Vallomások

Dr. Csókay András

Az ember eredendően jó

A TF-esték keretében 2002. október 18-án elhangzott előadás alapján

Hiszem, 
Hogy a jó erősebb a gonosznál 
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál

Hiszek 
Az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

MERT HISZEM, HOGY AZ EMBER EREDENDŐEN JÓ.

Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
finomabb annál, mint amilyennek látszik

(Henri Boulad: A szeretet győzedelmeskedik! – részlet Egyiptom, 1992. Fordította: Hermann Judit)

Előadásom témáját ebből a versből merítettem, címét innen kapta: Az ember eredendően jó.
A múlt századot elöntő materializmus két irányba fejlődött. Az egyik azt feltételezte, hogy az ember eredendően rossz, ezért kell egy szűk csoport, aki majd megmondja, hogy mi a jó és az vezeti a többit. Ez vezetett a fasizmushoz, a bolsevizmushoz, a kommunizmushoz. 
A másik irány a liberalizmus, mely azt feltételezte, hogy az ember olyan jó és tökéletes, hogy mindent meg tud magától oldani. Erre jó alapot szolgáltatott a tudomány hatalmas fejlődése.  Míg az előbbi irányzat a Kelet-Európát tette tönkre, az utóbbi a civilizált Nyugat polgárainak hozta el a fogyasztói társadalmat és az erkölcsi romlást. Mindkettő zsákutca, ahogy azt a történelem mutatja nekünk. Ezek fölé nő a kereszténység eszméje, mely az embert eredendően jónak tekinti, aki ugyan képes a rossz felé hajlani, de Isten segítségével ezt a rosszra hajlást le tudja győzni.
Megdöbbenve és felemelő érzéssel hallgattam Kerényi Lajos atyát az egyik rádióműsorban, ahol nagy megtérésekről beszélt: Az élet utolsó határhelyzetében megtörik a gőgös istenkedés, az önámítás szelleme, és a közelgő vég kényszerleszállásra kényszerít. Ennek nyomán hátat fordítanak hitetlenségüknek, harcos ateizmusuknak, leteszik a fegyvert. 
Íme néhány megtérő vallomás: Engels, az ateizmus lelkes terjesztője idős korában visszatért Istenhez. Ezeket írja: „Az életet annak kell visszaadnunk, aki a keresztfán minden emberért meghalt.” Lenin élete végén mindenkitől, főleg Istentől bocsánatot kért bűneiért: „Hamis útra léptünk. Oroszországnak tíz Assisi Ferencre lenne szüksége. Szörnyű vérontás kezdődik.” Heinrich Heine német költő, aki különös előszeretettel gúnyolta Istent és a vallást, halála előtt megtért. Bűnbánóan megvallotta: „Összetört a régi lant azon a sziklán, amit Krisztusnak mondanak. Az a lant, amelyet a Gonosz szelleme pengetett. Az a lant, ami lázadásról, gúnyról, kételyekről énekelt. Ó Uram! Letérdelek. Bocsáss meg dalaimért!” Karl Marx, bármennyire is hihetetlen, meg volt győződve a túlvilág valóságáról. Cselédlánya tanúsítja, hogy betegségében rendszeresen imádkozott, és égő gyertya fényénél készült a nagy útra. „Gúnyt űztem a mennyországból. Most már belátom, hogy lelkem, amely Istenhez tartozott, a pokol felé indult.” Mao Ce-tung nyilatkozata 1971-ben egy angol újságírónak: „Hamarosan meg kell jelennem Isten színe előtt.” Mikor súlyosan megbetegedett, egy katolikus apácát kért fel arra, hogy megkeresztelje.
Urunk add, hogy ne ítéljünk meg senkit. Add meg minden embernek a megtérést, és a jó halál kegyelmét! Add, hogy Igéd bennünk is el tudja végezni, amit te akarsz.
Számomra azért felemelők a fenti tények, mert Isten képes megbocsátani a legnagyobb bűnösöknek még az utolsó pillanatban is, ahogy ezt Krisztus a latorral tette.
Ahogy idéztem Boulad atyát – „az ember eredendően jó” –, az jutott eszembe, hogy valóban nagyon sok jó dolgot el tudunk önmagunktól kezdeni, egy ideig bírjuk, csináljuk de előbb-utóbb elrontjuk, ha Isten segítségét visszautasítjuk. Jó példa erre a Beat-zene sorsa. A hatvanas években, amikor a beat-zene elindult, egy rendkívül pozitív dolognak számított fiatalos lendületével, bátor szókimondásával. Ahogy teltek az évek, és az előadók egyre népszerűbbé lettek, úgy romlott el az egész beat-mozgalom célja. Bálványimádássá alakult, melynek széles haszonélvező köre fejlődött ki, üzletté vált, igazságtartalmát fokozatosan elvesztette. Ezt a példát saját életem is igazolja, mivel én is bálványimádóvá váltam ebben az időben. El sem tudtam képzelni jobbat, mint a Rolling Stones zenéjére részegen őrjöngeni. Persze ez a fajta mentalitás az életem többi részére is kiterjedt. Az ember eredendően jó, aztán Isten nélkül elrontja a dolgait. Az egocentrikusság a gyermeknél hasznos dolog, elősegíti pszichés fejlődését. 16-18 éves korban azonban, ha megmarad, morális döntéssé válik, egoizmussá alakul, és itt kezdődik a tékozló fiú története. Velem is ez történt annak ellenére, hogy szüleim mindent megtettek vallásos nevelésem érdekében. Magamtól sok jóba belefogtam, de előbb utóbb elrontottam, mert nem kértem Isten segítségét a kitartáshoz. Elvégeztem a műszaki egyetemet, de nem tudtam megmaradni a pályán, mert nem volt kitartásom. Nagy nekibuzdulással sikerült bejutnom az orvosi egyetemre, mondván, embereken akarok segíteni – csodás, nemes cél. Ennek a vége az lett, hogy a nagy, nemes cselekedetekben, a gyógyításban beképzelt és gőgös lettem. Azt hittem, attól, hogy én gyógyítok, engem más mércével lehet mérni. A legfontosabb állapotbeli kötelességemről felejtkeztem el, arról, hogy elsősorban családapa vagyok. Így aztán a munka mellett egyre több lett a kicsapongás. A házasságtörés bűnébe is beleestem mindent megtéve, hogy a családom tönkremenjen. Az Isten nélküli élet teljesen félrevitte a jó kezdeményezéseket. Lelkileg, testileg tönkremenve próbáltam 42 évesen gyermekkorom neveltetéséhez visszafordulni, és kértem a Jóistent, hogy segítsen. Természetesen segített, ahogy minden bűnösnek próbál segíteni, ha kéri. Hozzám világos üzenetét egy jelenésen keresztül juttatta el a Domonkos templomban ’98 karácsonya előtt. Ez a pillanat volt a megtérés. C. G. Jung írja a Gondolatok a kereszténységről c. könyvében: „az emberi élet fő célja a damaszkuszi út megélése” – vagyis a megtérés. Mindenkinek másképp jöhet ez a pillanat. Van, akinek fokozatosan, lassan, van akinek hirtelen.
Nekem hirtelen jött, igaz már 42 éves voltam. Egy biztos: az igazi harc a roszszal ezután kezdődik. A gonosz addig nem nagyon kísért, amíg magadtól is rossz úton jársz. Akkor lesz ideges, ha a jó felé fordulsz. Gyökössy Bandi bácsi mesterien írja le egyik „Kézfogás-füzetében”, hogy mi vár ilyenkor a hazatérő tékozló fiúra. Miket mond a nagy Sugdosó. „Menj tovább a lejtőn, röfögj tovább, rabold ki a gazdád, vagy akár az apád, válj disznóvá!” Vagy azt súgja: „Ülj le a lejtőn! Sose volt, hogy valahogy ne lett volna! Várj a lottó ötösre és közben nézd a Big Brothert a tévében!”
„Ekkor magába szállt. Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened. Nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz” – olvashatjuk Lukács evangéliumában. Vétkeztem a teremtett világ erkölcsi törvénye ellen. Végre megvan a döntés. Bandi bácsi arra figyelmeztet minket, hogy ilyenkor még mindig nem adja fel a Sugdosó: „Ne ma indulj, hanem holnap!” Hányszor határozzuk el, hogy egy dátumhoz kötjük újrakezdésünket. Sose sikerül. Itt és most! – csak akkor lehet esélyed. Felismertem, döntök és kész. Mi lesz a disznókkal? Kedvenc trükk. A házasságtörők emiatt nem tudnak sokszor felhagyni bűnükkel. „Féltik” a szeretőjüket, közben darabokra hull a családjuk. „Ne siess, csak lassan! Nem tesz jót a sietség! – mondja még a Sugdosó a hazatérés közben” – írja Bandi bácsi. Azért ragadtam ki ezeket a gondolatokat, mert a megtéréssel, ahogy említettem, csak egy lehetőséget kapunk, amivel élni kell. Az igazi kaland ekkor kezdődik, de most már Jézus vezetésével. Isten már nem választ. Embert, családot, országot nekünk kell választanunk Őt, mert Ő mindenkit vár, de ez nem kötelező. Ez a szabadság legmagasabb foka, a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat. Érdemes kockáztatni ezért mindent. Bátorság a léthez – ahogy Boulad atya is írja –, melyben a kockázat elnyeri jutalmát. Manapság sokat beszélünk a sztárokról. A „star” csillagot jelent. Az emberiség történetében eddig egyetlen csillag született a betlehemi istállóban 2002 évvel ezelőtt. Az Ő követése lehet csak az egyetlen cél az életünkben. Néha kockázatosnak tűnik, de nekünk keresztényeknek nem lehet más utunk, és erre kell hívni nem hívő testvéreinket is. Persze ezt okosan kell tennünk. A Jel című újságban ezt le lehet írni, vagy a TF-estéken ezt el lehet mondani, de a társadalomban ilyen direkten mondva nem biztos, hogy célt érsz. Lehet, hogy pont az ellenkező hatást éred el. A kereszténység pedig nem balgaság, hanem a lehető legaktívabb és leghatásosabb cselekvés. Gyors és mindig ott van, ahol kell. Ez Jézus egyik legfőbb tulajdonsága. Pont annyit, pont ott, és pont akkor cselekszik, amikor kell. Minden erejével a lehető legcéltudatosabban jót akar tenni másnak.
Olvastam, hogy az egyház Kínai misszióját a jezsuiták tudták sikerre vinni. Hogyan érték ezt el? Nem hangosan mentek, nem rázták a keresztet és a bibliát a kínaiak előtt. Azokat, akik előttük így próbáltak téríteni, mind megölték. Ők elvegyültek a lakosok között, elkezdték segíteni a szegényeket és elesetteket, tanítottak. Amikor már évek teltek el, és nagyon megszerették őket, akkor kezdtek el lassan beszélni arról, hogy ki is a legjobb barátjuk, kinek a társaságába tartoznak. Néha ma is ilyennek érzem a helyzetet. Nagybátyám, aki szintén jezsuita pap, egyik beszédében azt elemezte, hogy a kereszténynek úgy kell élnie, mint egy kérdőjel. Azt kérdezzék a környezetében, miért élsz te így. A példamutatással való hívás, talán ez a leghatásosabb. Természetesen nem kell vele törődni, ha közben kinevetnek, gúnyolnak. Teréz anyának van egy csodálatos verse: Nem fontos a címe.

Nem fontos…

Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.
NEM FONTOS, SZERESD ŐT!
Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be. 
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.
NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!
A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.
NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!
Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.
NEM FONTOS, ALKOSS!
Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.
NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!
A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.
NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!

Ha el vagyunk keseredve, egyszerűen elő kell venni ezt a verset és könnyebb lesz minden.
Sokat találkozom a halállal, sajnos a gyermekhalállal is hivatásom révén. Talán a gyermekhalált a legnehezebb megérteni emberi ésszel. Sokszor láttam halott gyermekére ráboruló anyát, amint azt kiabálja, ordítja fájdalommal telve, hogy hol van Isten. Ilyenkor nekünk orvosoknak, nővéreknek egy feladatunk lehet: a szenvedőktől mély együttérzéssel át kell venni valami kis terhet ugyanúgy, ahogy egy szörnyű nehéz zsákból, ha súlyt veszünk ki, az könnyebb lesz. Láttam egyszer egy őrjöngő anyát, akit senki nem tudott megnyugtatni. Hiába jöttünk gyógyszerrel, injekcióval, a fejlett orvostudomány eszközeivel. Semmire sem jutottunk. Egy ott álló laikus egyszerűen átölelte, hagyta, hogy ránehezedjék. Kinyilvánította, hogy maximálisan osztozik fájdalmában. Levett a lelki súlyból. Hogyan lehet ebből a súlyból levenni, hogy minket ne nyomjon össze a sokszor átadott teher? Csak kegyelmi úton. Ez az út pedig azt jelenti, hogy minden pillanatomban tudom, hogy a földi életem összes eseménye, benne a fogantatásom, a születésem, a házasságom, a gyermekeim születése, és a halálom a létemnek egy-egy pillanata, de nem a vége. Ha ezt tudom, akkor ugyan félek a haláltól, mert ember vagyok, de Isten segítségével legyőzöm a félelmemet, és így már át tudok venni terheket mástól úgy, hogy az közben ne nyomjon agyon. Ez a keresztény bátorság. Tudom, hogy azok a gyerekek Istennél vannak, és a kishitűségünkből fakadóan nem bírjuk elviselni halálukat. Egy apának három szép nagy fiát vitte el a lavina egyszerre. Eljutott oda, hogy azt mondta: „Köszönöm Istenem, hogy eddig velük lehettem.” Azt hitték, hogy megbolondult, pedig csak hite volt. Isten nyilván nem akarja, hogy gyerekek haljanak meg vagy a Medjugorjei busz tragédiáját sem akarta, de szabad akaratot adott. „Hol van Isten?” – ordibáljuk ahelyett, hogy azt kiabálnánk: hol voltunk mi, amikor nem törődtünk gyermekeinkkel, amikor alapvető önfegyelemre sem tanítottuk meg őket, mert hajtottuk a pénzt vagy a karriert vagy kicsapongásainkat. Hol voltunk mi, amikor nem magyaráztuk el, hogy nem szabad 50 cm-es vízbe fejest ugrani, vagy hol volt a szerelő, aki nem ellenőrizte a fékeket. Isten kijavítja ezeket a szörnyű hibáinkat, de ha mi már elkövettük, térdeljünk le és engedjük meg neki, hogy saját elgondolása alapján segítsen nekünk. Egerszalókon beszélgettem egy kedves fiatal atyával, aki kórházakba látogatott. Egyszer négy haldokló volt egy kórteremben. Mind a négyet megnyugtatta. l órával azután, hogy elment, szépen mind meghaltak. Másnap, amikor újra bejött az atya, az orvosok és nővérek úgy néztek rá, mint egy gyilkosra. Mennyire nem értették ez egészet! A négy haldokló egyszerűen megnyugodott, mosollyal haltak meg. Tudták, hogy nincs baj. 
Csodák. A csodák legfontosabb tulajdonsága, hogy sokszor nem akkor következnek be, mikor mi szeretnénk őket. Ettől csodák. De észre is kell venni őket. Isten sokszor a csodákon keresztül ad jeleket nekünk. Velem rengeteg csoda történt, mióta Isten felé próbálok fordulni. Egyszerűen így díjazza, hogy igyekszem. A munkámban, a baleseti idegsebészetben új dolgokat találtam ki. Félre akartak söpörni, de csoda történt: nem sikerült. Az etikai bizottságot közvetve arra próbálták kényszeríteni, hogy vegyék el az orvosi működési engedélyemet sarlatánságért. Nagyon megköszönték a tanácsot, de nem éltek vele. Utána meg beválasztottak az etikai bizottságba. Nem csoda ez? Egy fontos: a magad hitét tegyed bele teljesen, akkor egyszer csak azt érzed, hogy mindenki rajtad akar segíteni. Így mutatja meg Isten szeretetét az embereken keresztül, mert az ember eredendően jó! 
Tajwanban voltam egy orvoskongresszuson és láttam egy érdekes keresztet. Krisztus nem megfeszítve volt rajta, hanem két karját felfelé emelte. Ott döbbentem rá, hogy a kereszténység egyik legfontosabb állomása a Golgota. De van egy még fontosabb: a feltámadás. Ez nem a szenvedés előli menekvést jelenti, hanem az értelmét adja meg. Sokszor ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, ezért érezzük magunkat boldogtalannak a nehézségeink közepette. Pedig annyi jel van. Eszembe jut a foci vb-döntője. Isten a sportot játékra teremtette, nem pedig felfújt izomkoloszszusok és üzletemberek pénzkereseti forrásává. Nyert a játék, mert nyertek a brazilok. Mit csináltak utána nem magukat ünnepelték hanem a Teremtőt. „I belong to Jesus” (Jézushoz tartozom) olvashattuk az alul lévő második trikón. Előre felvették, mert hittek a sikerben, mert hittek Jézusban és őt ünnepelték a sok milliárd TV néző előtt. Ilyen szép tanúságtételt ritkán látni. Ezek nagy jelek mindnyájunknak. Isten számít ránk, pótolhatatlanok vagyunk számára. Ez adja nekünk a léthez való bátorságunkat, ezért merünk kockáztatni a sokszor kilátástalan helyzetben. Hitünk Jézusban a legdrágább kincsünk. Mindenek fölött áll. Fontos dolog a politika, a tudomány a kultúra, a sport, a munkánk, de nagyságrendekkel fontosabb a hitünk. Hatalmas fényerővel világít rá az előbbiekre, és ezáltal tudunk bölcs döntéseket hozni, vagy egy művészeti alkotást létrehozni. Isten várja és örül, ha segítünk neki a teremtésben. Hit és ész „olyan, mint a galamb két szárnya” – írja a Szentatya ’99-es enciklikájában. Ez emeli fel az embert a magasságokba.
Teréz anya csodálatos himnusza így ír erről:

Himnusz az életről

Az élet esély, ragadd meg!
Az élet szépség, csodáld!
Az élet nagy boldogság, ízleld!
Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, vállald fel!
Az élet kötelesség, teljesítsd be!
Az élet játék, járd!
Az élet értékes, vigyázz rá!
Az élet gazdagság, őrizd meg!
Az élet szeretet, örvendj neki!
Az élet rejtély, fedd fel!
Az élet ígéret, teljesítsd!
Az élet himnusz, énekeld!
Az élet küzdelem, fogadd el!
Az élet tragédia, karold fel!
Az élet kaland, legyen hozzá bátorságod!
Az élet boldogság, érdemeld ki!
Az élet az élet, védelmezd!

Dr. Csókay András adjunktus. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1980-ban építészmérnöki diplomát, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1989-ben orvosi diplomát szerzett. Az Országos Baleseti Intézet Idegsebészeti Osztályán dolgozik. A súlyos traumás agyduzzadás kezelésére az ún. éralagút-technika módszert és további koponya-térnyerési technikák új műtéti megoldásait fejlesztette ki. Dr. Csókay Andrással bővebb interjú Martha Taylor: Alagút az agyban című könyvében olvasható, melyet 2002. novemberében adott ki a Radnay Kiadó.

Csaba Testvér gondolatai a szabadságról

Többen kérdeztétek kedves, nagyra nőtt, szép gyerekeim közül, hogy mi a szabadság, hogy mikor éreztem magamat igazán szabadnak.

A szabadságnak sok arca van. Néhány kis mozaikkockát szeretnék nektek mutatni, életem néhány olyan pillanatát, mikor körülöttem szétszakadtak a láncok, és én éreztem, hogy szabadon felemelkedhetek és szállhatok.

1. Már játszottam a teológia gondolatával, és csendesen a magam 25 éves fiatalemberi öntudatával álltam Csíksomlyón a sekrestyében, egy karácsonyi ünnepi szentmise előtti forgatagban. Életemben soha nem ministráltam, és ennek egyik komoly oka a csipkés, fodros ministránsruha. Gyerekkoromban édesanyám ha azt akarta, hogy valahova ne nyúljak, akkor oda tett egy kis darab vattát, csipkét, fodrot és én a magam fiús keménységével azt messziről elkerültem... És akkor, ott a szép csendes karácsonyi misén a jó Rómuáld testvér felkért, hogy perselyezzek. Válaszomra nem is várva, szoknyát adott rám és egy csipkés karinget, a kezembe nyomott egy zörgős perselyezőt, és már kint is voltam a templom hajójában. Egyből leizzadtam, úgy éreztem, hogy minden szem rám tapad. Láttam magam előtt a nagy tömeget, és benne a sok ismerőst, azokat a lányokat, akik előtt én is, mint minden fiú imponálni szoktam. És most mint egy koldus nyújtottam eléjük a folyamatosan csilingelő kis perselyt az adományokért. Hihetetlenül nehéz volt! Magamban csak egyetlen mondatot ismételgettem: Szeretlek Uram! Nagyon szeretlek! Feladatomat bevégezve, emlékszem, leültem a padba, és lassan egy hihetetlen szabadságérzés szállt meg... Éreztem, hogy szabad vagyok! Szabad, mert nem az emberek szemében való megfelelési vágy vezetett, hanem a szolgáló szeretet és a jóság. Talán akkor éreztem először igazán szabadnak magamat.

2. Mindig nagyon kevés dologhoz ragaszkodtam, de volt néhány könyv, mely számomra mindennél kedvesebb volt. Az egyik, amelyet kölcsön adtam (Nagy Szent Teréz írásai), elveszett, nem tudták visszaadni.

Hihetetlen szomorúság, düh és harag volt bennem, hisz a kommunista időben pótolhatatlan veszteség ért. Ültem magamban és dühöngtem. Egyszerre csak belém sajgott: nem jól van így, hisz függök a könyvektől.

Éreztem, hogy a birtoklásvágy ural és vezet engem. Nagyon megszégyelltem magam! Bementem a szobámba és szépen, nagybetűkkel beleírtam minden könyvembe, hogy „Tied és mindenkié!” Majd néztem a könyveket, a mindennél drágább kincseimet, melyeket tudatosan mindenki tulajdonává tettem, és éreztem, hogy szabad vagyok. Éreztem, hogy nem birtoklom, hanem tudom a szent könyveket, nem használom, hanem élem a bennük foglaltakat, és ez ott, akkor hihetetlenül szabaddá tett.

3. Egy kiránduláson vettem részt, és a sátor melegében, éjjel egy lány bújt mellém. Abban az évben kezdtem fontolgatni, hogy teológiára megyek. A kedves lány kacér keze derekamra fonódott... Éreztem, hogy mint felnőtt férfinak most bizonyítanom kellene. Felforrt a vérem, de én a bennem érő elhatározástól vezetve javasoltam egy sétát a friss hegyi levegőn. Olyan szépen ragyogtak a csillagok a csendes, hűvös éjszakában, és én éreztem, hogy szabad vagyok. Szabad a testi vágytól, szabad a tudatos döntésre, arra, hogy ne vágyaim játékszere legyek, hanem magam határozzam meg, hogy merre is vegyem az életutamat.

4. Teológián az első napokban elvittek szüretelni. Ez egy csíki legénynek, ki mint szegény gyermek a narancsot, szőlőt, barackot, déligyümölcsnek tartotta, és orvosságnál vékonyabb kiszerelésben jutott hozzá néhányszor évente a diktatúra alatt, a finom érett gyümölcs óriási kihívást jelentett. Emlékszem, hogy a társaimmal én is nekilendültem az érett gerezdeknek, de azt is éreztem, hogy ez egy hatalmas lehetőség az önuralom gyakorlására. Döntöttem, bár senki nem kérte, mégis a gerezd szőlő a kosárba hullott, és elhatároztam, hogy papi hivatásomért nem kóstolom meg három napig a kívánt gyümölcsöt. Kis dolog? Nekem óriási dolognak tűnt, egész nap szüretelni anélkül, hogy egyetlen szemet is befaljak, de azt a szabadságot, amit az a három nap szült bennem, nehezen tudom elmondani nektek. Jó dolog érezni, hogy ha remeg is kezed alatt a tested, de engedelmeskedik akaratodnak. Valami hasonló, mind amikor bringád nyikorgó kerekeivel beveszed életed első hajtűkanyarját, és érzed gyermeki szívvel, hogy ura vagy a kerékpárodnak. Jó dolog uralni önmagad.

5.Tanulni soha nem szerettem, főleg a jegyek nem érdekeltek, de a teológián éreztem, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér. Szent elhatározással mentem neki a vizsgáknak, a maximumot akartam.

Emlékszem, hihetetlenül nehéznek tűntek a vizsgák. De mindent félretettem, és tudatosan, mint a távfutó, tanultam. Egyszer szilencium előtt egy levelet kaptam, kedves ismerősöm lelki tanácsokat kért, és én felejtve mindent, a tanulás ideje alatt a levelére választ írtam. Kész lett a csodálatos levél, én legalábbis úgy éreztem, de azt is éreztem, hogy nem a feladatom teljesítésére szántam az időt. Éreztem, hogy ez egy vízválasztó. Döntenem kellett! Nehéz volt összetépni a jól sikerült gondolatokat, és szabadon, minden figyelmemet a feladatra, a tanulásra fókuszálni. Abban az évben minden vizsgám tízes lett, és én újból hihetetlenül szabadnak éreztem magam. Éreztem, hogy akaratomból farhámot fonhatok és testem megzabolázott vágyai, táltos paripáim repítenek, oda visznek, ahova menni akarok. Jó tiszta álmaink útján sebesen szállni!

6. Negyedéves voltam a teológián. Karácsonyi szertartás, ünnepség után egyedül maradtam a kápolnában. Úgy éreztem, hogy roskadozom Istenem végtelen szeretetében, ajándékaitól. Hatalmas vágy tört rám, hogy én is adjak valamit Istenemnek. Ott térdeltem egyedül az egyszerű kis kápolnában, a betlehemi kis jászolból felém nyújtotta karját a gyermekké lett Isten, és éreztem, hogy értem is adta magát Betlehenben. Néztem, és éreztem, hogy e végtelen ajándékra csak egy hasonló, véges önmagamat végtelenül odaajándékozó szeretet lehet a válasz. Alázattal leborultam, létemet, tudásomat, mindenemet kezembe vettem és csendesen odanyújtottam a felém hajló Istennek. Éreztem, hogy semmim se maradt, szabad akaratomat, mindenemet oda adtam az Istennek, és mégis addigi életemben soha nem tapasztalt gazdagságérzés töltött be, éreztem, ahogyan mindent odaadva mindent megkaphatok.

7. Elöljáróim Dévára küldtek, egy végtelenül romos, államosított kolostorba, üres kassza, szórványélet. Egyik nap mise előtt jött egy kedves hölgy, hozott egy roma kislányt, hogy az állomáson találta, és hogy fogadjam be. Nem voltak papírjai a gyermeknek, nem tudtam róla semmit. Nem mertem befogadni, elküldtem, de ők leültek a templomban, és én elkezdtem a szentmisét. Olvastam az evangéliumot, és szólt az Úr: „Aki egyet is befogad a legkisebbek közül, az engem fogad be”. Tömör egyértelmű szavak! Azon a misén nem prédikáltam, éreztem, hogy az Úr nem szavakat, hanem döntést vár tőlem, újból vízválasztóhoz értem. Néztem a kis varkocsos gyereket, és nagy-nagy alázattal, kicsinységem tudatában az oltárnál igent mondtam rá. Emlékszem, a mise után, fürdés, ruhakeresés, és már ott is ültünk a plébánia ebédlőjében, a kolostor folyosóján. Ültem az asztalnál, velem szemben az álarcos Isten. Éreztem döntésem végtelen súlyát, mely meghatározta az életemet, de mégis a szeretetre való végtelen szabadságban potyogtak a könnyeim...

Kedves Fiatalok!

Hét kis mozaikkocka.... De tudnotok kell, nincs két egyforma életút.
Mindenki a maga szabadságát kell felfedezze és megtalálja. A szabadságot nem lehet adni senkinek, és azt nem lehet megvásárolni és begyűrni sok-sok más limlom közé, vagy vitrinben őrizgetni. A szabadság igazából a végtelen előszobája: a marék porságodból adódó korlátaid fölé való emelkedés. Az a pillanat, mikor kinyílnak szárnyaid és érzed, hogy nem állati ösztöneid, kapzsi vágyaid, alantas indulataid, duzzogó sérelmeid, hanem egyedül csak a Teremtőd akarata szerinti szeretet és a jóság mozgatja tetteid. Csodálatos, mert érzed, hogy Isteneddel, ki végtelenül nagyobb nálad, egy hullámhosszra kerültél, egy légtérben vagy vele. Alázattal érzed, hogy bár végtelenül kicsi, törékeny, sebezhető vagy, mégis Istened egy asztalhoz ült veled. A tiszta fényben ilyenkor azt is tudod, hogy mindez hihetetlenül törékeny pillanat, mert a kapzsiság, a buja birtoklásvágy, a durva indulat, vérszomjas bosszú, a sértett duzzogás és megannyi más alantas ösztön visszaköveteli porból született otthonát, testedet, szárnyalásodat darabokra törve, le akar húzni, oda, honnan léted vétetett, a korlátok közé. Pillanatok alatt minden darabokra hullhat, de aki megtapasztalta ezt a végtelen szabadságot, a szeretetre és a jóságra való nyitottságot, az tudja, hogy bár földi utazása nem ért véget, de mégis ő ott és akkor, ha csak egy pillanatra is, de hazaért.

Szeretettel, 
Csaba testvér

Imádkozzunk nagyszüleinkért!

Kedves Testvérek

Holnap Szent Joachim és Anna, Jézus Krisztus nagyszüleinek napja.

Imátkozzunk nagyszüleinkért, akik élnek azokat óvja és áldja az Úr, akik meg már elmentek Őnekik meg adja meg az örökélet üdvösségét.

Pax et Bonum

Szeretettel: Vizsyné Zita Zalaegerszegről

A nagyszülők védőszentje Anna és Joachim

Július 26-a Szent Anna és Szent Joachim, Jézus nagyszüleinek ünnepnapja. Az Újszövetségben semmilyen utalást nem találunk a Boldogságos Szűz Mária szüleire. Tiszteletük forrása az apokrif írások, elsősorban Jakab elő-evangéliuma. Itt olvashatjuk, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták. A két név jelentése figyelemre méltó: Anna annyit jelent, kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal.

Ünnepük a XII-XIV. században terjed el Európában, miután a keresztes lovagok visszatértek a Szentföldről. Elbeszéléseik nyomán megnőtt az érdeklődés Jézus Krisztus emberi természete és rokonsága iránt is. Az ünnep dátuma, Szent Anna feltételezett halála napja, nem más, mint egy templom fölszentelésének évfordulója. A hagyomány úgy tartotta, hogy Mária Jeruzsálemben született, szülőháza a Bethesda-tó közelében állt. Az V-VI. században e föltételezett születési hely fölé bazilikát építettek, melynek fölszentelési napja volt július 26. Szent Joachim ünnepének időpontja a XVI. századtól többször változott, 1969-ben került egy napra Szent Annával.

A legenda szerint Anna és Joachimnak Júda nemzetségéből és Dávid házából származott. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadikat pedig szétosztották a szegények között. Egyszer megjelent Joachimnak Isten angyala és megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, akit Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szűz Mária születése után Joachim hamarosan meghalt. A legenda azt is tudni véli, hogy Anna még élt, amikor a Szentcsalád Nagy Heródes halála után visszatért Egyiptomból, és megláthatta unokáját, a kis Jézust. Anna lelkét angyalok vitték Ábrahám kebelére, s mikor az Úr Jézus fölment a mennybe, őt is a mennyországba vitték.

Bálint Sándor szerint Szent Annát kiváltságos patrónájaként tisztelte az asszonynép, de tisztelték azok is, akiknek foglalkozása valamiképpen a gazdaasszonysággal, az asszonyi gondoskodással függ össze: a szövőmunkások, csipkeverők, seprűkötők. Céhpatrónája volt az asztalosoknak, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesteremberek feladatai közé tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. Ezen kívül védőszentje volt a kádároknak, a bányászoknak és a haldoklóknak is. Szent Anna és Joachim korunkban a keresztény nagyszülők eszményképei lettek, személyükben a nagyszülői tisztség méltósága szentelődött meg.

Szent Anna hazánkban mintegy 130 templom és kápolna patrónája, három templomnak Szent Joachim a védőszentje, a hernádnémeti és az ófehértói templomokat pedig mindkét szent pártfogására „bízták”. Országos búcsút tartanak ezen a napon Hanyipusztán, Lőrinciben, Tápiógyörgyén és Szanyban. Kiemelkedő esemény a balassagyarmati Anna-napi palóc búcsú. 

Élet a túlélő Klubban

Tegnap este, másfél éves kómából ébredt lány küzdelmeiről láttam tudósítást a televízióban.
Feltörtek saját emlékeim.
Elsőként a fájdalom, amely a halálközeli élmény boldog bódulatát követte.
Az erőlködés, hogy megszólaljak.
A rémítő felismerés, hogy hang nem jön ki, a torkomon.
Azután kezem botorkált ügyetlenül, az elémtolt papíron.
Majd kézzel lábbal mutogattam, gesztikuláltam, hogy megértsenek.
Az első próbálkozás, hogy lábra álljak.
Riadalmam, amikor elvágódtam a kórházi szoba padlóján.
Erőlködéseim a járókerettel, és a három lábú bottal.
A gyógytornász okozta óriási fájdalmak, és erőlködésem, hogy mozogjanak tagjaim.
Az agyamban motoszkáló kérdés:
Eszem ép?
Szép lassan elindultam.
Botladozva, erőtlenül, de egyedül.
Azután szavaim is megformáltam, hallhatóan beszéltem.
Halkan, de megérthetően.
Alig egy hónapja voltam orvosi felülvizsgálaton.
Véleményük:
Rehabilitálható, de teljes rehabilitáció nem javasolt!
Tudom, milliókba kerülne, amit a TB nem tud fizetni.
Magam rehabilitálom.
A láb mindig kéznél van, szoktam mondani.
Amikor csak tehetem, úton vagyok.
Nehezen emelem a lábam, gyakran megbotlom, időnként lábaim megmakacsolják magukat, nem akarnak engedelmeskedni, de addig erőltetem, míg megmozdulnak.
Kezeim sem mindig azt teszik, amire utasítom őket.
Agyamat ugyanilyen kényszermunkára ítéltem.
Mert élni Akarok!
Egyedül, segítséggel, de nem kiszolgáltatottan.
Kosztolányi így ír:

Kosztolányi Dezső: Oly jó ébredni

Oly jó ébredni. ”          Álmom messzeszédül, s a tegnapi szobát már láthatom, ha fuldokolva - az álom vizébül - a paplanomra nyújtom a karom. Ez itt a part már.           Ah, de szép, de szép volt az ébredés csiklandva, tétován, a mosdótálban a közeli égbolt, a zongorázás a másik szobán. Tündéri reggel. A sötét szalonba apuska zongorázik andalogva. Ez Mendelssohn. Álombeli ködök. Úgy hallgatom az ajtó hasadékán s állok a hangok közt kis ingben, némán, mint hajnali gyöngyvirágok között.” Életem kincsnek tekintem, amit őriznem kell! Reggel, felébredve Szent Ferenccel mondom: Letéve önző nagyravágyásunkat, álljunk Jézus szolgálatába. Isten ma reggel azt mondja neked: Gyere hozzám úgy, ahogy vagy! És mindenedet, terveidet, vágyaidat, testedet és lelkedet tedd az én oltáromra!

Indul a Szent Anna Otthon

Indul a Gyergyószentmikósi ház! Az égben Szent Anna közbenjárását kérjük, a földön a ti imátokat, segítségeteket kérjük a szép, de üres otthon felszereléséhez, berendezéséhez, hogy ősszel indulhasson a Szent Anna otthon! szeretettel, Cs.t. 


-- 

Zarándokút Debrecenből Medjugorjébe

Írta: Administrator

2011. június 05. vasárnap, 19:14

Zarándoklat indul Medjugorjéba a Mária jelenések 30. évfordulójának évében. Ideje: 2011. szeptember 21-27-ig. Részvételi díj: 27.000 Ft (busz költség) és 85 € (szállásköltség, 4 éj + félpanzió) Tervezett program: Minden nap közös magyar szentmise, szentségimádás, kereszthódolat Podbrdo, a jelenések hegye, és a Krizevac hegy megmászása, itt keresztút, rózsafüzér imádkozása Cenacolo közösség meglátogatása (drogosok) Tengerparti program Dubrovnyikban (Óvárosban séta) Városnézés Mostárban (Öreg híd, bazár) Kravica vízesés Szarajevói városnézés (Gazi Huszref-bég dzsámi muzulmán imaház belépő kb 1 €, Szűzanya Katedrális) Visokó (Piramisok) A zarándokút szervezője és vezetője: Laczovicsné Szatmári Mária Lelki vezető: Felföldi László római katolikus atya Jelentkezni 2011. július 15-ig lehet, az előleg (27 000 Ft) befizetésével Martin Évánál (tel: +36 (70) 945 70 33 E-mail:martin_eva@vipmail.hu) Međugorjéba az ember nem csak a természeti szépségek miatt jön, vagy az emberi kéz alkotta jelentős alkotások miatt, hanem saját vagy szeretteinek, vagy közösségének szükséglete miatt, mert kutat valami után, vagy reményre vágyik, vagy hálát ad valamiért, ezért keresi Isten közelségét behatóbban, mint a hétköznapokban. Međugorje az igazság, a szeretet és a remény találkozásának helye. A szeretet, amit az emberek itt Međugorjéban megélnek, és amivel a mindennapi élethez visszatérhetnek, óriási reményt kelt bennük, amely felvidítja a lelküket, és élhetővé teszi hétköznapjaikat. Utazás közben: Éjjel utazunk, és a buszon alszunk, éjszaka minden bizonnyal hideg lesz, ezért hozzál magaddal meleg holmit, takarót. Csomagolni bőröndbe ajánlatos, mert így jobban elfér a külső csomagtartóban. Egy kisebb csomagot érdemes készíteni, amit a buszra felviszünk, és az ülés alá befér. Az utazás alatt szükségünk lesz, pl. élelemre, innivalóra, gyógyszereidre stb., Várhatóan 22-én, csütörtökön, délután érkezünk Međugorjéba. Szállás: 2-3-4 ágyas fürdőszobás szobákban. Esténkénti imaprogram és gyónási alkalom lehetősége a kegytemplomban:  17.00 óra: Az Örvendetes és a Fájdalmas rózsafüzér 18.00 óra: Nemzetközi Szentmise 19.00 óra: A kegytárgyak megáldása Ima lelki és testi gyógyulásért, Dicsőséges rózsafüzér Szentségimádás: csütörtökön mise után 19.00-20.00-ig Kereszthódolat: pénteken mise után 19.00-20.00-ig Mit vigyek magammal: Érvényes útlevél, URH-s kisrádió (FM) idegen nyelvű to

Harminc éves a Medjugorjei csoda

2011. június 28. kedd, 09:28

Egyedülálló látvány fogadja az embert Medjugorjéban: hosszú sorok egy nagy udvaron a sok kis fülke előtt, amelyekre rá van írva, milyen nyelven lehet gyónni. Egy jól szervezett Bábel, ahol még a koreai és japán nyelv is jelen van. Ez a kis bosznia-hercegovinai, szerpentineken keresztül elérhető  falu a világ legnagyobb szabadtéri gyóntatóhelye lett, amióta harminc évvel ezelőtt hat gyerek elmondta: látták Szűz Máriát és beszélgettek vele a Podbrdo hegyen, amelyet ma a Jelenések hegyének hívnak.Zarándokok végtelen sora érkezik nap mint nap, megállnak a Szent Jakab-templom előtt, imádkoznak, gyónnak, majd felmennek a fehér Szűzanya-szoborhoz, a Gospához. 1981 június 24-én tűnt fel először az ösvényen a fénylő nőalak, aki másnap Szűz Máriaként mutatta meg magát. A legmegrendítőbb jelenés harmadnap következett be, amikor a Szűz békére és kiengesztelődésre hívott. Éppen tíz évvel később, 1991. június 26-án tört ki a jugoszláviai háború első szakasza, amellyel a medzsugorjei üzenet tragikus aktualitást nyert. A jelenések azóta is folytatódnak, és bár az egyház hivatalos álláspontot még nem tett közzé, az egész világról egyre nagyobb számban özönlenek ide a hívek. A nyolcvanas években a kommunista rezsim nem nézte jó szemmel a zarándokok érkezését; a területen földművesek szegényes házai álltak, és a jelenésekről nem volt szabad beszélni; a látnokok megközelíthetetlenek voltak. Mise alatt a sekrestyében voltak, a rendőrség gyakorta zaklatta őket. A medjugorjei ferenceseket is fenyegetéseknek, üldöztetésnek voltak kitéve. Néhány napja adták közzé Zágrábban a jugoszláv titkosszolgálat dokumentumait, amelyek a kommunista párt intrikáit tanúsítják: kihasználták, hogy a mostari püspök és a medjugorjei ferencesek rivalizáltak egymással. Bár Medjugorje nem tartozik a hivatalosan elismert Mária-kegyhelyek sorába, gyógyulások és megtérések ezreit tudhatja magáénak. Harminc év alatt 30 millió zarándok fordult meg a szentélyben. A harmincéves évfordulóra nem szerveztek különleges ünneplést, de kilencedet tartanak, a Podbrdo hegyen a rózsafüzért imádkozzák, a Szent Jakab-templomban pedig 19 órakor szentmisét, 22 órakor pedig szentségimádást tartanak, amely a péntekről szombatra virradó egész éjszaka tart. Százezer zarándokra számítanak. Magyar Kurír (tzs)