Óh, ha megtekéntjök szerelmes atyámfiai ez mai szent innepnek méltóságát, bizonyával nem alábbvaló asszonyunk Máriának az egyéb ünnepénél. Mert ez mai napon jelenteték meg elészer ez világnak az ő szentséges volta, mikoron az ő szent szülei felvivék az Úristennek templomában. Ki jövendő vala, hogy az felséges teremtő Úristen fiának bizony temploma lenne. Felvivék mondám, Szentléleknek oskolájában, ki jevendő vala, hogy mindez világi üdvözülő népeknek bizony mesterasszonyok lenne, felvivék az szüzeknek konventében, hogy alkolmas ideig ott szeplőtelen tisztaságban lakoznék, jószágokban gyoropodnék, emberi jóerkölcsben neveködnék, és kézimunkát tanulni, kivel annak utána életét keresné, és háza népét táplálá. Mindennek felette kedég, hogy az Úristennek tervényét, parancsolatját és az szentírást megtanulná, kiknek miatta Úristent tudná dicsérni, szolgálni, és ennennagát idvezőjteni.
Érdy-kódex
„Mária bemutatása, az Érdy-kódexben Asszonyunk Máriának templomba jelentése, liturgikus egyházi nevén praesentatio Beatae Mariae Virginis, előbb a keleti, majd a nyugati egyháznak ünnepe. A Pray-kódex már 1200 táján ünnepli, tehát hazánk már az Árpád-korban befogadta Bizáncból. A latinoknál csak 1371 táján tűnt föl, majd V. Sixtus megerősítette (1585). Az ünnep ihletője nem az evangélium, hanem az apostolokig visszanyúló hagyomány” – írja Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma.
A L’Osservatore Romano Manuel Nin írását közölte az ünnepről, annak keleti szertartásáról: elmondja, hogy az ikonográfiában Máté evangéliuma nyomán tíz lány kíséri Máriát (a tíz szűz, akik lámpásukkal az Úr elé mennek); Zakariás vezeti be a templomba: „Ma az Úr templomába vezették az Istent befogadó templomot, Isten anyját.” Gábriel arkangyal étellel táplálja Máriát – ez az étel szimbolizálja Isten Igéjét és a szent ajándékokat, amelyet az egyházban kapunk.
Az ünnepen keleten mondott reggeli kánont Nikodémiai György (Georgiosz) metropolitának tulajdonítják, akinek számos szövege használatos a bizánci liturgiában. A reggeli himnuszok elmondják: Mária bement Isten templomába, hogy ő maga Isten Igéjének temploma legyen.
Az ószövetségi frigyláda képe alapján Máriát Isten ládájának, szekrényének nevezik: befogadja Őt, aki az igaz szövetség Isten és ember között: „Mint élő templom, Isten ládája, soha ne érintsen szentségtörő kéz. Ó, tisztaság, a törvény csodálatos módon isteni sátorrá, tartóedénnyé tett…., romolhatatlan templommá, amely Istent hordozza.”
A liturgia tabernákulumnak nevezi Máriát: „Ma vezették be a templomba a teljesen szeplőtelen Szüzet, hogy Isten, a mindenség királya tabernákuluma legyen; miközben testében még gyermek; a nagy pap, Zakariás örömmel fogadja őt mint Isten tabernákulumát, a Szüzet, Isten gyermekét és Isten anyját, akit az Úr templomába vezetnek. Őt, akit minden nemzedék közül kiválasztottak, hogy Krisztus, a mindenség királya és minden dolgok Istene tabernákuluma legyen.”
A kánonban leggyakrabban használt szó a templom. Ő a templom, aki magát Istent fogadja be: „Krisztus, Istenünk szent dicsőségének templomát, a tisztát, aki az egyedül áldott minden asszonyok között, bemutatták a törvény templomában, hogy a Szentek Szentjében lakjon. Isten templomának belsejébe helyezték az Istent befogadó templomot, a legszentebb Szüzet.”
A szerző Ezekiel (Ez 44,1–3) leírásából – a templom kapuja, amelyen nem lehet átmenni – kiindulva azt mondja, hogy maga Mária az áthatolhatatlan kapu, a megtestesülő Isten Igéjének kapuja.
(Az általunk közölt liturgikus szövegek nem hivatalos fordítások olasz nyelvből.)
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése