Böjte Csaba: Hegymozdítókká kell lennünk

Miért vannak és mire jók a megpróbáltatások, az élet nehézségei, s hogyan fogadjuk őket, hogyan küzdjünk ellenük, illetve hogyan küzdjük le őket? – e kérdésre kereste és mutatta meg a válaszokat március 16-án Böjte Csaba ferences szerzetes a Veszprém megyei Lovason, a Balaton mellett, ahová a hóakadályok ellenére is szerencsésen megérkezett. A Lovasi esték hagyományos programsorozatában – mely az idén testi és lelki egészségünk témakörében szervezett előadásokat – ezúttal rendhagyó időben, pontban délben kezdődött meg a szerzetes lélekemelő, ugyanakkor szelíd humorral fűszerezett elmélkedése. Az újszövetségi történetnek már a kezdetén azzal szembesülünk, hogy csupa küzdelem, megpróbáltatás a Szent Család élete – mutatott rá Böjte Csaba. Óhatatlanul megszületik a kérdés az emberben: Isten miért nem segít Máriának, miért kell olyan rideg és kitaszított körülmények között megszülnie a gyermekét, Jézust, s az Úr miért nem segít később sem, mikor Mária és József elvesztett gyermeküket keresik Jeruzsálemben? A kérdések sora hosszan folytatható volna, de a válasz nem az természetesen, hogy Isten magára hagyta az embert, vagy nem szereti. Isten küzdőképes, edzett emberré, nemesebbé akar emelni minket a próbákkal. Mindezek a javunkra válnak, hiszen testben-lélekben megerősödünk, ellenállókká válunk, miközben megvívjuk küzdelmünket a nehéz helyzetekkel. Hogy felnőjünk ahhoz, hogy Istennel egy asztalhoz ülhessünk, feladatokat kell elvégezni. Az elénk adott feladatokra ezért úgy kellene tekintenünk, mint Isten ajándékaira, amelyek nyomán többek, gazdagabbak leszünk. Van-e hitünk önmagunkban, és hisszük-e, hogy Isten küzdelmeinket megsegíti? – vetette fel az előadó. XVI. Benedek pápa egyházfői végrendeletének tekinthető a hit éve. Márton Áron is a hit megőrzését adta testamentumba a magyar nemzetnek. Példákat idézett, amikor a hit szinte hegyeket mozdított meg az emberek életében, reménytelen helyzetükből is kézen fogta őket az Isten, látva igyekezetüket. A hit cselekedet nélkül halott – idézte Jakab apostolt Böjte Csaba. S valóban, Isten bízik bennünk, hogy képesek vagyunk felnőni, hogy egymás testvéreiként, békében éljünk majd a világban – emelte ki a ferences szerzetes. Elmesélte: amikor a nagyszalontai kaszárnyát felajánlották neki, hogy ott is gyermekotthonokat hozzanak létre, eleinte bizonytalanul indultak neki az előkészületnek. Aztán kaptak több helyről külföldiektől támogatást, s a végén a román állam segítségével sikerült befejezniük. A háborús fészekből szeretetotthont tudtak teremteni. „Hinnünk kell a szeretet világformáló erejében, mert abban van a jövő” – hangsúlyozta. Erdélyi otthonaik eseményeit idézve hozott megható példákat arra, hogy a szeretet küzdelemre kész erejével miként találtak egymásra családok, miként gyógyultak be lelki sebek, és váltak ellenségeskedők barátokká. „Hinnünk kell a kiengesztelődésben, a párbeszéd erejében.” Március 15-e emlékezete kapcsán nemzeti küzdelmeinket idézte, s szóba hozta Trianont is, kutatva, milyen választ lehet adni erre a máig tartó traumára. Nem megoldás az elveszett országrészek uralkodó népeinek pocskondiázása, a gyűlölködés. Árpád vezér példája nyomán – aki képes volt megegyezni a törzsekkel, hogy a Kárpát-medencében szeretnének letelepedni – nem tehetünk ma sem, most sem mást, minthogy közösségeink egységét újjáépítsük, ki kell engesztelődnünk egymással. Nem szabad engednünk a rosszindulatú megosztó politikáknak – hangsúlyozta Csaba testvér. Az előadás végén közös imára hívta az egybegyűlteket. Toldi Éva/Magyar Kurír