Lacival, párjával Miskolci albérletben laktak elsőszülött gyermekükkel, Dáviddal.
Édesanyánkat kisgyermekként, édesapánkat ifjúkorunkban veszítettük el.
Természetes volt számunkra, hogy egymás kezét fogva vezettük egymást rögös útjainkon.
Aranka, középiskolai érettségije után először színházi öltöztetőként próbálkozott.
Majd szenvedélyének, a kézilabdának engedve Tatabányára került.
Diákszínpad, majd leánynevelő intézet voltak állomásai.
Ott talált rá élete hivatására, az elesett gyermekek nevelésére.
A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán szerzett pedagógus diplomát.
Ágnessel, feleségemmel látogattuk meg a családot miskolci otthonában.
Munkát keresni indultak Tiszadobra, a Gyermekvárosba.
Zuhogó esőben, motorkerékpárral tették meg az utat.
Ágnessel riadt szemmel, esetlenül „babáztunk”.
Nem igazán tudtuk, hogyan működik egy csecsemő.
Pelenkázás után Manócska oda topogott hozzánk, böködte a derekát, jelezve, hogy valamit elrontottunk.
Aranka és Laci lelkesen mesélték a Tiszadobon látottakat.
Hamar döntöttek, legközelebb már mi utaztunk Tiszadobra, szakadt Daciánkkal.
Amit láttunk, bennünket is elvarázsolt.
Laci és Aranka nevelőtanárként, gyermekfelügyelőként dolgoztak.
Sugárzott belőlük az elégedettség, megtalálták küldetésüket, hivatásukat.
Négyen nevelkedtünk gyermekként.
Természetes volt, hogy Arankának sorra érkeztek gyermekei.
Dávid, Nóra, Péter és Lilla.
A nevelőotthon gyermekeit éppoly türelemmel, figyelemmel nevelte, mint sajátjait.
Otthon sosem maradhatott ki a programból az esti mese.
Mindig maradt rá energia.
Az egykori Gyermekváros lakói még most is könnyezve emlékezhetnek Aranka karácsonyi meséire.
Az én életem úgy alakult, hogy ott kellett hagynom a hadsereget.
Keserves próbálkozásaimat követően, magam is Tiszadobon kötöttem ki.
Pedagógus diplomát szereztem, követtem húgomat.
Egészségem megroppant.
Hogyan tovább?
Kérdeztem magamtól.
Rokkantnyugdíjas lettem.
De egy pedagógus sosem teszi le a lantot.
Ebből a hivatásból nem lehet „leszerelni”.
A Világ megfoszthat mindenünktől, de lelkünket nem veheti el.
Mert nem adjuk el!
Aranka is meg fogja találni a maga további útját.
Mert a változások nem sorscsapások, nem Isten büntetései.
Mindig újabb és újabb feladatokat kapunk.
Nem hagy magunkra.
Mindig ad társakat mellénk.
Istenhívő emberként, vagy akár ateistaként is Ő sosem hagy magunkra.
Kívánom Arankának, fedezze fel földi zarándokútja további titkait, Mi pedig ne hagyjuk magára!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése