Koncz Ádám: Mindenszenteki harangszó

Könny és mosoly: in memoriam Horváth Mária Flóriána Horváth Mária Flóriána, tolnai származású szerzetesnővérnek, a Miasszonyunkról Elnevezett Szegény Iskolanővérek rendtagjának messziről indult az útja Isten felé. Jó pár évvel ezelőtt egy teljes oldalt betöltő interjút készítettem vele a Tolnai Hírlap hasábjain, „Ajándékká válva” címmel, ami előtt egy egész délelőtt beszélgettünk. Mégsem mondott el mindent – vallotta be pár évre rá, egy újabb találkozásunkkor -, volt az életének egy szakasza, a kezdet, amit szégyellt, takargatott, elhallgatott. - Mielőtt meghalok – mondta ekkor, utóbb – szeretném még elmondani neked, azt, amiről akkor nem beszéltem, mégpedig azt, hogy én egy istentagadó és harcosan vallásellenes családból jövök. Apám a ’19-es kommün idején, vöröskatonaként került Pestről, Tolnára, anyám pedig egy faddi, törvénytelen kapcsolatban megesett, református cselédlány volt, aki nem csak apámmal, de annak proletár eszméivel is rokonszenvezett. Hogy miért fontos ezt most még elmondanom? Mert ahogy visszanézek az életemre, talán a legfontosabb tanulságot hordozó életrajzi adatom ez: Istennél semmi sem lehetetlen! Azóta, az idén, ő is az égi hazába költözött. Hosszú, munkás élete maga volt a szolgálat, amit ez a rovat nem részletezhet. Így, távolodó alakjának csupán egyetlen mozzanatát villantjuk fel, ahogy túl a 90. életévén, budapesti rendházuk előtt, kis kosárkájából, az apácák reggeliző asztalának kenyér maradékát osztja ki a hajléktalanok között. Így esett meg vele egy szép napon, hogy kilépvén a rendház kapuján, nyomban egy belvárosi filmforgatás kellős közepébe toppant, ahol a torzom-borz hajú, kopott farmernadrágos, amerikai operatőrt is hajléktalannak nézve, szíves szóval kínálta meg a kenyérmaradékból. Az először értetlenül nézett rá, majd angolul morgott valami „menjen a francba” félét, ám a nővér ártatlan, naiv mosolya meggyőzte, hogy itt nem provokációról van szó, megértve, hogy ő most a szeretetnek annak az asztalánál áll, amely előtt minden ember egyenlő. Leállította hát a forgatást - és ahogy utólag elmesélte – könnyes szemmel „áldozott meg” a kenyérkékből. Hogy a csöveseknek, vagy neki volt-e erre nagyobb szüksége, az eset után komolyan elgondolkodtatott. Ez a faladat volt Mária néni utolsó szolgálatainak egyike, ahogy ez a mosoly maradt meg utána is. És ez ragyogta be a temetését is, ahová egy négytagú tolnai küldöttség utazott, utolsó útjára elkísérni. Most hogy Halottak Napja közeledtén számolgatom, hogy hány mécses is kell majd, ha a béke kertjébe kimegyek, őrá is gondolok, amit képletesen itt gyújtanék meg, őneki, közzétéve egy régi indiai mondást, ami nagyon ideillik: „Amikor megszülettél, a közeledben mindenki mosolygott, csak te sírtál. Úgy élj, hogy amikor eljön az utolsó órád, és a közeledben mindenki sírni fog, te mosolyogva mehess el!” Dicsőség a Fennvalónak, hogy ez neki sikerült! ká

Hit Éve 2012-2013

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a „Hit éve” megnyitójára Kedves Testvérek! Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig, Krisztus Király ünnepéig tart. 50 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg ugyanis Boldog XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a nap akkor Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe volt. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik egy másik fontos esemény, amelyre a Szentatya hivatkozik. Boldog II. János Pál pápa 20 évvel ezelőtt adta ki a „Katolikus Egyház Katekizmusát”, mint a II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcsét, „hogy a hit szépségét és erejét minden hívőnek bemutassa” (Porta fidei, 4). Mit szeretne elérni a Szentatya a Hit évével? „A hit kapuja” kezdetű apostoli levelében írja, hogy „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2). Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3). A kereszténységet ma sajnos a hagyományosan keresztény országokban is sokan csak szociális, kulturális vagy politikai szempontból tekintik, és legfeljebb szép szokást látnak benne. A kereszténység hajnalán, Szent Pál korában a vallást az akkori pogány gondolkodók is szokásnak tartották, és ezzel elősegítették a pogány vallások megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni, hanem csak az igazságra. A Szentatya, XVI. Benedek pápa az 1967-ben, teológus professzorként írt, „Bevezetés a keresztény hit világába” című könyvében hivatkozott Tertullianusra, a második-harmadik században élt teológusra, aki szerint: „Krisztus igazságnak, nem pedig szokásnak nevezte magát.” Ezzel valóságos forradalom történt a hit világában: a kereszténység ugyanis nem szokásra építette a hitét, hanem az igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem egy szokásért adták oda az életüket, hanem az Igazságért: Krisztusért. A mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele való élő kapcsolat adhatja meg azt a szívbéli örömet, amit sugározni tudunk a világban. De hogy a hit örömét sugározni tudjuk, először nekünk kell megújulni hitünkben. A Szentatya októberre összehívta Rómába a Püspöki Szinódust, amelynek a témája: „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadása érdekében”. A világ összes Püspöki Konferenciájának küldöttei a Szentlélek megvilágosító kegyelmét kérve vitatják meg az evangélium hirdetésének mai kihívásait. Tapasztaljuk ugyanis, hogy olyan népek körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen van a Katolikus Egyház, sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják: „Ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik, sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi, aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása. Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a Hit évében szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz, nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes Istenben. Paul Claudel foglalta így össze megtérését: „elindultam valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” A találkozás mindig Istentől indul el. Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít meg az Egyház igehirdetése által. Szent Pál szerint: „A szívbéli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál” (Róm 10,10). Szentatyánk, XVI. Benedek pápa így tanít: „A szív azt jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa Isten ajándéka és a kegyelem műve, amely hat és átformálja a személyiség mélyét” (Porta fidei, 10). Szent Lukács írja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben egy bizonyos Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál mondott” (16,14), vagyis a hit tartalmának ismerete önmagában még nem elég. Szükséges, hogy a szívet – vagyis az emberi személy szentélyét – megnyissa a kegyelem, hogy lásson és értse, miről szól valójában Isten hirdetett szava. Tehát a személyes találkozás a kegyelem és az igehirdetés révén az első. Aki ezután rábízza magát Istenre, Krisztusra, az elfogadja az általa adott kinyilatkoztatást is, amelyet szájjal kell megvallani, hirdetni és az életével tanúsítani. A hit a legszemélyesebb aktus, ugyanakkor közösségi is. Az Egyház hitében részesülünk a keresztség szentségében, így leszünk Isten népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A „hiszünk”, amit a liturgiában közösen imádkozunk, szintén az Egyház hite. A II. Vatikáni Zsinat azt írja a hitről: „A kinyilatkoztató Istennek ’a hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ’értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást” (Dei Verbum, 5). Mivel a kinyilatkoztatás nem az ember istenkeresése, hanem Isten embert kereső lehajló szeretete, azért a keresztény hit nem akármilyen emberi hiedelem, hanem Isten kinyilatkoztatására adott hívő válasz. A kinyilatkoztatás az Egyház igehirdetése, Szentírása, imája, szentségei, különösen is a Szent Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától. Az apostolokra épülő katolikus keresztény egyháznak szól Jézus kijelentése: „...tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20). A Hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust, Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit, hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él. Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Mindezt csodálatosan tárja elénk a II. Vatikáni Zsinat tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyről Boldog II. János Pál pápa írta, hogy: „igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának a munkájában… Hatékony és törvényes eszköz (…) az egyházi közösség szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normája” (Porta fidei, 11 idézi a „Fidei Depositum”-ból). A Hit éve különösen is rávilágít a gyermekek és fiatalok hitoktatásának fontosságára, katolikus egyházi iskoláink értékére és a hit ismeretében való állandó előrehaladásra a felnőttek és a családok körében is. Lelkipásztorainkat külön is buzdítjuk és bátorítjuk, hogy sorozatos előadásokban, katekézisekben ismertessék meg katolikus hitünk tanításának tartalmát, és különféle lelki programokban (így pl.: szentóra, misszió, zarándoklat, lelkigyakorlatok stb.) kérjék a plébániai közösségek számára a hit drága ajándékának megértését, megőrzését, megélését. Ebből az élő hitből fakad majd a karitász, a szeretetszolgálat tanúságtétele is. Ahogy a Szentatya írta: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad” (Porta fidei, 14). A hit örömének sugárzása, továbbadása révén tesszük a legnagyobb szolgálatot a minket körülvevő világ számára is. Az apostolokhoz hasonlóan visszük kérésünket Mesterünkhöz és az egész Egyházzal, Róma püspökével együtt kérjük: „Uram, növeld bennünk a hitet” (Lk 17,5). Ezért imádkozunk most, hogy a Szentlélek felélessze bennünk az élő hitet Jézus Krisztusban, akit az Atya küldött a világba az emberek üdvözítésére. Hitünk váljék szerető bizalommá az Egyház megújulására. „A Hit évében a kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk,” – írja a Szentatya – „akit ’boldognak’ mondunk, ’mert hitt’ ” (Porta fidei, 15). Ámen. Budapest, 2012. október 8. a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Felolvasandó október 14-én minden szentmisében!

Sík Sándor: Őszi kertben

Őszi kertben Őszi lombok zúgdogálnak. Őszi kedvem Sóhajai, furcsa felhők, Őszi égen úszdogálnak. Mondd, Uram, mit akarsz tőlem? Sárga bundás sebes mókus Fölszalad a görcsös ágon. Merre szaladt el az én világom? Úgy elment, itt se volt a nyár, Hogy reszket a lomb közt a napsugár! Mézes, napos, egynapos ősz. Mit zörmöl a tél, amit megelőz? Uram, mit tartogatsz? Verik a diófát, zörög a dió. Egy kérdés zörög a számon: Van-e még, van-e még, gyümölcs a fámon, Ajkakat édesíteni jó? Zizzen a sárga levél: Jelenti magát a tél. Mondjátok, mondjátok, rőt levelek, Van-e még bennem egy gyújtatnyi meleg, Egy lábasnyi levest megfőzni tüzemnél? - Uram, ha üzennél! Mire tartogatsz? (1945. október)

Vissza a természetbe

Csütörtökön ünnepeltük Szent Ferenc tranzitusát. Számomra az ünnep fényéből hiányzott az a természetközeli szemlélet, ami Assisi Szent Ferencet annyira áthatotta. Pénteken kimentem az én „pusztámba”, a Nagyerdőre. Ott, a Békás tónál mindig megnyugvásra találok. Láttam, hogy fiatal anyukák, apukák gyermekeikkel hozzám hasonlóan igyekeznek szabadulni a civilizáció fogságából. Szent Ferenc védőszentje az állatoknak és az ökológiával foglalkozó embereknek. A napokban volt második évfordulója Magyarország legnagyobb ipari katasztrófájának, a kolontári iszapömlésnek. Nem vagyok meggyőződve, hogy tanultunk belőle. Debrecen vezetőinek megalomán terveire gondolok: A stadionépítésre, a második villamosvonalra. Nekünk már csak ez kellett?

Fogadj Örökbe egy Házat!

Három esztendeje szívügyem Csaba Testvér Dévai Szent Ferenc Alapítványának Gálospetriben működő Szentháromság Otthona. Amikor tehetem, személyesen tájékozódom az otthonban történtekről, hogy naprakész legyek, mindig tudjam, mire van szükségük a gyermekek mindennapjaiban. A mai nappal kezdődik Erdélyben az új tanév. Kézenfekvő volt, hogy szombaton Gálospetribe utaztam. Erzsike és János, a Székelyföldről érkezett házaspár fogadott. Megtudtam, hogy az otthon élén újra vezetőváltás történt. Sajnos az új, gyergyószentmiklósi házaspár is új állás után kutat. Jól tudom, hogy Csaba Testvér milyen hatalmas szervezetet működtet. Munkatársai alacsony fizetésért embert próbáló küzdelmet folytatnak, hogy a több mint kétezer gyermek biztonságban, szeretetben élje gyermekkorát. Testben, lélekben gyarapodva őrizzék magyarságunkat a határon túl. Több településen az alapítványotthonai miatt működhet magyar iskola. Létük, biztonságuk záloga a magyarság megmaradásának Erdély földjén. A határ innenső oldalán van fogalmunk a pedagógustársadalom gondjairól. A határ túloldalán mindez sokkal súlyosabb probléma. Szívet melengető a tudat, hogy Magyarországról egyre több pedagógus vállal szerepet az alapítvány otthonaiban. Önkéntesek százai vállalnak rövidebb, hosszabb időre szerepet a gyermeknevelésben. Tiszadobi Gyermekvárosban töltött pedagógus pályafutásom alatt megtapasztaltam, milyen fontos a gyermeknevelésben a nevelő személyének állandósága. Gálospetriben az állandóságot jószeriben a támogatók személye jelenti. A Debrecenben, közelmúltban létrejött ferences klub: Kiss Szaléz Baráti Köre elhatározta, hogy „ örökbe fogadja” a Szentháromság Otthont. Médiavezérelte világunkban többnyire a skandallum, vagy a celebvilág megmozdulása bír hírértékkel. A minap híradások tudósítottak a : Fogadj Örökbe egy Falut! Néven meghirdetett mozgalomról. Kiss Szaléz Baráti Köre a Ferences Világi Rend közösségeit hívja: Fogadj Örökbe egy Házat! Településeink jelentős száma rendelkezik testvérvárosi kapcsolattal Erdélyben. Rendünkben pedagógusok, orvosok, cselekvő hittel élik az evangéliumi életet. Kérünk Benneteket, segítsünk Csaba Testvérnek

Mindenkinek megvan a maga keresztje

Amikor megfogant bennem a gondolat, hogy megszólítom Debrecen ifjúságát, volt bennem félsz, vajon meghallják- e, vagy csupán az idősebb korosztály hallja meg szavam? Isten segítségével sikeresen vettük az első akadályt. A közösség erőfeszítései, hogy nyomokat hagyjunk az interneten, meghozták gyümölcseit. Erdélyből, a Szilágy Megyéből, Zilahról érkezett Réka, aki cserediákként tanul Debrecenben egy évig. Kolozsvári világi rendi testvérünk. Az internet segítségével megtalálta közösségünket, azonnal kapcsolódott ferences klubunkhoz. Másik fiatalunk, Magdika, alapító Gellért Atya hajdúsámsoni közösségéből érkezett, ugyancsak az internet segítségével talált ránk. Másik kérdéses dolog: Vajon honnan teremtjük elő, a klub működtetéséhez szükséges anyagiakat? Ebben kaptunk segítséget a tiszadobi gyerekektől. Elkészítették keresztünket. Ennek értékesítésében vállaltunk szerepet. Kálmán Atya megszentelte, megáldotta. Így már megvan a magunk keresztje. Adományaival bárki hordozhatja keresztünket. Az isteni gondviselés így működik.

Fizetve

A Sátán még most is kísértget, A minap elém tett egy jegyzéket, Melyre vétkeim hosszú sorba, Egyenként is fel voltak írva. Elém tette s rám vigyorgott. Jaj Istenem! Minden ott volt, Minden bűnöm, vétkem felírva, Mi lesz velem? Kérdeztem sírva. Hát mi lenne? Mondta nevetve, Nem juthatsz el az örök élete. Az üdvösségből ki vagy zárva! S én zokogtam, elítélt árva. Ekkor Valaki hozzám lépett, S keresztülhúzta a jegyzéket, De a keze át volt szegezve, S vérével írta rá: FIZETVE / ismeretlen szerző/