Ferenczes István: Csíksomlyói naphimnusz

Mindenható Isten, fölséges Atyánk, Téged dicsér minden és téged áld. Szívünkből száll minden ének, Könyörgés, hála, dicséret Hozzád kiált. Nevedet sem vagyunk méltó kimondani, Előtted csak dadogva tudunk szólani, Csíksomlyón a por is áldott, Fölmagasztalt alkotásod Ki mondja ki… Aranyban ragyog Urunk és Apánk a Nap, Keletről nyugatra jár, rajtunk áthalad, Őbenne lakik Máriánk, Ő lett a hazánk, pátriánk, Tenger s a part. Ringat, altat, eljátszik velünk Földanyánk, Téged dicsér mikor ver s amikor megáld, Mikor gyümölcs ragyog a fán, Amikor elhull a virág S hó hull reánk. Téged dicsér, a téli égről ránk ragyog, Szerelmünk hívogat, asszonyunk a Hold, Feléd emeli arcunkat, A szegénynek utat mutat És csillagot… Ahol az a csillag ragyog, ott él Öcsénk A Szél, bárányfelhőt terelve száll fölénk, Áldott légy Uram érte is, Rosszaság semmi benne nincs… Öleld körénk. Madonna-kékben tengerárnyi hó pihét, Adtál nekünk sok Húgocskát, csillag-csibét, Tejutat, göncölt, ragyogást, Mint szelíd őznek álmodást S békés ébredést. Téged áld Uram a Víz, a mi szép Nénénk, Tóból, tiszta forrásból tükröt tart elénk Végestől a végtelenig, Ő visz a kéklő tengerig Kegyelmedért. Kőkertünkben Téged áld a szomorú fűz, Ha este jön, árnya alatt Bátyánk a Tűz Lobogtatja igazságát, Megmelegíti az árvát, Félelmet űz. Erdőink alatt medve, farkas, róka jár, Kezünkre száll pitypang és cinege madár, Gyopár, sólyom, tücsök, kökény, Téged áld minden teremtmény, Tégedet vár. Ki másoknak megbocsát Téged dicsér, Téged áld mind, ki tűri a szenvedést, A legjobban azt szereted, Ki életen át szenvedett Szerelmedért. Laudato si mi singore, áldott légy, Ha jön a jó halál, ha eljön majd a vég. Boldogok kik Benned múlnak,