Krupa Sándor, fr. Kolumbán Atya szellemi hagyatéka

Krupa Sándor, O.F.M A szerző művei:  A sarló-kalapács bilincseiben  A sarló-kalapács áldozatai  A sarló-kalapácsos sárkány torkában.   Egy kommunista börtönöket túlélő szerzetes  Papi, szerzetesi hivatása:  Már 7 éves korában, Egerben a ferences atyák templomának oltára körül forgolódott.  Olyan kicsinyen, hogy amikor először a nagy misekönyvet fel akarta tenni az oltárra, feje felett a földre ejtette.  Még csak hét éves volt, amikor atyja az I. Világháborúban, 1914- ben, az orosz fronton meghalt.  Öt kis gyereket hagyott árván.  Édesanyja a ferences papoknál nyer lelki erősítést.  Így Sándor hamar megismerkedett a szerzetesekkel.  Ők nevelték, tőlük kapta Isten- szeretetét.  Ők irányították figyelmét a Rend felé.  Hamarosan úgy gondolta, hogy neki ez a rendi, szerzetesi élet megfelelő lenne.  Amikor egyszer álmában azt látta, hogy az egri várban régen megölt szerzetes hívogatóan int felé, Sándor döntött.  Tizenöt évesen belépett a Ferences Rendbe, hogy Szent Ferenc példája nyomán Istennek tetsző életet éljen.  Élete Amerikában:  1965- től élt Amerikában.  91 évesen, már két éve élt a Belle Vista Avenuen lévő Mária kegyhelyen.  Hat szerzetes társa kezdettől biztatta, hogy legyen amerikai honpolgár, de nyelvi nehézségei akadályozták ebben.  Az amerikai évei alatt mindig olyan munkakört töltött be, mint például a kertészkedés.  Magányosan élt.  Mindezek nehezítették a nyelv tanulását.  Végül őszinte szívvel mondott igent, mert Amerikának sok hálával tartozott.  Mert egy szabad világhoz tartozhatott minden megkötöttség nélkül.  Magyarországi élete:  Magyarországon csaknem mindig iskolás gyerekeknek tanított hittant.  Emellett játszóteret épített.  Élete, szinte egészét az ifjúságnak szentelte.  Mindez a kommunista állam szemében bűnös tevékenység volt, a nem kommunista pap számára.  Munkaköréből nem tudták másként eltávolítani, csak úgy, hogy 1948 december 8.- án, vagyis a Szeplőtelen fogantatás Ünnepén lefogták és négy év börtönre ítélték.  A börtönélet csupa szenvedést jelentett.  Az állandó verések miatt egyik szeme megsérült.  A börtönben kapott betegségei a halál szélére sodorták.  Több rabtársától eltérően, értelme nem károsodott.  A kínzásnak számtalan módja volt:  Az éjszakai pihenés hiánya, korai kelés, pokoli nappalok.  Hónapokra, évekre némává tették áldozataikat.  Az őrületbe kergető tétlenség, az örök ütés, verés, amely halállal is végződhetett.  Őt azért verték, mert kórházi rabzárkájukban rabtársainak Istenről beszélt.  Ekkor tették egyik szemét gyógyíthatatlanul homályosan látóvá.  Szinte halálra éheztették őket.  Volt, akit éppen úgy, mint Jézust, keresztre feszítettek.  Sokan megőrültek a rabtársak közül.  Sándor Atya nem csak élénken beszélt börtönélményeiről Amerikában, hanem könyveiben is.  A magyar kommunisták először 1951- ben adtak amnesztiát, Sztálin születésnapján.  Sándor Atya ekkorra már régen letöltötte a kiszabott büntetést.  A kommunistáknál az volt a szokás, hogy nem engedték ki az elítéltet, hanem meghatározatlan időre internálták.  Az amnesztiát több feltételhez kötötték:  Például a rab nem volt súlyos bűnös, de súlyosan beteg.  Sándor Atyát kiengedték azzal a szavakkal:  Kint dögölj meg, ne rontsd a statisztikát!  Biztosra vették, hogy hamarosan meghal.  Törvényes szabadulását igazoló dokumentum, minden pénz nélkül dobták ki az utcára.  Minden pillanatban letartóztathatta a rendőrség.  Nem engedték sem papnak, sem szerzetesnek.  Fizikai munkából élt egészen 1965- ig.  Ekkor, eltekintve börtönviselt múltjától, kiengedték Amerikába.  Mindennapi szentmiséjét, kis, nehezen szerzett szobácskájában végezte.  Aki nem ismerte, fogalma sem volt róla, hogy pap.  Börtönét, megbélyegzettségét magával vitte.  Hidegen, tartózkodóan fogadták.  Féltek szóba állni vele, mert úgy gondolták, hogy ő is, mint más papok, csak beépített kommunista ügynök.  Azután Amerikában rendi előljárói engedélyezték a maga választotta életformáját.  Reggel hat órakor kelt, majd a kápolnába sietett.  Részt vett a hét órai misén, majd elvégzi a sajátját magyarul és latinul.  Azután egész nap az ötvenhárom hektáros parkban dolgozik.  Imádkozik az otthoniakért, a betegekért.  Mária kegyhelyének imádkozó szíve és dolgos keze akart lenni.  Boldognak érezte magát, hogy Mária szolgálatában élhetett.  Amint mondotta:  „ A boldog ember ingét hordom.”  Környezete csak öreg, civil munkásnak nézte.  Julie Russo  Megjelent:  The Vindicator, 1998 július 25  Részlet Kolumbán Atya végső és első imájából :  Lejáróban éltem megkopott órája.  Amit most végzek, ennek végső imája.  Ha éltemen merengve általszántok,  Végső percemig Te Deumot kántálok  Mennyországban is első dalom:  Hála, Hála, mert feltámasztasz Örök Boldogságra!  Szép új testet és életet adsz Uram:  Hálámat zengem hát Örök minduntalan!  Amen

Milyen csodálatos a világ!

Elmúlt napjaimban, lelkem súlyos történések zaklatták fel. Ilyen helyzetben az emberek különbözően reagálnak. Egyesek magukba roskadnak, vagy pótszerekkel igyekeznek javítani kedélyállapotukon. Magam boldog pillanatokat keresek. Így tettem tegnap is, amikor a Debrecen Dixiland Jazz Band április havi koncertjére siettem. A zenekar, klubtag ismerőseim köszöntöttük egymást. A koncert elején, a zenekar megemlékezett Joe Murányi, magyar származású klarinétos közelmúltban bekövetkezett haláláról. Mivel a zenész Luis Armstrong zenekarában játszott, mi mással búcsúzhattak volna, mint a trombitás óriás: What a wonderful world című szerzeményével. Ugyanezt sugallta kedden este, az Attila téri Görög Katolikus Templomban Csaba Testvér is, közel ezer ember előtt. Ő a létezés öröméről beszélt. Egy sírból visszajött ember számára nincs idő rosszul érezni magát! Magamban a Debreceni Dixiland Jazz Bandet lelki békefenntartónak tekintem: Milyen csodálatos a világ!

Hogyan látja egy orosz professzor az EU- magyar viszonyt

Ljubov Siselina: a balliberálisok bevonták külföldi barátaikat a belügyekbe

"A nyugati nyomásnak ellenálló, a nemzeti érdekeket védelmező magyar miniszterelnök, Orbán Viktor képe pozitívan jelent meg az orosz közvéleményben" - mondta el a Magyar Hírlapnak adott interjúban Ljubov Siselina professzor. Az Orosz Tudományos Akadémia "Kelet-Európa-felelőse" szerint a Nyugat kettős mércét alkalmaz mind Magyarországgal, mind Kelet-Közép-Európával szemben.

- Moszkváig eljut a Magyarország elleni nemzetközi támadások híre?
- Természetesen. Ugyanakkor a Szovjetunió széthullása után a minimálisra csökkent a külföldi orosz tudósítói hálózat, így a hazai média zömében az euroatlanti hírügynökségek anyagaiból tájékozódik. Amíg a Nyugatról van szó, ezzel nincs is különösebb gond, de Kelet- és Közép-Európát illetően már más a helyzet. Ezt a régiót még mindig úgy tekintjük, amelyhez különös gazdasági és érzelmi kapcsolat fűz minket - így a róla szóló információkat is fenntartásokkal fogadjuk.
- Az orosz médiában mindez hogyan jelenik meg?
- A liberális sajtó fenntartások nélkül veszi át a nyugati "verdiktet". A nemzeti és konzervatív média ugyanakkor messze nem vette készpénznek a nyugati értékelést, a tények alapján igyekszik megítélni Budapest politikáját. S mit látunk? Magyarországgal, az új magyar kormánnyal szembeni támadások túlnyomó része alaptalan, politikai előítéleteken alapszik. A nyugati nyomásnak ellenálló, a nemzeti érdekeket védelmező magyar miniszterelnök, Orbán Viktor képe így egyértelműen pozitívan jelent meg az orosz közvéleményben - miközben az Európai Unióval kapcsolatos, a Baltikumban élő oroszok megkülönböztetése miatt eddig is meglévő fenntartások megerősödtek.
- Mennyire megalapozottak a Magyarország elleni támadások? Ön gyakran megfordul hazánkban, úgy látja, hogy fasiszták és antiszemiták vagyunk, nincs szabad magyar sajtó?
- A fasiszta, antiszemita címkét ma az Európai Unióban sokan saját kényük-kedvük szerint ragasztják másokra. Daniel Cohn-Bendit például feltűnően hallgat, amikor Rigában szabadon vonulnak fel a Waffen-SS egykori lett legionáriusai, "hagyományőrzői". Ugyanakkor a demokratikusan megválasztott magyar kormányra özönével használja ezeket a jelzőket. Az unió korifeusai ahelyett, hogy megértenék, miért kapott kétharmados többséget a Fidesz, automatikusan a leszerepelt szociálliberális erők oldalára álltak. S innentől amikor az Orbán-kormány él törvényes társadalmi felhatalmazásával, Brüsszelben azonnal "fasisztává" válik.
- Látja, a kettős mérce felénk sem ismeretlen.
- Pontosan erről van szó. Hiszen hol volt az Európai Parlament, amikor Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy évekig félrevezették az EU-t, csaltak a gazdasági adatokban? Miért nem volt semmi érdemi reakció, amikor 2006-ban erőszakot alkalmaztak a békés tüntetők ellen? Brüsszelben ezt észre sem vették. Magyarország uniós csatlakozása után - más tagállamokhoz hasonlóan - többször nem felelt meg a különböző uniós kritériumoknak, mégsem volt semmilyen komoly szankció. Igaz, Budapesten nyolc évig szocialista-liberális kormány volt. Így talán költői is a kérdés, miért változott meg mára Brüsszel Magyarországhoz való viszonya.
- Mi állhat tehát ezek a támadások mögött?
- A támadásoknak objektív és szubjektív okai vannak. Objektív szempont - a világgazdasági válság. Az uniót meghatározó Németország szemmel láthatóan az új, kisebb és gyengébb tagállamokat korlátozva, illetve kihasználva akarja kezelni saját válságát. A meghatározóak ugyanakkor a szubjektív okok. Magyarország a nemzeti függetlenség megerősítésének az útjára lépett, szembeszállt a mindent globalizálók és liberalizálók táborával. Ez újdonság volt az unióban. Ne feledjük, miután a kelet- és közép-európai államok "kiszabadultak" a keleti blokkból, szinte azonnal csatlakoztak a NATO-hoz, majd az EU-hoz. Azaz frissen szerzett függetlenségüket azonnal újra korlátozták. Most ennek kárát látják, Magyarország most ezen akar változtatni. Ráadásul az Orbán-kormány a válság kezelésének új útját választotta, nem kímélte a bankokat, a multinacionális cégeket sem, őket is bevonta a közteherviselésbe. Nyereségük egy részének elvesztését ezek az érdekcsoportok nem bocsátották meg Budapestnek. Aztán ott van a már említett kétharmad, a "kisebbségek korában" Brüsszelben sokan egyenes sértésnek érzik, hogyan lehet demokratikusan is ilyen arányban győzni. Végül, de nem utolsósorban a vesztes balliberális erők a magyar belpolitikai játszmába bevonták külföldi barátaikat - akik, noha néha komikusan tájékozatlanok a magyarországi helyzetben, egy percig sem zavartatva magukat alkotnak megkérdőjelezhetetlen véleményt.
- Ön is említette, hogy a Nyugat kettős mércét alkalmaz, tapasztalják ezt Oroszországgal kapcsolatban is?
- Higgye el, ha valakik, mi, oroszok évszázadok óta tapasztaljuk, mit jelent a nyugati kettős mérce, a félretájékoztatás, a manipuláció. Még Dosztojevszkij írta, hogy Európa - értve ezen a fennkölt Nyugatot - pontosan annyit tud Oroszországról, amennyit tudni akar, és pontosan azt tudja, amit tudni szeretne. Kelet- és Közép-Európát a Nyugat először gazdaságilag kihasználta, idehozva termelését és bankjait, most pedig a válság miatt elkezdte a kivonulást, a nemzeti termeléstől - a konkurenciától - megfosztott felvevőpiacot hagyva maga után. A nyugati gazdasági érdek ráadásul eltipor olyan nemzeti szimbólumokat, mint a lengyeleknél a hajóépítés vagy éppen az uniós előírásokkal halálra ítélt Malév. Legutóbb pedig már eurómilliókat vontak meg Magyarországtól, miközben a hasonló költségvetési kérdésben vétkes Spanyolország csak figyelmeztetést kapott. Mi ez, ha nem a legtisztább kettős mérce?
...............................................................................................................................................................................................................................................................................................................
Pályakép
Ljubov Siselina az Orosz Tudományos Akadémia Európa Intézetében a kelet-európai kutatások részlegét vezeti, és tanít számos orosz egyetemen, valamint a Kodolányi János Főiskolán és a Nyíregyházi Főiskolán, több mint száz tudományos cikk és öt tudományos monográfia szerzője. Oroszország és Európa címmel magyarul is megjelent orosz geopolitikai szöveggyűjteménye. A tavaly alakult Orosz-Magyar Baráti Kapcsolatokért társaság elnökhelyettese.
Máté T. Gyula

Mit jelent a jászol? - Ferences Klub

Mit jelent a jászol? - Ferences Klub

erdély ma - Megjelent Böjte Csaba és Karikó Éva Párbeszéd a Végtelennel című interjúkötete

erdély ma - Megjelent Böjte Csaba és Karikó Éva Párbeszéd a Végtelennel című interjúkötete

Csak a keresztényeknek nem jár egyenlő bánásmód?

Európa-szerte növekvő intoleranciát és diszkriminációt tapasztalnak a keresztények, miközben Brüsszel egyre erélyesebben hirdeti ez egyenlő bánásmódot – derül ki egy napokban nyilvánosságra hozott jelentésből. A beszámoló szerkesztőjét, Veronika Gudrun Kugler német keresztény jogvédőt a Hetek kérdezte.




Miért érezték szükségét annak, hogy ez a jelentés megszülessen?

– 15 éve kísérem figyelemmel a politikát és a kereszténységről szóló kérdéseket. Hamar világossá vált számomra, hogy az intolerancia mellett állami és jogi korlátozás is fennáll a kereszténységgel szemben, emiatt külső segítséggel létrehoztunk egy információs adatbázist, és elkezdtük vizsgálni, hogy milyen formában jelentkeznek ezek a dolgok, milyen gyakran, és hogy hol is van pontosan a probléma, hogy megfelelően tudjunk reagálni ezekre.

Nem tudunk sajnos mindenről beszámolni, de azt meg tudjuk tenni, hogy kimondjuk, hogy egy területen probléma van. Több mint 620 különálló esetet vizsgáltunk. Az esetek mintegy harmada jogi kérdés, kétharmada pedig társadalmi probléma.

A kirekesztés elleni törvények védenék a keresztényeket, ha a jogalkalmazó helyesen értelmezné őket, vagy eleve a jogszabállyal van probléma?

– Mindkét eset lehetséges. A különböző országokban különféle törvények léteznek,
és vannak kormányzati rendeletek is, ezek nagyon eltérnek egymástól. Több példát is tudnék említeni, például Angliában több utcai prédikátort letartóztattak gyűlöletbeszéd gyanújával, mert azt hirdették nyilvánosan, hogy meg kell térni.
Forrás: atv.hu

A lélek rendje

Nálam bölcsebb gondolkodó, Csaba Testvér gondolatával kezdem:
„Betegen is lehet valaki boldog, és egészségesen is lehet valaki boldogtalan.
A rövid élet is lehet épp olyan teljes, mint a hosszú.
A boldogság nem egészség, vagy betegség, hanem hozzáállás kérdése.”
Amióta rendet tettem a lelkemben, magam is ezek szerint élek.
Az élet minden pillanatának tudok örülni.
Szombaton Ganxta Zolee koncertjén voltam a Roncsbárban, Debrecen legújabb szórakozóhelyén.
Fiatalok százaival örültem az életnek.
Időnként már ott motoszkál bennem, vajon szabad- e mindenáron jól érezni magam.
Törekszem megtalálni az összhangot szórakozás, és hasznos, Istennek tetsző cselekvés között.
Életem már a Tízparancsolat útjelző táblái irányítják.
A magam bölcsessége azt sugallja:
Amikor már megtanultál örülni egyetlen pillanatnak, az Örökkévalóságot fedezted fel, a magad számára!

Illésné Áncsán Aranka: Csak a szívemet hagytam ott

Leváltották Illésné Áncsán Arankát, Oláh Ibolya egykori nevelőjét a tiszadobi gyermekotthon éléről.

- Tegnap utoljára léptem ki az otthon kapuján. Csak a szívemet hagytam ott - e szavakkal tudatta ismerőseivel a héten a Facebookon Aranka, hogy áprilistól nem ő az intézmény vezetője. Ő "Anyácska", akit a megasztáros Oláh Ibolya révén ismert meg az ország. 2006-ban munkásságának köszönhetően az Év Emberének választották.

Aranka közalkalmazotti jogviszonya megmaradt, ám biztos benne: az új vezetéssel mostantól egy másfajta szellemiség uralkodik majd az intézményben, amelyet ő már nem tud vállalni, ezért távozik.

- Szeretnék olyan dolgot csinálni, amelybe állami gondozott gyerekeket, állami gondozásból kikerült felnőtteket és mélyszegénységben élő gyerekeket bevonhatok - vázolta az elképzeléseit az Új Ásznak Illésné, akinek lakása, vagyona nincs, viszont van négy gyermeke, férje és a nagymama, akivel közösen élnek a tiszadobi szolgálati lakásban.
”Tegnap utoljára léptem ki az otthon kapuján. Csak a szívemet hagytam ott” – ezekkel a szavakkal tudatta ismerőseivel a héten a Facebookon Illésné Áncsán Aranka, a tiszadobi gyermekotthon igazgatója, hogy áprilistól nem ő az intézmény vezetője. Ő „Anyácska”, akit a Megasztárban feltűnt Oláh Ibolya révén ismert meg az ország.
2006-ban az Év Embere volt. A díjat Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke a következő szavakkal adta át neki: "Fiatal nevelőtanárnőként értette meg a modern Magyarország legfájdalmasabb igazságtalanságát, a gyermekek elszegényedését; saját sorsán és munkáján keresztül ismerte fel azt, amit szegénységként, romaproblémaként ismer a közvélemény".

„Egyedül indította el küzdelmét a szülők nélkül maradt gyermekek megmentéséért; eltökéltséggel küzd a gyermekszegénység és a romaellenesség felszámolásáért” – írta Illésné Áncsán Arankáról a 2006-os Év Embere díjátadó után az MTI.
Illésné Áncsán Aranka 26 éve lépte át először a tiszadobi gyermekváros küszöbét. A szabolcsi intézményben előbb nevelőtanár, majd otthonvezető, az utóbbi tíz évben igazgató volt, nem mellesleg négygyermekes családanya, aki folyton tanul: munkaidőben a gyerekektől, szabadidejében a saját gyerekeitől.

„Szerencsém volt, remek srácokat kellett neveljek: Rontó Dezső, Balogh Imi, Drága Józsi, Kéki Laci, Zumi és a többiek… Kézilabdameccsek, hatalmas lábtengóbajnokságok, csavargás az erdőben, harcos tanulószobák, reggeli torna… Óriási diák-önkormányzati csatározások, Fészekújság, cigányklubok, kulturális fesztiválok, a fantasztikus sporttalálkozók, színpadra vitt Popfesztivál, diák-idegenvezetők, gyereknapi őrületek. Harc az iskola megmaradásáért, harc a gyerekottho

nért, az új otthon építése, élhetővé tétele, fák, bokrok, virágok, tó, … a kastély siratása. És sok barát, aki segíteni akart, a holland alapítvány tüneményes tagjai, a nemzetközi táborok fiataljai, a KUL-osok, az ELTÉ-sek, a sok önzetlen adományozó” – emlékezik vissza tiszadobi pályájára az 51 éves „Anyácska”. „És persze négylábú barátaink, a lovak – és az emberek, akiket általuk ismertünk meg: Tim Cope, Lóska János, Pócsik Gábor. Csak jönnek és jönnek a távoli és közeli múltból a sorsok, a gyermekarcok, ölelések, könnyek…” És Oláh Ibolya, a megasztáros, aki sosem felejti megemlíteni, hogy a tiszadobi gyermekotthonból indult, s „Anyácska” pártfogásának köszönhetően érte el sikereit.
Forrás: hir24

Kolumbán Atya nyomában

dr.SZÁNTÓ KÁROLY P.Konrád ofm
Született: Siklós (Baranya vm.), 1920. augusztus 6. Századunk kiváló magyar egyháztörténésze sem kerülhette el, számos rendtársának sorsát. Neki is meg kellett ismernie a hazai börtönök világát, a -~ politikai elítéltek megaláztatását, büntetésének letöltése után pedig a huzamos ideig tartó mellőztetést. Az ateista-kommunista bűnüldöző szervek ugyanis úgy vélték, hogy Konrád atya üres óráiban jobb híján azzal tölti drága idejét, hogya szocialista államrend ellen szövögeti összeesküvését. Amikor letartóztatták, az 1956-os forradalomban elkövetett „bűnei" már amnesztia alá estek. Újakat kellett tehát kitalálni ahhoz, hogy Konrád atya rács mögé kerülhessen.
Szántó Károly az elemi iskola elvégzése után Pécsre ment a ferencesek által vezetett Szeráfi Kollégiumba. 1930-tól 1938-ig innen járt minden nap a Jézus Társasága Pius Gimnáziumba. Itt érettségizett 1938. június 11-én jeles eredménnyel. Még ez év augusztus 27-én megkezdte novíciusévét a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartomány újoncházában, a Nógrád megyei Szécsényben. Néhány nappal a II. világháború kitörése előtt, 1939. augusztus 28-án ideiglenes fogadalmat tesz. Az újoncév befejezése után Jászberénybe helyezik, ott két évig filozófiát hallgat. 1942. október 4-én teszi le ünnepélyes, örök szerzetesi fogadalmát. Habár még nem fejezte be teljesen teológiai tanulmányait, 1944. május 7-én P. Uzdócry Zadravetz István ferences püspök pappá szenteli. Bizonyára a front közeledése miatt.
Első állomáshelye az bécsi döntés révén az anyaországhoz visszakerült Fülek. Innen az oroszok bevonulása és a vesztett háború után a csehszlovák hatóságok visszatoloncolják. Két esztendeig Szécsényben lett hitoktató és cserkészparancsnok. A szécsényiek ma is büszkén emlékeznek arra, amikor Szentkútra zarándokolva csoportjuk élén Konrád atya cserkészeiből álló fúvószenekar kísérte őket a búcsújáróhelyre. A már naponként éleződő vallásüldözés itt is érezteti hatását. Konrád atya visszaemlékezése szécsényi működésére: A mesterségesen készített országos összeesküvéshez természetesen Szaléz atyán kívül más lelkészeket, főleg ferenceseket kellett keresni, mégpedig olyanokat, akiknek rendszerellenessége közismert, és akik hatni tudtak az ifjúságra. Ezek közé tartozott e sorok írója is, akire azt akarták rábizonyítani, hogy Szécsényben a templom előtti téren álló orosz emlékmű meggyalázására buzdította föl cserkészcsapatának tagjait. Mivel a tett elkövetésekor már napok óta nem tartózkodott a helységben, hanem egy másik Nógrád megyei községben tartott nyolcnapos lelkigyakorlatot, és a nyomozók semmi olyasmit nem tudtak előkeríteni, ami a legcsekélyebb mértékben is azt igazolta volna, hogy köze volt a dologhoz, a szécsényi rendőrségről kénytelenek voltak elengedni. A magyar belügyi szervek és az orosz KGB előtt azonban továbbra is gyanús és nyilvántartott személy maradt, akit később izgatás és diák-összeesküvésben való részvétel miatt letartóztattak és két és fél évre elítéltek.
1947-től Nyíregyházára helyezik, de lelkigyakorlatait, misszióit az egész ország területén tartja. 1949-ben Jászberénybe kap diszpozíciót. Itt hitoktatással és pasztorációs tevékenységgel foglalkozik.
1950 szeptemberében - a hazai szerzetesrendek felosztása után - Budapestre, a Pasaréti úti rendházba kerül. Innen járt be több rendtársával együtt az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Történelem-földrajz szakon itt szerzett kitüntetéses tanári oklevelet 1954. július 15-én. Ezután a Mártírok úti rendházba helyezik. Innen utazik naponta Szentendrére, az ottani ferences gimnáziumba tanítani.
1974-.ben megjelenik A jászberényi ferences templom története c. monográfiája az Ecclesia Kiadónál. Ugyanitt 1975-ben a Szószéktől a bitófáig c. ifjúsági regénye. A forradalomban kifejtett tevékenysége és általában a politikai magatartása miatt 1960. november 15-én letartóztatják, és börtönbüntetésre ítélik. A legtöbb rabnak „harmadolják" vagy „negyedelik" büntetését, ő azonban azt hiába kéri. Neki maradék nélkül ki kellett töltenie a reá kiszabott másfél esztendőt.
Kiszabadulása után sorra jelennek meg történeti tárgyú írásai, köztük legkiemelkedőbb a háromkötetes Katolikus egyház története. Elismert szaktekintély lesz a hazai történettudomány művelői között. á azonban továbbra is úgy véli, a hatalom berkeiben nemigen van becsülete. Amikor jelen sorok írója - aki igen sok segítséget kapott tőle - egy alkalommal ajánló sorokat kér tőle kárpátaljai adatgyűjtő körútjához, Konrád atya a haza kommunizmus alkonyán, 1989. január 24-én többek között ezeket válaszolja:
Igen sajnálom, hogy nem tudok Neked segíteni Kárpátaljára tervezett utazásodban. Erről azonban én nem tehetek, hiszen még mindig fekete bárány, illetve nem sokra tartott ember vagyok.
Közvetlenül a rendszerváltozás után megjelenik Az egyházügyi hivatal titkai (Mécses Kiadó, 1990) c. könyve. Ezt követi 1991-ben A meggyilkolt katolikus papok kálváriája, majd 1992-ben A kommunizmusnak sem sikerült c. könyve. A Szent Maximilián Kiadó jelenteti meg 1993-ban Az 1956-os _forradalom és a katolikus egyház c. igen részletes, az egyházi személyeknek a forradalomban való részvételét elemző munkáját. Mint könyvsorozatunk olvasói tapasztalhatják, Konrád atya művei számos esetben szolgálnak számunkra értékes forrás gyanánt az éppen bemutatott személy ellenálló tevékenységének alaposabb megismeréséhez. Fogadja érte ezúton is köszönetünket!
Budapesten, a Mártírok útja 23. szám alatti ferences kolostorban tartóztattak le 1960. november 15-én. A kolostort a rendőrség körülvette, majd hat nyomozó bejött a szobámba, és közölték velem, hogy letartóztatnak. Zsitva József belügyminisztériumi nyomozó vezetésével megkezdték a házkutatást, miközben engem a Fő utcai börtönbe vittek.
Egész éjjel tartó kihallgatás után a cellába kísértek. Ekkor távoli harangszó ütötte meg fülemet. Figyelni kezdtem és felismertem, hogy a közeli templomunk harangját hallom. Számomra lélekharangként kongott a harang, mely mintha azt üzente volna: Soha többé nem mehetsz vissza rendedbe, és nem gyakorolhatod hivatásodat. A kihallgatásból is megérthetted, hogy az ÁVO nem enged többé sem tanítani, sem papi munkát végezni. Elve leszel lehetetlenné tett, trógerként élő emberroncs! Ez az élmény azután végigkísérte egész fogságomat. A jó Isten végtelen irgalmának köszönhetem, hogy mégsem így alakult az életem. Vizsgálati fogságon a Fő utcai katonapolitikai nyomozó intézetben tartottak 1961. július 27-ig. Az 1961. július 27-i ítélet után a Markó utcai fegyintézetben őriztek a másodfokú ítéltig, 1962. március 7-ig.. Az elsőfokú tárgyaláson a Budapesti Fővárosi Bíróság 2 és fél évi szabadságvesztésre és 5 évi közügyektől való eltiltásra ítélt. Az ítélet száma: T.B.I. 9218/1961.
Az ellenem hozott főbb vádpontok: Az 1956-os forradalomban való tevékeny részvétel, folytatólagos izgatás bűntette, a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés és a feljelentési kötelezettség elmulasztása. Ez utóbbit azért követtem el, mert tanítványaimat, akikről megtudtam, hogy rendszerellenes röpcédulákat készítenek és terjesztenek, nem jelentettem föl.
A másodfokú tárgyalás 1962. március 7-én volt a Fő utcai Legfelső Bíróságon. Ezen 1 év 6 hónap börtönben eltöltendő szabadságvesztésre, a közügyektől való 3 évi eltiltásra, valamint 800 forintnyi vagyonelkobzásra ítéltek. Az ítélet megokolásában azt mondták ki, hogy nem vagyok bűnös a feljelentési kötelezettség elmulasztásában, ezért egy évet elengedett a bíróság. Valójában azonban az egy esztendőt azért kellett elengedni a bíróságnak, mert az elsőfokú ítélet egyik fő vádpontja: 1958. húsvét másnapján - egyik diákom állítása szerint - amikor locsolkodni jöttek hozzám, én az illető diáknak pénzt adtam, hogy április negyedikére készítsen röpcédulákat, hamis és logikailag lehetetlen vádpontnak bizonyult. Ügyvédem ugyanis utánanézett annak, hogy mikor volt 1958-ban április 4-e. Kiderült, hogy hat nappal előbb volt, mint húsvét másnapja, amikor én állítólag pénzt adtam egyik diákomnak, hogy április 4-ére gyártson izgató röpcédulákat. A feljelentési kötelezettség elmulasztása alól továbbá azért mentett föl a bíróság, mert ha bűnösnek találnak ebben, akkor P. Nagymányoky Gilbert ferences tanárt és Czája Mátyás tornatanárt is le kellett volna tartóztatniuk, és el kellett volna ítélniük. Először ez is szándékukban volt, később azonban a külpolitikai helyzet romlása miatt a nyomozó hatóragok elálltak társaim letartóztatásának tervétől. Annak további oka, hogy csak izgatás miatt ítéltek el, az volt, hogy a nyomozó szervek nem ismerték az 1956-os forradalomban történt tevékenységem jelentős részét, amiről pedig tudomást szereztek, az 1961/62-ben már amnesztia alá esett. A jogerős ítélet kihirdetése után átszállítottak a Markó utcai intézetből Márianosztrára, az osztályidegenek börtönébe. Innen szabadultam büntetésem teljes letöltése után 1962. május 15-én. Zárkatársam is ekkor szabadult.
Mikor kiengedtek bennünket a börtönből, hihetetlenül nagy boldogság töltött el. Ebből ébresztettek föl zárkatársam szavai:
- Na, pajtás, A kis börtönből átmegyünk most a nagyba!
- Halkabban! Mert pár napra itt fognak „hízókúrára" - válaszoltam. Márianosztráról visszamehettem a Mártírok úti kolostorunkba, ahonnan elhurcoltak. Itt igazi testvéri szeretettel fogadtak. Megcsillant bennem a remény: mégis szerzetespap maradhatok!
Börtönbüntetésem egyik súlyos következménye volt, hogy nem mehettem vissza paptanári működésem helyére, nem engedtek tanítani. 1962 szeptemberében elöljáróim utasítására beiratkoztam a Hittudományi Akadémiára. A teológiai tanulmányok befejeztével, 1964. június 22-én summa cum laude eredménnyel doktorátust szereztem hittudományból.
1964 augusztusában szóbeli engedélyt kaptam az Egyházügyi Hivataltól, hogy Esztergomban taníthatok a gimnáziumban és a rendi teológián. Alig kezdtem el a tanítást 1964. szeptember 1-jén, egy hét múlva a tartományfőnök atya, P. Váradi Béla értesített, hogy megvonták tőlem a tanítási engedélyt. Keressem fel őt, és várjam meg az újabb intézkedéseket. Körülbelül két hétig teljes bizonytalanságban éltem. Ekkor a tartományfőnökre való tekintettel szóban újból engedélyt kaptam a tanításra, de csak abban az esetben, ha a rendőrségtől erkölcsi bizonyítványt szerzek. Ezt a tartományfőnök titkára, P. Posta Benjamin be is szerezte, és expressz-ajánlott levélben elküldte az Egyházügyi Hivatalnak. Válasz azonban a hivataltól hosszú hónapokig nem érkezett. 1965 februárjában a tartományfőnök atya hivatalos megkeresést intézett a hivatalhoz, a titkár atya pedig az iktatókönyvvel bement a hivatalba. Ezek után kénytelenek voltak nyilatkozni. Bocsánatkérés közepette azt mondták, hogy erkölcsi bizonyítványom valamelyik fiókban elkallódott, és csak nemrég akadtak rá. Ekkor írásban is megkaptam az engedélyt.
1967. július 25-én ötnapos, IBUSZ által rendezett kirándulásra utaztam a Magas Tátrába. A vonatra való felszállásom és kijelölt helyem elfoglalása után a kupéban megjelent két, a börtönből általam jól ismert nyomozó, és minden kutatási engedély felmutatása nélkül az egész utazóközönség jelenlétében csomagjaimat alaposan átkutatták, majd minden magyarázat nélkül távoztak.. Az eljárás mélyen felháborított engem is, de útitársaimat is.
1968. április16 és 24 között a Komárom megyei papság IBUSZ által rendezett turistaútra utazott a Szovjetunióba. Erre az útra, mint az esztergomi gimnázium történelemtanárát, a rendház vezetősége engem jelölt ki. Vonaton utaztunk mindenhová. Leningrádban nem történt semmi. Moszkvába való megérkezéskor bőröndjeinket az állomáson hagytuk, mi pedig autóbusszal mentünk a kijelölt szállodába. A csomagokat teherautón szállították utánunk. Amikor megérkeztünk, mindenki kivétel nélkül megtalálta a saját csomagját, csak az enyém hiányzott. Szobáink elfoglalása után városnézésre indultunk.
Igen kellemetlen érzések közepette mentem erre az útra, és közben csak azért imádkoztam, hogy bőröndömbe ne tegyenek be semmit, hiszen semmiféle tilos holmit nem hoztam magammal.
Mivel az állami levéltárak nem tudták szakszerűen kezelni és feldolgozni az egyházaktól 1950-ben elvett levéltári anyagót, 1969-ben ezt visszaadták jogos tulajdonosaiknak, az egyházmegyéknek, illetve a megfelelő szerzetesrendeknek. A kapisztránus rendtartomány levéltárát a Budapest Mártírok úti kolostor könyvtárában helyezték el. Nem lévén ferences levéltáros, mint történelem szakos tanárnak, nekem kellett egy szaktanfolyamot elvégeznem, hogy rendezni tudjam levéltárunkat, és elkészítsem annak alapszintű jegyzékét. A rendezés közben olvastam, kutattam. Ennek eredményeként született meg az első két könyvem.
Újabb diszpozíciót 1973 őszén kaptam, mivel a rendi elöljáróság a ferences főiskolát Esztergomból a Budapest-Pasaréti úti kolostorba helyezte. A főiskolán egyháztörténelmet, egyházjogot és néhány évig bölcseletet tanítottam. 1978 szeptemberétől a Római Katolikus Hittudományi Akadémia Levelező tagozatán 1990 őszéig egyháztörténelmet adtam elő.
1975 tavaszán a Magyar Népköztársaság elnöki Tanácsához kegyelmi kérvényt nyújtottam be, kérve teljes rehabilitásomat. 1975. május 5-i keltezéssel az Elnöki Tanács Titkárságától a következő választ kaptam: A kegyelmi kérelmet az ügyben eljárt elsőfokú bíróságnál kell benyújtani. A kérelmet a bíróság terjeszti föl az Igazságügyi Minisztériumba. Kegyelmi előterjesztést ugyanis a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához csak az Igazságügy miniszter tehet. A döntésről a kérelmezőt az elsőfokú bíróság értesíti. Kérelmét azzal küldjük vissza, hogy azt az elsőfokú bíróságnál nyújtsa be. Amikor ebben az évben több mint húszezren kaptak rehabilitálást, ezt én nem érdemeltem meg. A tanítás mellett tudományos és irodalmi munkásságot is folytattam. Tizenhárom könyvem jelent meg tizennyolc kötetben. A legjelentősebb mintegy háromezer oldalas, nagy formátumú, három kötetes Katolikus egyház története című könyvem. A könyveken kívül különböző folyóiratokban közel száz tudományos cikket publikáltam, valamint külföldön (Passau, Bécs, Róma) és hazánkban tizenkét történelmi jellegű tudományos előadást tartottam.
Jelenleg Budapesten, a Pasaréti úti ferences rendházban lakom és dolgozom. Rendi papnövendékeket egyházjogra oktatom, és tevékenyen bekapcsolódok az itteni plébánia lelkipásztori tevékenységébe. Mivel az utóbbi időkben sokat betegeskedem, igyekszem folytatni a magyarországi ferencesek történetének megírását, de hogy ezt sikerül-e befejeznem, csak a Gondviselő jó Isten tudja.
(( 1999. 12. 29. Szántó Konrád)
KRUPA SÁNDOR fr. Kolumbán ofm
Eger (Heves vtn.), 1907. július 20. 1948-ban, az egyházi iskolák államosítása előtt Magyarország hercegprímása, Mindszenty József bíboros körlevélben fordult a papsághoz és a hívekhez. Felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, súlyos következményekre amelyek az iskolák államosításával ifjúságunkat fenyegetik. Ezek a jóslatok aztán az idő múlásával rendre be is váltak. Az 1990-es rendszerváltozáskor olyan ifjúságot, olyan felnőtt társadalmat örököltünk, amilyent Mindszenty bíboros és a katolikus egyházirányítás előre pontosan megjövendölt. Minden esetre ha annak idején nem a papokat és szerzeteseket zárják börtönbe, akkor ma kevesebb dolga van a rendőrségnek és a bíróságoknak a bűnözőkkel.
1948-ban már az is bátor papnak számított, aki a vasárnapi szentmisén föl merte hívei előtt olvasni a szószéken Mindszenty bíborosnak a nyilvánosság számára írt körlevelét az iskolák államosításával kapcsolatban. Akadtak papok - bár igen kevesen - akik ezt a körlevelet nem olvasták föl. Féltek az állami hatóságok megtorlásaitól. Akadtak viszont más papok, akik nemcsak felolvasták a körlevelet, hanem maguk is állást foglaltak az egyházi iskolák elkobzása ellen.
Ilyen pap volt Krupa Sándor Kolumbán ferencrendi szerzetes, akit ezért az állásfoglalásáért 1948. december 7-én Debrecenben letartóztattak, és a bíróság elé állítottak.
Krupa Sándor 1923. szeptember 1-jén kezdte meg novíciusévét a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett ferencesek rendjében. 1924. szeptember 2-án tett ideiglenes, 1928. '' szeptember 1-jén ünnepélyes, örök fogadalmat. Pappá szentelték 1931. július 5-én. Ettől kezdve leginkább hitoktatóként működött Jászberényben, Pécsett, Szécsényben, Füleken, Szolnokon és Debrecenben. Ahol csak lehetett, a gyerekeknek játszóteret létesített. Egy ideig tartományfőnöki titkár volt Budán.
Hogy mindazt, amivel a bíróságon vádolták, valóban kijelentette-e a szószéken, abban kételkednünk kell. Mindenesetre a főbűn, hogy egyáltalán felolvasta a kommunisták leggyűlöltebb ellenfelének, Mindszenty bíborosnak a körlevelét, ez megfelel a valóságnak. Ezt a tényt azonban a Büntető Törvénykönyv alapján nem lehetett bűncselekménynek feltüntetni. Más okokat kellett hozzá keresem. Mindenesetre ezek a más okok is kevesek voltak ahhoz, hogy Kolumbán atyát 1948. december Bán négy évi börtönbüntetésre ítéljék. Amiről azonban a vádirat nem tesz említést: Kolumbán atya sikeres lelkipásztori tevékenysége az ifjúsági lelkipásztorkodásban. Minél előbb és minél több olyan hitoktatót el kellett távolítani állomáshelyéről (lehetőleg a börtönbe), akik személyiségük varázsával hatást gyakoroltak az ifjúságra. Kolumbán atya akkor került börtönbe, amikor a kommunizmus ellenségei ellen folytatott osztályharc a legélesebb, a legkegyetlenebb volt Magyarországon és a kelet-európai államokban. Ez az osztályharc a börtönökben is megnyilvánult a foglyok kínzásában. A rabokat hajnalok hajnalán fölverték, sohasem alhatták ki magukat. A cellában a nappali tartózkodást számos fegyelmi intézkedéssel pokollá tették. A mozdulatlan tétlenség sokakat az őrületbe kergetett. Az egyetlen változatosság abban állt, hogy ütötték, verték a rabokat, sokszor annyira, hogy a szerencsétlen belehalt. Kolumbán atyát egy alkalommal azért verték véresre, mert a kórházi rabzárkában Istenről beszélt társainak. Ennek az ütlegelésnek lett a következménye, hogy Kolumbán atya egyik szeme annyira megsérült, és azzal máig is csak homályosan lát.
Szinte halálra éheztették őket. Előfordult, hogy valakit éppen úgy keresztre feszítettek, mint Jézust. Ilyen és hasonló kínzások miatt számosan megőrültek.
A magyar kormány 1951-ben, Sztálin születésnapján (dec. 21.) hirdetett első ízben amnesztiát. Az amnesztia feltételeinek meg kellett felelni. Azt engedték szabadlábra, aki nem volt nagy bűnös, büntetésének letöltéséből már nem sok hiányzott, egészsége sem volt rendben. A beteg Kolumbán atya megfelelt ezeknek a kritériumoknak, ezért kiengedték a börtönből ezzel a búcsúszóval: Kint dögölj meg, ne rontsd a börtön statisztikáját! Biztosra vették, hogy hamarosan meg fog halni. Törvényes szabadulásátigazoló írás és minden pénz nélkül dobták ki az utcára. Nem engedték működni se papként se szerzetesként. A legkülönbözőbb fizikai munkát végezte. Lakást Budán kapott az Országúti ferences kolostorban egy kis zúg-cellában. De így is terhet jelentett a rendi vezetőség számára. Ezért 1965-ben kieszközölték, hogy nyugatra szóló kivándorló útlevelet kapjon, és végleg elhagyja az országot. Börtönéletét, megbélyegzettségét azonban a szabad világba is magával vitte. Még rendtársai is alig tudták elhinni róla, hogy nem besúgóként, spiclinek küldte ki a magyar titkosszolgálat. Hidegen, tartózkodóan fogadták, féltek még szóba állni is vele. Ugy vélték, nem más, mint „beépített kommunista ügynök." 1965. május 18-án érkezett meg Amerikába. Hamarosan Dewittre kerül egy kolostorba. Nyelvi nehézségei miatta pasztorációban nemigen foglalkoztatják. Ezért mint a kolostor kertésze dolgozik egész nap. Rendi elöljárói engedélyezték számára a saját maga választotta életformát. Reggel 6-kor kel, megy a kápolnába, jelen van a közös 7 órai misén. Utána elvégzi saját régi miséjét latinul. Aztán egész nap - sokszor 6-8 órát a parkban dolgozik. Ha esik az eső, akkor részt vesz a 12 órai szentmisén is. Börtönélményeiről, a magyar katolikus papok szenvedéseiről és meghurcoltatásairól számos cikke mellett eddig hat könyve jelent meg DeWittben: A sarló-kalapács bilincseiben (1976); A sarló-kalapács börtöneiben (1978); A sarló-kalapács áldozatai (1979); A sarló-kalapácsos sárkány áldozatai (19811983); A sarló-kalapácsos börtönrácsok titkai (1983); Isten a sarló-kalapács börtöneiben (1986). Sűrű levélváltásunk a nyolcvanas évek közepe táján, még a kommunista diktatúra idején kezdődött a dachaui karmelita nővérek, főleg a budapesti származású Péter Enikő nővér szíves közvetítésével. A Nyugat-Németországban feladott kérdőívvel őt is megkerestük, hogy küldené el számunkra börtönélményeinek leírását. Első levelünkre az alábbiakkal válaszolt:
Kedves Hetényi Úr! Megkaptam a kérdőívet. Szívesen is felelnék rá, ill. felelek majd, mert nagy örömet jelent számomra, hogy végre valaki ezzel is foglalkozik. De ma már annyira bizalmatlanok vagyunk mindenkivel szemben, hogy először meggyőződni szeretne az ember: tényleg nem visszaélésre akarják-e felhasználni a dolgot. Már ettől a félelemtől is sokan - legyen elkészülve - nem válaszolnak.
Én a most megjelent könyvemben - Isten a sarló-kalapács börtöneiben - szerettem volna a magyar szerzeteseket így összeszedni. Nem sikerült. Egyszerűen nem hajlandók nyilatkozni még kint, a szabad világban élők sem! Félnek a következményeiktől, ill. az otthoniakat féltik, mert a legtöbbje hazajáró, és fél maga is!
A kérdések közül nem egyre az ember nem tud felelni, egyszerűen azért, mert a pontos adatokat nem tudja. Hogyan tudnánk pontos napokat, dátumokat mondani, amikor fogalmunk sem volt, milyen napok is vannak, mikor vaknak az ünnepek, amikor már magam is úgy voltam, ha tudtam, kihallgatásra visznek, gyakoroltam előre, mikor is születtem, hogyan hívták anyámat, mert nem tudtam már. Voltak, akiket ilyenekben már zárkatársai segítették. Éppen ilyen a rabtársak nevei. Elfelejtettük őket, amit nagyon nem is volt szabad tudni! Mikor vittek egyik börtönből a másikba? Ha agyonvernének, se tudnám. Az én könyveimben azonban sok név szerepel, de még több névtelenül, mert nem akartunk nekik bajt okozni. [...]
Szóval csak novemberben válaszolnék a kérdőívekre, mert én addig minden nap reggeltől estig a kertben dolgozom. De novemberben leállok, s így jobban van effélékre is időm. Én szívből kívánom, hogy ez a vállalkozás igazi legyen és sikerüljön, mert holtbiztos, hogy ezerszer nehezebb lesz, mint a jelzett könyvet összeállítani! Mártsak az anyagát illetőleg is, hiszen állítólag amikor Vácott a Kisfogházban voltam, hatvan katolikus pap lett volna ott! És ezek a börtönélményeik nem úgy végződnek, mint Benkő István haláltáborosé, aki, amikor hazament, úgy találta, hogy az otthoniak többet szenvedtek, mint ő a haláltáborban. Szóval, ha megbizonyosodnék az ügy megbízhatóságán, segítségére lennék tőlem telhetőleg mindenben. Abban a reményben, hogy igaz ügyről van szó, köszöntöm örvendező lélekkel:
Krupa Sándor.
Dewitt, 1986. szept. 19.
(+Hetény Varga Károly nyomán)

Orbán interjú

2012. április 7.
Az Európai Unióban Magyarország körül kialakult viták egyik oka, hogy ma Európa szellemi világában fölényben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és szuverenitástól a nemzetközi, nemzetek feletti irányba kell haladni, Magyarország jelenlegi vezetésének azonban más értelmezése van az európai civilizációról és kultúráról - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Új Ember című katolikus hetilap szombaton megjelent húsvéti számában.

A kormányfő "A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet - Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel" című interjúban elmondta: az uralkodó felfogás szerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik, "mi viszont ezzel ellentétes irányban haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk, felfogásunk van". "A magyar ügy nem véletlenül vált ki rokonszenvet" - jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint most dől el, van-e esélye egy nemzetnek arra, hogy a saját útját járja. "Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris, családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre" - mondta a kormányfő, aki szerint egyre jobban polgárjogot nyernek azok az elméletek, amelyek Európa működőképességét már csak az Európán kívülről érkezők segítségével gondolják fenntarthatónak. "Mi ez, ha nem Európa hanyatlása?" - vetette fel Orbán Viktor, aki azonban hozzátette: optimista, reménykedik a megújulásban.

A miniszterelnök kifejtette: a keresztény Európa gondolatával korábban szinte mindenki egyetértett, mára azonban vízválasztó lett, "minden európai értékvita mélyén ez a kérdés húzódik meg". Orbán Viktor szerint akkor sincs ok az elkeseredésre, ha az európai politika színpadán azok a vezetők kerültek többségbe, akik kevésbé tartják fontosnak a keresztény gyökereket.

"Európa ma szenved, mert elvesztette gyökereit" - jegyezte meg, ám hozzáfűzte: az EU egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy "sohasincs kész, folyamatosan alakul. Ezért az unióban nincs teljesen elvesztett vagy teljesen megnyert ügy. (...) Amikor például az Európai Parlamentben szólalok fel, és úgy látom, hogy nem a többség álláspontját képviselem, akkor sem ellenséges közegben érzem magam, hiszen otthon vagyok."

A Magyarország körüli viták okairól szólva a kormányfő szólt az anyagi érdekekről is, amelyek szerint a rossz politikát folytató államokat időről időre meghitelezi a pénzügyi világ. "Nyolc év alatt brutálisan eladósították hazánkat", a hitelezőknek pedig az az érdeke, hogy az ország ne jusson ki az adósságcsapdából - fogalmazott.

"Örülnek, ha nagy kamattal, hosszú időn keresztül, folyamatosan fizetünk nekik". Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt - emlékeztetett.

A kormányfő leszögezte: az ország legnagyobb problémája az eladósodás. Jelenleg a befizetett személyi jövedelemadó 90 százaléka külföldre kerül, a korábban felvett hitelek kamatainak törlesztésére. A viták egy további oka, hogy milyen módszerekkel akar az ország kivergődni az adósságcsapdából - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: alulról nyitott középosztályt szeretne, a jövő reménye, hogy munkát tudnak adni az embereknek. Az idén 200.000 segélyből élő ember kezd majd dolgozni a START munka-programban, a tervek szerint két éven belül 350.000-re emelkedik a számuk.

"Én a középosztályba való bejutás útjának tisztán tartásán dogozom, hogy a felemelkedés munkával és erőfeszítéssel elérhető legyen" - nyilatkozta a kormányfő a katolikus hetilapnak adott húsvéti interjúban.

Ragadd meg a pillanatot!

Ma, a Költészet Napján Mécs László: Vadócba Rózsát oltok című versét vettem elő:
Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld
Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.
A kakas még az ólben pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.
Apokaliptikus, vad formája és nézése:
a fészemére vak és helyén gödör van vésve,
haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla,
bakkancsa és kabátja dróttal van összezárva.
A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi
vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi?
Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:
"Vadócba rózsát oltok, hogy sezbb legyen a föld!"
Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,
ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,
vad összevisszaságban, befonva minden ösvény,
s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.
Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült
s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:
---Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón,
harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:
s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését... a földet letarolták...
fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog...
S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"
Carpe Diem-

ezzel a címmel hoztam létre fotóalbumot, hogy összegyűjtsem az életnek azokat a pillanatait, amikor megcsillan Isten mosolya.
Ebben a kiüresedett, rohanó világban lehet- e szentebb küldetése egy tanítónak, mint felismertetni az emberekben a pillanat varázsában Isten mosolyát!
Hiszem, hogy ezt tettem tiszadobi gyermekeim között, ezt teszem Gálospetriben, Csaba Testvér gyermekei között.
„Digitális bevándorlóként „erre törekszem az elektronikus országúton is.

Gálospetri jelentkezik

Kedves Gálospetri Keresztszülők!

Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gálospetri otthonának nevében.
Fellegi Kató vagyok, egy évig voltam nevelő Petriben.
Szeretnék egy hírlevéllel jelentkezni, hogy a keresztszülők is bepillantást nyerhessenek a ház életébe.

A petri házat 2009-ben nyitotta meg Csaba testvér. jelenleg 26 gyermekkel működik, akik egy középiskolás kivételével, mind a faluban járnak iskolába.
10 fiunk és 16 lányunk van, sok a kicsi.
A legkisebb 4, a legnagyobb 17 éves.
Jelenleg két nevelő, egy karbantartó és egy szakácsnő teszi ki a munkatársak csapatát.
Gyermekeink között nincs teljesen árva, 98%-ban haza tudnak menni kb két hetente. Akik nem mennek haza ott nincs ház hova haza menni vagy nincs befogadó készség a szülők részéről.
Aki a mindennapokra kíváncsi,látogasson el a www.galospetri.blog.hu címre.

Szeretnék képet küldeni a gyerekektől azoknak, akik nem bánják.
Kérem, hogy aki nem szeretne több ilyen levelet kapni, írjon egy választ és nem zavarom többet.
Az alapítványnál sok féle keresztszülőség van, vannak akik látogatják a gyerekeket és vannak, akik kifejezetten kérik, hogy ne tudjnaka róla semmit sem, és ezt az alapítvány teljes mértékben tiszteletben tartja. Ezért én is csak azoknak küldenék képet, akik nem zárkóznak el ettől.

A gálsopetri gyerekek nevében minden kedves keresztszülőnek áldott feltámadást kívánok!
szeretettel
Fellegi Kató

Egy hosszú út titkai

Ma arra emlékezem, amikor Aranka először indult útnak Tiszadobra.
Lacival, párjával Miskolci albérletben laktak elsőszülött gyermekükkel, Dáviddal.
Édesanyánkat kisgyermekként, édesapánkat ifjúkorunkban veszítettük el.
Természetes volt számunkra, hogy egymás kezét fogva vezettük egymást rögös útjainkon.
Aranka, középiskolai érettségije után először színházi öltöztetőként próbálkozott.
Majd szenvedélyének, a kézilabdának engedve Tatabányára került.
Diákszínpad, majd leánynevelő intézet voltak állomásai.
Ott talált rá élete hivatására, az elesett gyermekek nevelésére.
A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán szerzett pedagógus diplomát.
Ágnessel, feleségemmel látogattuk meg a családot miskolci otthonában.
Munkát keresni indultak Tiszadobra, a Gyermekvárosba.
Zuhogó esőben, motorkerékpárral tették meg az utat.
Ágnessel riadt szemmel, esetlenül „babáztunk”.
Nem igazán tudtuk, hogyan működik egy csecsemő.
Pelenkázás után Manócska oda topogott hozzánk, böködte a derekát, jelezve, hogy valamit elrontottunk.
Aranka és Laci lelkesen mesélték a Tiszadobon látottakat.
Hamar döntöttek, legközelebb már mi utaztunk Tiszadobra, szakadt Daciánkkal.
Amit láttunk, bennünket is elvarázsolt.
Laci és Aranka nevelőtanárként, gyermekfelügyelőként dolgoztak.
Sugárzott belőlük az elégedettség, megtalálták küldetésüket, hivatásukat.
Négyen nevelkedtünk gyermekként.
Természetes volt, hogy Arankának sorra érkeztek gyermekei.
Dávid, Nóra, Péter és Lilla.
A nevelőotthon gyermekeit éppoly türelemmel, figyelemmel nevelte, mint sajátjait.
Otthon sosem maradhatott ki a programból az esti mese.
Mindig maradt rá energia.
Az egykori Gyermekváros lakói még most is könnyezve emlékezhetnek Aranka karácsonyi meséire.
Az én életem úgy alakult, hogy ott kellett hagynom a hadsereget.
Keserves próbálkozásaimat követően, magam is Tiszadobon kötöttem ki.
Pedagógus diplomát szereztem, követtem húgomat.
Egészségem megroppant.
Hogyan tovább?
Kérdeztem magamtól.
Rokkantnyugdíjas lettem.
De egy pedagógus sosem teszi le a lantot.
Ebből a hivatásból nem lehet „leszerelni”.
A Világ megfoszthat mindenünktől, de lelkünket nem veheti el.
Mert nem adjuk el!
Aranka is meg fogja találni a maga további útját.
Mert a változások nem sorscsapások, nem Isten büntetései.
Mindig újabb és újabb feladatokat kapunk.
Nem hagy magunkra.
Mindig ad társakat mellénk.
Istenhívő emberként, vagy akár ateistaként is Ő sosem hagy magunkra.
Kívánom Arankának, fedezze fel földi zarándokútja további titkait, Mi pedig ne hagyjuk magára!

A szenvedéstörténet egy relikviája

Ha választanom kellene
szenvedéstörténeted ereklyéi közül,
azt a piszkos vízzel teli tálat választanám.
Bejárnám a világot azzal az edénnyel
és minden lábat megmosnék,
átölelnék, megszárítanék.
Lehajolnék, amilyen mélyen csak lehet,
és fejemet soha nem emelném följebb a lábszárnál,
hogy ellenséget és barátot
meg ne különböztessek.
Megmosnám a lábát a gazembernek,
az ateistának, a drogosnak,
a börtönlakónak, a gyilkosnak,
annak, aki soha nem köszön nekem,
annak, akiért soha nem imádkozom,
mindezt csendben,
míg szeretetemben meg nem sejtik
a Te szeretetedet.
Luigi Santucci: Talán ti is el akartok menni?

Magyar ferencesek húsvéti üzenete

Látni szeretnénk Jézust!

Európai mindennapjaink tapasztalata, hogy ünnepeink lomtárhoz hasonlítanak: nagy kupacba fölhalmozott mindenféle holmi. A felszínen a nem olyan régi, „szinte még új” cuccok eltakarják a régieket, amelyeknek már létezéséről sem tudunk. Az ünnep járulékai: tárgyak, családi és népszokások, elvárások (rokont látogatni kell, sonkát enni kell stb.), és nem utolsó sorban a remélt pihenés, hiszen „hosszú hétvége” van.


Ilyenkor a Krisztust ismerő ember nekigyürkőzik, és szépen nekilát, hogy elhordja a szemetet, legalábbis azt, ami ugyan még hasznos lehet – máskor, másvalamire –, de most útban van. Mert kell, hogy valami mély és valódi értelme legyen ennek az egésznek, egy olyan középpont, amely körül elrendeződnek a dolgok, és a „holmi”-nak neve és őt megillető helye lesz: a „hosszú hétvégéből” találkozás a családommal, a szokásból alkalom a játékra, ahol szabadon az lehetek, aki vagyok… a hétköznapi szerepek és álarcok (és nyomorúságok) nélkül.


Mi hát az alapja ünnepemnek húsvétkor? Nem elégedhetem meg a gyerekek hittankönyvébe írt válasszal. Nem vagyok gyerek, és bevallhatom, nekem több kell. A hírek is bemondja, hogy „a keresztények” mit ünnepelnek húsvétkor, de én miért ünneplem? Mi közöm hozzá, és miért van közöm hozzá? A válaszadáshoz nem elég könyveket bújni, húsvéti képeslapot küldözgetni a neten vagy beleharapni a húsvéti sonkába (legalább gondolatban). Önmagamba nézek, és – ha még mindig folytatom – ott is rendet rakok, takarítok, hogy meglássam, észrevegyem, aki már olyan régóta vár. Engem. Ott.


„Uram, látni szeretnénk Jézust!” – mondja néhány görög Fülöpnek az evangéliumban. („Hát, nem tudom, mit tehetek, majd megnézem, ráér-e?” – ráncolja valószínűleg Fülöp a homlokát és szalad Andráshoz, aki biztos tud valamit ilyen szorult helyzetben… Idegenek és éppen most... de kínos!) Mintha csak ma történne. Rám néznek annyian – otthon, utcán, templomban, családban, iskolában – és ha nem is ezekkel a szavakkal, de szabályosan könyörögnek: „Látni szeretnénk Jézust? Te ismered, mutasd meg nekünk!” Ott van a szemükben, a mozdulataikban, még az ideges és agresszív ordítozásban is vagy az önpusztító pótcselekvésekben: „Vágyom arra, aki él, aki nem halhat meg örökre, aki életet ad. Mutasd meg Őt nekem!” És rezonál valami erre bennem is, egészen belül. Hiszen bennem ugyanez a vágy él: Látni akarok! Látni őt, aki él, aki nem halhat meg örökre, aki életet ad. Aki szent, erős, halhatatlan. Aki irgalmaz, és jóváteszi, ami ebben a világban helyrehozhatatlan és jóvátehetetlen. Látni akarom.


Ha tehetem, belemerülök az Egyház liturgiájába. A templomba lépve levetem a világi jelmezeket, egyszerű krisztushívő vagyok, egy a többi között. Engedem, hogy a szent szavak és jelek áthassanak. Csütörtök. Jó együtt, egy asztal körül. Asztalhoz ülök (megmostam a kezem?), néhány egyszerű szó és olyan táplálékot kapok, amit máshol nem. Élet van benne. Péntek. Végigjárom a keresztutat. Nem baj az se, ha érzelmeim és gondolataim mintha valami más úton járnának, a passió egy-egy jelenetében mégis ott látom magam (aki keresztre feszít? akit megfeszítenek?), és végül – a kereszt leleplezésekor rádöbbenek: Nem én, hanem Ő halt meg, egészen emberként. És én élek, Istennél, aki szent, erős, halhatatlan. Szombat. Gubbasztok a sír mellett (gyerekre vigyázva, főzve, takarítva, autót szerelve, újságot olvasva – mindegy). Várok. Beleszagolok a tavaszba, amely életet ígér, és belenézek a halott Krisztus arcába. Nem fordítom el az arcom többé egy szenvedő arctól sem. Húsvét éjjel. Átkelek a sötétségen, és belenézek a megdicsőült arcba. Látlak, Uram, mert élsz és én is élek. És eszembe jut szavad: Ha a búzaszem el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Igen, szeretnék így szeretni, kilépve magamból, hagyva, hogy meghaljon bennem a mulandó, hadd éljek végre teljes életet. Figyelmesen szemléllek, Föltámadt Úr. Tudom, ahol Te vagy, ott vagyok én is.


A Föltámadott megkérdezi Mária Magdolnát: „Miért sírsz?” Majd nevén szólítja, és ezzel kiemeli fájdalmából. Pétertől ezt kérdezi: „Szeretsz engem?” Háromszor is választ követel, és ezzel értelmet ad Péter további életének. Föltámadt Úr, Egyszülött Testvér, engem is megkérdezel. Nem sírok már, és életemnek értelme van – Benned elrejtve.
Krisztus föltámadt! Valóban föltámadt!

Ferences barátok



VPP Hirporta hir@hirporta.hu

Háromezer tiszadobi nagyjából

Amikor Tiszadob neve említésre kerül, egyeseknek eszükbe jut Andrássy Gyula, másoknak Ratkó József, Réti Mátyás, vagy Péli Tamás.
Nekem és még sokaknak:
„Anyácska”, azaz Illésné Áncsán Aranka, vagy Oláh Ibolya.
Olyan kevés fotóm maradt a Tiszadobi Gyermekváros életéről.
Ilyenkor mindig azt teszem, hogy visszaidézem, leírom emlékeimet.
A fotó, amit melléteszek, jellemző Aranka életére.
Éjt nappallá téve dolgozott, hogy gyermekeit, kollégáit biztonságban tudja.
Nem kímélte egészségét, még családját is a Köz után sorolta.
Miután Debrecenbe visszatértem, nem szakadt meg a kapocs Tiszadobbal.
Esténként telefonon tájékoztatjuk egymást sikereinkről, szomorúságainkról.
Amikor megtudtam, hogy megfosztották addigi élete gyümölcseitől, döbbenet lett úrrá rajtam.
Próbáltam információkat szerezni az interneten a miértekről.
A médiában nincs hírértéke annak, ha egy- hivatását megszállottan végző embert derékba törnek.
Április ötödike, húsvét előtti Nagycsütörtök van, amikor gondolataimat írom.
A napokban olvastam Böjte Csaba gondolatait, hogyan zabolázta meg fékezhetetlen gyermekeit.
Nagycsütörtökön, a szentmise keretében megmosta lábaikat.
Mindezt alázattal tette.
A gyermekek megértették szándékát.
Hasonló alázattal végezte pedagógiai munkásságát Aranka.
Jól tudom, határozottan, szigorúan fellépett, ha gyermekei rossz útra tévedtek.
De Csaba Testvér számára is természetes:
„A jó orvos nem cukorkával gyógyítja a súlyos beteget, hanem, ha szükséges, keserű orvossággal, vagy esetleg fájdalmas műtéti beavatkozással.”
Papp Tihamér Atya, akit lelki mesteremnek tekintek, egyik szentmiséjében példaként említette Szent Gianna, olasz orvosnőt.
Gianna gyermeket hordozott szíve alatt.
Súlyos rákbeteg volt.
Választania kellett, hogy egy súlyos műtéttel Őt, vagy születendő gyermekét mentsék meg.
Ő gyermekét választotta.
Tudom, most Arankát sem az önsajnálat gyötri, azokra a gyermekekre gondol, akik anyaként tekintenek Rá.
Nagycsütörtökön a fertences templomokban felhangzik:
Ő, a mester szolgál tanítványnak, bűnös voltát nem nézi Júdásnak.
„Íme ezzel példát adtam néktek, amit tettem, Ti is azt tegyétek!”
Azért mi is egymást így szolgáljuk, alázattal egymás lábát mossuk.
Egymás terhét jó szívvel viseljük, Mesterünknek parancsát kövessük.

Ász Família, ahol a bárányok nem hallgatnak

Nem kívánok nosztalgiázni, de ide kívánkozik az ÁSZ Família története.
Magyarországon még gyermekcipőben járt a nevelőotthonokban a családias nevelés.
„Riadtszemű, felsőágyas” nevelőtanárként kezdtem munkámat 1985 márciusában.
A gyermekek zöme Berkeszről érkezett.
Tízfős fiúcsapattal kezdtem.
A fiúk egyike másika még magával hozta kedvenc játékait.
Például Attila dugós puskáját.
A kollégium földszintjén kaptunk elhelyezést.
Gyermekfelügyelőként Szűcsné Gizike volt mellettem.
Harcias háziasszony volt.
Gyakorta Ő viselte a zord apa szerepét, rám osztva ezzel a mindent elnéző, babusgató anya szerepet.
Nem bántam, közel állt hozzám ez a mentalitás.
A nevelőotthonban elsőként kaptunk konyhát, amit szabadon használhattunk.
Nevet választottunk.
Vezetékneveink kezdőbetűjéből állt össze az ÁSZ.
Remek csapattá ért családunk.
Együtt sütöttünk, főztünk és nagyokat mulattunk.
A szakiskolában osztályfőnökként is tevékenykedtem.
Egyik órán azt a feladatot adtam diákjaimnak, készítsenek címert tanáraiknak, tulajdonságaik alapján.
Kíváncsian néztem, vajon engem hogyan látnak a gyerekek.
Egy bárányt rajzoltak nevem mellé:
Józsi Bácsinak birka türelme van.
Magyarázták.
Nem bántottak meg vele, dicséretnek tekintettem.
Igaz, időnként azt éreztem, nem térült meg a nevelésbe fektetett energiám.
Évtizedek után, most látom csak igazán, mennyit sikerült elérnem ezeknél a vadóc fiúknál.
Például azt a kiállást, amit megtapasztaltam az egykori otthonvezető, Aranka mellett.
Magam is sokat tanultam mellettük.
A nevelőotthonban találkoztam először cigány gyerekekkel.
Tőlük több szeretetet, tiszteletet azóta sem kaptam.
Aki Arankát ismeri, tudja, mennyi figyelmet fordított a roma hagyományok, kultúra megismertetésére.
Egész életemben hitetlen voltam.
De a gyerekekben felismertem, milyen hatással voltak rájuk a keresztény táborokban tapasztaltak.
Bárányokká lettek, akik nem hallgatnak, ha farkas közelít.

Roma gyerekek erős előítéletekkel

Roma gyerekek erős előítéletekkel
"Vagy olyanok lesztek, mint mi, vagy pusztuljatok!" - Diósi Ágnes szociográfus úgy véli, az európai embert évszázadokon át ez a mentalitás jellemezte. Egy gyermekotthonban készült vizsgálat ugyanakkor azt tanúsítja, hogy még a roma fiatalokban is erős cigányellenes előítéletek élnek.





A sok pénz nem garancia a minőségre. Az a 18 millió forint, amit Diósi Ágnes szerint az Európai Unió Phare-programja adott romológiai képzésre, filmkészítésre és egy cigány népismereti tanulmánykötet megjelentetésére - sok pénz. Ettől az eredmény akár silány is lehetne, de úgy tűnik, a képzést szervező konzorcium a komoly támogatásért cserébe komoly munkát végzett.
A nem kis megterhelést jelentő, 120 órás romológiai tanfolyamot gyermekotthonokban dolgozó pedagógusoknak hirdették meg. A több mint negyven jelentkező közül a végére harmincketten maradtak, ők viszont végigcsinálták becsülettel: tucatnyi előadást hallgattak meg, terepmunkákat végeztek, különféle cigány és jogvédő intézményekhez látogattak el, befejezésül pedig záródolgozatot írtak.
A képzés tapasztalatairól a közelmúltban a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban tartott rendezvényen számoltak be a szervezők és a résztvevők.
A romákkal kapcsolatos konfliktusok egy része abból fakad, hogy a többségi társadalom nem ismeri a cigány szokásokat - hangsúlyozta Molnár László szociálpolitikus a könyvbemutatóval egybekötött fórumon. Bizonyos cigány közösségekben például tilos fedetlenül hagyni az alsótestet. A tanárok sokszor viselkedési devianciának tartják, hogy a tizenéves roma gyerekek a testnevelés- óra előtt nem veszik át a tornaruhát. Pedig csak olyan szokásról van szó, amely beleivódott az életükbe, és talán nem is tudják szavakba önteni, miért nem hajlandók átöltözni. Ilyenkor aztán jön a büntetés. A gyermekvédelmi és gyógypedagógiai szakemberek részéről viszonylag nagy a tolerancia a romák iránt - mondta Molnár László -, de még így is gyakran tapasztalni, hogy a cigányokkal kapcsolatos témák nem számítanak "szalonképesnek".
Diósi Ágnes szerint az európai ember évszázadokon át úgy érezte, valamiféle vele született felhatalmazása van arra, hogy más népcsoportokat felzárkóztasson, meg- és átneveljen, le- és átszoktasson. Vagy olyanok lesztek, mint mi, vagy pusztuljatok! - foglalta össze ennek a szemléletnek a lényegét. A kérdés csak az, honnan ez a fensőbbség. Miért kellene mindig, mindenáron másoknak alkalmazkodniuk hozzánk?
A képzés résztvevői a lehető legszínvonalasabb tudományos ismereteket sajátíthatták el a cigányságról, ám ezzel még nem oldódott meg az összes probléma - hívta fel a figyelmet Mester Zsuzsa pedagógus. Mindenkinek saját prakszisában kell alkalmaznia a megszerzett tudást, és feldolgoznia azt a helyzetet, hogy némelyik roma családhoz ellátogatva nem feltétlenül a népismereti előadásokon tanult viszonyokkal találkozik.
A Fejéről a talpára címmel megjelent tanulmánykötet egyik írása arról tanúskodik, hogy a cigányok sem mentesek a cigányellenes előítéletektől. A szerző, Illésné Áncsán Aranka abban a gyermekotthonban készített vizsgálatot, ahol nevelőként dolgozik. Huszonnégy nem cigány és hetvennégy cigány fiatalnak tett fel kérdéseket a romákról. Kiderült, hogy a nem cigány fiatalok az átlagosnál kevésbé éreznek ellenszenvet a romákkal szemben, de még így sem akadt senki közöttük, aki elképzelhetőnek tartotta volna, hogy cigány származású társat választ magának.
Az igazán megdöbbentő válaszokat azonban a cigány fiatalok adták. Mindössze 27 százalékuk felelt úgy, hogy hajlandó lenne cigány társat választani. Különösképpen azok voltak elutasítóak, akik születésüktől fogva állami gondozásban élnek.
Bár a felmérés nem reprezentatív, Illésné Áncsán Aranka szerint az adatok azt mutatják, hogy a cigány fiatalokban erős az előítélet saját népcsoportjukkal szemben. A roma gyerekek nem érzik jól magukat roma környezetben. Nagy részük nem kívánkozik oda, viszont a többségi társadalom se akarja befogadni őket.
Forrás: Népszabadság

Az Ő sebei szereztek számunkra gyógyulást...

1. Jézust halálra ítélik

A SZERETET- et, mivel ártatlan, igazságos, és türelmes, nehéz elviselni azoknak, akik meglátják benne szeretetlenségüket, igazságtalanságukat, durvaságaikat. El kell tenni az útból, meg kell semmisíteni.


Jézusom, segíts megbocsátanunk azoknak, akik igazságtalanul elítélnek, összetörnek bennünket és gyógyítsd be testi-lelki sebeinket, amelyekből igazságtalanságunk és ítélkezésünk fakad.
(Urunk, Jézus!) Ne engedd, hogy a Tőled kapott adományokat, erőt arra fecséreljük, hogy azt kutassuk, kinek volt igaza és kinek nem!







2.Jézus vállára veszi a keresztet

A Szeretet, szeretettel hordoz másokat. Legyen akár súlyos kereszt is, nem hagyja ott, nem felejti el, nem fordul el tőle, hanem érte nyúl és átöleli. Vállára veszi, és örömmel viszi, mint a megváltás zálogát.

Uram, Te minden embert felszólítasz, hogy kövessen téged. Követésed megkívánja, hogy mindennap felvegyük keresztünket. Te azonban alászállsz oda, ahol mi vagyunk, a legmélyebb mélységbe is, hogy magadra vedd mindazt, ami fogva tart bennünket. Minden ember közelében vagy. Még azokat is felkeresed, akik meghaltak anélkül, hogy egyáltalán megismerhettek volna téged. (1Pt 3,19-20).
Jézusom, adj nekünk erős hitet, hogy bármilyen nehéznek tűnik is olykor egymást hordozni, szeretettel és örömmel tudjuk magunkhoz ölelni mindazokat, akiket életünkbe
adtál!













3. Jézus először esik el a kereszttel

A Szeretet törékeny, bármilyen erős is. Ha nem kap éltető erőt, ha gondoskodás, megértés, elfogadás helyett elutasítás, árulás és rúgások érik, ereje elfogy és haldokolni kezd.
Jézusom! Add, nekünk a Te szívedet, hogy mindig meglássuk, mire van szüksége a körülöttünk levőknek, hogy szeretetünk-szeretetük életben maradhasson, és növekedhessen!
Merjünk küzdeni az elnyomottak jogaiért akár hívők, akár hitetlenek! Legyünk szolidárisak a legszegényebbekkel! A tetteink beszéljenek, mert a puszta szó csak kábítószer!




4. Jézus édesanyjával találkozik

Milyen jó, hogy van Valaki, aki minden gondolatunkat, vágyunkat ismeri és csak szeretni tud! Édesanyánk mindig megbocsát!
Ő velünk van akkor is, amikor még a barát is megtagad, és elárul. A legnehezebb pillanatokban is ránk talál, és imája velünk marad mindörökké!

(Urunk, Jézus! Add, hogy földi zarándokutunk során minden fontos helyzetben találkozhassunk édesanyáddal, hogy segítségével biztosan hozzád érkezzünk és a ránkbizottakat is hozzád vezessük!)





5. Cirenei Simon segít Jézusnak

Igen, a Szeretet sokszor segítségre szorul. A segítség jutalma viszont, maga a SZERETET! Ha legyőzzük önzésünket, ha oda merünk hajolni az elesetthez, ha merjük átkarolni a beteget, hordozzuk a ránk bízottakat, megláthatjuk bennük az ISTEN arcát…
mert magát Jézust öleljük, és Ő vezet tovább, ha az első lépést, az első mozdulatot megtesszük FELÉ.

Egyszál magadban nem tehetsz nagy dolgokat. De ha másokkal egyesülsz -- akiket szintén Krisztus szeretete itatott át --, megnyílik az ösvény, amely a terméketlenségbôl a közös alkotáshoz vezet. Ha pedig a közösség a kiengesztelôdés kovászaként él a nagyobb egységben (az egyházban), akkor lehetôvé válik még a lehetetlen is.
Távol attól, hogy szalmalánggal lobogj, add oda teljesen életedet, hogy az Isten napról napra veled együtt alkothasson.





6. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

A Szeretet mindig odaadja magát. Ha az arcát töröljük le, az arcát írja a tenyerünkbe, ha a szívét kérjük, azt adja nekünk. Veronika egy volt a sok közül, mégis MINDENT megkapott, mert JÉZUSNÁL mindenki egyetlen. Milyen apróság: egy mozdulat, egy gondolat, egy lépés, egy zsebkendő, egy mosoly..
A Szeretet nem is vár mást, vagy többet, csak amennyire képesek vagyunk az adott pillanatban…
és ezekből az apró morzsákból tevődik majd össze halálunk óráján
Örök Életünk Kenyere

Meg kell szabadítanunk szívünket a földies gondolkodástól és szabadon kell szolgálnunk... Isten szeretetének kell képessé tennie bennünket a feltétlen szolgálatra. Minél visszataszítóbb a munka, annál nagyobb szeretetre van szükségünk, ha a nyomor leplébe burkolódzó Úrnak segítségére akarunk sietni...
(Urunk, Jézus! Adj bátorságot, hogy merjünk segíteni minden szükséget szenvedőnek!)




7. Jézus másodszor esik el a kereszttel

Az esések hozzátartoznak életünkhöz, a kudarcok erősítik a lelkünket. De az eséseknek mindig megvan az oka, amiért valakinek felelnie kell. A Szeretet együtt-érző, bizalomra épül, és viszonzást vár. Ha valamelyik hiányzik, könnyen megsérülhet. Olyankor nem elég rászólni, hogy álljon fel. Fel kell segítenünk, vele kell maradnunk, és be kell kötöznünk a sebeket.
És nem elég bekötözni, ápolnunk kell mindaddig, amíg be nem gyógyul és újra ép nem lesz a kapcsolat, a test, a lélek!
Megbánás, megbocsátás, jóvátétel...
Add Jézusom, hogy mindig megtegyem ezt a három lépést!



8. Jézus siránkozó asszonyokkal találkozik

A Szeretet sohasem sajnálni való, bármilyen kínokat áll is ki.
Sajnálni és siratni azt kell, akiben nincs Szeretet, akiben a szenvedés átkokat és harcokat indít el Isten, ember és önmaga ellen és még jobban megkeményíti a szívét.
A Szeretet minden fájdalmát és könnyét felajánlja azért, akitől kapja.
Ne sirassuk azt, aki életét tudja adni barátaiért.
Magunkat sirassuk, ha mi erre még nem vagyunk képesek.

Ó Istenünk, minden ember Atyja, te mindnyájunktól azt kívánod, hogy szeretetet vigyünk oda, ahol elnyomják a szegényeket, örömet oda, ahol az egyházon erôt vett a csüggedés, kiengesztelôdést oda, ahol az emberek elszakadtak egymástól; apa a fiától, anya a lányától, férj a feleségétôl, hívô attól, aki nem tud hinni, keresztény a keresztény testvértôl.

(Add Urunk, hogy ne méregessük szeretetünket, hanem tudjuk életünket adni barátainkért!)

9. Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Mélységek és magasságok. Sokszor találjuk magunkat a mélyben, miután azt hittük, hogy már meghódítottuk a csúcsokat. Sokan vagyunk még, akik hitetlenségünkkel, félelmeinkkel, és bizalmatlanságunkkal újra és újra süllyedni kezdünk "az élet tengerén".
Urunk, TE tudod, hogy mennyire esendők vagyunk Nélküled. Ezért előre mentél, hogy ne legyen olyan mélység, ahol ne találkozhatnánk
VELED...
(Urunk Jézus! Add, hogy eleséseink során valóban találkozzunk Veled és irgalmas szereteted segítségével, a szentgyónásban megtisztulva továbbhaladjunk az Általad kijelölt úton.)




10. Jézust megfosztják ruháitól

A Szeretet mindig kiszolgáltatja magát..
Ó Jézusom! Hányszor alázzuk meg egymásban a Szeretetet kegyetlenkedéseinkkel, hálátlanságunkkal... Úgy állsz most itt, teljesen kiszolgáltatva, védtelenül, ahogy a Szent Ostyában is adod magad.

Isten azonosította magát az éhezôkkel, a betegekkel, a mezítelenekkel, a hontalanokkal. Nemcsak a kenyér, hanem a szeretet, a gondoskodás és az elismerés után éhezôkkel; nemcsak a hiányos öltözet miatt csupaszokkal, hanem azokkal is, akik az idegenekkel szemben tanúsított irgalmatlan bánásmód miatt mezítelenek; nemcsak azokkal a hajléktalanokkal, akiknek hiányzik a tetô a fejük fölül, hanem mindazokkal, akiktôl megvonják az emberi szó melegét.
Együttérzés nélkül munkánk csak szociális tevékenység lenne, nagyon jó és hasznos, de nem volna Jézus Krisztus munkája, nem volna a megváltás része. Jézus úgy akar segíteni, hogy osztozik sorsunkban, magányunkban, szenvedésünkben, halálunkban. Azáltal váltott meg minket, hogy eggyé vált velünk.
Nekünk is osztoznunk kell a szegények sorsában, mert csak akkor vihetünk nekik megváltást, akkor vihetjük Istent életükbe, ôket pedig Istenhez, ha velük vagyunk.



11. Jézust keresztre feszítik

Fejeden töviskoronával, testedben égő kínokkal szögeinknek tártad tenyered. Igen, a Szeretet mindent elvisel, még azt is, ha nem szeretik viszont, még azt is, ha halálra kínozzák, még azt is, ha megölik.

Ó Jézusom! Hányszor feszítettelek meg a körülöttem lévőkben szeretetlenségeimmel! Taníts alázatodra, hogy engedelmesen tűrjem és szívből megbocsássam, amikor bennem szegeznek oda a Keresztre.

Igazi kereszténynek lenni annyit tesz, mint Krisztust valóban befogadni és egymás számára Krisztussá lenni; szeretni, ahogyan Krisztus szeretett minket a kereszten. Szeretnünk kell egymást, és önmagunkat oda kell ajándékoznunk egymásnak.
12. Jézus meghal a kereszten

A Gonosz órája ez, amikor a bűn legyőzte az ártatlanságot. Sikerült megölnie a Jót, sikerült összetörnie a tükröt, amely megmutatta álnokságát, de TE, ezt az órát is megszenteled.
Amikor az ember az Isten helyére tör, a Sátán diadalmasan fölkacag.
Amikor elsötétül a Világ, mert a teremtmény pusztítja el Teremtőjét, TE akkor sem fordulsz el megundorodva tőlünk.
Bár Tested élettelenül függ a Keresztfán, de kilehelt Szent LELKED irgalmával betölt, és újjászül bennünket.

Ha néha testvéreinknek éhen kell halniuk, ez nem azért van, mintha Isten nem gondoskodna róluk, hanem mert te meg én nem voltunk a szeretet eszközei Isten kezében, hogy ruhát és kenyeret adtunk volna nekik. Mert nem ismertük föl Krisztust, amikor Ô rongyos éhezô vagy magányos ember álruhájában vagy kitaszított gyermek képében újból közénk jött és menedéket keresett.
(Urunk, Jézus! Add, hogy mindig felismerjünk Téged mindazokban, akik hozzánk jönnek.)














13. Jézust leveszik a keresztről

Édesanyád végre, annyi szenvedés után, most még egyszer magához ölelheti megkínzott, élettelen testedet. De bűntelen lelke nem lázad, nem átkozódik, és nem sajnálja saját magát. Csak mérhetetlen fájdalommal nézi, mit tud tenni a bűn a Szeretettel. Veled együtt mondja:

Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

,,Szeressétek egymást!'' Ha ezt a parancsot eltöröljük, Krisztus egyházának egész építménye összedôl...

Közösségünkben a szegények iránti szeretetnek olyannak kell lennie, mint a lángoló tűz. Ahogy az elhamvadó tűzzel sem törôdik már senki, ugyanúgy közösségünk sem lesz már senkinek sem hasznára és el is pusztul, ha hiányzik belôle a szeretet.
(Urunk, Jézus! Add, hogy sohase hiányozzék belőlünk a szeretet!)



14. Jézust sírba teszik

TE a sírba is elkísérsz minket. Egyetlen pillanatra sem hagysz egyedül, életünk minden helyzetében velünk akarsz maradni.
Akárhányszor gördít elénk követ a Sátán, akármekkora súlyú is a vétkünk,
TE értünk jössz Angyalaiddal elhengeríted a követ…

hogy létünk értelme feltárulhasson előttünk,
és elnyerjük
az
ÖRÖK ÉLETET



Urunk, segíts minket, hogy megtanuljuk elviselni a mindennapi élet terheit és kínjait. Hadd nyerjünk kereszthalálod és feltámadásod által új erôt, hogy az élet egyre nagyobb és alkotóbb teljességére jussunk. Te ugyanolyan türelmesen és alázatosan szálltál alá az emberi élet mélységeibe, mint ahogy szenvedésed és keresztrefeszítésed kínjait elfogadtad. Segíts minket, hogy a naponta újból adódó veszôdségeket és nehézségeket jókor jött alkalomnak tekintsük arra, hogy növekedjünk emberségünkben és hozzád hasonlóbbá váljunk. Tégy minket képessé arra, hogy az ilyen helyzetek próbatételét türelmesen és bátran kiálljuk, és erôsítsd meg bennünk a segítségedbe vetett bizalmat.

Ha meghalunk veled, veled együtt föl is támadunk.

Virágvasárnap titka

Üdvünknek boldog ünnepe!
Ujjongnak mind a századok:
Jézus, megváltó Istenünk világnak gyógyulást hozott.
Hat nap, hogy húsvét eljövend, Betániába látogat, hol Lázárt sírból kelti fel, ki negyednapja halott.
Drága kenettel gazdagon siet az Úrhoz Mária, Krisztusnak lábát megkeni, s könnyekkel bőven öntözi.
S hogy megtörténtek mindezek, Jézus, ki legfőbb Mesterünk,
Szamárcsikóra ülve fel Jeruzsálembe érkezik.
Isten kegyelme mily csodás!
Jósága hozzánk végtelen!
Kicsiny szamáron jön közénk, ki a világot alkotá!