A győzelem bére

Versenylázban él a világ. Magam már régen nem sportolok. A Nyári Olimpiai játékok eseményeit figyelemmel kísérem. Soha nem tengett túl bennem a versenyszellem. Soha senkit nem akartam legyőzni. Az ünnepélyes megnyitó kellemes élménye volt számomra, hogy Anglia sem törekedett erre. Nem akarta túlszárnyalni Peging „csilivili” világát. Önmagát, hagyományait, kultúrája értékeit jelenítette meg. A sportok közül, számomra már csak az elmebajnokság maradt. Előveszem egy régi írásomat, még istentelen korszakomból. Ígyírtam előszavában: „Nincs csodálatraméltóbb dolog a Földön az életnél. Számunkra az emberi élet jelenti a lehetőséget, hogy szereplői lehessünk ennek a csodának. Az emberi elme, a lélek Kiemelt ugyan bennünket az állatvilágból, de csak apró szikrázó homokszemcsék maradtunk a természet körforgásában. Állandó harcban állunk a világgal és önmagunkkal. Vajon legyőzhetjük-e a természetet anélkül, hogy el ne pusztítanánk? Legnagyobb ellenfelünk, önmagunk legyőzésébe nem pusztulunk-e magunk is bele? Születésünktől halálunkig tartó harc az életünk. A boldogság elérése motiválja, de minduntalan találkozunk félelmekkel, kudarcokkal, csapdákkal, ami boldogtalanná teheti az életünket. A mai kor különösen nagy kihívások elé állítja az egyes embert. Az egyszeri, megismételhetetlen személyiségekből álló közösségmás és más módon reagál a kihívásokra. A közösség értékrendjének és az egyén értékrendjének viszonya hat leginkább erre a küzdelemre. Ha ezeknek a viszonyoknak a harmóniája megbomlik, óhatatlanul megbetegíti az ember lelkét, szervezetét. A depresszió ennek egyik megjelenési formája, amelynapjaink talán egyik legsúlyosabb népbetegsége. A szakirodalom bőségesen, szerteágazóan tagolja a lelki betegség részleteit. Hétköznapi harcaim című kötetemben saját vívódásaimat, depresszióval szembeni tudatos harcomat igyekeztem az irodalom eszközeivel mások számára láthatóvá tenni. Nem könnyű, szórakoztató olvasmány. Őszinte, tiszta, nyílt vallomásaim célja volt önmagam eddigi ötven esztendejének újraértelmezése, saját példámon keresztül az olvasók figyelmének, érzékenységének fölkeltése a depressziótól elgyötört ember és családja iránt.” Zegzugos életutat kellett bejárnom, hogy legyőzzem önmagam félelmeit, megszabaduljak vétkeimtől. Nem voltak útjelző tábláim. Mintha szemellenzőt viseltem volna, mentem a magam által kijelölt úton. Számtalan zsákutcába behajtottam, egyirányú utcába is, az ellenkező irányból. A Rend legfőbb őre nem büntetett, figyelmeztetett több alkalommal. Az utolsó figyelmeztetésnél választás elé állított: Vagy megtanulom a közlekedési szabályait, vagy félre kell állnom. Ma már hagyom magam irányítani. Az Ő útján biztonságosan haladok. Depressziómat felváltotta a megbékélés önmagammal. Veszteségeim nem keserítenek. Önmagam legyőzésének legfőbb jutalma volt, hogy nem egyszerűen hitet kaptam, hanem a megismerés bizonyosságát Isten végtelen jóságáról, kegyelméről. Számomra ez az igazi győzelem!