2012. március 23. péntek, 08:28
Keresztút, ahogy talán még sohasem gondoltad végig:
Sípos (S) Gyula: Krisztus győzelmes keresztútja
Felkészülés a Keresztútra
A sátán eddig minden csatáját elveszítette Jézus Krisztussal szemben. Nem tudta Őt elbuktatni a pénz, a hatalom és a hírnév kísértésével és nem tudta hozzáidomítani kora hamis vallásosságához sem. Nem tudta megzsarolni szerettei elveszítésének félelmével, sem küldetése hiábavalóságának ismételt bizonygatásával. A Messiás Isten- és emberszeretetén, tisztaságán és hűségén kicsorbult a gonosz minden fegyvere.
Végül a Getszemáné kertjében a sátán teljes erejével megtámadta Jézus Krisztus belső világát, hogy kétségbeesésbe és reménytelenségbe taszítva Őt elszakítsa a Fiút az Atyától, így téve lehetetlenné a Megváltást. Olyan erősen gyötörte, hogy Jézus vérrel verejtékezett – de még ekkor is az Atyához kiáltott, Ő pedig angyalt küldött, aki megerősítette a Messiást lelki szenvedései közepette.
A sátán ezt a lelki harcot elveszítette, de nem adta fel a küzdelmet. Most arra készül, hogy az embereken keresztül gyakorolva hatalmát, testében és lelkében addig gyötörje a Messiást, amíg az feladja küldetését és kimenekül szorult helyzetéből. Tudja már, hogy ha most is elbukik, elveszíti a Föld és az ember feletti hatalmát és Jézus Krisztuson keresztül Isten és ember újra „egy asztalhoz ül”. Ezért minden eszközt bevet győzelme érdekében. A gonosz lelkek légiói pedig követik őt és mindent elkövetnek, hogy teljesen ellenőrzésük alatt tartsák az eseményeket.
Jézust halálra ítélik
Ott áll Jézus megalázottan Pilátus és a nép előtt. Kigúnyolták emberségét, küldetését, ön-azonosságát. Mennyei királysága töviskorona, papi, királyi és prófétai hatalma véres bíborpalást, arca leköpdösve, teste vérző sebek halmaza – íme az ember! És valóban, a Fiú visszatükrözi a bűntől meggyalázott teremtmény valóságos állapotát. Ha látnánk magunkat, elborzadnánk fekélyes valóságunktól!
Íme az ember – ezt akarod vállalni? Ezeket akarod megmenteni? Hiszen Te ártatlan vagy! A gyáva és kegyetlen Pilátus által háromszorosan is kijelentve: Te ártatlan vagy – menekülj! Hagyd magukra azokat, akik maguk se akarják, hogy megmentsék őket! Látod, hogy gyaláznak, látod, hogy nem fogadnak el – miért szenvednél azokért, akik a kínoznak?
Jézus nem felel a kísértésre, nem száll vitába a Vádolóval. Amikor megszólal, csak tanúságot tesz az Atyával való szeretetközösségéről: az én országom nem e világból való…
Jézus hallgat, de hallgatása többet mond, mint ezer szó. Hallgatásával elutasítja a kiegyezést a gonosszal és sorsközösséget vállal velünk. „Én emlékszem az Édenre, amikor még együtt sétáltam az emberrel. Szeretetemben teremtettem őt és igent mondtam rá.”
Pilátus dönt - és halálra adja Teremtőjét. Az ő sorsa is eldőlt ezzel, jelleme egyre számítóbb és kegyetlenebb lesz ezután, egészen az örök halálig.
Jézus vállára veszi a keresztet
Jézus gyakorlott ácsmester, egy pillantásával felméri a kereszt súlyát. Rettenetesek ezek a gerendák! Egy jó erőben lévő ember is gonddal vihetné csak – hát akkor Ő a végigvert, szétszakított izmú hátával?
A nép izgatottan nézi a prófétát: vajon elbírja-e a keresztet? Mikor adja fel? Jönnek-e az angyalok? Mond-e valami különlegeset? Fogadásokat kötnek, meddig tudja elvinni a keresztet – a sarokig, a kapuig, talán még az emelkedőn is?
A sátán ott ordít a tömeg szájával. Élvezettel gúnyolja, sértegeti a Megváltót. Végre szabadon eresztheti minden Istennel szembeni gyűlöletét, lázadását.
Ezt nem bírod ki! Most már láthatod, hogy mindenképpen kudarcra vagy ítélve! Te is tudod, hogy ilyen testtel ezt a súlyt nem viheted fel a hegyre! De miért is tennéd? Hiszen bármikor abbahagyhatod! Tégy csodát! Söpörd el ezt a csőcseléket innen, mutasd meg hatalmadat és építsd újjá Izraelt! Kezedbe adom őket, kezedbe adom Pilátust is, a főpapokat is, állítsd Te bíróság elé őket! Hadd lássa meg a világ, hogy neked volt igazad! Te is tudod, hogy elfogadnának és felmagasztalnának!
Jézus hallgat – és a kereszt alá alázza magát. Elfogadja, és ezzel legyőzi teste fájdalmát, legyőzi a teljesíthetetlenség és reménytelenség kísértését, ellene mond az Isten-ellenes igazságtételnek. Vállára veszi az ember terhét és elindul.
Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
Meddig képes az összetört test elhordozni saját mázsányi kivégzőeszközét? Eddig. Jézus porba hull, a gerenda újra felszakítja hátának sebeit, a tövisek mélyen belenyomódnak fejbőrébe, arccal a porban alig kap levegőt…
Az ördög alakította így a körülményeket, hogy aztán a helyzetet kihasználva hamis részvéttől csöpögő hangon biztassa a Messiást műve feladására:
Add fel! Nyilvánvaló, hogy ezt a terhet képtelenség elhordozni! Hiszen te az ácsmunkában gyakorlott szemeddel rögtön láttad, hogy ez túl nagy teher, ezt lehetetlen végig vinni, fel a hegyre!
Add fel, legalább túl leszel rajta! Nézd, hogy gúnyolnak az emberek! Úgy vizsgálgatnak, mint egy állatot – van-e még erő benne? Bírja-e a terhet?
Hidd el, nincs szükség erre, még a te atyád se akarhatja ezt, hogyan is akarhatná, hiszen szeret téged!
Csak maradj a földön, a többit majd én elrendezem!
Jézus küzd a fáradtsággal, a fájdalommal, a tehetetlenség érzésével. Testében, lelkében egyaránt gyötrődik. Nem enged azonban a sátán kísértésének, legyőzi a csüggedést és minden erejét összeszedve felnyomja magát a földről. Előre tekint és újra útnak indul, hogy megtegye mindazt, amit előre megjövendöltek róla, s beteljesítse az Atya akaratát.
Jézus Anyjával találkozik a keresztúton
Kire tekinthetne az Úr, kin pihentethetné meg a szemét? A dühtől eltorzult arcú gúnyolódókon? A kíváncsi, esetleg közönyös római katonákon? Nézi őket és imádkozik értük: „Atyám, bocsáss meg nekik…”
Teljes elhagyatottságában egyszer csak felvillan Isten irgalmas szeretete – Mária áll az út szélén és Fiát nézi. A fecsegő emberek között ő a csend szigete. Az eltorzult arcok között a szépség pihenőhelye. A közöny hullámai között a részvét, az együttérző szeretet gyöngéd oszlopa. Nem szól, de az arcán peregnek a könnyek.
Mit is mondhatna? Csak a keze fehéredik el, ahogy ruhája kendőjét szorítja.
A Szűzanya kívül hallgat, de belül annál hangosabb. Egész szívét Istenhez emeli, úgy könyörög Fiáért. Erőért, enyhülésért kiált ahhoz, aki egyedül meghallgathatja.
Most Szűz Mária az egyetlen, aki támogatja Jézust az utolsó, legnehezebb küzdelmében. Szívük együtt dobban, bensőjük együtt érez – és az édesanya ebben a lelki egységben mindent odaad, amit csak átadhat Fiának. Aléltan hullana a porba, ha János, a szeretett tanítvány és Mária Magdolna fel nem fogná esését.
Jézus szívében vigaszt és enyhülést kapott. A hűségesek kitartanak, ha mást nem is tehetnek. A küzdelem nem céltalan és értelmetlen – a szeretet szép sugara áttör a pokol sötétségén és glóriát rajzol Isten Fia köré.
Cirenei Simon segíti vinni Jézusnak a keresztet
Az Atya nem hagyta magára a Fiút. A lelki segítség után megérkezik a testi segítség is. A római katonák hirtelen észre veszik, hogy hamar vége lesz a mulatságnak, ha nem engedélyeznek egy kis pihenőt foglyuknak. Ezért arra kényszerítik a mezőről, munkából hazatérő Cirenei Simont, hogy segítsen Jézusnak.
Cirenei Simon ajándék, de egyben megajándékozott is. Ő nem volt részese Jézus elítélésének, nem élvezte megkínzatását. A mezőn dolgozott, hogy mindent befejezzen a hetedik napra. Törvénytisztelő férfi, aki Isten napját valóban Istennel és a családjával, nyugalomban akarja tölteni.
Amit az úton látnia kell, attól elborzad. Amire a katonák kényszerítik, az ellen tiltakozik - most tegye őt tisztátalanná egy bűnöző vére?
Aztán Jézus szemébe néz – és minden megváltozik. A szenvedő ártatlanság néz vissza rá és ez lelke mélyéig megindítja az egyszerű férfit. Nem tudja még, hogy a Megváltónak segít, nem tudja még, hogy tettéért cserébe ő is a krisztusi testvériséghez fog tartozni és megmenekül az örök életre, nem tudja még, hogy nevét az első keresztény közösségek megőrzik, nem tudja még, hogy Isten hálából feljegyzi tettét az evangélium örökkévalóságába – még nem tud, nem hisz, de szeretet van benne és ez az együttérző szeretet akkor is vinni akarja a keresztet, amikor már kirángatják a kezéből.
Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
A sátán tombol – azt hitte, hogy sikerül összeroppantania Jézust, de ennek pont az ellenkezője következett be! Azt is hitte, hogy teljesen kezében tartja az eseményeket, és ebben is csúfos kudarcot vallott. Jézus anyja imájával áttörte a lelki sötétség gyűrűjét, Simon pedig fizikai segítséget adott a kimerült férfinak.
A gonosz lelkek légiói a félelemtől és dühtől korbácsoltatva újra minden embert Isten Fia ellen akarnak fordítani. Vége nézők türelmének, vége a római katonák engedékenységének – a világ terhe újra a szenvedő Messiásra nehezedik.
Jézus újra a kereszt súlya alatt rogyadozik előre. Fejét lehajtja, arcába vér és izzadtság csorog. Alig lát, a kövekbe beleütközik a lába, tántorog.
Ekkor azonban újabb csoda történik, amit az angyalok is ámulva néznek. Egy egyszerű asszony – akit a hagyomány Veronikának nevez, mert ő kapta ajándékba az igaz képmást, a „vera ikont” – odalép Jézushoz és kendőjével megtörli az arcát.
Honnan került elő ez az asszony? Senki sem tudja. Jézushoz lép és megtörli az arcát. Ennyit tehet csak – de amit tehet, azt megteszi. Isten válasza hasonló – amit megtehet, Ő is megteszi. Jézus vére a kendőn kirajzolja a szent arcot, örök emlékül és bizonyosságul. A kendő azonban csak jel, a Szent jele. Krisztus valósága ekkorra már mélyen belenyomódott Veronika szívébe. Az Úr még a legnagyobb megpróbáltatás közepette is felismeri övéit: te velem vagy, Én pedig veled vagyok és veled is maradok, most, és mindörökké.
Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt
Ennyi! Jézus elbotlik egy kőben és a földre zuhan. A tömeg kiabál, a katona ostorral veri mint egy barmot, hogy tovább húzza az igát. A kereszt súlya belepréseli a földbe – de ez a súly már nem csak a fagerendáé. A sátán nehezedik diadalmasan a fára, úgy ordítja: ennyi! Ennyi volt, add fel! Szépen küzdöttél, de nincs tovább! Te csak egy senki vagy, senki!
Minden bűn, minden lázadás és vétek amit csak elkövettek az emberek Isten ellen, ott van összegyűjtve a Vádoló kezében – és ezt az egész mocskot most ráborítja a Szentre.
Ezt akarod? Ezekkel vállalsz közösséget? Én nem kellettem neked, szépségemet, erőmet elvetetted, csak hogy ezzel az állatsereglettel azonosulj – tessék itt van! Ezek mocskosabbak a disznónál, hiúbbak a pávánál, gyengébbek a báránynál és ostobák, mint a férgek – ez a te teremtésed, amihez annyira ragaszkodsz?!
De még meggondolhatod magad! Még elismerheted, hogy nekem volt igazam, amikor fellázadtam a teremtményeid ellen! Én már akkor is tudtam, hogy ezektől semmi jó sem származik és be is bizonyítottam neked! Lásd be, hogy tévedtél! Hagyd abba ezt az ostoba vetélkedést és fogjunk össze - mi ketten, együtt, megoldhatjuk ezt az egész félresikerült ügyet!
Jézus hallgat, szívében csend van. Aztán összeszedi minden maradék erejét és felnyomja magát a földről. Ő viszi a keresztet, vagy a kereszt Őt? Csak megy előre, lelkében megingathatatlanul.
Jézus beszél a síró asszonyokhoz
Síró asszonyok állnak elé. Ki tereli őket ide, miért álltak ide, vajon miért jajveszékelnek olyan hangosan?
Jézus megtorpan – nem is tudjuk, mi a fárasztóbb: megállni, amikor újra sikerült megindulni, vagy újra elindulni a megtorpanás után.
Megvan az ideje az örömnek is, megvan az ideje a sírásnak is – az asszonyok is ismerik Salamon királynak ezt a bölcsességét. Most elérkezettnek látják az időt, hogy sírjanak, jajgassanak - lám, ők mennyire szenvednek!
Olykor talán lopva körül néznek, figyelik-e a többiek a produkciót. Bizony, ha senki nem mer is sírni, ők aztán gyászolnak mindenki helyett!
Sírnak az asszonyok. Kezdetben talán őszintén, talán valamelyiküket meggyógyította, megsza-badította a Messiás nyilvános működése alatt, – a színpadias, szokás diktálta hangos siratás lassan mégis elnyomja minden érzelmüket. Marad a sokszor eljátszott műsor közönye és rutinja.
Jézust azonban nem hatja meg ez az előadás. Szavai prófétai erővel szólnak: Jeruzsálem leányai - mondta nekik -, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?
Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
Az Emberfia fizikai erejének végére ér. A lélek ugyan kész, de a test – a kiéheztetett, kivéreztetett, agyongyötört test már erőtlen, nem bírja tovább. Jézus harmadszor is földre roskad a kereszt súlya alatt és hiába próbál, már nem tud felkelni.
A sátán azonban nem elégedett. Isten Fia ugyan a földre roskadt, de nem bukott el! Nem adta fel a küzdelmet, nem menekült el a fájdalomtól, nem fordult haraggal kínzói felé. A gonosz léleknek eddig nem sikerült semmilyen módon sem rést ütni Isten és ember szeretet-szövetségén. Tudja jól: ha nem sikerül Jézust rávennie küldetése feladására, a Fiún keresztül minden embernek szabad út nyílik az Atyához.
Ha Jézus kitart, akkor hiába volt az évezredeken át tartó mesterkedése, ledől minden fal, amit Isten és az ember közé helyezett.
Ha az Emberfia úgy hal meg, hogy szívében megőrzi az Istennel való közösséget, akkor Isten és ember áttör a halálon és még az elhunyt emberek lelkeit is elérheti az Örömhír, kiszabadítva őket a karmai közül.
A sátán megértette: Jézus Krisztusban Isten ítélete lesz nyilvánvalóvá, benne lelepleződik a bukott angyal minden hazugsága, ravaszsága. Ezért Jézusnak még élnie kell! Nem halhat meg addig, amíg bukásba nem hajszolják!
Ezért a katonák abbahagyják az ostorozást, leemelik a megtört testről a keresztfát és felvonszolják az utolsó métereken a kivégzés helyére, a Golgotára.
Jézust megfosztják ruhájától
Nézz magadra ember, mi lett veled? Utolsó védelmedet, ami még beburkolt, letépték rólad. Felszakított sebeidből ömlik a vér, elkékült tested reszket a kimerültségtől. Úgy bámulnak, mint a vágóhídra hajtott barmot. Áldozati állat lettél – ezt akartad?
Mindent megkaptál Istenedtől. Csodatévő hatalmad volt, szerettek és tiszteltek az emberek. A nők beléd szerelmesedtek, a férfiak rabbinak szólítottak. Olyan bölcsességet kaptál, amivel mindenki sorsát helyesen igazgathattad volna. Te lehettél volna Izrael királya, a Messiás, akire mindenki várt!
Hát nem megadtam neked minden lehetőséget? Hát nem felajánlottam már az elején neked minden hatalmat? Ha akkor leereszkedtél volna a templom tetejéről, ez a tömeg most leborulna előtted és imádna téged!
Mindent eltékozoltál - de talán jól tetted. Nem ezt mondja a te királyod, Salamon is: „minden hiábavalóság”? Ha ezt akartad megmutatni nekik, hát elérted a célodat. Nem kell tovább tűrnöd ezt a méltatlan helyzetet. Öltözz fel a mennyei köntösödbe, gyógyítsd be sebeid, söpörd el ezeket a pogány katonákat és jelentsd ki dicsőséged! Vess véget ennek az undorító komédiának!
Jézus hagyja a semmibe hullni a sátán kísértését. Szemét lesütve tűri a szemérmetlenül kíváncsiskodó tekinteteket, némán hallgatja az emberek gúnyolódását és lelkében imádkozik: Atyám, bocsáss meg nekik…
Jézust keresztre szegezik
Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Jézust felszegezik a keresztfára és Ő hagyja, hogy ez megtörténjen. Függ ég és föld között, hogy örökre összekösse a kettőt, amit a bűn szétszakított. Imádkozza a zsoltárokat, amikben előre megíratott, hogyan kell meghalnia a Messiásnak: kezét, lábát átszúrják, de csontját nem törik össze. Ecettel itatják, köntösére sorsot vetnek…
Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem! Ez az elhagyatottság imája, de nem a reménytelenségé! A zsoltár utolsó sorai már a győzelemről szólnak: A föld határai erről emlékeznek és az Úrhoz térnek mind. Leborul előtte a pogányok minden törzse, hiszen az Úré a királyság, ő uralkodik a népeken.
Bár a teste már a halál agóniájában, lelke csodálatos összeszedettségében Jézus még elrendezi édesanyja sorsát, megbocsát a jobb latornak, egészen elégő áldozatként önmagát felajánlva bocsánatért könyörög a megtévedt emberiségnek…
A sátán őrjöng: ha valóban Isten fia vagy, szabadítsd meg magad a keresztről! Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítson! Hívjad őt, hiszen őt is élve ragadta el Istene! Akkor veled ne tenné meg ezt?
A gonosz önmagával is teljesen meghasonlik. Teljes élvezettel gyötri a Fiút, beleadva minden Isten elleni gyűlöletét és lázadását. A halálát akarja, de sejti, hogy ez a halál az ő teljes veresége lenne. Végül nem bírja tovább, ráront a kereszten függő Messiásra és gyötri, ahogy csak bírja…
Jézus meghal a kereszten
Amikor ecettel, keserű epével kínálják - ezzel beteljesítve az utolsó próféciát is, aminek most meg kell történnie -, Jézus hangosan felkiált: Beteljesedett!
A Fiú kilehelte a Lelkét – íme, a Szentlélek újra szabadon szárnyalhat, Isten és ember szeretet-szövetsége a Bárány vére által újra, örökre szétszakíthatatlanul összeköttetett!
A Nap elhomályosul, a Föld megrendül Alkotója hatalmas tettétől. Isten meghalt az emberért, hogy az ember örökké élhessen! Lehet-e ennél nagyobb szeretete, hűsége bárkinek? És íme, sok szentnek a teste feltámadt és megjelentek szeretteiknek – az örök élet részesei máris hirdetik Isten megmentő dicsőségét és emberszerető jóságát!
A sátán minden hazugsága nyilvánvalóvá lett a mennyei seregek előtt. Isten kinyilvánította valódi természetét, irgalmas szeretete mélységét és magasságát mindenki előtt. Megnyílt a menny és megnyílt a pokol, a teremtett világ pedig egy új korszakba lépett, az Örömhír korszakába, a Beteljesedés korszakába.
A Templomban a szentek szentjét elválasztó függöny ketté hasadt. Nincs már semmi, ami elválaszthatná Istent az embertől! Nem kell már félni, hogy aki belép a szentek szentjébe, meghal bűnei miatt. A Bárány vére lemossa mindenki bűnét, aki kéri, megtisztítja, megszabadítja a gonoszság minden kötelékéből, hogy az atyai házba, az örök boldogság örömébe juthasson. Isten küzdött, Isten győzött, és ez a győzelem ingyen a miénk. Ki adhatna ennél többet?
Jézust leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik
Az Emberfia kínzói beteltek a szórakozással, elégedetten mennek haza imádkozni – hiszen itt a húsvét ünnepe! A Messiás gyilkosai sietnek, nehogy a szombat beállta egy halott közelében találja őket és így tisztátalanná váljanak. A másikban szálkányi bűnt is megkeresők, a mentából is tizedet adók megnyugodtak: megint megvédték a Törvényt egy istentelentől!
Vannak azonban néhányan, akik számára Krisztus halott teste is többet ér, mint a Törvény halott betűje. Ők gyűlnek össze lassan a kereszt körül.
Ott van a gazdag és befolyásos Arimateiai József, a Főtanács tagja, aki azzal a halott Jézussal vállal közösséget, akitől már semmit sem nyerhet, semmit sem kaphat.
Ott vannak a tanítványok a halott mester körül, akinek a hangját már sohasem halhatják, csodáit sohasem láthatják.
Ott van Mária, aki talán egyedül sejti, hiszi, hogy ez a halál nem végleges állapot annak, aki a halált már legyőzte. Reménykedve siratja, tisztogatja a testet. Mikor tarthatta így utoljára kezében a fiát? Talán kisgyermekként. S most a Fiú újra a karjai között, kiszolgáltatva, sebzetten, az ő anyai, gondoskodó szeretetére bízva.
Könnyeivel tisztítja, kendőjével simogatja a szent arcot – fog még mosolyogni ez a száj, lesz még derűs csillogás ezekben a szemekben, hallani fogjuk még a bölcsesség szavait – emlékezzetek, mit mondott! Emlékezzetek!
Jézust eltemetik
Csend van. Jézus teste a sírban, gyolcsba burkolva. Mária és a tanítványok elmentek, hogy a szombatot virrasztva, imádkozva töltsék. A földre leszállt az éj, gyászol a világ.
Nincs azonban csend a mennyekben! Az angyalok ujjongó kórusa dicsőíti Isten végtelen bölcsességét és irgalmát!
A Kinyilatkoztatás fénye betölt mindent, véget ért a várakozás ideje, elhallgatott minden Istent káromló, vádoló beszéd. A sátán, mint villámlás hullt le az égből, minden álcája lehullt, minden hazugsága napfényre derült, Jézus Krisztus győzött a gonoszság minden ereje felett!
Az Ítélet teljes. Megnyílt a pokol, az Istentől való teljes elszakítottság helye, a gonosz lelkek örök létezésmódja ezentúl. A sátán ott vergődik angyalaival együtt, vádolva, gyűlölve kínozzák egymást, átkokat szórva mindenre, ami él, sóvárogva az Élet után, amiben már sohasem lehet részük.
Az eddig a pokol tornácán várakozó lelkekhez pedig alászállt Jézus, hogy ott is meghirdesse az Örömhírt: Isten van, szeret téged és ha megbánod életed bűneit, felviszlek Hozzá, az örök boldogságba és beteljesülésbe.
Készül már a dicsőséges menet, az angyali harsonákkal kísért ünnepi tánc, vonul már a megmentett nép Isten trónusa felé…
Befejezés
Pál apostol a Korintusiakhoz írt első levele második fejezetében így ír:
„Én is, amikor nálatok jártam, testvérek, nem keresett szavakkal vagy bölcsességgel akartam nektek hirdetni Isten misztériumát. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja. (1Kor 2, 1-6)
Isten ereje, Isten bölcsessége a keresztfán lett nyilvánvalóvá. A megfeszített Jézus Krisztus látszólagos gyöngesége erősebb volt mint a gonoszság minden ereje. Balgasága bölcsebb volt, mint az emberek minden okossága.
Jézus átdöfött szívéből az irgalmasság és az élet folyamai áradnak minden élőre. Aki mer maga is gyenge lenni az erősek között, szegény és kiszolgáltatott lenni a gazdagok és hatalmasok között, aki mer hinni Isten ígéreteiben és bízni gondviselő szeretetében – az megtapasztalja Isten erejét, szeretetét és bölcsességét. Aki bele-temetkezik a Megfeszítettbe, az a Feltámadottal éli az életét.
Köszönjük Uram, hogy megváltottál minket! Ámen.
