Belső iránytűm 2014- re

Az új esztendőben mindannyian keressük, hogy merre tovább? Nekem is meg kellett hoznom saját, súlyos döntésemet. Az idő fogja igazolni, hogy jól döntöttem- e? Hagytam magam lelkiismeretemtől vezetni. Hogyan is működik belső iránytűnk? Egy érdekes írást olvastam az Új Emberben, Papp Miklós tollából: A lelkiismeret, mint Isten „ hangja” a címeEbből egy érdekes részt idézek: „Ágoston szerint, amikor a lelkiismeretre figyelünk, akkor mélyebben ismerjük meg magunkat és a világot, s ugyanakkor halljuk Isten hangját is. A lelkiismeretben találkozunk azzal, aki közelebb van hozzánk, mint mi magunk. Így aki „igazi önmaga" akar lenni, annak nem csupán gondolkodnia kell (Descartes), s nemcsak érzelmei rezdüléseire kell figyelnie igaz önismerettel (pszichológia), hanem Istennel kell találkoznia. Ezért aki elvéti a lelkiismeretét, az tulajdonképpen nemcsak az Istennel való kapcsolatot, hanem igaz önmagát is elvéti. A jó életet először a lelkiismeretben nyerjük meg, s ott is veszíthetjük el. Ezért imádkozunk a jó lelkiismereti iránytűért.” Ezért imádkozom magam is.

Ferencesek karácsonyi üzenete

A karácsony ismét odaállít minket a betlehemi jászol elé, felidézi a nyomorúságos emberi körülményeket, amelyek az evangélisták szava szerint Jézus születését kísérték. Olykor belegondolunk, hogy a jászol valójában az állatok etetőhelye volt – de aztán odébb toljuk ezt a szalonképtelen gondolatot, hiszen az istállószag realitása már sok nekünk. Márpedig Ferenc pápa nem kevésbé erős szavakkal írja le, hogy milyennek is szeretné az Egyházat. Az evangélium hirdetőitől azt kívánja, hogy nyájszaguk legyen: merészkedjenek közel az emberek életéhez, ne féljenek a velük való érintkezéstől. Olyan egyházat képzel el, amely „sebeket szerzett és bekoszolódott”, mert ott járt, kint az utcán, ahol az emberek, és nem maradt meg biztonságos kényelmében. Nem is késett sokáig azoknak a keresztényeknek a reakciója, akik ehelyett inkább egy „tiszta és ragyogó” egyházat akarnának, amelynek tisztségviselői ne érintkezzenek a világgal, mert az mindjárt „megfertőzi” őket. Isten azonban már az első karácsony alkalmával világossá teszi, hogy nem ez a távolságtartás a szándéka, és a világban nem kíván egy érinthetetlen tisztaságban mutatkozni. A keresztény üzenet éppen abban áll, hogy a betlehemi istálló valóságos és tényleges nyomorúságában Isten megbocsátó közelsége és emberszeretete válik láthatóvá. Ferenc pápa sem mond egyebet, mint hogy Isten szeretete ma is az emberi nyomorúság közepette ragyog fel, itt érint meg minket. A betlehem-állítás első mestere, Assisi Szent Ferenc ennek az ellentétnek volt az imádkozó szemlélője. A betlehem felállításával ez volt a szándéka: „Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon szememmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán.” – írja róla Celanói Tamás életrajza. Szent Ferenc mai magyar követői előtt ez a karácsonyeszmény lebeg, amikor intézményeikben, iskoláikban, szolgálataikban készek „sebeket szerezni és bekoszolódni”, közösséget vállalni a ma emberével, és ezzel valamit megéreztetni Isten megbocsátó és szabadító közelségéből. Néha minket is megkísért egy „steril tisztaságba visszahúzódó” szerzetesi élet képe. A betlehemi evangélium azonban képes elfeledtetni velünk a kényelem érdekeit, és arra visz, hogy jelen legyünk az emberek világában. Ebben a magunkat felejtő, életközelséget vállaló szolgálatban szeretnénk megújulni karácsonykor. Köszönettel imádkozunk mindazokért, akik törekvéseinkben megértenek és támogatnak minket. Legyen jutalmuk az a világosság, amelyet Jézus jelenléte hordoz. Kegyelmekben gazdag Szent Karácsonyt kívánva jó egészséggel, békességgel az újesztendőben. a ferences testvérek Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Jánosnak szeretettel!

Hűvös novemberi napon találkoztam utoljára Jánossal, a sámsonkerti koldussal. Ült az élelmiszer áruház bejárata előtt, minden ízében reszketett. Sapkáját nyújtotta felém, sárga szemét rám emelte. Mi újság van Veled? Kérdeztem? Napok óta nem tudok enni, mondta szomorúan. Minden visszajön. Orvoshoz kellene menned! Mondtam atyáskodva. Már elkészítettem Neked a meleg kabátot, legközelebb elhozom. Pénzt most nem tudok adni, mert nekem sincs, oda ülhetnék melléd. Nem számít, az a fontos, hogy ne menjünk el szó nélkül egymás mellett! Kezét nyújtotta felém. Megfogtam, de legszívesebben férfiasan magamhoz öleltem volna. János a koldus bölcsebb volt, mint sokunk a világban. Talán már egy boldogabb, Örök Hazából figyel Rám. Szeretettel gondolok Rád és minden sorstársadra János Barátom!

Jánosnak szeretettel!

Hűvös novemberi napon találkoztam utoljára Jánossal, a sámsonkerti koldussal. Ült az élelmiszer áruház bejárata előtt, minden ízében reszketett. Sapkáját nyújtotta felém, sárga szemét rám emelte. Mi újság van Veled? Kérdeztem? Napok óta nem tudok enni, mondta szomorúan. Minden visszajön. Orvoshoz kellene menned! Mondtam atyáskodva. Már elkészítettem Neked a meleg kabátot, legközelebb elhozom. Pénzt most nem tudok adni, mert nekem sincs, oda ülhetnék melléd. Nem számít, az a fontos, hogy ne menjünk el szó nélkül egymás mellett! Kezét nyújtotta felém. Megfogtam, de legszívesebben férfiasan magamhoz öleltem volna. János a koldus bölcsebb volt, mint sokunk a világban. Talán már egy boldogabb, Örök Hazából figyel Rám. Szeretettel gondolok Rád és minden sorstársadra János Barátom!

Csaba Testvér a csángó gyerekekért

Kedves Testvérek! December 5-dike után, próbáltam egy kicsit csendbe maradni. Úgy érzem, hogy egyetlen helyes válaszunk a szégyenletes nemre, egy határozott Igen kell hogy legyen: Igen az életre! Igen a szeretetre! Igen a határokon túli testvérre! Éppen ezért, felkértem az árva gyerekeinket, hogy készítsenek ajándékcsomagokat a moldvai csángó gyerekeknek. A gyermekeink igent mondtak a szeretetből vállalt áldozatra, s így több száz csomag napok alatt elkészült. Minden programomat lemondtam és egy nagy busznyi ajándékkal elindultam Erdély határain túli testvéreinkhez, a Moldvai csángókhoz. Hosszan látogattam Hegyeli Attila által szervezett tizenkét magyar oktatási központot, amelyekben 21 romániai magyar pedagógus oktat, nevel magyar nyelven, közel nyolcszáz csángó gyereket. Emberfeletti munkájukat, kis bérelt garázsokba, fészerekben végzik, sokszor a 10-12 négyzetméteres kis szobákban, 20-30 csillogó szemű gyermek szorong, az agyonkopott tenyérnyi táblácska előtt. Magyarul beszélnek, énekelnek, imádkoznak. A pedagógusok 6-8 négyzetméteres kis szobácskában laknak, s bár végzetségük, pedagógusi tapasztalatuk alapján még itthon Erdélyben is igazgatói posztokért pályázhatnának, mégis mosolyogva kitartanak a ficánkoló csángó gyermekek mellett. Történész, filozófus, filológusi diplomákkal elemista gyermekeket tanítanak betűvetésre, vesződnek kacagva, sírva a kisiskolások mindennapi gondjaival. Munkájuk eredményes, mert ők nem azt mondják, hogy a 24. órában értek a csángó gyerekek közé, hanem azt, hogy még csak most vannak a népük megmaradásáért végzett munkájuk első órájában. Optimizmusuk nem alaptalan, én is osztom, hisz egy kis csángó faluban október elején béreltünk egy kis házat, melyben egy szakképzett, tapasztalt tanárnő vállalta, hogy a kis "iskolába" leköltözzön, és el is kezdődött a magyar oktatás. Szűk két hónap alatt 64-re emelkedett a magyar nyelven tanulni akaró gyerekek száma. A jó magyar szó, mind a futótűz, úgy járta át ezt a kis csángó falut. Az Igen a semmiből ott életet teremt. Fontosnak látom kihangsúlyozni, hogy a moldvai csángó magyarok, sok-sok generáció óta, nem csak hogy nem tanulhattak anyanyelvükön, de még a többségi nép nyelvén sem végezhettek szegénységük miatt iskolát. Egy román tanárnő mondta, hogy õ huszonnégy éve tanít egy csángó faluban, de ezalatt egyetlen gyerek sem ment kilencedik osztályba abból a faluból. Természetes, hogy iskola nélkül a tudomány, a kultúra nagyon sok vívmánya nem jutott, nem juthatott el arra a vidékre. Így nem csak az anyanyelvről van szó, hanem mindazt az értéket, kincset, amit népünk, nemzetünk birtokol szeretettel a kis iskoláinkon keresztül, felkínálhatják a tanáraink csángó testvéreinknek. Éppen ezért mérhetetlenül fontos, és értékes az a munka mit a népünk nevében felvállaltak a csángóföldre költözött magyar pedagógusok. Eljön az az idő, amikor népünk, a megmaradásért vívott harcban elért eredményekért érdemrendet fog osztani, és akkor, ezek a fiatal pedagógusok kapják majd a legnagyobb elismerést. Istenre figyelő lélekkel, a moldvai csángó testvéreink iránti szeretettől vezérelve, arra bíztatok minden szomorú szívű magyar testvéremet, hogy a december ötödikén kimondott "nem" gyalázatát mossuk le egy hatalmas, egy-emberként kimondott Igennel. Úgy érzem, hogy jelenleg a csángó testvéreink folytatnak legelkeseredettebb harcot a megmaradásukért. Álljunk ki melléjük, vállaljunk szolidaritást velük! Osszuk meg velük mindazt a szellemi, anyagi értéket, melyet Isten nekünk adott, de ugyanakkor alázatos szívvel tanuljunk is tőlük, hisz csendes elzártságukban, a megmaradásért vívott névtelen harcukban olyan értékeket birtokolnak, mely az egész magyar nép újjászületésének alapja. Õk szeretik az Istent, sokszor naponta kétszer is elmennek a templomba imádkozni. Szeretik egymást, szeretik a gyermekeket, így nem ritka a 8-10 gyerekes család sem ott. Vidámak, tüzesen táncra, dalra szívesen perdülnek. Életigenlésük és életerejük engem mélységesen megindít. Azt javasolom, hogy egy-egy város, település, iskola vállaljon fel testvértelepülésként, testvériskolának, egy-egy moldvai falut, települést. Menjünk el közéjük, vásároljunk, építsünk nekik iskolákat, kollégiumokat. Fogjunk össze, és alapítsunk egy komoly iskolahálózatot a Moldvai csángó testvéreink számára. Ez legyen a mi mindent elsöprő Igenünk, az elhalkuló, tétovázó nemek-re. Szeretettel: Csaba testvér Déva, 2004-12-16 A moldvai csángó magyarok iskolájának építésére és támogatására nyitott alszámlaszámunk: 10300002-20145639-70073285

Te vezess engem Betlehemi Csillag!

Talán a téli szürkeségből fakad, talán életem barátságtalanná fordulása teszi, gyakran érzem mostanában, hogy kirúgták hónom alól a mankót, amely tartást adott számomra. Nem engedem át magam a karácsonyi depressziónak. Bódás János versét veszem elő: Bódás János: BETLEHEMI CSILLAG Vak a világ, ha "látója" is mind vak. Gyógyító égi fénnyel ragyogj szemünkbe, betlehemi csillag! A boldogsághoz széles utak hívnak, mégis eltévedünk. Te vezess minket, betlehemi csillag! Milliók halnak, szenvednek és sírnak, lehet-e még vigasz? Mutasd meg, hol van, betlehemi csillag! Iszonyú torka ránk ásít a sírnak: eddig ... és nincs tovább? ... Mutass túl rajta, betlehemi csillag! Véres a Föld, s dúlt. Árja nő a kínnak. Egy békésebb jövőbe vond a világot, betlehemi csillag! Tegyék a fegyvert lábhoz, akik vívnak, s a mosolygó Kisdedhez indítsd el őket, betlehemi csillag!

A Pápa Szent Ferenc- i tette

Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren átölelt és megcsókolt egy embert, aki ritka és fájdalmas bőrbetegségben szenved, neurofibromatózisban, amely teljesen eltorzítja külsejét. A világsajtót bejárt képet a Magyar Kurír Facebook-oldalán már közel húszezer ember látta. James Martin SJ írását olvashatják. Alig tudtam rávenni magam, hogy megnézzem ezeket a képeket, de tudtam, hogy meg kell tennem. Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren átölelt és megcsókolt egy embert, aki ritka és fájdalmas bőrbetegségben szenved, neurofibromatózisban, amely teljesen eltorzítja külsejét. A fotók, amelyeken a pápa megöleli a daganatokkal borított embert, mélyen megindították az egész világot. Amikor felraktam őket a nyilvános Facebook oldalamra, egy nap alatt 300 hozzászólás érkezett. Miért érintenek meg ezek a képek olyan sokakat? Három lehetséges érvet szeretnék fölvetni. Egy keresztényben ezek a képek felidézik azt az embert, akinek nevét Jorge Mario Bergoglio érsek fölvette, amikor pápává választották, ez az ember pedig: Assisi Szent Ferenc. Mikor egy nap a fiatal Ferenc Assisi közelében lovagolt, találkozott egy leprással – aki a XIII. században oly gyakori bőrbetegségek egyikében szenvedett. Ferenc gyermekkorától rettegett a leprától. Álmában azonban Isten arra kérte őt, hogy változtassa meg az életét, s a korábban léha ifjú tudta: most valami újat várnak tőle. Leszállt lováról, a leprás markába nyomott egy pénzdarabot, s megcsókolta őt. Mikor visszaült lovára, és hátrafordult, hogy búcsút intsen, látta: a leprás eltűnt. A legenda szerint maga Krisztus volt az. E jelenet fordulópontnak bizonyult Ferenc életében: ettől fogva a szegényeknek és kitaszítottaknak szentelte életét. Teréz anya híressé vált szavaival: "a rettenetes álruhát viselő Krisztust" ölelte át. A keresztények ugyanezt ismerték fel Ferenc pápa cselekedetében. A pápa ölelése felidézi azokat a pillanatokat is, amikor Jézus leprásokat gyógyított – ami itt összefoglaló terminus arra a számtalan bőrbetegségre, melyek az I. századi Júdeában és Galileában terjedtek. Az evangéliumokban gyakran előforduló motívum, hogy a Názáreti Jézus nem pusztán meggyógyít, hanem kifejezetten megérint "tisztátalan" embereket, akik közelségét veszélyesnek tartották, és akiket méltatlannak ítéltek arra, hogy befogadják őket a társadalomba. Márk evangéliumában egy leprás arra kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg: "Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem". Ezután, folytatja az evangélium, "Jézus megrendült, kinyújtotta kezét, és azt mondta neki: 'Akarom. Tisztulj meg.' A lepra azonnal elhagyta és megtisztult." Azonban ennek a nagyhatású történetnek az angol fordítása kissé gyengére sikeredett. Az eredeti görög szó, ami a fordításban "moved with pity", a 'splagchnistheis'. Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus a "zsigereiben" ('bowels') érezte a részvétet, vagyis azon a ponton, amit a korban az érzések helyének tartottak. Erre a fajta együttérzésre, és ennek kifejezésére kaptunk meghívást. Ezt az együttérzést láthatjuk Ferenc pápa fotóján, amelyen megöleli a beteg embert. Még ennél is tágabb körben gondolkodva: a hívők számára a pápa csókja Isten szeretetét idézi fel. Így szeret minket Isten: fájdalmainkban, küszködéseinkben, emberségünkben. Kevesen szenvedünk olyan rettenetes betegségben, mint a képen látható ember, közülünk kevesen szenvednek ilyen torz külsőtől. De sokan érezzük úgy, hogy bensőnk torzult el, hogy nem vagyunk méltók a feltétel nélküli szeretetre. Mégis: Isten semmit nem szeretne jobban, mint Ferenc pápához hasonlatosan szorosan átölelni minket. Ezen a fotón mélyebb, nehezebben felismerhető szinten magának Istennek a képét látjuk. A tékozló fiú példázatában, amely apa és fiú kiengesztelődéséről szól, olvashatunk egy gyönyörű sort. Amikor az önfejű fiú hazatér, miután kicsapongásra herdálta el örökségét, Jézus azt mondja: az apa már messziről látta fiát, s elébe sietett, hogy üdvözölje. Ezután az apa – a görög szöveg szerint – csodálatos dolgot tesz. Az angol nyelvű Lukács-evangélium szerint az apa odafut, átöleli és megcsókolja a fiát, ám a görög eredeti szó szerinti fordítása sokkal megrendítőbb, és eszünkbe is jut a pápa fotói láttán: "Odafutván a nyakába borult, és hevesen összecsókolta őt." Szoktak azon tűnődni, vajon milyen Isten szeretete? Nézzenek Jézusra. Nézzenek Assisi Szent Ferencre. És nézzenek a pápára. James Martin amerikai jezsuita 26 éves koráig menedzserként dolgozott a General Electric-nél. Jelenleg New Yorkban él, rendszeresen publikál a legismertebb amerikai lapokban, magazinokban, tévéműsorok szereplője. Szerkesztője az America című jezsuita lapnak. Jezsuita spiritualitás című könyve magyar nyelven is olvasható. cnn.com/Magyar Kurír