Milyen csodálatos a világ!

Január utolsó napját írjuk. Az ember fizikai, lelki tartalékai kifogyóban vannak. Egyesek, élve a torkos csütörtök nyújtotta kedvezményekkel, jót esznek, így töltődnek. Magam fontosabbnak tartom lelki tartalékaim felhalmozását. Megragadni az élet csodáit. Egy régi, szép pillanat fotójával, vagy egy szép emlék visszaidézésével. Egy esztendeje a Debrecen Dixiland Jazz Band koncertjén élveztem Luis Armstrong előadásában, milyen csodálatos a világ. Az, hogyan élem meg az élet elröppenő pillanatait, csak hozzáállás kérdése. Elmerülhetek az önsajnálatban, vagy észreveszem a hétköznapi csodákat. Ezek sorában első helyen áll a születés csodája. Nincs nagyobb boldogság a felsíró csecsemő hangjában meghallani Isten teremtő szeretetét. A napokban orvosokat látogattam panaszaimmal. Súlyos idegrendszeri károsodást diagnosztizált. Nem fogtam fel Isten büntetésének, vagy haragjának. Azok az emberi természet sajátjai. Ő a teremtés legnagyobb művésze. Nehézségeinkkel lehetőséget ad nekünk, hogy megerősödjünk, megtisztuljunk. Figyelmeztetéseiből milyen keveset veszünk észre. Egy történet jut eszembe: Egy hindu bölcs európai barátjánál vendégeskedik. A lakáshoz közeli parkban sétálnak, amikor megszólal: Hallod a tücsök ciripelését? Rajtad kívül más nemigen hallja. Szólalt meg barátja. Mert a te civilizációd másra figyel. Továbbsétálva benyúlt az indiai barát a zsebébe, majd egy marék pénzérmét ejtett a járdára. Emberek ugrottak, hogy felkapják. Látod, ti erre figyeltek. Ilyen szelektív a hallásunk, észlelésünk. Wass Albert: Te és az Isten című írását idézem: „ Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot! Honnan tudja még bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó, s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökerét, de már megindulnak benne az élet nedvei, és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral, és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes! Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted. Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról napra, percről percre, mindig újat és mindig ugyanazt.” Erre kell gondolnunk, amikor el akarják velünk hitetni, hogy nincs Isten. Mert elárverezték a házad, elbocsátottak a munkahelyedről, elfogyott a pénzed. Mert elveszítetted akiket szerettél. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod: nincs igazság. Valójában a te világodat érted alatta. Istennek semmi köze a házakhoz, órabérekhez, az ember által feltalált bombákhoz, semmi köze ahhoz, hogy kapsz- e nyugdíjat, vagy sem, és hogy meg tudsz- e élni abból a pénzből, amit mások adnak neked. Isten Művész, aki megalkotta a virágok milliárdjait. Pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit alkotott, azért Ő vállalja a felelősséget.