h, 11/07/2011 - 11:30
Szép ünnepség keretében emlékeztek meg november 4-én a gyöngyösi Autista Segítő Központ alapításának tizedik évfordulójáról. Az alábbiakban Magyar Gergely ferences tartományfőnök beszédét közöljük.
Kedves ASK! Bizony, tíz éves lettél. Csak azt meg ne kérdezd fiam, hogy eredetileg akartuk-e, hogy megszüless. Az sokkal fontosabb, hogy most akarunk és szeretünk. Persze megkérdezheted. Valójában nagyon is akartunk, elfogadtunk, elvállaltunk. Emlékszem, felmerült más lehetőség is, hogy például itt Gyöngyösön kollégiumot létesítsünk, vagy alkoholisták számára helyet a gyógyulásra. Emlékszem a vitákra, amik aztán még később is kiújultak olykor. Mégis, amikor azt mondtuk, hogy vállalunk, akkor a szívünkben valami nagyon szép dolog ragyogott fel. Éreztük, hogy egy kicsit társai lehetünk a minket nagyon szerető Istennek. Tudod, amikor az ember a nyugodt tó tükrébe egy követ dob, akkor arra számít, hogy a kő loccsanása pillanatában gyűrűk indulnak el körbe-körbe a vízen. ez a tó megszokott válasza. A természetben ez így természetes, és meglepődnénk, ha egyszer a bedobott kő körül nem indulnának gyűrűk, a tó ugyanolyan nyugodt maradna továbbra is. Amikor Isten az ajándékait küldi felénk, legtöbbször mi meg sem rezzenünk. Pláne nem viszonozzuk. Arra gondoltunk, ha autistákat segítünk, akkor társai lehetünk a ránk pazarló Istennek. Az autisták reakciói is kicsit olyanok, mint a tó, ami nem jelzi gyűrűzéssel, ami benne történik.
Sok remény volt bennünk, bíztunk benne, hogy lesz, aki segít az eltartásodban. Akkor még nem tudtuk, hogy lesznek nagyon nehéz napjaink és éveink veled. Szépnek láttuk a jövőt, sőt arra gondoltunk, hogy szeretnénk rólad akkor is gondoskodni, amikor már a szülők nincsenek a közeledben, hogy legyen hol laknod, legyen munkád, vagy magadhoz illő foglalkozásod. És mindez szép legyen. Egy szép Majorság és lakóotthon. Legyen ott tó, meg liget, meg állatok, és érezd, hogy nagyon fontos vagy a számunkra. És az is, amit csinálsz. A munkád, a műveid.
Bevallom őszintén, ha akkor tudtuk volna, hogy ez mennyire nem egyszerű, akkor bele sem vágunk. De talán jobb is, hogy nem tudtuk.
És a szülők. Tudtuk, láttuk, hogy a szülők egyedül beleroppannak a hatalmas feladatba és szükségük van segítségre, tanácsra, megoldásokra. Ezért is van benne a nevedben, hogy „Segítő”. Még annyi mindenkinek volna szüksége segítségre! Magyarországon mintegy 100 000 autista él. És hány szülő? Hány testvér? Egy komoly városnyi ember!
Közben azt is megtanítottad nekünk, hogy mi milyenek vagyunk. Hogy a mi világunk, amit mi természetesnek tartunk, néha nagyon is furcsa világ. Sok kérdésre, amire sosem kerestünk választ, akkor kezdtünk felfigyelni, mikor te feltetted azokat. Olyan volt ez, mint azokon a fényképeken, amikor a tükör előtt állsz, és tükörben nézed magad, meg a világot. Tükröt tartottál elénk. Kíméletlen tükröt. „Mindnyájan autisták vagyunk.” Ezt Kulka János mondta, az Esőember egyik előadása után. Sokszor gondolok erre és fedezem fel magamon is, meg másokon is a bezárt világ jegyeit. A magunkba zárkózást. Talán épp azért vannak köztünk az autisták, hogy rádöbbentsenek minket: mi ugyanúgy rászorulunk egy minket vigyázó kézre, mint ők.
Tudom, hogy sokan csúfolnak lúzernek. Erről is beszélnünk kell. Olyan kort élünk, ahol annak, aki lemarad, hamar vége van. A kis lemaradásból hamar nagy lesz, ha csak egy kicsi hiányzik, akkor félhetsz, hogy holnap nagyobb fog hiányozni. Az elvált szülőt teljesen ki lehet forgatni a vagyonából, akár hajléktalanná is válhat. Már fel sem tűnik a kukabúvár az esti utcán, lassan hozzá szokunk, hogy sok a vesztes. De ők nem szoknak hozzá. Amikor a kapura kiszögezett papírból már a rajzszöget viszi el lopva valaki, az már annak a jele, hogy egy kicsi darab fém is több mint amije neki van. Assziszi Szent Ferenc korában, a 13. században a leprásokat letagadta a társadalom, úgy csinált, mintha nem is léteznének. Nem volt nevük, nem voltak nyilvántartásban. Ha egyszer valamelyik eltűnt, vagy meghalt, senkinek sem hiányzott. És ez a Ferenc odament és elkezdte ember számba venni őket. Ápolta, gondozta, szerette őket. Később úgy emlékezik erre vissza, hogy ez volt az életében az a fordulópont, amikor a keserű édessé vált számára. Megfordult a világ. Vagy inkább ő fordult meg. Ő tért meg. Arra ébredt rá, hogy mind leprások vagyunk, és arra, hogy Jézus Krisztus értünk leprássá lett. Azt a világot vállalta, amiben mi élünk. És ezért mi úgy tudunk a leginkább társai lenni, ha a leprásokban felfedezzük őt. És szolgáljuk. Szeretjük. És a lúzer egyszercsak a legnagyobb nyertes lesz. Ott csücsül Jézus mellett. Mint Lázár, akinek a neve kicsit hasonlít is a Lúzerre. Ne szégyelld, hogy a vesztesek közt tartanak számon. Ez egy nagyon jó hely. A legnagyobb lesz az ajándék!
Még egy nehéz dologról tudnod kell. A csúnya anyagiak. Nem szoktuk a szomszédok orrára kötni, de az az igazság, hogy eddig azért tudtunk valahogy etetni téged, mert a nem autista gyermekeink, a többi intézményünk kenyeréből kanyarítottunk le. Ez nekik nem igazán tetszett. Iskoláink, óvodáink, plébániáink és egyéb intézményeink maguk sem állnak jól, így érthető az értetlenkedésük. De hát ha a társadalom, az állam, a nagy közösség nem tud (vagy nem akar) titeket eltartani, akkor a kisebb közösségnek kell áldozatot hozni. Nem gondolom, hogy ez így van rendjén, de ennek a dolognak a kulcsa nincs a kezünkben. Mi csak azt tehetjük, ami rajtunk múlik. Az is lehet, hogy valamikor még a többi intézményünk büszke is lesz rá, hogy segített az eltartásodban, azok, akiknek ezek az évek nehezebbek voltak, talán majd valamikor büszkék lesznek rá, hogy hozzád tartozhatnak. De azért te is legyél büszke rájuk, mert nélkülük nem tudnánk eltartani téged.
És azt is tudjad, hogy egyre több támogatód van, akiket amolyan angyaloknak hívunk. Rengeteg mindent már az ő támogatásukból tehettünk meg.
Hát, Isten éltessen! Én, amikor tíz éves voltam, azt gondoltam, hogy az már nagyon sok idő, egy évtized! Így visszatekintve, az épp csak a bevezető volt. Fontos bevezető! Most, hogy tinédzser leszel, fel vagyok készülve, hogy tartogatsz még a számunkra jópár meglepetést. De ne riadj vissza a göröngyös úttól. Mindig tudjad, hogy örülünk neked, akkor is, ha ráncos a homlokunk, ha dühösnek látsz minket, vagy teli vagyunk fájdalommal. Nem csak miattad, sokkal inkább érted.
De most ünneplünk. Ünnepeljük az életet, akkor is, ha furcsa, akkor is, ha örök vesztes marad. Mert abban az Országban, amit mi keresünk, a vesztesek kapják a legnagyobb ajándékot.
Isten éltessen ASK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése