Harc a sötétség ellen

Az elmúlt napok komor szürkesége rátelepedett lelkemre. A sötétséget csak fokozta, hogy értesítést kaptam, miszerint januártól, havi harmincezer forintot letiltanak nyugdíjamból. Nyakamba szakadtak a múlt történései: Emlékszem, amikor kikeltem betegágyamból, tarthatatlanná vált életem feleségemmel. Elhatároztam, véget vetek házasságunknak. Békességben, tisztességesen akartam búcsúzni. A válóper előtt megegyezésre törekedtem Angélával. Ő hajthatatlan volt, egyre csak azt hangoztatta, nem hajlandó egy fillért sem adni, közös tulajdonunkból. Azután a válóper előtti napon előállt javaslatával: Ha lemondok minden anyagi követelésemről, ő átvállalja autóhitelünk kifizetését. Hittem a szavának, mindenről lemondtam. Ám esze ágában sem volt a nevemen lévő hitel fizetése. Addig jutott el, hogy saját nevére íratta közös otthonunk minden jogát. Én egyre csak kaptam a bank felszólításait. Amikor már BAR listára tettek hiteleinkért, kérdésemre az volt a válasz: Mit izgulsz, úgy sem akarsz hitelt felvenni. Minden kapcsolattól elzárkózott, hiába kerestem egyre kétségbeesetten. Összepakolt, és mint ki jól végezte dolgát, kiment a fiával Angliába. Nem elég, hogy tizenöt évet dolgoztam a családjára, most még az angliai vendégjátékát is én finanszírozom. Nem vagyok büszke rá, de lelkemen a sötétség, harag lett úrrá. Karácsonyra készülve, időben érkezett a felismerés: A sötétséget csak fénnyel lehet elűzni. A Szent Anna Székesegyházban elmondtam egy imát ellenségeimért. A templomkapuból kilépve, szikrázó napsütés jelezte, így van jól!