Mindenkinek megvan a maga keresztje

Nem titkolom, hogy bal lábbal keltem, már napok óta nyomaszt a tél. Úgy tekintek rá, mint egy nemkívánatos vendégre, aki nem akarja elhagyni otthonunkat. Csendes, nagyböjti elmélkedésekkel múlatom időmet. Gondolataimat megosztom a közösséggel, mert tudom, hogy egyházi vezetőink gondolatait kevesen kísérik figyelemmel, de egy laikus gondolatai, a közeledő húsvétról, talán könnyebben emészthetőek a hétköznapi ember számára. Tartok attól, hogy az ünnep közeledtével az egyszerű ember előtt nyuszik, bárányok, tojások fognak megjelenni. Holott az igazi Húsvét titka már karácsonykor, Jézus születésével elkezdődött. Már a Betlehemi Jászolban felsejtett embersége, közénk jött, hogy életét adja bűneinkért, megváltásunkért. A Szentatya nagyböjti üzenetében kiemelt fontosságot tulajdonított a jótékonyságra. Ma, én is erről elmélkedem. Jótékonyságról szólva, mindig felidőződik bennem barátom gondolata: Szegény vagyok, majd akkor segítek másoknak, ha nyerek a lottón. Számomra a példát, az özvegyasszony két fillérje adja. Milliókkal ugyan nem tudok segíteni, de szívesen megosztom másokkal, amim van. Tudom, milyen nagy szükség van Magyarországon a segítő kezekre, szívekre. Jó cselekedeteinkkel kapcsolatban Szentatyánk kifejtette, hogy soha ne ne saját dicsőségünkre tegyük azt. Anélkül, hogy néven nevezném, örömmel teszek említést egy nélkülöző családról, akik életét egy idő óta figyelemmel kisérem, segítem. Sokszor nem a segítség mértéke számít, hanem annak tudatosítása, hogy nincsenek egyedül, van, aki megkérdezze, minden hátsó szándék nélkül: Mi újság? Mit segíthetek? Ne adjunk milliókat, adjunk többet: Magunkat! Húsvét titka számomra ebben rejlik.