Ez a legegyszerűbb és legalapvetőbb meghatározása az emberek életében legnagyobb vihart kavaró jelenségnek.
Képzeljük el, hogy két ember találkozik, vonzónak találják egymást és egymáshoz közeledve, így szólnak:
„Vonzódom hozzád! Akarlak! Azt akarom, hogy szeress, és erősíts meg. Szükségem van rá, hogy kiteljesedjem, és elégedett legyek. Ha ezt nem adod meg, akkor gyűlölni foglak. Ha mások felé fordulsz, féltékenyen üldözlek és megbüntetlek….”
És még sok hasonló mondat hagyja el olykor-olykor a szánkat. Ahelyett, hogy ezt mondanánk egymásnak:
„Biztosan csodálatos és izgató a közeledben lenni. Szeretném átélni ezt. Ha közelebbről megismerlek, önmagamhoz is közelebb kerülök. Kíváncsi vagyok, mi az, ami belőled visszatükröződik önmagamból, és ez mit vált ki belőlem. Hálás vagyok neked mindazért, amit általad tapasztalhatok és felismerhetek. Nyitott vagyok a kapcsolatunkra, így készen állok a tapasztalásra, és neked is megadom ezt a lehetőséget……”
Az első példa azt mutatja, hogy mi történik általában a kapcsolatainkban. Abban a téves illúzióban élünk, hogy a másik boldoggá tehet bennünket, ezért rá kell vennünk őt, hogy lehetőleg kizárólag csak bennünket szeressen. Ez az illúzió űzi az embereket kapcsolatok és a házasság szűk kötelékébe.
Könnyen elfelejtjük, hogy amíg nem tudunk szembenézni önmagunkkal, nem vagyunk képesek boldog és beteljesedést nyújtó kapcsolatokat kialakítani.
Minél alaposabban fedezzük fel saját belső világunkat, annál inkább át tudjuk adni magunkat a lehetséges partnernek, és egy igaz mély kapcsolatnak. Ehhez az is hozzátartozik, hogy merjünk „sebezhetővé válni” és megnyílni, kimutatva teljes érzelemvilágunkat.
A közmondás szerint „a szerelem vak”, csak addig igaz, amíg önmagunkat a partnerünktől tesszük függővé. Az igazi szerelem kitágult tudatállapot, amelyben átérezzük a létezés nagyszerűségét, és szerelmesek vagyunk önmagunkba és az egész életbe is.
„A szerelem megnyitja a lét örökkévalóságának kapuit.” (Osho)
Forrás: szeretetkozpont.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése