Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
1925. április

József Attila soraival kezdtem mai bejegyzésem.
Életem küzdelmes, ámde gyönyörű időszaka volt, amikor ezer négyszögöles portámon kertészkedtem.
Pirkadattól napnyugtáig kertemben dolgoztam.
Mellette, pihenőnapjaimon a Gyermekváros gyermekei között végeztem ugyanezt, gyermeki lelkekkel.
Mindezt végeztem nagyszorgalommal, ám hit nélkül.
Azután hitemre leltem.
Az Úr megmutatta magát nekem.
Megmutatta végtelen jóságát, szeretetét.
Amikor hitem rendíthetetlenné vált, figyelmeztetett:
Nem csak a világ napfényes oldala létezik!
Eddig, amíg a sátánról, gonoszról beszéltek előttem, csendesen mosolyogtam.
Vénasszonyos riogatás.
Lárifári.
Gondoltam magamban.
Azután engem is utolért a gonosz.
Ott támadott, ahol a legérzékenyebb voltam, ahol a legjobban fájt.
Családomon keresztül.
Húgom leánya került veszedelembe.
Visszatérve kertész múltamra:
Kertem minden szegletébe különleges növényeket, fűszereket ültettem.
Kárpátaljáról, Beregszászból hoztam burgonyát, paradicsom palántát.
„Ökörszív paradicsom” mondta apósom.
Valóban, amikor beérett, termése akkora volt, mint egy ökör szíve.
Színe vérvörös, íze zamatos.
Hagytam, hogy ősszel elhulljanak magjai.
Jövőre nem kell palántát ültetnem.
Gondoltam.
Következő évben azután, valóban kikeltek a magok.
Szárba szökkentek, nyúltak az ég felé.
Erős karót üssél mellé!
Mondta apósom.
Először csak husángot szúrtam mellé.
Ahogyan megjelentek az egyre gyorsabban növekvő termések, a husángom földig hajolt, majd nagyot reccsenve összeroppant.
Ez az élmény idéződött fel bennem, amikor kishúgom vészjelzését meghallottam.
Gyönyörű leány, aki szeretetteljes légkörben, szerető családban cseperedett fel.
Csak éppen, egyikünknek sem jutott eszébe, hogy megkaphassa a keresztség szentségét, a hitet, ami erős támasza lehetett volna.
Nem kell kifejtenem, milyen nagy a baj.
Mindenki érzi saját családjában.
Erős elhatározásra jutottam:
Újra kertész leszek!
Ahogyan József Attila írta!