Népszerű bejegyzések

2012. január 14., szombat

Egy este a Romkertben

Különleges esti programot választottam a Romkertben, törzskávéházamban.
Márkus Luca és Koroknai Árpád voltak a fellépők.
Amit tudni lehet róluk:
Márkus Luca…15 éves,a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatának tanulója.
9 éves kora óta szerepel színpadon, 3 évig tagja volt a debreceni Vasutas Musicalstúdiónak és filmekben is játszott. (A Csokonai Színház Liberté’56 darabjában Nagy Imre unokáját alakította, legutóbb pedig a Mária musicalben szerepelt.)
10 éve klasszikus balettet és színpadi táncokat tanul, számos díjat nyert ebben a művészeti ágban. A Debreceni Gyermek –és Ifjúsági Fesztiválok nagydíjasa volt – legutóbb ének, azt megelőzően pedig próza kategóriában.
Énekelni Koroknai Árpád (Társulat, P.Box, Ómen, Acoustic Gallery) tanítja 3 éve, akivel rendszeresen fellép különböző rendezvényeken, koncerteken, akusztikus esteken. Egy éven keresztül a Strings of Rock ‘N’ Roll együttes énekese volt, zenekarával számos koncertlehetőségük adódott itthon és felléptek Székelyudvarhelyen, valamint Nagyváradon is.
A fiatal énekes szárnyait bontogatja.
A város művészeinek, pártfogó közönségének köszönhető, ha egy sikeres pálya útjára indul.
Tegnap este, ott a Romkertben elindult egy.
Nem szokatlan, amikor a műsor végén „ kalapoznak” a fellépőknek.
Megtörtént már, hogy az utiköltségre gyűjtöttek pénzt.
Nem botránkozunk meg, ilyen világban élünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése