Szentháromság Vasárnapján

Útnak indultunk íKrisztusért. Szent Ferenc maga is zarándok volt. Életrajzaiból tudunk szentföldi zarándokútjáról, illetve az itáliai Garganón fekvő Monte San Angelóra tett utazásáról. Életének és lelkiségének fontos állomásai ezek, hiszen a ferences spiritualitás, amelyet úgyfoglalhatunk össze, hogy a” szegény és megfeszített Krisztus követése közösségben”, nagyon is rokonítható a zarándok lelkiséggel. Azzal a lelki hozzáállással, amelynek alapja a megszokottból való kilépés, a kényelmetlenségek, az egyszerűbb körülmények vállalása és az útnak indulás Krisztus miatt. Szentháromság Vasárnapján debreceni ferencesekkel keltem útra Szilágynagyfaluba Mária kútjához, a Szentháromság Hegyen emelt Egység keresztjéhez. Magammal vittem közösségünk kéréseit, hogy erdélyi magyar és román testvéreinkkel együtt imádkozzam teljesüléséért. Csilik János Atya és a nagyfalui engesztelő közösség csodákat visz véghez. A zarándokok arcán öröm és boldogság tükröződött. A karizmatikus énekek éneklése még a kívülállókat is megérinti. A jóság, a szeretet ragadós. Csilik Atya prédikációjában pappá szentelésének harmincadik évfordulójáról szólt. Közös imára hívott bennünket az újonnan felszentelt fiatal papokért. Imádkozom, hogy az Ő példája követőkre találjon, hogy papjaink megszólalásakor ne azt érezzem, savanyú uborkába harapott, mert a fiatalok ettől elriadnak. Sugározzanak békét, boldogságot, magával ragadó, követésre méltó személyiséget.