínálják egymás számára a segítséget. Az is érdekes, hogy bár rendünk nem tud jelen lenni a mai Magyarország számos pontján (hiszen kevesen vagyunk ahhoz képest, hogy a feloszlatás előtt hány kolostor volt), a világi ferencesek és a nővérközösségek által szinte az egész országban jelen vagyunk. Magyar Kurír - szeptember 22.

"Lángjánál gyújtsuk meg a magunk mécsesét"

„Lángjánál gyújtsuk meg a magunk mécsesét” Ezzel a mottóval rendezte meg a múlt hétvégén a Ferences Rend 2012 évi találkozóját Máriabesnyőn. A Ferences Világi Rend Debreceni Kapisztrán Szent János Közösségét én képviselhettem. Indulásom előtt voltak aggodalomra okot adó jelek: Álltam Debrecenben buszra várva a megállóban. Lábaim lemerevedtek, érzéketlenné váltak. Hogy induljak így útnak? Kérdeztem magamtól. Nem aggodalmaskodtam. Tudtam, ha Teremtőm akarja, hogy ott legyek, megad minden segítséget. Négy órás utazás után szerencsésen megérkeztem. A természet, még nyárias szépségét mutatta. Megtapasztalhattam, milyen színes, szerteágazó ferences családom. Számtalan élmény kavarog még bennem. Feldolgozása még hosszú ideig eltart. Sok új baráttal gyarapodtam. Ismereteim, szemléletmódom is tovább épült: „Minden napnak megvan a maga problémája. A maival törődj! A holnap megoldja a magáét” Így élem életem.

Ferences Rend évértékelése

Legfontosabb egy rend életében, hogy a tagjait elvezesse az üdvösségre” – mondta Dobszay Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Provincia tartományi titkára, akit a Ferences Sajtóközpont évértékelésre kért. „Amit a krónikások feljegyezhetnek egy-egy esztendőről, az mindig csak a jéghegy csúcsa. Ennél sokkal lényegesebb, ami az egyszerű szerzetesi cellákban vagy lelkigyakorlatokon egy-egy testvér életében történik. Legfontosabb egy rend életében, hogy a tagjait elvezesse az üdvösségre” – mondta Dobszay Benedek, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Provincia tartományi tikára, akit a Ferences Sajtóközpont arra kért, értékelje rendje szempontjából a múlt évet és arról is szóljon, milyen események várhatók idén. Akik elmentek Három testvérünk költözött az Úrhoz 2011-ben. Huszár Jeromos, a szelídség és a humor nagy példaképe sok évig esztergomi gimnáziumigazgató volt. Buczkó Atanáz a föloszlatás után kívül rekedt a rendi kereteken és egyházmegyei szolgálatban lelkipásztorkodott négy évtizedig. 1990-ben mintegy második belépésként élte meg visszajövetelét, és nagyon fontos résztvevője volt a gyöngyösi újraindulásnak. Ő is sok mosolyt csalt a testvérek arcára. Végül pedig Végvári Vazul, aki az ötvenhatos forradalomban hősies módon vett részt, később amerikai lelkipásztor lett. A rendszerváltozáskor hazatelepült és az esztergomi iskolában dolgozott. Ő is jelentős alakja volt a 20. századi magyar ferencességnek. Utánpótlás Biztató, hogy Szent Ferenc lelkisége ma is hív fiatalokat vagy kevésbé fiatalokat. Sokan érdeklődnek a rend iránt. A rendi hivatásgondozó tavaly több mint húsz olyan személlyel állt kapcsolatban, akik vonzódnak a ferencességhez. Közülük vannak, akik alkalmasak a szerzetesi életre, vannak, akik remélhetőleg alkalmasak lesznek, és vannak olyanok is, akiket eltanácsolunk. Szeptemberben négyen kezdhették meg a jelöltévet a szegedi kolostorban. Érdekes, hogy a korábbi években inkább a harmincas korosztály volt a domináns a jelöltek között, a mostani azonban hárman is rögtön érettségi után nyertek felvételt. Ők a mi iskoláink diákjai voltak. Két novíciusunk van, ők Szécsényben készülnek első fogadalmukra. Tavaly egy testvér tett első és három örökfogadalmat. Ez utóbbiak már nagyon régóta készültek erre a nagy eseményre. Van, aki közülük már befejezte tanulmányait és dolgozik valamelyik rendi egységben, van, aki még tanul és készül a papságra. Létszám A magyar ferencesek létszáma 109 fő, átlag életkorunk 48 év. Tavaly nem volt papszentelés. Új jelenség, hogy a növendékek majdnem fele laikus testvérként akar élni a közösségben. Ez talán furcsa a kommunista évtizedek után, amikor gyakorlatilag nem lehettek a ferencesek laikus testvérek, hanem csak paptanárok. A rendben ma már vannak, akik egyszerű kétkezi munkával, de vannak, akik egyetemi tanulmányaik hasznosításával élik meg laikus testvéri hivatásukat. Természetesen nekünk is vannak nehézségeink, az alacsony átlagéletkor ellenére vannak beteg és idős rendtársaink és olyanok is, akik néha a hivatásukkal küzdenek, de ha mindent összevetünk, akkor nagyon hálásak lehetünk a hivatást adó Úristennek. Az elmúlt esztendőben több testvérünknek volt szerzetesi, papi jubileuma, amelyet családias szeretetben ünnepeltünk meg. Közülük csak egyet emelnék ki: Az ország talán legidősebb papja, Boros Gyevi Imre tavaly ünnepelte pappá szentelésének hetvenedik évfordulóját. 98. életévét tapossa, szellemileg teljesen friss, derűs és bölcs rendtársunk. Az idei esztendő szintén sok évfordulót tartogat: 70 éves papi jubileumát ünnepli majd Kamarás Mihály, aranymiséjét Csorba Domonkos, ezüstmiséjét pedig Varga Kapisztrán és Ocsovai Grácián. Az új esztendőben szintén megemlékezünk majd arról, hogy 70 éve tett első szerzetesi fogadalmat Sill Aba, 50 esztendeje Reisz Pál, 25 esztendeje pedig Harsányi Ottó és Tóth Damján. Vértanúk Amit a krónikások feljegyezhetnek egy-egy esztendőről, az mindig csak a jéghegy csúcsa. Ennél sokkal lényegesebb, ami az egyszerű szerzetesi cellákban vagy lelkigyakorlatokon egy-egy testvér életében történik. Legfontosabb egy rend életében, hogy a tagjait elvezesse az üdvösségre. Erről keveset tudunk mondani, most azonban mégis van miért hálát adni. Hét rendtársunk boldoggá avatási ügye lépett új, immár egyházmegyei szintre. Reméljük, hogy idén le is zárul ez a szakasz, és Rómába kerülhetnek azok a dokumentumok, amelyek alapján a Szentszék nyilatkozhat, és a pápa jóváhagyása után megtörténhet oltárra emelésük. Lelkipásztorkodás Nagyon jó lenne, ha lelkiségben előre tudnánk mozdulni plébániáinkon, templomainkban. Ha még sokrétűbben tudnánk segíteni a fiatal családokat és a házasságra készülőket, a ránk bízottakat. Ennek érdekében Mátraverebély-Szentkúton például tavaly elindult egy katekézis sorozat, és szeretnénk továbbra is megszervezni az úgynevezett rétegzarándoklatokat, külön egyetemistáknak, jegyben járóknak, kismamáknak és így tovább. A nemzeti kegyhelyen nagyszabású fejlesztési elképzeléseink vannak, amelyek talán majd uniós pályázattal valósulhatnak meg. Az ország legforgalmasabb temploma a pesti templomunk, ahol az elmúlt évben 170 ezer szentáldozó volt a hétköznapi öt és a vasárnapi tíz szentmisén. Itt délelőtt–délután párhuzamosan többen gyóntatnak. A budai templomainknak is igen nagy a látogatottsága. A Margit körúton például, ahol a villamosnak továbbra sincs (1951 óta!) megállója, vasárnaponta 2200-2500 hívő vesz részt szentmisén, és ez az a templomunk, ahol másfélszer annyi keresztelő volt tavaly, mint temetés. A nyomtatott és az elektronikus sajtóban is szeretnénk növelni jelenlétünket. Fontos rendtörténeti és ferences lelkiségről szóló könyvek megjelentetését tervezzük, és vértanúink éltét is minél szélesebb körben törekszünk megismertetni. Gyóntatás és továbbképzés A gyóntatás a legnagyobb adomány, amit mi, ferencesek jelenleg a magyar egyháznak adhatunk. Ez olyan feladata, amelyet nagyon komolyan kell vennünk. Fontos, hogy legyenek rögzített gyóntatási idők templomainkban, hiszen ez az, amire a legkevésbé van ideje az egyházmegyés papoknak. A szentkúti testvérek rendszeresen tartanak gyóntatási továbbképzést a magyar papságnak. Ennek azért van jelentősége, mert a gyóntatás nemcsak lelki kérdés, hanem bizonyos értelemben „szakma” is. A testvérek ezzel kapcsolatos dokumentumokat fordítanak le, és elérhetővé tettük azt a gyönyörű imádságot is, amellyel a gyóntató elősegítheti a kegyelem befogadását. Iskolák A felsőoktatási rendszer átalakulásával drasztikusan csökken az államilag finanszírozott helyek száma. Ezért most nagyon nagy küzdelem kezdődik, hogy valóban jó felvételi eredményeket érjenek el diákjaink. Ez nem csupán tanulmányi, hanem fegyelmi kérdés is. Iskoláinknak jó a hírneve, általában túljelentkezés van. Tanítványainkat fokozottan kell óvnunk, mert a mai világban a sok szépség mellett nagyon sok szenny is borul rájuk. Ugyanakkor számunkra az iskolai munka továbbra is a lelkipásztorkodás kiemelt lehetősége. Társadalmi szolgálat Tavaly nagyon sok örömöt okozott a gyöngyösi Autista Segítő Központ, mert olyan támogatói kört sikerült kialakítani, amely az állami támogatás mellett is nélkülözhetetlen az intézmény fönnmaradásához. Az idei esztendőben is sokat kell foglalkoznunk az intézmény anyagi helyzetének, szakmai munkájának és lelki hátterének erősítéséért. Jó látni, hogy a magánfelajánlások mellett immár ismert szervezetek, cégek is segítenek minket ebben a feladatvállalásban. Ennek egyik látványos állomása volt a decemberi jótékonysági koncert, amelyen a Ghymes együttes lépett fel. A kitűnő hangulatú rendezvényt, amelyen az általunk fenntartott Szent Angéla Iskola kórusa is szerepelt, a televízió is felvette. Vizitáció A korábbi két hazai ferences rendtartomány 2006-ban történt egyesülése óta most van először olyan tartományfőnökünk, akit a közösség választott. Magyar Gergely megbízatása öt évre szól, így 2014-ig vezeti a provinciát. Idén tavasszal tartunk úgynevezett köztes káptalant, amelyen a hivatalban lévő tartományfőnök elnököl: a provinciák egyesítése miatt ilyen hazánkban több mint tíz éve volt. A káptalant megelőzően a rendi előírások szerint vizitációt kell tartani. A mostani helyzet lehetőséget ad, hogy egy olyan testvér, aki belülről is ismeri a közösséget, nagyon komoly és mélyreható vizitációt, vizsgálatot végezzen a közösség életében. A tartományfőnök minden esztendőben meglátogatja a testvéreket, de akkor általában csak a személyes kérdések kerülnek szóba. Most azonban a vizsgálat kiterjed a gazdasági, munkaügyi, az életvitel és a lelkiség megélésének mindennapi kérdéseire is. Ez a vizitáció az év első negyedében zajlik. Minden rendházat több napig vizsgál egy bizottság a provinciális vezetésével, az imaidők betartásától kezdve a gázszámlákig az élet minden területét érintően. Remélhetjük, hogy a vizitáció után, az áprilisi káptalanon, majd azt követően olyan döntések születnek, amelyek a lelkiségben is előre mutatóak és a szegénység mindennapi megélését is elősegítik. Komoly, modern ferences téma például a rendházak energetikai vesztesége, mely érinti a szegénység, de a környezetvédelem kérdését is. A tavaszi rendi gyűlésen nem választunk tartományfőnököt, de új rendi tanácsot, vagyis definitóriumot igen. Ez a tanácsadó és bizonyos esetekben döntéseket hozó testület segíti a tartományfőnök munkáját. Összegezve: az elmúlt esztendőben sok ke

Koncz Ádám: Mindenszenteki harangszó

Könny és mosoly: in memoriam Horváth Mária Flóriána Horváth Mária Flóriána, tolnai származású szerzetesnővérnek, a Miasszonyunkról Elnevezett Szegény Iskolanővérek rendtagjának messziről indult az útja Isten felé. Jó pár évvel ezelőtt egy teljes oldalt betöltő interjút készítettem vele a Tolnai Hírlap hasábjain, „Ajándékká válva” címmel, ami előtt egy egész délelőtt beszélgettünk. Mégsem mondott el mindent – vallotta be pár évre rá, egy újabb találkozásunkkor -, volt az életének egy szakasza, a kezdet, amit szégyellt, takargatott, elhallgatott. - Mielőtt meghalok – mondta ekkor, utóbb – szeretném még elmondani neked, azt, amiről akkor nem beszéltem, mégpedig azt, hogy én egy istentagadó és harcosan vallásellenes családból jövök. Apám a ’19-es kommün idején, vöröskatonaként került Pestről, Tolnára, anyám pedig egy faddi, törvénytelen kapcsolatban megesett, református cselédlány volt, aki nem csak apámmal, de annak proletár eszméivel is rokonszenvezett. Hogy miért fontos ezt most még elmondanom? Mert ahogy visszanézek az életemre, talán a legfontosabb tanulságot hordozó életrajzi adatom ez: Istennél semmi sem lehetetlen! Azóta, az idén, ő is az égi hazába költözött. Hosszú, munkás élete maga volt a szolgálat, amit ez a rovat nem részletezhet. Így, távolodó alakjának csupán egyetlen mozzanatát villantjuk fel, ahogy túl a 90. életévén, budapesti rendházuk előtt, kis kosárkájából, az apácák reggeliző asztalának kenyér maradékát osztja ki a hajléktalanok között. Így esett meg vele egy szép napon, hogy kilépvén a rendház kapuján, nyomban egy belvárosi filmforgatás kellős közepébe toppant, ahol a torzom-borz hajú, kopott farmernadrágos, amerikai operatőrt is hajléktalannak nézve, szíves szóval kínálta meg a kenyérmaradékból. Az először értetlenül nézett rá, majd angolul morgott valami „menjen a francba” félét, ám a nővér ártatlan, naiv mosolya meggyőzte, hogy itt nem provokációról van szó, megértve, hogy ő most a szeretetnek annak az asztalánál áll, amely előtt minden ember egyenlő. Leállította hát a forgatást - és ahogy utólag elmesélte – könnyes szemmel „áldozott meg” a kenyérkékből. Hogy a csöveseknek, vagy neki volt-e erre nagyobb szüksége, az eset után komolyan elgondolkodtatott. Ez a faladat volt Mária néni utolsó szolgálatainak egyike, ahogy ez a mosoly maradt meg utána is. És ez ragyogta be a temetését is, ahová egy négytagú tolnai küldöttség utazott, utolsó útjára elkísérni. Most hogy Halottak Napja közeledtén számolgatom, hogy hány mécses is kell majd, ha a béke kertjébe kimegyek, őrá is gondolok, amit képletesen itt gyújtanék meg, őneki, közzétéve egy régi indiai mondást, ami nagyon ideillik: „Amikor megszülettél, a közeledben mindenki mosolygott, csak te sírtál. Úgy élj, hogy amikor eljön az utolsó órád, és a közeledben mindenki sírni fog, te mosolyogva mehess el!” Dicsőség a Fennvalónak, hogy ez neki sikerült! ká

Hit Éve 2012-2013

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a „Hit éve” megnyitójára Kedves Testvérek! Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig, Krisztus Király ünnepéig tart. 50 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg ugyanis Boldog XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a nap akkor Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe volt. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik egy másik fontos esemény, amelyre a Szentatya hivatkozik. Boldog II. János Pál pápa 20 évvel ezelőtt adta ki a „Katolikus Egyház Katekizmusát”, mint a II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcsét, „hogy a hit szépségét és erejét minden hívőnek bemutassa” (Porta fidei, 4). Mit szeretne elérni a Szentatya a Hit évével? „A hit kapuja” kezdetű apostoli levelében írja, hogy „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2). Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3). A kereszténységet ma sajnos a hagyományosan keresztény országokban is sokan csak szociális, kulturális vagy politikai szempontból tekintik, és legfeljebb szép szokást látnak benne. A kereszténység hajnalán, Szent Pál korában a vallást az akkori pogány gondolkodók is szokásnak tartották, és ezzel elősegítették a pogány vallások megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni, hanem csak az igazságra. A Szentatya, XVI. Benedek pápa az 1967-ben, teológus professzorként írt, „Bevezetés a keresztény hit világába” című könyvében hivatkozott Tertullianusra, a második-harmadik században élt teológusra, aki szerint: „Krisztus igazságnak, nem pedig szokásnak nevezte magát.” Ezzel valóságos forradalom történt a hit világában: a kereszténység ugyanis nem szokásra építette a hitét, hanem az igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem egy szokásért adták oda az életüket, hanem az Igazságért: Krisztusért. A mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele való élő kapcsolat adhatja meg azt a szívbéli örömet, amit sugározni tudunk a világban. De hogy a hit örömét sugározni tudjuk, először nekünk kell megújulni hitünkben. A Szentatya októberre összehívta Rómába a Püspöki Szinódust, amelynek a témája: „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadása érdekében”. A világ összes Püspöki Konferenciájának küldöttei a Szentlélek megvilágosító kegyelmét kérve vitatják meg az evangélium hirdetésének mai kihívásait. Tapasztaljuk ugyanis, hogy olyan népek körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen van a Katolikus Egyház, sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják: „Ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik, sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi, aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása. Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a Hit évében szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz, nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes Istenben. Paul Claudel foglalta így össze megtérését: „elindultam valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” A találkozás mindig Istentől indul el. Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít meg az Egyház igehirdetése által. Szent Pál szerint: „A szívbéli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál” (Róm 10,10). Szentatyánk, XVI. Benedek pápa így tanít: „A szív azt jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa Isten ajándéka és a kegyelem műve, amely hat és átformálja a személyiség mélyét” (Porta fidei, 10). Szent Lukács írja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben egy bizonyos Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál mondott” (16,14), vagyis a hit tartalmának ismerete önmagában még nem elég. Szükséges, hogy a szívet – vagyis az emberi személy szentélyét – megnyissa a kegyelem, hogy lásson és értse, miről szól valójában Isten hirdetett szava. Tehát a személyes találkozás a kegyelem és az igehirdetés révén az első. Aki ezután rábízza magát Istenre, Krisztusra, az elfogadja az általa adott kinyilatkoztatást is, amelyet szájjal kell megvallani, hirdetni és az életével tanúsítani. A hit a legszemélyesebb aktus, ugyanakkor közösségi is. Az Egyház hitében részesülünk a keresztség szentségében, így leszünk Isten népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A „hiszünk”, amit a liturgiában közösen imádkozunk, szintén az Egyház hite. A II. Vatikáni Zsinat azt írja a hitről: „A kinyilatkoztató Istennek ’a hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ’értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást” (Dei Verbum, 5). Mivel a kinyilatkoztatás nem az ember istenkeresése, hanem Isten embert kereső lehajló szeretete, azért a keresztény hit nem akármilyen emberi hiedelem, hanem Isten kinyilatkoztatására adott hívő válasz. A kinyilatkoztatás az Egyház igehirdetése, Szentírása, imája, szentségei, különösen is a Szent Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától. Az apostolokra épülő katolikus keresztény egyháznak szól Jézus kijelentése: „...tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20). A Hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust, Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit, hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él. Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Mindezt csodálatosan tárja elénk a II. Vatikáni Zsinat tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyről Boldog II. János Pál pápa írta, hogy: „igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának a munkájában… Hatékony és törvényes eszköz (…) az egyházi közösség szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normája” (Porta fidei, 11 idézi a „Fidei Depositum”-ból). A Hit éve különösen is rávilágít a gyermekek és fiatalok hitoktatásának fontosságára, katolikus egyházi iskoláink értékére és a hit ismeretében való állandó előrehaladásra a felnőttek és a családok körében is. Lelkipásztorainkat külön is buzdítjuk és bátorítjuk, hogy sorozatos előadásokban, katekézisekben ismertessék meg katolikus hitünk tanításának tartalmát, és különféle lelki programokban (így pl.: szentóra, misszió, zarándoklat, lelkigyakorlatok stb.) kérjék a plébániai közösségek számára a hit drága ajándékának megértését, megőrzését, megélését. Ebből az élő hitből fakad majd a karitász, a szeretetszolgálat tanúságtétele is. Ahogy a Szentatya írta: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad” (Porta fidei, 14). A hit örömének sugárzása, továbbadása révén tesszük a legnagyobb szolgálatot a minket körülvevő világ számára is. Az apostolokhoz hasonlóan visszük kérésünket Mesterünkhöz és az egész Egyházzal, Róma püspökével együtt kérjük: „Uram, növeld bennünk a hitet” (Lk 17,5). Ezért imádkozunk most, hogy a Szentlélek felélessze bennünk az élő hitet Jézus Krisztusban, akit az Atya küldött a világba az emberek üdvözítésére. Hitünk váljék szerető bizalommá az Egyház megújulására. „A Hit évében a kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk,” – írja a Szentatya – „akit ’boldognak’ mondunk, ’mert hitt’ ” (Porta fidei, 15). Ámen. Budapest, 2012. október 8. a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Felolvasandó október 14-én minden szentmisében!

Sík Sándor: Őszi kertben

Őszi kertben Őszi lombok zúgdogálnak. Őszi kedvem Sóhajai, furcsa felhők, Őszi égen úszdogálnak. Mondd, Uram, mit akarsz tőlem? Sárga bundás sebes mókus Fölszalad a görcsös ágon. Merre szaladt el az én világom? Úgy elment, itt se volt a nyár, Hogy reszket a lomb közt a napsugár! Mézes, napos, egynapos ősz. Mit zörmöl a tél, amit megelőz? Uram, mit tartogatsz? Verik a diófát, zörög a dió. Egy kérdés zörög a számon: Van-e még, van-e még, gyümölcs a fámon, Ajkakat édesíteni jó? Zizzen a sárga levél: Jelenti magát a tél. Mondjátok, mondjátok, rőt levelek, Van-e még bennem egy gyújtatnyi meleg, Egy lábasnyi levest megfőzni tüzemnél? - Uram, ha üzennél! Mire tartogatsz? (1945. október)

Vissza a természetbe

Csütörtökön ünnepeltük Szent Ferenc tranzitusát. Számomra az ünnep fényéből hiányzott az a természetközeli szemlélet, ami Assisi Szent Ferencet annyira áthatotta. Pénteken kimentem az én „pusztámba”, a Nagyerdőre. Ott, a Békás tónál mindig megnyugvásra találok. Láttam, hogy fiatal anyukák, apukák gyermekeikkel hozzám hasonlóan igyekeznek szabadulni a civilizáció fogságából. Szent Ferenc védőszentje az állatoknak és az ökológiával foglalkozó embereknek. A napokban volt második évfordulója Magyarország legnagyobb ipari katasztrófájának, a kolontári iszapömlésnek. Nem vagyok meggyőződve, hogy tanultunk belőle. Debrecen vezetőinek megalomán terveire gondolok: A stadionépítésre, a második villamosvonalra. Nekünk már csak ez kellett?

Fogadj Örökbe egy Házat!

Három esztendeje szívügyem Csaba Testvér Dévai Szent Ferenc Alapítványának Gálospetriben működő Szentháromság Otthona. Amikor tehetem, személyesen tájékozódom az otthonban történtekről, hogy naprakész legyek, mindig tudjam, mire van szükségük a gyermekek mindennapjaiban. A mai nappal kezdődik Erdélyben az új tanév. Kézenfekvő volt, hogy szombaton Gálospetribe utaztam. Erzsike és János, a Székelyföldről érkezett házaspár fogadott. Megtudtam, hogy az otthon élén újra vezetőváltás történt. Sajnos az új, gyergyószentmiklósi házaspár is új állás után kutat. Jól tudom, hogy Csaba Testvér milyen hatalmas szervezetet működtet. Munkatársai alacsony fizetésért embert próbáló küzdelmet folytatnak, hogy a több mint kétezer gyermek biztonságban, szeretetben élje gyermekkorát. Testben, lélekben gyarapodva őrizzék magyarságunkat a határon túl. Több településen az alapítványotthonai miatt működhet magyar iskola. Létük, biztonságuk záloga a magyarság megmaradásának Erdély földjén. A határ innenső oldalán van fogalmunk a pedagógustársadalom gondjairól. A határ túloldalán mindez sokkal súlyosabb probléma. Szívet melengető a tudat, hogy Magyarországról egyre több pedagógus vállal szerepet az alapítvány otthonaiban. Önkéntesek százai vállalnak rövidebb, hosszabb időre szerepet a gyermeknevelésben. Tiszadobi Gyermekvárosban töltött pedagógus pályafutásom alatt megtapasztaltam, milyen fontos a gyermeknevelésben a nevelő személyének állandósága. Gálospetriben az állandóságot jószeriben a támogatók személye jelenti. A Debrecenben, közelmúltban létrejött ferences klub: Kiss Szaléz Baráti Köre elhatározta, hogy „ örökbe fogadja” a Szentháromság Otthont. Médiavezérelte világunkban többnyire a skandallum, vagy a celebvilág megmozdulása bír hírértékkel. A minap híradások tudósítottak a : Fogadj Örökbe egy Falut! Néven meghirdetett mozgalomról. Kiss Szaléz Baráti Köre a Ferences Világi Rend közösségeit hívja: Fogadj Örökbe egy Házat! Településeink jelentős száma rendelkezik testvérvárosi kapcsolattal Erdélyben. Rendünkben pedagógusok, orvosok, cselekvő hittel élik az evangéliumi életet. Kérünk Benneteket, segítsünk Csaba Testvérnek

Mindenkinek megvan a maga keresztje

Amikor megfogant bennem a gondolat, hogy megszólítom Debrecen ifjúságát, volt bennem félsz, vajon meghallják- e, vagy csupán az idősebb korosztály hallja meg szavam? Isten segítségével sikeresen vettük az első akadályt. A közösség erőfeszítései, hogy nyomokat hagyjunk az interneten, meghozták gyümölcseit. Erdélyből, a Szilágy Megyéből, Zilahról érkezett Réka, aki cserediákként tanul Debrecenben egy évig. Kolozsvári világi rendi testvérünk. Az internet segítségével megtalálta közösségünket, azonnal kapcsolódott ferences klubunkhoz. Másik fiatalunk, Magdika, alapító Gellért Atya hajdúsámsoni közösségéből érkezett, ugyancsak az internet segítségével talált ránk. Másik kérdéses dolog: Vajon honnan teremtjük elő, a klub működtetéséhez szükséges anyagiakat? Ebben kaptunk segítséget a tiszadobi gyerekektől. Elkészítették keresztünket. Ennek értékesítésében vállaltunk szerepet. Kálmán Atya megszentelte, megáldotta. Így már megvan a magunk keresztje. Adományaival bárki hordozhatja keresztünket. Az isteni gondviselés így működik.

Fizetve

A Sátán még most is kísértget, A minap elém tett egy jegyzéket, Melyre vétkeim hosszú sorba, Egyenként is fel voltak írva. Elém tette s rám vigyorgott. Jaj Istenem! Minden ott volt, Minden bűnöm, vétkem felírva, Mi lesz velem? Kérdeztem sírva. Hát mi lenne? Mondta nevetve, Nem juthatsz el az örök élete. Az üdvösségből ki vagy zárva! S én zokogtam, elítélt árva. Ekkor Valaki hozzám lépett, S keresztülhúzta a jegyzéket, De a keze át volt szegezve, S vérével írta rá: FIZETVE / ismeretlen szerző/

A ferences ember

Ha megkérdezik tőlem, milyen a ferences ember, először testi elváltozásait említem: Csillagszemmel születik. Jöhetnek- mehetnek pártok, társadalmi berendezkedések, ragyog a szeme. Amikor megpillant egy szál pipacsot az útszéli árokparton. Ragyog, amikor ránéz egy gyermekre, egy botjára támaszkodó öregemberre. Ragyog, amikor megpillantja a bevásárlóközpont előtt kolduló hajléktalan barátját. A Mennyei Atyát látja élete minden pillanatában. Másik testi elváltozása, hogy szívnagyobbodással születik, mégsem szorul orvosi beavatkozásra. Mindenét odaadja barátainak, a segítségre szorulóknak. Nem törődik azzal, hogy mások csodabogárnak, rosszabb esetben bolondnak nézik. Assisi Szent Ferenc is felvállalta a megvetést, kigúnyolást. Mi is büszkén vállaljuk. Nem kérkedünk, amit teszünk, Isten dicsőségére tesszük!

Miénk itt a tér

Örömmel adom hírül, hogy Debrecenben, a Szent Anna Közösségi Házban Tóth László Atya vezetésével létrejött Kiss Szaléz Baráti Köre. Alakuló találkozónkon felelevenítettük Debrecen ferences múltját, szóltunk terveinkről, elképzeléseinkről. Reményeink szerint, a nyolc fős csoport mustármagként Debrecenben éltető talajba kerül, égig érő fává magasodik. Ferences Világi Rend Debeceni Kapisztrán Szent János Közössége

Zarándokúton az ifjúságért

Még a nyár derekán kaptam a meghívást a Ferences Világi Rend Miskolci Szent Maximillián Kolbe Régió káptalanjára, Egerbe. Megszerveztem az utazásom. Zarándokútnak tekintettem a rendezvényt szeptemberben induló Kiss Szaléz Baráti Köre néven meghirdetett ferences klubunk sikeréért. Minden alkalmat megragadok lelki építkezésemre. Kis Didák Atya előadása, a Páduai Szent Antal Templomban elhangzott szentmise is ehhez járult hozzá. Igen, nagy fába vágtuk a fejszénket. Sokan drukkolnak nekünk. Igaz, akadnak olyanok is, akik szkeptikusan ingatják a fejüket. Van okunk a félelemre? Nem félünk. Zatykó László ferences Atya elmélkedéséből emelek ki egy részletet: A kicsinyek játszva tanítanak és tanulnak. Van egy olyan játékuk, amellyel elsajátítják a jézusi tapasztalatot, hogy aki magát megalázza, fölmagasztaltatik. Ez a játék abból áll, hogy a pici felmászik, vagy felteteti magát a hármas szekrény tetejére, s onnan kiáltja apjának: Gyere, fogjál meg! Bízva benne, már ugrik is, zuhan egyenesen édesapja karjai közé. Megérkezve, ott a mélyben, apja ölében megtapasztalja a hívő bizalom gyümölcsét: Az irgalom, az elfogadottság, szeretettség Mennyországát. Zuhan lefelé, s a mennyországba érkezik az Apu, az Abba ölébe. A játék- mondhatni – egy más világ. A szabadság egy olyan oázisa, amelyben egy pillanatra szabadon engedhetjük áradni a létezést. Így van ezzel közösségünk. Nem félünk csalódástól, sem ellendrukkerektől. Tudjuk, hogy igazán nagy magasságokkal méltósággal úgy küzdhetünk meg, ha előtte megtapasztaltuk a mélységeket is. Mennyei Atya, végy karjaidba minket!

Anyácska utolsó napja Tiszadobon

Anyácska utolsó napja Tiszadobon Hiába a feléje megnyilvánult szeretet, az osztatlan szakmai elismerés, a díjakkal és kitüntetésekkel elismert évtizedes vezetői munka, Illésné Áncsán Arankát, akit Anyácskáként ismer az ország, a közelmúltban egyik napról a másikra kirúgták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal idén megpályáztatta a vezetői posztot, ő pedig veszített az egyik beosztottjával szemben. – Menjen csak nyugodtan. Hagyjon itt, nem érdekel. Menjen, és vigye a lovakat is, vigye. De vigyázzon, ha tényleg itthagy, felülök a vonatra, és másnap már magánál leszek. Ezt Timi mondja sötéten lobogó tekintettel Anyácskának, akinek erre megvillan a mosolya. Nahát, tényleg ennyire szeretsz? Ezt kérdezi ez a mosoly. De Timi összeszorítja a száját, félrenéz, s megrántja a vállát. Nem érdekelsz, egyáltalán nem érdekelsz, ezt mondja az a váll. Anyácska szeme azonban felragyog: jól ismeri már ezt a vállrándítást, őt sem szavakkal, sem mozdulatokkal nem lehet megtéveszteni. Timi állami gondozásban fölnőtt, huszonéves nő, Anyácska pedig nem más, mint Illésné Áncsán Aranka, akinek huszonhat év után most nem önszántából kell távoznia a tiszadobi Andrássy-kastélyban létrehozott gyermekotthonból. Huszonöt éves volt, amikor idekerült, most ötvenegy, és elmegy. Ez volt az első munkahelye, egész eddigi felnőtt életében itt élt a családjával, a férjével itt nevelték fel a négy saját gyermeküket, s itt ismerte meg az ország közvéleménye, amikor a többezernyi „gyermeke” közül az egyik, Oláh Ibolya bekerült a Megasztár döntőjébe. De hiába a feléje megnyilvánult szeretet, az osztatlan szakmai elismerés, a díjakkal és kitüntetésekkel elismert évtizedes vezetői munka, Anyácskát a közelmúltban egyik napról a másikra kirúgták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal idén megpályáztatta a vezetői posztot, s a hivatalban lévő Illésné veszített az egyik beosztottjával szemben. Azt mondja, már az elején megérezte, hogy vége van, hiszen az állásra annak ellenére írtak ki vezetői pályázatot, hogy az ő megbízatása öt évre szólt. Most hát el kell hagynia a gyermekotthont, a szolgálati lakást, a kastélyt, a parkot, a falut, s hátat kell fordítania annak a huszonhat évnek, amit itt töltött. Forrás: Népszabadság

Isten áldd meg a magyart!

Szent István ünnepét, Magyarország születésnapját Debrecen városával együtt ünnepeltem a Nagyerdei Stadionban. A város ünnepi díszbe öltözött. Hét órakor keltem útra, hogy megfelelő helyet találjak. A város útjai feltakarítva, lelocsolva várták a felvonulókat. A Nagyerdőn már szemétben gázolva jutottunk el a bejáratig. Elfoglaltam a helyem a stadionban. A műsorban szavalat, Mária ének hangzott el, majd a Himnusz hangjai csendültek fel. Magam fennhangon énekeltem. Kevés követőre találtam. Mi, magyarok, akik büszkék vagyunk magyarságunkra, csendben maradunk, amikor ki kell nyitnunk szánkat. De felháborodottan szólunk, amikor az órák óta felvonuló menet nem áll meg a szektorunk előtt. Valahogy úgy működik magyarságunk, mint az a hölgy, amikor az autista gyerekek segítésére kitett virágkoszorúnál arrébb ráncigált, amikor fotót akartam készíteni. Nem látod, hogy száz forintot kell fizetni! Isten segítsd a magyart, hogy rátaláljon az igaz értékekre!

Karnevál előtt

A nyár utolsó napjai következnek. A város forgatagába vetem magam. Alig tudok választani a programdömpingből. Első utam a Békás tóhoz vezet. Svejk Band biztosít hamisítatlan cseh kocsmazenét. Mindenütt sört csapolnak. A Nagyerdő fái között mindenütt vidám emberek. Miben rejlik Svejk életbölcsessége: „Mert ugye úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna, és amíg így van, addig biztosan lesz valahogy. Most éppen úgy van, hogy zsidózunk, cigányozunk, őrlődünk a hatalmi hóbort és az esti sörünk között. A rendszer pedig úgy van kitalálva, hogy bedaráljon. Egészen addig, amíg szembe nem kerül az egyszeri ember korlátlan megnyilatkozásával, a hétköznapi élet leplezetlen alakjával, a történeteiből sohasem kifogyó, derűs állampolgárral: Švejkkel. Švejk ugyanis a jelen állapota szerint bolond. Igaz, bolondsága mindössze abban rejlik, hogy nem csak naiv, hanem a végletekig őszinte is, és ezt bárhol, bármikor nem csak vállalja, hanem nem is tud máshogyan viselkedni. Annyira együgyűen lojális, következetes és gyermeki, hogy az már tényleg gyanús az elhallgatás mesterségére szakosodott, mindenhol kiskapukat kereső embertársak szemében. „

Vándorfecskék

Családomban évek óta hagyomány, hogy Nagyboldogasszony Napja előtt unokatestvérek összegyűlünk, hogy megemlékezzünk szüleinkről, nagyszüleinkről, örüljünk egymásnak. Augusztus tizenegyedikén Tiszalúcon, a Tiszavirág Kemping adott otthont összejövetelünknek. Mintegy ötven testvér töltötte együtt családi napját közös főzéssel, játékkal, beszélgetéssel. Közülünk már csak keveseknek adatott meg, hogy maga mellett tudhatja édesanyját. Így hát Égi Édesanyánk hívó szavára jövünk össze. Közös fotónkon, mint a vándorfecskék úgy sorakoznak a generációk. A Régi Székely Himnusz sorait idézem: „ Ó, én édes jó Istenem,[8] Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy kenyerem. Vándor fecske sebes szárnyát, Vándorlegény vándorbotját, Vándor székely reménységét, Jézus, áldd meg Erdély földjét. Vándor fecske hazatalál, Édesanyja fészkére száll, Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária”.

Idesüss!

Este van, kinyitom a tévét, hogy megtudjam a legfrissebb olimpiai híreket. A riporter éppen Lőrinc Tamás, ezüstérmes birkózónkat faggatja. Hogyan élted meg, hogy elvesztetted a döntőt? Biztosan el kell telnie egy kis időnek, hogy feldolgozzam. Elgondolkodtató. Már arra felfigyeltem, amikor a döntő előtt arról beszélt a fiatal birkózó, hogy teljesen felkészült, hogy aranyérmes legyen. Nincs ember, aki megállíthatná. Volt, és nem csak ember. Napjainkban nem szokatlan mentalitás. Az egész világ azt sugallja, neked kell elsőnek lenned! Csak a csillogó arany, ami érték. Egész életünket kincsvadászattal töltjük. Nem tudunk felül emelkedni lelki bénaságunkon. Nem tekintjük kincsnek egészségünket, családunkat, barátainkat. Tanulságképpen egy történetet mesélek: Egy lány, amikor hazament édesanyjához, panaszkodni kezdett: Anya! Meg fogok bukni matekból, a barátom elhagyott, és a barátom elköltözik. Miért kell, hogy ilyen sok rossz dolog történjen velem? Mialatt a lány elmesélte bánatát, az anya éppen süteményt sütött. Megkérdezte a lányt, hogy kér- e valamit enni? Erre a lány azt mondta, igen, hiszen te mindig olyan finomakat készítel. Megkínálhatlak egy kis olajjal? Fúúj! Attól még szörnyűbb lenne a napom. Akkor adhatok néhány nyers tojást előételnek? Jaj, Anya, az is undorító. Talán lisztet, vagy egy kis szódabikarbónát? Anya! Valami normális dolgot szeretnék enni! Erre az édesanyja így felelt: Drága Kicsim! Sokszor a dolgok önmagukban rossznak tűnnek. De ha megfelelően összerakod őket, akkor a végeredmény egy csodálatos sütemény lesz. Ez nem csak a sütésre igaz!

Böjte Csaba: A Hit Éve

A magyar egyház meghirdette a hit évét. Sokan kérdezik, hogy ez mit is jelent? Mit jelent az élő hit, melynek megkeresésére bátorít az egyház? Érzékszerveink által kommunikálunk a külvilággal: látunk, hallunk, tapintunk, ízlelünk, szagokat érzünk. Jó dolog érzékszerveink birtokában elindulni, élni, belevetni magunkat a mindennapok forgatagába. Ezek az érzékszervek örömmel, élményekkel töltik meg a napjainkat, általuk bontakozik ki a földi létünk! Nélkülük szegényebbek, fogyatékosok vagyunk, a létezés teljességét sajnos hiányuk miatt nem tapasztalhatjuk meg! Az emberiség egy részének személyes, boldogító tapasztalata az, hogy birtokunkban van egy érzékszerveinkhez hasonló képesség melyet hitnek nevezünk, mely által kommunikálhatunk nagy szeretettel, alázattal Istenünkkel. A hitünk az az érzékszerv, mely által a természetfeletti világot át tudjuk ölelni, s mely által ez a világ bennünket megtud szólítani. Az élő hit mely által Isten csodaszép arca a sötétben felragyog, engem örömmel, boldogsággal tölt el. Teremtőnk nagy ajándéka, melyet ki felfedez s kinek mindennapjainak élő részévé válik, az azt igen sokra tartja, hisz általa szépen rendezett, lakott földdé válik a világ. Vívódásunk többé nem tragikus monológ, hanem a holnapot tervező, építő párbeszéd a Végtelennel. Csodálatos megnyílni a hitből fakadó imában Teremtőnk előtt, kicsinységünk és minden bűnünk ellenére belekarolni abba ki mindenkinél jobban szeret, hagyni, hogy szelíd, nyugtató szavakkal talpra állítson, vezessen, biztos kézzel szép feladatok elvégzésére bátorítson. Az élő hit, - akárcsak a látás a festőnek - értelmet ad az ember bolyongásának, létének itt a földön. Az imádkozó ember útja soha nem ér véget, mert a hit által nem tudjuk megfogni, bejárni a szelíd Végtelent, de e csodálatos érzékszervünk által sok - sok minden láthatóvá, érthetővé válik napról napra Teremtőnk titkaiból. E kibontakozásnak nincs felső korlátja. A halál csak egy újabb kapu, mert a végtelenre teremtett létünk célja bebarangolni a végtelen Szeretetet, a végtelen Jóságot, a végtelen Bölcsességet, a végtelen Szépséget, az Istent ki megosztotta velünk a létet! Így életünk a semmibe hulló zuhanásból, a hit fényénél az Istenbe torkolló, kibontakozó, örömteli repüléssé válik. Semmihez nem fogható boldogság, a hit fényénél bátran kibontani az ajándékba kapott életünk minden egyes percét. Olyan jó egymás után megcsodálni mindazt a gyönyörű ajándékot mit Teremtőnk pajkos szeretettel létünkbe elrejtett, melyeket megtalálva, bölcsen használva gazdagabbakká válunk, általuk csodákat tehetünk szeretetből, szelíden testvéreinknek. Nagy öröm Isten ajándékai alatt roskadozva, élő hittel elindulni és látni ahogyan szorgalmas kezünk alatt a dolgok szépen, egymásból bontakoznak, mind bimbóból a virág mely felfakad. Nem te alkottál, te csak ott vagy, szorgoskodsz szelíden, gyönyörködsz benne. Csodálod a hitedből, két kezed munkájából fakadó feltartóztathatatlan kibontakozást, némán állsz mind édesanya gyermeke mellett, hisz ő szülte, s kinek léte, minden egyes mosolya, pici, puha kacsójának simogatása mégis Isten ajándéka. Álmélkodva leborulsz csodáid előtt, hisz nem vagy varázsló, tudod, hogy nem te teremted kis világodat, és mégis oly sok minden a te botorkáló hitedből született. Olyan vagy mint a kútásó, ki nem ura a víznek s mégis a víz a munkája által született kútból fakadt. Áhítattal, örömmel leborulsz mindennapi csodáid partjainál, és poharat véve kezedbe magad is oltod szomjadat. A hit évét hirdette meg anyánk az Egyház! Gazdasági krízisekbe, erkölcsi válságokba, háborús konfliktusokba megfeneklett létünk egyetlen kitörési módja, élő hittel megfogni a bennünket teremtő és szeretettel vezetni akaró Istenünk kezét. Én úgy születtem, hogy nem érzem a szagokat, vak vagyok az illatok világára, de elhiszem testvéreim őszinte örömét mikor boldogan körbeállják a csodaszép rózsabokrot. Persze, hogy szeretnék részese lenni az örömüknek, ezért újból és újból nekifeszülök a kibontakozásomat visszafogó korlátaimnak, kérve Istentől, hogy nyissa meg ezt az érzékszervemet, hogy általa befogadhassam ajándékait. Várom alázattal, hogy megnyíljon az illatok világa előttem, és addig is bizalommal gyönyörködöm testvéreim örömébe. Te, ki nem hiszel, lehet, hogy még nem is próbáltad használni ezt a csodás képességedet. Bizalommal tedd össze kezed, szólítsd meg Megváltódat ki azt mondja a Szentírásban: "az ajtóban állok, zörgetek, ki megnyitja az ajtót ahhoz bemegyünk......" Nyisd meg szíved ajtaját, tudatosan akarj hinni, lehet, hogy az Isten nem mind nagy folyók áradata tör be az életedbe, de biztos, hogy szelíden felfakad, s e életadó kis forrás vizénél mindaz mi benned érték, az virágba borul! S ha netalán Istenünk ki bölcsen osztja ajándékait, téged még nem részesített volna e természetfeletti világra nyíló érzékszervvel, az élő hittel, ne keseredj el, hanem nagy alázattal kérjed e csodaszép ajándékot! Imádkozom, hogy a hit éve számodra a hit megtalálásának az éve legyen! Kisebb testvéri szeretettel, Cs.t. Forrás: magnificat.ro

Anyaszív

Bevezetőül egy Marci barátomtól kapott szívszorító történettel kezdem: „Egy igaz történ történet, a Japánt megrázó földrengés során történt… Miután a földrengés véget ért, az egyik mentőosztag egy fiatalasszony házához ért, ahol a repedéseken keresztül látni lehetett annak holttestét. Az asszony teste egy furcsa térdelő pozícióban volt, mintha imádkozott volna. Törzse előredőlt és két kezével valamilyen tárgyra támaszkodott. A ház az asszony hátára és fejére omlott. Nagy nehézségek árán a mentőosztag vezetője átnyúlt kezével a keskeny nyíláson, és próbálta elérni az asszony testét. Azt remélte, hogy talán még mindig életben találja. Viszont a hideg, merev test ennek az ellenkezőjéről árulkodott. Az osztag majdnem tovább is állt, a következő romokba dőlt ház irányába tartva. De valamilyen oknál fogva az osztagvezetőnek az az ellenállhatatlan érzése támadt, hogy vissza kell menniük a holt asszony házához. Ismételten letérdelt és kezeivel benyúlt a keskeny résen, hogy megtapogassa az asszony teste alatt levő kevés helyet. Hirtelen izgatottan felkiáltott: - Egy gyermek! Egy gyermeket találtam! Közös erőfeszítéssel az osztag tagjai óvatosan egyenként elmozdították a romokat a halott asszony körül. Egy virágos takaróba göngyölt, 3 hónapos kisfiú feküdt az édesanyja holtteste alatt. Nyilvánvalóan az asszony a lehető legnagyobb áldozatot hozta meg, hogy fiát megmentse. Háza összeomlásakor saját testével védte meg fiát. Amikor az osztagvezető karjaiba vette, a kisfiú még mindig békésen aludt. A mentőorvos is gyorsan ott termett, hogy megvizsgálja a kisfiút. Mikor a takarót szétnyitotta, egy mobiltelefont talált benne egy SMS üzenettel a képernyőjén: "Ha ezt túléled, emlékezz arra, hogy szeretlek.” A jelenlévők a telefont kézről kézre adták és egymás után fakadtak könnyekre. “Ha ezt túléled, emlékezz, hogy szeretlek.” Ez egy anya gyermeke iránti szeretete!” Nekünk persze nem kel Japánba mennünk, hogy bemutassuk az anyai szív működését. Margitka Nővérem nyolcvanas éveihez közeledik. A napokban köszöntötte Őt és Péter fiát Bosák Nándor Püspök Atya egyházi szolgálatuk negyvenhét éve, visszavonulásuk alkalmából. Margitka hosszú évek óta vigyázza a gondoskodásra szoruló Péter lépteit. Saját életét a Mennyei Atyára bízta. Péter esetében nem elégszik meg ezzel. Péter számára megfelelő otthont, figyelmes gondoskodást keres. Az anyai szív ilyen egyszerűen működik.

Az FVRKáptalanjáról írták

Köszönjük Mindnyájatoknak a szeretetet, kedvességet, segítőkészséget amellyel felénk fordultatok! A sok élmény közül egy számomra jelentősebbet hadd osszak meg veletek! Egyik testvérünk azt mondta, hogy meglepődött azon, hogy fiatalok is vannak, akik érdeklődnek.... Én hiszem és biztos vagyok abban, hogy Jézus a fiatalokat is hívja arra az útra, melyen Szent Ferenc követte őt, talán csak nem mindenki hallja meg a hívást, vagy éppen nem mindenki ismeri ezt az életformát. A Konstitúciónk ezt írja: 1. A rendi hivatások előmozdítása minden testvér kötelessége és a testvéri közösségek életképességének jele. A testvérek a ferences életforma hitelességét szem előtt tartva imádkoznak Istenhez, hogy új tagoknak is adja meg a ferences hivatás kegyelmét. 2. Jóllehet semmi sem helyettesítheti az egyes testvérek és a testvéri közösségek tanúságtételét, a tanácsoknak megfelelő eszközöket kell alkalmazniuk a világi ferences hivatások elősegítése érdekében. Én remélem, hogy - ahogyan mi és a mi közösségünk is meghallotta a Jóisten hívását - úgy ezután is lesznek újabb és újabb fiatalok, akik igent mondanak erre az életre. Az lenne a legszebb, ha a mi életünk példáját látva is ébrednének új hivatások! :-))) Hiszem, hogy a Szentélek tüze e hétvégi közös együttlétünk hatására mindannyiunkban lobog, s akinek a szívében - saját elmondása szerint - esetleg éppen kihúnyóban volt, abban is újra feléledt. A Szentlélek vezessen minket továbbra is azon a szent ferenci úton, amelyre igent mondtunk, hogy a mi világosságunk is világítson az embereknek, hogy jótetteinket látva dicsőítsék mennyei Atyánkat! (vö.: Mt 5,16) Testvéri szeretettel: Zsófi a pesti ferencesek alakuló közösségéből

A győzelem bére

Versenylázban él a világ. Magam már régen nem sportolok. A Nyári Olimpiai játékok eseményeit figyelemmel kísérem. Soha nem tengett túl bennem a versenyszellem. Soha senkit nem akartam legyőzni. Az ünnepélyes megnyitó kellemes élménye volt számomra, hogy Anglia sem törekedett erre. Nem akarta túlszárnyalni Peging „csilivili” világát. Önmagát, hagyományait, kultúrája értékeit jelenítette meg. A sportok közül, számomra már csak az elmebajnokság maradt. Előveszem egy régi írásomat, még istentelen korszakomból. Ígyírtam előszavában: „Nincs csodálatraméltóbb dolog a Földön az életnél. Számunkra az emberi élet jelenti a lehetőséget, hogy szereplői lehessünk ennek a csodának. Az emberi elme, a lélek Kiemelt ugyan bennünket az állatvilágból, de csak apró szikrázó homokszemcsék maradtunk a természet körforgásában. Állandó harcban állunk a világgal és önmagunkkal. Vajon legyőzhetjük-e a természetet anélkül, hogy el ne pusztítanánk? Legnagyobb ellenfelünk, önmagunk legyőzésébe nem pusztulunk-e magunk is bele? Születésünktől halálunkig tartó harc az életünk. A boldogság elérése motiválja, de minduntalan találkozunk félelmekkel, kudarcokkal, csapdákkal, ami boldogtalanná teheti az életünket. A mai kor különösen nagy kihívások elé állítja az egyes embert. Az egyszeri, megismételhetetlen személyiségekből álló közösségmás és más módon reagál a kihívásokra. A közösség értékrendjének és az egyén értékrendjének viszonya hat leginkább erre a küzdelemre. Ha ezeknek a viszonyoknak a harmóniája megbomlik, óhatatlanul megbetegíti az ember lelkét, szervezetét. A depresszió ennek egyik megjelenési formája, amelynapjaink talán egyik legsúlyosabb népbetegsége. A szakirodalom bőségesen, szerteágazóan tagolja a lelki betegség részleteit. Hétköznapi harcaim című kötetemben saját vívódásaimat, depresszióval szembeni tudatos harcomat igyekeztem az irodalom eszközeivel mások számára láthatóvá tenni. Nem könnyű, szórakoztató olvasmány. Őszinte, tiszta, nyílt vallomásaim célja volt önmagam eddigi ötven esztendejének újraértelmezése, saját példámon keresztül az olvasók figyelmének, érzékenységének fölkeltése a depressziótól elgyötört ember és családja iránt.” Zegzugos életutat kellett bejárnom, hogy legyőzzem önmagam félelmeit, megszabaduljak vétkeimtől. Nem voltak útjelző tábláim. Mintha szemellenzőt viseltem volna, mentem a magam által kijelölt úton. Számtalan zsákutcába behajtottam, egyirányú utcába is, az ellenkező irányból. A Rend legfőbb őre nem büntetett, figyelmeztetett több alkalommal. Az utolsó figyelmeztetésnél választás elé állított: Vagy megtanulom a közlekedési szabályait, vagy félre kell állnom. Ma már hagyom magam irányítani. Az Ő útján biztonságosan haladok. Depressziómat felváltotta a megbékélés önmagammal. Veszteségeim nem keserítenek. Önmagam legyőzésének legfőbb jutalma volt, hogy nem egyszerűen hitet kaptam, hanem a megismerés bizonyosságát Isten végtelen jóságáról, kegyelméről. Számomra ez az igazi győzelem!

Oszd meg amid van

Miért tegyek jót? Miért hozzak áldozatot? Megéri keresztyénnek lenni? Egyrészről lemondás, elhatárolódás, másrészt valami láthatatlan erőnek a vonzásában és vezetése alatt egy magasabb értékrend szerinti élet igenlése és gyakorlása. Jézus példája és tanítása, az általa véghezvitt csodák és jelek ma is csak a bűnbánattal, megbocsátással és kegyelemmel élő embernek érthető és élhető. Hatalmas erőforrás birtokába jut az, aki képes önző énjét megtagadni, magát Jézusnak odaszánni, őt követni, benne élni. Messze nem használjuk ki azt a lehetőséget, amit Isten készített az őt szeretőknek. Regisztráljunk bátran a SZERETETHÍD Kárpát-medencei református önkéntes napokra (2012. május 18-19.)! www.szeretethid.jobbadni.hu. Tájékozódjunk rendszeresen diakóniai hírekről, felhívásokról a www.diakonia.hu oldalon! „Ne csak szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan!” A hitből fakadó cselekedetek megváltoztatják az embert. A krisztusi életnek van egy olyan jellemzője, mint egy kis lángnak, amely kicsinységével is hatalmas tüzet tud gyújtani. De minél nagyobb a sötétség, annál messzebb világít a legparányibb gyertya fénye is. Ma sem jelent mást a szeretetszolgálat, mint 2000 évvel ezelőtt. Jézus személyében Isten irgalmassága, szeretete, Igéje öltött testet. Ő azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja sokakért. Tanítványaitól irgalmasságot várt el és nem áldozatot. Jézussal lehet csak Istennek kedves, értékes életet élni, és az örök életet megnyerni. Meglátom-e Jézust ma a szenvedőben, a szegényben, a betegben, a rám váró, némán sikoltó, vergődő emberben? Aki igazán szereti Jézust, az szeretni tudja a másik embert is, annak körülményeitől, tulajdonságaitól függetlenül. Ha meg tudom osztani azt, amim van, Jézus többel ajándékoz meg rajta keresztül. Schweitzer Albert mondta: „Csak az az ember lehet igazán boldog, aki keresi és megtalálja a mások iránti szolgálat útját.” Jézus azt ígéri: „Aki keres, talál. A zörgetőnek megnyittatik.” Ha elindulsz vele, ő csodát tesz az életedben, és rajtad keresztül mások is átélhetik ugyanazt a kimondhatatlan szabadulást, amit az ő láthatatlan jelenléte és ereje művel mindazokkal, akik megnyílnak előtte. A feltámadott Jézussal való találkozás egyik áldott gyümölcse az üdvösség reménységével végzett szeretetszolgálat. Dani László

Szent Klára anyánk, taníts meg minket imádkozni

2012 van – és fontos évet írunk… Kezdem azzal, ami az egész egyetemes Egyházat érinti, mégpedig nagyon közelről. XVI. Benedek pápa, a Porta fidei (A hit kapuja) c. apostoli levelével meghirdette a hit évét, mely 2012. október 11-én, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóján kezdődik, és 2013. november 24-én, Krisztus megjelenésének 20. évfordulója is. A Katekizmus eredeti latin címe, Fidei depositum A Hit letéteménye, jól kifejezi azt, amit majd a hit évében is ünnepelni fogunk: tudniillik azt, hogy kincs van a kezünkben, pontosabban a szívünkben, a hit letéteménye. Szinte érezzük ennek a súlyát, kegyelmi súlyát. Hitünk tartalma ez, de egyben hitünk aktusa is, mely által szívünk és egész életünk ahhoz ragaszkodik, amit hiszünk, és ahhoz, akiben hiszünk. Ehhez kapcsolnám ennek az évnek azt a sajátos vonását, mely leginkább a ferences család életét jelöli meg. Ez a vonás – amint ez azonnal ki is fog derülni – nagyon erősen kapcsolódik a hit évéhez. Ebben a 2012-es évben Assisi szent Klárával kapcsolatosan 800 éves évfordulót ünneplünk. Ez nem Klára születésének évfordulója, és nem is az ő halálának évfordulója, hanem azt ünnepeljük, hogy Klára 800 évvel ezelőtt 1212-ben szentelte magát Istennek. Az ő Istennek szenteltségének a másik oldala az – és ez is része ennek a jubileumi esztendőnek –, hogy Ferenc elismerte Klára elhivatottságát Krisztus követésére ugyanabban a lélekben, mint amelyben ő kezdte el követni Krisztust. Két ember hitt Isten szavának és ebből egy immár 800 éves életforma született. Mit jelent számunkra ez a jubileumi év, ha nem a hit évét előkészítő, bevezető hit évét?! Nem a szavakkal játszadozom, hanem Isten kegyelmének működését szemlélem. Mindenegyes ember hitének, konkrét hitaktusának hatalmas kegyelmi következményei vannak. Egészen nem is tudjuk, föl sem foghatjuk, mi mindent jelent Istennek igent mondani és a hitben cselekedni, s mi születik ebből a jövő nemzedékek számára. Ez talán elegendő ahhoz, hogy szent Klárára tekintsünk, nem külső szemmel, nem is azért, hogy csodáljuk őt és főleg nem azért, hogy dicsekedjünk az ő szentségével. Úgy forduljunk felé, hogy megmutathassa és megtaníthassa nekünk a legalapvetőbb és legfontosabb hitaktust, az imádságot. Ebben a jubileumi évben tehát nem Klára személyét mutatom be, hiszen azt gondolom, egy kicsit mindenki ismeri az ő életútját. Inkább arról beszélnék, amit fr. José Rodriguez Carballo, ferences generális testvér minden Szegény Nővér, minden Kisebb Testvér és – nyugodtan hozzátehetem – minden Ferences Világi rendi testvér számára a három alapvető prioritás egyikeként említ. Közös karizmánk három pillére ugyanis a szemlélődő dimenzió, a szegénység és a testvériség, s e három elválaszthatatlanul egy. Ezek közül az elsőről szólnék, vagyis a szemlélődő dimenzióról. Ez a jubileumi év arra is szólít, hogy azért forduljunk Klára felé, hogy ő taníthassa és alakíthassa a mi és a ti imaéletetek szemlélődő vonását. Rögtön előrebocsátom, hogy minderről nem úgy beszélek nektek, mintha már elérkeztem volna a szemlélődés csúcsára, és úgymond felülről, a hozzáértés magaslatairól oktathatnálak benneteket. Alulról szólok hozzátok, úgy, mint aki, igaz, hogy elkötelezett a szemlélődő életben, de ugyanakkor, hozzátok hasonlóan, úton van… Most már érthető lesz, úgyhogy elárulhatom előadásom címét is: Szent Klára anyánk, taníts meg minket imádkozni!... Talán vakmerően hangzik a kérés, hiszen eszünkbe jut, hogy a tanítványok Jézushoz fordultak ugyanezzel a kéréssel: „Uram, taníts meg minket imádkozni…”. És teljes joggal mondhatjuk azt is: ha mindenkor Jézus tanít imádkozni, akkor miért fordulunk szent Klárához, miért fordulunk a szentekhez? A válasz, azt hiszem nem nehéz, sőt magától értetődő. Nézzük csak meg, hányszor fordulunk lelki életünket érintő kérdéseinkkel egy másik ember felé, ugyanakkor azzal a mély meggyőződéssel, hogy a válasz mégis Istentől jön. Ugyanígy, a szentek tanítását kérve, Jézus az, aki tanít, Ő adja meg a választ mindenre. Ki az, aki nem tanul a szentek példáiból, szavaiból? Mondhatja valaki, nincs szükségem arra, hogy imádkozni tanítsanak, mert úgy imádkozom, ahogy tudok, és egyébként sincs rá sok időm. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szemlélődő életformát éltek, és azzal is, hogy a világban éltek, annak minden következményével. De ugyanakkor emlékeztetek arra, amit ugyanúgy tudtok, mint én, hogy a Szegény Nővéreknek, a Kisebb Testvéreknek és a Ferences Világi rendi testvéreknek – noha teljesen különböző formában megvalósuló – mégis egyazon hivatása van, melyet mindhárom Rend regulája tartalmaz is: „megtartani a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát” – idézem a ti Regulátokból. Vagyis mindhárom Rend számára egyetlen dologról van szó, mely nem más, mint hogy azonosuljunk a meghalt és föltámadt Jézus Krisztussal, hogy Ő élhessen bennünk és általunk. Ennek pedig egyetlen feltétele az, hogy állandó és élő kapcsolatban legyünk Vele, a mi Urunkkal. Ez a legalapvetőbb megfogalmazása annak, amit szemlélődő életnek hívnak. És ezen a területen Klára sok mindent taníthat nekünk. Nem fogok bonyolult előadást tartani arról, hogy mit jelent szent Kláránál a szemlélődés, hanem azt próbálom megláttatni, hogy szemlélődő tapasztalata miként jelenik meg írásaiban és életében. Ez alakíthatja a mi szemlélődő életünket is, ez alakíthatja egy Ferences Világi rendi testvér szemlélődő életét is. Klára nem írt traktátust a szemlélődő imáról, nem sorol fel kifejezett imamódokat, mégis írásaiból és életéből csodálatos imaélet tárul elénk. Erre persze lehet azt is mondani, hogy ez nem nekem való, hiszen nekem nincs sem időm, sem türelmem az imára, az Istenre – csakhogy ennek a kijelentésnek lehet egy nagyon súlyos következménye: az imaélet szisztematikus kiküszöbölése a mindennapokból, az imádság, az Úrral való élő kapcsolat elvesztése. Ez úgy mutatkozhat meg, hogy a ferences, vagy akár klarissza színezetre, színezékre – vagyis a látszatra – vigyázunk, de a lényeg eltűnik. Azt hiszem az ezt élő testvéreink és nővéreink szenvednek a legjobban, de a legrejtettebben is a szívükben és a lelkükben. És valljuk be nagy alázattal, hogy hosszabb-rövidebb ideig mindnyájan átélünk ilyen periódusokat. Tulajdonképpen az történik, hogy amit nem sikerül megtenni – vagyis imádkozni –, annak még az igényét is kiküszöböli az ember a lelkéből. És miért küszöböli ki? Azért, hogy ne fájjon a hiánya. Persze a lehetetlent kísérli meg ilyenkor az ember, hiszen Isten hiányát nem teheti természetes állapotává. Önámításba keveredik, önmagának hazudik, így torzul el az ember teremtményi szépsége. Különféleképpen győzheti meg magát az ember arról, hogy az imádság nem neki való: túl magas, túl elérhetetlen, túl költséges, túl irreális, túl messze van a mindennapok realitásától stb. Röviden úgy fogalmazhatunk, hogy az ember ideális körülmények hiányában ejti az imádságot. Testvéreim, egy valamit nagyon kell tudnunk, és azt egyszer s mindenkorra: soha sincsenek tökéletesen ideális körülmények sem az imádsághoz sem semmi máshoz. Ehhez kapcsolódóan nézzünk meg egy pár sort szent Klára regulájából. „Az olvasni tudó nővérek a szent zsolozsmát a Kisebb Testvérek szokása szerint végezzék, ezért lehet breviáriumuk…”. Eddig semmi eredeti nincs a szövegben, természetes, hogy a szerzetesnők végezzék a zsolozsmát, az Egyház imádságát: ez a munkájuk. Ami utána következik, az azonban érdekes: „Akik ésszerű ok miatt néha nem tudják olvasva elmondani imaóráikat, a többi nővérek módjára imádkozhatják a Miatyánkot. Akik pedig nem tudnak olvasni, Matutinumra mondjanak huszonnégy Miatyánkot…”. Tehát, még ha a nővérek nincsenek is a zsolozsma végzéséhez szükséges körülmények között: vagy mert ésszerű ok gátolja őket, vagy mert nem tudnak olvasni – vagyis nincsenek olyan helyzetben, hogy „a zsolozsmában Istennek ajánlva dicséretüket, énekükkel ahhoz a dicsőítéshez társuljanak, amelyet a mennyei hazában örök időkön át zengenek; [mely] megízlelteti velük a mennyei istendicséretet…” – a Breviárium bevezetőjéből idéztem – tehát ha nem tudják elvégezni a zsolozsmát, ami egyébként különösen is táplálja az imaéletet, akkor egyszerűen Miatyánkot mondjanak. Klára korában gyakori az olvasni tudó és az olvasni nem tudó nővérek közötti különbségtétel (az 1207-es Kármel regula már megteszi elsőként, és a Kisebb Testvérek második regulája is megteszi, amikor különbséget tesz klerikusok és laikusok között) és azoknak, akik nem tudnak olvasni engedélyezett, hogy Miatyánkban mondják el a zsolozsmát. Klára eredetisége az, hogy tesz egy másik megkülönböztetést is. „Akik ésszerű ok miatt néha nem tudják olvasva elmondani imaóráikat… imádkozhatják a Miatyánkot”. Vagyis Klára egyszerre engedékeny és igényes. Ha egy nővér nem tudja elmondani a zsolozsmát… nincs katasztrófa! Találja meg annak a módját, hogy szívét az Úr felé fordítsa… a Miatyánk imádsága által lépjen egyszerűen Krisztus imádságába. Ha ésszerű ok akadályozza a zsolozsma elmondását, találjuk meg a módját, hogy tudatosan Isten jelenlétébe helyezzük magunkat azon Fiú által a Szentlélekben, aki az Atyához vezet bennünket. Ez a sok beszéd most mind arról szólt, hogy milyen egyszerű ez a kapcsolat… a mi kapcsolatunk Atyánkkal és Teremtőnkkel! És akkor most ezt rátok alkalmazom. Ha megesik veletek – és biztosan gyakrabban, mint szeretnétek –, hogy talán napok is telnek el úgy, hogy kezetekbe se tudjátok venni a Szentírást, vagy a zsolozsmát, ne adjatok föl mindent, hanem fordítsatok egy kis időt a teljesen ingyenes csendes imádságra, ne sírjatok azután, ami nincs, vagy amiatt, ami van, hanem fogadjátok el a jelen pillanat körülményeit, és fordítsátok szíveteket egyszerűen az Úr felé a sok munka, a zaj, a gond, a forgatag közepette is. Ne álmodozzatok arról, hogy majd egyszer csend lesz, és akkor hosszasan elmélkedhettek, mindennap misére mehettek, vagyis arról, hogy minden feltétele meglesz annak, hogy imádkozhassatok, hogy lelki életet élhessetek. Az Úrral való bensőséges együttlét, az ma történik! A mélységeinket az Úr ma látogatja, mától alakulunk Krisztussá. Ilyen egyszerű úton válunk belső emberré, akik Isten szemével, az Ő szívével tekintenek a világra, a másik emberre, önmagukra. Nem kiváltságos, nyugodt, gondoktól mentes pillanatokat kell keresnünk – amiket egyébként hiába is kergetnénk. Az életet kapjuk, hogy Istenbe merülő, Istent szemlélő emberekké váljunk. De nem is jámborkodó gyakorlatokat kell felvonultatnunk a magunk és Isten szeme előtt. Életünk valóságában kell Klára szavaival élve Krisztusra tekinteni, Őt fontolgatni, szemlélni az Ő utánzásának vágyával. Tekinteni, fontolgatni, szemlélni, utánozni vágyni – e szavak egymásutániságában is látjuk, hogy idő kell a szemléléshez és kitartás. Legyen megerősítő számunkra, hogy még szent Klárának is, akire talán úgy tekintünk, mint akiben a szemlélődés szinte veleszületett, Krisztus szemlélése munkát, erőfeszítést igényelt. Fr. José Carballo ferences generális így fogalmazza meg, hogy mi a szemlélődés a ferences hagyományban: „A ferences szemlélődés távolról sem egy jámbor ájtatosság, hanem az Úrral való azonosulás útja”. Ez az Úr által elcsábított és meghódított szív útja. Az imádság, az Úrral való egyesülés tulajdonképpen a szív szabadsága az igazi szeretetre. Klára szava vágyva az Ő utánzására, nem egy külső utánzást jelent, hanem annak elfogadását, hogy Krisztus hajlékot vegyen bennünk, mégpedig olyannyira, hogy átalakítson Önmagába, olyannyira, hogy ugyanazt mondhassák rólunk is, mint Ferencről: „nem imádkozó ember volt, hanem emberré lett imádság!” „Helyezd szívedet az isteni mibenlét képe elé, és a szemlélődés által hasonulj át az istenség tökéletes hasonmásává…”. Klára rámutat, hogy az imádság sohasem befejezett, a szemlélődés sohasem statikus, soha nem érkezünk meg, hanem mindig úton vagyunk. A hitben járunk, mely hit elé ezer és ezer akadály gördül. Klára ennek is tudatában van, ezért ezt írja Végrendeletében: „Óvakodjunk… ha már az Úr útjára ráléptünk, hogy bűnünk vagy tudatlanságunk miatt semmiképpen se térjünk le róla…”. „…egy pillanatra se feledkezzél meg feltett szándékodról és második Ráchelként tartsd mindig szem előtt eredeti elhatározásodat: amit vállaltál, amellett tarts ki, amit teszel, azt tedd, ne hagyj fel vele, hanem ellenkezőleg, gyors futással, könnyű léptekkel és port alig érő lábakkal, biztosan, vidáman és feltartóztathatatlanul haladj előre az üdvösség útján. Senkinek se higgy, senkiben se bízzál, aki el akar téríteni szándékodtól és akadályt akar gördíteni utadba, csak azért, hogy a tökéletességnek abban az állapotában, melyre az Úr lelke hívott, ne tudjad teljesíteni fogadalmad a Magasságbelinek”. Hány keresztény, sőt elkötelezett keresztény, aki már az imádságban megízlelte az Úr szeretetét, hagyott fel az imádsággal, csak azért, mert idealizálta az imaéletet. Imaéletünk útján Klára szavai bátorítsanak: „Erősödjünk meg a szegény Keresztrefeszített szent szolgálatában, melyet lángoló vággyal kezdtünk meg”. A lángoló vágy törékenységét, gyengeségét ismerhette Klára, ezért buzdít a megerősödésre. A mai világ egyre féktelenebb ritmust diktál mindnyájatoknak. El akarja hitetni veletek, hogy egyre több a tennivaló. Ez a hazugság lelepleződik, ha a Krisztussal való egyesülés lángoló vágyát megőrzitek a szívetekben. Ott őrizzétek, ahol semmit sem tartotok vissza magatokból, ott, ahol tudjátok, hogy amit meg kell tennetek, azt jól kell megtennetek: a szeretetben, igazul, becsülettel és végsőkig. Ez a tudat sokat lefarag az egyre több tennivaló lidérces káprázatából. IV. Sándor pápa a szentté avatási bullában ezeket írta Kláráról: „Bár a klastrom szűk falai közé volt rekesztve, fénylő sugarait mégis messzire lövellte; bár parányi zárdába volt zárva, sugaraival mégis beragyogta az egész világot. Belülről gondos őrizet alatt állott, mégis akadálytalanul áradt kifelé. Igen, Klára rejtekben élt, és íme, élete mégis nyitott könyv volt mindenki számára; nem beszélt, és híre-neve mégis hangosan kiáltott; cellájában rejtőzködött, és mégis világszerte beszéltek róla”. Ez a néhány sor arról beszél nekünk, hogy cselekvéseink lényege a világ felé és a világban leginkább a láthatatlanban történik. Ti is tudjátok, hogy a Ferencnek adott krisztusi hívást, hogy építse fel templomát, mely romokban áll, Ferenc sokkal inkább életszentsége által valósította meg, mint a San Damiano-i templom falainak felújításával. Klára értette és élte ezt, amikor Prágai Ágnesnek, aki – hozzá hasonlóan – klauzúrában és ugyanabban a szellemben élt, ezt írta: „Én… egyenesen a jó Isten munkatársának és kimondhatatlan teste esendő tagjai támaszának tartalak téged”. Erősödjünk meg mindnyájan e jubileumi évben, valamint az ezt követő hit évében abban, hogy, hivatásunk valóban Krisztus követése szent Ferenc nyomán, mely nem más, mint megtartani „a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát”, hogy így Krisztus formálódjon ki bennünk, és láthatóvá, felismerhetővé váljon minden testvérünk számára a világban. Ezt mondja ki maga Krisztus, amikor így szól: „Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is”. Mert hát nem mi hozzuk el Őt testvéreink közé, hanem Ő vesz hajlékot bennünk, szolgáiban, Ő jön el bennünk és általunk újra és újra és látogatja meg testvéreink szívét. „Amit teszel, azt tedd, ne hagyj fel vele!” Elhangzott Szécsényben, az FVR Országos Lelkinapon. Előadó: Ferenc Mária Nővér