Böjte Csaba: Egy új világ küszöbén

Véget ért egy történelmi korszak Erdélyben is! Az utolsó 23 év, a nyakló nélküli fogyasztás évei voltak, ezen évek alatt politikusaink leprivatizáltak, eladtak mindent! A pénz elfogyott, sőt óriási kölcsönöket is vettek fel a kormányok és az egyszerű emberek is, hogy a jólét látszatát fenntartsák. Úgy tűnik, hogy kipukkadt a lufi! Egy új korszak küszöbén állunk, új értékrend van születőben! Angéla Merkel, Európa legbefolyásosabb politikusa, de minden reálisan gondolkodó ember akinek a véleményére érdemes adni azt mondja, hogy a becsületes munka, a szaktudás, a kitartó, türelmes erőfeszítés, a bölcs találékonyság a holnap egyetlen járható útja. Igen, egy fontos útkereszteződéshez értünk! A régi utat, a semmittevő, látszat kirakat életet ne sajnáljuk, mert az sem maradandó boldogságot, sem fenntartható örömöket nem tudott nyújtani. Én azt szeretném ha elfelejtenénk a régi slágert: "nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás" és helyette egy még régebbi slágert ismételgetnénk, Szent Benedek, Európa védőszentjének jelszavát: "Imádkozzál és dolgozzál!" Meg vagyok győződve, hogy Isten jelenléte vidám, örömteli, pihentető és végtelenül szórakoztató, és azt is megtapasztaltam, hogy jó dolog alkotni, Istennek társa lenni a világ továbbteremtésében. Az ember nagysága, méltósága az, hogy Teremtője meghívta, felkérte, hogy legyen partnere, társa e szép világ továbbteremtésében. Szorgalmas munkánkért, jóságunkért mellyel akár egyetlen pohár vizet is adunk társainknak szeretetből, az Úr Isten hálából meghív terített asztalához, megossza velünk a Szentháromság örömteli együttlétét. Hihetetlen távlatok, lehetőség, és ez az út mindannyiunk előtt nyitva áll! Éljünk a felkínált, csodás alkalommal! Merjük beledobni magunkat ebbe a hatalmas kalandba, mert annál tisztább, nemesebb szórakozás, örömtelibb pihenés nincs, mint amit Teremtőnk karjai között megtapasztalhatunk! Jó dolog alkotni, csodálkozva megtapasztalni ahogyan két kezed vibrálása között születnek hasznos és szép tárgyak, bölcs gondolatok a papíron, vagy remekművek a festőállványon. Merd vállalni a magad hivatását, kibontani a magad szép virágait, megteremni csodás gyümölcseidet, azokat, melyeket rajtad kívül senki nem tud létrehozni!! Meg vagyok győződve, hogy nem zsákutcába ért az emberiség élete, nem korlátokba ütközve megfeneklett az Isten alkotta szép világunk, hanem egy új korszak küszöbén állunk. A holnap az egyszerű, szerényen dolgozó, gondolkodva alkotó ember korszaka. A kézműves, a mezőgazdász, az állattartó, az elcsendesedve töprengő, alkotó emberé a holnap. Nekem ez a holnap tetszik, én szeretnék belépni ebbe a holnapba! Kollégáimat, a nevelőket szeretettel kérem, hogy a felcseperedő gyermekeket szeretettel, türelemmel szoktassák a munkára. A házainkból lassan kinövő diákok lábát irányítsák olyan vállalkozók, mesteremberek, jó gazdák felé, akiktől emberi tartást, szaktudást és becsületes, kitartó erőfeszítést is tanulhatnak! A tegnap én is néhány fiatalt, - a csatolt képeken láthatókat - elvittem életük első munkahelyére, természetesen ez csak amolyan kezdeti ismerkedés a munkával a nyári vakáció alatt, de azért mégis egy új világ, mély víz, ahol már kell úszni. Számomra jó volt látni a fiatalok örömét, kíváncsi izgalmát. Nyugodt lélekkel hagytam ott őket ezen az ősi járható úton, biztos vagyok benne, hogy nemcsak anyagiakban lesznek gazdagabbak. Hajrá fiatalok, vár bennünket a becsületes munka semmihez nem mérhető öröme, testet, lelket felrázó, embert formáló küzdelme! Vessétek bele magatokat az élet csodálatos nagy kalandjába, a világunk szebbé, lakhatóbbá formálásába! Szeretettel, Cs.t. Csíkszereda, 2012. július 19. Forrás: magnificat.ro

Van ami fontosabb

„Nulladika”- így nevezem magamban a hónapnak ezt az időszakát. Előző havi jövedelmem elfogyott, az új még nem érkezik. Korábban nagyon rosszul éreztem ilyenkor magam. Ma már pánik nélkül elfogadom pénztelenségem. A hétvégi bevásárlásnál történt velem, hogy a szomszédos élelmiszer üzletből kilépve, Jánost, a Sámsonkertből bejáró, hajléktalan, nincstelen barátomat pillantottam meg. Kezében kartonpapíron aprópénzt tartva kéregetett. Odaléptem hozzá, kézfogással köszöntöttem. Pénzt most nem tudok adni. Barátságosan a szemembe nézett, és megszólalt: Az nem fontos, csak az, hogy mindig megismerjük egymást! A szegényember bölcsessége. Mert fontos a jótékonyság, de legalább ilyen fontos, hogy az elesettben meglássuk az embert!

Nyelvtanulás egy életen át

Mai gondolataimat Csaba Testvér Álomlátók után kiált a világ című írásának felidézésével kezdem: „Meg vagyok győződve, hogy az igaz értékektől megrészegedett költők, szentek önfeledt boldog kacagása döbbentheti meg, késztetheti megállásra, céljai újragondolására a fogyasztói, kufár világba belekeseredett emberek életét Sétálok egymagamban egy kedves német kisvárosban, csodálom azt a sok szép növényt, virágot, mely mindenünnen egészségesen, szépen kikandikál a békés otthonok közül. Gondozott, ízlésesen beültetett kertek, udvarok, az ablakokban virágok, lakható világ, mindenütt szorgalmas generációk kitartó munkájának igazgyöngyei. Visszafogott jómód vidám ragyogása, színek, formák összhangja, itt semmi sem bántó, semmi nem oltja ki a gyönyörködő emberben fellobbanó örömet, lángot. Ahogy a költeményben a szavak tisztán csengenek, vagy az átelmélkedett szép gondolatok fönséges rímekbe pompáznak, ugyanúgy ragyog a táj, a környezet, okosan, szelíden hirdetve a bölcs, szorgos, a szépet kereső ember jelenlétét. Versek, festmények, csodás zeneművek villannak be az elmémbe, sétálok magányosan, és úgy érzem, hogy ugyanazokból a mesterkezekből került ki e szép rendezett táj. Igen, a civilizációnk hatalmas tölgyei között, pajkos ragyogással pompázó kis virágok összhangban, harmóniában vannak az otthonokkal, a szép költeményekkel, nagy mesterek alkotásaival, és ezért egyszerűen jó itt lenni. Szépség, ízlésesen elrendezett harmónia, békés, tiszta világ. Sétálok, és kis fodros születő gondolatból lassan bizonyossággá válik bennem a felismerés, hogy Goethe, Schiller és a többi nagy német költő csodaszép költeményei, az a sok szép nemes eszme, vers, festmény, zenemű kel életre az egyszerű emberek kertjeiben, házaiban, itt a Rajna menti csendes mindennapokban. Évszázadok alatt, a lánglelkű művészek vásznainak kereteit a ragyogó szépség áttöri, s mint megáradt folyók nagy vize önti el a tájat, az emberlakta mindennapok csendes világát. A lázas alkotás tüzéből született szép metaforákból, gondos ecsetvonásokból, szépen sorjázó kottafejekből született ez a rendezett, szép világ, a külső rend, mely megtestesülve jólétet, békét, gazdaságot jelent létrehozóinak. Sétálok magányosan és drága szülőföldemre, a Kárpát-medencére gondolok. Nagy szükség lenne világunkban szépséggel, költészettel megáldott emberekre, kik tovább mernék álmodni világunkat, kiknek az alkotás tüzében született verseiben, műveiben megszépülhetne, nemesebb, tisztább, emberibb lehetne a sok ágból, népből összefonódó közös hazánk. A házak a bölcs mérnökök rajzasztalán születnek, a lakható holnap, - melyet én Krisztus urunk után Isten országának nevezek -, a szentek imájából, a költők, a lánglelkű művészek alkotásából születik. Oly sok acsarkodó politikus, pénzt kergető bankár van, holott álomlátók után kiált a világ! A dúsgazdag érdekcsoportok csapdájában vergődő tömegek, az élhető, fenntartható holnapot megálmodó szentekre, költőkre várnak. A szépre, az igazra, a szentre érzékeny, tisztalelkű emberek szeme tükrében láthatjuk meg a megszépült, a felvállalható holnapot. . Igen, csak a nagy művészek, szentek szívéből túlcsorduló öröm győzhet meg bennünket, hogy a fogható anyagi világ határain túl is van élet, lakható világ. Az ők példáján fellelkesült ember képes megosztani kenyerét testvéreivel, magasabb rendű örömök felé kinyújtani mindkét kezét, elindulni egy emberhez méltóbb harmadik évezred felé. A mohó, az élvezeteket két kézzel habzsoló, tikkadásig mindent felfaló világunknak szüksége van a kacagva mindent szétszóró költőkre, a nagylelkűen mindent odaajándékozó szentekre, az igazság szépségétől megrészegült tudósokra. Nélkülük világunk eltörpül, és csak piacra járó, a fogyasztás bálványa előtt kuporgó gnómok leszünk, kiknek egyetlen célja nyerészkedő, önző milliárdosok vagyonát gyarapítani. Kedves testben, vagy csak lélekben fiatalok, világunk, a megújító idealisták, szép eszméket hordozó költők, próféták nélkül megfeneklik. Biztos vagyok benne, hogy a XXI. század prófétái itt vannak köztünk! Ne féljetek megszólalni, megfogalmazni, és kimondani lelketek mélyén körvonalazó tiszta vágyakat, keressétek a legszebb szavakat, színeket, hangokat és szólaljatok meg. Tegyük otthonunkká ezt a világot!” Szeretettel, bizalommal, Csaba testvér Pedagógiai tanulmányaimból világos számomra, hogy a pubertás korral megkezdődik a gyermek leválása a szülőkről. Ettől kezdődően egyre nagyobb hatással van rájuk kortársaiknak véleménye. Lélekben megnyomorodott világunk szebbé tétele azon múlik, mennyire tudunk fiatalságunknak reményt, elfogadható perspektívát állítani. Mi, ferencesek beszélünk a madarak nyelvén, beszélünk virágainkkal, meg tudjuk szólítani a hajléktalant, a megbélyegzett embereket. De vajon, meg tudunk szólalni a fiatalok nyelvén? Meg kell tanulnunk, különben az ifjúság azokat fogja követni, akik látszatigazságok, hangzatos áligazságok mögé bújva toborozzák sötét szándékaik támogató táborát. Ferences klubunk létrehozásában ez motivált. Nem a mindenáron való tanítás a célunk. Szándékunk, hogy mi is tanuljunk

A Magyar Katolikus Karitász felhívása

ALMA NAGYSÁGÚ JÉG HULLOTT Július 9-én, hétfőn, óriási erejű jégeső pusztított a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon. A megközelítőleg 20 percig tartó, orkánerejű széllel érkező vihar során kisebb alma nagyságú jégdarabok hullottak. Mintegy 350 ház rongálódott meg, az épületek többségének a teteje sérült, főleg a palával borítottak törtek szét. A Katolikus Karitász már a helyszínen segít a károk felmérésében, valamint a javítások, újjáépítések tervezésében. Kovács Mihály, a település polgármestere elmondta: a számítások szerint több mint 12 ezer m² tetőt kell kijavítani, amelynek költsége eléri a 115 millió forintot. Jelenleg folyamatosan fóliázzák az épületek tetejét, hogy ideiglenesen megvédje a lakókat a széltől és az esőtől. A megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal együttműködve Segélyszervezetünk is bekapcsolódik a szükségletek felmérésébe. A Katolikus Karitász több módon is várja az adományokat. A 1356-os adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal támogatják a jégverés károsultjait. Folyamatosan fogadja szervezetünk a pénzadományokat is egy elkülönített bankszámlaszámon: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00900004 Budapest, 2012. július 13.

Üdvözlégy Mária!

Hétvégén, a felvidéki Barkára zarándokoltam testvéreimmel, Kármelhegyi Boldogasszony Búcsúra. Zarándokutunkat a Ferences Ifjúságnak ajánlottuk fel. Mária lábaihoz vittem kéréseimet. Közbenjárását kértem ifjúsági klubunk szervezéséhez. Már hetekkel a zarándokút előtt gyűjtöttem a gyermekruhákat, játékokat, édességet. Összegyűlt egy táskára való adomány. Barkára érkezve, első utam a romatelep utolsó, düledező házához vezetett. A ház a barlangkápolna lábánál áll. Nagy volt az öröm a családnál. A szülők: Robi és Ilona hét kicsiny gyermekét neveli. Bár életük nélkülözéssel telik, első dolguk volt, hogy gőzölgő bablevest tettek elém. Eszembe jutottak zarándoktársaim figyelmeztető szavai: Ne menjetek fel egyedül a barlanghoz, mert a cigányok megtámadnak benneteket! Engem étellel és kávéval „támadtak”. Szégyelltem magam, helyettük. Azután vasárnap, amikor Barsi Balázs ünnepi miséje végén elénekeltük: Üdvözlégy Mária”, tudtam, hogy kéréseim meghallgatásra találnak, hiszen Égi Édesanyámat úgy köszöntöttem, ahogyan az anyáknak igaz örömet szerzünk. Gyermekeinek szerzünk örömet. A Nap ragyogott, szememben könnycsepp jelent meg.

A három fa legendája/ norvég mese/

Hol volt. hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs. ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő. Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!” A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. „Jó volna büszke hajónak lenni” – sóhajtotta – „átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!” A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. „Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről” – mondta. „Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!” Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fa nagyra és magasra nőtt. Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: „Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. „Most lesz belőlem az a szép kincsesláda” – gondolta a fa – „csodás kincseket kapok majd.” A másik favágó a második fát szemelte ki. „Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire. „Végre átszelem a tengert!” – gondolta. „Büszke hajó leszek, királyoknak való!” A harmadik fa úgy érezte. hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. „Nekem bármelyik fa megteszi” – mormogta. Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára. A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró hajó készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba. A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. „Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni.” Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát. De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. „Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára. „Ez a jászol a legjobb hely neki” – mondta a asszony. És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse. Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: „Csend!” – és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán. Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott. Ez tette gyönyörűvé az első fát. Ettől lett erős a második. És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia. Fordította: Szabó Ági

Kongresszus Lisieux- ben

A kongresszus mottója: Duc in altum, azaz Evezz a mélyre! Az európai nemzeti FVR közösségek és a Ferences Ifjúság vezetőinek részvételével megvalósuló találkozó fő célja, hogy együtt gondolkodjanak a ferences és a világ identitás kérdéseiről, hogy közösen tudjanak választ adni a kontinensünket illető kihívásokra. Július 9-én, a kongresszus első napján a hivatalos programok mellett igen fontosak voltak a városnézések, amely során a résztvevőket nem csupán sok új élmény és öröm érte, hanem e

levenen megtapasztalhatták Szt. Teréz jelenlétét is. Mindezt megerősítette a következő esemény is. A szentmisét az esti koncert előkészületei miatt nem lehetett a katedrális főoltáránál bemutatni, ezért erre a szentélyben, azaz a templom szívében került sor. A beszámoló ezzel kapcsolatban Szent Teréz ismert mondatára emlékeztet: "Anyámnak, az egyháznak, szívében szeretet leszek." A szeretetben egyesült légkör fennmaradt az esti program során is, amikor a résztvevők énekekkel, táncokkal mutatkoztak be, illetve adtak tanúságot nemzetük szentjeiről. Testvéri üdvözlettel: Beke Márton