Boros Gyevi Imre még az első világháború előtt, 1914. június 2-án született Zentán. Egy szerzetes nagynéni sokat imádkozott azért, hogy a nyolcgyermekes családból származó kisfiúból pap legyen. Adott is neki egy Szent Antal-képet, amit a kisfiú addig-addig nézegetett, hogy az elemi elvégzése után az akkor már Jugoszláviához tartozó terület ferences kisszemináriumába jelentkezett. Mire a teológiát Zágrábban elvégezte, szülőföldjét, Bácskát ismét Magyarországhoz csatolták. A ferencesek gyöngyösi teológiai főiskoláján tette le utolsó vizsgáját, és Egerben szentelték pappá 1941 novemberében, vagyis most hetven éve.
Az újmisés szerzetes a siklósi és a máriagyűdi ferences rendházban szolgált a rendek szétszóratásáig. Dél-baranyai horvátok lakta települések lelkipásztora és a híres kegyhely gyóntatója volt. Így nem véletlen, hogy amikor 1950 nyarán egy éjszaka dörömböltek a rendház kapuján, azt gondolta, hogy valaki ilyen későn akar gyónni. Kaput nyitott, és akkor látta, hogy nem gyónni, hanem vallatni jönnek, ugyanis ávósok álltak ott, hogy deportálják a barátokat.
Kecskemétre hurcolták őket, ahonnan néhány hónap múlva a rendi ruhájától is megfosztott szerzetest sokadmagával szélnek eresztették. Boros Gyevi Imre csak abban bízhatott, hogy horvát nyelvtudása miatt a pécsi püspökségnek előbb-utóbb szüksége lesz rá. Így is történt. Baranyában, majd amikor onnan a hittanoktatás melletti bátor kiállása miatt kitiltották, Tolnában szolgált 1957-ig. Utána Mohácson, majd ismét kis, horvátok lakta, baranyai falvakban működött 1988-ig, amikor nyugdíjba vonult és a pécsi irgalmasok templomában lett kisegítő lelkész.
A rendszerváltozás után a négy évtizeden át mindössze két iskolában oktató-nevelő munkára szorított ferencesek számos templomot, plébániát és kolostort visszakaptak, de plébánosi gyakorlattal rendelkező tagjuk nemigen volt. Így aztán egyszer csak kopogtattak Imre atya pécsi otthonának kapuján, de most nem az ávósok, hanem Hegedűs Kolos provinciális, és kérte a pécsi püspökség nyugdíjas papját, hogy térjen vissza a rendi keretbe.
Imre atya engedelmesen igent mondott, de azt kérte, hogy korára való tekintettel ne bízzanak rá vezetői feladatot. Mikor azonban megérkezett a rend budai kolostorába, a szerzetestársak kórusban éljenezték az új szécsényi plébánost. Vagyis a nyugdíjas éveknek átmenetileg befellegzett. Négy évig a nógrádi városban vezette az egyházközséget, majd Mátraverebélyen még egy évig volt házfőnök, s csak utána adatott meg neki, hogy egyszerű kisegítő lelkipásztor, gyóntató és miséző lehessen.
A ma is derűs, kedves Imre atya naponta sétál a Margit körúti rendház kvadrumában, olvas, vendégeket fogad, keresett lelkivezető. Ferences papi hivatásához mindig hű maradt, és rubinmiséjekor azért ad hálát – mondta a Ferences Sajtóközpontnak –, hogy az Úr mindig megsegítette, és „talán” valamit tett az Úr dicsőségére. Újmisés és rubinmisés jelszava ugyanaz: Jöjjön el a Te országod! A hosszú élet titkáról Imre atya huncut mosollyal így nyilatkozik: „nem szabad a szuszogást abbahagyni”. Bátyja két éve, 106. életévében adta vissza lelkét a Teremtőnek. Imre atya még csak 98 éves. Isten éltesse sokáig!
A rubinmisén november 20-án az ünnep szentbeszédet Imre atya barátja és rendtársa, Majnek Antal munkácsi püspök mondja.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése