A ferences ember

Ha megkérdezik tőlem, milyen a ferences ember, először testi elváltozásait említem: Csillagszemmel születik. Jöhetnek- mehetnek pártok, társadalmi berendezkedések, ragyog a szeme. Amikor megpillant egy szál pipacsot az útszéli árokparton. Ragyog, amikor ránéz egy gyermekre, egy botjára támaszkodó öregemberre. Ragyog, amikor megpillantja a bevásárlóközpont előtt kolduló hajléktalan barátját. A Mennyei Atyát látja élete minden pillanatában. Másik testi elváltozása, hogy szívnagyobbodással születik, mégsem szorul orvosi beavatkozásra. Mindenét odaadja barátainak, a segítségre szorulóknak. Nem törődik azzal, hogy mások csodabogárnak, rosszabb esetben bolondnak nézik. Assisi Szent Ferenc is felvállalta a megvetést, kigúnyolást. Mi is büszkén vállaljuk. Nem kérkedünk, amit teszünk, Isten dicsőségére tesszük!

Miénk itt a tér

Örömmel adom hírül, hogy Debrecenben, a Szent Anna Közösségi Házban Tóth László Atya vezetésével létrejött Kiss Szaléz Baráti Köre. Alakuló találkozónkon felelevenítettük Debrecen ferences múltját, szóltunk terveinkről, elképzeléseinkről. Reményeink szerint, a nyolc fős csoport mustármagként Debrecenben éltető talajba kerül, égig érő fává magasodik. Ferences Világi Rend Debeceni Kapisztrán Szent János Közössége

Zarándokúton az ifjúságért

Még a nyár derekán kaptam a meghívást a Ferences Világi Rend Miskolci Szent Maximillián Kolbe Régió káptalanjára, Egerbe. Megszerveztem az utazásom. Zarándokútnak tekintettem a rendezvényt szeptemberben induló Kiss Szaléz Baráti Köre néven meghirdetett ferences klubunk sikeréért. Minden alkalmat megragadok lelki építkezésemre. Kis Didák Atya előadása, a Páduai Szent Antal Templomban elhangzott szentmise is ehhez járult hozzá. Igen, nagy fába vágtuk a fejszénket. Sokan drukkolnak nekünk. Igaz, akadnak olyanok is, akik szkeptikusan ingatják a fejüket. Van okunk a félelemre? Nem félünk. Zatykó László ferences Atya elmélkedéséből emelek ki egy részletet: A kicsinyek játszva tanítanak és tanulnak. Van egy olyan játékuk, amellyel elsajátítják a jézusi tapasztalatot, hogy aki magát megalázza, fölmagasztaltatik. Ez a játék abból áll, hogy a pici felmászik, vagy felteteti magát a hármas szekrény tetejére, s onnan kiáltja apjának: Gyere, fogjál meg! Bízva benne, már ugrik is, zuhan egyenesen édesapja karjai közé. Megérkezve, ott a mélyben, apja ölében megtapasztalja a hívő bizalom gyümölcsét: Az irgalom, az elfogadottság, szeretettség Mennyországát. Zuhan lefelé, s a mennyországba érkezik az Apu, az Abba ölébe. A játék- mondhatni – egy más világ. A szabadság egy olyan oázisa, amelyben egy pillanatra szabadon engedhetjük áradni a létezést. Így van ezzel közösségünk. Nem félünk csalódástól, sem ellendrukkerektől. Tudjuk, hogy igazán nagy magasságokkal méltósággal úgy küzdhetünk meg, ha előtte megtapasztaltuk a mélységeket is. Mennyei Atya, végy karjaidba minket!

Anyácska utolsó napja Tiszadobon

Anyácska utolsó napja Tiszadobon Hiába a feléje megnyilvánult szeretet, az osztatlan szakmai elismerés, a díjakkal és kitüntetésekkel elismert évtizedes vezetői munka, Illésné Áncsán Arankát, akit Anyácskáként ismer az ország, a közelmúltban egyik napról a másikra kirúgták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal idén megpályáztatta a vezetői posztot, ő pedig veszített az egyik beosztottjával szemben. – Menjen csak nyugodtan. Hagyjon itt, nem érdekel. Menjen, és vigye a lovakat is, vigye. De vigyázzon, ha tényleg itthagy, felülök a vonatra, és másnap már magánál leszek. Ezt Timi mondja sötéten lobogó tekintettel Anyácskának, akinek erre megvillan a mosolya. Nahát, tényleg ennyire szeretsz? Ezt kérdezi ez a mosoly. De Timi összeszorítja a száját, félrenéz, s megrántja a vállát. Nem érdekelsz, egyáltalán nem érdekelsz, ezt mondja az a váll. Anyácska szeme azonban felragyog: jól ismeri már ezt a vállrándítást, őt sem szavakkal, sem mozdulatokkal nem lehet megtéveszteni. Timi állami gondozásban fölnőtt, huszonéves nő, Anyácska pedig nem más, mint Illésné Áncsán Aranka, akinek huszonhat év után most nem önszántából kell távoznia a tiszadobi Andrássy-kastélyban létrehozott gyermekotthonból. Huszonöt éves volt, amikor idekerült, most ötvenegy, és elmegy. Ez volt az első munkahelye, egész eddigi felnőtt életében itt élt a családjával, a férjével itt nevelték fel a négy saját gyermeküket, s itt ismerte meg az ország közvéleménye, amikor a többezernyi „gyermeke” közül az egyik, Oláh Ibolya bekerült a Megasztár döntőjébe. De hiába a feléje megnyilvánult szeretet, az osztatlan szakmai elismerés, a díjakkal és kitüntetésekkel elismert évtizedes vezetői munka, Anyácskát a közelmúltban egyik napról a másikra kirúgták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal idén megpályáztatta a vezetői posztot, s a hivatalban lévő Illésné veszített az egyik beosztottjával szemben. Azt mondja, már az elején megérezte, hogy vége van, hiszen az állásra annak ellenére írtak ki vezetői pályázatot, hogy az ő megbízatása öt évre szólt. Most hát el kell hagynia a gyermekotthont, a szolgálati lakást, a kastélyt, a parkot, a falut, s hátat kell fordítania annak a huszonhat évnek, amit itt töltött. Forrás: Népszabadság

Isten áldd meg a magyart!

Szent István ünnepét, Magyarország születésnapját Debrecen városával együtt ünnepeltem a Nagyerdei Stadionban. A város ünnepi díszbe öltözött. Hét órakor keltem útra, hogy megfelelő helyet találjak. A város útjai feltakarítva, lelocsolva várták a felvonulókat. A Nagyerdőn már szemétben gázolva jutottunk el a bejáratig. Elfoglaltam a helyem a stadionban. A műsorban szavalat, Mária ének hangzott el, majd a Himnusz hangjai csendültek fel. Magam fennhangon énekeltem. Kevés követőre találtam. Mi, magyarok, akik büszkék vagyunk magyarságunkra, csendben maradunk, amikor ki kell nyitnunk szánkat. De felháborodottan szólunk, amikor az órák óta felvonuló menet nem áll meg a szektorunk előtt. Valahogy úgy működik magyarságunk, mint az a hölgy, amikor az autista gyerekek segítésére kitett virágkoszorúnál arrébb ráncigált, amikor fotót akartam készíteni. Nem látod, hogy száz forintot kell fizetni! Isten segítsd a magyart, hogy rátaláljon az igaz értékekre!

Karnevál előtt

A nyár utolsó napjai következnek. A város forgatagába vetem magam. Alig tudok választani a programdömpingből. Első utam a Békás tóhoz vezet. Svejk Band biztosít hamisítatlan cseh kocsmazenét. Mindenütt sört csapolnak. A Nagyerdő fái között mindenütt vidám emberek. Miben rejlik Svejk életbölcsessége: „Mert ugye úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna, és amíg így van, addig biztosan lesz valahogy. Most éppen úgy van, hogy zsidózunk, cigányozunk, őrlődünk a hatalmi hóbort és az esti sörünk között. A rendszer pedig úgy van kitalálva, hogy bedaráljon. Egészen addig, amíg szembe nem kerül az egyszeri ember korlátlan megnyilatkozásával, a hétköznapi élet leplezetlen alakjával, a történeteiből sohasem kifogyó, derűs állampolgárral: Švejkkel. Švejk ugyanis a jelen állapota szerint bolond. Igaz, bolondsága mindössze abban rejlik, hogy nem csak naiv, hanem a végletekig őszinte is, és ezt bárhol, bármikor nem csak vállalja, hanem nem is tud máshogyan viselkedni. Annyira együgyűen lojális, következetes és gyermeki, hogy az már tényleg gyanús az elhallgatás mesterségére szakosodott, mindenhol kiskapukat kereső embertársak szemében. „

Vándorfecskék

Családomban évek óta hagyomány, hogy Nagyboldogasszony Napja előtt unokatestvérek összegyűlünk, hogy megemlékezzünk szüleinkről, nagyszüleinkről, örüljünk egymásnak. Augusztus tizenegyedikén Tiszalúcon, a Tiszavirág Kemping adott otthont összejövetelünknek. Mintegy ötven testvér töltötte együtt családi napját közös főzéssel, játékkal, beszélgetéssel. Közülünk már csak keveseknek adatott meg, hogy maga mellett tudhatja édesanyját. Így hát Égi Édesanyánk hívó szavára jövünk össze. Közös fotónkon, mint a vándorfecskék úgy sorakoznak a generációk. A Régi Székely Himnusz sorait idézem: „ Ó, én édes jó Istenem,[8] Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy kenyerem. Vándor fecske sebes szárnyát, Vándorlegény vándorbotját, Vándor székely reménységét, Jézus, áldd meg Erdély földjét. Vándor fecske hazatalál, Édesanyja fészkére száll, Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária”.