Lelki táplálékaim

Csodálatosak a Teremtő alkotásai. Mindenek felett, az ember. Amikor porból/ élettelen dolgokból/ megalkotta testét, majd életet lehelt bele. A testet úgy alkotta, hogy táplálékokkal tudunk energiát magunkhoz venni. Lelkünk tulajdonképpen életenergia. A Teremtő alkotása, de magunknak is napról- napra táplálnunk kell. Minden, ami életenergiánkat növeli, lelki táplálékunk. Egy csodálatos kép, egy boldogan töltött nap, egy barátság, egy szépen csengő dallam, mind mind építik lelkemet. Az elmúlt napokban a Debreceni Jazz Napok koncertjei töltötték ki időmet. Minden koncerten nem lehetek ott, de / mazsolázok/ közöttük. Világi ferencesként nem a klauzúra csendjében, zártságában élem életem. Imáimat elvégzem, de időt fordítok arra is, hogy lelkemet tápláljam. Amikor ételemet magamhoz veszem, köszönetet mondok Istennek. Amikor lelkem növelhettem néhány boldog pillanattal, ugyanezt teszem. Istennek legyen hála!

Egy biztos pont az életemben

Ifjúkoromban, katonai pályára készültem. A főiskolán kiemelt tantárgyként szerepelt a tereptan, térkép ismeret. A földmérők is jól tudják, hogy egy templomtorony remek tájékozódási pont. Agyvérzésem következményeként elveszítettem térlátásomat. A fizikai valóságban gyakran eltévedek. A valóságos világban viszont kerestem magamnak egy szellemi tájékozódási pontot: Hitem az, ami eligazít a legnagyobb zűrzavarban is. Ha választ keresek egy problémára, Jézus tanításait veszem elő. Ha útkeresésben vagyok, nem esem pánikba: Mere menjek? Isten mindig megmutatja a helyes irányt. Nem mindig azonnal, nyitottnak kell lennem jelzéseire, üzeneteire. Rendszeres gyónásaim során lelkiismereti önvizsgálatot tartok, hogy Istennek, önmagamnak is világossá váljanak vétkeim. Egy gondolkodótól hallottam: A Boldogság eléréséhet három „B” betűvel kezdődő fogalom útján kell végigmennem. Ezek: Bűntudat,Bűnbánat, Bűnbocsánat. Ezek életem biztos, csalhatatlan pontjai!

Ferenc Pápa tanítása

Ferenc pápa a rágalmazásról, a fecsgésről, a félretájékoztatásról, másik életébe való beavatkozásról 2013. 05. 18. 12:17 Május 18-án, szombaton reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén Ferenc pápával koncelebrált Daniel Grech atya, a római vikariátusról. Jelen volt a Lateráni Pápai Egyetem hallgatóinak egy csoportja rektoruk, Enrico Dal Covolo püspök vezetésével, valamint Kiko Argüello, Carmen Hernández és Mario Pezzi a Neokatekumenális Út vezetői, Roberto Fontolan és Emilia Guarnieri pedig a Comunione e Liberazione mozgalom képviseletében. Ferenc pápa a napi evangéliumi szakaszhoz fűzte gondolatait (Jn 21,20-25). „Mit törődsz vele?” – teszi fel a kérdést Jézus Péternek, aki beavatkozott a szeretett tanítvány, János életébe. Péter szeretet-párbeszédet folytatott az Úrral, de ez a párbeszéd később kisiklott egy másik vágányra. Péter is szenvedett attól a kísértéstől, hogy beleavatkozzon mások életébe. Ahogyan a köznyelvben mondjuk, Péter úgy viselkedik, mint aki „mindenbe beleüti az orrát”. A pápa kifejtette: kétféle módja van, hogy beleavatkozzunk mások életébe. Az egyik az, amikor másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ez keserűséghez, irigységhez vezethet, amely azonban berozsdásítja az egyházi közösséget, rosszat tesz neki és ez az, amit az ördög akar. A második módja ennek a kísértésnek, a fecsegés – mondta a pápa. Jól nevelten kezdjük, de végül még a bőrt is lehúzzuk testvérünkről. „Mennyit fecsegnek az egyházban! Mennyit fecsegünk mi, keresztények! A fecsegés azt jelenti, hogy rosszat teszünk egymásnak. Mintha le akarnánk kicsinyíteni a másikat: ahelyett, hogy én növekednék, a másikat alacsonyítom le, hogy nagyobbnak érezzem magam. Ez nem helyes! Szépnek tűnik a fecsegés, nem tudom miért, de szépnek tűnik, mint a mézes cukorka” – folytatta homíliáját a pápa. „Veszel belőle egyet, majd még egyet és így tovább, végül hasfájást kapsz. Ilyen a fecsegés. Kezdetben édes, majd tönkreteszi a lelkedet. A fecsegések pusztítóan hatnak az egyházban Kissé Káinhoz hasonlít: öljük meg testvérünket nyelvünkkel. Ezen az úton haladva jól nevelt, de rossz szokásokkal teli keresztényekké válunk. Hogyan jelentkezik a fecsegés?” – tette fel a kérdést a pápa, majd megjelölte a fecsegés három módját: „Félretájékoztatunk: csak félig mondjuk el a dolgokat, amíg nekünk megfelel. A másik felét nem mondjuk el, mert az számunkra kényelmetlen. Egyesek mosolyognak… igaz, vagy nem igaz, amit hallottunk? A másik az ellehetetlenítés: amikor valakinek valóban van egy hibája, valamit nagyon rosszul tett, akkor azt elmondjuk, újságíróként viselkedünk. És ekkor ennek a személynek a hírneve tönkre van téve. A harmadik a rágalmazás: olyant állítani, ami nem igaz. Ez valóban azt jelenti, hogy megöljüktestvérünket! Mind a három bűn: a félretájékoztatás, az ellehetetlenítés és a rágalmazás. Annyit jelent, hogy pofont adunk Jézusnak gyermekei, testvérei személyében. Ezért mondja Jézus nekünk azt, amit Péternek, amikor szemére veti: „Mit törődsz vele? Te kövess engem!” Az Úr valóban megjelöli számunkra a követendő utat. A fecsegés nem tesz jót, mert pontosan ehhez a romboló szellemiséghez vezet el az egyházban. Kövess engem!” Szép Jézusnak ez a szava, olyan világos és olyannyira szeretettel teljes. Mintha ezt mondaná: „Ne ábrándozzatok arról, hogy az üdvösség a másikkal való összehasonlításban vagy a fecsegésekben van. Az üdvösség azt jelenti, hogy követtek engem. Kövessük Jézust! Kérjük ma az Urat, hogy adja meg nekünk ezt a kegyelmet: soha ne avatkozzunk bele mások életébe, ne váljunk jó modorú, de rossz szokásokkal rendelkező keresztényekké, kövessük Jézust, haladjunk nyomában, az Ő útján – mondta szombat reggeli homíliájában Ferenc pápa. Szentbeszédében a pápa emlékeztetett Lisieux-i Kis Szent Teréz életének egy epizódjára is. A szent azt kérdezte, hogy Jézus miért ad egyeseknek sokat, másoknak pedig keveset. Nővére ekkor teletöltött vízzel egy gyűszűt és egy poharat, majd megkérdezte Teréztől, hogy melyik van tele: „Hiszen mind a kettő tele van” – válaszolta a jövendő szent. Jézus is így tesz velünk – mondta Ferenc pápa: nem érdekli, hogy nagyok vagyunk-e vagy kicsinyek, hanem csak az, hogy el vagyunk-e telve Jézus szeretetével. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Adalék az EU természetéhez

,,Nyílt levél Viviane Reding Asszonyhoz, az EU Igazság, Alapjogok és Állampolgárság Biztosához Kedves Reding Asszony! Hetven évig a bőrünkön tapasztaltuk és szenvedtük a náci és kommunista terrorizmusokat. Elérkezett az idő, amikor az élet már nem kínált semmit, amiért érdemes lett volna élni, amikor a gyermekszületés örömét bűntudat és felelőtlenség érzései váltották fel amiatt, hogy egy új életet hoztunk abba a kegyetlen embertelen világba. Népünk megelégelte azt az életet, és fellázadt a kommunista állam ellen, amelyet a Vörös Hadsereg megszálló egységei tartottak hatalomban. Reméltük, hogy a szabad világ, élükön az Egyesült Államokkal, mellettünk állt, hiszen közel 18 hónappal korábban Eisenhoover Elnök nyilvánosan megígérte, ha valamelyik szovjet csatlós állam fegyveres segítséget kér a kommunista uralom lerázásához, az Egyesült Államok megadja azt. A Forradalmi Kormányunk megkérte a segítséget. A segítség meg is érkezett használt ruhák, mosatlan fehérnemű és állott, megsárgult tejpor alakjában. Romlott tejpor az orosz tankok ellen. Vérünkbe fojtott forradalmunkat éveken keresztül követték a kínvallatások, deportálások, bebörtönzések, eltűnések, törvényen kívüli kivégzések és akasztások. Akkor rájöttünk arra, hogy csak magunkra számíthattunk. További önfeláldozás gyengített minket, ellenségeinket pedig erősítette. Különben is tíz millió embernek nem volt esélye 350 millió ellen. Taktikát változtattunk. Beszivárogtunk a terrorista felépítménybe, és belülről bontottuk le. Vele dőlt a Berlini Fal és a Szovjet Blokk. Ha valaki ismeri, mi ismerjük igazán a terrorista diktatúrák szörnyűségeit. Ha valaki képes, mi igazán képesek vagyunk értékelni a demokrácia emberiességét és áldásait. Álmodni kezdtünk egy erős Európáról, amelyben különböző nemzetek élnek együtt békében és harmóniában, mentesen mindenfajta megkülönböztetéstől, és erős ahhoz, hogy ne essen áldozatul külső érdekeknek. Ahogy apáink megálmodták száz évvel előttünk, a Dunamenti Köztársaság, Szemünkbe tűntek az Európai Unió alapokmányának bűvös szavai: „Az Unió tiszteletben tartja a tagállamok egyenlőségét”. Minden tisztességért, amit az Unió alapokmánya ígért, beléptünk az Unióba, és mit kaptunk? Egy tehetségtelen, felelőtlen és elszámoltathatatlan EU felépítményt, amely azon fáradozik, hogy elferdítse a demokratikus rendszert, amely aláássa a társadalmi szerkezetet, gyalázza az emberi jogokat, és romba döntötte az Európai Unió és tagállamai gazdaságát. 1. A közép- és munkásosztályokat nyomorba kényszerítette. 2. A gazdagokat tovább gazdagította. 3. Az Unió olyan törvényeket teremtett, amelyek szabad garázdálkodást biztosítottak a multinacionális vállatoknak. 4. A munkanélküliség 12% fölé emelkedett az Unió átlagában. Ekkora munkanélküliséget Európa nem tapasztalt az 1928 - 32 évek tragikus Nagy Gazdasági Válsága óta. 5. A szegényebb tagállamok polgárai rosszabb körülmények között élnek ma, mint amiket a Nagy Gazdasági Válsága éveiben tapasztaltak. 6. A déli tagállamokban a 25 év alatti fiatalság 40 – 60 százaléka van munka nélkül. 7. Az EU adminisztráció „vigyázó” szemei előtt és közreműködésével a tagállamok egy-harmada eladósodott nemzeti összt-termékének 80 százaléka fölött. 8. Az EU gazdasági növekedése 2008 óta csökkent olyannyira, hogy már a korábbi valós szint alá süllyedt. Az EU gazdasága dramatikusan zsugorodik. 9. Az EU aláásta az állampolgárok bizalmát a bankbetétek biztonságában. Az EU kívánságára a bankok elkobozták a betétesek pénzét. A kisbetétesek sem juthatnak megtakarított pénzükhöz szükségüknek megfelelően. Korlátozták a kivehető összeget. A magántulajdon ekkora sérelme arra ösztönzi a betéteseket, hogy visszavonják megtakarításukat a bankokból. Görögországban például a betétek 30%-át kivonták a bankokból. Ez egy hatalmas összeg, ami kiesett a pénzforgalomtól, a beruházásokból, amelyek gazdasági növekedéshez vezetnének. 10. Úgy tűnik, hogy az alapokmány módosításainak dzsungelében elveszett az „Emberi Jogok” fogalma. Az EU nem áll többé az emberi jogok mögött. Ami Magyarországot illeti, az előző „szocialista” kormányok adósság válságba süllyesztették az országot az Unió tudtával és aktív közreműködésével. A „szocialisták” szintén eltékozolták az ország nemzeti vagyonát, és további kölcsönt vettek fel azért, hogy fizethessék az adósság kamatait. Az Unió nem emelte fel szavát, elfogadta. Mindez rendben volt az EU-t kormányzó „szocialisták” szerint. 2006 évben, a Forradalmunk ötvenedik évfordulójának megemlékezése során a „szocialista” kormány tüzet nyitott a békés állampolgárokra pontosan úgy, ahogy a kommunista kormány tette 50 évvel korábban. Az EU „szocialista” kormányzata nem emelt szót ellene, megítélésük szerint az tökéletesen rendben volt. A magyar választók elbocsájtották a „szocialista” kormányt, és az új kormánynak két-harmados mandátumot adtak azért, hogy hatékonyan dolgozhasson a nemzetgazdaság átépítésén, hogy újjáépítse a társadalmat, amit az előző kormányok elrohasztottak. Most, az EU alapító okmányaiban foglalt valamennyi elv és erkölcsi kötelezettsége ellenére az EU adminisztráció, beleértve Önt is, üldözi és bünteti a magyar kormányt és magyar állampolgárokat a kommunista időkre emlékeztető kirakatperek forgatókönyveinek megfelelő hazug, kiagyalt vádakkal csupán azért, mert az állampolgárok demokratikus úton abszolút mandátumot adtak annak a kormánynak, amely történetesen nem „szocialista”, és amelyet képesnek ítéltek arra, hogy kivezesse az országot a jelen krízisből. Miért az üldözés? Mert a magyar kormány sikeres gazdaságpolitikája a gazdagokkal fizetteti meg a fellendülés költségeit a szegények helyett, akik megélhetését az előző „szocialista” kormányok a nyomor határvonala alá kényszerítettek, hovatovább, kiemeli és aláhúzza az EU vezetők hozzá nem értését, sikertelenségeit a gazdasági vezetésben. Az alapokmányokban lefektetett elvek ellenére az EU és intézményei, beleértve Önt is, Asszonyom, zaklatják, fenyegetik, és súlyos megkülönböztetéseket alkalmaznak a magyar kormány és állampolgárai ellen kiagyalt és alaptalan vádakkal, amelyeket ördögi gonosz elmék agyaltak ki. Kik ezek az ördögi gonosz elmék? José Manuel Durão Barroso – Fiatal éviben ő volt a Portugáliában a földalatti Maoista kommunista mozgalom vezetője, később pedig a Portugál Kommunista Munkáspártot vezette. Mint portugál miniszterelnök, ígérte, hogy a költségvetési hiányt 3% alatt tarja, de 3 éves kormánya (amelyben csupán 2 évet szolgált EU-ban történt kinevezése miatt) megduplázta, 6.1%-ra emelte a hiányt. Miért volt erre a bukott emberre szüksége az EU-nak? Martin Schultz – tanulatlan, elbukott és eltanácsolták az iskolától, öngyilkosságra hajlamos és alkoholista tendenciákkal legalább élete egy részében, betanult könyvárus, egy német szocialista. A környezetvédelem megjelenése idejében a kommunisták és radikális baloldaliak nyitást láttak a hatalomba beférkőzésre, és elözönlötték a környezetvédő szervezeteket. Schultz ezt a klasszikus utat használva férkőzött be a zöld pártba és hatalomba. Jellemző példája az érdemtelenül hatalomba jutott tanulatlan embernek. Igényt tartott arra, hogy a miniszterelnökök tanácskozásán részt vegyen, s mivel kívánsága nem teljesült, ülőtüntetéssel fenyegetett a tanácskozás ajtaja előtt. Közéleti megnyilvánulásai szerint Schultz az Európai adminisztráció Rákosi Mátyása, a filmbeli Virág elvtárs radikális változata. Rui Taraves – a közéleti ember, akinek nincs élete, legalábbis nincs önéletrajza az EU nyilvános oldalain. Tavares Úr elutasította hazug vádjainak törlését Magyarországról írott előzetes jelentéséből, mivel – saját bevallása szerint - az 6 értékes oldal kidobását tenné szükségessé a 30 oldalas jelentésből. A 20% hazugság embere. Ha az EU magas hivatalokba helyezte volna például Franco náci államának tisztségviselőit, hogyan reagáltak volna Barroso, Schultz és Tavares Urak? Nem vonultak volna-e ki a parlamentből látványos és rendkívül zajos módon? Ön is úgy tenne, Asszonyom, nem igaz? Ugyanezen az alapon, mi is rendkívüli felháborodással látjuk a terrorista kommunizmus ideológusait és apparatcsikjait az EU legmagasabb hivatalaiban. Hová, merre tart az EU? Az Unió polgári alkalmazottjaként az Ön feladata, Asszonyom, az, hogy biztosítsa az Unió alapokmányában lefektetett alapelvek sérthetetlenségét:- “the principles which have inspired its own [EU] creation, development and enlargement, and which it seeks to advance in the wider world: democracy, the rule of law, the universality and indivisibility of human rights and fundamental freedoms, respect for human dignity, the principles of equality and solidarity, and respect for the principles of the United Nations Charter and international law.” (Article 21 (1)) Hogyan teljesíti Ön a feladatát? Ön, Biztos Asszony, a sorbonni évei óta akadémiai karrierje építésén dolgozott. Ön soha nem jött ki a valós életbe, hogy próbára tegye tanulmányait. Ön soha nem volt kívül az Akadémia, hatalom és jólét légkondicionált folyosóin azon kívül, hogy a világ egyik legkisebb országában újságíróként dolgozott egy kis ideig. Egy villámkérdése nem tudná megmondani, mennyibe kerül egy vekni kenyér, vagy egy liter tej. Önnek nincs fogalma arról, hogy a valós életben mit jelentenek az Ön munkaköri leírásában foglalt fogalmak, mert Ön soha nem lépett ki üvegkalitkájából a valós világba. Demokrácia, a törvény uralma, emberi jogok csupán tologatni való papírokat jelenetek Önnek, túlságosan unalmas munka. Ezért Ön beorozta magát a politikába, ami valójában a hivatásos politikusok területe. Meghívásuk nélkül Ön csatlakozott hozzájuk ismételgetve hazugságaikat, kiagyalt rágalmaikat Magyarország ellen. Mindezt Ön a nemzeti szuverenitásunk és emberi jogaink szélsőségesen durva megsértésével teszi. Rugdossa a magyarokat Miért a magyarokat? Mert ők lent vannak, földre kényszerítette őket 8 év „szocialista” rémuralma, gazdasági tékozlása, korrupciója. Az Ön karrier modelljei, a Barossok, Schultzok, Tavaresek és hozzájuk hasonlók rugdossák a magyarokat, mert ezzel vélnek könnyen, olcsón és gyorsan politikai tőkét építeni maguknak. Ezért Ön is beszállt a bandába. Vajon képes lenne-e Ön, Asszonyom, áttörni karrierizmusának vastag kérgét azért, hogy bepillantást kapjon az emberi öntudatba, aminek maradványa talán még Önben is él? Lenn, mélyen Ön egy tanult asszony, vagy legalábbis az volt valamikor. Kérdezze őt, vajon Ön a helyes úton vezeti-e az Önre bízott feladatokat? Vajon Ön a megfelelő személy-e ahhoz, hogy az Unió fenntartásához vállalt legalapvetőbb emberi és társadalmi kötelezettségek vigyázója legyen? Kérem, térjen vissza politikából a hivatali kötelességeihez, Asszonyom, és végezze a munkáját. Ha azt unalmasnak találja, mondjon le, ne hozzon további becstelenséget a hivatalra, amit Ön betölt. Próbálkozzon politikával, ahogy a karrier politikusok teszik, választói szinten az Ön országában, amely orgazdaságból, a vállalati bűnözők és korrupt politikusok adóparadicsomának bevételeiből él. Szerezze meg az állampolgárok hozzájárulását ahhoz, hogy nevükben hirdethesse ideológiáját ugyanúgy, ahogy a karrier politikusok teszik. Az állami hivatal biztonságából és elszámoltathatatlanságából indított politikai kalandozásai patetikusak, és tisztességtelenek a sebezhető karrier politikusok számára, akiket az elektorát elszámoltathat. Az Ön politizálgatása szintén sérti az állami hivatal részrehajlótlanságát is. Ennyit Önről, Asszonyom. Biztos Asszony, valóságra ébredésünk véget vetett reményinknek, amelyeket az Unió alapokmányai keltettek. Felébredtünk, hogy a nap fényében meglázhassuk azokat a rémületes terrorintézményeket, amivé az Unió vált az önkényuralom „liberális szocialista” néven befurakodott terrorista ideológusai and apparatcsikjai kezében. Az Unió a náci és kommunista hazugságok, terror és gyakorlat örökösévé, megtartójává és végrehajtójává vált. Szavainkat megismételve, maradok tisztelettel, George L. Seymour, M.Sc., Érckutató és gazdasági geológus, Hidrogeológus"

Kisér a múlt

A napokban kaptam kishúgomtól egy régi fotót. A Heves Megyei Lőrincihez tartozó Vörösmajori lakásunkat ábrázolja édesapámmal, húgaimmal. Nagyot dobbant a szívem. Évekig szenvedtem a múltfájdalmas sebeitől. Meg kellett tanulnom, hogy a múlttal csak annyit foglalkozzam, amíg előrevisz, nem visszahúz. Azután négy esztendeje visszalátogattunk Arankával gyermekkori lakásunkhoz. A ház már romokban állt. Még fellelhetőek voltak édesapám keze nyomai. De gyermekeiben máig élnek értékei. A kitartás, szorgalom, érzékenység szépre, jóra. A családi összetartás minden nehézségen átlendítő ereje. Ennek eredménye, hogy augusztusban unokatestvéreimmel, közel hatvanan jövünk össze családi találkozóra.

Egy feketerigóról jut eszembe

A nyári kánikulában erkélyemen kihelyezett edénykében itatom a madarakat. Egy feketerigó már tavasz óta rendszeresen látogat. A kelő nappal beköszön, iszik és énekével gyönyörködtet. Most, amikor a Bajnai nevével fémjelzett baloldal el akarja velünk

hitetni, hogy félelemben élünk, Jézus szavai jutnak eszembe: • „Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök!Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.” (Máté 6,25-34) Istenfélő embernek tehát nincs oka félelemre. Aggódjanak az istentelenek!

Korzenszky Richárd Atya önmagáról vall

Gyerekkoromban a kisváros széléről sóvárogva néztem eső utáni naplementék idején az Alpok hegyeit: a Schneeberget, a Raxot. Oda szeretnék egyszer feljutni! Kapuváron voltam iskolás gyerek (a csornai kórházban születtem, ezért szerepel mindig születési helyként Csorna az irataimban). Sopron felé nem lehetett szabadon utazni, észak felé sem lehetett elhagyni a várost: határsáv kezdődött. Nővérem a kapuvári gimnáziumnak volt diákja, onnan kapta meg a hivatalos papírt, hogy „…vallásos világnézete miatt az iskoláztatási bizottság továbbtanulásra nem javasolja. Felszólítjuk, hogy szakítsa meg a kapcsolatát a családdal, helyezkedjen el a termelőmunkában…”. Természetes volt, hogy állatorvos apám nem küldött bennünket templomba, hanem mindig együtt mentünk. Nem illeszkedtünk be „a fennálló rendbe”. Engem – s majd később két öcsémet is – Pannonhalmára, a bencés gimnáziumba írattak. Bár otthon is voltak könyveink szép számban, s a versek szeretetét anyai nagyapámtól tanultam, igazi európai látásmódot a síkságból kiemelkedő dombon, a „Kupacon” kaptam. Ott tapasztaltam meg ’56/57-ben, mi a házkutatás és mit jelent a diktatúra, és hogy politikai terror és ideológiai diktatúra ellenére is lehet szabadon gondolkodni. Tanáraimtól leginkább ezt tanultam. A fotózás szeretetét, a zenehallgatást, az igényességet is. Különleges iskolába jártam – akkor még nem is tudtam, mennyire más volt ez a gimnázium. Bencés szerzetes lettem, teológiai irodalmat sokszorosítottunk írógépen, miközben Pannonhalmán a főiskolát végeztük. Csak lassan-lassan döbbentem rá, hogy a magyar egyház legújabb kori történelmének óriásai élnek velünk egy fedél alatt a szociális otthonban: a kínai misszionárius Zsiros atya, a szónoklatairól országos hírű Böle Kornél vagy a jezsuita Kerkai és Csávossy páter. És Endrédy Vendel ciszterci apát úr, akinek bőséggel kijutott a megaláztatásokból és kínzásokból a kommunizmusnak vagy szocializmusnak nevezett „új világ” jóvoltából. Később, felnőttként, tudtam, hogy figyelik minden lépésünket. Egyetemista Budapesten voltam, magyar–orosz szakos tanári oklevelet szereztem. Szükség volt rá, hogy legyenek orosztanárok is az iskoláinkban. (Egyszer Ausztriában egy ünnepi asztalnál, amikor egy hölgy megtudta, hogy orosztanár is vagyok, felháborodva fölkiáltott: „Kommunistával nem vagyok hajlandó egy asztalnál ülni.”) Itthon mi voltunk a reakciósok, akikre oda kell figyelni, odakinn mi voltunk a gyanús kommunisták… Valahogyan mindig a határon éltem. Gyerekkoromban az osztrák–magyar határ közelében, nem is remélve, hogy valaha szabadon léphetjük át a nyugati határt. (Igaz, a Schneebergre és a Raxra csak 69. évemben jutottam el…) Határon éltem és éltünk mi, szerzetestanárok: egy élő és évezredes közösség hátterének biztonságával, így találkoztunk azzal a kihívással, hogy fiatalokat készítsünk föl helytállásra, nyissuk szélesre előttük a horizontot és tartsuk életben gyökereinket: a kereszténységet és a magyarságot. Tanítottam Győrben, a rend iskolájában, voltam nevelőtanár és egy évig élelmezésvezető is (bár gasztronómiai ismereteim még az alapfokot sem érték el). Megtanultam, hogy emberekkel bánni nem egyszerű feladat. Voltam hat évig főapáti titkár, főnököm mellett megtanultam keményen és sokat dolgozni. Hálás vagyok érte. Meg azért is, hogy közvetlen közelről tapasztalhattam, hogy egy „rendszeridegen” intézmény – szerzetesközösség, egyházi iskola – életben tartása diplomácia és tárgyalások nélkül lehetetlen. Később gimnáziumigazgató lettem Pannonhalmán. Abban az iskolában, amelynek diákja voltam. A tantestületben voltak még egykori tanáraim, sőt az egyik igazgatóm, Söveges Dávid atya is, akit ’57-ben félholtra vertek a „pufajkások”. Az iskolánknak – köszönhetően a tanárok kitartó munkájának – jó híre volt. „Olyan jó ez az iskola, hogy még a kiemelt pártfunkcionáriusok is oda járatják a gyerekeiket!” – hallottam itt is, ott is. Meg olvastam is amerikai meg német lapokban. Ebből semmi sem volt igaz. Még most is könyörgök annak, aki ezt mondja, nevezzen már meg legalább egyet közülük. Még senkinek nem sikerült. A pedagógustársadalomban irigyelt idegenek voltunk (mert szabadon taníthattunk), akikre odafigyelt nemcsak a felügyelet, hanem a szakma is. (Ha elmondom, hogy egy évvel a rendszerváltozás előttig minden évben az egész tantestület számára külön-külön működési engedélyt kellett kérni az Állami Egyházügyi Hivataltól, azt mondják, mese az egész, öreg…) Világot láthattam. Megismerhettem az európai bencés iskolák életét. Olyan kapcsolatot építhettünk ki egy német bencés gimnáziummal, amely ma is eleven, és félszáz diákunk tölthetett kinn Németországban legalább egy évet. Láthattam, hogy Magyarországon kívül is van élet. Amikor először utazhattam Nyugatra, egy idős szerzetes Frankfurtban majdnem egy egész éjszaka próbált rábeszélni arra, hogy maradjak Nyugaton. Caracasban éppen üres a magyar plébánia… Ha igazi magyar vagyok, akkor ott a helyem. Én pedig úgy gondoltam, hogy Magyarországon van a helyem, amíg sokkal szabadabban beszélhetek a világ dolgairól és a keresztény hitről, mint a nem egyházi iskolák tanárai. 1988-ban három nagyon szép hónapot töltöttem Rómában amerikai és angol bencésekkel együtt egy továbbképzésen. Majd Pannonhalmán az igazgatóságot át kellett adnom, perjelnek – a főapát helyettesének – neveztek ki. Ekkor kezdődött számomra egy nagyon érdekes feladat: kapcsolatot kellett tartanom a Művelődési és Közoktatási Minisztériummal, még közvetlenül a rendszerváltozás előtt. Később, 1991-től 1994-ig miniszteri biztos voltam ugyanebben a minisztériumban. A nem állami, nem önkormányzati iskolák ügyeivel foglalkoztam. Próbáltam magyarról magyarra fordítani. Az egyháziak nem értették a hivatal nyelvét, a minisztérium nem értette az egyháziak szándékait. Magas vérnyomásom ezóta van… Elöljáróm 1994 októberében Tihanyba küldött. Vele együtt álmodoztunk még vagy tíz évvel azelőtt, hogy egyszer föl kellene éleszteni a tihanyi apátságot. Arról persze nem álmodtam, hogy ez valamikor az én feladatom lehet. Egy lepusztult épületet átvenni, egy templom restaurálását befejezni, megszervezni az életet egy lassan formálódó közösség számára – ezt nem tanították sem a teológián, sem az egyetemen. „Mániád a tetőtér-beépítés?” – kérdezte egyszer valaki. Mert a pannonhalmi gimnázium tetőterének beépítése akkor zajlott le, amikor igazgató voltam, a pannonhalmi főapátság egyik szárnyán a tetőtér-beépítést az én perjelségem idején kezdték. S Tihanyban megint tetőtér-beépítés… „Keresd a békét és járj utána!” – idézi Szent Benedek a zsoltárt a Regula előszavában. A Zsoltáros másutt ezt mondja: „Szemem a hegyekre emelem…” A hetvenedik év küszöbén csak azt tudom mondani: „Te voltál mindig mindenben minden.” Ady szavai ezek, a vers címe: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm…” Nem volt kudarcoktól mentes az életem. Számtalan módon megtapasztaltam, hogy a magam erejéből kevés vagyok. Tanúja lehettem a magyar keresztény egyházak legújabb kori történelmének, néha egészen közelről, amikor pl. II. János Pál pápa először látogatott Magyarországra, és azt a feladatot kaptam, hogy Rapcsányi Lászlóval mi készítsük az élő közvetítést erről az eseményről. Láthattam és most is láthatom, mennyire szükségük van az embereknek jó szóra, örömhírre. Ezt az ügyet próbáltam szolgálni, s szeretném tovább is, „míg az égi és ninivei Hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak”. Forrás: naput.hu