Mikulás csodája Gálospetriben

Bár nem álltam be a bevásárlóközpontok tolongó forgatagába, azért a magam módján készülök Drága Jézusom születésnapjára.

Mindenekelőtt barátaimat kerestem meg, akik segítettek ajándékokkal a Szentháromság Otthon gyermekeinek.

Ferences közösségem mellett, a Tiszadobi Gyermekvédelmi Központ gyermekei, és egykori kollégáim töltötték meg puttonyom minden földi jóval.

Azután december másodikán útra keltem.

Nem jávorszarvas vontatta szán repített, csak egy nemzetközi személyvonat.

Editke, az otthon vezetője Érmihályfalván várt rám az állomáson.

Gálospetribe az otthon mikrobusza szállított.

Népes vendégsereg sürgött forgott a gyermekek között, és az otthon udvarán.

Nyíregyházáról érkezett óvónénik baráti társasága látogatta meg a gyermekeket.

Az udvaron babgulyás rotyogott a bográcsokban.

A konyhában repkedtek a palacsinták.

Az óvónénik karácsonyi díszeket készítettek a kicsikkel.

Közben szárnyalt az égig a gyermekek ajkáról a „ kis karácsony, nagy karácsony.”

Az ebéd jóízű elköltése után, az óvónénik átöltöztek.

Vendégek és gyermekek körbeülték az étkezőt.

Csengőszó jelezte a Mikulás érkezését.

Elkezdődött a játék.

A színészek előadták a Mikulás szakálla című mesejátékot, Mikulás kiosztotta ajándékait, a gyermekek szavaltak, énekeltek.

Életem legboldogabb Mikulásának élményével térhettem haza.

A visszaúton, Editke csillogó szemekkel, mosolyogva mondotta:

Nem kell kilincset fényesítenünk, mert a Mikulások megteszik.

Elmondta, december első napján, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Mikulása volt az első.

Elindult hajnalban, reggelre végig látogatta az összes otthont, kétezer ötszáz gyermeket.

Azon a napon, amikor a románok nemzeti ünnepet ültek, a világ magyarjai gyásznapot tartottak.

Erdély elcsatolásáról gyermekkori emlék idéződik fel bennem:

Drága édesapám születésemmel egyidőben veszítette el az egyik lábát.

Időváltozáskor nagyokat jajdult.

Mi a baj, Apuci?

Fáj a lábam.

De hiszen az csak műláb!

Az fáj borzalmasan, amelyiket levágták.

Így vagyunk mi Erdéllyel, Székelyfölddel.

Nem áskálódunk, szitkozódunk, csak csendesen imádkozunk a Magyarok Nagyasszonyához, megfogjuk egymás kezét, neveljük gyermekeinket.

Itthon, az alapítvány köszönő levele fogadott.

„Szívem minden melegével aqzt mondom, hogy bátran tárd ki a szívedet, a szárnyaidat, emelkedj fel.

Szárnyaljatok, hisz lábaitoknál egy meghódításra váró világ van.

Egy olyan világ, mely szeretetetekkel, jóságotokkal, bölcsességetekkel el kell hódítani a kicsinyes gyűlölködéstől, az acsarkodó áskálódástól, a bűntől, hogy azt, az istengyermeki szabadság, szépség, bölcsesség beragyogja.”/Csaba Testvér/

Csaba Testvér adventi levele

Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen


Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek,
jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok
által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó
emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És
itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya
alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket
reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt
hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán
önti a televízió, a megannyi honlap.



Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen,
méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé.

Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne
borulj sírva előttünk, Istenünk!



Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel,
hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy
jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között.

Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt
diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét
fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk,
boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás
nyelvét, vágyát, álmait?



Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél
több jót! Mint a gyermekek, veszekszünk ócska babarongyokon, és észre
sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez
a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy
lehetünk ilyen vakok?



Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a
csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod
könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk
csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk
megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret
nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat,
tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy
egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor
és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot.



És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te
szent akaratodból. Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba
fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És
ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred, hisz jó orvosaid
vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön, és árnyékával enyhet adjon
családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak
választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtjuk uralmunk alá a
Földet, ahogyan te kérted, Istenünk a teremtés hajnalán, még a
bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk,
Hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.



A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből
kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz
előtte, mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt,
jachtot - de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel,
dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz
felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?



Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod
világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb,
testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.



Itt állsz, Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk.

Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek,
hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk.

Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép
Karácsonnyal. Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok


Szeretettel:Csaba testvér.

Adventi útmutató Böjte Csabával

„Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak, és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.” – vallja Böjte Csaba.

Az Útmutató, a Tízparancsolat Böjte Csaba értelmezésében című magazin szeptember közepén indult az Erdélyi Magyar Televízióban. Számos nézői visszajelzés is igazolja sikerességét.

Folytatódik a népszerű sorozat adventben is, négy résszel bővül, amelyekben Böjte Csaba ferences szerzetes advent valódi üzenetéről beszél advent négy vasárnapján a megszokott időben 10.00-tól.

Forrás: magnificat.ro

Az igazi Mikulás

Kindelmann Győző: Szent Miklós legendája

2011. 11. 24. 08:28 -

• 

A Szent István Társulat gondozásában megjelent könyvében Kindelmann Győző a Szent Miklósról szóló legendák alapján mutatja be az „igaz Mikulás” alakját és történetét.

A piros ruhás és süvegű, csizmát viselő, testes, tömött puttonyt cipelő hófehér szakállú Mikulás érkezését minden decemberben világszerte nagy izgalommal várják a gyerekek, hiszen alakja egybefonódott az ajándékozással, annak boldog örömével. Talán nem mindenki tudja, hogy Mikulás nem kitalált figura, eredeti alakja valóban létezett, Szent Miklós püspök személyében.

Miklós valószínűleg Kr. u. 245-ben született a kis-ázsiai Anatóliában, Patara városában, gazdag szülők gyermekeként. Korán árvaságra jutott. Ekkor a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával kolostorba költözött, ahol Patara érsekének – aki a nagybátyja volt – a felügyelete alatt nevelkedett. Miklós megszerette a kolostori életet, ezért a papi hivatást választotta. Nem volt még harmincéves, amikor Anatólia fővárosában, Myrában csodás körülmények között püspökké választották. Több mint ötven évig töltötte be a főpásztori tisztséget. Miklós minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is. A keresztény hagyomány szerint valószínűleg Kr.u. 342. december 6-án halt meg.

Kindelmann Győző a róla szóló legendák alapján mutatja be Szent Miklós alakját. Már gyermekként égi jelek, csodák kísérték az életét. Első szava így hangzott: Magasztalja lelkem az Urat!” Háromévesen éjszakánként elhagyta atyja házát, hogy a városfalon kívül együtt énekelje Dávid zsoltárait a kősivatagban lakó szent remetékkel. Isteni kiválasztottságát jelezte az is, hogy angyal közölte egy imádkozó püspökkel az Úr rendelését, hogy az ifjú Miklós legyen Myra város új püspöke.

A legendákban szereplő Miklós egész élete a másokért végzett szolgálat. A nép között járva-kelve meghallgatja gondjaikat, melyeket számon tart. Megkapja Istentől az emberfölötti hatalom kegyelmét, de csodatetteit mindig mások javára kamatoztatja, soha nem a maga hasznára, és nem is hivalkodik azokkal. Az elszegényedett kőfaragó utcára akarja küldeni eladósorban lévő három lányát, hogy testük áruba bocsátásával szerezzék meg a hozományt, de Miklós arannyal teli pénzeszacskót rejt el az otthonában, megmentve a lelkét attól, hogy halálos bűnt kövessen el. Az aranypénzekből pedig tisztességesen férjhez tudja adni a lányait.

A rettenetes viharba került hajón Miklós Isten küldötteként, fénylő alakban jelenik meg, s csillapítja le a pusztító, tomboló vihart, mintha Jézust testesítené meg. Ugyanígy, az evangéliumi kenyérszaporításra gondolhatunk, amikor Miklós elkéri a hajó kapitányától éhező városa számára a Konstantinápolyba szállítandó búza felét, de mire a hajó a birodalom központjába érkezik, egyetlen zsák sem hiányzik belőle, sőt, kitart az éhínség elmúltáig, senki nem éhezik a városban.

Miklós püspök Krisztus-követő magatartásával életében, de halálában is hat az emberekre. Halálos ágyán angyalok lebegnek az ágyánál, s viszik a lelkét egyenesen a mennyekbe. Földi halálával azonban nem ért véget Miklós jótetteinek sora: „Isten trónusa mellett is a szegények, árvák, szükséget szenvedők védelmezője maradt. Különösképpen a gyermekek érezhették őt mennyei pártfogójuknak.”

A kötet egyik legszebb történetében Miklós már a halála után fejti ki lelkeket jobbító, azokat alapvetően átformáló hatását. A keresztséget elutasító, de őt tisztelő kalmár bálványként tekint Miklós szobrára, melyet a házában tart, abban bízva, hogy megvédelmezi minden bajtól. Ez sokáig így is van, de egyszer aztán rablók dúlják fel a házát, mindenét elviszik. Ekkor dühében megkorbácsolja Miklós püspök szobrát. Ám Miklós megjelenik a rablók előtt, megdicsőült alakjában. „Teste áttetsző volt, mint az angyaloké, az arca ragyogott. Ám a ragyogást ostorcsapások friss sebei homályosították el…” Szemrehányást tesz a rablóknak: „Miattatok véres a testem, miattatok hasadt csíkokra a ruhám, miattatok korbácsolt meg a kalmár, akinek elrabolták javait!” Eszünkbe juthat a római katonák által megkorbácsolt Jézus szenvedő alakja. Az először hitetlenkedő rablóvezér ekkor hirtelen úgy érezte, hogy „a lelkét valamilyen ismeretlen erő keríti hatalmába, nem bántó, nem félelmetes erő, inkább megnyugtató, mint hajdan édesanyja ölelése, amikor kisgyermekként átkarolta, ha félt elaludni.” A többi rabló ugyanezt érezte, s ettől kezdve, mintegy csoportos jobb latorként, lelkük gonosz részét elhagyva, egész további életüket a szegények szolgálatának szentelték, „és a jóra buzdító erő, mely hitük szerint Miklós püspöktől származott, halálukig sem hagyta el őket.”

Kindelmann Győző a magyar irodalom legjobb hagyományaira emlékeztető, élvezetes mesélőkedvvel mondja el Szent Miklósnak, az ajándékosztó Mikulás ősének történetét. A szöveghez méltóak Sinkó Veron rajzai, így a gyerekek gyönyörű színes képeskönyvet kaptak Mikulásra ajándékba a két szerzőtől és a Szent István Társulattól.

Elgondolkoztatóak és követendőek a kötet írójának utószavában megfogalmazott gondolatai is, amelyben a Mikulás-hagyomány történetét vázolja fel, kezdetektől fogva napjainkig. Mint írja: bár „… a fogyasztói társadalom, a mozifilmek és a reklámok egyre inkább háttérbe szorítják az ünnep eredetét, nem feledhetjük el, hogy a csillogó kirakatok, karácsonyi vásárok, játékok és cukorkák mögött ott rejtezik az ajándékozó szeretet példaképe, Szent Miklós püspök, aki a szegények, árvák és elhagyottak felkarolására hív mindannyiunkat” (Szent István Társulat, 2011).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Küldetésben: cigányság – kereszténység – magyarság

Küldetésben: cigányság – kereszténység – magyarság

Kapcsolatok

„Jól érzem magam vele, tehát szeretem.”
Ez a legegyszerűbb és legalapvetőbb meghatározása az emberek életében legnagyobb vihart kavaró jelenségnek.
Képzeljük el, hogy két ember találkozik, vonzónak találják egymást és egymáshoz közeledve, így szólnak:
„Vonzódom hozzád! Akarlak! Azt akarom, hogy szeress, és erősíts meg. Szükségem van rá, hogy kiteljesedjem, és elégedett legyek. Ha ezt nem adod meg, akkor gyűlölni foglak. Ha mások felé fordulsz, féltékenyen üldözlek és megbüntetlek….”
És még sok hasonló mondat hagyja el olykor-olykor a szánkat. Ahelyett, hogy ezt mondanánk egymásnak:
„Biztosan csodálatos és izgató a közeledben lenni. Szeretném átélni ezt. Ha közelebbről megismerlek, önmagamhoz is közelebb kerülök. Kíváncsi vagyok, mi az, ami belőled visszatükröződik önmagamból, és ez mit vált ki belőlem. Hálás vagyok neked mindazért, amit általad tapasztalhatok és felismerhetek. Nyitott vagyok a kapcsolatunkra, így készen állok a tapasztalásra, és neked is megadom ezt a lehetőséget……”
Az első példa azt mutatja, hogy mi történik általában a kapcsolatainkban. Abban a téves illúzióban élünk, hogy a másik boldoggá tehet bennünket, ezért rá kell vennünk őt, hogy lehetőleg kizárólag csak bennünket szeressen. Ez az illúzió űzi az embereket kapcsolatok és a házasság szűk kötelékébe.
Könnyen elfelejtjük, hogy amíg nem tudunk szembenézni önmagunkkal, nem vagyunk képesek boldog és beteljesedést nyújtó kapcsolatokat kialakítani.
Minél alaposabban fedezzük fel saját belső világunkat, annál inkább át tudjuk adni magunkat a lehetséges partnernek, és egy igaz mély kapcsolatnak. Ehhez az is hozzátartozik, hogy merjünk „sebezhetővé válni” és megnyílni, kimutatva teljes érzelemvilágunkat.
A közmondás szerint „a szerelem vak”, csak addig igaz, amíg önmagunkat a partnerünktől tesszük függővé. Az igazi szerelem kitágult tudatállapot, amelyben átérezzük a létezés nagyszerűségét, és szerelmesek vagyunk önmagunkba és az egész életbe is.

„A szerelem megnyitja a lét örökkévalóságának kapuit.” (Osho)
Forrás: szeretetkozpont.hu

Ferences vértanúkra is emlékeztek

Akikért a harang nem szólt – szentmise az 1944-45-ös véres események áldozatainak emlékére

2011. 11. 28. 12:41 -

• 

„Ne kollektivizáljuk a bűnt, miként a diktatúrák tették, hanem kérjünk igazságot az áldozatoknak. A rossz fölött győzelmet aratni egyedül a jó által lehet” – mondta Kálmán Peregrin ferences szerzetes a délvidéki tragédia áldozatainak tiszteletére tartott szentmisén.

Az 1944-45-ös délvidéki tragédia 67. évfordulójánünnepi misét tartottak a Szent István-bazilikában, kapcsolódva a Magyar Országgyűlés, a Trianon Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett Délvidéki magyar golgota című háromnapos ünnepségsorozathoz.

„A szentmisében Jézus kereszthalálához kapcsoljuk a vértanúk szenvedéseit, melyen átragyog Isten szeretete” – fogalmazott Kálmán Peregrin a délvidékről érkezett zarándokok előtt a bazilikában. Homíliában hangsúlyozta: a délvidéki áldozatok élete passió, törvény és felszabadító hír. Amit átéltek, abban megismétlődik Jézus szenvedése, és áldozatuk révén mi is közelebb jutunk Istenhez. Krisztus vére magához öleli minden ember szenvedését, és evangéliummá, felszabadító hírré teszi azt. Olyan emberek által, akik magatartása kis mennyországot teremtett a föld poklában. Az elmúlt napok ünnepségein egyetlen felszólaló sem beszélt bosszúállásról – mondta Kálmán Peregrin –, hanem az emlékezés vágya, az igazság tisztázása vezette őket. „Ne kollektivizáljuk a bűnt, miként a diktatúrák tették, hanem kérjünk igazságot az áldozatoknak. Tesszük ezt annak tudatában, hogy a rossz felett csak a jó arathat győzelmet. A XX. század története mutatja, jobb áldozattá, mint gyilkossá válni – ez az evangélium törvénye.” Kálmán Peregrin végül arra biztatott, merítsen minden jelenlevő újjászülető erőt a szentmiséből, hogy nyitottan és készen a jóra tudják folytatni az önfeláldozó szeretetben az életüket.

A délvidéki magyarságot sújtó, tragikus események következtében 1942 január–februárjában a magyar honvédségi és csendőralakulatok partizánvadász razziáiban közel 3000-4000 embert végeztek ki. Két és fél évre rá, 1944 októberében és novemberében következett az akkori jugoszláv katonai hatalom és Tito partizánjainak megtorlása, amelyben egyes becslések szerint 30–40 ezer délvidéki magyart gyilkoltak meg.

Trautwein Éva/Magyar Kurír